Hajdú-Bihari Napló, 1968. május (25. évfolyam, 101-126. szám)

1968-05-01 / 101. szám

MÁJUS gyerm­ek hónap Május első vasárnapja az anyák napja, az utolsó­ gyermeknap. Min­den év tavaszán megrendezik a megyében a gyermekvédelmi he­tet, s ezekben a hetekben kezd mind inkább érdekessé válni a kérdés: hogyan is szerepelt a gye­rek az iskolában. Maguk, az amúgy is megrendezésre kerülő események adták a gondolatot a rendező szerveknek: legyen az idén májué a gyermekek hónapja. A KISZ megyei bizottsága, a megyei úttörőelnökség, a megyei népfront­bizottság, a Szakszervezetek Me­gyei Tanácsa, a megyei nőtanács, a Vöröskereszt és a Tudományos Is­meretterjesztő­ Társulat megyei szervezete, a Pedagógus Szakszer­vezet megyei bizottsága, a megyei és Debrecen városi tanács vk mű­velődésügyi osztálya és a megyei, városi művelődési ház közös mun­kája nyomán irányul a következő hetekben a figyelem a gyermekek­re. A rendezvénysorozat jelmon­datául ezt választották: „Minden gyermek boldogságáért.” A gyermekhónapnak jóformán a megye minden helységében lesznek rendezvényei. Számos helyen ren­deznek gyermekrajz-kiállítást, me­­sedélelőttöket, klubfoglalkozásokat a gyerekek részére, sportversenyek is lesznek. Májusban rendezik meg például a gyermek tűzoltók verse­nyét Tiszacsegén, a debreceni já­rás úttörői kerékpártúrán vesznek részt, Körösszegapátiban a bihar­­keresztesi járás úttörőinek KRESZ- vetélkedőjét tartják meg. A gyer­mekhónap ideje alatt kerül sor a debreceni úttörőházban a megye úttörő művészeti együtteseinek be­mutatójára is. Természetesen a programban nemcsak olyan rendezvények sze­repelnek, amelyek a­­ gyermekek szórakoztatását vannak hivatva­ szolgálni. A szülők, felnőttek rész­vételével több ankétot szerveznek a nőtanácsok a gyermeknevelés és a gyermekvédelem legfontosabb problémáiról. A bölcsődékben pél­dául szülői értekezleteken az „Apa, anya, gyermek” című témát vitatják meg. Rendeznek ankétot többek között a bejáró tanulók problémáiról, a termelőszövetkeze­tekben dolgozó fiatalok életkörül­ményeiről és kulturális tevékeny­ségéről, a hátrányos helyzetben le­vő tanulók nevelésének és oktatá­sának kérdéséről. A szülői háztól távol nevelkedő gyerekek számos problémájával foglalkoznak a gyermekvédelmi hét keretében, ahol az intézetek munkája és a nevelőszülők szerepe is napirenden szerepel majd. A legkiemelkedőbb rendezvé­nyekre május 26-án, a gyermekna­pon kerül sor, amikor az ünnepé­lyes fogadalomtétellel mintegy négyezer pajtást fogadnak soraikba az úttörőcsapatok, kisdobosrajok Debrecenben. Ezen a napon vala­mennyi városban és községben a nőtanácsok, KISZ-szervezetek és úttörőcsapatok, valamint a műve­lődésügyi szervek gondoskodnak a gyerekek programjáról. Az internacionalizmus és a pártok önállósága Az idén lesz 78. évfordulója annak a napnak, ami­kor először ünnepelték meg május 1-ét, mint az egész nemzetközi munkásmozgalom seregszemléjé­nek napját. Azokat a változásokat, amelyek e 78 esz­tendő alatt a világon végbementek, mindenki isme­ri, és ma már a szocializmus ellenségei sem vonják kétségbe. Az egy országban győzelemre jutott szo­cializmus világrendszerré vált, fokozatosan széthul­lott a gyarmati rendszer, kialakult az úgynevezett harmadik világ. A nemzetközi munkásosztály előtt új lehetőségek nyíltak a kizsákmányolás ellen, a de­mokratikus és szociális átalakításokért, a világbé­kéért vívott harchoz. Bár a monopoltőke működési területe leszűkült, mégsem szabad lebecsülni katonai, gazdasági és tech­nikai potenciálját, s még kevésbé a politika és az ideológia területén folytatott imperialista diverziót. Ezeknek a tényezőknek tudhatók be, hogy az impe­rialisták konfliktusok és provokációk szervezésével gáncsolni próbálják a világ törvényszerű fejlődését. Ezt mutatja az amerikai imperializmus egész politi­kája s főként vietnami agressziója, erre példa a kö­zel-keleti agresszió, a görögországi jobboldali fordu­lat, a nyugatnémet revanspolitika és sok más jelen­ség. Ebben a helyzetben a nemzetközi kommunista mozgalom vitathatatlan forradalmi küldetése, hogy harcoljon a világ békés fejlődéséért, s ennek érdeké­ben szorgalmazza korunk antiimperialista erőinek és forradalmi áramlatainak nemzetközi összefogását, szolidáris fellépését. Ez ma ugyanolyan időszerű fel­adat, mint 50 esztendővel ezelőtt, amikor közös erő­vel kellett megvédeni a győzelemre jutott első szo­cialista forradalmat. Ha a kommunista pártok mai feladataik magasla­tán kívánnak állni, akkor elsősorban nagy közössé­gük, a kommunista mozgalom összefogását kell meg­teremteniük és megszilárdítaniuk. A kommunista mozgalom erejét nem lehet egyszerűen az egyes pár­tok mechanikus összegeként felfogni. Ez az erő az egyes országokon belül és a nagy, nemzetközi mére­tekben kibontakozó akciók egységén és közösségén alapszik. Az egyes kommunista pártok függetlensé­ge, önállósága és szuverenitása nem fogható fel olyan „jogként­’, hogy elvethetik a mozgalom közös céljait, hanem éppen azt jelenti, hogy osztatlan felelősséget kell vállalniuk a forradalmi és szocialista célok meg­valósításáért. Ez a felelősség pedig nemcsak saját or­szágaikat illetően, hanem nemzetközi méretekben, az imperializmus ellen vívott harcban, az emberiség bé­kés és szocialista jövőjéért folytatott küzdelemben hárul rájuk. A pártok — országaik viszonyainak megfelelően — önállóan, szuverén módon és függetlenül oldják meg stratégiai és taktikai kérdéseiket. Ugyanakkor azon­ban — éppen mert nemcsak saját népük élcsapatá­nak, hanem a nemzetközi munkásosztály forradalmi harca résztvevőjének is érzik magukat — nemzeti küldetésüknek a közös, nemzetközi érdekek figye­lembevételével tesznek eleget. A nemzetközi kommunista mozgalomban minden párt egyenjogú és független. Nincsenek fölé- vagy alá­rendelt pártok. A marxista-leninista politikát foly­tató pártok tartózkodnak az egymás ügyeibe való beavatkozástól. Ezeknek a normáknak a tiszteletbe tartása a pártok egymás iránti közömbösségét jelen­tené? Nyilvánvalóan nem. Mindenekelőtt azért nem, mert az egyes pártok tevékenységében mutatkozó minden eredmény vagy fogyatékosság az egész moz­galom előrehaladását segíti vagy gátolja. Az önálló­ság vagy saját felelősségvállalás tehát nem jelent­het közömbösséget, elzárkózást vagy befelé fordu­lást. Még kevésbé adhat alapot arra, hogy egyetlen párt megpróbálja rákényszeríteni akaratát a többi kommunista és munkáspártra. S az önállóság nem­­ mond ellent annak sem, sőt feltételezi, hogy egy-egy párt nemzeti érdekeit összehangolja a­ nemzetközi munkásosztály, az egyetemes haladás érdekeivel. E gondolatsor végén adódik a következtetés: egy kommunista párt akkor él jól önállóságával és füg­getlenségével, ha ezen elvek megvalósításával nem gyengíti, hanem erősíti a kommunista mozgalomhoz fűződő szálait. Ellenkező esetben az önállóság és füg­getlenség­i elveinkkel ellentétben — nemzeti kü­lönállást, nacionalizmust szül, amely egyaránt káros a helytelen gyakorlatot folytató pártra és a nemzet­közi mozgalomra. A kommunista pártokat összekötő legerősebb ka­pocs a munkásosztály érdekeinek nemzetközi azo­nossága: a proletár internacionalizmus. Ennek tar­talma korunkban kiszélesedett és gazdagodott. Nem­csak a marxista-leninista pártok, hanem az egész nemzetközi munkásosztály harci, politikai egységét jelenti. Túl ezen, a mai­ viszonyok között kifejezésre juttatja az összes dolgozók érdekeit, mindazokét, akik harcolnak az imperialista, tőkés, gyarmati el­nyomás ellen szerte a világon. Napjainkban a proletár internacionalizmus magá­ban foglalja egy világméretű, egységes antiimperi­alista front megalakításának feladatát is Nincs és nem is lehet fontosabb nemzetközi tennivalója egy kommunista pártnak, mint a maga frontján, a világ­­politikai küzdőtéren harcolni a közös ellenség, a vi­lágimperializmus ellen. Aki vélt nemzeti érdekeire, önállóságára hivatkozva kihúzza magát ennek az in­ternacionalista feladatnak a teljesítése alól, az nem­csak a mozgalom­ közös érdekei ellen vét, hanem né­pe nemzeti érdekeivel szemben is cselekszik. A kommunista mozgalom erejét növeli, hogy a pártok túlnyomó többsége így fogja fel a nemzet­ és a nemzetközi feladatok, az önállóság és az interna­cionalizmus közötti összefüggést. Ezt bizonyítják az utóbbi időkben szervezett nemzetközi párttanácsko­zások, s ezt támasztják alá a moszkvai­ nemzetközi tanácskozás melletti kiállások is. A pártok többsége úgy véli, hogy minden párt önállóságából, független­ségéből és egyenjogúságából kiindulva eszmecserét kell folytatni „azokról az eszmei és politikai alapok­ról, amelyeken tovább fejleszthetők a testvérpártok internacionalista kapcsolatai.” Ennek a felfogásnak a térhódítását jelzi a budapesti konzultatív találkozó sikere, s ennek jegyében folynak az előkészületek az év végi moszkvai tanácskozásra. Pálos Tamás HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — HU­B. MÁJUS 1. Faipari vállalatok KISZ-alapszervezeteinek tanácskozása A Debreceni Tanács Faipari Vállalatának KISZ-szervezete a megyei rokonvállalatok KISZ- alapszervezeteinek képviselőivel tanácskozást tartott. Hét vállalat, illetve KIsz KISZ-szervezetei küld­ték el képviselőiket a tanácskozás­ra. A tanácskozás célját Kacsó La­jos KISZ-titkár így fogalmazta meg: " Első alkalommal ültek össze a faipari vállalatok KISZ-alapszer­­vezeteinek képviselői, hogy meg­beszéljék a feladatokat, és közös akciókat tervezzenek. A tanácskozás után több hasz­nos javaslat, ötlet hangzott el. Ezekből idézünk néhányat. Kerezs Imre, a Hajdúszoboszlói Bútoripari Vállalat szervezőtitká­ra arról beszélt, hogy a kulturális munkában van még nálunk jócs­kán pótolni való. Irodalmi esteket szinte nem is rendeznek. Jöjjenek, szívesen látják a debrecenieket, hátha akkor kedvet kapnak a haj­­dúszoboszlóiak is ... Varga Erzsébet és Bokor Róza, a Berettyóújfalui Fa-, Fém- és Épí­tőipari Ktsz kiszesei elmondták, hogy évekkel ezelőtt nagy gondot jelentett nálunk az ipari tanuló­képzés. Ma már ipari tanulóikat, szakmunkáscsoportok támogatják, és gondosan felkészítik a vizsgák­ra. Porcsin József, a Debreceni Szék- és Kárpitosipari Vállalat KISZ-képviselője azt javasolta, hogy a faipari vállalatok kiszesei a jövőben több közös munkaversenyt szervezzenek. Kun László Felderítés az alkotó tevékenység határainál Hogyan szélesedik a kör? A meghatározás hagyományos értelmezésével a tudósokat, felta­lálókat, művészeket nevezzük alko­tóknak. Azokat,­akik teljesen új al­kotásokat hoznak létre a társada­lom­, az emberiség számára. De va­jon megelégedhetünk-e a kör ilyen szűk megvonásával napjaink szo­cialista viszonyai között, amikor az alkotó tevékenységről beszélünk? Induljunk rövid és gyors felde­rítő őrjáratra, és kérdezzük meg magukat az embereket! A mérnö­köt, kőművest, esztergályost, és próbáljuk megtudni, amennyire csak lehetséges, van-e olyan pilla­nata, mozzanata vagy egész folya­mata a munkájuknak, amelyet al­kotásnak nevezhetünk, és ide ilyen és ilyen rendeltetésű épületre van szükségünk, készítsd el a terveket. De most éppen tí­pustervről van szó. Nyomdokain kell lakótelepet kiépítenem. A kockák tehát készen vannak, adva van a terület is. Sík mező, libale­gelő vagy elavult település. Mo­dern városnegyedet kell a helyére varázsolnom. Úgy gondolja, hogy ez sablonmunka? — Önmagukra, az épületekre gondolok... — Az épület, a típusterv még­­ nem lakótelep mondjuk a Dobozy temető helyén. Az első nagy fel­adat, amely egész embert, alkotó szellemet kíván, hogyan ültetem be az adott környezetbe, adott helyre a házakat, hogy alkalma­zom őket a speciális viszonyok kö­zött. Száz példával tudnám bizo­nyítani, hogy mennyi egyéni ötlet­re, új felismerésre, új alkalma­zásra van szükség egy-egy ilyen telepítésnél. — Ez a munka valóban magán viseli az alkotás rangját. És való­ban érzi az alkotás friss emberi örömét? — Az elmondottakhoz még hoz­zá kell tennem, hogy még a típus­tervek is lehetőséget nyújtanak, hogy a magam esztétikai­­ megfo­galmazásával valami újat, szá­momra és az egész közösség számá­ra új szépséget tegyek hozzájuk. Figyelje meg, hogy hány variánssal épülnek meg például a lépcsőházak külső falfelületei! Különböző rá­csok, ügyesen és változatosan tört falfelületek, kiképzések láthatók. Vagyis az ember kutatja a lehető­ségeket még a megszabott határok szigorú rendje között is, hogy vala­mi egyénit, többet adjon, mint a készen kapott sablon. Itt szakítsuk meg a párbeszédet! Talán arra sincs szükség, hogy a műszaki tervezés más területeiről idézzek hasonló érvelést. Egy bi­zonyos: napjaink viszonyai között a műszaki tevékenység nem képzel­hető el kidolgozott elvek, sémák, módszerek nélkül. Ám az is bizo­nyos, hogy nem találkoztam olyan műszaki tervezővel — legyen bár építész, avagy gépész, vegyész —, aki ne bizonygatta volna, hogy módja van a továbbfejlesztésre, tökéletesítésre. Íme, máris találkoztunk sablo­nosnak, mechanikusnak vélt mun­kák folyamatánál a valóban alkotó mozzanatokkal. Észrevehető társadalmi folyamat: egyre szélesedik az alkotók köre a szocialista viszonyok között A TÍPUSTERVEK ÉS AZ ALKOTÁS Egy építészmérnökhöz fordulok: -1- Tudom, hogy egy lakótelep kialakításán dolgozik. Arról is ér­tesültem, hogy a lakóházak típus­tervek szerint épülnek. Vagyis az alkotás, a szellem, az irány már adva van, Önnek csak a helyükre kell rakni a házakat. Nem érzi ezt robotnak? A kérdés láthatóan felkeltette az érdeklődését. Azt hiszem, önma­ga számára sokszor megfogalmaz­hatta már ezt a kérdőjeles mon­datot. És most örül, hogy­ hangosan válaszolhat. — A dolog nem ilyen egyszerű. Természetesen előre kell bocsáta­­nom, hogy a legizgalmasabb fel­adat az, amikor azt mondják: ide FIGYELEMRE MÉLTÓ MUNKÁSTELJESÍTMÉNYEK Persze, ők tervezők. Átfogóbban látnak valamit. És azok az embe­rek, munkások, akik a gépek mel­lett állanak és újat aligha alkot­nak? Alapjában véve reprodukál­nak, esztergálnak, falat raknak, egy ruhára előírt fodrot varrnak. Ke­­reshetjük-e az alkotás jellemzőit a műhelyekben is? Tömörített mondatokban idézem válaszképpen a megkérdezetteket. Egy ruhagyári munkásasszony, aki szalagon dolgozik, ezeket val­lotta saját munkájáról: — Szalagon dolgozom, meghatá­rozott munkarészt végzek egész nap. Úgy is mondhatnám, hogy ugyan­azt a ruhát többen varrják egy­szerre. De azért ne gondolja, hogy nem érdekel a kész ruha! Nagyon sok múlik­­azon, hogy én miként végzem el a munkámat. Ha nem figyelek, beüt egy selejt. Én vagyok a legszigorúbb meós. És amikor vé­geztünk, lejárt a munkaidő, meg­nézzük a kész ruhákat. Szépek-e? Jók-e? A jól sikerült gyártmány­nak nagyon örülünk, és büszkék vagyunk a teljesítményünkre. A csapágygyári esztergályos: — Én azt gondolom, hogy a mi szakmánk a legfontosabb a gyár­ban. Nem mindegy, hogyan munká­lom meg a munkadarabot, milyen fogást alkalmazok, hogyan ügyes­­kedek. Elhiheti nekem, hogy pél­dául nincs egyforma anyag. Nekem tudnom kell, hogy melyik anyag­gal hogyan kell művészkedni. Állandóan spekulál az ember. Műszerész a MEDICOR-ból: — Az újításra nagyon sok alka­lom van. Én többszörös újító va­ ■ gyok. Jól jön a pénz is, de a leg­többször nem gondolok a várható anyagi haszonra, hanem elkap va­lami szenvedély, és hajt, mint a dohányosokat a nikotin. Művezető: — Művezető, egy munkaszakasz felelőse vagyok. Arra azonban már­­rájöttem, hogy nekem az egész termelési folyamatot látnom kell. Az anyagellátástól, az anyagmozga­tástól az értékesítésig. A termelés­ben szorosan illeszkednek egymás­hoz a fogaskerekek, de az egész verk csikorog, ha homok, kavics került a fogak közé. Laboráns: — A Kovács-film óta „nehéz ember "-nek tisztelnek a gyárban, és azt mondják, a kákán is görcsöt keresek. Pedig nem szórakozásból teszem, egyszerűen bosszant, ha valahol hiba van. Az alkotói viszonyulás jellem­zőit sorra felfedezhetjük magatar­tásukban, véleményükben, a mun­káról kialakított elveikben: az eredményes munka élménye, örö­me, a szakmai öntudat, törekvés a termelési folyamat áttekintésére, a problémák, hibák meglátása és ül­dözése, az irányításba való bele­szólási igény. Vagyis szakadatlan alkotói küzdés azért, hogy jobban menjen a munka. AZ ALKOTÁS DEMOKRATIZÁLÓDÁSA Úgy tűnik ezek után, hogy a szo­cialista viszonyok között a hagyo­mányosnál sokkal szélesebben be­szélhetünk alkotó tevékenységről. Részesei lehetünk egy társadalmi folyamatnak, amit az alkotás de­mokratizálódásának nevezhetünk. Az ember tudatos, büszke alkotóvá válik. Fejlődő, terebélyesedő folya­matról van szó. Végül arra gondoltam, hogy a pártszervezeteknek, üzemi bizott­ságoknak fontos feladatuk az a­lko­­tói jellemvonásokat feltárni, erősí­teni, fejleszteni. Nem különben fontos minden akadályt elhárítani a kibontakozó alkotói kedv, kez­deményezés útjából. Soltész István

Next