Hajdú-Bihari Napló, 1969. augusztus (26. évfolyam, 176-201. szám)

1969-08-26 / 196. szám

HAJDÚ-BIHARI­­ XXVI. ÉVFOLYAM 196. SZÁM • ÁRA: 80 FILLÉR • 1969. AUGUSZTUS 26., KEDD Testvérvárosok Zsugorodik a világ. Persze nem úgy, hogy csökken súlya, tömege, avagy kisebbedik térfogata. Nem, a világ terei, hegyei, folyói, fennsík­jai nagyjából változatlanok, de az emberi értelem mégis forradalmian változtatta meg az arányokat. A technika, a modern tudomány fej­­lődésével, áldásaival a távolságokat megrövidítette, a szuperszonikus sebesség szinte órányi közelségbe hozta a világrészeket. Nincs a föld­kerekségnek olyan pontja, amely a jelenlegi hajtóenergiával ne lehetne ,­ egészen rövid idő alatt megközelít-­­ hető, a jövő lehetőségei pedig még ennél is többet ígérnek. De az idő és tér legyőzésével­­ többről van szó. A lelkek is, az emberek is közelednek egymáshoz, s a földkerekség népei - legalábbis legjobb óhajukban — megértéssel, kölcsönös vonzalommal vannak egy-­­ más iránt. Ennek a kölcsönös szim­pátiának a földkerekségen - különö-­­­sen is a szocializmus eszmei és gyakor-­­­lati vonzáskörében — megannyi meg-­­ nyilvánulása van. Debrecen is jó­­ néhánnyal büszkélkedhet, s talán nem­ lesz felesleges, ha egy-két gon­­­­dolattal leltárkészítésre is vállal-­ja­kozunk. Csak az elmúlt napokban meg-­­ annyi tudósításunkat így kellett­­ kezdenünk: Lublinból kulturális de­legáció érkezett Debrecenbe. Su­­■néni vendégek tartózkodnak me­ ■ gyénkben. Megyei pártküldöttség ’ utazott Romániába. Népi együttese­­­­ink külföldi vendégszereplésre in- 3 dúltak stb. stb. Ha csak a híranyagok tényeire figyelünk, már akkor is fel kell hogy tűnjön az a gazdagság, az a változatosság, amely kapcsolataink sokrétűségét jellemzi. Valójában és és lényegében viszont még ennél is többről van szó, hiszen ha egyetem­­­meink tudományos cseréire gondo­lunk, a kör bővül, szélesedik, úgy­szólván társadalmi életünk minden, horizontjára kiterjed. Jó érzéssel és örömmel kell nyugt­­­táznunk ezeket a kapcsolatokat. Rangunkról, megbecsülésünkről ta­­núskodnak. De vall arról is, hogy a barátságot, az együttműködést mi is milyen fontosnak tartjuk. S ennek belső lényege talán legnagyobb haszon, talán legfigyelemreméltóbb­­ jelenség. Mostanában gyakran megtörténik,­­ hogy városok az egymás iránti meg­becsülés rangját a „testvéri” jelző­­­­vel pecsételik. Debrecennek is így lett testvérvárosa a lengyel Lub­lin, s így lett testvérvárosa nem is olyan régen a bolgár Sumen. De testvéregyetemünk a kijevi, a ros­­z­tocki, s az együttműködés ennek megfelelően alakul. A kérdés per­sze óhatatlanul felmerül: nem for-­­ mális-e az, ha városok testvérnek , nyilvánítják egymást. A gyakorlat adja az érveket. Semmiképpen sem formális, ha mint Debrecen-Sumen vagy Debrecen-Lublin esetében a testvéri jelző értéke megannyi tény­nyel kapcsolódik össze. Kulturális delegációink például szinte már természetesek, rendszere­sek az illető városokba. A Csokonai Színháznak, a népi együtteseknek, a kóruskultúra kiváló képviselőinek, a képzőművészet jeleseinek látogatá­sa mindannyiunkat arról győz meg, hogy kapcsolataink korszerűen, a ba- s rátság pillérein épülnek. De a taná­csi együttműködések, a tudományos tapasztalatok is azt jelzik, hogy egy­­egy város sajátságos ritmusa, hétköz­napja és ünnepnapja vonzást gyako­rolhat a másikra. Ez a vonzás az­tán természetszerűen épül bele a valóságba, de a közvéleménybe is. A testvérvárosok rangjának külö­nösen jelentőséget ad a barátság mindennél természetesebb gondolata. A barátságnak ebben a kölcsönössé­gében ugyanis egy-egy nagyobb kö­zösség, a város éltetőinek érzelme is benne lüktet, jelezve, hogy a tá­volságok a már akadályt alig je­lentenek. S­z Kémeket végeztek ki Irakban Abba Eban kirohanásai Szíria is követte Szudán példáját Hétfőn hajnalban kivégeztek Irakban újabb 15 személyt azzal a váddal, hogy Izrael, az Egyesült Államok és Irán javára kémked­tek. Az újabb bagdadi ítéletvégre­hajtásokkal ötvenegyre emelkedett az idén Irakban kivégzett kémek száma. A hírügynökségi jelentések sze­rint a most kivégzett 15 személy közül kettő keresztény, kettő zsi­dó és tizenegy muzulmán. Mint az UPI megjegyzi, a vasárnap este közzétett nevekből ítélve ez a csoport nem tartalmazza azt a ti­zenkét főt, akiket a múlt héten vettek őrizetbe kémkedés vádjával. Az AFP úgy vélekedik, hogy az al-Aksza mecsetben a múlt héten történt tűzeset után elkerülhetetle­nül fokozódni fog az­ izraelellenes kampány az arab országokban. E kampány első jeleként értékeli a francia hírügynökség az iraki kivégzéseket. Izraeli vadászbombázók hétfőn hajnalban két bevetésben bombáz­tak polgári objektumokat Amman­­tól mintegy harminc kilométernyi­re északnyugatra a Jordán völgyé­nek északi részén. Jordániai kato­nai szóvivők szerint a légelhárítás felvette a harcot a betolakodó re­pülőgépekkel. Ez volt az első izraeli támadás Jordánia ellen az al-Aksza mecset felgyújtása óta. Ezt megelőzően, augusztus 13-án bombáztak jordá­­niai területeket izraeli repülőgé­pek. (Folytatás a 2. oldalon) Esőben Göcs Vince felvétele Megkezdődött az őszi betakarítás A burgonya és cukorrépa sze­désével megkezdődött a nagy őszi betakarítási munka a megye me­zőgazdasági nagyüzemeiben. Amíg a fagyok be nem köszöntenek, lesz munkája folyamatosan a mintegy 70 000 szövetkezeti tag­nak, az állami gazdaságok közel tízezer dolgozójának. Milyen erőt is kíván ez az őszi betakarítás, és vajon milyenek a kilátások? Ez utóbbiról elsősorban. Mint ahogyan ebben az évben na­gyon jó volt a kenyérgabona-ter­més, úgy lehet bízni abban: az őszi betakarítású növények nagy része is legalább olyan termést ad, mint az elmúlt esztendőben. A becslések természetesen sohasem nyújtanak teljes képet, de azért mégis most az elmúlt heti esőzé­sek után jogos a remény: jó ter­més lesz. Különösen jó termésre le­het számítani burgonyából, cu­korrépából és kukoricából. Igaz, hogy egy sor gazdaságban az eső már nem sokat segített — az elő­ző forró hetekben kiégtek a nö­vények — a kilátások mégis arra engednek következtetni, hogy leg­alább 160—170 000 mázsával lesz most több szemeskukorica, mint az elmúlt esztendőben. Itt is — mint a gabonánál — holdanként egy mázsa hozamnövekedésre lehet számítani megyei átlagban az el­múlt esztendei terméshez viszo­nyítva. A cukorrépa termését át­lagosan 220 mázsára becsülik a megyében a szakemberek, de ter­mészetesen lesz egy egész sor olyan szövetkezeti gazdaság, nagy­üzem, ahol az átlagtermés el fog­ja érni a 300 mázsát holdanként, vagy ezt is meghaladja. A burgo­nyatermés is jobbnak ígérkezik, mint az elmúlt évben. Már vannak gazdaságok, ahol megkezdődött a szedés, és 120—140 mázsát is fel­szednek egy-egy holdról. Az egész megyében — csak a legfontosabb növényeket véve — mintegy 250 000 holdról kell a ter­mést felszedni, illetve letörni. A betakarítás — mint az előző évek­ben is — nem lesz könnyű mun­ka egyik gazdaság részére sem. íme a példák. Kukoricából 33 000, cukorrépából 44 000, burgonyából 12 000, silókukoricából 15 000, nap­raforgóból 1000, dohányból 310, rizsből pedig — a becslések szerint — mintegy 450 vagon termést kell betakarítani, beszállítani a raktá­rakba, tárolóhelyekre. Csak ezeket a növényeket számolva egész Haj­­dú-Bihar megyében mintegy 110— 120 000 vagon, tehát az a termés­­mennyiség, amely most ősszel be­takarításra, és nem utolsósorban szállításra, megmozgatásra vár. Nyilvánvaló, hogy már ebből a számból is kiderül: lesz most min­den szakembernek és betakarító­gépnek, járműnek munkája. A kér­dés csupán az, hogy el bírják-e ezt a feladatot mindenütt idejében végezni, s hogyan készültek fel rá. Ami a felkészülést illeti, jog­gal ki lehet jelenteni: hosszú évek tapasztalata van már minden gazdaság mögött, néhányszor vé­gigcsinálták az őszi munkákat. Az utóbbi esztendőkben pedig — kü­lönösen ahogyan gyarapodtak a technikai eszközök — mindig si­keresen meg is birkóztak a felada­tokkal. Remény van tehát arra: jó szervezéssel, felkészüléssel, a megfelelő emberi és gépi erő irá­nyításával nem lesz fennakadás se­hol sem. Az őszi érésű növények termé­sének a betakarítása természete­sen csak egyik feladat — ha a leg­fontosabb is. Ezenkívül azonban még egész sor munka vár elvégzés­re. Több tízezer vagonnyi más anyagot — mellékterméket, istál­lótrágyát stb. — kell megmozgat­­ni, szállítani. És a felsorolásnak még ezzel nem értünk a végére. A jövő évi jó kenyérgabona-termés előkészítését is most alapozzák meg a szövetkezetekben, hiszen most, ezekben a hetekben kell nemcsak elkészíteni a magágyat a mintegy 210 000 kalászosnak, hanem idejé­ben elvégezni a vetést is. Mind­ezek mellett pedig még mindig ma­rad egy nagyon nagy feladat: a közel­­220 000 hold föld őszi mély­szántása, előkészítése a tavaszi ve­tések alá. Most, ezekben a hetekben és hó­napokban — mint a fenti példák­ból is kiderül — lesz tehát bőven munka, tennivaló a megye mező­­gazdasági üzemeiben. Egy biztos: erre mutat a mostani helyzet is. Jó lesz a termés, és valamennyi üzemben idejében be is fogják ta­karítani. R. B. Siazexer vagon termény A régebbi típusú gépek helyett most „JAK—40”-es, 24 személyes sugárhajtású utasszállító gép jár Moszkva és Vologda között, valamint a Vologda—Arhangelszk—Murmanszk vonalon. A gép 5700— 7200 méteres magasságban, óránként 550 kilométeres sebességgel repülve másfél óra alatt teszi meg az utat Vologda és Moszkva között. A gépet, amely a legkorszerűbb navigációs és radarberendezéssel van felszerelve, A. S. Jakovlev tervezte. (MTI — Külföldi Képszolg.—TASZSZ) Honvédelmi nap Földesen Augusztus 31-én honvédelmi nap lesz Földesen. Nagy érdeklődésre tarthatnak számot a harcászati és technikai bemutatók, valamint a községi céllövőversenyek. Ezt kö­veti a körrepülő- és modellezőbe­mutató, valamint a rádiós „róka­vadászat” A délutáni órákban ren­dezik meg a járási összetett hon­védelmi versenyt. Este magyarnóta- és táncdaléne­­kesek adnak műsort. Az egész na­pos program a Rákóczi Termelő­­szövetkezet strandjának területén szervezett fürdőbállal zárul — írja Gaál Zsigmond tudósítónk. Ifjúsági találkozó Álmosdon Vasárnap délelőtt 10 órai kezdet­tel ifjúsági találkozót rendeztek Ál­mosdon a községi párt-, KISZ-, ta­nács, valamint a társadalmi és tö­megszervezetek közreműködésével. A délelőtti nagygyűlésen beszédet mondott Illés László, a KISZ Deb­receni Járási Végrehajtó Bizottsá­gának tagja, Hajdúhadházról, Haj­­dúvidről, Újlétáról, Bagamérból és Nagylétáról mintegy ötszáz fiatal vett részt az ifjúsági találkozón. Az egész napos program sport- és kul­turális műsorral fejeződött be. Romániába utazott a Debreceni Népi Együttes Vasárnap éjfélkor indult el a Debreceni Népi Együttes Bukarest­be, ahol a „Bukarest ’69” elnevezé­sű folklórfesztiválon és -versenyen vesz részt. A fesztivált és versenyt az idén rendezik meg először, és a Debreceni Népi Együttesen kívül több külföldi együttes is szereplője lesz a rendezvénysorozatnak. A Debreceni Népi Együttes 45 perces műsort mutat be a verse­nyen, és ezenkívül több alkalom­mal közönség elé lép a román fővá­rosban és környékén. Előrelátha­tólag tengerparti fellépésekre is sor kerül. A fesztivállal és versennyel pár­huzamosan augusztus 26. és szep­tember 4. között népművészeti ki­állítást, valamint nemzetközi tu­dományos ülésszakot is rendeznek Bukarestben.

Next