Hajdú-Bihari Napló, 1969. május (26. évfolyam, 98-123. szám)
1969-05-01 / 98. szám
Kállai Gyula látogatása Berettyóújfaluban (Folytatás az 1. oldalról) Berettyóújfaluban először a Debreceni Ruhagyár telepére látogatott el Kállai elvtárs Karakas Lászlónak, az MSZMP Központi Bizottsága tagjának, a megyei pártbizottság első titkárának, Bartha Jánosnak, a megyei tanács vb-elnökhehelyettesének és dr. Schnitzler Józsefnek, a berettyóújfalui járás országgyűlési képviselőjének kíséretében. A ruhagyári telepen Ökrös Ferenc, a Berettyóújfalui Járási Pártbizottság elsőtitkára, Takács Károly, a járási tanács vb-elnöke,Forgay Boldizsár, a Debreceni Ruhagyár főmérnöke, Rácz Mihály, a berettyóújfalui telep vezetője, Tóth Sándor párttitkár, Szabó Jánosné szb-titkár, ifjabb Rácz Mihály KISZ-titkár, valamint brigádvezetők fogadták a vendégeket. Rácz Mihály számolt be arról a fejlődésről, amely Kállai elvtárs legutóbbi látogatása óta az újfalui telephelyen történt. Örömmel közölte, hogy a bedolgozókkal együtt ma már mintegy négyszáz újfalui nőnek ad állandó munkát a ruhagyár telepe. Kállai elvtárs válaszában elismeréssel szólt a jelentős fejlődésről, arról, hogy a ruhagyár telepének megléte is elősegíti Berettyóújfalu fejlődését, iparosodását. Ezután a Varion terembe látogattak el, ahol Kállai elvtárs a munkásnőkkel beszélgetett, megnézte, hogyan dolgoznak az újabb, korszerű gépekkel. A terem dolgozói között régi ismerősökre is akadt, akikkel hosszasan elbeszélgetett. A ruhagyárból a berettyóújfalui kórházba látogatott el Kállai elvtárs és kísérete, ahol dr. Bartha Ferenc igazgató főorvos, Kiss Antal párttitkár, Szőke Gyuláné szb-titkár és dr. Pete László KISZ-titkár fogadta őket. A kórház főorvosaival az úgynevezett „márvány-teremben” találkozott Kállai elvtárs, s a közvetlen hangulatú beszélgetés során dr. Bartha Ferenc adott tájékoztatást a kórház munkájáról, fejlődéséről, problémáiról, azokról a nevezetes eseményekről, amelyek Kállai elvtárs 1967-es legutóbbi látogatása óta történtek. Kállai elvtárs elmondotta, hogy maga is látja, tapasztalja a fejlődést, s nemcsak a kórházban, hanem egész mostani látogatása során. Húsz évvel ezelőtt —emlékezett — nehéz lett volna ilyen programot összeállítani a megyében, mint a mostani, amelyben zömében ipari létesítmények megtekintése szerepel. Formálódik a megye arculata, benne az újfalui járásé is, s ez a változás hozza magával a kulturális élet, az egészségügyi ellátás fejlődését is. "öröm látni, hallani — mondotta —, hogy ebben a kórházban jól összeszokott, egymást segítő gyógyítókollektíva dolgozik, hiszen lehetnek egy intézményben egyénenként kiváló emberek, ha nem segítik egymást, nem tudnak együtt dolgozni, a munkájuk nem érheti el a kívánt eredményt. A kórház pártszervezete nevében Kiss Antal köszöntötte Kállai elvtársat, majd a kórház vezetői örömmel és büszkeséggel mutatták meg az új létesítményeket, köztük a kórházhoz tartozó szociális- és sportlétesítményeket. Ezután Kállai elvtárs és kísérete a község két üzletében nézett szét. Az utcán, az iparcikkboltban és a ruházati áruházban számos régi ismerős szólította meg az országgyűlés elnökét, s volt alkalom rá, hogy emlékeket is felidézzenek. A Dózsa Termelőszövetkezet székházában a Bihari Területi Tsz-szövetség vezetőivel, valamint a termelőszövetkezet vezetőivel találkozott Kállai elvtárs. Király Gergely, a tsz és a területi szövetség elnöke tájékoztatójában először a szövetség megalakulása óta végzett munkájáról, majd a saját szövetkezetük eredményeiről és terveiről beszélt, nem hallgatva el a problémákat sem. A tájékoztatót kötetlen, baráti beszélgetés követte, amelynek során az is szóba került, hogy mit tehet egy jó termelőszövetkezet a község érdekében. Kállai elvtárs megtekintette a termelőszövetkezet szépen berendezett klubját is. A berettyóújfalui látogatás utolsó programpontjaként a járási tanács épületében a járás párt-, állami, gazdasági és tömegszervezeti vezetőivel találkozott Kállai elvtárs. A legifjabbak képviseletében úttörők köszöntötték, majd Ökrös Ferenc adott átfogó képet a járás jelenlegi helyzetéről. Beszámolt a pártszervezetek tevékenységéről, arról, hogy hogyan hajtják végre a IX. kongresszus határozatait, milyen tapasztalatokat szereztek a gazdaságirányítás új rendszerének első évében, ürömmel beszélt arról, hogy jelentősen javult a járás termelőszövetkezeteinek munkája, a korábbinál lényegesen jobbak az eredmények, s csak néhány év távlatában tekintve is rendkívül jelentős az előrelépés kulturális téren. Ökrös Ferenc tájékoztatója után Kállai elvtárs a járás vezetőivel beszélgetett a járás életéről, helyzetéről. A jelenlevők arról adtak számot, hogy a járás lakosságának hangulata jó, bizakodó. Találkozás egy régi ismerőssel a Varion teremben, Nagy Sándorné munkásnővel A kórház vezetői fogadják Kállai elvtársat (Fotó: Süli) Élüzem lett a 6. sz. AKÖV berettyóújfalui főnöksége (Tudósítónk jelenti) Az ötszörös élüzem, illetve kiváló vállalat oklevéllel kitüntetett 6. sz. Autóközlekedési Vállalat szervezetében működő berettyóújfalui főnökség az 1968-as esztendőben végzett kimagasló munkájáért a munkaversenyben elért, sikereiért él üzem címben részesült. A megtisztelő cím átadására tegnap délután került sor Berettyóújfaluban. Az ünnepségen jelen volt Fülöp Sándor, az MSZMP járási bizottságának titkára, dr. Angyal László, a megyei tanács osztályvezetője, Tóth István, a 6. sz. AKÖV igazgatója, Kmetty Gyula, az MSZMP csúcsvezetőségének titkára. Az ünnepségen résztvevőket Bunczi Ferenc műhelybizottsági titkár köszöntötte, majd Nagy József, a főnökség vezetője számolt be az elmúlt esztendő gazdasági sikereiről. A bázishoz képest hárommillió, a tervhez képest pedig egymillió 350 ezer forinttal termeltek többet. A berettyóújfalui főnökség a lakosság és közületek szolgálatában a tervezettnél lényegesen több utast és áruforgalmat bonyolított le. Napi utasforgalmuk közel ötezer főt számlál, míg az elmúlt év folyamán több mint félmillió tonna árut szállítottak a megrendelt helyekre reklamációmentesen. A balesetek száma, az előző évihez képest egyharmadára csökkent. A főnökség vezetője ezután ismertette az ez évi feladatokat és a fejlesztés lehetőségeit: 1969-ben közel 20 gépjárművel fejlesztik a főnökség járműparkját. Nagy József beszámolója után Tóth István igazgató megköszönte a 6. sz. AKÖV berettyóújfalui főnöksége valamennyi dolgozójának eredményes munkáját és átadta az élüzem-kitüntetésről szóló oklevelet. Az ünnepség végén Csehi László, a vállalat szakszervezeti bizottságának titkára értékelte az 1968-as évi szocialistabrigád-mozgalom eredményeit, az üzemi demokrácia alakulását, majd kiosztották az eredményes munkáért járó kitüntetéseket. Tizenhárman kaptak kiválódolgozó jelvényt, illetve -oklevelet, és többen pénzjutalmat, közel 40 000 forint értékben. Iskolaavatás Hajdúnánáson Szerdán, április 30-án ünnepélyes külsőségek között adták át Hajdúnánáson a 125. számú szakmunkástanuló-intézetet. Az iskolai ünnepséget Nagy István megyei igazgató nyitotta meg. Ünnepi beszédet Nádor György, a Munkaügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese mondott. Az intézetet Domokos Zsigmond igazgató vette át. A hat tantermes modern iskolában mintegy hatszáz tanú ért, végzi tanulmányait 22 szakmában. Hajdúnánáson 1885 óta folyik tanonc-, illetve szakmunkástanulóképzés, az iskolának önálló épülete azonban mind ez ideig nem volt. Éppen ezért kísérte nagy érdeklődés az iskolaavatást a szülők, a diákok, a helyi iskolák, valamint a megyei és minisztériumi szervek részéről. Az avatóünnepség után az iskola ebédet adott a meghívott vendégek tiszteletére. .HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1969. MÁJUS 1. Jelentős részt vállaltak az ország fontos területének villamosításában • Átadták a Minisztertanács és a SZOT vörös vándorzászlaját a UTÁSZ dolgozóinak Tegnap, szerda délután a debreceni Bartók-teremben tartotta meg ünnepségét a Tiszántúli Áramszolgáltató Vállalat kollektívája abból az alkalomból, hogy elnyerte a Minisztertanács és a Szakszervezetek Országos Tanácsa Elnökségének vörös vándorzászlaját. Az ünnepség elnökségében foglalt helyet Szili Géza, a nehézipari miniszter helyettese, Ligetkuti István, a SZOT tagja, a Vasas Szakszervezet alelnöke, Gál István, a Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának titkára, Barta Árpádné, a Szakszervezetek Hajdú-Bihar megyei Tanácsának vezető titkára, a megyei párt-végrehajtó bizottság tagja, Tóth László, Debrecen városijárási rendőrkapitány, a Debrecen Városi Párt-végrehajtó bizottság tagja, Száldobágyi Zsigmond, a Debrecen Városi KISZ-bizottság titkára, Nádas Vilmos, a Debreceni Városi Tanács vb-titkára, Sülei Frigyes, a Magyar Villamossági Művek vezérigazgató-helyettese. A Himnusz hangjai után Borsányi József, a vállalat pártszervezetének titkára tartott megnyitót, majd Szili Géza miniszterhelyettes mondott ünnepi beszédet. A miniszterhelyettes szólt a vállalati kollektíva többletmunkájáról, amellyel hozzájárult ahhoz, hogy a villamosenergia, a modern élete nélkülözhetetlen feltétele a fogyasztók rendelkezésére álljon. Mint mondotta, a TITÁSZ dolgozói jelentős részt vállaltak az ország fontos területének villamosításában, az itt élők villamosenergiaigényeinek zavartalan ellátásában. Ismertette a magyar villamosenergia-ipar múlt évi tevékenységét, és hangsúlyozta, az eredményekben kiemelkedő része van a TITÁSZ kollektívájának A vállalat elosztói területén a villamosenergiaigények növekedése kétszerese volt az országos átlagnak. A TITÁSZ munkáját e gyors igénynövekedés üzembiztos kielégítése, a gondos felkészülés,a villamosenergia-szolgáltatás minőségi és mennyiségi mutatóinak kiemelkedő eredményei jellemezték. Kiemelkedően jók a vállalat gazdasági eredményei is. Az elmúlt év során realizált többleteredmény 31 millió 800 000 forint volt. Az árbevételi és nyereségterv túlteljesítésében jelentős mértékben közrejátszott, hogy a vállalat fontos feladatának tekintette az új fogyasztók bekapcsolását és különösen a termelőszövetkezetek villamosítását. Szili Géza befejezésül a magyar villamosenergia-ipar, a Magyar Villamossági Művek és a TITÁSZ további nagy tennivalóival foglalkozott. Ezután a miniszterehelyettes és Ligetkuti István átadták a vállalat vezetőinek a vörös vándorzászlót és a kitüntetés elnyerésérőlszóló oklevelet. Szili Géza a sikeres munka elismeréseként a nehézipar kiváló dolgozója kitüntetést adta át Jóvári Jánosnak, III. Tóth Sándornak, Vadon Imrének és Vígh Lászlónak. A vállalat vezetőit kiváló dolgozó-jelvénnyel tüntette ki. Ligetkuti István köszöntötte ezt követően a TITÁSZ kollektíváját a PSZOT Elnöksége nevében. További sikereket kívánt a vállalat minden dolgozójának, majd kitüntetéseket, jutalmakat adott át a szakszervezeti mozgalomban eredményesen dolgozó aktivistáknak. Molnár János, a TITÁSZ igazgatója számolt be ezután azokról az eredményekről, amelynek alapján elnyerték a kitüntetést. A múlt év végén 385 000 volt a fogyasztók száma a három — Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár, Szolnok — megyében. Az országos átlagot meghaladó villamosenergia-igényeket üzembiztosan, gazdaságosan tudják kielégíteni. A vállalat elmúlt évi termelési értéke több mint 827 millió forint volt. Jelentős összegű beruházást valósítottak meg. Megépítettek többek között 85 kilométer távvezetéket, 208 kilométer hosszúságú középfeszültségű hálózatot és 210 kilométer kisfeszültségű hálózatot. Bekapcsoltak közel 20 000 új fogyasztót, és több mint 6000 közvilágítási lámpát szereltek fel. Anagy tapssal fogadott beszéd után Molnár János igazgató kitüntetéseket, jutalmakat adott át a szocialista munkaverseny legjobbjainak. A nagy területet átfogó vállalatnál összesen 54 fő nyerte el a kiváló dolgozó-kitüntetést, és a kiosztott jutalmak összege meghaladta a 250 000 forintot. de Gaulle volt francia elnök — jelentette az AFP. 48 órával azután, hogy lemondott, minden szolgáltatás megszűnt, ami az elnöknek hivatalból járt, így megszűnt a közvetlen telefonvonal az Elysée-palotával, visszatért támaszpontjára Colombes-les-deux-Églisesből az a katonai helikopter, mely állandóan készenlétben állt. Visszatértek Párizsba az elnök személyi biztonságára ügyelő testőrök is. Csupán egy maradt vissza a magánember de Gaulle védelmére. De Gaulle egyébként a népszavazás óta nem lépett ki otthona ajtaján. A CGT PÁRIZSI SZERVEZETÉNEK döntése után a vidéki szervezetek is sorra lemondták a május elsejei felvonulást, az esetleges provokációk elkerülése végett. ALLAN POHER a centrista ideiglenes elnök első politikai intézkedése az volt, hogy magához kérette a francia rádió elnökét és figyelmeztette, hogy az elnökválasztási kampány idején a rádió gondosan ügyeljen az objektív tájékoztatásra. Mint ismeretes, korábban a rádió és a televízió — ezt a baloldali szervezetek állandóan hangsúlyozták — minden hasonló esetben a gaulle-isták kívánsága szerint „tájékoztatott”. A FRANCIA SZOCIALISTA PÁRTBAN egyáltalán nem váltott ki lelkesedést Gaston Defferre kierőszakolt jelölése az elnöki tisztségre. A párt vidéki szervezeteiben egymás után alakulnak a bizottságok, amelyek a Mitterrandot kívánják a baloldal közös jelöltjéül. Többen arra számítanak, ha Mitterrand elfogadja a jelöltséget, akkor már az első fordulóban megszerezheti a kommunista szavazatok egy részét és a szocialisták többségének szavazatait. Poher egyelőre nem nyilatkozott, hogy indul-e a választásokon. Esélyét Defferre jelölése erősen csökkentette. TEGNAP MEGNYÍLT az Egyesült Államok Kommunista Pártjának XIX. kongresszusa a brooklyni Towers-szállóban. Gus Hall, a párt főtitkára beszámolójában elemezte az ország belső helyzetét, fontos politikai feladatnak jelölte meg ,az amerikai imperializmus leleplezését, az ideológiai munka fokozását az amerikai munkásosztály haladó köreiben. POLITIKAI HÁBORÚ robbant ki a Safegard (Sentinell) rakétaelhárító-rendszer védelmezői és támogatói között. Gerald Ford, képviselőház republikánus pártcsoportjának vezetője, miután tegnap tárgyalt Nixon és Visszatért a magánéletbe nőkkel, kijelentette, hogy a rendszer megépítése ellen tiltakozók „egyoldalú leszerelést akarnak, és bűnös könnyelműséggel védelem nélkül hagynák az országot”. Azonnali ellenakciót váltottak ki szavai. Mike Mansfield szenátor a szenátusban, McCarthy képviselő pedig a képviselőházban éles szavakkal utasította el a vádakat. Herbert Klein az elnök tájékoztatási igazgatója egy tv-interjúban azt jósolta, hogy a rendszer megépítését elfogadják a képviselők végül is. A szenátusban növekszik azoknak a száma, akik az elnök józan javaslata mellett vannak — mondotta Herbert Klein. JOSEF GRÖSSER cseh belügyminiszter kedden este a Cseh Nemzeti Tanács ülésén — néhány képviselő interpellációjára válaszolva — kijelentette, hogy pontos adatok vannak a birtokában arról, hogy fegyverrel rendelkező államellenes csoportok léteznek, és azok nem tettek le szándékukról, hogy fegyvereiket használják is. A Dél-Morva kerületben az egyik fegyvergyárból fegyvereket tulajdonítottak el. Részleteket nem árult el, de kijelentette, hogy rövid időn belül mód nyílik a bűnvádi eljárásra. ÖT ÓRAI TANÁCSKOZÁS UTÁN különösebb eredmény nélkül ért véget a Vietnammal foglalkozó párizsi négyhatalmi tárgyalás 15. ülése. INDIA külügyminiszter-helyettese nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy országa hajlandó fontolóra venni a tárgyalásokat Kínával, ha Peking hasonlóan békés tárgyalásokon akarja rendezni a vitás kérdéseket. Állítólag Csou En-laj erre vonatkozóan biztató kijelentéseket tett. AZ ANGOL KÜLÜGYMINISZTÉRIUM nyilatkozatban fejezte ki sajnálkozását amiatt, hogy izraeli kommandó egységek az EAK északi területein támadást hajtottak végre. A nyilatkozat hangsúlyozza, hogy Anglia aggódik minden esetben, amikor bármelyik fél megszegi a fegyverszünetet. KAIRÓBÓL érkezett jelentés szerint az egymással szerben álló erők a csatornaövezetben tegnap több órás tűzpárbajt vívtak. SZÍRIAI kormánydelegáció utazott Irakba, hogy megbeszélje a két ország között támadt határvitát. LIBANON küzd a kormányválsággal. Karami az ismételt legesélyesebb miniszterelnök-jelölt kijelentette, hogy csak akkor fogadja el a megbízatást, ha az ország tisztázza álláspontját a menekültek és az arab gerillák ügyében.