Hajdú-Bihari Napló, 1966. december (23. évfolyam, 283-308. szám)

1966-12-08 / 289. szám

íraVionUé« Wf A VJ 19(36. DECEMBER 8. *li»l H AJDÚ-BIHARI Vilőq. Y.KbUiÁ\pil, gf Meglepetés-e, ha ősszel esik az avagy: Hogyan lehet 30 000 forintos munka közben 53 000 forintos kárt csinálni December 5-én, hétfőn reg­gel árvízi látvány fogadta a Központi Statisztikai Hivatal Hajdú-Bihar megyei Igazgató­ságának és a TÜZÉP Vállalat debreceni központjának dolgo­zóit, vezetőit munkahelyükön. A Debrecen, Vörös Hadsereg útja 54. számú ház első, eme­letén levő hivatali helyiségek padlóit víz borította, szőnye­gek, irattartó polcokról leso­dort akták úsztak a víz színén. Összetört íróasztal, víztől cse­pegő kárpitozott székek, fote­lek, üzemképtelenné vált te­lexgép, olvashatatlanná ázott fontos okmányok, a víztől ösz­­sze-vissza görbült tetejű aszta­lok, „rázós” villanykapcsolók mindenfelé. A mennyezeten hatalmas vízfoltok, a leszakadt vakolat sáros foltjai mutatták a betörő víz útját. Tetőbeázás történt. S nem is akármilyen tetőbe­ázás. Az azonnal felbecsülhető anyagi kár 53 000 forint. Ez az összeg azonban még növeked­ni fog. Mindkét szerv hivatali helyiségeit nemrég festették ki, a Statisztikai Hivatal iro­dáiban új műanyagpadlót ké­szítettek. Csaló később derül­het ki, hogy az elszivárgó víz milyen újabb károkat tesz a festésben, a műanyagpadló ra­gasztásában, az épület falai­ban, a mennyezetből. Az a kár viszont egyelőre nem mérhető fel és anyagiakban ki sem fe­jezhető, ami a Statisztikai Hi­vatalt érte: a legfontosabb — a tájékoztatási — részleg adat­tára jórészt használhatatlanná ázott. Hosszú évek, nagy érté­kű munkája semmisült meg. S hosszú időre, nagy erőfeszí­tésre lesz szükség, hogy pótol­hassák a megsemmisült, igen fontos adattár anyagát. Kér­dés: pótolható-e valamennyi adat a lebontott tetőhet, s napokra otthagyták a munkahelyet. De­cember 1 és 3 között sem dol­goztak ott A december 3-i és 4-i eső aztán elvégezte a ma­gáét: beázott a kibontott, hiányosan lefedett tető és tete­mes kár keletkezett. Még nem is végeztek a 30 000 forintos hasznos munkával, de a már megállapítható anyagi kár 53 000 forint­­on hallottam a Statisztikai Hivatal és a TÜZÉP dolgozói­tól, vezetőitől: „Ilyesmit nem lehet büntetlenül csinálni.” Nyalka Tibor Hogyan történhetett? A történet 1966. augusztusá­ban kezdődött. Akkor rendelte meg a Debreceni Ingatlanke­zelő és -közvetítő Vállalat a Debreceni Építőipari Válla­latnál a Vörös Hadsereg útja 54. számú ház hátsó, egyeme­letes részén a lapos tető javí­tását. Az Építőipari Vállalat október 31-re vállalta a mun­ka elvégzését. A megrendelés szerint a TÜZÉP-központ iro­dái feletti tetőrészt bontással együtt kell javítani, míg a Statisztikai Hivatal irodái fe­letti tetőrészt bontás nélkül, csak bitumennel kell szigetel­ni és gyöngykaviccsal leszórni, mivel ezt a tetőrészt nemrég javították, s a nyáron nem volt­ beázás. Érdemes megje­gyezni: a megrendelt munka értéke 30 ezer forint volt. Jól,benne­­jártunk már az őszben, amikor az Építőipari Vállalat hozzákezdett a tető­bontáshoz. Elbontották a Sta­tisztikai Hivatal helyiségei fe­letti tetőrészt is, mert munka közben beszakadt a szigetelő réteg s kiderült, hogy a tető­­szerkezet korhadt. Kátránypa­­pírral úgy ahogy befedték a Szabadság I^nnyomda Deb^'-'pn Felelős vezető: Reményi Sándor BAJOD BIHARI NAPLÓ A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának Lapja Szerkeszti - szerkesztő bizottság Főszerkesztő: Pallas Imre Szerkesztőség Debrecen, Tóth falu sí­kér 10. Telefon* M-40 Kiadja 9 Hajdú megye) Lapkiadó Vállalat Debrecen Tóth falus) tér 10. Felelős kiadó* Balogh Endréné Telefon SO-01 Terjeszti « Magyar Posta Előfizetési díj »ffv hóra 13 forint Előfizethető a helyi postahivata­loknál kézbesítőknél Tm 1ev * 15 pyt____________ Egy sor jogos kérdés Miért nem a kedvező, száraz időjárású nyárvégen, őszelőn végzett a vállalat ezzel a mun­kával? Miért hagyták ott a munkahelyet, ahelyett, hogy „lerohanták”, gyorsan elvégez­ték volna? Erdei András, az Építőipari Vállalat főmérnöke szerint ez a munka csak amo­lyan szívességből vállalt fel­adat volt, nem szerepelt az éves tervben, s így akkor vé­gezték, amikor jutott rá idő. Ilyen választ mentegetődzés­­nek lehet szánni, de megfon­tolt indoklásként semmikép­pen sem fogadható el. A vál­lalat a szerződés meg­kötésekor kötelezettséget vál­lalt a munka elvégzéséért. A Debreceni Építőipari Vállalat­nál különösen jól tudják, hogy a tetőjavítás kényes, sok veszélyt rejtő munka, különö­sen, ha azt ősz közepére, végé­re hagyják, ősszel esni szokott az eső. Ez senkit sem lephet meg. A vállalat illetékeseit sem lephette meg. Különösen, ha arra gondolunk: a Debre­ceni Építőipari Vállalat már több ízben is szép summa pénzt fizetett ki „emlékezte­tőül” hasonló, kellő körültekin­tés nélkül végzett tetőjavítási munkákért, saját hibájából okozott tetőbeázásokért. Em­lékezetes még a Csapó utca 2—4. számú és a Simonffy ut­ca 1. számú ház beázása. Ért­hetetlen, hogy ilyen előzmé­nyek után miért nem fordítot­tak különös gondot a szóban­­forgó tetőjavítási munka ala­pos előkészítésére, jobb meg­szervezésére, és főleg miért nem a száraz időben végezték. Miért a teljes tetőt bontot­ták el? Miért nem szakaszo­san csinálták a munkát? Ad­dig nem bontottak volna újabb tetőrészt, amíg a már felbontott részt helyre nem ál­lítják. Lényegesen csökkent­hető lett volna így a nagyobb beázás veszélye. Csak felelőt­lenségnek, nemtörődömségnek lehet nevezni a teljes tetőbon­tást. Különösen akkor, amikor most — a beázás után — ki­derült­, hogy a vállalat nem is rendelkezett elegendő mennyi­ségű anyaggal a tetőjavítás el­végzéséhez! A DIK-től kértek és kaptak kölcsön ilyen anya­gokat december 5—6-án. Kik a felelősek? Hogy ki illetve kik felelősek mindezekért? Ezt a kérdést a nyomozás hivatott eldönteni. Ugyanis a Statisztikai Hivatal megyei igazgatósága — mint a legtöbb kárt szenvedett szerv — feljelentést tett ismeretlen tettes illeve ismeretlen tette­sek ellen a társadalmi tulajdon­ban okozott tetemes kártevé­sért. A nyomozás során fény derül az ismeretlen tettes illet­ve tettesek kilétére. Addig is hadd írjam ide: már született ítélet ebben az ügyben. Nem hivatalos szerv hozta, de nagy súllyal esik latba. A társadal­mi ítélet ez. Az, amit a hely­színi szemle során lépten-nyo­ Változik a villamosközlekedés rendje Debrecenben December 8-án, csütörtökön este 22.00 órától a Vörös Had­sereg útján a villamosközle­kedésben forgalomkorlátozás lesz. A Debreceni Közlekedési Vállalat az 1-es járatot a pá­lyaudvar és a Kálvin tér kö­zött ingajáratban közlekedteti. A Nagyerdő felé utazók itt átszállnak a Kálvin tér és a Nagyerdő közötti körjáratra. Az átszállás illetve az inga­járat miatt nem kell új jegyet váltani. December 9-én, pénteken reggel az első járat, amely a pályaudvarról 3.25 órakor, a klinikáról 3.40-kor indulna , elmarad. E naptól kezdődően, előreláthatóan december 20-ig a MÁV-igazgatóság és a Kál­vin tér között a villamosok egy sínpáron fognak közleked­ni, váltakozva mindkét irány­ba. A Nagyerdő felé menő jár­­ratok részére a Kálvin téri megálló megszűnik. Megszű­nik a Csapó utca sarki meg­álló is, és helyette a MÁV- igazgatóság előtt létesítenek ideiglenes megállóhelyet. Az erdő felől a városba jövő vil­lamosok megállója ideiglene­sen a Péterfia utca 4. számú ház, az Ifjúsági cukrászda előtt lesz, így a Kálvin téri megálló a szobor mellett szin­tén megszűnik. A Péterfia ut­cai megálló után a Vörös Had­sereg útján az állomás felé ha­ladó járatok szintén a MÁV- igazgatóság előtt állnak meg. December 9-től a Ságvári End­re utca sarki megálló végérvé­nyesen megszűnik. A Hungária Kamaraszínház előtti villogó közúti jelzőlám­pát az átépítés idejére kikap­csolják, így a Nagytemplom felől jövő, valamint a Vár ut­ca felé és felől jövő járművek-­­­nek fokozottan kell figyelni a­­ villamosokat, mert ezek a két I utcatorkolat előtt nem állnak­­ meg. Helyes lenne, ha a két j utca torkolatánál a gépjármű­­­­vek részére kötelező megállást­­ elrendelő táblát helyeznének­­ el — ideiglenesen. A két­­ A debreceni Víg mozi de­cember 8—14-ig mutatja be a „Tom Jones” című, színes, ma­gyarul beszélő, szélesvásznú angol filmet. A film Henry Fielding népszerű, romantikus regényének filmváltozata. A forgatókönyvet John Osborne írta, a főszerepet Albert Fin­ney alakítja, rendező Tony Richardson. Az Apolló moziban decem­ber 8 és 14 között a „Szerelem a megfelelő idegennel” című, magyarul beszélő amerikai fil­met mutatják be. A történet egy fiatal pár viszontagságo­kat leküzdő egymásra találá­sáról szól. A főszerepeket Natalie Wood és Steve Mcqueen alakítják. Rendezte Robert Mulligan. A Művész mozi műsorán de­cember 8—10-ig a „Zorba, a görög” című, művészi, széles­vásznú, életről és halálról, ba­rátságról és szerelemről valló görög film szerepel. Fősze­repben Anthony Quinn, rende­ző Kakoyannis. A film bemu­tatására az országos premier előtt kerül sor. A Tom Jones című film egyik jelenete Jelenet a Szerelem a megfelelő idegennel című filmből VÉGLEG LEBONTJÁK A debreceni Pulykakakas italbolt legendás hírű volt. Szinte nem volt hét, hogy az újság ne írt volna róla. A rendőrség is sokszor leírta címét, hiszen ez volt a notó­rius részegek, munkakerü­lők, markecolók „klubja”. Most már bontják. Lassú halála volt. Minden erőlkö­dés ellenére évekig tartotta magát, s még az elmúlt nyá­ron mint ideiglenes cukrász­da megkísérelte egyszer az életben maradást. De most már nincs visszaút. Bontják, végérvényesen. Hogy mennyi hasznot hozott, nem tudni. De hogy mennyi kárt okozott, azt viszont mérni sem lehet. Fizetések úsztak itt el, a szomszéd gyer­mekotthon kis lakói a Pulyka­kakas vendégeitől tanulták meg, hogy a felnőttek nem angyalok. Ha az épület nem válik életveszélyessé, akkor talán még mindig ottmarad, szégyenéül a vendéglátásnak és Debrecennek. De már nincs visszaút. A csákányok belemartak az épület falába. Bontják a debreceni Pulykakakast. Hogy helyén gondozott telek, virágos park épüljön, néhány év múlva pedig sokemeletes palota. Ami azt illeti, sokáig vártunk erre a percre. Most mindenki örül a bontásnak, kivéve talán néhány régi törzsvendéget, akik még re­ménykedtek, hogy a Pulyka feléled. Végképp eltűnik a rossz csehó. Sajnos, rossz emléke túléli. De talán ezt lerombol­ni mégis könnyebb lesz, mint az egykori kocsmát. 631 000 FORINT TÍZ HOLDRÓL­­ Elkészült a debreceni Kos­suth Termelőszövetkezetben a mérleg a szamóca értékesíté­séről. A szövetkezet évek óta termel tíz holdon szamócát, és évről évre kedvező az ered­mény. Ez évre terveztek száz mázsa szamócát és 120 000 fo­rint bevételt. Ezzel szemben termeltek 263 mását, és elér­ték a 300 000 forintos bevételt. A gyümölcsön kívül értéke­sítettek még szaporító anyag­ként palántákat más termelő­szövetkezetek részére, össze­sen 331 000 forint értékben. A tíz hold szamócás tehát a szorgalmas tagságnak 631 000 forintot jövedelmezett. A rovásírás emlékműve Balatonszepezden erőgépek segítségével talapzatára emel­ték azt a nyolc tonnás követ, amelyet a 30-as évek végén Sebestyén Gyula néprajztudós készíttetett. A kő az ősi hun­­székely rovásírásnak állít em­léket (MTI Fotó :— Kovács Sándor felvétele) Mennyi tojást fogyasztunk évente? A húsféléken és tejterméken kívül a tojás az az élelmiszer, amely a legnagyobb mértékben tartalmazza az emberi szerve­zet számára oly fontos és nél­külözhetetlen fehérjéket, ami­­n asavakat Az egy főre jutó tojásfogyasztás igen sokat el­árul egy ország táplálkozási kultúrájáról. Hazánk az orszá­gok sorában közepes helyen áll. 1960-ban 134 darab volt a személyenkénti fogyasztás, de azóta sokat emelkedett. 1963- ban 163, 1965-ben pedig 180 tojást fogyasztottak átlagosan hazánkban. A fogyasztás ugrásszerű nö­vekedése nyilvánvaló tény, és ez mind a baromfi­tartó gazda­ságokat mind pedig a feldol­gozó ipart újabb feladatok elé állítja. S az igények nem csu­pán mennyiségben növekedtek, hanem ezzel párhuzamosan és vele arányban a minőségben A vásárlók, háziasszonyok egy része a minőségen a tojás színét érti, pedig ennek nincs köze hozzá. A tojáshéj színe kizárólag tenyésztés és fajta kérdése. Sokkal nagyobb je­lentősége van a színnél a to­jáshéj keménységének. Az exportpiacon egyre na­gyobb igényt támasztanak a tojás sárgájának színével kap­csolatban. Takarmányozással megfelelően befolyásolni lehet a tojás sárgájának színét Is­meretes, hogy a túlzottan vi­lágos sárgájú tojás az elmúlt években nem volt kelendő sem a külföldi, sem a hazai piacon, a háziasszonyok nem szívesen vásárolták. Az NDK-ban ér­dekes kísérleteket végeztek a tojás sárgájával kapcsolatban. A­­ takarmányhoz megfelelő arányban piros paprikát ke­vernek, s a tojás sárgájának színét a szükségletnek legmeg­felelőbb árnyalatra alakították. Továbbképzés a szülői munkaközösségi elnökök részére A Polgári Járási Nőtanács háromnapos továbbképzést rendezett a járás óvodai, álta­lános iskolai szülői munkakö­zösségeinek elnökei, valamint az iskolai választmányi tagok részére Polgáron. A járás va­lamennyi községének óvodai, iskolai szülői munkaközössége képviseltette magát ezen a to­vábbképzésen, amelynek mindhárom napján több mint nyolcvanan jelentek meg. A továbbképzés első napján „A szocialista hazafiság és a p­oletár internacionalizmus” címmel Kollár János a Polgá­ri Járási Párt­ végrehajtó bi­zottság tagja tartott előadást, amelyben többek között kifej­tette, milyen fontos szerepe van a családnak a hazafiság­ra való nevelésben. A második napi előadás „A munkára ne­velés és a pályaválasztás kér­dése” címmel hangzott el, amelyet Baranyai Pál, a járá­si tanács művelődésügyi osz­tályának vezetője tartott A harmadik napon Nagy Imre, a debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem gyakorló is­kolájának igazgatója „A szülői munkaközösségek helye, szere­pe az óvodákban és az iskolák­ban” címmel ismertette a szü­lői munkaközösségekre váró feladatokat, majd Pálinkás László, a járási KISZ-bizottság helyettes titkára az ifjúsági szervezetek és a szülői mun­kaközösségek kapcsolatáról szótt.

Next