Hajdú-Bihari Napló, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)

1968-12-01 / 282. szám

lísrtt a szülőföldön BALMAZÚJVÁROS SZÜLÖTTEINEK TALÁLKOZÓJA Pénteken meghitt, baráti talál­kozóra került sor Balmazújváro­son a művelődési házban. Azok a Balmazújvároson született férfiak és asszonyok gyűltek össze, akik elszármaztak a községből, és most az ország különböző helyein dol­goznak vezető beosztásban. Több mint nyolcvanan jelentek meg a tanácskozáson. A község vezetői­nek üdvözlése után számos fel­szólalás hangzott el, összegezve a hallottakat, meg­állapíthatjuk, hogy mindazok, akik felszólaltak, szülőfalujuk iránti szeretetüknek és tisztele­tüknek adtak hangot. A fiatalkori emlékek felidézése kavargott a jövő terveivel, elképzeléseivel. Veres Péter Kossuth-díjas író, a község országgyűlési képviselője büszkeséggel beszélt szülőfaluja agrárszocialista mozgalmáról, azokról a hősi erőfeszítésekről, amelyeket tettek ötven évvel ez­előtt a földfoglalás idején. Ez volt a múlt. De az újvárosi emberek a jövőre is gondolnak, látják a táv­latot, a további fejlődést. A to­vábbiakban arról szólt, hogy a mezővárosok problematikájának megoldása hosszabb időt igényel. Többen felvetették a tanulás kérdését is. Az első világháború előtt egy személy, Czellár Ferenc tudott csak bejutni főiskolára Balmazújvárosról. És mit mutat a ma statisztikája? Több mint százan tanulnak egyetemeken és főiskolákon a tizenhatezer lelket számláló községből. A délutáni szünetben csopor­tokba verődtek a tanácskozás részvevői, és fiatalkori emlékeket elevenítettek fel. Szóba került a párt- és az ifjúsági munka szép­sége, az a lelkesedés, amely újabb tettekre sarkallta a fiatal kom­munistákat. Meghatódva szóltak az idős párttagok messzemenő se­gítségéről, áldozatkészségéről, akik fáradhatatlanok voltak a fel­adatok végrehajtásában. Az eltelt húsz év kemény harca és küzdel­me ma már történelem. Eltelt két évtized. A barátok közül többen őszülnek. Sokan elvégezték az egyetemet, a főiskolát. De az a lelkesedés és szeretet, ahogyan beszéltek szülőfalujukról, most is úgy csendül, mint húsz évvel ez­előtt. B. S. Veres Péter az ebédszünetben beszélget Kerekes Antallal, a Debre­ceni Járási Pártbizottság első titkárával (Fényképezte: Vencsellei István) fi FALU GAZDAI Már két évtizeddel ezelőtt ismételgettük: a kom­munizmusban eltűnik a falu és a város közötti kü­lönbség. Nos, akkor még ennek alig volt kézzel fog­ható eredménye. Inkább hittük, bíztunk benne, hogy így lesz. Eleinte még úgy gondoltuk, hogy a különbség el­tűnése a divatban, a tájszólás elpestiesedésében, mo­dern bútorok, emeletes házak, csillogó kirakatok lét­rejöttében mutatkozik majd meg. Vannak ennek is szép és izgalmas jelei, bizonyítékai. Mégis, ez már inkább következménye egy merőben korszerű szo­katlanul nagyméretű falusi „rekonstrukciónak”. A fentiek megvalósulásához anyagi-technikai bá­zist kellett létrehozni falun. A sort az állami gazda­ságok létrehozása és a mezőgazdaság szocialista útra való indítása nyitotta meg, amelynek nélkülözhetet­len bázisai voltak a gépállomások. Aztán jöttek a különböző egyesülések, ktsz-ek, a földművesszövet­kezetek kiterjedt értékesítő és ipari ágazatai. S végül, ami már napjainkban van megvalósulóban, s holnap várható: a tömeges áttörés, az ipari üzemek invá­ziója. A falu szerkezetének gyökeres megváltoztatására ez teszi fel a koronát. A helyi és a telepítő vezetők tárgyalásai legtöbb helyen jó üzemek, korszerű be­rendezések „exportálását” eredményezi falura. Leg­alábbis ez látszik célszerűnek, hiszen az új berende­zésű, korszerű elvek szerint létesített üzemhely a versenyben a kezdeti indulási nehézségek után gyor­san javul. Nincs provinciális íze a vidékre telepített üzemeknek, s termékeikre sem lehet ráütni a vidéki bélyegzőt. Ezek minőségét nem az dönti el, hogy hol gyártották, hanem milyen színvonalú és minőségű a termék. A falu gazdája a fenti változások ellenére — ahogy azt sokan még ma is hiszik, elsősorban a városon — még mindig a parasztember, a ma már tsz-ben dol­gozó földművelő. Ez azonban már csak annyiban igaz, hogy a falu városodási programjában, a közte­her viselésében jelenleg még leginkább a tsz-tagság gazdasági bázisára számít, támaszkodik a közvé­lemény. A többi jelentős anyagi forrásokkal rendel­kező üzem, szövetkezet, fiókvállalat egy kicsit még mindig nyaral falun, vendégeskedik. Vagyis csak ímmel-ámmal vesz részt a község fejlesztésében. Pe­dig ha figyelembe vesszük azt, hogy egy-egy iparo­sított falu lakosságának alig a fele, sokszor még ki­sebb része földműves, a többi pedig már alkalma­zott, vállalati, illetve gyári­ munkás, tehát tipikus „városlakó”, akkor ez sehogy sem méltányos dolog. Nem beszélünk arról sem, hogy a nagyüzemekkel rendelkező városok környékén a helyzet még rosz­­szabb. Hiszen a nagyvállalatok munkásainak majd a felét falvakból hordják be. Ezek az emberek falun élnek, alszanak és töltik szabad idejüket. De egy ki­csit már ők is előkelő idegenként szemlélik falujuk helyzetét, hiszen nem a falujukból élnek, gyáruk pe­dig egyáltalán nem vagy alig törődik otthoni életkö­rülményeikkel. Kifizeti a bérüket, szervezi be- és ha­zautazásukat, és ezzel kész. Ezek ugyanis nem vagy alig veszik igénybe a nagy gyár köré telepített városi kulturális, szociális berendezéseket, ezek előnyeit. Megy a vonatjuk, rohannak haza. Kézenfekvő lenne tehát a tényleges „gazdák” ösz­­szefogása, közös asztalhoz késztetése és a közös anya­giakkal megvalósítandó városodási program kialakí­tása. Egyetlen vállalatnak sem lehet ugyanis ma már közömbös az sem, hogy munkásainak, dolgozóinak milyenek az életkörülményei a kapun kívül. Alexa Ferenc KÖRTE ALAKÚ ÜVEGBEN KÖRTEPÁLINKÁA ÉS KÖRTE FÉLÉRETTEN Szellemes újítást alkalmaztak az idén a Komá­romi Állami Gazdaság gyümölcsösében. Üvegbe bújtatták a körtefák kicsiny termését, és amikor a gyümölcsök 80 százalékig megértek, üveggel együtt leszedték őket a fákról. Ezt követően a körtét tartalmazó palackokat körtepálinkával töl­tötték meg, ízléses csomagolásban most, decem­berben hozzák forgalomba. Felső képünkön az üveges körték szüretelése a gazdaság gyümölcsösében. Balra a valódi körtét és körtepálinkát tartalmazó, körte alakú palack­ból karácsonyra 20 000 darab kerül forgalomba. (MTI fotó : Kovács Gyula felvétele) HÉT KÖZBEN TÖRTÉNT­ ­ ANYA ÉS LEÁNYA A nevek mellőzésével írom az alábbi történeteket. Tehát a legmesz­­szebbmenőkig őszinte lehetek. Középkorú asszony várakozott a szerkesztőségi szobában. A belső felindultság az arcára volt írva. Szeme alatt még néhány könnycsepp is árulkodott. Nem, nem mondom azt, hogy megrendültem, de a hivatá­sunkhoz tartozik, hogy már az első pillanatban próbáljuk megérteni az embereket. Leültem, s aztán némileg megnyugodva elmondta a tör­ténteket. A kislánya fiatalkorú és kereskedelmi dolgozó. Hogy, hogy nem, va­lami szabálytalanságot követett el, s egészen bagatell összeg erejéig — öt-tíz forintig — megkárosította a vállalatot. Valamelyik vásárló észre­vette az esetet, s jelentette az üzletvezetőnek. Az üzletvezető természete­sen jegyzőkönyvezte az egészet, s ahogy ilyenkor szokás, továbbította a vállalat vezetőségéhez. Rövid és tömör döntés érkezett. A kislánynak azonnali hatállyal felmondtak. Indok többek között: olyan magatartást tanúsított, ami sérti a szocialista kereskedelem etikáját. Nos, az édesanya emiatt interpellált. Érthetően. Magam is súlyosnak tartottam az „ítéletet”. Próbáltam megnyugtatni az aggódó szülőt, és megígértem, amit lehet, megteszek a gyerek érdekében. Még aznap kerestem az igazgatót, vidéken volt. Másnap szintén si­kertelen volt a kísérletem, de az ügy fontosságára való tekintettel­­ ér­tekezletre kellett mennem — azt az üzenetet továbbítottam, hogy nyújt­sák be a fellebbezést, a továbbiakat pedig én intézem. A csattanó aztán másnapra érlelődött. Itt volt a panaszos — fogadtak a szerkesztőségben —, s ugyancsak fel volt háborodva. Hogy miféle eljá­rás ez az egész, az ő kislánya is van olyan fontos, mint bármilyen érte­kezlet, meg aztán mégis csak felháborító, ahogyan a panaszosok gondját intézzük, végül pedig, hogy a mondandójának még nagyobb súlya legyen, bevágta maga után a szerkesztőségi szoba ajtaját. Az igazgató, mikor érdeklődtem a kislány dolgában, a következőket mondta: — Mi is tudjuk, hogy nagyon szigorú az ítélet. De az előzményeket, s a sorozatos szabálytalanságokat figyelembe véve, nem lehetett más megoldást találni. Illetve mégis a következőt találtuk. Az egyik szocialis­ta brigád vállalta, hogy maga közé fogadja a gyereket. Fiatalkorú, mi sem akarjuk, hogy elkallódjék. Ellenben — folytatta — az édesanyjára ráférne egy kis pedagógia. Mikor feljött hozzám, a lányának azt mondta a fülem hallatára, hogy ezek után jobb, ha haza se megy, menjen, és fe­küdjék a villamos elé.­Hogy az esetre végül is pontot tegyek, még egyszer felhívtam az édes­anyát. Az ellen persze tiltakozott, hogy ő bármiféle arroganciát is elkö­vetett volna, ellenben határozottan kijelentette, hogy ma reggel is amúgy istenigazában felpofozta a lányát, s ez mindaddig ismétlődni fog, amíg a dolga meg nem oldódik. — Hát akkor most már fegyverszünet — mondtam némi iróniával, s amit még hozzágondoltam, ennyi volt: remélem, az a szocialista brigád „édesebb” lesz hozzá, mint a saját szülőanyja. 0 ALBÉRLETI TÖRTÉNET Rövid és megdöbbentő eseményről kell beszámolnom. Igyekszem semmit hozzá nem tenni, pusztán a tények belső és külső drámáját pró­bálom megfogalmazni. Albérletről lesz szó. Arról a sajnálatos és elszomorító társadalmi tü­netről, amely hovatovább egészen felháborító eseteket produkál, íme egy a hét szenzációjából. Fiatal színészházaspár lakott albérletben a Dienes János utca­i szám alatt. Pontosabban csak a férj színész, a feleség még egyetemi hallgató. Persze, ez a tényeken semmit sem változtat, mert valójában mindketten felnőttkorú, teljes jogú magyar állampolgárok. Három hónapja laknak — illetve már csak laktak — az említett al­bérletben. 800 forintot fizettek havonta, s most olvasóink gondolják csak el, hogy egy színészi fizetésből — hiszen a feleség még nem keres — mi maradt az albérlet kifizetése után a megélhetésre, ők persze vállalták ezt is, illetve a téli hónapokra a 900 forintot is, hiszen ugye, méltányos az áremelés, elvégre télen fűteni kell, több villany fogy, az albérlők talán többen is tartózkodnak otthon, meg aztán: nagy kincs ma egy albérlet, ha az még csak kétszer három méteres méretű is. A konfliktus azonban még mindig nem itt kezdődött. Ott, ahol má­sok életében a legnagyobb boldogság szokott beköszönteni. Az asszonyka ugyanis alig egy-két hete egy nagyon szép gyereknek adott életet. Most persze az illenék, sőt úgy volna természetes, ha ecsetelni tudnám a szülői boldogságot, a családalapítás szép és nagyszerű természetességét. Szub­­jektíve, illetve az ő kis társadalmi közösségük belső harmóniájában va­lóban boldogság is volt a gyermek megszületése. Természetszerűleg és valójában, hiszen egészséges, jól fejlett kisfiú. De nem így a társadalmi fogadtatás. A főbérlő ugyanis egyszerűen kijelentette, hogy őt zavarja a gyerek. És ő még kilencszáz forintért sem hajlandó vállalni a gyereksírást, az az­zal járó alkalmazkodást, az ő nyugalma többet ér 80 900 forintnál. Szó­val, mindent egybevetve és mindent megfontolva, annak rendje és mód­ja szerint, megszüntette az albérletet. A tragédia — mert hiszen mi más­nak lehet nevezni? — este következett be, a gyerek tíznapos volt. A szomszéd lakó fültanúja volt az esetnek. De ő emberségesebb volt. Egy éjszakára befogadta a házaspárt. Másnap az édesanya visszafeküdt a klinikára. Kezdődő mellgyulladással. A szoptatós anyáknál vannak ilyen komplikációk. Most pedig hadd kérdezzük meg, hogy mi az a komplikáció ahhoz képest, amit a főbérlő okozott kíméletlen és drasztikus magatartásával annak a családnak az életében! Félreértés ne essék, törvényesen aligha lehetne belekötni a dologba. Nincs is szándékomban, elvégre emberek vagyunk, és nagyon sokféle emberi magatartással rendelkezünk. Egyik ilyen, másik olyan. Annak a főbérlőnek olyan a magatartása, mint ahogy megírtam. Olvasóink döntésére bízom a következtetés levonását. Magam csak szubjektíve annyit fűzök az esethez: a színháznak mint intézmény­nek, jobban kellene képviselni dolgozói érdekét. Még az albérlet dolgá­ban is... *** Hát ez történt az elmúlt napok alatt. Nem volt különösen mozgalmas hét, hasonlított a sokévi átlaghoz. Boda István Takarékszövetkezeti kirendeltség nyílik Nyíradonyban A nyíradonyi helyi szervek, vala­mint a lakosság kérésének eleget téve december 2-án takarékszövet­kezeti kirendeltség nyílik Nyír­adonyban. A kirendeltség önállóan, saját hatáskörében kezeli a lakos­ság betétállományát és kölcsönt is folyósít. A kirendeltség részére a helyi tanács biztosított megfelelő helyiséget. A betétgyűjtő pénztár már eddig is megnyerte a lakosság bizalmát. A pénztárban jelenleg egymillió fo­rintnál nagyobb betétállományt tar­tanak nyilván. Az új kirendeltség megnyitásával ez a tevékenység minden bizonnyal fokozódni fog. A kirendeltség átadására decem­ber 2-án délelőtt kerül sor, amelyen a helyi vezetők mellett a Hajdú-Bi­­har Megyei MÉSZÖV szakemberei is részt vesznek. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. DECEMBER 1.

Next