Hajdú-Bihari Napló, 1969. szeptember (26. évfolyam, 202-226. szám)

1969-09-03 / 203. szám

Egy történet háromféleképpen Panaszos nyitotta rám az ajtót. G. József segédmun­kás. A kezében a panaszt elmondó papírokat szoron­gatta, s zavartan topogott a szerkesztőségi szobában. Látni lehetett: idegen neki ez a szerep, szokatlan s bántó. Kapkodó szóval, egy kicsit rendszertelenül s — igen, miért ne mondanánk el ezt is — olykor el­­csukló hangon mondta el a maga nagy baját. I. FEGYELMI ELBOCSÁTÁS Kilenc évig dolgozott egy vállalatnál. Csatornatisz­tító munkás. Felettesei és társai szerették, s ő is sze­rette ezt a munkahelyet. Megnősült, két kisgyereke van. A felesége beteges. Egy szép házat épített a ki­lenc év alatt, s ha nem is mondta, tudni lehetett, hogy az egy fizetésből élő család meg is koplalta azt a há­zat. G. Józsefnek fegyelmivel felmondott a vállalat. El­bocsátották. A munkája, ami nem követel szakmát, de bizony sok gyakorlatot, sok ismeretet követel, s a hi­vatalos szóhasználattal élve, inkább betanított segéd­munkási státust jelent, nem kell tovább. Ő így mondta: — Kilenc év alatt senkinek se volt baja velem. Tes­sék megnézni, hogy mennyi jutalmat kaptam én . . . És akkor egyszer csak az utcára tesznek. Két gyerek­kel, családdal... A fegyelmi oka: G. József megtagadta a munkát. Igaz, ez munkaidőn túl történt, a túlórát tagadta meg, de a vállalati rend, a kollektív szerződés túlóra-köte­lezettséget ír elő. Ezt ő is tudta. — Én egyszerű ember vagyok, ha hibáztam, azt el­ismerem, de büntettek volna mással. Én nem tudok, kérem szépen, más vállalatnál dolgozni. Ha lecsök­­kentik az órabérem, ha elvonják a nyereségrészese­dést, azt elviselem. De nem igaz az, hogy az én mun­kám nem kell. Sose volt panasz rám. Valóban nem volt rá különösebb panasz. Kilenc év alatt egyszer indult ellene fegyelmi eljárás. Egy kise­lejtezett kerékpárdinamót vitt engedély nélkül haza, s ezért szóbeli figyelmeztetésben részesült. A hivatalos írások tanúsága szerint G. József a fe­gyelmi tárgyaláson azt mondta, hogy nem érzi hibás­nak magát. A tény, a túlórázás megtagadása igaz. S igaz az is, hogy ennek fegyelmi következménye le­het az elbocsátás. — És miért pontosan én velem csinálták? Más is tagadta meg már a munkát... Az iratok se mondanak mást. A határozatokból egy­értelműen kiderül, hogy a vállalati fegyelem megszi­lárdítását kívánják elérni G. József „példát statuáló” elbocsátásával, hogy a szaporodó fegyelmi vétségek követelték a példát. S ez a példa éppen a kilenc éve ott dolgozó, csa­ládos, nagyon jó munkás hírében álló G. József. — Miért énrajtam csattan az ostor? Hát úgy dol­goztam én, hogy ezt tehessék velem? Még ha hibáz­tam is, jóvátehettem volna azt én ... Másfél hónapja semmit sem keresek. Még a családi pótlékot se kapom. Nincs nekem olyan tehetségem, hogy bírjam. Tessék meghinni, összekoldult kölcsönből élek. A feleségem is beteg ... Eddig az első történet. Egy formailag hibátlan fe­gyelmi eljárás históriája, amelyből úgy tetszik, kima­radt az ember. G. József sírt is a szerkesztőségi szobá­ban. — Egyre azt mondogatta, hogy nem érdemes itt dol­gozni. Tüzelte az embereket... — Régebben a vagonkirakodásnál volt olyan cso­portvezető-féle — mondja a művezetője. — De le­mondott. Addig kétezernyolcszázat is megkeresett. Azóta úgy ezernyolcszáz körül vitt haza. Mindig a konzervgyárról beszélt, hogy oda hívják csatornás­nak . . . — Mi most is szívesen dolgoznánk vele — mondják a csatornatisztító brigád tagjai. — Beszélt maguknak a konzervgyárról? — Hát... beszélt. Hogy ott tíz forintot adnának. Itt az az igazság, hogy nem becsülnek úgy minket. Azt hittük, hogy jó veszélyességi pótlékot kapunk, de abból is csak öt százalék lett... A brigád tagjai panaszkodnak. Ugyanazt panaszol­ják, ami miatt G. József nyugtalan ember lett. Ré­gebben a bérükbe beépítetten kapták a tíz százalék veszélyességi pótlékot. A legutóbbi bérrendezésnél ezt különválasztották. Az alapbér így csökkent valameny­­nyit, s ehhez külön jön a százalék. Leírni is nehéz. Zsebbevágóan megérteni még nehezebb. — Mi keresünk a legrosszabbul a cégnél — mond­ják az emberek. — És nálunk nem becsülik meg a régi munkást. Aki most jön ide, az ugyanannyit kap, mint aki egy évtizede itt van. Pedig a gyakorlat az nálunk fon­tos... — És az is igaz, hogy ha elmegy valaki, az máshol lesz új ember. Máshol jár jól. Jóska az megmondta az igazunkat... — És a munkamegtagadás igaz? — Az igaz. Hiba volt, de nem kellett volna azért ilyen súlyosan ... Mással is előfordult már. G. József nagy panasza: a társait ki sem hallgatták a fegyelmi s a későbbi tárgyalás során. Pedig az em­berek sem mondhatnának mást, mint ami miatt G. Jó­zsefet elbocsátották, megtagadta a munkát. A történet legalább háromféleképpen igaz. Úgy is, hogy a fegyelmi eljárásból kimaradt az ember. Úgy is, hogy a fegyelmi eljárás éppen az emberek érdeké­ben szükséges volt. Végül úgy is, s ezért kellett a tör­téneteket végigírni, hogy más miatt történt minden, mint amiről a papírok vallanak. G. József nyugtalan­kodása azt is jelentette, hogy egy nyugtalan ember­től érdemesebb megszabadulni, de azt is, hogy a mun­kahelyen teremtett rossz hangulat még súlyosabb kö­vetkezményekhez vezet. S talán nem is G. József históriájáról van szó. Egy ember, aki eddig hét forint kilencven filléres órabért, ehhez veszélyességi pótlékot s alkalom szerint túlórát kapott, a tízforintos ígéret miatt lett nyugtalanná. Tény: G. József ma már a konzervgyárban dolgo­zik. Órabére — nem tévedés — hét forint. Igaz volt-e az ígéret? Lehet, sőt majdnem bizonyos, hogy a vélt és részben való igazságtalanságok miatt dühös ember képzelte csak. De mondta is ezt a tíz forintot. Majd­nem biztosan az is igaz, hogy társai közül is többe­ket csábított ez a tízforintos lehetőség. S hogy ez for­rása lehet a munkafegyelem lazulásának? Nos, ez nyilvánvaló. Tőlem a panaszos intézkedést kért. — Legalább a családi pótlékot fizetnék arra az idő­re, amíg a tárgyalások miatt nem dolgoztam. Nem tudok intézkedni. — Tessék megírni a mi panaszunkat — mondták a csatornatisztítók, akik a várakozással ellentétben, egy kicsit mártírnak érzik volt társukat. Megírom a panaszukat. A vállalat legrosszabbul fizetett dolgozói. Munkájuk nehéz, helytállást követel. Az új munkás valóban jobban jár itt, mint a régi, hiszen a mai munkaerőhelyzetben ez a vállalat is csak magasabb órabérrel kap munkásokat. Ez viszont majdnem kimeríti a bérfejlesztési lehetőségeket. A ja­vulás lassú. — Az ígérgetésről kell megírni az igazságot —­­kér­ték a vállalatnál. — Azt, hogy mióta az emberek sé­tálhatnak egyik cégtől a másikig, azóta szinte lehe­tetlen fegyelmet tartani. Nekünk sem jó, ha az egyik legjobb munkásunktól kell megválni, de a munkánk olyan, hogy ... Ezt is megírtam. S megírom azt is, amit úgy mond­tak el tájékoztatásként, hogy a vállalat további bér­javításokat is tervez majd, s elsősorban a csatorná­soknál. A nagyobb lehetőséget tervezi ahhoz, hogy követelhessen. G. József társai előtt a hétforintos új órabérét hét forint kilencven vagy hét forint hetven filléres bérre szépítette. Valahogy olyan ez, mint az, hogy a tízfo­rintos vélt ígéret tagadtatta meg vele a munkát. Ki merem mondani: G. József hibás. Az őt sújtó ítélet mégis túl szigorú, a vállalat nem hibás, még­is felelős abban, hogy erre a szükséges ítéletre sor kerülhetett. S ez már nem G. József és nem egyetlen vállalat története. Ha egy ember az egyik szobában „Majd én elintézem”-mel fenyegetőzik, és a másik szobá­ban, a másik ember előtt már panaszkodik, és a sze­mét törölgeti, s ha ez az ember egy vállalat egyik legjobb munkása volt, ha ezt az embert önmagukat is sújtó szigorral büntetni kell, s ha ez a történet valamiképpen általános is, akkor le kell vonnunk a tanulságait. G. Józsefnek és G. Józsefeknek azt, hogy a munkaerőhiány nem lehet fedezete sem a munkafegye­lem lazításának, sem jogtalan előnyök szerzésének. Aki valamit tesz, akkor akár sír, akár fenyegetőzik, annak a következményeit vállalnia kell. Vállalni a régebbi­nél alacsonyabb, de magasabbnak ígért órabérrel. A vállalatnak, amelyet az elkésett ébredés kény­­szerített a szokottnál nagyobb szigorúságra, meg kell tanulnia, hogy időben megelőzze önmaga szigorúsá­gát. G. József is szerette ezt a munkahelyet, jogos panaszok mérgesedtek benne valamiféle lázadássá. Elébe kell indulni ennek a szenvedélynek, jó szóval, időben születő magyarázattal, hiszen a vállalat dol­gozóinak indulatai éppenúgy vállalati ügyek, mint bármi más. Emberekre bontott napi munkarend — írnám most szívesen —, ez az, amit tanulunk, s ez az, amit bizony még tanulnunk kell. Ha majd megtanuljuk, akkor nem lesznek G. Jó­zsefek, s nem lesznek háromféleképpen igaz törté­netek sem. Bartha Gábor TANULSÁGOS TÖRTÉNET II. A SZIGORÚSÁG OKA A vállalat főmérnöke, munkaügyi előadója, G. Jó­zsef művezetője és csoportvezetője egyformán elis­merik: a segédmunkás az egyik legjobb dolgozójuk volt. — Kell-e valamilyen szakmaismeret ehhez a mun­kához? — Kell. Egy-másfél év, amíg valaki beletanul. — Tehát azonos értékű munkaerővel G. József nem is helyettesíthető? — Semmiképpen. — Járt-e valaki a vállalattól G. Józseféknél? Meg­nézni, hogyan élnek? — Nem jártunk. De tudjuk, hogyan élnek. — Nem túlságosan súlyos ez az ítélet? — Valahogy elejét kell vennünk a munkafegyelem lazulásának. A fegyelmivel elbocsátott dolgozót mi szí­vesen visszavettük volna. — A fegyelmi után? — Igen. Mint új munkást, egy ideig alacsonyabb óra­bérrel. — Tudják, hogy ez az ember kisebb büntetést szí­vesen elviselt volna? — A fegyelmi tárgyaláson nem vallotta magát hi­básnak, és egyre azt mondogatta, hogy majd ő meg­mutatja, hogy őt senki se kötelezheti túlmunkára. Mi a túlórákat az országos rendelkezések szerint százalé­kosa kifizetjük. Ugyanakkor a vállalat felelős e száz­­hatvanezres város vízellátásáért és szennyvízelvezeté­séért. Óriási feladat, s óriási felelősség. Képzeljen csak el egy kórházat, akár órákra is, víz nélkül. Vagy jár­ványveszély lehet, ha a pincéket elönti a szennyvíz. Ezért van nálunk túlóra-kötelezettség. — A jegyzőkönyvekben is benne van, hogy egy folya­matot akart a vállalat megszüntetni. G. József tehát nem áll egyedül azzal, amit tett, s amiért — példa­ként — ilyen szigorú büntetést kapott. — Nekünk mindenképpen biztosítanunk kell a za­vartalan üzemelést. G. József munkamegtagadása kü­lönben azért volt súlyos, mert az Árpád téren, a 4-es főútvonal mostani vonalán átszakadás következett be. Ez közvetlen életveszélyt jelent. S ezt valamennyi dol­gozónk tudja. Azt, hogy a büntetés súlyos, nem vi­tatjuk, de rendet kell teremtenünk. — Még akkor is, ha a formailag hibátlan eljárásból valamiképpen kimarad az ember? — Éppen az emberek biztonsága miatt kell szigorú­nak lennünk. A munkahelyi hangulat sem engedné meg, hogy ebben az esetben erélytelenek legyünk. Nem állapot, hogy egy ilyen vállalatnál valósággal könyörögni kelljen az embereknek azért, ami a köte­lességük . . III. MILYEN EMBER? — Milyen ember G. József? — Nagyszerű munkás volt, de az utóbbi félévben rengeteg baj volt vele — mondja a csoportvezetője. Jól sikerült a honvédelmi nap Földesen Nem volt nemzeti ünnep, mégis zászlódíszbe öltözött vasárnap reg­gelre Földes község. A Debrecen­ből érkezett katonazenekar reggeli ébresztője mindenkinek eszébe idézte: ma van a honvédelmi nap, amire heteken keresztül készülőd­tek. S alig maradt otthon valaki, közel háromezren vonultak ki dél­előtt a Peres-partra, hogy tanúi, nézői legyenek az ünnepségnek és a rendezvénynek. A Himnusz elhangzása után Sza­bó Miklós, a községi pártbizottság titkára köszöntötte a szomszédos községek képviselőit és a helybe­lieket, majd a honvédelmi nevelés jelentőségéről beszélt, s méltatta azt az igyekezetét, amellyel a Ma­gyar Honvédelmi Szövetség helyi szervei és a KISZ-szervezetek va­lamennyi társadalmi szerv közre­működésével a honvédelmi nap előkészítésén, megvalósításán fára­doztak. Molnár Irén KISZ-tag szavalata után megkezdődött a nagyszabású verseny és bemutató. Honvédségi alakulat tartott h­­ászati bemu­tatót, s közben sok a községi cél­lövőverseny. Ezt követte a járási összetett honvédelmi verseny, kör­repülő modellező bemutató és a rá­diósok „rókavadászata”. Az ünne­pélyes díjkiosztás előtt a földesi úttörők tartottak tréfás bemutatót. Az egész napos műsorból nem hiányzott a labdarúgó-mérkőzés sem, majd este a Rákóczi Tsz für­dőjében több mint négyszáz fiatal szórakozott a fürdőbálon. Az emlékezetes sikerű honvédel­mi nap rendezésében nagy segít­séget nyújtottak a Varsói Szerző­dés értelmében ideiglenesen ha­zánkban állomásozó szovjet alaku­lat tagjai is — írja tudósítónk, Gál Zsigmond. 29 TAKARÉKOS ÚTTÖRŐCSAPAT A megyei úttörőelnökség és az OTP Hajdú-Bihar megyei igazga­tósága a közelmúltban értékelte a „Takarékos úttörőcsapat” címért folyó verseny eredményét. Az álta­lános iskolák tanulói a takarékbé­­lyeg-vásárlásban, hulladékgyűjtés­ben és a takarékosság propagálá­sában vetélkedtek. összesen 29 iskola úttörőcsapata nyerte el Hajdú-Biharban a taka­rékos címet és az ezzel járó díszes oklevelet: a debreceni Arany János és Gábor Áron, a felső-józsai Cso­konai Vitéz Mihály, a hajdúhadhá­zi Földi János, a nyíracsádi József Attila, a vámospércsi Bocskai Ist­ván, a hajdúdorogi Zrínyi Ilona, a hajdúnánási Dózsa György, a haj­­dúszoboszlói Zrínyi Ilona, Bocskai István és Dózsa György, a hajdú­­szováti Petőfi Sándor, a Dobai­­pusztai Ságvári Endre, a balmaz­újvárosi Ságvári Endre, valamint a halápi, az alsó­józsai, a­­radvány­­pusztai, a tamási-pusztai, az ártán­­di, a biharkeresztesi, a bihartordai, a böjti, a hencidai, a körösszegapá­ti, a hajdúszoboszlói II. számú, a monostorpályi, a körösszakáli, a magyarhomorogi és a berettyóúj­falui III. számú általános iskola úttörőcsapata. Dolgozik a Zobák-a­nya A mecseki szénmedencében el­készült a másfél évtizede épülő komlói Zobák-aknának alapberu­házása. A 70 millió tonna, kitűnő minőségű, kokszolható szénre tele­pült bánya méreteivel, berendezé­seivel egyedülálló a magyar szén­bányászatban és nemzetközileg is elismerést szerzett. Az aknamélyí­tők több mint 700 méterig hatoltak a felszín alá, a föld alatt kihajtott vágatok hossza meghaladja az 50 ezer métert. A nagy fényerővel vi­lágított, tágas bányafolyosók, rako­dóterek éjszakai városképre emlé­keztetnek. A nagymélységű bányá­ban különösen fontos szerepe van a szellőztetésnek. Az emberek egészségvédelme, az üzembizton­ság ér­ekében új típusú óriás ven­tillátorokat építettek be. Ezek se­gítségével két aknán keresztül per­cenként kb. tízezer köbméter leve­gőt cserélnek. A fejlesztés utolsó öt évében a bánya már megkezdte az­ építésére fordított 1,3 milliárd forint „törlesztést”. 1964. óta több mint két és félmillió tonna feke­te szenet termeltek ki a több alka­lommal sújtó természeti csapás — tűz és metánrobbanások — el­lenére. A fiatal bánya napi terme­lése jelenleg 255 vagon, de 1970. után elérik a beruházás céljául ki­tűzött napi háromszáz vagont. Zo­­bák-bányát, a harmadik ötéves terv legnagyobb baranyai létesít­ményét szeptember végén avatják fel ünnepélyesen. A cím ne tévesz­­szen meg senkit. Nem arról lesz szó, hogy megfordí­tották az automa­tákat. (Bár lehet, hogy ilyen mód­szerrel egyik-másik jobban működ­ne ...) Egy speciális „automata”-rend­szerről van szó. Mert ugyebár a rendes automaták­ba bedobjuk a pénzt, s aztán vá­runk. Esetleg meg­tudhatjuk (kb) mekkora a testsú­lyunk, kaphatunk bélyeget, csokolá­dét, feketét, képes levelezőlapot, ka­kaót stb., avagy hallhatunk zenét. Feltéve, ha előt­tünk nem nadrág­gombot, régi pénzt, biztosítótűt dobtak az automatába. Avagy elfelejtették feltölteni vagy megjavítani a ké­szüléket. A fordított auto­matákat nyári sza­badságom alatt fe­deztem fel. Műkö­désük leginkább a wurlitzerekre emlé­keztet. Csak éppen ellenkező módszer­rel. Specialitásuk, hogy előbb szólnak, és csak azután kell dobni a pénzt. De azt a pénzt dobni kell ám! Az idő­sebb olvasók ne­hogy a kintorná­sokra gondoljanak, akik előbb szólat­­ták „hangszerüket”, aztán köszönettel fogadták a nagyér­demű hallgatóság által adott pénzér­méket. (A kintor­nások felújítását különben sem fe­dezhettem volna fel, mert megtették helyettem az idei táncdalfesztiválon.) Nos, nem csigá­­zom tovább az ér­deklődést. A fordított mto­­maták működési el­ve a következő. Megjelenik a lakó­telepen egy fehér­­köpenyes, fehérsap­kás ember, aki ko­mótosan tol maga előtt egy fehér tar­tályos triciklit. Eb­ben persze még semmi új sincs. Sőt bizonyos visz­­szafejlődés tapasz­talható. Mert régen is voltak ilyen fe­hérbe öltözött, tri­­ciklis emberek — csakhogy azok egy csengőt ráztak. A mostaniak nem ráz­nak csengőt. Nincs is rá szükség. Ugyanis láttukra működésbe lépnek a fordított auto­maták. Imigyen: — Apaaa . .. Dobjál le egy két­forintost! Ez az első kiál­tás aztán működés­be hoz még vagy ötven fordított automatát. — Anyuuu ... Dobj te egy forin­tot! — Nagyiiii ■ ■ ■ Cak ledaráb ed öt­­venfijlérest. .. — A fagyis van itt!. . ■ A fagyis van itt! S ez kérem így megy mindaddig, amíg az apák, az anyuk, a nagyik le nem dobják a kért összeget. Hullanak is a pénzdarabok a a földszintről és a negyedik emelet magasságából. A fordított automaták csak addig szünte­tik be működésüket, amíg a fagylaltot nyalják, és csak ak­kor válnak — az­napra — üzemkép­telenné, ha kiürült a fehérbe öltözött férfiú fehér tricik­lijén levő fehér tar­tály mindkét tége­lye. Itt aztán nem le­het nadrággombot, régi pénzt, biztosító­tűt meg miegymást bedobni, mert ak­kor órákra oda a nyugalom a fordí­tott automaták fo­lyamatos működése miatt. Nyalka Tibor HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. SZEPTEMBER 1. )

Next