Hajdú-Bihari Napló, 1968. április (25. évfolyam, 78-100. szám)

1968-04-02 / 78. szám

Lényegében egy tábla föld lenne ez, ha egy kitaposott dűlőút el nem választaná. A hossza talán egy kilométer is van. A kábai vasútállomás szomszédságában kezdődik, és lenyúlik egészen a fiatal gyümölcsösöknek a végéig, amelyek az országútnak pont az ellenkező oldalán vannak. Országút, vasút, s közte ez a nagy tábla föld. Nagy tábla, de olyan sima, akár egy asztallap. A dűlőút egyik oldalán az egyik brigád, a másikon a másik brigád tagjai dolgoznak. Brigádtagok? Ahogyan végigfut a szemem a szinte beláthatatlan tábla hosszában, csak úgy tarkállik a föld. Férfiak, asszonyok, süldő gyerekek sokasága van itt, legalább háromszáz ember. Kora reggel van, a nap csak még most emelkedett a látóhatár felé. A meleg sugarai máris jólesően simogatja az embereket, de arra még korai az idő, hogy lekerülhetne a kiskabát, a bekecs. Ebben a munkában nehezen izzad ki az ember. A derekuk azonban — amikor este felállnak — bizony megérzi. Hagymát dugdosnak a szövetkezetiek, a vörös csillagbeliek. Apró, hőkezelt dughagymákat, amelyek közül a legnagyobb sem haladja meg egy-két centit. Megállók az egyik kimért parcellánál — mert fehér karókkal nyolcszáz négyszögölekre van osztva az egész hatalmas tábla —, s úgy figyelem az egyik házaspárnak a munkáját. Mind a ketten nagyon ügyesen dolgoznak. Az előre megvonalazott sorokba pár centiméterre egymástól egy-egy hagymát dugnak le. Fonott gyékényszatyor van mellettük. Néha-néha belenyúlnak, kimarkolnak egy marékkal, és míg el nem fogy, dugdossák. Aztán újra maguk után húzzák a szatyrot és kezdik elölről. Gyorsan, de olyan begyakorlott mozdulatokkal, harmóniával, mintha mindig ezt csinálták volna. Pedig még csak éppen most kezdték el. A négy sor alig néhány méterre maradt el mögöttük. Hol van azonban még a sor vége, s aztán hány sor van még! Nyolcszáz négyszögöl föld bizony nem kis terület. S ezt pár centiméteres távolságonként mindet be kell rakni hagymával. Nem akarom zavarni a munkát, csendes szemlélője vagyok csak a gyors mozdulatoknak. Nézem a feleség szaporán járó kezét, a férj darabosabb mozdulatait, ahogyan a kérges kezében szinte elvész a kis hagyma. Igen ... Mennyi munka, verejték, erőfeszítés kell még ide ebbe a földbe, amíg termést ad, beérik a szorgalom gyümölcse! Mintha csak összebeszéltek volna, egyszerre mind a ketten felegyenesednek térdelő helyzetükből. Megropogtatják derekukat, közelebb húzzák a szatyrot. — Tudja, milyen kitűnő föld ez? — szólal meg a férfi, s közben dörzsölgeti ujjairól a ráragadt sáros földet. — Mikor tengeri volt benne, a negyven mázsát is megadta holdanként. Hát most hagyma lesz, így döntött a vezetőség. Hagyma, csak aztán fizetnének is majd érte, ne úgy, mint nemrég, amikor egy forintot is alig-alig kaptunk kilójáért. A feleség közben újra hozzákezdett a munkához. Egyenletes, nyugodt tempóban rakja a hagymákat. — Mit lehet így egy nap eldugdosni? — kérdezem a férfit, hogy megtörjem a beállott csendet. — Hát ha nagyon korán kezdi az ember, és késő estig dolgozik, akkor nyolcvan négyszögölet. Egy embernek tehát legalább tíz napszámra lenne szüksége, hogy a nyolcszáz négyszögölet beültesse. De hát, mint látja — int körbe a szemével — nemcsak a tagok dolgoznak itt. Itt vannak a feleségek, a nagyobbacska gyerekek is, azok is segítenek. Így pedig már csak nem olyan unalmas, meg szaporábban halad is a munka. Újból belenyúl a szatyorba, kivesz egy marékra való apró hagymát, és folytatja az abbahagyott munkát. Igyekszik a felesége után. Az országútról még egyszer viszszanézek. Ott görnyednek a földön a megvonatozott sorok között. Ők is, meg még vagy háromszáz ember. Gépkocsik húznak el egymás után, vonatok füttyentenek, de a legtöbbször fel sem néznek. Dolgoznak szorgalmasan, pontosan. Egyben reménykednek talán valamennyien. A nehéz munka után jó termés lesz. — Nem viszi el sem a jég, sem az aszály a termést. R. B. Véradók A Debreceni Városi Tanácsi Építőipari Vállalatnál — a kis létszámhozviszonyítva — első ízben jelentkeztek nagyobb számban véradásra a dolgozók, köztük egy lakatosbrigád teljes létszámmal. A jelentkezők közül tizenkilencen segítették vérükkel az orvosok munkáját. A debreceni 6. számú AKÖV dolgozói közül hatvanan jelentkeztek a véradóállomás dolgozóinál, s ennyien adtak vért a gyógyításhoz. Itt a személyforgalom Május 1 szocialista brigádja jelentkezett teljes létszámmal, s a tagok jó példát mutattak a véradással kollektív áldozatvállalásból. A húszesztendős küldött Bizonyára többeknek feltűnik majd a Hazafias Népfront országos kongresszusán, hogy a Hajdú-Bihar megyei küldöttek között egy feltűnően fiatal, csinos, sötétszőke lány is helyet foglal. Egy megyét képviselni országos kongresszuson nem kis dolog. Hogyan lehet, hogy egy alig húszesztendős kislánynak mégis sikerült ez? Börcsök Ilona — az ifjú küldött — a derecskei termelőszövetkezetek önálló kertgazdaságában dolgozik. Egy könyvelői tanfolyam szünetében sikerült vele találkoznom. Arcát az izgalom pirosra festette, amikor megmondtam neki, miért keresem. Először munkájáról, életéről beszélgettünk. — Nyolcadik után a hajdúszoboszlói szakosított gimnáziumba jelentkeztem, öten vagyunk testvérek, én vagyok a legkisebb. A többiek már mind elkerültek otthonról, én olyan foglalkozást akartam választani, amivel itthon is meg tudok élni. Ezért jelentkeztem kertészeti szakra. Tudtam, hogy itt a kertgazdaságban el tudok helyezkedni. Érettségi után fel is vettek. — Ifjúsági brigád vezetője vagyok, húszan vagyunk a brigádban. Igyekszünk jól dolgozni, eredményes munkát végezni. A járás ifjúsági brigádjainak termelési versenyében a mi szocialista brigádunk érte el az első helyezést. Kétezerötszáz forintot kaptunk jutalomképpen a járástól, s ugyanannyit a gazdaságtól. — Mi lesz a sorsa a jutalompénznek? — Kirándulásra költjük. Azt tervezzük, hogy elmegyünk egypár napra Szegedre, ahol megnézzük a kísérleti kertészeti gazdaságot, s így a szórakozást öszszekötjük a hasznos tapasztalatok szerzésével is. ■— Ahol sok a fiatal, mint ebben a gazdaságban is, ott a KISZ-élet is bizonyára mozgalmas, így van? — A gazdaságban sokáig nem volt KISZ-szervezet. Februárban múlt egy éve elküldött a járási KISZ-bizottság és a gazdaság egy KISZ-vezetőképző iskolára. Amikor visszajöttem, összehívtam a fiatalokat, és negyvenöt taggal megalakítottuk a gazdaság KISZ-szervezetét. Ma hatvanan vagyunk. Az én brigádomban mindenki KISZ-tag. Sok közös programot csináltunk már eddig is, s ha a gazdaság új épülete készen lesz, amelyben nekünk is jut egy szoba, még többre is képes lesz a szervezetünk. A pártbizottság, a KISZ-bizottság s a gazdaság közös javaslata alapján Börcsök Ilonát a termelésben és a társadalmi életben, a KISZ-szervezetben végzett kiemelkedő munkájának elismeréseképpen megválasztották a Hazafias Népfront kongresszusi küldöttének. Ezzel nemcsak Börcsök Ilona érdemeit, munkáját ismerték el, s jutalmazták meg, hanem biztosították egy igen sokra hivatott társadalmi mozgalomban az utánpótlást, a fiatalságot. — Hogyan fogadta a küldöttéválasztást? — Nagyon-nagyon meglepődtem, és a nagy feladattól kicsit meg is ijedtem. Féltem, hogyan is tudok megfelelni a bizalomnak, amit ez a választás jelentett. Megmondom őszintén, igyekeztem a választás óta olyan emberekkel beszélgetni, akik ismerői ennek a munkának, s a megyei gyűlésen is minden szóra odafigyeltem. Úgy érzem, most már kezdek alaposan megismerkedni a népfrontmozgalommal, s a megismerés közben egyre biztosabban, világosan látom a mozgalom jelentőségét. A megyei gyűlésen mindenféle probléma — fiataloké, idősebbeké, gazdasági, társadalmi, politikai vonatkozású egyaránt — felmerült, s mindenki mindenről őszintén szólhatott. Én ezt nagyszerű dolognak érzem. — A szüleim, a testvéreim is nagyon örültek, s büszkék rám. — Ha felszólalna az országos kongresszuson, miről beszélne? — Elsősorban a mi járásunk fiatalságáról. Arról, hogy a járásunkban sok száz fiatal van, s egyre többen leszünk, mert azok közül, akik elmentek a városba, többen visszajönnek, mert mindnyájan megtaláljuk a számításunkat ma már itthon is. De azt is elmondanám, hogy egy kicsit több segítség, törődés kellene a fiatalságnak, hogy érezzük, szükség van ránk, hogy mind nagyobb kedvünk legyen a munkában, s a társadalmi életben való részvételre egyaránt, hiszen a ma feladatai holnap már ránk várnak, s a mai helyzetünktől, a ma szerzett tapasztalatainktól, tudásunktól függ, hogyan tudjuk majd azokat megoldani. J. J. Májusban: János vitéz Kacsóh Pongrác „János vitéz” című dalművének próbái megkezdődtek a Hungária Kamaraszínházban a Csokonai Színház operaénekeseinek részvételével, Giricz Mátyás és Jachinek Rudolf rendezésében. Az ifjúság számára tervezett előadás bemutatójára előreláthatólag májusban kerül sor. ! Hajdúnánási levél Vietnamtól Vietnamtól távol van a mi országunk. Sok-sok ezer kilométerre. De ■ nincs olyan nagy távolság, amelyet az emberi segíteni akarás, az emberri szeretet és szolidaritás át ne tudna élni. Az ott folyó háború borzal- a mait csak a televízió képernyőiről és mozik vásznáról ismerjük. Mégis borzadunk, látván azokat az embertelen pillanatokat. S bennünk is, távol élő emberekben azonnal megtörténik a reagálás: segíteni nekik, egy idős népnek, támogassuk őket, mert minden segítségadás talán emberek életét menti meg. A mi országunk is segít. Segít gyógyszerrel, kórházi felszerelések-kel, és segít sok minden mással: kerékpárral, tranzisztoros rádióval. S talán nem is az az elsődleges, hogy arra a bizonyos vietnami csekkszámlára mit fizetünk be, mit és mennyit gyűjtöttünk össze, hanem az, hogy segítünk. Ez az emberi momentum, ez a humanitás, ez a legfontosabb. Felajánlások százai, vállalások ezrei látnak napvilágot szerte az országban. Megyénkben is, csakúgy, mint máshol. Fiatalok, általános és középiskolások, egyetemisták kapcsolódtak be a „Tranzisztor” akcióba, s az „Egy iskola — egy kerékpár” mozgalomba, hogy erejükhöz, lehetőségeikhez képest némi segítséget, támogatást adjanak a hős vietnami népnek, a vietnami fiataloknak. Mindez akkor jutott eszembe, amikor levelet kaptam a Mezőgazdasági Gépjavító Vállalat hajdúnánási állomásáról. Egyszerű, hivatalos levél, tömören fogalmazva meg benne a mondanivaló: a vietnami nép megsegítése. Ezt írták fel a hivatalos levél „Tárgy” rovatába. S amikor ezt megláttam, valahogy másképpen bontottam fel és olvastam el ezt a 2 levelet. Mert megéreztem, hogy ez a levél sok-sok ottani dolgozó egyet- sértésével született, sok egyszerű munkás akarata és vállalása van itt is összefoglalva. S én ezenkívül még azt is elképzeltem, ahogyan a pártúr szervezet, a szakszervezet és a KISZ vezetői szóváteszik egy-egy üzemi részben, egy-egy szerelőcsarnokban, egy-egy brigádban azt, hogy: emberek vagy fiúk, csatlakozzunk mi is a vietnami nép segítéséhez! S el tudom képzelni, hogy egy ilyen egyszerű felhívásra azok az emberek,it azok a dolgozók, akikről a levél távirati stílusban beszámol, hogyan fo fgadták egyszerű lelkesedéssel, beleegyezéssel és egyetértéssel ezt a rövidke kis felhívást. Így születhetett meg ez a levél. Ezt írták Hajdúnánásról: „A gépjavító állomás pártszervezete, szakszervezete és KISZ-szervezete közösen szervezett vietnami műszakot. Ebben a gépjavító valamennyi dolgozója részt kíván venni. A fizikai dolgozók vállalták, hogy az egyik szombaton a munkaidő lejárta után még öt órát dolgoznak, és az erre eső keresetüket valamennyi dolgozó teljes egészében felajánlja a vietnamiak megsegítésére. A gépjavító állomás alkalmazotti állományú dolgozói szintén vietnami műszakot tartanak, és egyhavi fizetésük 13 százalékát küldik segítségadásuk jeléül Vietnamba.” A fiatalok szervezete, a KISZ 45 fős tagsága és 14 harmadéves iparri tanulói egynapi alapbérük 50 százalékát ajánlották fel. A gépjavító egyik, Gagarin nevét viselő szocialista brigádja már korábban csatlakozott a KISZ által meghirdetett „Tranzisztor” akcióhoz és vállalásuk teljesítésére szívvel-lélekkel törekszenek. Ennyi a levél. Ezt tették a hajdúnánási gépjavító dolgozói. Mondom, talán nem döntő egy háború kimenetelében ez. De nem is ezt kell nézni, hanem a szándékot. A szolidaritást, a szívből jövő segíteni akarást. Ez a legfontosabb, s persze megyénk, országunk sok hasonló felajánlása már anyagilag is komoly támogatássá válik. Ehhez az országos segítőkészséghez csatlakozott a hajdúnánásiak egy csoportja. Boda László A polgári szövetkezet kezdeményezései Jó kapcsolatot épített ki a polgári általános szövetkezet a múlt évben a megyén kívüli nagykereskedelmi vállalatokkal is. Sok olyan cikket sikerült így beszerezni, amelyek korábban csak kisebb tételben voltak raktáron. Elsősorban a kereskedelmi kapcsolatok bővítésének tudható be, hogy a polgári szövetkezet túlteljesítette iparcikkforgalmi tervét. A szövetkezet iparcikket árusító boltja 1967-ben 1 700 000 forint forgalmat ért el. Kedvezően fogadta a lakosság azt a kezdeményezést is, hogy Polgáron, Újtikoson és Tiszagyulaházán minden egységben bevezették a presszókávé, illetve a cukrászsütemény árusítását. A szövetkezet vezetősége a lakosság mindennapi tevékenységének megkönnyítéséről sem feledkezik meg. Csak Polgáron és környékén két daráló, mozgó fűrészgép, továbbá egy betonüzem szolgálja a falusi dolgozók érdekeit. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. ÁPRILIS 2.