Hajdú-Bihari Napló, 1966. november (23. évfolyam, 258-282. szám)

1966-11-25 / 278. szám

Az emberség dicsérete Nézem a névsort. Nem tu­dom hányan vannak a vér­adók. Aztán mégis megszá­molom. A tavalyi nyolcvan­héthez képest ötszörös lét­számemelkedés. Miközben azon töprengek, hogy miért, eszembe jut egy levél. A Benczúr úti kollégiumban él a címzett: Lőrincz Mária egyetemi hallgató. Előregyártott kis karton­lapocskán három mondat. Köszönet a vérért, amellyel egy gyermek életét meg­mentették. Elmentünk a klinikára. Szomorú emberek különös világa ez. És a gyerekek is egészen furcsák. Az elkülö­nítő osztály ablakán keresz­tül láttam meg Gönczi An­nát. Nagy, sötétszürke szemű, alig öthónapos csecsemő. Mária és Erzsi integettek ne­ki. A kicsi komolyan nézte őket, tekintetében a sokat tapasztaltak, a messziről jöt­tek keserű fölényével. Aztán megpillantottam két kezét, ahogy valami nagyon kifeje­ző, megfontolt integetésfélét mímelt. Ránéztem a kezemre. Olyan sovány ujjaim van­nak, mint ennek a még alig­­ember Annának. Gyermek­koromban én is kaptam vér­átömlesztést. Elbúcsúzunk. A kaucsuk­­babát a nővér veszi át. El­képzelem a komolyan játszó gyermeket. Mert már végte­lenre tágult körötte minden. Él. Tudom, sokáig töpreng majd később azon, hogy több szállal kapcsolódik em­bertársaihoz, s nem felejti el azt sem, hogy neki, ne­künk, eggyel mindig több a kötelességünk is. Mária és Erzsi már a fél­évi vizsgákról beszélgetnek. Nem érzik hősnek magukat. Hiszen nem történt semmi. Igaz, vért adtak, de most ké­szülni kell a kollokviumokra. Én sem a hőst keresem ben­nük. Egyikük vérével már életet mentettek ugyan, de ők olyan csendesen élnek majd továbbra is, mint ed­dig. A vizsgákról beszélget­nek. Ha a­­ leckekönyvben emberségből is jegyet kéne bejegyezni, most mégis szí­vesen beírnám a jelest ne­kik. Hogy el ne felejtsék. Mert olyan fiatalok még. Mindössze húsz évesek. Dankó István Elzárták a zalatárnoki gázömlést A Dunántúli Kőolaj- és Földgáztermelő Vállalat egyik kútjavító brigádja víz, majd pedig nagy fajsúlyú iszap be­­sajtolásával elzárta a zalatár­noki 1-es számú kútban a gázömlést. E művelet elvégzé­se után a kutat ismét terme­lésbe állítják. (MTI) A haza szolgálatára ké­szülő fiatalokat bú­csúztatják a Debreceni Járműjavító Vállalat kultúr­­házában. Reggel sűrű sorok­ban érkeztek ide is a fiatalok a megye minden részéről, já­rásából, községeiből. Itt a me­gyei kiegészítő parancsnokság tisztjei, a megyei tanács és KISZ-bizottság képviselői fo­gadták őket, s megjelent fo­gadásukra Patai Endre, a Hon­védelmi Minisztérium képvi­seletében. Ott volt dr. Tatár Kiss Lajos, a megyei pártbi­zottság osztályvezetője. Míg a bevonulók egy cso­portja az érdekes előadást hallgatja, egy teremben orvosi vizsgálat folyik. Szálldobágyi Józseftől, a megyei kiegészítő parancsnokság képviselőjétől kértünk tájékoztatást: mit csi­nálnak a bevonulás napján a fiatalok, mi a nap programja? — Elsősorban üdvözöltük a fiatalokat, aztán ismertettük velük a bevonulásra vonatko­zó rendeleteket. Ezen a napon alkalmat kapnak azok, akikkel a sorozás óta történt valami, hogy elmondják gondjaikat, panaszaikat. Ezért van orvosi vizsgálat is azok részére, akik betegnek érzik magukat. Köz­ben folyik a műsor, mely főleg előadásokból áll. Délután a fiatalok még találkozhatnak rokonaikkal, szüleikkel, isme­rőseikkel, s együtt nézhetik meg a filmelőadást. Aztán a búcsúzás percei következnek, s ki-ki elindul új állomáshelyé­re, ahol szolgálni fog. Egy fiatalember, Kordás Mi­hály jelentkezik most Száll­dobágyi Józsefnél és kéri: ha egy mód van rá, helyezzék őt Debrecenbe, édesapja betegsé­ge miatt. A nap folyamán töb­ben jelentkeznek ilyen kére­lemmel. Igaz, jobb lenne itt­hon, a szülői ház közelében, de a fiatalok is belátják: ez a kí­vánság nem teljesíthető min­den esetben. S míg bent, a termekben a közeljövő ifjú harcosait bú­csúztatják, a délelőtti órákban kint, az udvaron a hozzátarto­zók várják az idő múlását. Papp Kálmán Esztárból kí­sérte el fiát — Mit csinált a fia bevonu­lás előtt? — kérdezem a kö­zépkorú tsz-gazdát. — Debrecenben járt gimná­ziumba és érettségi vizsgát tett. Most tiszti iskolára jelentke­zett, s azt ígérték: fel is ve­szik. Pénzes Zsuzsánna, a csap­ágygyár dolgozója vőlegényét kísérte el. — Hol dolgozott a vőlegé­nye? — Itt, a Járműjavítóban. A búcsú mindig nehéz, s a nők különösen érzékenyek, ha szeretteiktől kell megválni, még ha rövidebb időre is. Az aggódásba azonban most biza­lom is vegyül, hiszen tudják: a katonai szolgálat ma már egészen más, mint régen. Meg­­emberesedve, érett férfiként térnek vissza majd övéikhez a fiatalok. Becsülettel helytállni ebben a szolgálatban minden állam­polgárnak hazafias kötelessé­ge. V. M. A BEVONULÓ FIATALOK KÖZÖTT A JÁRMŰJAVÍTÓBAN A pályaválasztás gondja A pályaválasztási tanácsok és a nőtanács közös ankétja A Hajdú-Bihar megyei és a Debrecen Városi Pályaválasz­tási Tanács, valamint a Haj­dú-Bihar megyei Nőtanács tegnap, november 24-én dél­előtt közös ankétot rende­zett Debrecenben, amelynek témája a pályaválasztás volt. A tanácskozáson részt vettek a nőmozgalom vezető aktivis­tái, a megye általános iskolái­ból — mintegy 85 százalék­ban — a nyolcadik osztá­lyok szülői munkaközösségi elnökei, az iparitanuló-intéze­­tek képviselői és szülői mun­kaközösségének elnökei. Gál Andrásné, a Hajdú-Bi­har megyei Nőtanács elnöké­nek megnyitó szavai után Gyenes Sándor, a Mü. M. 109. számú Iparitanuló-intézetének igazgatója „A családi ház fe­lelőssége és feladatai a jövő szakmunkásai nevelésében” címmel tartott előadást, amelyben többek között szólt a szülők fokozott felelősségé­ről, a család helyes irányító szerepéről, a pályaválasztás kérdésében. Az előadást igen tartalmas és élénk vita kö­vette, amelyhez hozzászólt az ankéton jelenlevő Gál Erzsé­bet, a Magyar Nők Országos Tanácsának munkatársa is. Az OKISZ-ekik látogatása Hajdú-Biharban Tegnap, csütörtökön kétna­pos látogatásra Hajdú-Bihar megyébe érkezett Erdős József, a Kisipari Szövetkezetek Or­szágos Szövetségének elnöke. Erdős elvtárs tegnap részt vett a Kisipari Szövetkezetek­ Hajdú-Bihar megyei Szövet­ségének vezetőségi ülésén, amelyen a ktsz-ekre váró meg­növekedett építési feladatokról tárgyaltak. Ezután Becski Ede, a KISZÖV elnökének társasá­gában a Hajdúböszörményi Műszaki Ktsz-t, majd a Haj­dúnánási Háziipari Szövetke­zet tagságát kereste fel. A kitartó munka meghassa az eredményt Közvetlenül a kövesút mel­lett van a tábla, ahol nem mindennapi látvány fogadott bennünket. A kis kupacok kö­zött hatalmas gépek­­ álltak, és teljes erőbedobással igyekez­­tek legyőzni a sár marasztaló erejét Ez természetesen nem minden gépnek sikerült. De azért erőfeszítésük végered­ménye az, hogy a sok kis ku­pac egyre fogy... Balmazújváros határában Valóban nem könnyű, most amikor itt jártunk ezt érezni lehet. A traktor motorja biz­tos, hogy maximális erőkifej­tésre van kényszerítve. Bőg­nek is a motorok, messzire halló erős zajjal. Teljes gázt ad a traktorista, csakhogy megbirkózzon az akadállyal. Persze a teher sem könnyű, hiszen meg vannak rakva a pótkocsik, s a cukorrépa nem könnyű rakomány. S egyálta­lán nem szokatlan, hogy a van ez a kép, de már itt sem sokáig Az igyekezet, a kitar­tó munka minden bizonnyal meghozza az eredményét. Pár nap múlva már nem lesz itt látnivaló. Hacsak a mélyen feltúrt, keréknyomokkal át­szőtt sáros föld nem szolgál­tatja ezt. S aki ezt megnézi, biztosan tudni fogja, hogy itt szállítás volt. Méghozzá nem is könnyű szállítás... kocsik kereke agyig süpped a novemberi esőtől felázott sá­ros talajba. A tsz-ben megtalálható ösz­­szes traktortípus képviselve van itt. Hiszen egy pótkocsi répát kövesúton vígan elvisz egy zetor is, de itt a sáros ta­lajon csak két traktor tesz ki egyet. Egy nagy SZ—100-as ott „cirkál” a kis gépek között, és mindenhol segít, ahol baj van, ahol nem bírnak a teherrel. S bizony nagyon sokat kell mo­zognia ennek az SZ—100-as­­nak... S minden traktorve­zető hálás ennek a hatalmas gépnek, és az iránta érzett tisztelet megsokszorozódik, amikor legnehezebb helyzet­ben is, biztosan, lehet­ rá szá­mítani. A lánctalpas mint egy óriás, könnyedén vezeti ki a legnagyobb sártengerből is a bajbajutott kis járműveket. A balmazújvárosi Lenin Termelőszövetkezetben már az utolsó tábláról folyik a cu­korrépa beszállítása. Itt az út melletti répaföld maradt utoljára, s szándékosan. Mert azért itt még mindig köny­­nyebb ilyen körülmények kö­zött is a kövesútig kijuttatni szállítójárműveket, mintha ugyanezt kilométerekkel bel­jebb kellene végezni. A többi cukorrépát — az attól távo­labb eső táblákról — már si­került beszállítani, s ez az egy tábla okoz még gondot a szö­vetkezet vezetőinek, tagságá­nak. Ez a terület 26 hold, s a múlt hét pénteken kezdtek hozzá a szállításhoz, össze­sen 13 erőgép és 20 fogat dol­gozik itt, szállítja a répát a vasútállomásra. A szövetkezet vezetői szerint ezzel is végez­­­nek csütörtökre vagy péntek­re. Egyébként ez a határidő­betartás késztette a szövetke­zet vezetőségét arra, hogy egy táblára koncentrálja az erő­ket. De megéri, mert így va­lóban a lehető legrövidebb időn belül végeznek a szövet­kezet­­Utolsó munkájával, a cukorrépa szállítással is. Nincs ugyanis már más mun­ka a szövetkezetben, sikerült idejében végezni mindennel. Sáros talajon Két erőgép vontatja a cukorrépával megrakott pótkocsit a balmazújvárosi határban Rekordtermés , hogy cukor­répából még van mit szállítani? Ebben az évben­ cukorrépából rekord­­termést értek el a balmazúj­városi Lenin Termelőszövet­kezetben. 300—310 mázsa lett az átlagtermés ebből a fontos ipari növényből 200 hold átla­gában. Jóval túlszárnyalták tehát a tavalyi ,— akkor óriá­sinak mondott — termésátla­got, amikoris a szövetkezet fennállása óta a legjobb ter­mést érték el a növényter­mesztők, 260 mázsát. De ez az év bebizonyította, hogy ezt is túl lehet szárnyalni. S ez a hatalmas termésátlag enyhíti a szállítás nehézsé­geiből származó bosszúsá­got. .. (b. o.) a zenélő órákról, amely ez alkalommal hamisan játszott. Valaki hozzápisz­kálhatott ehhez a különben nemes és pontos szerkezethez, mert egyszerre ennyi pontatlanságot még egy zenélő óra sem követhet el. A televízió népszerű zenei ismeretter­jesztő műsorának a debreceni Hungária kamaraszínházból közvetített szerda esti adása bennem szégyenérzetet kel­tett. Mert debreceninek vallom magam teljes szívemmel. Néhány kisebb hibát még elnéz az ember. Hogy a játé­kot vezető zenei szakemberek nem tudják egy karmester nevét, aki évtizedekig volt az Opera vezénylő karnagya, majd előbb a szegedi, most a debreceni színház zeneigaz­gatója s hozzá a Magyar Népköztársaság Érdemes Mű­vésze, megbocsátható, bár Rubányi Vilmos nevét nemcsak a zenészek ismerik. Hogy Marczali Kiss Zsuzsát Juditnak keresztelték át, ugyancsak kicsi hiba. Az már nagyobb, hogy egyszer kiadott ajándékot visz­­szavesznek s most ez történt, ketten —, akik különben va­lóban nem érdemeltek hanglemezt — kénytelenek voltak a megkapott ajándékot visszatenni. Az sem szégyen, ha valaki nem jó riporter. Forrai Miklós, aki nagyszerű zenei szakember, kitűnő zenepedagógus, nem jó riporter. Mind a Gulyás Györggyel, mind a Schilling Ferenccel készített interjúja erőltetett, túllelkendezett volt, semmi örömet nem talált benne sem a nézőtéren ülő közönség, sem a televí­zió nézője. Gondolom, az interjú-alany sem, mert egy pásztor erősen meggondolja, mit feleljen egy olyan kér­désre, hogy mit csinál olyankor, ha dolgozik­? Az persze más kérdés, milyen riporteri alapállással közeledik valaki az alanyhoz. A fővárosban és a zenei körökben biztosan mozgó Forrai abban a pillanatban ha­missá, bizonytalanná vált, mihelyt a valóságos élettel szembekerült. Egyáltalán kérdés, hogy a debreceniség szellemi tartalmát csak ilyen külsőségekkel lehet-e kife­jezni? De ha már pásztor szerepel a színpadon, akkor azzal a hangot is el kell találni s nem szerencsés dolog képzőművésznek, művésztársnak nevezni. Mert az egész abban a pillanatban hamissá, lekezelő stílusúvá válik. Mint most is. Hogy miért kellett verseket, zeneműveket részletek­ben, széttörve bemutatni a műsorban, ez megint a szer­kesztés problémája, de még mindig nem olyan alapvető hiba, amiért érdemes lenne szót kérni a nyilvánosság előtt. S hogy mondjuk a nagyhagyományú munkáskórusokról, a munkáját most­ kezdő Zeneművészeti Főiskoláról nem esett szó, lehet feledékenység is. De az az ismeretanyag, az a tudás, amivel a debre­ceni versenyzők felmentek a színpadra, rettenetes volt, ültem a képernyő előtt és szégyenkeztem. Mi szükség volt a versenyre előre jelentkezetteket megfelelő helyre ültet­ni s felkészíteni őket előre, ha csak ennyit tudnak? Ahogy láttam, nagy részük középiskolás. Épp ezért szégyen, hogy nem tudják, ki volt Petőfi Sándor nagy költőbarátja, s hogy ki írta a Szózatot. A tizenöt versenyző között nem akadt lényegében egy sem, aki az ilyen könnyű kérdésekre válaszolni tudott volna. Így fordulhatott elő, hogy egy fiatalember, aki egyebet nem tudott, csak borzalmasan elénekelni a Be­­fordultgip a konyhája első két sorát, a döntőbe jutott s nagyösszegű nyereményt kapott. Kinek jó az ilyen szintű vetélkedő? Ha valahol, itt bebizonyosodott, hogy az egész nem volt más, mint vetélkedés a díjakért s hogy legyen majd debreceni szereplője is a döntőnek. Valóban nem lennének Debrecenben fiatalok és idő­sebbek, akik ennél többet tudnak, akik jobban ismerik az irodalmat, a zeneirodalmat és Debrecen zenei múltját? Biztosan vannak. De miért nem jelentkeztek akkor? Mert ezt az előzetes sorsolást valaki kitalálta s ha volt is a kö­zönség között, aki tájékozottabb volt (ami egészen bizo­nyos) nem jelentkezhetett. Ez a helyszíni közvetítés nem dicsőségére, hanem szégyenére válik Debrecennek s mindenkinek, aki előké­szítésében részt vett. Hogy a debreceni versenyzők hogy fognak a döntőben szerepelni, másodlagos kérdés, bár a szégyen mindannyiunké lesz. De ez a közvetítés, ez a ze­nélő órák kísérletként fog megjelenni álmunkban, s ez alkalommal valóban lesz összefüggés az óraütés és a kí­sértet között. Bényei József November 30-án 0­ órától­ forgalomkorlátozás a Vörös Hadsereg útján Debrecenben, a Vörös Had­sereg útja átépítése miatt to­vábbi forgalomkorlátozás vá­lik szükségessé, amely 1966. november 30-án 0 órakor lép életbe. A Nagytemplom felől a nagyállomás felé, a Dimit­rov utcáig egyirányú forga­lom lesz a Vörös Hadsereg útján. A Dimitrov utca és Er­zsébet utca között a villamos­­vágány építése miatt forgalom nem lesz. A nagyállomás fe­lől a Petőfi téren át halad a forgalom az új útburkolaton egészen a Kossuth utcáig. In­nen kötelező lesz befordulni vagy a Kossuth utcába vagy a Széchenyi utcába. A Kossuth utca és a Rózsa utca közötti szakaszt csak a taxik vehetik igénybe. Ugyanekkor meg­szűnik a Batthyány utcában az egyirányú közlekedés, s ismét kétirányú lesz. A forgalomváltozással kap­csolatban egyes autóbuszok útvonala is megváltozik. A 4-es, 6-os, 8-as, 9-es autó­buszok útvonala annyiban változik, hogy ezek a járatok november 30-án 0 órától nem a Batthyány utcán át érkez­nek a Kossuth utcára, hanem a Béke útján, Vörös Hadsereg útján át jutnak el a Kossuth utcai végállomásra. Az autó­buszok új megállóhelye a Vörös Hadsereg útja 32. szám — a Hajdúsági Áruház — előtt lesz. A 10-es autóbusz a vasútál­lomás irányából haladva a következő utcákat érinti majd: Petőfi tér, Vörös Hadsereg útja, Kossuth utca, Sas utca, Vár utca, Péterfia utca, Hon­véd utca, Tanácsköztársaság útja, Klinika; visszafele a Pé­terfia utcáig ugyanígy halad, onnan pedig: Vörös Hadsereg útja, Kossuth utca, Batthyány utca, Varga utca, Teleki ut­ca, Petőfi tér lesz az útvonal. A 10-es autóbusz új megálló­helye a Varga utca 1. szám előtt és a Vörös Hadsereg út­ja 32. szám előtt lesz. A Varga utca 2. szám előtti megálló megszűnik. ’■ ’ A 13-as autóbusz új útvona­la a József Attila telep irá­nyába: Széchenyi utca 1. szám, Külső vásártér, Erzsébet ut­ca, Petőfi tér, Beloiannisz ut­ca, a továbbiakban változat­lan;­ visszafelé: Teleki utca, Petőfi tér, Vörös Hadsereg útja, Széchenyi utca 1. szám. Új megállóhely a Széchenyi utca 1. szám és a Vörös Had­sereg útja 32. szám előtt lesz, a Széchenyi utca 6. szám előtt megszűnik.

Next