Hajdú-Bihari Napló, 1968. december (25. évfolyam, 282-306. szám)
1968-12-01 / 282. szám
lísrtt a szülőföldön BALMAZÚJVÁROS SZÜLÖTTEINEK TALÁLKOZÓJA Pénteken meghitt, baráti találkozóra került sor Balmazújvároson a művelődési házban. Azok a Balmazújvároson született férfiak és asszonyok gyűltek össze, akik elszármaztak a községből, és most az ország különböző helyein dolgoznak vezető beosztásban. Több mint nyolcvanan jelentek meg a tanácskozáson. A község vezetőinek üdvözlése után számos felszólalás hangzott el, összegezve a hallottakat, megállapíthatjuk, hogy mindazok, akik felszólaltak, szülőfalujuk iránti szeretetüknek és tiszteletüknek adtak hangot. A fiatalkori emlékek felidézése kavargott a jövő terveivel, elképzeléseivel. Veres Péter Kossuth-díjas író, a község országgyűlési képviselője büszkeséggel beszélt szülőfaluja agrárszocialista mozgalmáról, azokról a hősi erőfeszítésekről, amelyeket tettek ötven évvel ezelőtt a földfoglalás idején. Ez volt a múlt. De az újvárosi emberek a jövőre is gondolnak, látják a távlatot, a további fejlődést. A továbbiakban arról szólt, hogy a mezővárosok problematikájának megoldása hosszabb időt igényel. Többen felvetették a tanulás kérdését is. Az első világháború előtt egy személy, Czellár Ferenc tudott csak bejutni főiskolára Balmazújvárosról. És mit mutat a ma statisztikája? Több mint százan tanulnak egyetemeken és főiskolákon a tizenhatezer lelket számláló községből. A délutáni szünetben csoportokba verődtek a tanácskozás részvevői, és fiatalkori emlékeket elevenítettek fel. Szóba került a párt- és az ifjúsági munka szépsége, az a lelkesedés, amely újabb tettekre sarkallta a fiatal kommunistákat. Meghatódva szóltak az idős párttagok messzemenő segítségéről, áldozatkészségéről, akik fáradhatatlanok voltak a feladatok végrehajtásában. Az eltelt húsz év kemény harca és küzdelme ma már történelem. Eltelt két évtized. A barátok közül többen őszülnek. Sokan elvégezték az egyetemet, a főiskolát. De az a lelkesedés és szeretet, ahogyan beszéltek szülőfalujukról, most is úgy csendül, mint húsz évvel ezelőtt. B. S. Veres Péter az ebédszünetben beszélget Kerekes Antallal, a Debreceni Járási Pártbizottság első titkárával (Fényképezte: Vencsellei István) fi FALU GAZDAI Már két évtizeddel ezelőtt ismételgettük: a kommunizmusban eltűnik a falu és a város közötti különbség. Nos, akkor még ennek alig volt kézzel fogható eredménye. Inkább hittük, bíztunk benne, hogy így lesz. Eleinte még úgy gondoltuk, hogy a különbség eltűnése a divatban, a tájszólás elpestiesedésében, modern bútorok, emeletes házak, csillogó kirakatok létrejöttében mutatkozik majd meg. Vannak ennek is szép és izgalmas jelei, bizonyítékai. Mégis, ez már inkább következménye egy merőben korszerű szokatlanul nagyméretű falusi „rekonstrukciónak”. A fentiek megvalósulásához anyagi-technikai bázist kellett létrehozni falun. A sort az állami gazdaságok létrehozása és a mezőgazdaság szocialista útra való indítása nyitotta meg, amelynek nélkülözhetetlen bázisai voltak a gépállomások. Aztán jöttek a különböző egyesülések, ktsz-ek, a földművesszövetkezetek kiterjedt értékesítő és ipari ágazatai. S végül, ami már napjainkban van megvalósulóban, s holnap várható: a tömeges áttörés, az ipari üzemek inváziója. A falu szerkezetének gyökeres megváltoztatására ez teszi fel a koronát. A helyi és a telepítő vezetők tárgyalásai legtöbb helyen jó üzemek, korszerű berendezések „exportálását” eredményezi falura. Legalábbis ez látszik célszerűnek, hiszen az új berendezésű, korszerű elvek szerint létesített üzemhely a versenyben a kezdeti indulási nehézségek után gyorsan javul. Nincs provinciális íze a vidékre telepített üzemeknek, s termékeikre sem lehet ráütni a vidéki bélyegzőt. Ezek minőségét nem az dönti el, hogy hol gyártották, hanem milyen színvonalú és minőségű a termék. A falu gazdája a fenti változások ellenére — ahogy azt sokan még ma is hiszik, elsősorban a városon — még mindig a parasztember, a ma már tsz-ben dolgozó földművelő. Ez azonban már csak annyiban igaz, hogy a falu városodási programjában, a közteher viselésében jelenleg még leginkább a tsz-tagság gazdasági bázisára számít, támaszkodik a közvélemény. A többi jelentős anyagi forrásokkal rendelkező üzem, szövetkezet, fiókvállalat egy kicsit még mindig nyaral falun, vendégeskedik. Vagyis csak ímmel-ámmal vesz részt a község fejlesztésében. Pedig ha figyelembe vesszük azt, hogy egy-egy iparosított falu lakosságának alig a fele, sokszor még kisebb része földműves, a többi pedig már alkalmazott, vállalati, illetve gyári munkás, tehát tipikus „városlakó”, akkor ez sehogy sem méltányos dolog. Nem beszélünk arról sem, hogy a nagyüzemekkel rendelkező városok környékén a helyzet még roszszabb. Hiszen a nagyvállalatok munkásainak majd a felét falvakból hordják be. Ezek az emberek falun élnek, alszanak és töltik szabad idejüket. De egy kicsit már ők is előkelő idegenként szemlélik falujuk helyzetét, hiszen nem a falujukból élnek, gyáruk pedig egyáltalán nem vagy alig törődik otthoni életkörülményeikkel. Kifizeti a bérüket, szervezi be- és hazautazásukat, és ezzel kész. Ezek ugyanis nem vagy alig veszik igénybe a nagy gyár köré telepített városi kulturális, szociális berendezéseket, ezek előnyeit. Megy a vonatjuk, rohannak haza. Kézenfekvő lenne tehát a tényleges „gazdák” öszszefogása, közös asztalhoz késztetése és a közös anyagiakkal megvalósítandó városodási program kialakítása. Egyetlen vállalatnak sem lehet ugyanis ma már közömbös az sem, hogy munkásainak, dolgozóinak milyenek az életkörülményei a kapun kívül. Alexa Ferenc KÖRTE ALAKÚ ÜVEGBEN KÖRTEPÁLINKÁA ÉS KÖRTE FÉLÉRETTEN Szellemes újítást alkalmaztak az idén a Komáromi Állami Gazdaság gyümölcsösében. Üvegbe bújtatták a körtefák kicsiny termését, és amikor a gyümölcsök 80 százalékig megértek, üveggel együtt leszedték őket a fákról. Ezt követően a körtét tartalmazó palackokat körtepálinkával töltötték meg, ízléses csomagolásban most, decemberben hozzák forgalomba. Felső képünkön az üveges körték szüretelése a gazdaság gyümölcsösében. Balra a valódi körtét és körtepálinkát tartalmazó, körte alakú palackból karácsonyra 20 000 darab kerül forgalomba. (MTI fotó : Kovács Gyula felvétele) HÉT KÖZBEN TÖRTÉNT ANYA ÉS LEÁNYA A nevek mellőzésével írom az alábbi történeteket. Tehát a legmeszszebbmenőkig őszinte lehetek. Középkorú asszony várakozott a szerkesztőségi szobában. A belső felindultság az arcára volt írva. Szeme alatt még néhány könnycsepp is árulkodott. Nem, nem mondom azt, hogy megrendültem, de a hivatásunkhoz tartozik, hogy már az első pillanatban próbáljuk megérteni az embereket. Leültem, s aztán némileg megnyugodva elmondta a történteket. A kislánya fiatalkorú és kereskedelmi dolgozó. Hogy, hogy nem, valami szabálytalanságot követett el, s egészen bagatell összeg erejéig — öt-tíz forintig — megkárosította a vállalatot. Valamelyik vásárló észrevette az esetet, s jelentette az üzletvezetőnek. Az üzletvezető természetesen jegyzőkönyvezte az egészet, s ahogy ilyenkor szokás, továbbította a vállalat vezetőségéhez. Rövid és tömör döntés érkezett. A kislánynak azonnali hatállyal felmondtak. Indok többek között: olyan magatartást tanúsított, ami sérti a szocialista kereskedelem etikáját. Nos, az édesanya emiatt interpellált. Érthetően. Magam is súlyosnak tartottam az „ítéletet”. Próbáltam megnyugtatni az aggódó szülőt, és megígértem, amit lehet, megteszek a gyerek érdekében. Még aznap kerestem az igazgatót, vidéken volt. Másnap szintén sikertelen volt a kísérletem, de az ügy fontosságára való tekintettel értekezletre kellett mennem — azt az üzenetet továbbítottam, hogy nyújtsák be a fellebbezést, a továbbiakat pedig én intézem. A csattanó aztán másnapra érlelődött. Itt volt a panaszos — fogadtak a szerkesztőségben —, s ugyancsak fel volt háborodva. Hogy miféle eljárás ez az egész, az ő kislánya is van olyan fontos, mint bármilyen értekezlet, meg aztán mégis csak felháborító, ahogyan a panaszosok gondját intézzük, végül pedig, hogy a mondandójának még nagyobb súlya legyen, bevágta maga után a szerkesztőségi szoba ajtaját. Az igazgató, mikor érdeklődtem a kislány dolgában, a következőket mondta: — Mi is tudjuk, hogy nagyon szigorú az ítélet. De az előzményeket, s a sorozatos szabálytalanságokat figyelembe véve, nem lehetett más megoldást találni. Illetve mégis a következőt találtuk. Az egyik szocialista brigád vállalta, hogy maga közé fogadja a gyereket. Fiatalkorú, mi sem akarjuk, hogy elkallódjék. Ellenben — folytatta — az édesanyjára ráférne egy kis pedagógia. Mikor feljött hozzám, a lányának azt mondta a fülem hallatára, hogy ezek után jobb, ha haza se megy, menjen, és feküdjék a villamos elé.Hogy az esetre végül is pontot tegyek, még egyszer felhívtam az édesanyát. Az ellen persze tiltakozott, hogy ő bármiféle arroganciát is elkövetett volna, ellenben határozottan kijelentette, hogy ma reggel is amúgy istenigazában felpofozta a lányát, s ez mindaddig ismétlődni fog, amíg a dolga meg nem oldódik. — Hát akkor most már fegyverszünet — mondtam némi iróniával, s amit még hozzágondoltam, ennyi volt: remélem, az a szocialista brigád „édesebb” lesz hozzá, mint a saját szülőanyja. 0 ALBÉRLETI TÖRTÉNET Rövid és megdöbbentő eseményről kell beszámolnom. Igyekszem semmit hozzá nem tenni, pusztán a tények belső és külső drámáját próbálom megfogalmazni. Albérletről lesz szó. Arról a sajnálatos és elszomorító társadalmi tünetről, amely hovatovább egészen felháborító eseteket produkál, íme egy a hét szenzációjából. Fiatal színészházaspár lakott albérletben a Dienes János utcai szám alatt. Pontosabban csak a férj színész, a feleség még egyetemi hallgató. Persze, ez a tényeken semmit sem változtat, mert valójában mindketten felnőttkorú, teljes jogú magyar állampolgárok. Három hónapja laknak — illetve már csak laktak — az említett albérletben. 800 forintot fizettek havonta, s most olvasóink gondolják csak el, hogy egy színészi fizetésből — hiszen a feleség még nem keres — mi maradt az albérlet kifizetése után a megélhetésre, ők persze vállalták ezt is, illetve a téli hónapokra a 900 forintot is, hiszen ugye, méltányos az áremelés, elvégre télen fűteni kell, több villany fogy, az albérlők talán többen is tartózkodnak otthon, meg aztán: nagy kincs ma egy albérlet, ha az még csak kétszer három méteres méretű is. A konfliktus azonban még mindig nem itt kezdődött. Ott, ahol mások életében a legnagyobb boldogság szokott beköszönteni. Az asszonyka ugyanis alig egy-két hete egy nagyon szép gyereknek adott életet. Most persze az illenék, sőt úgy volna természetes, ha ecsetelni tudnám a szülői boldogságot, a családalapítás szép és nagyszerű természetességét. Szubjektíve, illetve az ő kis társadalmi közösségük belső harmóniájában valóban boldogság is volt a gyermek megszületése. Természetszerűleg és valójában, hiszen egészséges, jól fejlett kisfiú. De nem így a társadalmi fogadtatás. A főbérlő ugyanis egyszerűen kijelentette, hogy őt zavarja a gyerek. És ő még kilencszáz forintért sem hajlandó vállalni a gyereksírást, az azzal járó alkalmazkodást, az ő nyugalma többet ér 80 900 forintnál. Szóval, mindent egybevetve és mindent megfontolva, annak rendje és módja szerint, megszüntette az albérletet. A tragédia — mert hiszen mi másnak lehet nevezni? — este következett be, a gyerek tíznapos volt. A szomszéd lakó fültanúja volt az esetnek. De ő emberségesebb volt. Egy éjszakára befogadta a házaspárt. Másnap az édesanya visszafeküdt a klinikára. Kezdődő mellgyulladással. A szoptatós anyáknál vannak ilyen komplikációk. Most pedig hadd kérdezzük meg, hogy mi az a komplikáció ahhoz képest, amit a főbérlő okozott kíméletlen és drasztikus magatartásával annak a családnak az életében! Félreértés ne essék, törvényesen aligha lehetne belekötni a dologba. Nincs is szándékomban, elvégre emberek vagyunk, és nagyon sokféle emberi magatartással rendelkezünk. Egyik ilyen, másik olyan. Annak a főbérlőnek olyan a magatartása, mint ahogy megírtam. Olvasóink döntésére bízom a következtetés levonását. Magam csak szubjektíve annyit fűzök az esethez: a színháznak mint intézménynek, jobban kellene képviselni dolgozói érdekét. Még az albérlet dolgában is... *** Hát ez történt az elmúlt napok alatt. Nem volt különösen mozgalmas hét, hasonlított a sokévi átlaghoz. Boda István Takarékszövetkezeti kirendeltség nyílik Nyíradonyban A nyíradonyi helyi szervek, valamint a lakosság kérésének eleget téve december 2-án takarékszövetkezeti kirendeltség nyílik Nyíradonyban. A kirendeltség önállóan, saját hatáskörében kezeli a lakosság betétállományát és kölcsönt is folyósít. A kirendeltség részére a helyi tanács biztosított megfelelő helyiséget. A betétgyűjtő pénztár már eddig is megnyerte a lakosság bizalmát. A pénztárban jelenleg egymillió forintnál nagyobb betétállományt tartanak nyilván. Az új kirendeltség megnyitásával ez a tevékenység minden bizonnyal fokozódni fog. A kirendeltség átadására december 2-án délelőtt kerül sor, amelyen a helyi vezetők mellett a Hajdú-Bihar Megyei MÉSZÖV szakemberei is részt vesznek. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1968. DECEMBER 1.