Hajdú-Bihari Napló, 1969. szeptember (26. évfolyam, 202-226. szám)
1969-09-03 / 203. szám
Egy történet háromféleképpen Panaszos nyitotta rám az ajtót. G. József segédmunkás. A kezében a panaszt elmondó papírokat szorongatta, s zavartan topogott a szerkesztőségi szobában. Látni lehetett: idegen neki ez a szerep, szokatlan s bántó. Kapkodó szóval, egy kicsit rendszertelenül s — igen, miért ne mondanánk el ezt is — olykor elcsukló hangon mondta el a maga nagy baját. I. FEGYELMI ELBOCSÁTÁS Kilenc évig dolgozott egy vállalatnál. Csatornatisztító munkás. Felettesei és társai szerették, s ő is szerette ezt a munkahelyet. Megnősült, két kisgyereke van. A felesége beteges. Egy szép házat épített a kilenc év alatt, s ha nem is mondta, tudni lehetett, hogy az egy fizetésből élő család meg is koplalta azt a házat. G. Józsefnek fegyelmivel felmondott a vállalat. Elbocsátották. A munkája, ami nem követel szakmát, de bizony sok gyakorlatot, sok ismeretet követel, s a hivatalos szóhasználattal élve, inkább betanított segédmunkási státust jelent, nem kell tovább. Ő így mondta: — Kilenc év alatt senkinek se volt baja velem. Tessék megnézni, hogy mennyi jutalmat kaptam én . . . És akkor egyszer csak az utcára tesznek. Két gyerekkel, családdal... A fegyelmi oka: G. József megtagadta a munkát. Igaz, ez munkaidőn túl történt, a túlórát tagadta meg, de a vállalati rend, a kollektív szerződés túlóra-kötelezettséget ír elő. Ezt ő is tudta. — Én egyszerű ember vagyok, ha hibáztam, azt elismerem, de büntettek volna mással. Én nem tudok, kérem szépen, más vállalatnál dolgozni. Ha lecsökkentik az órabérem, ha elvonják a nyereségrészesedést, azt elviselem. De nem igaz az, hogy az én munkám nem kell. Sose volt panasz rám. Valóban nem volt rá különösebb panasz. Kilenc év alatt egyszer indult ellene fegyelmi eljárás. Egy kiselejtezett kerékpárdinamót vitt engedély nélkül haza, s ezért szóbeli figyelmeztetésben részesült. A hivatalos írások tanúsága szerint G. József a fegyelmi tárgyaláson azt mondta, hogy nem érzi hibásnak magát. A tény, a túlórázás megtagadása igaz. S igaz az is, hogy ennek fegyelmi következménye lehet az elbocsátás. — És miért pontosan én velem csinálták? Más is tagadta meg már a munkát... Az iratok se mondanak mást. A határozatokból egyértelműen kiderül, hogy a vállalati fegyelem megszilárdítását kívánják elérni G. József „példát statuáló” elbocsátásával, hogy a szaporodó fegyelmi vétségek követelték a példát. S ez a példa éppen a kilenc éve ott dolgozó, családos, nagyon jó munkás hírében álló G. József. — Miért énrajtam csattan az ostor? Hát úgy dolgoztam én, hogy ezt tehessék velem? Még ha hibáztam is, jóvátehettem volna azt én ... Másfél hónapja semmit sem keresek. Még a családi pótlékot se kapom. Nincs nekem olyan tehetségem, hogy bírjam. Tessék meghinni, összekoldult kölcsönből élek. A feleségem is beteg ... Eddig az első történet. Egy formailag hibátlan fegyelmi eljárás históriája, amelyből úgy tetszik, kimaradt az ember. G. József sírt is a szerkesztőségi szobában. — Egyre azt mondogatta, hogy nem érdemes itt dolgozni. Tüzelte az embereket... — Régebben a vagonkirakodásnál volt olyan csoportvezető-féle — mondja a művezetője. — De lemondott. Addig kétezernyolcszázat is megkeresett. Azóta úgy ezernyolcszáz körül vitt haza. Mindig a konzervgyárról beszélt, hogy oda hívják csatornásnak . . . — Mi most is szívesen dolgoznánk vele — mondják a csatornatisztító brigád tagjai. — Beszélt maguknak a konzervgyárról? — Hát... beszélt. Hogy ott tíz forintot adnának. Itt az az igazság, hogy nem becsülnek úgy minket. Azt hittük, hogy jó veszélyességi pótlékot kapunk, de abból is csak öt százalék lett... A brigád tagjai panaszkodnak. Ugyanazt panaszolják, ami miatt G. József nyugtalan ember lett. Régebben a bérükbe beépítetten kapták a tíz százalék veszélyességi pótlékot. A legutóbbi bérrendezésnél ezt különválasztották. Az alapbér így csökkent valamenynyit, s ehhez külön jön a százalék. Leírni is nehéz. Zsebbevágóan megérteni még nehezebb. — Mi keresünk a legrosszabbul a cégnél — mondják az emberek. — És nálunk nem becsülik meg a régi munkást. Aki most jön ide, az ugyanannyit kap, mint aki egy évtizede itt van. Pedig a gyakorlat az nálunk fontos... — És az is igaz, hogy ha elmegy valaki, az máshol lesz új ember. Máshol jár jól. Jóska az megmondta az igazunkat... — És a munkamegtagadás igaz? — Az igaz. Hiba volt, de nem kellett volna azért ilyen súlyosan ... Mással is előfordult már. G. József nagy panasza: a társait ki sem hallgatták a fegyelmi s a későbbi tárgyalás során. Pedig az emberek sem mondhatnának mást, mint ami miatt G. Józsefet elbocsátották, megtagadta a munkát. A történet legalább háromféleképpen igaz. Úgy is, hogy a fegyelmi eljárásból kimaradt az ember. Úgy is, hogy a fegyelmi eljárás éppen az emberek érdekében szükséges volt. Végül úgy is, s ezért kellett a történeteket végigírni, hogy más miatt történt minden, mint amiről a papírok vallanak. G. József nyugtalankodása azt is jelentette, hogy egy nyugtalan embertől érdemesebb megszabadulni, de azt is, hogy a munkahelyen teremtett rossz hangulat még súlyosabb következményekhez vezet. S talán nem is G. József históriájáról van szó. Egy ember, aki eddig hét forint kilencven filléres órabért, ehhez veszélyességi pótlékot s alkalom szerint túlórát kapott, a tízforintos ígéret miatt lett nyugtalanná. Tény: G. József ma már a konzervgyárban dolgozik. Órabére — nem tévedés — hét forint. Igaz volt-e az ígéret? Lehet, sőt majdnem bizonyos, hogy a vélt és részben való igazságtalanságok miatt dühös ember képzelte csak. De mondta is ezt a tíz forintot. Majdnem biztosan az is igaz, hogy társai közül is többeket csábított ez a tízforintos lehetőség. S hogy ez forrása lehet a munkafegyelem lazulásának? Nos, ez nyilvánvaló. Tőlem a panaszos intézkedést kért. — Legalább a családi pótlékot fizetnék arra az időre, amíg a tárgyalások miatt nem dolgoztam. Nem tudok intézkedni. — Tessék megírni a mi panaszunkat — mondták a csatornatisztítók, akik a várakozással ellentétben, egy kicsit mártírnak érzik volt társukat. Megírom a panaszukat. A vállalat legrosszabbul fizetett dolgozói. Munkájuk nehéz, helytállást követel. Az új munkás valóban jobban jár itt, mint a régi, hiszen a mai munkaerőhelyzetben ez a vállalat is csak magasabb órabérrel kap munkásokat. Ez viszont majdnem kimeríti a bérfejlesztési lehetőségeket. A javulás lassú. — Az ígérgetésről kell megírni az igazságot —kérték a vállalatnál. — Azt, hogy mióta az emberek sétálhatnak egyik cégtől a másikig, azóta szinte lehetetlen fegyelmet tartani. Nekünk sem jó, ha az egyik legjobb munkásunktól kell megválni, de a munkánk olyan, hogy ... Ezt is megírtam. S megírom azt is, amit úgy mondtak el tájékoztatásként, hogy a vállalat további bérjavításokat is tervez majd, s elsősorban a csatornásoknál. A nagyobb lehetőséget tervezi ahhoz, hogy követelhessen. G. József társai előtt a hétforintos új órabérét hét forint kilencven vagy hét forint hetven filléres bérre szépítette. Valahogy olyan ez, mint az, hogy a tízforintos vélt ígéret tagadtatta meg vele a munkát. Ki merem mondani: G. József hibás. Az őt sújtó ítélet mégis túl szigorú, a vállalat nem hibás, mégis felelős abban, hogy erre a szükséges ítéletre sor kerülhetett. S ez már nem G. József és nem egyetlen vállalat története. Ha egy ember az egyik szobában „Majd én elintézem”-mel fenyegetőzik, és a másik szobában, a másik ember előtt már panaszkodik, és a szemét törölgeti, s ha ez az ember egy vállalat egyik legjobb munkása volt, ha ezt az embert önmagukat is sújtó szigorral büntetni kell, s ha ez a történet valamiképpen általános is, akkor le kell vonnunk a tanulságait. G. Józsefnek és G. Józsefeknek azt, hogy a munkaerőhiány nem lehet fedezete sem a munkafegyelem lazításának, sem jogtalan előnyök szerzésének. Aki valamit tesz, akkor akár sír, akár fenyegetőzik, annak a következményeit vállalnia kell. Vállalni a régebbinél alacsonyabb, de magasabbnak ígért órabérrel. A vállalatnak, amelyet az elkésett ébredés kényszerített a szokottnál nagyobb szigorúságra, meg kell tanulnia, hogy időben megelőzze önmaga szigorúságát. G. József is szerette ezt a munkahelyet, jogos panaszok mérgesedtek benne valamiféle lázadássá. Elébe kell indulni ennek a szenvedélynek, jó szóval, időben születő magyarázattal, hiszen a vállalat dolgozóinak indulatai éppenúgy vállalati ügyek, mint bármi más. Emberekre bontott napi munkarend — írnám most szívesen —, ez az, amit tanulunk, s ez az, amit bizony még tanulnunk kell. Ha majd megtanuljuk, akkor nem lesznek G. Józsefek, s nem lesznek háromféleképpen igaz történetek sem. Bartha Gábor TANULSÁGOS TÖRTÉNET II. A SZIGORÚSÁG OKA A vállalat főmérnöke, munkaügyi előadója, G. József művezetője és csoportvezetője egyformán elismerik: a segédmunkás az egyik legjobb dolgozójuk volt. — Kell-e valamilyen szakmaismeret ehhez a munkához? — Kell. Egy-másfél év, amíg valaki beletanul. — Tehát azonos értékű munkaerővel G. József nem is helyettesíthető? — Semmiképpen. — Járt-e valaki a vállalattól G. Józseféknél? Megnézni, hogyan élnek? — Nem jártunk. De tudjuk, hogyan élnek. — Nem túlságosan súlyos ez az ítélet? — Valahogy elejét kell vennünk a munkafegyelem lazulásának. A fegyelmivel elbocsátott dolgozót mi szívesen visszavettük volna. — A fegyelmi után? — Igen. Mint új munkást, egy ideig alacsonyabb órabérrel. — Tudják, hogy ez az ember kisebb büntetést szívesen elviselt volna? — A fegyelmi tárgyaláson nem vallotta magát hibásnak, és egyre azt mondogatta, hogy majd ő megmutatja, hogy őt senki se kötelezheti túlmunkára. Mi a túlórákat az országos rendelkezések szerint százalékosa kifizetjük. Ugyanakkor a vállalat felelős e százhatvanezres város vízellátásáért és szennyvízelvezetéséért. Óriási feladat, s óriási felelősség. Képzeljen csak el egy kórházat, akár órákra is, víz nélkül. Vagy járványveszély lehet, ha a pincéket elönti a szennyvíz. Ezért van nálunk túlóra-kötelezettség. — A jegyzőkönyvekben is benne van, hogy egy folyamatot akart a vállalat megszüntetni. G. József tehát nem áll egyedül azzal, amit tett, s amiért — példaként — ilyen szigorú büntetést kapott. — Nekünk mindenképpen biztosítanunk kell a zavartalan üzemelést. G. József munkamegtagadása különben azért volt súlyos, mert az Árpád téren, a 4-es főútvonal mostani vonalán átszakadás következett be. Ez közvetlen életveszélyt jelent. S ezt valamennyi dolgozónk tudja. Azt, hogy a büntetés súlyos, nem vitatjuk, de rendet kell teremtenünk. — Még akkor is, ha a formailag hibátlan eljárásból valamiképpen kimarad az ember? — Éppen az emberek biztonsága miatt kell szigorúnak lennünk. A munkahelyi hangulat sem engedné meg, hogy ebben az esetben erélytelenek legyünk. Nem állapot, hogy egy ilyen vállalatnál valósággal könyörögni kelljen az embereknek azért, ami a kötelességük . . III. MILYEN EMBER? — Milyen ember G. József? — Nagyszerű munkás volt, de az utóbbi félévben rengeteg baj volt vele — mondja a csoportvezetője. Jól sikerült a honvédelmi nap Földesen Nem volt nemzeti ünnep, mégis zászlódíszbe öltözött vasárnap reggelre Földes község. A Debrecenből érkezett katonazenekar reggeli ébresztője mindenkinek eszébe idézte: ma van a honvédelmi nap, amire heteken keresztül készülődtek. S alig maradt otthon valaki, közel háromezren vonultak ki délelőtt a Peres-partra, hogy tanúi, nézői legyenek az ünnepségnek és a rendezvénynek. A Himnusz elhangzása után Szabó Miklós, a községi pártbizottság titkára köszöntötte a szomszédos községek képviselőit és a helybelieket, majd a honvédelmi nevelés jelentőségéről beszélt, s méltatta azt az igyekezetét, amellyel a Magyar Honvédelmi Szövetség helyi szervei és a KISZ-szervezetek valamennyi társadalmi szerv közreműködésével a honvédelmi nap előkészítésén, megvalósításán fáradoztak. Molnár Irén KISZ-tag szavalata után megkezdődött a nagyszabású verseny és bemutató. Honvédségi alakulat tartott hászati bemutatót, s közben sok a községi céllövőverseny. Ezt követte a járási összetett honvédelmi verseny, körrepülő modellező bemutató és a rádiósok „rókavadászata”. Az ünnepélyes díjkiosztás előtt a földesi úttörők tartottak tréfás bemutatót. Az egész napos műsorból nem hiányzott a labdarúgó-mérkőzés sem, majd este a Rákóczi Tsz fürdőjében több mint négyszáz fiatal szórakozott a fürdőbálon. Az emlékezetes sikerű honvédelmi nap rendezésében nagy segítséget nyújtottak a Varsói Szerződés értelmében ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet alakulat tagjai is — írja tudósítónk, Gál Zsigmond. 29 TAKARÉKOS ÚTTÖRŐCSAPAT A megyei úttörőelnökség és az OTP Hajdú-Bihar megyei igazgatósága a közelmúltban értékelte a „Takarékos úttörőcsapat” címért folyó verseny eredményét. Az általános iskolák tanulói a takarékbélyeg-vásárlásban, hulladékgyűjtésben és a takarékosság propagálásában vetélkedtek. összesen 29 iskola úttörőcsapata nyerte el Hajdú-Biharban a takarékos címet és az ezzel járó díszes oklevelet: a debreceni Arany János és Gábor Áron, a felső-józsai Csokonai Vitéz Mihály, a hajdúhadházi Földi János, a nyíracsádi József Attila, a vámospércsi Bocskai István, a hajdúdorogi Zrínyi Ilona, a hajdúnánási Dózsa György, a hajdúszoboszlói Zrínyi Ilona, Bocskai István és Dózsa György, a hajdúszováti Petőfi Sándor, a Dobaipusztai Ságvári Endre, a balmazújvárosi Ságvári Endre, valamint a halápi, az alsójózsai, aradványpusztai, a tamási-pusztai, az ártándi, a biharkeresztesi, a bihartordai, a böjti, a hencidai, a körösszegapáti, a hajdúszoboszlói II. számú, a monostorpályi, a körösszakáli, a magyarhomorogi és a berettyóújfalui III. számú általános iskola úttörőcsapata. Dolgozik a Zobák-anya A mecseki szénmedencében elkészült a másfél évtizede épülő komlói Zobák-aknának alapberuházása. A 70 millió tonna, kitűnő minőségű, kokszolható szénre települt bánya méreteivel, berendezéseivel egyedülálló a magyar szénbányászatban és nemzetközileg is elismerést szerzett. Az aknamélyítők több mint 700 méterig hatoltak a felszín alá, a föld alatt kihajtott vágatok hossza meghaladja az 50 ezer métert. A nagy fényerővel világított, tágas bányafolyosók, rakodóterek éjszakai városképre emlékeztetnek. A nagymélységű bányában különösen fontos szerepe van a szellőztetésnek. Az emberek egészségvédelme, az üzembiztonság érekében új típusú óriás ventillátorokat építettek be. Ezek segítségével két aknán keresztül percenként kb. tízezer köbméter levegőt cserélnek. A fejlesztés utolsó öt évében a bánya már megkezdte az építésére fordított 1,3 milliárd forint „törlesztést”. 1964. óta több mint két és félmillió tonna fekete szenet termeltek ki a több alkalommal sújtó természeti csapás — tűz és metánrobbanások — ellenére. A fiatal bánya napi termelése jelenleg 255 vagon, de 1970. után elérik a beruházás céljául kitűzött napi háromszáz vagont. Zobák-bányát, a harmadik ötéves terv legnagyobb baranyai létesítményét szeptember végén avatják fel ünnepélyesen. A cím ne téveszszen meg senkit. Nem arról lesz szó, hogy megfordították az automatákat. (Bár lehet, hogy ilyen módszerrel egyik-másik jobban működne ...) Egy speciális „automata”-rendszerről van szó. Mert ugyebár a rendes automatákba bedobjuk a pénzt, s aztán várunk. Esetleg megtudhatjuk (kb) mekkora a testsúlyunk, kaphatunk bélyeget, csokoládét, feketét, képes levelezőlapot, kakaót stb., avagy hallhatunk zenét. Feltéve, ha előttünk nem nadrággombot, régi pénzt, biztosítótűt dobtak az automatába. Avagy elfelejtették feltölteni vagy megjavítani a készüléket. A fordított automatákat nyári szabadságom alatt fedeztem fel. Működésük leginkább a wurlitzerekre emlékeztet. Csak éppen ellenkező módszerrel. Specialitásuk, hogy előbb szólnak, és csak azután kell dobni a pénzt. De azt a pénzt dobni kell ám! Az idősebb olvasók nehogy a kintornásokra gondoljanak, akik előbb szólatták „hangszerüket”, aztán köszönettel fogadták a nagyérdemű hallgatóság által adott pénzérméket. (A kintornások felújítását különben sem fedezhettem volna fel, mert megtették helyettem az idei táncdalfesztiválon.) Nos, nem csigázom tovább az érdeklődést. A fordított mtomaták működési elve a következő. Megjelenik a lakótelepen egy fehérköpenyes, fehérsapkás ember, aki komótosan tol maga előtt egy fehér tartályos triciklit. Ebben persze még semmi új sincs. Sőt bizonyos viszszafejlődés tapasztalható. Mert régen is voltak ilyen fehérbe öltözött, triciklis emberek — csakhogy azok egy csengőt ráztak. A mostaniak nem ráznak csengőt. Nincs is rá szükség. Ugyanis láttukra működésbe lépnek a fordított automaták. Imigyen: — Apaaa . .. Dobjál le egy kétforintost! Ez az első kiáltás aztán működésbe hoz még vagy ötven fordított automatát. — Anyuuu ... Dobj te egy forintot! — Nagyiiii ■ ■ ■ Cak ledaráb ed ötvenfijlérest. .. — A fagyis van itt!. . ■ A fagyis van itt! S ez kérem így megy mindaddig, amíg az apák, az anyuk, a nagyik le nem dobják a kért összeget. Hullanak is a pénzdarabok a a földszintről és a negyedik emelet magasságából. A fordított automaták csak addig szüntetik be működésüket, amíg a fagylaltot nyalják, és csak akkor válnak — aznapra — üzemképtelenné, ha kiürült a fehérbe öltözött férfiú fehér triciklijén levő fehér tartály mindkét tégelye. Itt aztán nem lehet nadrággombot, régi pénzt, biztosítótűt meg miegymást bedobni, mert akkor órákra oda a nyugalom a fordított automaták folyamatos működése miatt. Nyalka Tibor HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. SZEPTEMBER 1. )