Hajdú-Bihari Napló, 1966. június (23. évfolyam, 128-153. szám)
1966-06-08 / 134. szám
A KÉZILABDA NB II-BEN: Folytatja jó szereplését a D. Dózsa A kézilabda NB II. kilencedik fordulójában a D. Dózsa gólzáporral győzött a Miskolci EMTE ellen és megőrizte első helyét, viszont az MGM Vasas vereséget szenvedett a Telefongyártól, a DASE pedig a Miskolci Bányásztól. A D. Spartacus jó kezdés után a második félidőben csődöt mondott. Női csapataink közül a DVSC csak verejtékes mérkőzésen tudta Hajdúszoboszlóról elhozni a két pontot, a D. Dózsa a Bp. Vörös Meteort győzte le, a D. Spartacus pedig csak első félideji játékának köszönheti a Nyíregyházi Kinizsi elleni győzelmét. Eredmények. Nők: D. Dózsa—Bp. Telefongyár 8:3 (4:1). A minden részében sokkal jobb lila-fehéreknek nem jelentett különösebb akadályt a fővárosi csapat legyőzése. Kitűnően védekeztek és bátran vállalkoztak lövésre is. Góllövők: Makádiné 4, Oláhné 2, Grajczky és Gonda. Kitűntek: Móré, Makádiné, Oláhné és Kiss E. D. Spartacus—Nyíregyházi Kinizsi 9:7 (7:3). Az első félidőben játszott jobban a debreceni csapat és ekkor el is lőtte puskaporát. Szünet után a vendégek jobban bírtak erővel és majdnem kiegyenlítettek. Góllövők: Szigethy 4, László, Varga 2—2 és Zákány 1. Kitűntek: László, Varga, Szabó és Szigethy. DVSC—Hajdúszoboszlói Bocskai 8:4 (2:3). Alacsony színvonalú mérkőzésen, erélytelen játékvezetés mellett az első félidőben a hazaiak voltak jobbak, szünet után már 4:2-re is vezettek. A második félidő 7. percében Fekete megsérült, kiválása után összeroppant a Hajdúszoboszló. Góllövők: Kiss M. 4. Orvos és Bánhidi, illetve Fekete 2, Balogh és Sterbinszky. Kitűntek: Kiss M., Oláhné, Szabó G. illetve Fekete, Sterbinszky és Török. Férfiak: D. Dózsa—Miskolci EMTE 32:12 (13:6). Nehezen lendültek játékba a Dózsások, azonban később szinte ellenállhatatlanok voltak. Szünet után nagyszerű gyors indítások révén érték el góljaikat. Gólövök: Lajtl 7, Hamza II. 6, Ferenczi, Szűcs, Balogh 4—4, Makádi, Hamza III. 3—3 és Keszthelyi. Kitűntek: Kertész (a mezőny legjobbja), Hamza II., és Lajti, de dicséretet érdemel a csapat többi tagja is. Telefongyár—MGM Vasas 10:6 (6:3). A hirtelen melegre forduló időben a debreceni csapat eléggé gólképtelennek bizonyult, és ha Bányai nem véd kitűnő formában bizony nagyobb arányú is lehetett volna a Vasas veresége. Góllövők: Lukács, Sztányi 2—2, Molnár és Bagoly. Nyíregyházi Kinizsi—D. Spartacus 32:19 (15:11). Jól kezdett a debreceni csapat, az első félidőben javuló teljesítménnyel rukkolt ki. Fordulás után sok labdát ,,eladtak” és az ellenfél ezekből gólokat lőtt. A debreceniek góljait Miklowitz 7, Ádám, Hersch 5—5, Czerbes és Pinczés lőtték. Kitűntek: Miklowitz, Ádám és Hersch. Miskolci Bányász—DASE 22:16 (9:9). A DASE tartalékosan állt ki és csak félóráig tudott ellenállni. Góllövők: Süvöltős 5, Berényi, Nánási, Szabó 3—3, Fodor 2, Jóksüvöltős és Szabó. A kézilabda megyei bajnokságban ismét született néhány meglepetés. A Vörös Meteor női csapata az MGM Vasast, a Balmazújváros pedig a D. Betű együttesét győzte le. A férfi I. osztályban általában a várt eredmények születtek, azonban a férfi ifjúságiaknál a Vörös Meteor az MGM Vasast, a női ifjúságiaknál pedig az MGM Vasas Hajdúszoboszlóról hozta el a két pontot. Eredmények. Férfi I. osztály: Balmazújváros— DVSC 11:17, D. Vörös Meteor—Hajdúsámson 14:22, Püspökladány—D. Előre 18:33, Konyár—Hajdúnánás 16:10, D. Építők—Derecske 31:22, D. Műanyaggyár—D. Postás 15:9. A férfi I. osztály állása Férfi ifjúsági: D. Vörös Meteor— MGM Vasas 14:10, 109. sz. ITSK— DASE 14:13, D. Építők—DVSC 23:5, Balmazújváros—DVSC 16:19, D. Spartacus—Hajdúnánás 16:11, D. Dózsa—Hajdúszoboszló 38:11. Női I. osztály: D. Közúti—Derecske 3:3, D. Vörös Meteor—MGM Vasas 7:6, D. Kötszövő—Hajdúnánás 6:6, Tisza Cipőgyár—D. Kinizsi 1:11, Balmazújváros—D. Betű 5:2. A női I. osztály állása Női ifjúsági: Hajdúszoboszló— MGM Vasas 3:4, D. Kinizsi—Mikepércs 5:8, D. Vörös Meteor—DVSC 1:15, D. Betű—D. Dózsa 2:2, D. Közúti—Balmazújváros 3:21. ❖ 1. H.sámsoni H. 9 7 1 1 147: 90 15 2. D. Építők 8 7 1 — 189:120 15 3. D. Előre 9 6 1 2 187:150 13 4. DVSC 8 5 2 1 119: 91 12 5. Derecske 8 5 1 3 159:122 10 6. Műanyaggyár 8 4 1 3 137:123 9 7. Konyár 8 3 2 3 107:106 6 8. D. VM Vendéglátó 8 2 2 4 111:120 6 9. D. Postás 8 2 1 5 89:116 5 10. B.-újváros 9 2 1 6 112:153 5 11. H.-nánás 8 1 — 7 82:129 2 12. P.ladány 9 ------- 9 98:217 — 1. D. Kinizsi 8 7 — 1 63:23 14 2. HIM Vasas 7 6 — 1 60:20 12 3. D. Kötszövő 8 5 2 1 41:33 12 4. D. Betű 9 6 — 3 39:41 12 5. Hajdúnánás 8 5 1 2 47:26 11 6. MGM Vasas 8 4 — 4 50:28 8 7. D. Közúti 8 3 2 3 21:41 8 8. B.újváros 8 3 — 5 35:31 6 9. Derecske 8 2 1 5 25:41 5 10. D. VM Élelmiszer 8 2 1 5 21:41 4 11. Tisza Cipőgyár 8 2 — 6 16:59 4 19 Pahdindni *7 _ _ n 6 -90_ Ilorid SPORTHÍREK DASE—D. Dózsa férfi NB II-es kézilabda bajnoki mérkőzést rendeznek ma délután 5 órai kezdettel a DASE Böszörményi úti pályáján. Úttörők részére toborzót tart a D. Kinizsi labdarúgó szakosztálya. A toborzáson az 1952—53—54-ben született fiatalok jelentkezhetnek, melyet június 10-én délután a Kinizsi pályán tartanak. A jelentkezők tornacipőt vigyenek magukkal. Debreceni edzők—Nyíregyházi edzők 3:2 (2:1). A debreceni nagyerdei stadionban 400 néző előtt lejátszott barátságos labdarúgó-mérkőzés. A csúszós füvön, tornacipőben sok volt az esés, ennek ellenére is tetszetős adogatásokat láthattunk. A DVSC NB I. B-s labdarúgó-csapata ezen a héten nem tart edzőmérkőzést. A keretben levő játékosok könnyebb mozgást végeznek. Új helyen a totózó. A Csapó utcai totó-lottó helyiséget bezárták, s új helyen — a közelben — a Csapó utca és a Vörös Hadsereg útja sarkán nyitották meg az új totó-lottó kirendeltséget, így a lottózók és totózók „áttelepültek” az új helyre. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Pallas Imre Szerkesztőség: Debrecen. Téthfalusi tér 10. Telefon: 21-40 Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen. Tóthfalusi tér 10. Felelős kirdő: Balogh Endréné Telefon: 3001 Törjeszt) a Magyar Posta Előfizetés! dij egy hóra 13 forint Előfizethető a helyi postahivataloknál és kézbesítőknél Index: 25 027 Szabadság Lapnyomda, Debrecen Felelős vezető Reményi Sándor HArvo antABiQ. —— 1 NAPLÓ wam■TicgjKaac'.u.'jtagam 4. oldal — 1966. június 8. fl berettyóújfalui járási labdarúgó-bajnokság állása 1. Nagyrábé 5 5 ------- 27: 7 lfl 2. Darvas 8 4 2 2 18:15 10 3. Nagyrábé II. 5 4 1 — 18: 2 l1 4. Sáp 6 4 1 1 24:14 S 5. Bihartorda 6 4 — 2 13: 8 3 6. Sz.-péterszeg 7 3 1 3 9:11 7 7. Csökmő 6 1 2 3 12:14 4 8. Hencida 6 1 1 4 7:16 3 9. Váncsod 7 — 2 5 6:25 2 10. Zsáka 7 1 — 6 3:25 2 SI. Ujiráz visszalépett Közepes eredmények a középfokú iskolák megyei atlétikai bajnokságán Debrecenben két napon keresztül, a nagyerdei stadionban bonyolították le Hajdú-Bihar középfokú iskoláinak megyei atlétikai bajnokságát. Szombaton a szél zavarta a versenyt , az egyes számokban közepes eredmények születtek. A fiúknál a debreceni iskolák növendékei szerezték meg a bajnoki címeket, a lányoknál már jobbára vidéki győzelmek születtek. A lányoknál figyelemre méltó a püspökladányi Gyarmati Piroska (400) és Kiss Izabella (800) eredménye, győzelme. A jó rendezésben lefolyt bajnoki küzdelemben az alábbi eredmények születtek. Fiúk. 100 m: 1. Tóth (Fazekas) 11.4, 2. Melczer (Vegyipari) 11.8, 3. Szilágyi (Tóth A.) 11.8. — 400 m: 1. Répássy (Gépipari) 55.2, 2. Simon (Tóth A.) 55,6, 3. Lencz (Református) 56. — 3000 m: 1. Szabó (109. sz. ITSK) 9.23, 2. Kunkli (Gépipari) 9:27.6, 3. Harasztosi (Mezőgazdasági T.) 9:29. — 200 m: 1. Tóth (Fazekas) 23.9, 2. Répássy (Gépipari) 24.2, 3. Melczer (Vegyipari) 24.3. — 800 m: 1. Harasztosi (Mezőgazdasági T.) 2:07.2, 2. Urbán (Tóth A.) 2:06.6, 3. Sári (Tóth A.) 2:08.8. — Magas: 1. Burai (Tóth A.) 180, 2. Papp (109. sz. ITSK) 170, 3. Mogyorósi (Berettyóújfalu) 165. — Távol: 1. Burai (Tóth A.) 620, 2. Fethő (Fazekas) 607, 3. Szekeres (Hajdúböszörmény) 564. — Hármas: 1. Péter (Fazekas) 13,01, 2. Burai (Tóth A.) 12,36, 3. Pethő (Fazekas) 12,24. — 110 m gát: 1. Bajgál (Fazekas) 17.4, 2. Pethő (Fazekas) 17.4. — Rúd: 1. Marossy (Vegyipari) 280, 2. Karmacsi (Református) 280, 3. Ajtai (Református) 240. — Súly (6 kg): 1. Czibere (Hajdúszoboszló) 11,76, 2. Szigeti (Fazekas) 10,99, 3. Erdei (Püspökladány) 10,79. — Gerely: 1. Melczer (Vegyipari) 47,44, 2. Czibere (Hajdúszoboszló) 47,14, 3. Kovács (Hajdúszoboszló) 43,26. — Diszkosz: (1,5 kg): 1. Szabó (Kossuth) 43,12, 2. Karácsony (Kossuth) 36,85, 3. Megyeri (Fazekas) 33,08. — Kalapács: (6 kg): 1. Mányi (Kossuth) 48,22, 2. Szabó (Kossuth) 45,52, 3. Karácsony (Kossuth) 33.04. Nők. 100 m: 1. Bruzsenyák (Kossuth) 12.8, 2. Várhalmi (Tóth A.) 12.8, 3. Szűcs (Csokonai) 13.3. — 200 m: 1. Dobrossy (Derecske) 20, 2. Szatmári (Derecske) 29.2, 3. Kozempel (Bethlen) 29.8. — 400 m: 1. Gyarmati (Püspökladány) 1:06.4, 2. Széchi (Bethlen) 1:07.2, 3. Lázár (Hajdúböszörmény) 1 :08. — 800 m: 1. Kiss (Püspökladány) 2:33.4, 2. Széchi (Bethlen) 2:34.2, 3. Karácsony (Berettyóújfalu) 2:59.8. — 80 m gát: 1. Kováts (Fazekas) 14.3, 2. Kozempel (Bethlen) 14.4. — Magas: 1. Sterbinszky (Hajdúszoboszló) 146, 2. Zsom (Püspökladány) 143, 3. Kerekes, Szőke, Bruzsenyák 140—140. — Távol: 1. zsom (Püspökladány) 491, 2. Várhalmi (Tóth A.) 489, 3. Szatmári (Derecske) 482. — Súly: 1. Veress (Csokonai) 10,43, 2. Szabó (Püspökladány) 9,59, 3. Ungvári (Derecske) 9,17. — Gerely: 1. Hollók (Csokonai) 30,58, 2. Kocsis (Bethlen) 29,16, 3. Hamecz (Csokonai) 21,31. Eltiltották Mészölyt Az MLSZ I-es számú fegyelmi bizottsága Mészöly Kálmánt, a Vasas labdarúgóját — akit a Ferencváros elleni mérkőzésen kiállítottak — szeptember 30-ig minden bajnoki és MNK-mérkőzéstől eltiltottak. Ez annyit jelent, hogy Mészöly a vasárnapi tavaszi utolsó és hat őszi fordulóban sem játszhat. (MTI) TERMELŐSZÖVETKEZETEK! EGYÉNI ÁLLATTARTÓK! Exportra alkalmas lovakat kedvező feltételek mellett értékesíthetnek SZALUTFORGAALMI VILLILITONNáL! A lovak átvételére az állatforgalmi vállalatok megállapodást kötnek az alábbi feltételek mellett: 1. Használati célra alkalmas, 10 évesnél nem idősebb, jól fejlett csontozatú és izomzatú lovakért, melyek a magyar szabvány szerint extrém minőségnek megfelelnek kg-onként 12 Ft-ot. 2. Használati célra alkalmas, 10 évesnél idősebb, kisebb külömi hibával rendelkező, az extrém minőségnek megfelelő kondícióban levő lovakért kg-onként 10 Ft-ot fizetünk. Részletes felvilágosítást a megyei Állatforgalmi Vállalat járási kirendeltségei és körzeti megbízottjai adnak. ÁLLATFORGALMI VÁLLALAT EREDMÉNYEK KOSÁRLABDA Az NB II-ért. Férfiak: DASE— Egri Tanárképző 75:55. Budapesti VSC—DEAC 95:70. Nők: DASE— Gödöllői EAC 60:30. LABDARÚGÁS Franciaország—Szovjetunió 3:3 (2:1). Moszkva, 100 000 néző. G.: Blanchet, Gondet, Bonnel, illetve Metreveli, Banyisevszkij és Csiszlenko. — Brazília—Peru 4:0 (2:0). Sao Paulo. G.: Lima 2. Parana és Pere (11-esből). — Uruguay—Penarol 4:2 (2:1). Montevideo. — Finnország—Svédország 1:0 (1:0). Helsinki. G.: Lindholm. RÖPLABDA Férfi NB II-ért: DVSC—MOM 3:1, VTSK-MGM Vasas 3:0. Megyei bajnokság. Férfiak: Pallag—Talajjavító 3:1, D. Ruhagyár—MEDICOR 3:1, Berettyóújfalu—Hajdúböszörmény 3:0. — Nők: Berettyóújfalu— Báránd 3:2, DEAC—Tanítóképző 3:0, DEAC II—D. Ruhagyár 3:1. — Férfi ifjúsági: Tejipari—DEAC II. 3:0, DASE—DEAC 3:1, Pallag— DVSC 3:0, DASE—Tejipari 3:1, MGM Vasas—DASE 3:1. TEKE Országos vidéki bajnokság Győrben. Nők: 8. Nagyháziné (DVSC) 368 fa. — Férfiak: 10. Solei (MGM Vasas) 859 fa, 16. Vass (MGM Vasas) 853 fa. Öregfiúk bajnokságát rendezték Debrecenben: 1. Szabó (DVSC) 442, 2. Molnár (DVSC) 426, 3. Gáli (D. Postás) 395 fa. Járási bajnokság, Püspökladányban. Felnőttek: 1. Kövesi (P. TSE) 128, 2. Rozsnyai (P. TSE) 110. Ifjúsági: 1. Daróczi (P. TSE) 68, 2. Pálfi (P. TSE) 65 fa. TORNA Az országos felnőtt férfi II. osztályú bajnokságon az egyéni összetettben Németh (DKSE) 52.3 ponttal ötödik helyezést ért el. Németh talajon bajnokságot nyert, ugrásban — holtversenyben — második, gyűrűn pedig a harmadik helyen végzett. IJSZAS járási úszóversenyt rendeztek vasárnap Püspökladányban, ahol más helyről is érkeztek sportolók. A győztesek. Férfiak, 66 2 3 m gyors: Töviskes (Hajdúböszörmény) 52.6. — 66 2/3 m mell: Pócsi (Hajdúböszörmény) 1:08.1. — 100 m mell: Pócsi (Hajdúböszörmény) 2:03.8. — 66 2/3 m pillangó: Szolnoki (Hajdúböszörmény) 1:18.4. — 66 23 m hát: Töviskes 1:04.8. — 4x33 1/3 gyorsváltó: 1. Hajdúböszörmény 1:52.1, 2. Hajdúnánás 2:00.3, 3. Hajdúböszörmény II. 2:01.8, 4. Püspökladány 2:03. 5. Biharnagybajom 2:10.5. — Nők. 66 2/3 m gyors: Rozsnyai (Hajdúböszörmény) 1:03.8. — 66 2/3 m mell: Miklósi (Hajdúnánás) 1:03.1. — 100 m mell: 1. Miklósi 1:42.9. — 66 2/3 m hát: Miklósi 1:17.7. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagyapánk, apósunk, TÓTH LAJOS nyugd. posta műszaki főművezető, veterán 84 éves korában, házasságának 65. évében, 4 heti betegség után f. hó 5-ém elhunyt. Temetése f. hó 10-én, péntek délután fél 3 órakor lesz a Köztemető I. o. ravatalozójából. A gyászoló család Lakás: Fürst Sándor utca 30. Részvétlátogatások mellőzését kérjük. I Apróhirdetések Eladó használt bontott pala. Sallai I. utca 25. 400 négyszögöl kert víkedházzal, fúrott kúttal Kondoroson sürgősen eladó. Csapó utca 13., II. 6. Mély gyermekkocsi olcsón eladó. Péterfia utca 55., udvarban 4. ajtó. Eladók: félháló, bordó plüs garnitúra, festmények. Ságvári Endre utca 5., földszint 2. Majolika krémszínű cserépkályha eladó. Nyomtató utca 10. Papp. Eladó hat darab Ripason injekció. Malvin utca 68. ____________ Beköltözhető kétszobás és egyszobás lakással házrész eladó. Csemete utca 14._____________________ Bútorozott szoba konyhahasználattal házaspárnak 15-re kiadó. Szotyori utca 44. Makett sezlontakaró, fényezett ruhaszekrények, ágyak sodronnyal, matraccal olcsón eladó. Bujdosó utca 15. Kisméretű tégla, léc, deszka és gerenda eladó. Érdeklődni 12 után. Fürst Sándor utca 21. Árpád térnél. Két és félszobás összkomfortos szövetkezeti lakásom elcserélem egy- vagy kétszobás összkomfortos főbérletire. Kun Béla utca 12^ m. em. 2. Jó állapotban levő Terra magnetofon eladó. Vígkedvű M. utca 8., keresztépület_________________ Egy kis családi ház sürgősen eladó. Tegez utca 71. Kis ház beköltözéssel eladó. Kisdobos utca 5., 13-as busz végállomás. Hálószobabútor sodronyával, matraccal, zománctűzhely, kályha eladó. Érdeklődni négy órától. Mátyás király utca 53. Tűzifáját felvágja Balczó bérfűrészes. Eötvös utca 8., telefon: 47-26. 601-es Trabant kiutalásom 50 százalékos befizetéssel átadom vagy cserélem ráfizetéssel Miskolc, Lillafüred környéki kis családi házzal vagy házrésszel, esetleg házhel Tyel, víkendházzal. Eladó modern konyhabútor, sezlon, négy darab párnázott szék. Apafi utca 32. Elveszett kék színű papagájom. Aki visszahozza, jutalmazom. Csap utca 23. Szombaton a délutáni órákban elkóborolt egy barna színű tacskó patkányfogó kutya. Megtalálóját jutalmazom. Böszörményi út 146. Virágh József. Eladó két szoba, két konyhás, két családnak is alkalmas azonnal beköltözhető kertes ház. Gépész utca 11. Eladó kétszoba-komfortos azonnal beköltözhető kertes ház. Szabadság telep, Malvin utca 61. Kétszobás összkomfortos, OTP -kölcsönnel épült földszinti öröklakás eladó. Egyszobás komfortos cserelakás szükséges. Cím: pénzügyi palota sarkán levő trafikban. Eladó alig használt sötét háló. Csokonai utca 15. Eladó állomáshoz közel vízveszélytől mentes beköltözhető tanya fél hold földdel. Érdeklődni vasárnap. Haláp 87. Betonkavics, folyamhomok, tégla, nádszövet, nádpalló, műkőlépcső, betoncső modell beszerezhető. Bartha, Ispotály utca 5. Előszobaszekrény, gyermek fürdőkád, polcok eladók. Honvéd utca 7., fszt. 2. SZABOLCSI DOHÁNYPALÁNTA, 10 kh területre való, eladó. Debrecen-Bánk, Egyetértés Mtsz. Beköltözhetően eladó egy szoba, konyhás házrész. Bercsényi utca 33. Elcserélem egyszoba-összkomfortos főbérletemet libáikért! kettőszobás, fürdőszobás gázfűtéses szövetkezetire, második emeletig. Széchenyi utca 1. B. I. 3.___________________ Keveset használt gyermek sportkocsi eladó. Busi utca 16. B._________ Rekamié-garnitúra igényesnek, sürgősen eladó. Dugovics Titusz utca 7. Fényezett és festett hálók, rekamié-garnitúra, magános rekamié, kis- és nagyméretű párnázott székek, konyhabútor, sederágy, festett és fényezett ágy, ruhaszekrény, sodrony, matrac kaphatók. Csapó utca 14. Külön bejáratú bútorozott szoba fürdőszobahasználattal két dolgozó nőnek vagy fiatal házaspárnak a Szabadság útján kiadó. Érdeklődni: Kálvin tér 6.__________________ Bútorozott szobába fiatal dolgozó lányokat albérlőnek felveszek. Péterfia utca 57., trafik. Jó hangú rádió eladó. Sámsoni úti iskola mellett. Menyasszonyi rohanyloncsipkéből, rövid, hosszú, koszorúslány-ruha kölcsönzés. Batthyány utca 20. Bercsényi utca 105. számú ház, két szoba, konyha, spejz, előszoba, beköltözhetően eladó. Érdeklődni az udvarban. Koszorúséfen ál.__________________ Nagyon szép, kifogástalan állapotú Orion lemezjátszós világvevő rádió eladó. Kígyó utca 24., 4. ajtó.__________________ Garázsban tartott Warszawa személygépkocsi eladó. Késes utca 27. Mahagóni háló és 2 db cserépkályha eladó. Vígkedvű Mihály utca 61. Kétszobás összkomfortos lakásom elcserélem másfélszobás vagy szoba, hallos összkomfortos lakásra. Érdeklődni lehet egész nap 38-31 telefonon. Eladók: fali könyvespolc, középszőnyeg, összekötőszőnyeg, rózsaszín hármas ágypárna, pálma, nagy kaucsukbaba, nagy horgolt terítő és bútorhuzat készen. Széchenyi utca 11., I. emelet 2. ajtó. Sütő.____________________ Egy férfi albérlőt felveszek. Vár utca 4., 1. ajtó. 62 éves nyugdíjas özvegyasszony megismerkedne házasság céljából hozzáillő, lehetőleg lakással rendelkező férfival. Leveleket ,,Hűséges gondviselő” jeligére a kiadóba kérem. Három szoba összkomfortos, • beköltözhető öröklakást cserélek egy vagy két egyszoba összkomfortosra, lehet szövetkezeti is. Cím: Homok utca 119. Érdeklődni du. 3-tól. Hálók és más bútorok javítását, fényezését vállalom. Mészáros ma asztalos, Szappanos utca 20. Bútorozott szoba két fő részére albérletbe kiadó. Bujdosó utca 78. Eladó jó állapotban levő kis szivarhajós női varrógép. Varga utca 6. Beköltözhető több családnak is alkalmas ház részekben is eladó. Ugyanott 15 dbból álló jugoszláv kombinált bútor, Szaratov hűtőszekrény eladó. Virág utca 20. Kétszemélyes rekamié eladó. Javítást vállalok. Batthyány utca T. Tűzifáját felfilrénzel! Barna, Április 4 útja 66., telefon: 4600. Vattaruhát, esőkabátot, hosszú télikabátot veszek. Csapó utca 14. Munkásszállást és ebédet kedvezményes áron biztosítunk. Tanácsi igazolás szükséges. ÉM Bácsmegyei Állami Építőipari Vállalat Kecskemét, Klapka u. 34. Állandó munkára azonnal felveszünk mélyépítőipari technikust, vasbetonszerelő, épületburkoló, hőszigetelő, szobafestő és kőműves szakmunkásokat, valamint a Kecskeméti Betonelemgyárba férfi segédmunkásokat. A Debreceni Állategészségügyi Intézet dolgozói megrendültén éem mély fájdalommal tudatják, hogy szeretett munkatársuk és barátjuk, DR. KATALICS LÁSZLÓ osztályvezető szakállatorvos június hó 4-én, 40 éves korában hirtelen elhunyt. Temetése folyó hó 10-én, pénteken délután 2 órakor lesz a Köztemető díszravatalozójából. Emlékét kegyelettel megőrizzük. A debreceni Állategészségügyi Intézet dolgozói Mindazon jóbarátoknak és ismerősöknek, kik drága Jó férjem elhunyta alkalmából mély bánatomat részvétnyilvánításukkal, illetve végtisztességen való részvételükkel enyhíteni igyekeztek, ezúton fejezem ki hálás köszönetemet mind a magam, mind a rokonság nevében. ÖZV. LÁSZLÓ LÁSZLÓNÉ Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy drága, jó férjem, édesapánk, apósom, nagyapánk, testvérünk, sógorunk és jó rokonunk, CSOMÓS MIHÁLY nyugdíjas sírkönzem vezető 65 éves korában, egy évi súlyos szenvedés után, f. hó 3-án elhusiyta. Felejthetetlen halottunkat f. hó 10-én, péntek délután 3 órakor fogjuk a Köztemető díszravatalozójából a ref. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyezni. A gyászoló család Lakás, Leiningen utca il.