Hajdú-Bihari Napló, 1967. december (24. évfolyam, 284-308. szám)

1967-12-21 / 301. szám

Pályaválasztási tájékoztató Tizenháromezer példányban megjelent Hajdú-Bihar megye és Debrecen város pályaválasztási ta­nácsainak 1968. évi tájékoztatója. A kiadvány célja ezúttal is az, hogy elősegítse az iskolát végző fiatalok helyes pályaválasztását. A kiadvány foglalkozik a megye munkaerőigényével a harmadik öt­éves terv időszakában. Ismerteti a továbbtanulással kapcsolatos je­lentkezési és egészségügyi tudni­valókat mind az általános, mind pedig a középiskolát végző hallga­tókkal. Részletesen mutatja be a megye területén levő és a megyén kívüli beiskolázási lehetőségeket, a munkavállalással, munkakönyv­­váltással kapcsolatos tudnivalókat, valamint ismerteti a pályaválasztá­si kiadványok jegyzékét. Az isko­lák még a téli szünidő megkezdése előtt megkapták a tájékoztatót, h­ogy a szünidőben mind a tanulók, mind pedig a szülők tanulmányoz­hassák. — Várható időjárás csütör­­t­­ői estig. Időnként­­ felhősö­­dás, szórványos futó havazás­sal. Az élénk, helyenként erős északi szél lassan mérséklő­dik Hideg idő. Várható leg­magasabb nappali hőmérsék­let 0—mínusz 5 fok között. — Fock Jenő, a Miniszterta­nács elnöke szerdán fogadta N. Sz. Patolicsev, a Szovjet­unió külkereskedelmi minisz­terét, akit a látogatásra elkí­sért F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagykövete. A megbeszélésen részt vett dr. Bí­ró József külkereskedelmi mi­niszter. (MTI) — Modern tánc-tan­folyam Indul a téli szünidőben diákoknak. Beirat­kozás kezdéskor: december 21-én délután 5 órakor a Bartók Terem­ben. Tananyag: hagyományos és legmodernebb táncok. Tanfolyam­vezető: Havancsák István táncpe­dagógus. — A Debreceni Városi Könyvtár értesíti a Hatvan u- 17. szám alatti fiókkönyvtár ol­vasóit hogy a kölcsönzés a mai naptól, december 21-től kezdő­dően a Hatvan u. 57. szám alat­ti új helyiségben kezdődik meg a régi nyitvatartás szerint. T wittlnger „ismert a Tejutat?” című drámáját a Csokonai Színház művészei 21-én, csütörtökön este 10 órakor és 22-én, pénteken este 10 órakor is bemutatják a Művész moziban. Jegyek a Filharmóniánál és a helyszínen válthatók. Dr. Novobátzky Károly, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának tagja, kétszeres Kossuth-díjas akadé­mikus, az Eötvös Loránd Tudo­mányegyetem tanszékvezető tanára, életének 84. évében, de­cember 20-án elhunyt. Temeté­séről később történik intézke­dés. (MTI) — A könnyűzenei klub mai fog­lalkozása elmarad. Legközelebb 28-án, csütörtökön lesz összejöve­tel, szakmai jellegű bemutatót tart a „Spykes” együttes. (MMH) —­ Áramszünet lesz Debre­cenben december 22-én 8-tól 16 óráig a Sestakert, Hatva­ni, Pápai utcán, a Poroszlay úton a Március 21 tértől a Bolyai utcáig, a Bolyai utcán a Poroszlay úttól az Egyetem térig, a Komlóssy úton a Ta­nácsköztársaság útjától végig. Ma 7-kor Amerikai Elektra, bér­letszünet. Pénteken 7-kor Carmen, bérletszünet. Szombaton 7-kor Nem élhetek muzsik­aszó nélkül, Szigligeti bérlet. Előadások a Hungária kamaraszínházban: Pénteken 7-kor Gyertyafényke­ringő. Szombaton 7-kor Gyertya­fénykeringő. Szelvénybérletek be­válthatók . BSBV1— ’wuSms ! VÍG du. *■,4. 6, V.S, METEOR 3, V1G és V28: A koppányi aga testa­mentuma, új magyar kalandfilm. VÍG de. V.10, 7,12, V*2: Az aranyfej, magyar film. APOLLO de. VtlO. Vili. */12. HORVÁTH ÁRPÁD műve­lődési otthon (Csapókert) 7. APOL­LO du. 7(4. 6. v.9: Antigoné, új gö­rög film. KLINIKA 5: Jégkirálynő, színes szélesvásznú, új szovjet film. HUNGÁRIA 5 és 7,8: Kallódó emberek, amerikai film. Utoljára műsoron! MŰVÉSZ mozi 3, */1S fa 8: Júlia és a szellemek, olasz­ilm, Csak 18 éven felülieknek ! SPORT TOBHII­­­H DTE-fiúk és a DEBC-lányok nyerték a csapatbajnokságot A debreceni városi torn­ászszö­vetség e hét elején rendezte meg a gyermek tornászok csapatbajnok­ságát. A lányok a Kossuth gimná­zium, a fiúk a Füvészkert utcai általános iskola tornatermében versenyeztek, szép számban meg­jelent érdeklődők előtt. A lányok­nál 6 csapat, a fiúknál 3 együt­tes vetélkedett az első helyért. Tíz éven aluli gyermekek torna­­versenyét láthatták az érdeklődők és a szakemberek, akik elégedet­tek voltak a tapasztaltakkal. A fiúknál Juhász, Kovács, Kónya, a lányoknál Pólik, a nyolcéves Ács, Nagy, Csáky, Horváth és Kinyik tornázott kiemelkedően. A leg­magasabb pontszámot Horváth ér­te el ugrásban, gyakorlatáért 9,6 pontot kapott a pontozóbíráktól. Jeleskedett az ötesztendős Fésűs Mónika is , bizony ebben a sport­ágban korán kell kezdeni, hiszen évek­­ szorgos munkája szükséges ahhoz, hogy valakiből kitűnő ver­seny­tornász váljék. Ilyen úton le­hetséges, hogy valaki már 15 éves korára I. osztályú tornász legyen, sőt Európa-bajnokságot nyerjen, mint Larissza Petrik vagy a szov­jet bajnokságon feltűnt Burik. A gyermektornász bajnokság eredményei. Fiúk. Csapatban: 1. DTE (Nádházi, Ju­hász, Szilágyi, Kubinyi, Kónya, Kovács — edző: Kónya Sándor) 126,4 pont, 2. DVSC (Jándi, Urzi, Varga, Maxim, Kiss, Juhász — ed­ző: Fehér Imre) 122,4 pont, 3. DTE n. 84,5 pont. — összetett egyéni­ben: 1. Kónya (DTE) 37,9, 2. Ko­vács (DTE) 35,8, 3. Kubinyi (DTE) 35,7 4. Juhász J. (DVSC) 35,6, 5. Szilágyi (DTE) 34,1, 6. Juhász (DTE) 32,9. — Szerenként­ győzte­sek. Korlát: Kónya 9,3, — gyűrű: Kónya 9,3, — talaj: Kónya 9,2, — ugrás: Kónya 9,4. Lányok. Csapatban: 1. DEAC (Ács, Szabó, Nagy, Csáky, Horváth, Kinyik — edző Fésűs Lászlóné és Fésűs Lász­ló) 183,5 pont, 2. DVSC-sportiskola (Kuti, Bori, Szabó, Pólik, Hinkel, Kiss — edző: Winkler Jánosné és Czibere Endre) 173,8 pont, 3. D. Ruhagyár (Kertész, ördög, Kala­pos, Fazekas, Buda, Juhász — ed­ző: Vermes László­né és Kincses Ferenc) 165,7 pont, 4. DEAC II. 165,4 pont, 5. DVSC-sportiskola II. 153,9 pont, 6. DEAC II. 148,4 pont. — összetett egyéniben: 1. Horváth (DEAC) 37,8, 2. Csáky (DEAC) 36,5, 3. Nagy (DEAC) 36,2, 4. Szabó (DEAC) 35,8, 5. Palik (DVSC-sport­­iskola) 35,4, 6. Ács (DEAC) 35,4. — Szerenként­ győztesek. Talaj: Ki­nyik 9,5, — korlát: Kinyik 9,5, — gerenda: Horváth 9,4, — ugrás: Horváth 9,6. (Zárójelben a csapat helyezése) Népsp. Sportf. Telesp. Napló 1. Catania (13)—Modena (19) 1111 2. Lazio (4)—Pisa (2) 1 l,x 2 l,x 3. Lecco (17)—Foggia (4)___________I,x,8 x,2______l,x,2 2,1 4_. Livorno (5—6)—Novara (3) l,x x,2 2 1 5. Messina (21)—Verona (7) 1. x,l x,í 2,x 6. Monza (15)—Bari (16) _________1,X_______x ______1_______1 _ 7. Padova (8)—Venezia (11) 1 x,l 1 l 8. Perugia (14)—Catanzaro (9) l,x x,l 1 Lx 9. Potenza (20)—Genoa (18) _______l,x_____x,l______1 _______l Í0. Reggiana (12)— Palermo (1) x,l,2 2 x,2 2,1 11. Bolzano (16)—Udinese (2) x,2 x,2 2 1,2 12. Biellese (15)—Alessandria (17) l,x x,l 1 1 13. Pavia (19)—Pro Patria (1)______l,x_______2,x______x^2______2 14. M. falcone (12)—Verbania (4—5) l,x,2 x,2 l,x x,l 15. Legnano (13—14) — Marzotto (11) 1 l,x 1 1 16. Como (3)—Piacenza (8) 1 l,x 1 1 * iv —im I Ymmimiibi BUDAPEST 8.10 Iskola-tv. Magyar irodalom (ált. isk. 6. oszt.). 9.30 Műsorismer­tetés. 9.31 Az ötös mező. Bűnügyi dokumentum játék (ism.). 10.30 Mark Twain. 13.40 Iskola-tv. Ma­gyar Irodalom (ism.). 17.58 Műsor­ismertetés. 18.00 Hírek. 18.05 A Ma­gyar Hirdető műsora. 18.15 Tele­sport. 18.40 A világ térképe előtt. 18.50 Tanácskozik az országgyűlés. 19.45 Esti mese. 20.00 Tv-híradó. 20.20 Cardillac. Magyarul beszélő nyugatnémet film. 21.25 Zenei fi­gyelő. 22.10 Tv-híradó . 2. kiadás. 22.30 Pedagógus-továbbképzés. POZSONY 17.05 Filmhíradó. 17.15 Műszaki fórum. 17.45 Ifjú szemmel. 19.00 Tv­­híradó. 19.35 Szibériai expedíció—3. 20.05 Karácsonyesti romána BUKAREST 17.00 Napirenden a termelés és a munka tudományos megszervezése. 17.30 Úttörők stúdiója. 18.00 Előadás a román nyelvről. 18.30 Tv-híradó, időjárásjelentés. 19.00 Filmsorozat: Ivanhoe. 19.30 Ökölvívás Románia— Franciaország. 20.15 Riportereink Prágában. 20.40 Kis stúdió. Ez te egyedüllét — Victor Bigladeanu színműve 21.10 Zenei vetélkedő. 21.40 Giottótól Brancusig. 22.00 Tv­­híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MAI MŰSORA 18.00—19.00 A nap krónikája. — Keringők. — Mezőgazdasági köny­vespolc. — Év végi számvetés. — Nóták. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ­­ Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja Szerkeszti a szerkesztő bizottság Főszerkesztő* Pallas Imre Szerkesztőség* Debrecen Tóthfalusi tér 10. Telefon: 21-40 Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen. Tóthfalusi tér 10. Felelős kiadó: Balogh Endréné Telefon: 30­ 01 Törleszti a Magyar Posta Előfizetni dH - hóra 13 forint Előfizethető a helyi postahivata­loknál és kézbesítőknél Index: 25 027 Szabadság Lapnyomda Debrecen Telelős vezető: Reményi Sándor CSELGÁNCS Meghívásos verseny Debrecenben A debreceni városi cselgáncsszö­vetség december 19-én meghívásos versenyt rendezett ifjúsági és ju­nior korosztálybeli cselgáncsozók részvételével. A versenyen a D. Dózsa és a 109. sz. ITSK indította sportolóit. A meghívásos versenyen az aláb­bi eredmények születtek. 63 kg: 1. Károlyi (ITSK), 2. Bos­­nyá­c (Dózsa), 3. Ily­és (ITSK) és Tárcsas (Dózsa). — 70 kg: 1. Szabó (Dózsa), 2. Balogh (ITSK), 3. Ke­lemen (Dózsa) és Veicza (Dózsa). — 80 kg: 1. Szőke (Dózsa), 2. Nagy (ITSK), 2. Holecz (Dózsa) és Sipos (ITSK). — 93 kg: 1. Hajdú (Dózsa), 2. Horáth I. (Dózsa), 3. Horváth S. (Dózsa) és Karsai (Dózsa). — Ne­hézsúly: 1. Sztancs (Dózsa), 2. Ta­kács (Dózsa), 3. Pósán (Dózsa) és Dankó (Dózsa). E versennyel a debreceni csel­gáncsozók befejezték az 1967-es idényt. Dolgozókat alkalmaznak Magasnyomó gépmestert felvesz január 1-i belépéssel a Szabadság Lapnyomda Debrecen, Bajcsy-Zsi­­linszky u. 1—3. Gyakorlott gyors- és gépírót ke­reskedelmi vállalat azonnali belé­pésre felvesz. Ajánlatokat „ötna­pos munkahét’* jeligére a Kiadóba kérjük leadni. Felvételre keresünk a műszakon munkára 16. évet betöltött Vili. általános iskolai végzettséggel ren­delkező női munkaerőt Fonó és orsózó átképzős tanulónak. A dé­liteknek lakást biztosítunk. Bővebb felvilágosítást levélben adunk. Pamuttextilművek Fonógyára Bu­dapest XI., Bocskai u. 90., munka­ügyi osztály. Magas kereseti lehetőséggel ke­resünk betanított férfi munkaerő­ket, textilkikészítő munkakörbe, va­lamint szövőátképzős munkakörbe 18. évet betöltött lányokat. Szállás lehetőséget biztosítunk. Jelentke­zés levélben: Hazai Pamutszövő­gyár Bp. IV., Baross u. 99. A­ll. ker. Tanács V. B. felvételre keres kertészeti munkakörbe férfi segédmunkásokat, valamint éjjeli­őröket. Jelentkezés L em. 29. sz. szobában. Raktári anyagkiadót, villamossági és vasanyag-áruismerettel felvesz a TITÁSZ V. debreceni üzletigaz­gatóság Debrecen, Mikepércsi út L szám. Rakodómunkásokat azonnal fel­veszünk. Kereset teljesítm­énybér­­ben 1600 forinttól 2000 forintig. In­gyenes munkásszállást és kéthe­tenként két szabadnapot, valamint védőruhát biztosítunk. Jelentkezés: 6. sz. AKÖV Debrecen, Déli sori telepén Ökrös Lászlónál. Lakatos és villanyhegesztő vizs­gával rendelkező dolgozókat felve­szünk. Jelentkezés Széchenyi u. 70. sz., Patyolat Vállalat. A Hajdú-Bihar megyei Tanács Rendelőintézete azonnali felvételre keres egy időszaki fűtőt és két fia­talkorút kisegítő munkakörbe. Je­lentkezés Bethlen ir 11—17., H­ em. 17. szoba. Az ÉVM Debreceni Tervező Vál­lalat felvételre keres gyakorlattal rendelkező általános mérnök, belső építész, geodéta, építésztechnikus és rajzoló munkakörben munka­­vállalókat.. Jelentkezés önéletrajz­zal Debrecen, Ságvári Endre u. 2. sz., személyzeti vezetőnél. A Debrecen 1. Postahivatal hír­­lapkézbesítőket alkalmaz napi 4 órás elfoglaltsággal. Kereset 900— 1100 forint között. Jelentkezni lehet a hivatal városi hírlaposztályán. Hatvan utca 5—7. Kazánfűtő szakmunkásokat ál­landó alkalmazásra keresünk azon­nali felvételre. Felsőfokú Építőgé­pészeti Technikum Debrecen, Landler Jenő u. 2. szám. Magyar vála­tot!— Boca­laws 3:3 (2:2) A magyar labdarúgó-válogatott magyar idő szerint szerdára vir­radóra lejátszotta utolsó tengeren­túli mérkőzését, mégpedig Buenos Airesben, 25 000 néző előtt a Boca Juniors csapatával. A mérkőzés 3:3 (2:2) arányban eldöntetlenül végződött. A 28. percben Bene révén a ma­gyarok szerezték meg a vezetést, melyet a 33. percben Nicolau ki­egyenlített. A 37. percben Rákosi volt eredményes, de a 43. percben Cabrera újból egyenlített. A 47. percben Mathesz bombagóljával is­mét a magyar válogatott jutott ve­zetéshez, azonban a 72. percben a Boca Juniors kiegyenlített, és meg­született a 3:3 arányú végered­mény. SPORTHÍREK Honti György, az MLSZ főtitkára útban hazafelé a zürichi UEFA- ülésről, szerdán este a Bécs—Buda­pest között közlekedő nemzetközi gyorsvonaton rosszul lett, s Tata­bányán a mentők eszméletlen álla­potban szállították kórházba. Hon­­ti György az esti órákban még nem nyerte vissza eszméletét, állapota válságos. Megkezdte dél-amerikai túrá­ját a csehszlovák olimpiai labda­rúgó-válogatott, amely magyar idő szerint szerdára virradóra 3:3 (1:1) arányban eldöntetlenül végzett Peru fővárosában az Alianza Lima ellen. A jugoszláv sportújságírót Zdenka Zarubnickát javasolták a fair play trófeára. Az ejtőernyős leány egyik nemzetközi versenyen élete kockáztatásával megmentet­te honfitársnője életét, elkapva őt a levegőben, amikor nem nyílt ki ejtőernyője. Mindketten szerencsé­sen földet értek. Február 28-án vagy március 6-án lehet az első Benfica—Vasas mér­kőzés Budapesten­ A lisszaboni visszavágóra pedig március 13-a látszik alkalmas időpontnak az ed­digi tárgyalások szerint. Szerdán délután Rómában ját­szotta a visszavágót a Közép-euró­­pa Kupa nyolcas mezőnyébe ju­tásért a védő Spartak Trnava és az AS Roma. A mérkőzés 1:1 arányú döntetlen eredményt hozott, s így a csehszlovák együttes­ jutott to­vább, 3:2-es összesített gólarány­­nyal Értesítjük vevőinket. Hogy ja­­nuár 2-től 15-ig lerakó az árukiadás leltározás miatt szünetel. Papír és Irodaszer Nagykeres­kedelmi Vállalat 22-es lera­­kata. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy forrón sze­retett férjem, rem, testvérünk, sógorunk SIMON ERNŐ türelemmel viselt hosszú szenvedés után el­hunyt. Drága halottunkat f. hó 23-án, szom­baton de. 11 órakor a református egyház szertartása szerint a Köztemető I. osztályú ravatalozójából temetjük. Bánatos felesége és a gyászoló család Minden külön értesítés helyett. Részvétláto­gatások mellőzését kérjük. Lakás: Debrecen, Eötvös u. 6. Mélységes fájdalommal tudatjuk, hogy sze­retett drága jó édesanya, nagyanya, déd­anya és testvér CZV. KOVÁCS FERENCNÉ Gacsályi Etelka áldásos életének 79. évében rövid, de súlyos szenvedés után december 17-én elhunyt. Temetése december 23-án, délután 1 órakor lesz a református egyház szertartása szerint a Köztemető I. osztályú ravatalozójából. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy nagyon szeretett jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, dédapánk, KONCZ JÓZSEF életének 90. évében, f. hó 19-én rövid be­tegség után elhunyt. Temetése folyó hó 23-án, szombaton délelőtt 9 órakor a díszravatalo­zóból lesz. Nagyon báncsos családja Lakás, Péterfia u. 30. Minden külön értesítés helyett ezúton tudat­juk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága jó édesapánk. SELMECZI ISTVÁN MÁV-nyugdíjas f. hó 16-án 39. éves korában rövid betegség után elhunyt. Temetése f. hó 23-án, szomba­ton du. 2 órakor lesz a Köztemető díszrava­talozó terméből a róm. kat. egyház szertar­tása szerint. A gyászoló család Lakás: Gyöngyösi u. 10. Ezúton mondunk hálás köszönetet mind­azoknak, akik felejthetetlen jó édesanyánk, nagymamánk, OZV. UGRAY AMBRUSNÉ temetésén megjelentek, sírjára koszorút, vi­rágot helyeztek és részvétükkel mélységes fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család 120—200 kg-os hízott sertések eladók. Nemes ut­ca 5. _____ Naposcsibe olcsón tsz-ek­­nek, gazdaságoknak. Vér­­vizsgált tyúk tojását ez­ren felül darabonként 1 forintért garanciával kel­teti tsz. Keltető Gyula. Engels u. 5. Telefon: 88. Egy db hízott sertés el­adó. Szotyori telep. Fűrész u. 3. Szabóék. (Építők út­­jából nyílik.)_____________ Kettő db 100—110 kilós fiatal fehér hússertés el­adó. Micsurin, utca 2. Eladó hízó, fiatal, fehér, 150 kilós. Császár Péter utca 4. Nagy Sándor te­lep. Príma fiatal hízók el­adók. Király Ferenc utca 10. Sámsoni útból nyílik. Fiatal mangalica hízók eladók. Király Ferenc ut­­ca 16.___________________ 150—170 kg-os kövér hús­sertések eladók. Le­iningen u. 31. Kerekes telep. Hamar fialós koca eladó. Lein­ingen utca 29. Príma 200 kg-os hízott sertés eladó. Ruyter u. 70. Eladó 70—70 kg-os hú­s­­zsírsertés. SóLyom utca 55. Eladó 3 d­b hízó, 150—■ 180 kg-os. Diófa utca 12. Kisebb súlyú sertés el­adó. Csapókert. Klapka utca 26, TC3S3K Hálás köszönetünket fejezzük ki kedves roko­nainknak, jószomszédoknak és megtisztelők­nek, akik szeretett halottunk. OZV TYUKODI JÓZSEFNÉ Kiss Mária temetésén megjelentek, ravatalára koszorúkat és virágot helyeztek és fájdalmunkat rész­vétük nyilvánításával enyhíteni igyekeztek A gyászoló család Hálós köszönetet mondunk kedves rokonaink­nak, jószomszédok, jóbarátok és megtiszte­lőknek, akik szeretett halottunk, SZABÓ KÁLMÁNNÁ Rábai Eszter temetésén megjelentek, ravatalára koszorút és virágot helyeztek és mély fájdalmunkat részvétük nyilvánításával enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Sötét, kékesszürke nagy­méretű férfiöltöny eladó. Múzeum u. 4. szám. Ház­­felügyelő.__________ Rakéta porszívó eladó. Mácsai Sándor utca A épü­let E lépcsőház II. 9. Volga személygépkocsit veszek 20 000 km-ig. Vá­laszt ,,Sürgős 1012” jeligé­re a Hirdetőbe kérem. Óbor, kitűnő minőségű rizling, fehér, vegyes piros 15 forinttól kapható. Vö­rös Hadsereg útja 40., I. 1. Népboltház. Aki talált egy Wol­swa­­gen díszt­árasát, jutalom ellenében juttassa vissza. Telefon: 13-50. Saját termésű bor kap­ható. Baross utca 16. Nyloncsipke menyasszo­nyi ruha, koszorúslány­­ruha, bundakölcsönzés. Bat­thyány utca 20. Disznóölésre, névnapokra, ünnepekre saját termésű fehér és piros bor 14 fo­rintért kapható. Szabad­ság út 8. Jó minőségű használt tégla eladó. Hatvan utca 4. Jóízű fehér bor kap­ható. Zöldfa utca 5. Intelligens gyermekszere­tő gondozónőt keresek ja­nuár 1-től távfűtéses la­kásba. Dr. Káciné: Vörös Hadsereg útja 43.,VI. lép­cső, IV. em. 1. A. Villanykályha új, garan­ciális, 2000 Wattos 750 fo­rint, tizedes mérleg, egy mázsáig mér, 500 forintért és hordozható cserépkály­ha plattos sütővel, alig használt* eladó. Péterfia utca 26., hátul. Húsfüstölést szakszerűen végez és minden igényt ki­elégít ökrös. Rákóczi utca 51.________________________ Egy háromrikarikás gáz­tűzhely olcsón eladó. Be­­rek u. 5. A. Világos, 220 cm hosszú függönykarnis eladó. Vág utca 18. Külön bejáratú bútoro­zott szoba dolgozó nő ré­szére kiadó. Busi utca 1 7. "Egyetemnél külön bejá­ratú szoba két személy - í­mek kiadó. Dóczy József utca 14.­­.______________ Bútorozott szoba kiadó. Rákóczi utca 33., harm­a­­dik ajtó. Czikó.___________ Külön bejáratú bútoro­zott szoba január 1-től ki­adó két lánynak vagy fia­tal házaspárnak. Ember Pál utca 6.______________ Fűtéses szobát keresek nő részére. Ajánlatot „azonnal*" jeligére a Ki­adóba kérem. K­ülön bejáratú bútoro­zott szoba konyha hasz­nálattal kettő személy ré­szére kiadó. Domahidi u. 1. Azonnal kiadó egy sze­mélynek külön bejáratú bútorozott kicsi szoba. Dó­zsa György utca 8. B. Fiatal lányokat albér­letbe felveszek. Sallai Im­re utca 4., első ajtó. ■IIUW Táskaírógép príma álla­potban eladó. Batthyány utca 17., házfelügyelő. Porszívógép eladó, Kéki. Csapó utca 21. Eladó Duna tv, nagy­képernyős. Megtekinthető csütörtökig este 7—9 óra között. Alkotmány utca 2., m. 15. Telefon: 29-79. Dr. Nagy László. Nagyképernyős Duna te­levízió kifogástalan álla­potban és három hússer­tés eladó. Erdei u. 25., 4-es busszal. • ■ Bű Kombinált szekrény, 3 ajtós eladó. Megtekinthető 9—12 óráig. Csapó utca 18., in. 3.___________________ Egy garnitúra kombinált szekrénnyel eladó. Budai Nagy Antal utca 154. 6-os buszjárat. Saját termésű bor kap­­ható. Csapó utca 41. Kettő karikás gáztűzhely Jó állapotban eladó. Vin­­cze. Baross utca 25. Saját termésű fehér bor eladó. Teleki utca 80. Saját termésű józamarti piros bor kapható. Homok utca 8. Jókarban levő fűrészpo­ros kályhát vesszek. Fehér hússertés eladó. Erőss La­jos utca 20. Orkánkabát bélelt, új el­adó. Műbőrkabátok, orkán­­i kabátok, plasztikkabátok,­­ bőrkabátok javítása. Hat­­­­van utca 2. 4 db fotel, kerekasztal­­ igényesnek eladó. Csapó utca 41., balra 4. ajtó. Eladó szép fényezett dió, háló. Barna utca 9. Ta­kácsék. ___________ Egy heverő, két szép fo­tel eladó. Hajnal utca 10. B. I. em. 5. Eladó bukós reramin garnitúra, modern kony-­­­habútor, antik szekrény,­­ lószőr matracok, egysze­mélyes heverő. Csapó u. 98. Négy db párnázott szék eladó. Jászai Mari u­tca 4., IKK 200 kg-os hízott sertések eladók. Tócóskert, Késely u. 3. _______ 2 db 150 kg-os hússertés­­ eladó. Nagy Sándor telep. : Barcaság u. 14.­­ Egy hízó eladó. Szabó ] Lőrincz utca 5. (Hámán­y Kató utca végénél.) | 180 kilós kövér sertés el­adó. Dévai utca II. Karácsonyfatalpak, prak­tikus, saját találmány, ki­tűnő hordódra­pok, he­­v­o­nállat parafázok. Krúll Antal esztergályos mester Bél, Kossuth utca 18., ut­cai pince műhely. Saját termésű újlétai faj­borok, ezerjó és otelló kapható. Bartók Béla út 32. Tollat, bőrt, dunyhát, párnát veszek. Gottlieb, Bajczy-Zsilinszky utca 55. Rózsavásár 1 200 fajta legújabb bokor­, futó-, ba­ba rózsa nemzetközi újdon­ságokból, po­stá­n szállít 8—10 forintos áron. Díjta­lan árjegyzéket küld. Szál­kai Béla rózsakertészete Puszta Szabolcs. Komáromi női fodrász átköltözött Széchenyi utca 18 alá. Vajfestés, mil­­konyi, paróza, dauer, di­vatfrizura készítés. Bontásból tégla eladó. Vörös Hadsereg útja 41. Kállaiék. .__________ Saját termésű bor kap­ható. Csapó utca 25., b&U ra 4. ajtót

Next