Hajdú-Bihari Napló, 1967. augusztus (24. évfolyam, 179-205. szám)
1967-08-15 / 191. szám
Megnyílt Gadányi Jenő emlékkiállítása a Déri Múzeumban A debreceni Déri Múzeum az idei nyáron különösen gazdag, színvonalas és sokoldalú kiállítási programot bonyolít le. Ennek a kiállítási programnak keretében nyitották meg augusztus 13-án, vasárnap délelőtt a múzeum galériájában Gadányi Jenő festőművész emlékkiállítását. A megnyitón megjelent a festőművész özvegye is. Dr. Béres András, a Hajdú- Bihar megyei múzeumok igazgatója a nagyszámú érdeklődő előtt elmondott megnyitójában hangsúlyozta: — A művész — akinek élete munkásságával most alkalmunk van közelebbről megismerkedni — 1945-ben ezt jegyezte naplójába: „Művészi vágyam nagyigényű: megtalálni az ember és a természeti valóság összefüggését”. Nyugodtan állíthatjuk, hogy e szavak igazán csak most nyernek mélyebb értelmet. A nagyigényű művészi vágy nagyigényű műértő közönséggel találkozik, az emberi, a természeti és művészeti valóság összefüggésében. Méltán találhat megértésre a valóban új törekvéseket reprezentáló művész, aki a ma absztraháló emberének bonyolult lelkivilágát is kifejezi, hiszen ennek összefüggéseit kereste. Ha jól megnézzük az itt kiállított alkotásokat, akkor egy valóban meg nem alkuvó, az életet a maga sajátos felfogásában igenlő, szerető művész életművével találkozunk. Költészet ez, igazi költészet, mely nem a hétköznapok nyelvén szólal meg, és magyarázására nincs szükség. Nem igényli még akkor sem, ha a 64 évet élt művész halála után hét évvel kerül teljes valóságában elénk. A közel kétszáz alkotás változatos formákat, nem megszokott művészi megoldásokat vonultat fel, és mély élményt jelent sajátos színkultúrájával. A megnyitó után dr. B. Supka Magdolna művészettörténész, a kiállítás rendezője tartott tárlatvezetést, próbálta néhány mondatban megfogalmazni Gadányi Jenő művészetének lényegét, és felvázolni a művek mögött rejtőző művész egyéniségét. — Gadányi Jenő művészetének egyik jellemző vonása, hogy az érzelmet a látványhoz vitte közel. Művészi tevékenysége közben elvonatkoztatott, mint ahogy ezt a művészet minden területén teszik az alkotók, de legkevésbé a képzőművészettől fogadjuk el. Állandóan kereste a kapcsolatot a konkrét és az elvont között, de tulajdonképpen csak a természetben érezte jól magát. Különös egyéniségének egyik vonása volt, hogy nagyon keveset beszélt. „A csend megsűrűsödött lénye körül”, és akik jól ismerték, akik közel álltak hozzá így fogadták el. Megvívta harcát azért, amiért a fiataloknak ma újra fel kell venni a harcot. Művészete előzménye az új magyar képzőművészetnek, és hitelesíti a modern képzőművészet irányait. A Déri Múzeum egész galériáját betöltő képanyag valóban sokirányú, elmélyült és felelősségteljes művészi magatartásról tanúskodik, melynek bemutatása egyaránt jelentős kulturális esemény és művészi siker. A napokban Debrecenből Polgárra utaztunk. Pródon és a böszörményi Réten áthaladva láttunk jónéhány ürgét amint felegyenesedve figyeltek, majd közeledtünkre elfutottak, s bebújtak az ürgelyukba. Ekkor és erről eszembe jutott egy 25 évvel ezelőtti emlékem. A Hajdúböszörményi Bocskai Gimnáziumban tanítottam. Az egyik magyarórán Petőfi: Arany Lacinak c. versét tárgyaltuk. Az egyébként közismert költeményben arról van szó, hogy az Arany Jánoséknál látogatóban levő Petőfi Sándor mesét mond a kis Arany Lacinak egy bizonyos nagybajuszú emberről, aki a lyukból egy vödör vízzel kiönti a kis ürgét. Beszélgettünk ezzel kapcsolatban Petőfi és Arany barátságáról, Arany János családjáról, Nagyszalontáról. Elemeztük a költeményben foglaltakat, különös részletességgel és szakszerűséggel tárgyaltuk meg az ürgeöntést. Felvázoltuk a táblára az ürge föld alatti tanyáját, feltüntettük a ki- és bejárati lyukakat. Megbeszéltük közös tapasztalataink alapján az öntéskor alkalmazandó eljárásokat. Régi szabály, hogy a házi írásbeli feladatnak az óra anyagához kell kapcsolódni, s így én a legtermészetesebb hangon közöltem az osztállyal: Holnapra Ürgeöntés címmel írtok fogalmazást. Én naív és feledékeny lélek! Nem gondoltam arra, hogy az ürgeöntésről Hajdúböszörményben fogalmazást íratni sértés, kihívás, provokáció. Csak jóval ezután, amikor már késő volt, jutott eszembe, hogy a böszörményieket megyeszerte ürgéseknek csúfolják. Elég egy mozdulat, amely az ürge nyakoncsípésére emlékeztet, vagy az ürge hangjának utánzása, vagy az ürgebőrért járó hatás említése; máris elkövettük a vért kívánó sértést. Hát még az ürgeöntésről házi feladatot íratni...! Huszonöt évvel ezelőtt is megvolt az a szokás, hogy a kisdiákok fogalmazási feladatainak elkészítése jórészben az édesapák, édesanyák, nagyszülők vagy idősebb testvérek vállára nehezedett, különösen akkor, ha a gyermekek őket a szóbanforgó kérdésben szakértőnek vélték: itt és most az ürgeöntésben. Így ez a házi feladat tudtom és szándékom ellenére már nemcsak a gimnázium I. osztálya, hanem a böszörményi szülői társadalom és a város elleni kihívássá dagadt. Erre válaszolni kell. Ezt a szemtelenséget, ezt a támadást méltó módon vissza kell utasítani. Fel kell venni az eldobott kesztyűt, és visszatromfolni annak a „torzsásnak”, mert jómagam a káposzta termelésről nevezetes Hajdúhadház szülötte vagyok, s így velem együtt valamenynyi hadházit méltán illeti meg a torzsás csúfolódó elnevezés. De térjünk az elégtételre ! A következő magyarórát a kialakult gyakorlat szerint a házi feladat ellenőrzésével kezdtem. — No, hallgassunk meg egy-két fogalmazást! Szavaimat most nem követte néma csend, mint máskor, hanem egy név hangzott az osztály minden padsorából: L. Szabó, L. Szabó. — Halljuk L. Szabót! A diák feláll és kezdi olvasni írásművét, amelyben híven ecseteli az ürgeöntés technikáját és taktikáját, az ürgeállomány ritkításának nemzetgazdasági előnyeit. A dolgozat bemutatását pattanásig feszült figyelem kíséri. A tanulók lehelletüket is visszafojtják, nehogy a csend megtörése az elkövetkező pillanatot megzavarja. Mert ők már tudták, amit én még nem, hogy az L. Szabó dolgozata adja meg a megsértett I. osztály, a megsértett böszörményi társadalom nevében az elégtételt. L. Szabó pedig folytatta, majd a befejezésben felemelt és ünnepélyes hangon olvasta fejemre: „Ma már nem úgy van, mint régen, mert kevés az ürge Böszörményben. Nincsenek is olyan emberek, akik ürgeöntéssel foglalkoznának. S ha néha öntenek is egyegy ürgét, odaadják a hadháziaknak, hogy töltsenek belőle káposztát.” Elhangzott a dolgozat. Az osztály izgatottan, szorongó érzésekkel várja, hogyan reagál erre osztályfőnökük, az a hadházi torzsás. S mikor a jól sikerült fogalmazást, különösképpen pedig a csattanós befejezést harsány, szívből jövő nevetéssel vettem tudomásul, az ő sérelmük is egy hatalmas kacagásban oldódott fel, így szent lett a béke, amelyre a pecsétet a dolgozatért méltán kijáró jeles tette. É. Kiss Sándor KÜLFÖLDI” PREMIER SZEGEDEN A szegedi szabadtéri játékok 1967-es programja elérkezett az utolsó premierhez. Kilenc év sztárparádét felvonultató, sikerekben gazdag operaelőadásai után most újabb Verdi-mű, a Don Carlos került színlapra. Az augusztus 13-i premiert néhány kellemetlen momentum zavarta: két külföldi énekes szerepeltetésétől el kellett tekinteni, az utolsó pillanatok szerencséjére azonban a fesztivál igazgatósága tudott megfelelő szólistákról gondoskodni, így II. Fülöp központi szerepére Nicolai Ghiuselevet, a Szófiai Operaház rendkívül tehetséges basszistáját római lemezfelvételéről sikerült egyenesen Szegedre hívni, hasonlóképpen Angelo Lo Foresét, a Római Operaház két éve Budapesten már előnyösen bemutatkozott tenoristáját is. Az előadás sztárja Nicolea Herlea volt, a bukaresti opera vezető baritonistája, a Milánói Scala és a New York-i Metropolitan állandó vendégművésze. A hazai közönség — budapesti fellépése mellett — lemezeiről egyébként is előnyösen ismerte már, de az a rendkívüli muzikalitással, speciálisan lírai színű hangi adottságokkal megformált Posa márki — amit Szegeden produkált — sokáig emlékezetes marad. Ugyancsak előnyösen debütált a fesztiválon Gyurgyevka Csakarevics, a Belgrádi Operaház mezzoszopránja, Eboli szerepében. A szerkezetileg, díszletrendjét tekintve kitűnően templomtérre alkalmazható és kifejezetten oda tervezett opera karmestere Vaszy Viktor, rendezője Szinetár Miklós volt, aki a belső lélektani folyamatok és külső cselekmények logikailag helyes felépítésére helyezett súlyt Fülöp Zoltán egyetlen hatalmas alapdíszletbe (az Escorial palotába) komponált színpadán. N. L EGY HÉT A ÍVBEN mellett Seregi László, a rendező, aki mindvégig biztosította azt a könnyed és hangulatos stílust, amelyben a néző egyenrangú partnernek érezte magát. S tegyük hozzá, Básti mellett Ráthonyi Róbert remek karakteralakítása s Gobbi Hilda még mindig új színekkel gazdagított takarítónője kiemelkedő színészi teljesítmény volt. Miért nem szólunk részletesen a már említett hibákról, sablonokról, formalitásokról? Mert a műsort nem ezek határozták meg. Jelenlétük legfeljebb zavarta, de nem gátolta a kellemes hangulatot. S mégsem pletykát kaptunk, nem „intimpistáskodást”, hanem színházi levegőt YUPI A színházról kellemes ötven percben volt részük azoknak a tv-nézőknek, akik szombaton este megnézték-hallgatták Kállai István csevegését a színházról. Pontosabban Ráday Imre csevegését. Hiszen a színész annyira egyéniségéhez alkalmazta a szöveget, hogy elszakíthatatlanná vált tőle. Hibátlan műsor volt? Korántsem. Sok formális, külsőséges, sablonos elem is találtatott benne jócskán. Mégis, az egésznek volt valami természetes és üde hangulata, atmoszférája. Miből táplálkozott? Elsősorban a közvetlenségből, a narrátor természetes játékából, a szöveg szerénységéből. S abból, hogy valamennyi színész saját életét, problémáit, gondjait mutatta torzító tükörben. Épp ezért éreztem kiemelkedőnek az egész műsorból azt a rövid jelenetet, amelyben Básti Lajos ragyogó karikírozó erővel eljátszotta a nagy színész paródiáját. Otthon érezte magát ebben a kis műsorban mindenki. S ennek köszönhető, hogy egyszer csak a néző is belül került a színház kapuján, sőt a kortina mögé is belátott s tapasztalhatta, hogy ez a világ is olyan, mint a többi: tele játékkal, külsőséggel, örömmel és más nehézségekkel. Kétségtelen, a siker harmadik fő részese Kállai és Ráday VAJDA ERNŐ FOTÓKIÁLLÍTÁSA A DÉRI MÚZEUMBAN Augusztus 13-án, vasárnap délelőtt a Déri Múzeum Medgyessy termében dr. Haraszty Árpád egyetemi tanár, a Kossuth Lajos Tudományegyetem Növénytani Intézetének igazgatója nyitotta meg dr. Vajda Ernő „Virágok, fák, tájak” című fotókiállítását. Megnyitójában többek között ezeket mondotta: — Az itt kiállított nagyméretű, közel száz fotográfia csak ízelítőt nyújt Vajda Ernő rendkívül kiterjedt növényfényképező munkásságából, de elég ahhoz, hogy a kiállító szakmai és művészi képét megrajzolhassuk magunknak. A bravúros technikával készült felvételeknek szakmai szempontból az a legnagyobb értéke, hogy az egyes növényeket nem műteremben, vagy üvegházban, fehér-fekete háttérrel, hanem természetes társulási környezetükben mutatja be, úgy, hogy minden kép egy-egy értékes növénycönológiai tanulmány. Ebben alkotott Vajda Ernő újat és maradandót. Méltón illeszkedik be ez a kiállítás a „Virágos Debrecen” kulturális rendezvényeinek sorozatába, s őszinte elismerés illeti a szerzőt, a Debreceni Városi Tanácsot, a Magyar Fotóművészek Szövetségét és a Déri Múzeumot, hogy ezt a művészi szépségű és tudományos értékű képgyűjteményt most Debrecen művelődni vágyó közönségével is megismertetik. A kiállításnak már a megnyitás napján nagy sikere volt A művész előtt — aki részt vett a megnyitón — hosszú sorban álltak a látogatók, hogy a kiállítás művészi kivitelű katalógusát dedikáltathassák. Parnasszusi karnevál Ha ezúttal rádióműsorról is szó kerül, azért van, mert a recenzens meri remélni, hogy a rádió Karnevál a Parnasszuson című műsora rövidesen a tv-nézők naiv táborának is éppen olyan kellemes szórakozást nyújt majd, mint amilyet nyújtott a rádióhallgatóknak. Szombaton este már a második adás. A régi művészkávéházak, baráti körök hangulatát mi csak leírásokból, kortársi vallomásokból ismerjük. De úgy éreztem, éppen ezt a hangulatot sikerült feleleveníteni s megteremteni a rádiónak, a Fészekből közvetített műsorban. Paródiák, karikatúrák, az írói alkotás és életforma külsőségeinek szellemes és bátor leleplezése, • általában természetes és áradó jókedv jellemezte ezt a műsort Az Arany János-i példákon növekedő poéta és a nagyhatású filozó fiai versek szerzője csak úgy nevetett felszabadultan önmagán és társain, mint a tv népszerű irodalmára, vagy az irodalmi hetilap nagytekintélyű főszerkesztője. S mindezt keretbe fogta két szellemes konferanszié, Devecseri Gábor, aki már többször is bizonyította alkalmasságát e pályára, s Abody Béla, aki tán most először jelentkezett e műfajban s ért el máris nagy sikert, nagy hatást. Hangja különösen alkalmassá teszi e mesterségre s nem lepődnék meg, ha Komlós János új színházához maga mellé őt is szerződtetné konferansziénak. Itt is, ebben a műsorban is az irodalom belügyeiről folyt lényegében a szó, még pontosabban az írók belügyeiről. Dehát mennyire nem voltak ezek belügyek! Az alkotás lélektanát kifejező apró történetek, anekdotaszerű pillanatok és rögtönzések mindig vonzó olvasmányt jelentettek a közönségnek. S nemcsak a pletykák miatt Hanem mert segítenek teljesebben megismerni az alkotót, annak szellemét és szemléletét. Lehet, hogy Fehér Klára és Nemes László házastársi vetélkedése a mikrofon előtt nem volt irodalmi remekmű, de szellemes és közvetlen volt s az olvasó ezután, ha kezébe veszi A tengert, vagy más Fehér-regényt, esetleg a tv-ben a szakértő anyapedagógust hallgatja, okvetlenül eszébe jut a fotólaboratóriummá alakított konyha is. S jó ha eszébe jut. Mert van egy szál, egy aprócska fonal, ami összeköti az íróval, mielőtt a könyvében elmélyedne. A műsor hangulata, értékei, sikere arra ösztönöznek, hogy kérjem a televíziót, ismerje fel e műsor értékeit s vigye el a Fészekbe a kamerákat is. A korábbi hasonló tv-műsorok nagy sikert arattak. Bizonyos, hogy ez is siker lenne Annyi sok balszerencsés próbálkozás után érdemes lenne ezzel is próbálkozni. (ff) színes sAROk A házasság körül 1. A feleség, miután eredménytelenül kutatta át a szekrényt, így szólt a férjéhez: — ugye te dugtad el az estélyi ruhámat? — Nem. — Akkor mit szorongatsz a markodban? A lány: öngyilkos leszel, ha nem megyek hozzád feleségül? A fiú: Hát persze. Mindig ezt teszem. A természet érdekességei 1. Van egy pálmafafajta, amely csak a Preslin szigeten él meg, az Indiaióceánban. Megkísérelték, hogy a fát máshol is meghonosítsák, minthogy rendkívül nagy, 10—13 kg-os gyümölcsöt hoz, de a kísérletek kudarcot vallottak. A szakemberek nem tudják a jelenség okát. 2. A vörös-tengeri Massaua kikötőnek (Etiópia) olyan sajátsága van, mely a világ többi kikötőitől ugyancsak megkülönbözteti. Ez ugyanis a világ legmelegebb kikötője. A víz hőfoka nappal 48 Celsius fok, éjszaka 40 Celsius fok és soha nem süllyed 30 Celsius fok alá Caruso, a híres énekes fiatal korában sokat nélkülözött. Egyszer találkozott egy régen nem látott barátjával. Művészsors aki ezt kérdezte tőle: • — Hogy megy a sorod? — Mint a molyoknak — felelte az énekes. — Hogy érted ezt? — Nagyon egyszerű. Télen megeszem a ruhámat, nyáron a felöltőmet. Bölcsesség A kakas strucctojást mutat a tyúkoknak és így szól: — Nem bírálok, de szeretném felhívni a figyelmet arra, hogyan dolgoznak külföldön. A két öreg beszélget: — Mi lesz az ifjú nemzedékkel? — Megöregszenek és arról fognak vitatkozni, hogy ni lesz az ifjú nemzedékkel. — Azért büntetlek meg fiam — mondja az apa —, mert szeretlek. — Oh apám, nem érdemiek ennyi szeretetet!