Hajdú-Bihari Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)

1968-03-23 / 70. szám

­ Küldöttközgyűlés Monostorpályiban és Hajdúszováton Megtartotta küldöttközgyűlé­sét a Hosszúpályi és Vidéke Ál­talános Fogyasztási Értékesítő Szövetkezet Monostorpályi községben. Három község — Hosszúpályi, Hajdúbagos és Monostorpályi — háromezeröt­százötven szövetkezeti tagját kilencven küldött képviselte a gyűlésen, amelyen megjelent Szűcs Gábor, a Derecskei Járá­si Pártbizottság első titkára is. A szövetkezet elmúlt évi eredményeiről Dobos Imre, az igazgatóság elnöke számolt be. A beszámolót számos hozzászólás követte. Többek között felszó­lalt Szűcs Gábor is, — írja tu­dósítónk P. I. Megtartotta küldöttgyűlé­sét a Hajdúszováti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szö­vetkezet és Tóth Lajos elnök beszámolt az elmúlt év munká­járól. Hangsúlyozta, hogy a fa­luban élő emberek közül sokan vásároltak televíziót, mosógé­pet, centrifugát és hűtőszek­rényt. Ez évben átalakítják a 3-as számú vegyes élelmiszer­­boltot, és rövidesen átadják rendeltetésének az újonnan épült húsboltot. Az idén jobb körülmények között gyártják az üdítő italokat is. A küldöttgyűlésen részt vett és felszólalt Mocsári Sán­dor országgyűlési képviselő is — írja Sarkadi István tudósí­tónk. Értelmiségi gyűlés Hajdúhadházon A Hajdúhadházi Községi Ta­nács Végrehajtó Bizottsága szervezésében értelmiségi gyű­lést tartottak a községben. Vi­taindító előadást tartott Pász­tor András, a községi tanács végrehajtó bizottságának elnö­ke. Az előadó hangsúlyozta: társadalmi életünkben fontos feladat, hogy meglegyen a po­litikai, szakmai együttműködés az értelmiség köreiben. A gyű­lésen számos hozzászólás hang­zott el — írja Mihály Sándor tudósítónk. RUHAIPARI SZAKMAI BEMUTATÓ A piackutatás és a vásárlók igé­nyeinek jobb megismerése érde­kében a Fővárosi Kézműipari Vállalat március 29-én szakmai bemutatót tart Debrecenben a Fegyveres Erők Klubjában a kereskedelmi szakembereknek az általa készített ruhamodel­­lekből. Ugyanaznap este — a Ruházati Kiskereskedelmi Vál­lalattal közösen — divatbemu­tatót is tartanak, melyen több mint 100 tavaszi és nyári ru­­hamodellt láthatnak az érdek­lődők. A szakmai és a divatbe­mutató alapján dönti el a vál­lalat, hogy melyik termékből mennyit gyártson ebben az év­ben. XXV. ÉVFOLYAM, 70. SZÁM ÁRA: 80 FILLÉR 1968. MÁRCIUS 23., SZOMBAT Hetik a cukorrépát Hivatalosan, a nap­tár szerint is bekö­szöntött a tavasz. A megye mezőgazdasá­gi nagyüzemeiben már hetekkel ezelőtt megjelentek a földe­ken az első gépek, hogy elvégezzék a talaj-előkészítést. Az elmúlt néhány nap­ban különösen meg­élénkült a határ a megyében. A cukor­répa vetése mellett megkezdték a burgo­nya ültetését, de szá­mos egyéb munka is van már. Sok száz embert köt le pél­dául a melegágyak­nál, holland ágyaknál a palánták nevelése, ápolása is. Képünkön, az ebe­­si Vörös Csillag Ter­melőszövetkezet egyik tábláján két géppel vetik a cu­korrépát. Debreceni professzorok utaztok Kijevbe A debreceni Kossuth Lajos Tu­dományegyetem és a kijevi Sev­­csenko Tudományegyetem közötti együttműködés keretében pénteken­­ két debreceni professzor utazott Ki­­­­jevbe. Dr. Rapcsák András egyete­­­­mi tanár, a Magyar Tudományos­­ Akadémia levelező tagja, a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektora és dr. Bognár Rezső egyetemi tanár, Kossuth-díjas akadémikus, a Kos­suth Lajos Tudományegyetem tu­dományos rektorhelyettese utazott az ukrán fővárosba. A Sevcsenko Tudományegyetem vendégeként né­hány napot töltenek itt. Ünnepség Derecskén a Tanácsköztársaság évfordulója alkalmából A Magyar Tanácsköztársaság 49. évfordulója alkalmából március 21-én ünnepségsorozatot rendeztek Derecskén. Délelőtt a párt- és KISZ-szervezetek, valamint az út­törőcsapatok képviselői megkoszo­rúzták a derecskei temetőben a Ta­nácsköztársaság harcaiban elesett katonák, sírját. Délután a járási pártbizottság nagytermében a párt­­bizottság munkatársai és a járás veteránjai között baráti beszélge­tésre került sor. E találkozón a já­rás tizenkilenc veteránja vett részt. Este a derecskei járási művelődé­si házban ünnepi gyűlést tartottak, amelyen részt vett Szűcs Gábor, a járási pártbizottság első titkára, valamint Fegyveres Antal, a járási tanács vb-elnöke is. Az elnökség­ben helyet foglaltak a veteránok is. Az ünnepi beszédet Balázs Imre, a járási párt-vb tagja, a járási KISZ- bizottság titkára tartotta, majd kul­túrműsort láthatott a művelődési ház nagytermét zsúfolásig megtöl­tő közönség. Műsort adott a mű­velődési ház irodalmi színpada, va­lamint az I. számú általános isko­la és a derecskei gimnázium kóru­sa. Debrecenbe látogat Kabalevszkij szovjet zeneszerző A Debreceni Kodály kórus ismét műsorra tűzi D. B. Kabalevszkij Rekviem című zeneművét, amely­nek magyarországi bemutatóját a múlt év novemberében tartotta. A művet abból az alkalomból újítják föl április 1-én a Bartók teremben, hogy Kabalevszkij Debrecenbe láto­gat, s a koncertet ő vezényli. Kabalevszkij az egyik legismer­tebb szovjet zeneszerző. Jelenleg a szovjet zeneszerzők szövetsége ifjú­sági szakosztályának vezetője. Négy opera, egy operett, számos kantáta, négy szimfónia, három zongoraszo­náta, huszonnégy prelúdium, tíz Shakespeare-szonett, valamint film­zenék komponálása fűződik nevé­hez. Rekviem című művét 1962— 1963-ban írta Robert Rozsgyeszt­venszkij versére. A zeneszerzőt már régen foglalkoztatta az a gondolat, hogy vokális szimfonikus alkotást komponál azok emlékére, akik a Nagy Honvédő Háborúban estek el. Rozsgyesztvenszkij verse a neves zeneszerző felkérésére született. A mű ősbemutatóját 1964-ben tartot­ták Moszkvában. A debreceni bemutatón közremű­ködik Tibay Kriszta és Berczelly Istvánt, a Csokonai Színház éneke­se, a Debreceni MÁV Filharmoni­kusok Zenekara, a Kossuth gyakor­ló általános iskola gyermekkórusa. Karigazgató Gulyás György. A zenemű bemutatása előtt Nagy Attila, a Thália Színház tagja adja elő Rozsgyesztvenszkij Rekviem című versét. A képen: Kabajevszkij és Rozsgyesztvenszkij I­ I A II. megyei diákparlament tanácskozása Debrecenben Pénteken tartották meg a II. megyei diákparlament tanácskozá­sát a debreceni Déri Múzeumban. A tanácskozáson részt vett Cseke Béla, a megyei pártbizottság mun­katársa, Czinege Albert, a Debre­ceni Városi Pártbizottság osztály­­vezetője, Mógor Béla, a KISZ Köz­ponti Bizottsága munkatársa és Naményi Pál, a Munkaügyi Minisz­térium főelőadója. A tanácskozást dr. Albert Bélá­­né, a megyei KISZ-bizottság osz­tályvezetője nyitotta meg. Ezt követően Nagy József, a deb­receni Kossuth gyakorló gimná­zium KISZ-titkára tartott vitaindí­tó beszédet. Az előadó az ifjúságot érintő oktatási eredményekről és problémákról beszélt. Többek kö­zött a korszerű műveltség követel­ményeiről, az iskolákban jelentke­ző túlterheltségről, valamint az is­kolai KISZ-szervezetek feladatai­ról. Az előadó vitaindítójában hangsúlyozta: „ Másodszor ülnek össze Hajdú- Bihar megye fiataljai, hogy megvi­tassák problémáikat, gondjaikat. Idei jelszavunk: „A diákifjúság a korszerű műveltségért, a magas fo­kú szakmai tudás megszerzéséért.” E jelmondat tartalma, hogy a szo­cialista társadalomnak olyan em­berekre van szüksége, akik művel­tek és szakmai területen a legma­gasabb tudást képesek nyújtani. Szocialista társadalmunk min­dent megtesz azért, hogy ifjúsá­gunk korszerű körülmények között szerezze meg az ismeretanyagot. A KISZ feladata az oktatási reform­mal kapcsolatban az, hogy segítsen a tanulási igény felkeltésében, a reális életcél kialakításában, küzd­jön a sokoldalú embertípus formá­lásáért. A tanulás célja egyéni és közös­ségi szempontból is megfogalmaz­ható. Társadalmi szempontból a ta­nulás célja a gazdasági, társadal­mi, kulturális feladatok végrehajtá­sához szükséges emberek képzése. Természetes, az egyének saját szemszögükből nézik ezt a problé­mát, és azt látják, hogy társadal­munkban az emberek egyéni sor­sa, boldogsága attól függ, milyen felkészültségűek és ebből kifolyó­lag milyen a munkájuk. A szo­cialista társadalom egyaránt meg­becsülést biztosít a fizikai és szel­lemi munkának. Sok hozzászólás hangzott el. Ez­után megválasztották azt a 15 kül­döttet, akik majd részt vesznek az országos tanácskozáson. A II. me­gyei diákparlament ülése Pozsonyi Ildikónak, a balmazújvárosi gim­názium tanulójának zárszavával ért véget. Mai számunkban: Vastaps (4. oldal) Jogi tanácsok (5. oldal) Sport (7. oldal) Városfejlesztő tervek Hajdúböszörményben (3. oldal) Ünnepi KISZ-taggyűlések A berettyóújfalui járás valameny­­nyi községében a KISZ-alapszerve­­zetek és az úttörőcsapatok ünnepi taggyűlést, illetve csapatgyűlést tartottak március 21-én. Az ünnepi gyűléseken a fiatalok megemlékez­tek a Magyar Tanácsköztársaság 49. és a Magyar Kommunista Ifjú­sági Szövetség megalakulásának 11. évfordulójáról, valamint a faji meg­különböztetés elleni harc napjáról. A járás több KISZ-alapszervezete meghívta a községükben lakó vete­ránokat, akik felidézték a fiatalok előtt a régi harcok emlékeit. Hajdúszoboszlón szintén ünnepi KISZ-taggyűléseket tartottak az alapszervezetek az évfordulókra való megemlékezés alkalmából. A hajdúszoboszlói gimnázium tanulói a városi művelődési házban kultu­rális vetélkedőt rendeztek, amelyet több mint négyszáz érdeklődő hall­gatott meg.

Next