Hajdú-Bihari Napló, 1969. november (26. évfolyam, 254-277. szám)

1969-11-22 / 271. szám

_____________________ gr. ­ Részesedési alap Sokszori és szenvedélyes viták­­ végére tett pontot a Miniszterta-­­ nács csütörtöki ülése, amikor ,,a Szakszervezetek Országos Tanácsa ” javaslatára a munkaügyi miniszter , előterjesztést készített a részesedési­­ ! alap kategóriák szerinti felosztá-­­­­­sának megszüntetésére, amelyet a­­­­ kormány elfogadott. Határozatot­­ hozott arra, hogy a részesedési alap ú­j felosztását, felhasználásának mód- j­á ját vállalati hatáskörbe kell utal­ni. Ugyanakkor továbbra is alkal- ■ mazni kell a differenciált anyagi­­­­ ösztönzést, mely biztosítja a dolgo­­s­­­zók közvetlen érdekeltségét a vál- f­­­lalati nyereség növekedésében.­­ Ezért a részesedési alap felosztása-­i'­­ nál továbbra is figyelembe kell ven-­­ ni a végzett munka hatékonysá­gát, fontosságát, a munkaviszony- ,­ban eltöltött időt, valamint az át- ,­lagosnál nagyobb fizikai igénybe-­­ ) vételt.” Az intézkedést nyilvánvalóan az- or­szágos méretű közvélemény-kuta­­tás előzte meg. Pontosabban: talán­­: nem is volt szükség konkrét közvé-­­ lemény-kutatásra, hiszen azok a jel-­­ zések, amelyek e témakört illetően jelen voltak közéletünkben, állan-­n­dóan arra figyelmeztettek, hogy a nyereségrészesedés dolgában közös nevezőre kell jutnunk. Azaz a Mi­nisztertanácsnak általános érvényű­­­­séggel is döntenie kell, hogy a to­vábbiakban, a jövőben megszűnje­nek mindazok a feszültségek, ame­lyek épp a kategorizálásokból adódtak. Az persze ma is vitathatatlan,,­­ hogy részesedési alap csak ott képe­­­ződik, ahol a vállalatok, üzemek , nyereségesen termelnek. Ahol jelen­levő és valóságos is az a többlet, amit majd a gazdálkodás felmé­rése után eredményként fel lehet mutatni, szét lehet osztani. S hogy ez a többlet realitás is legyen, ah­­­­hoz dolgozni kell, termelni kell, s felső fokon kell bizonyítani, hogy egy-egy kollektíva valóban rá is szolgál a nyereségrészesedésre. De vitathatatlan az is, hogy a­­ nyereségrészesedési alap megterem­tésében kinek-kinek nagyobb vagy kisebb szerepe van. Az összteljesít­ményben lényegében persze ugyan­úgy benne van minden beosztott munkája, mint a legfelsőbb szin­­ú­tű vezető tevékenysége. Valójában tehát ezeket nem lehet és kár is volna szétválasztani, viszont alap­vető elvként kell továbbra is te­kinteni a rendelkezésnek azt a meg­állapítását, mely szerint „figyelem- ,­ be kell venni a végzett munka­­ hatékonyságát, fontosságát, a mun- J­kaviszonyban eltöltött időt, vala­mint a fizikai igénybevételt”. Hol és miben voltak a legna- | gyobb nézeteltérések? A kategória-­­­­ határok megállapításában. Ti. ép­­­­pen napjaink társadalmi valóságát , s figyelve nagyon nehéz egy-egy ki­si­sebb vagy nagyobb kollektíva terü­letén kategóriahatárokat vonni. . . Ezek ugyanis mihamar merevek és önkényesek lesznek. S nemegyszer a gyakorlat cáfolta vagy magyaráz-­­­ta a kategorizálás elégtelenségét. Mert - tették fel az érintettek - s s miért van X. vagy Y. abban a ka-­­­tegóriában, miért nem lehetek én­­■ , mondjuk a másikban, az előnyö- í­sebben, a nagyobb részesedést biz- jt­­osító együttesben? S a kategorizálási gyakorlatnak volt még ezentúl egy másik és lényeges hiányossága is. Nem al­kalmazkodott, illetve csak látszó­lagosan alkalmazkodott a helyi sa-­a­játságokhoz. Volt egy központi mo-­­­dell, s többé-kevésbé, némi elté­­­­réssel mindenütt ez érvényesült. S­ő­t ez - mondjuk meg őszintén - bán­­j­­­totta, sértette a közösségek demok­­­ ratizmusát. Valójában ugyanis nem­­ alkalmazhattak olyan korrekciókat, a­m amilyet szerettek volna, nem élhet­ el­tek az önállóság fontos és alap-­­­­­vető lehetőségével. Mi az új részesedési alap fel-­­ osztásának legjelentősebb tényező­je? A rendelkezésnek azon része,­­ amely a részesedési alap felosztá­sát, felhasználásának módját válla­­­­lati hatáskörbe utalja. Ez az in­­t­­ézkedés - remélhetően - már­­az­­­­ idei nyereség felosztásakor is gyű­­rs­mölcsöztetően fogja éreztetni ha­tását az érdekeltek megelégedésére A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXVI. ÉVFOLYAM 271. SZÁM • ÁRA: 1,20 FORINT • 1969. NOVEMBER 22., SZOMBAT Hazaérkezett Losonczi Pál Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke, aki felesége társaságában hivatalos látogatást tett az Indiai Köztársaságban és az Iráni Csá­szárságban, a kíséretében volt sze­mélyiségekkel — Tímár Mátyás­sal, a Minisztertanács elnökhelyettesé­vel, dr. Házi Vencel külügyminisz­ter-helyettessel, Asztalos Lajos ko­hó- és­­gépipari miniszterhelyettes­sel és Molnár János művelődésügyi miniszterhelyettessel — együtt pénteken délután a MALÉV kü­­lönrepülőgépével hazaérkezett Bu­dapestre. A fogadásra a ferihegyi repü­lőtéren megjelent Fock Jenő, a Mi­­g­nisztertanács elnöke, Kisházi Ödön,­­ az Elnöki Tanács helyettes elnöke,­­ Fehér Lajos, a Minisztertanács el-­­­nökhelyettese, Cseterki Lajos, az Elnöki Tanács titkára, Péter János külügyminiszter, Nagy József­né könnyűipari miniszter. Ott volt S. Sinha, az Indiai Köztársaság buda­pesti nagykövete, F. J. Tyitov, a Szovjetunió magyarországi nagy­követe és Shtrmsedin Gharib, az Iráni Császárság budapesti nagy­­követségének ideiglenes ügyvivője. (Folytatás a 2. oldalon) . Indiai és iráni hivatalos látogatás után hazaérkezett Losonczi Pál és kísérete. Képünkön: az Elnöki Tanács elnökét Fock Jenő, a Miniszter­­tanács elnöke köszönti a ferihegyi repülőtéren. (Napló-telefotó — MTI—Pálfai felv.—KS) Alois Indra elutazott Budapestről Alois Indra, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bi­zottságának titkára november 18. és 21. között Magyarországon tar­tózkodott a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága meghívása alapján. Alois Indrát fogadta Kádár János, az MSZMP KB első titkára, Biszku Béla, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára és Pullai Árpád, a KB titkára. Megbeszélést folytatott továbbá az MSZMP Központi Bi­zottsága több vezető munkatársá­val. Alois Indra pénteken eluta­zott Budapestről. Búcsúztatására a Ferihegyi repülőterén megjelent Pullai Árpád, a KB titkára és Borbándi János, az MSZMP KB osztályvezetője. Jelen volt Fran­­tisek Dvorsky, a Csehszlovák Szo­cialista Köztársaság budapesti nagykövete. (MTI) Az Apollo 12 űrhajósai a pén­teki nap jó részét a Hold­ körüli pályán keringve fényképezéssel töltötték. Az űrkabinban elhelye­zett különleges fényképezőgépek lencséi elsősorban a soron követ­kező holdexpedíciók tervezett le­szállóhelyeit igyekeztek részlete­sen felderíteni,­­ így a Fra Mauro nevű kráter környékét, amely az Apollo 13 célja lesz. A soron követ­­kező holdexpedíció a terv szerint márciusban indul útjára. A három űrhajós alig öt órányi alvás után pénteken reggel, ma­gyar idő szerint háromnegyed hét órakor ébredt fel a houstoni köz­pont parancsára. Az Apollo 12, a pénteken reggel fél kilenc óra tájban végrehajtott pályamódosítás után, olyan pályán halad, amelynek legnagyobb tá­volsága 119 kilométerre, legkisebb távolsága 104,6 kilométerre van a Holdtól. A keringések során hat kamerával fényképezték a hold­felszín előre kijelölt térségét és szabad szemmel is végeztek meg­figyeléseket. Bean kijelentette, hogy neki sokkal jobban tetszik a Hold „innenső” fele, mert ez sok­kal változatosabb, mint a másik: a „túlsó” oldal nagyon „megviselt­nek látszik” — fűzte hozzá. (UPI) Berettyóújfaluban ülésezett a SZÖVOSZ felügyelő bizottsága A SZÖ­VOSZ felügyelő bizottsága november 21-én Berettyóújfaluban tartotta meg ülését Nánási László­nak, az Elnöki Tanács tagjának, a felügyelő bizottság elnökének veze­tésével. Az ülésen részt vett Barto­­lák Mihály, a SZÖVOSZ elnökhe­lyettese is. A Hajdú-Bihar megyei MÉSZÖV képviseletében Stozicski Ferenc, a szövetség elnöke és Far­kas István elnökhelyettes jelentek meg a tanácskozáson. Az ülésen előadások hangzottak el aktuális szövetkezeti kérdések­ről, majd az ülés résztvevői fejtet­ték ki az elhangzott anyaggal kap­csolatban véleményüket. Ülést tartott az MSZMP Baranya megyei bizottsága Az MSZMP Baranya megyei Bi­zottsága november 20-án ülést tar­tott, amelyen Rapai Gyulát, a me­gyei pártbizottság első titkárát ér­demei elismerésével — más, fon­tos megbízatása miatt — felmen­tette tisztsége és a pártbizottsági tagsága alól, s Egri Gyulát válasz­totta meg az MSZMP Baranya me­gyei Bizottsága első titkárának. Az ülésen részt vett és felszólalt Bisz­­ku Béla, az MSZMP Politikai Bi­zottságának tagja, a Központi Bi­zottság titkára. (MTI) Az MTS Országos Tanácsának ülése A Magyar Testnevelési és Sport­­szövetség Országos Tanácsa novem­­­­ber 21-én ülést tartott, amelyen Ege­­ri Gyulát — érdemei elismerésé­vel — felmentette elnöki funkciójá­ból és az MTS Országos Tanácsa Elnökségének tagsága alól. Az MTS Országos Tanácsa elnökévé dr. Beckl Sándort választotta meg. Az ülésen részt vett és felszólalt Biszku Béla, az MSZMP Politikai Bizottsá­gának tagja, a Központi Bizottság titkára. (MTI) Ülést tartott a Szakszervezetek Gáspár Sándornak, az MSZMP Politikai Bizottsága tagjának, a SZOT főtitkárának elnökletével pénteken ülést tartott a Szak­­szervezetek Országos Tanácsa. Az ülésen Timmer József, a SZOT tit­kára beszámolt a Szakszervezeti Világszövetség VII. kongresszusá­nak tapasztalatairól. Országos Tanácsa Az országos tanács dr. Beckl Sán­dort — a Magyar Testnevelési és Sportszövetség Országos Tanácsá­nak elnökévé történt megválasztása miatt, érdemei elismerésével — fel­mentette a SZOT elnökségi tagsága és titkári funkciója alól. (MTI) Szovjet vendégek megyénkben Tegnap, pénteken tíznapos láto­gatásra megyénkbe érkezett két szovjet vendég: Anatovics Voncso­­renko, az össz-szövetségi állami gazdaságok vezérigazgató-helyette­se és Ivanovics Kirpote, a Szla­­vinszkij Állami Gazdaságok Trösztjének igazgatója. A vendége­ket dr. Ványi József, az Állami Gazdaságok megyei Főosztályának vezetője és Kiss Imre, a Hajdúszo­boszlói Állami Gazdaság igazgató­ja fogadta a hajdúszoboszlói gaz­daságban. Az Állami Gazdaságok Országos Központja és a megyei főosztály vendégei 10 napos itt-tar­­tózkodásuk alatt több megyei álla­mi gazdaságot látogatnak meg — többek között a hosszúhátit, a hor­tobágyit, a debrecenit a szoboszlóin kívül —, különösen­­nagy érdeklő­dést tanúsítanak a gazdaságok köz­­gazdasági tevékenysége iránt, amit az új gazdaság­irányítási rendszer­ben fejtenek ki. Azonkívül általá­nosságban is figyelemmel kísérik majd mindazt a tevékenységet, amelyet a reform után gazdasá­gaink folytatnak. KISZ-társasházat adtak át Hajdúnánáson Tizenhat lakásos KISZ-társashá­­zat adtak át Hajdúnánáson. Az új épület kivitelezője a megyeszerte is­mert helybeli Fa-, Fém- és Építő­ipari Ktsz volt. Az építtetők na­gyon elégedettek a kivitelező mun­kával. Köszönetüket fejezték ki a ktsz vezetőségének és dolgozóinak. A nagyon tetszetős elrendezésű épü­let láttán a város fiataljai újabb építési szándékot jelentettek be. Rövidesen megkezdődik a most át­adott épület mellett egy új tizenhat lakásos társasház építése, amelyet — a tervek szerint — jövő év vé­gén adnak át rendeltetésének — ír­ja Debreceni Irén tudósítónk. Nyolcféle szakmát tanulnak a járműjavító tanműhelyében A MÁV Debreceni Járműjavító Üzemében nagy gondot fordítanak a szakmai utánpótlás nevelésére, ezt bizonyítják a Járműjavítóban működő tanműhely eredményei is és az, hogy már elkészült a tervraj­za egy új, korszerű tanműhelynek, mely néhány év múlva felépül. Tu­dósítónk, Kovács Béla a tanműhely vezetőjével, Fórizs Jánossal beszél­getett a műhely munkájáról, az ok­tatás problémáiról. Fórizs János 30 éve dolgozik a Járműjavítóban, és 20 éve foglalkozik fiatalok oktatá­sával, nevelésével. Az üzem tanműhelyében jelen­leg nyolc szakmát tanítanak, de a gyakorlati oktatás mellett foglal­koznak a fiatalok politikai nevelé­sével is. Két KISZ-alapszervezet­­ben tevékenykednek az ipari tanu­lók az üzemben, s igen jó ered­ményei. Minden évben sikeresen szerepelnek a szakma kiváló tanu­lója versenyeken is, az országos döntőkben több első, második és harmadik helyezést értek már el. Most az 1970-ben, Budapesten ren­dezendő szakmunkástanuló-kiállí­tásra készülnek, s már készítik azt a fedett teherkocsit, melyet bemu­tatnak a kiállításon. KISZ-csúcsvezetőséget választottak Berettyóújfaluban Berettyóújfaluban péntek délelőtt ült össze a község 22 KISZ-alap­­szervezetének 65 képviselője, hogy megválassza az új csúcsvezetőséget. A küldöttgyűlésen megjelent Ba­logh Menyhért, az MSZMP községi titkára és Kovács Lajos, a községi tanács vb-elnöke. Faragó Lajos községi KISZ-titkár — akit a kül­döttgyűlés újra megválasztott tit­kárnak — beszámolójában bejelen­tette, hogy a közeljövőben a KISZ lakásépítő akciót indít, amihez a telkeket a községi tanács biztosítja — írja Péter Imre tudósítónk. Debrecenből üzemi KISZ-vezető­­séget választó taggyűlésekről kap­tunk tudósításokat. A Hajdú-Bihar megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat vezető­ségválasztó taggyűlésén Kovács László KISZ-titkár tartott beszá­molót, melyben ismertette a VII. kongresszus óta végzett munkát. A KISZ városi bizottsága „kiváló ok­tatási kör” címmel tüntette ki a vállalat oktatási kollektíváját. A be­számolóhoz 15-en szóltak hozzá, a felszólalók bírálták a vezetőség munkáját, s javaslatokat tettek az elkövetkező feladatok jobb megol­dására. Végül megválasztották az új vezetőséget, melynek titkára Vass Lajos. A BIOGAL Gyógyszergyárban is sor került a vezetőségválasztó tag­gyűlésre, melyen Ács Sándor, a vál­lalat KISZ-szervezetének titkára tartott beszámolót a végzett mun­káról. A hozzászólások után megvá­lasztották a 29 tagú KISZ-bizottsá­­got, s a 9 tagú végrehajtó bizottsá­got, valamint öt küldöttet a megyei KISZ küldöttértekezletre. Az újon­nan megválasztott KISZ-titkár Si­pos Judit, a kereskedelmi főosztály dolgozója.

Next