Hajdú-Bihari Napló, 1968. március (25. évfolyam, 51-77. szám)
1968-03-16 / 64. szám
SZABOLCS teherszállító motorkerékpárok átalakítását PANNÓNIA MOTORBLOKKAL 20 000 Ft-os Irányáron vállaljuk rövid határidőre. Motorszerelő Műszerész Ktsz Debrecen, Bartók Béla út 46. sz Legalább mérlegképes vizsgával és 10 éves gyakorlattal rendelkező főkönyvein azonnali belépéssel felveszünk Közgazdasági egyetemi végzettségűek előnyben. „Ipari üzem” jeligére debreceni Magyar Hirdetőbe. APROHIRDETÉSEK Beköltözési lehetőséggel eladó a Kossuth u. 59. alatti ház. Érdeklődni naponta du. 6—7 óra között, az első lakásban. Tsz-ek, vállalatok figyelem! Siófokon üdülőtelepen két szoba hallos összkomfortos villa nagy kertben kiadó vagy eladó. Üzleti célra is kiválóan alkalmas. Siófok, Ady Endre u. 8. Kétszoba-összkomfortos OTP kölcsönnel épült családi ház eladó. Kuruc utca 129. Eladó két szoba, konyha, spejzos házrész. Bujdosó u. 37. Fényiék. Eladó beköltözhető kétszoba-összkomfortos házrész. Kazinczy u. 10., keresztépület. (Csapó kanyar). Megtekinthető szombat du., vasárnap 9—16 óráig. Egy szoba, konyhás családi ház és házhely eladó. Bellegelő 447. Állami Gazdaság II. bejárat. Eladó beköltözhető fél házrész, kerttel. Honvédtemető u. 16. Eladó 157 négyszögöl beépíthető telek, 149 négyszögöl területtel, családi ház is beköltözhető. Radán Balázs u. 9. Csapókert. Beköltözhető kétszobás családi ház eladó. Császár Péter u. 55. Nagy Sándor telep. Azonnal beköltözhető családi ház eladó. Közép u. 16. Megtekinthető csak vasárnap, egész nap. Ungvári kert 3. dűlőben 323. alatt 800 négyszögöl szőlő, házrésszel eladó. Bocskaikertben 800 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, állomás mellett kisebb beköltözhető házzal eladó. Apafája u. 9. Eladó Bocskaikertben kis családi ház, 800 négyszögöl gyümölcsössel, 6-os és 8-as dűlő között az erdő mellett, özv. Pálosi Imréné. Eladó kétszoba-összkomfortos családi ház, 180 négyszögöl gyümölcsössel, baromfi udvarral. Kétszobás gázfűtéses főbérleti lakást beszámítok. Leveleket „Sürgős” jeligére a kiadóba. __ Eladó kertes családi ház, cserelakást beszámítok. Kisfaludy u. 32. Kertes, összkomfortos, családi ház lakáscserével vagy anélkül eladó. Hatvani István u. 38. Bolyai utcából nyílik. Eladó kétszobás, két konyhás ház, 600 négyszögöl kerttel. Kontsek utca 28. _____ Hajdúszoboszlón a fürdő közelében, Hőforrás tér 13. alatti ház beköltözhetőséggel eladó. Két családnak is alkalmas. Érdeklődni Sárospatak, Rózsa Ferenc utca 1. Kétszobás családi ház mellékhelyiséggel eladó. Miskolc-Görömböly, Szabó Ervin u. 49. Eladó új ház villannyal, 630 négyszögöl gyümölcsös szőlővel. Bodaszőlő II. D. 58. Eladó ház, szoba, konyha, spesz, mellékhelyiségekkel. Kuruc u. 8. Szép kertes ház eladó vagy elcserélem háromszobás lakással, fizetés pótlással, lehet belvárosi is. Kend u. 4. Töhötöm utcából nyílik. Azonnal beköltözhető kertes házrész eladó. Boldogkert, Egyletkert u. 18. Kertes családi házrész külön bejárattal, szoba, konyha, sperz azonnali beköltözéssel eladó. Tompa Mihály u. 5. Két család részére is alkalmas háromszoba-összkomfortos, első emeleti házrész azonnal beköltözhetően eladó. Megtekinthető szombat délután, vasárnap egész nap. Gyöngyössi utca 1. Belvárosi fél ház eladó, szoba, konyha beköltözhető. Rákóczi u. 33. Szabó. Pacsirta utca 44. alatti ház eladó. Két szoba, előszoba, konyha beköltözhető. Bocskaikertben eladó 400 négyszögöl szőlő házzal, bekerítve, 7-es dűlő. Érdeklődni Komlóssiék vagy Szabó Sándor Ebes, MÁV állomás. Elcserélem központban levő, csendes udvari szoba, konyhából álló szabad rendelkezésű házrészemet kétszobás főbérletbe, költséget vállalom. Ajánlatokat „Sürgős 350” jeligére a kiadóba. Eladó kis családi ház, lakómentes, beköltözhetően. Hadházi u. 79. 3x1 szoba, konyhás ház eladó, egy szoba, konyha, éléskamra beköltözhető. Termelszövetkezetek, közületek használatára kiválóan alkalmas tágas épületek, nagy telekkel eladók. Ajánlatokat „Belváros” jeligére a kiadóba kérünk. Dévai u. 47. számú ház, 500 négyszögöl telekkel, minden mellékhelyiséggel beköltözhetően eladó. Kétszoba-összkomfortos családi ház cserelakással eladó. György u. 20. Kétszobás, kertes ház beköltözhetően ,eladó. Kisfaludy u. 35., Csapókert. Nagyerdőn épülő háromszoba-összkomfortos társasház részemet átadom. Cím: 53-25-ös telefonon, munkanapon 2 óráig. Czifra. Elcserélem megegyezéssel kétszoba-konyhás, udvaros házamat főbérleti egyszobás-összkomfortosért, I. emeletig. Érdeklődni: Székely Ferenc, Nyíregyháza, Kígyó u. 17. Dimitrov utcán kétszobakonyhás ház cserével beköltözhető, minden elfogadható áron eladó. Érdeklődni Vígkedvű Mihály u. 8. Bernáth, Leány u. 6. alatti ház telekkel együtt eladó, három szoba beköltözhető. Rákóczi utcából nyílik. Beköltözhető házrész eladó, utcai szoba, konyha, mellékhelyiségek. Oláh Károly u. 20. Beköltözhető családi ház és hálószobabútor eladó. Érdeklődni vasárnap. Lósvai u. 19. Eladó házrész. Ézsaiás u. 34. Elcserélem kertes, utcai, egyszobás, konyhás, mellékhelyiségekkel levő házrészem bérházi főbérleti egyszoba-összkomfortosra I. emeletig, megegyezéssel. Budai Hegyi Mihályné u. 32. Dudásék. Beköltözhető kétszoba konyhás, kertes ház eladó. Munkás u. 51. Eladó ház egy szoba, konyha, sperz beköltözhető, 200 négyszögöl telekkel. Tégláskert, Szepesi utca 52. Egy hold gyümölcsös házzal, kockásdróttal bekerítve eladó. Arany János utca 50. Kovács. Érdeklődni reggel 8-ig. Telefon: 28-13. Eladó beköltözhető ház olcsón Hajdúbagoson, lakásért is cserélhető, megegyezéssel. Érdeklődni: Nyír U. 28. Tanysi 800 négyszögöl telekkel, ebből 300 négyszögöl szőlő, eladó. Debrecen, Haláp 53. Kétszobás, konyhás, speizes, pincés, nyárikonyhás ház beköltözéssel eladó. Kinizsi u. 1. Csapókerti állomásnál. Eladó azonnal beköltözhető szoba, konyha, spejz és szoba, konyhás házrész. Fürst Sándor u. 53. Érdeklődni Csapó u. 2. Puskáséknál este héttől. Eladó István u. 36. alatti háromszobás, nagy kertes családi ház. Kétszoba-összmellékhelyiség pincével, azonnal beköltözhető. Cserelakást beszámítok. Érdeklődni szombat 14 órától, vasárnap egész nap. Eladó háromszobás ház, kisebb vagy félkész házat beszámítok. Györffy u. 7. Kerekes telep. Apafi u. 101. alatti családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Főbérleti lakáscserét beszámítok. Érdeklődni Apafi u. 113. Eladó háromszobás, für- időszobás ház, víz bent, két családnak is alkalmas. Tordai Gábor u. 2. Eladó beköltözhető kétszobás kertes családi ház, Budapest XVII., Rákoshegyen. Esetleg debreceni házzal csere is lehetséges. Érdeklődni vasárnap kivételével du. 5 óra után. Nyíl u. 14., 3 csengetés. Ház eladó beköltözhető lakással. Török Bálint Utca 14. Eladó beköltözhető kis kertes ház. Szappanos utca 22. A. Eladó Szabadság útja 62. számú kertes ház, részben beköltözhető. Eladó kétszer egy szoba, konyhás ház, beköltözhetően. Oláh Károly u. 61. Kertes kétszobás családi ház eladó. Szatmár u. 8., cserelakás szükséges. Eladó beköltözhető ház. Kiss József u. 13., Szabadság telep. Apafája u. 26. alatti ház beköltözhetően eladó. Kétszoba-összkomfortos, kertes ház és egy szoba, konyha lakáscserével eladó. Túri András u. 3. Szabadság telep. Eladó Bocskaikert, Postadűlőben Poroszlay szőlő, gyümölcsösből két hold tetszés szerinti parcellákban, épülettel vagy anélkül. Érdeklődni: Debrecen, Teleki u. 96. Lorántffy u. 14. alatti ház eladó. Egyszoba, előszoba, konyha, azonnal beköltözhető. Eladó kétszoba-összkomfortos házrész. Arany János u. 47. 4. ajtó. Beköltözéssel eladó Lahner u. 3. számú ház. Vágóhídnál. Eladó Alsó Józsa, Petőfi Sándor u. 13. alatti ház, 600 négyszögöl gyümölcsös kerttel. Érdeklődni: Debrecen, Landler Jenő u. 51. Borbély. Mindennap 17 óra után. Szoba, konyhás ház 345 négyszögöl telekkel, jószágtartásra, gazdálkodásra alkalmas, eladó. Sólyom utca 57. számnál letérni. Kovácsék: Családi ház beköltözéssel eladó. Acsádi u. 13., 1-es buszvégállomás. Háromszobás, új, kertes családi ház beköltözhetően eladó. Debrecen, Móra Ferenc u. 28. Budai Nagy Antal utcából nyílik. Megtekinthető szombaton dul vasárnap egész nap. Elcserélem háromszobás, lakómentes házam két nagy szoba-összkomfortosra, csak belvárosival. Marx Károly u. 24. Csapókerti kultúrház mellett telek eladó. Érdeklődni: Apponyi u. 28. Eladó 1600 négyszögöl gyümölcsös, bekerítve, kis épülettel, Pallagon, a kövesút mellett, megosztva is. Érdeklődni: Erzsébet utca 29. Kis ház, beköltözhető, 800 négyszögöl málnással eladó. Sámsoni út, Kard utca végén, Zsiga. Konzervgyár mellett 300 négyszögöl szőlő eladó. Tóth József, Lázár u. 32. Eladó beköltözhető utcai házrész, kizárólag szombaton, vasárnap érdeklődni. Kopogni ablakon 10—5. Pacsirta u. 28. Kétszoba-összkomfortos ház 320 négyszögöl szőlővel, gyümölcsfákkal, beültetett telekkel eladó. Mátyás király u. 8. INGATLAN Újlétán, kövesút mellett, 560 négyszögöl szőlő eladó, elfogadható áron. Debrecen, Április 4 útja 15., Bognár. Eladó zártkertben 1400 négyszögöl fiatal szőlő, gyümölcsös, részben, is. Érdeklődni: Bellegelő 26., Hüsééknél, Sámsoni útnál. Eladó 500 négyszögöl betelepítésre alkalmas telep. Érdeklődni: Vadliba u. 28. Szabadság telep. Hajdúszoboszlón, Lenin u. 94. alatt víkendház építéshez telek eladó. Hudákné. Eladó 600 négyszögöl Jól beállt szőlő Hosszúpályiban. Ára: 6 ezer forint. Érdeklődni: Debrecen, Hajnal u. 1. Gázvezeték u. 18. alatti 200 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: szombat, vasárnap. Kiss Áron u. 11. LAKÁS Kettő szoba, előszoba, konyha, spejzes lakásomat elcserélem egyszobás összkomfortosra vagy garzonra. Bethlen u. 24., keresztépület jobbra. Martinkán 629 négyszögöl jól beállt szőlő, iskolához, bolthoz közel, építkezési lehetőséggel eladó. Érdeklődni: Debrecen, Acsádi u. 9., mindennap. Hajdúszoboszlón, fürdőhöz öt percre 200 négyszögöl telek eladó. Érdeklődni: Szamuely Tibor utca 45. Eladó egy hold szőlő, gyümölcsös, megosztva, 8-as buszvégállomásnál. Gulyás Sándor: Szétköltözők: Elcserélem másfél szobás és egyszobás, belvárosi, összkomfortos, főbérleti lakásomat két szoba, távfűtésesre. Ajánlatokat „Távfűtés” jeligére a kiadóba. Elcserélem nyíregyházi, egyszoba-összkomfortos, új, belvárosi, főbérleti lakásomat debreceni hasonlóra. Ajánlatokat „Sürgős 1968” jeligére a kiadóba. Eladó Debrecen, Szabadság telepen, a Kaszás u. 9. számú (14 133/83. hrsz.) 150 négyszögöles telek, 23 000 forintért. Sólyom utcai autóbuszmegállótól 2 perc alatt elérhető. Eladó címe: Grófné, Fisch Anna, Budapest XI., Eszék u. 7. B. félemelet 2. Egy szoba, előszoba, konyha, spejzes lakásunkat elcseréljük hasonlóra, vagy ráfizetéssel nagyobbra. Thomas Mann u. 51. Dobó u. 9. Érdeklődni óra után. 16 Eladó Kisdobos u. 6. alatti ház sürgősen, beköltözhető. Vendég u. 18. alatti eladó, ház Ház eladó, felerészben beköltözhető. Nyír u. 94. Érdeklődni: szombat, sárnap. va 800 négyszögöl föld felesbe kiadó, vetőmag és szántás biztosítva. Agárdy u. 12. Szabad rendelkezésű, udvarra nyíló szoba eladó. Érdeklődni a külsővásártéri trafikban. Kisállomásnál. Távfűtéses, egyszobaösszkomfortos lakást cserélek másfél szobás Új Élet parki vagy környékére, főbérletire. Vörös Hadsereg útja 74. IV. em. 12. (Lift van.) Keresek szabad rendelkezésű telket a Kardos utca és Veszprémy utca környékén. Választ „Beépíthető” jeligére a kiadóba kérem. Telket keresünk társasház építéséhez. Csak földgáz, csatorna, víz és villany közművei. Ajánlatokat OTP szakszervezeti bizottsága, Jeges Ferenc, Vörös Hadsereg útja 16. Telefon: 32-32.____________ Eladó Hajdúhadházon, Vénkertben 600 négyszögöl szőlő, gyümölcsös, házhelynek alkalmas. Epreskertnél, Nánási Lajos szőlője mellett. Érdeklődni: Szabó Imréné, Weszprémy utca 2. Tatabányai kétszobaösszkomfortos lakásom elcserélem hasonló debrecenire. Választ „Jó szerencse” jeligére a kiadóba. Elcserélem négyszobaösszkomfortos lakásom háromszoba-összkomfortosért. Érdeklődni: Tóthfalusi tér 3., csak vasárnap. Eladó vagy kiadó 1200 négyszögöl szőlő a Pallagon. Érdeklődni: Debrecen, Jánosi u. 14. Eladó 2200 négyszögöl föld megosztva is. Alsó-Józsa: Pöszméte telepítésre kiválóan alkalmas.. Érdeklődni: Százados u. 22. Nyúlás. Eladó 538 négyszögöl üres telek, Kondorosnál. Érdeklődni: Kút u. 9. Eladó a Bodán 740 négyszögöl pusztaföld. Érdeklődni: Kosztolányi Dezső utca 42. Eladó 865 négyszögöl szőlő pajtával Hajdúbagoson. Érdeklődni: Monostorpályi út 132. Kántor, 150 négyszögöl telek eladó a Pandúr utcában. Érdeklődni : Keresztesi utca 9. Szombat délután 2 órától 4-ig. Lahner utcában és Kerekes telepi fürdő mellett házhely eladó. Darabos utca 35., keresztépület. Egy szoba, konyhás lakást, szabad rendelkezésűt, átveszek készpénzzel. Tanító u. 20. Kettő szoba, hall, személyzeti szobás, összkomfortos, központi fűtéses lakásomat elcserélem egy kétszobás és egy egyszobás összkomfortos, központi vagy gázfűtésesre. Levelet „Központi fűtés” jeligére a kiadóba kérem. Nagybátonyi kétszobaösszkomfortos lakásomat elcserélem debreceni lakásért. Érdeklődni: Gyöngyvirág u. 10. Sürgősen átveszek egyvagy kétszobás szövetkezeti lakást költségtérítéssel. Ajánlatokat „Készpénz 200” jeligére a kiadóba kérek. Szabad rendelkezésű lakást veszek. Választ „Költségtérítéssel” jeligére a kiadóba. Elcserélem új Élet parki, gázfűtéses, másfél szobás szövetkezeti lakásom környéki főbérleti garzonra. Ajánlatokat „Kényelmes” jeligére a kiadóba kérek. Elcserélem budapesti, VIII. kerületi, első emeleti, másfél szoba, konyha, spejzos lakásomat debreceni belvárosi kétszoba-összkomfortosért. Érdeklődni: Dimitrov u. 5., szabó műhelyben. Bocskaikertben 300 négyszögöl gyümölcsös, szőlő, kis házzal eladó. Érdeklődni: Kardos u. 10. Eladó 400 négyszögöl szőlő Kondoroson, Zsuzsi vonat, Fancsika megálló közelében. Érdeklődni: Debrecen, Kőműves u. 69. Eladó Keresztesi u. 62. számú telek. Érdeklődni: Vasutas u. 38. Újlétán eladó 400 négyszögöl szőlő. Érdeklődni: Vas Pál u. 11. Tégláskert, Szepesi u. 82. alatti 800 négyszögöl telek eladó. Egy szoba, konyhás, szabad rendelkezésű lakást keresek költségtérítéssel, vagy szövetkezetit átveszek. Választ „Azonnal 1968” jeligére a kiadóba. Elcserélem Csepel, Csillag telepi egyszoba-összkomfortos lakásomat debreceni kétszoba-összkomfortosra. Címeket Csapó u. 5., házfelügyelőhöz kérem. Elcserélem Vácon, Dunaparti kétszobás összkomfortos lakásomat debreceni egyszoba-összkomfortosért, költségtérítéssel. Érdeklődni: Halász, Dimitrov u. 51. 400 négyszögöl szőlő az Ungvári kertben, a Létai út mentén eladó. Érdeklődni: Hatvan u. 27. Uzonyiék. Vasárnap 14—17 óráig. Másfél szobás, szövetkezeti, gázfűtéses lakást cserélnénk nagyobbra. Tanácsköztársaság útja 25. fszt. 2. kétszobás, étkezőfülkés szövetkezeti lakást cserélek kettő kisebbre. Ugyanott diógyökér hálót veszek. Ajánlatokat Debrecen 1, postafiók 72-re kérem. Eladó 1878 négyszögöl gyümölcsös. Leány u. 6., balra, Bordánné. Eladó Bodán a III. dűlőben 260 négyszögöl szőlő. Érdeklődni: Debrecen, Veres u. 5. 765 négyszögöl beépíthető telek eladó. Lahner utca 19. Eladó 200 négyszögöl telek. Lahner u. 15. Dombosi határban vennék pár hold földet. Címet Tóthfalusi téri trafikba kérem. Elcserélem kettő szoba, szoba, éléskamrás belvárosi lakásom egyszoba-komfortosra vagy garzonra, bérházira. Ajánlatot „Csendes udvar” jeligére a kiadó Elcserélem egyszobás, összkomfortos lakásomat hasonlóra vagy kétszobás földszintre. Bogdán, Petőfi tér 18. Elcserélem szoba-konyha, mellékhelyiséges, cserépkályhás lakásomat. Érdeklődni: Veres u. 30. Szőkéék. Külön bejáratú, kettőszoba-összkomfortos lakást cserélek gáz- vagy központi fűtéses egyszoba-összkomfortosért. Választ a kiadóba „összkomfortos” jeligére. Elcserélem Hajdúszoboszló belterületén levő, másfél szoba, konyhás, előszobás, spejzos, gázfűtéses lakásomat szoba-konyhás debreceniért. Érdeklődni: Debrecen, Fürst Sándor u. 48. fszt. 3. Bútorozott szoba kiadó házaspárnak. Monostorpályi út 30. Szoba, konyha albérletbe kiadó. Sándor u. 4. A. Szotyori telep. . Kiadó tanulófiúnak bútorozott szoba, hátul az udvarban, jobbra. Darabos u. 22. mélygépkocsi 0 km-rel eladó. Telefon: 58-44. Skoda 1102 levizsgáztatott gépkocsi eladó. Érdeklődni délután. Gyöngyösi u. 20. II. em. 8. ajtó. Motorkerékpár oldalko- Iesi eladó. Szabó Kálmán u. 61. Elcserélem kétszoba-összkomfortos lakásomat hasonlóra vagy két és félszobásra, II. emeletig. Mester u. 29. jobbra 4. ajtó. Szabó. Belvárosban üres szoba, konyha, fáskamrás albérleti lakást vagy házrészt megvételre keresek, választ a kiadóba „Belvárosi lakás” jeligére kérem. Elcserélem egy szoba, nagy konyha, nagy spejzos, földszinti lakásom kisebb garzonra. Sas u. 4. Békéscsabán, Kulich Gyula lakótelep 31. épületben, földszintes, gázfűtéses, egyszoba-összkomfortos lakásomat elcserélném debreceni hasonlóért. Dr. Szabó: Külön bejáratú szobába egy dolgozó fiút lakótársnak felveszek. Jókai utca 7. B. Kiadó bútorozott szoba két diákfiú részére. Szegfű u. 7. II. emelet 8. ajtó. Két nőt albérlőnek felveszek. Bethlen u. 52. Galgócziné. Dolgozó nőt albérlőnek felveszek. Szív u. 18., 3. ajtó. Elcserélem szoba, konyha, speizes, jószágtartásos, kertes, főbérleti lakásomat egy vagy másfél szoba, összkomfortosra. Erős Lajos u. 20. Érdeklődni: szombaton 13 órától, vasárnap egész nap. Mezeiék. Lakótársnőt keresek külön bejáratú bútorozott szobába. Veresegyházi Tamás u. 16. Dolgozó nőknek albérleti szobát adok, gyermekem óvodába hordásáért. Nyíl utca 51. Kétszobás, összkomfortos, gázfűtéses főbérleti lakásom elcserélem háromszobás, összkomfortos, főbérleti lakással. Dobozy lakótelep, Dienes János utca 21. fszt. 1. ALBÉRLET Külön bejáratú albérleti szoba négy fiatalembernek albérletbe kiadó. Tímár utca 15. Két albérlőnek egy különálló szoba kiadó. Basahalom u. 10. Tégláskert. Kiadó egy szoba külön bejárattal. Nagybotos u. 21. Külön bejáratú üres szoba albérletbe kiadó két dolgozó lánynak vagy házaspárnak. Apponyi u. 77. Különálló albérleti szoba kiadó, gyermekgondozást is vállalok. Hold u. 36. Levizsgáztatott 321 BMW személygépkocsi eladó. Nagyerdei körút 36. Skoda 445-ös műszaki vizsgázott személygépkocsi eladó. Dezső István, újléta, Kossuth u. 14. Eladó 125 köbcentis Csepel, ezüsttankos motorkerékpár. Kardos utca 21. I. 3. Megtekinthető vasárnap. Wartburg gépkocsi 20 000 km-rel eladó. Jerikó utca 33. sz. Moszkvics 402 személygépkocsi, vizsgázott, kifogástalan, eladó. Bercsényi u. 32. Eladó 601-es Trabant gépkocsi, 12 700 km-rel. Érdeklődni délután 16 órától, szombaton 13 órától, vasárnap egész nap. Homok u. 120. Eladó 350 köbcentis IZS motorkerékpár, vagy lakáscserével. Bajcsy Zs. utca 63., bal 2. ajtó. Moszkvics 408 azonnal beváltható utalványt átadok. Péterfia u. 42., házfelügyelő. Wartburg 1000-es eladó, 1969 második felére szóló Wartburg kiutalással rendelkezőnek. Dr. Oláh, Hajdúböszörmény, Szabadság u. 14. 125 köbcentis német motor eladó vagy segédmotorral cserélem. Vendég utca 2. szám. Eladó 750 köbcentis BMW oldalkocsis motorkerékpár részletre is. Műszakilag vizsgázott. Nyomtató utca 20. Eladó műszaki vizsgázott 50 köbcentis Jawa Ideal motorkerékpár, jó állapotban levő. Szotyori telep, Kálmán u. 3. Jó állapotban levő vizsgázott 407-es Moszkvics gépkocsi eladó. Kertész utca 5. Eladó műszakilag vizsgázott 500-as Trabant gépkocsi. Monti ezredes utca 21. Príma állapotban levő Pannónia motorkerékpár eladó. Kinizsi u. 77. Érdeklődni szombat du., vasárnap egész nap. K—55-ös szovjet motor és balos asztaltűzhely olcsón eladó. Klapka utca 46. B. Warszawa személygépkocsi, üzemképes, sürgősen eladó. Hajdúszoboszló, Bercsényi u. 12. B. 408-as Moszkvics gépkocsi 2000 km-rel és egy Szokol táskarádió eladó. Tanácsköztársaság útja 48., földszint 4. Jó állapotban levő, műszaki vizsgán megfelelt 1-as Trabant eladó. Megtekinthető szombaton du. 13 órától. Szoboszlói út 28. Felújított 340-es BMW személygépkocsi eladó. Megtekinthető a Tóthfalusi téren, vasárnap 8—11 óráig. Dolgozónak bútorozott szoba ágyneművel kiadó, 6-os busz mellett, villamoshoz 10 perc. Kisfaludy utca 37. Albérleti szoba kiadó. Egyetemi hallgató férfi Beloiannisz u. 12. fszt. 3. összkomfortos villába lakó- társat keres. Poroszlay út 39. Egyetemhez 5 perc. Érdeklődni szombaton délután, vasárnap egész nap. Külön bejáratú bútorozott szoba két diáknak kiadó. Babits u. 8. Kertváros. JÁRMŰ Pannónia motorkerékpár, utánfutóval eladó. Marx Károly u. 1. sz. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk, HUSZ MÁRTON főügyészségi nyugdíjas életének 68. évében, hosszú, súlyos szenvedés után elhunyt. Szeretett halottunkat f. hó 18-án, hétfőn du. 2 órakor fogjuk a Köztemető I. o. ravatalozójából nyugalomra helyezni. Lakás: Jókai u. 42. A gyászoló család Mély fájdalommal tudatjuk, hogy felejthetetlen Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férédesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk és vejem, édesapánk, testvérünk, sógorunk és jó rokonunk, korunk. ÖZV ID. CSOMOS JÓZSEFNÉ KEREKES SÁNDOR Lakatos Eszter tsz-tag f. hó 12-én, 87 éves korában, hosszas szenvedés 55 éves korában, másfél évi súlyos szenvedés után után elhunyt. Temetése f. hó 20-án, szerdán du. elhunyt. Felejthetetlen halottunkat f. hó 18-án, 2 órakor lesz az I. o. ravatalozóból, a ref. egyhétfőn délelőtt 11 órakor fogjuk a Köztemető I. o. ház szertartása szerint, ravatalozójából örök nyugalomra helyezni. A gyászoló család Lakás: Burgundia u. 16. A gyászoló család Lakás: Ebes, Fáy-dűlő 13. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Ezúton mondunk hálás köszönetet kedves rokonainknak, jó szomszédoknak, jó barátoknak, volt munkatársaknak és megtisztelőknek, akik szere- ID. MILBIK KALMAN tett halottunk, ■ nyugdíjas SZABÓ MIHÁLY 57 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Drága halottunkat f. hó 18-án, hétfőn fél egykor fogjuk a Köztemető II. A ravatalozójából örök nyugalomra helyezni, nyugdíjas temetésén megjelentek, ravatalára koszorút és virágot helyeztek, és mély fájdalmunkat részvétük A gyászoló család nyilvánításával enyhíteni igyekeztek. Lakás: Dimitrov u. 2. II. 15. A gyászoló család Fájdalommal tudatjuk, hogy forrón szeretett fe-Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem, anyám, nevelőanyám, anyósom, nagyédesanyánk, anyósunk, nagymamánk, dédnagymamamánk, testvérünk, sógornőnk és rokonunk, mánk, rokonunk. ARANY PÁLNÉ ÖZV. FÜSTI MOLNÁR LÁSZLÓNÉ Dobai Julianna Kelemen Mária türelemmel viselt betegség után, f. hó 12-én, 66 hosszú szenvedés után, 91. évében, 11-én elhunyt, éves korában elhunyt. Temetése f. hó 19-én. Drága halottunkat f. hó 19-én, kedden délután kedden du. 3 órakor lesz a Köztemető I. o. ra 2 órakor a Köztemető I. o. ravatalozójából, a ref.vatalozójából, a ref. egyház szertartása szerint. egyház szertartása szerint fogjuk örök nyugalomra helyezni. A gyászoló család s A gyászoló család Lakás: Debrecen, Túri András utca 10. Lakás: Vörösmarty u. 17. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett jó férjem, fiunk, sógorunk és rokonunk. RIGOLA IMRE MÁV műszaki intéző BARCZA ISTVÁN nyugdíjas 37 éves korában hirtelen elhunyt. Felejthetetlen halottunkat f. hó 19-én, kedden du. 1 órakor temetésén megjelentek, ravatalára koszorút és virágjuk a Köztemető I. o. ravatalozójából örök rágot helyeztek, és mély fájdalmunkat részvétük nyugalomra helyezni, nyilvánításával enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család A gyászoló család Lakás: Zöldfa u. 16. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, ÖZV. WEICHINGER KÁROLYNÉ ID. SZABÓ SÁNDOR tsz-nyugdíjas türelemmel viselt, hosszú szenvedés után csendetemetésén megjelentek, ravatalára koszorút és virágot helyeztek, és mély fájdalmunkat részvétük nyilvánításával enyhíteni igyekeztek. sen elhunyt. Temetése f. hó 18-án fél kettőkor lesz a Köztemető II. A terméből. • A gyászoló család A gyászoló család A gyászoló család nevében tudatjuk, hogy Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága jó feleségem, édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk, szeretett jó rokonunk és ismerősünk, DR. SZILVA ENDRE ID. VASS BÉLÁNÉ nyugd. ügyvéd D. Szabó Zsuzsanna életének 68. évében elhunyt. Temetése 1968. mármárcius 12-én, 70 éves korában, hosszú szenvedés dius 19-én, kedden de. 10 órakor lesz a Közteután csendesen elhunyt. Temetése f. hó 18-án, mető I. o. ravatalozójából, a ref. egyház szerhétfőn du. 1 órakor lesz a Köztemető díszravatartása szerint. talozójából, a ref. egyház szertartása szerint. A gyászoló család Lakás: Ember Pál utca 3. Lakás: Debrecen, Varga u. 22. Ezúton mondunk hálás köszönetet kedves rokonainknak, jó szomszédoknak, jó barátoknak és megtisztelőknek, akik szeretett halottunk. Ezúton mondunk hálás köszönetet kedves rokonainknak, jó szomszédoknak, jó barátoknak és megtisztelőknek, akik drága halottunk. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. MÁRCIUS 16.