Hajdú-Bihari Napló, 1969. december (26. évfolyam, 278-302. szám)

1969-12-03 / 279. szám

II rádió mellett (Az élményadás árnyoldaláról.) Mostanában semmi sem időszerűt­len, ami kapcsolatba hozható a felszabadulással. Mindig aktuális — és ezúttal különösen az — Kar­sai Elek összeállítása, amelyben a rádió házitörténésze „12 hónap tör­ténetével”, a nyilas rémuralom utolsó és a helyreállítás első hó­napjaival foglalkozik. A jól kom­mentált, eredeti hangfelvételekkel dúsított, egymással feleselő montá­zsokból felépülő sorozat inkább ér­zelmeinkre, semmint érzelmi belá­tásunkra hat. Ez ennél a műsor­típusnál természetes, talán szük­ségszerű is. De az már túlzás, a mindenáron élményadásra való törekvés hátulütője, hogy Hitlert, Szálasit, egy szörnyű korszak ve­zetőit az úgynevezett kellemetlen hangú színészek személyesítik meg a mikrofon előtt. Attól tartok, a fekete-fehér beállítás elkendőzi a náci, nyilas vezetők tömegbefolyá­soló hatását, megerősíti azt a vul­gáris, ráadásul eléggé közkeletű felfogást, ammely eltér a történel­mi igazságtól. Hiszen Hitler, Szá­­lasi nem ütődött, rosszhangú, bör­töntöltelék külsejű csirkefogó — mint szeretnénk hinni —, hanem becsapott, elhódított emberek tíz­millióival merészen hazardírozó, bűnös politikus volt. (Árukapcsolás.) „Vigyázó szeme­tek Marseille-re vessétek!” Ma es­te a televíziónál találkozunk. Meg­jelenés kötelező! A cseh—magyar meccs alighanem táncdalfesztivál­­nyi közüggyé nőtt. Különösképpen nem is sopánkodom emiatt. Inkább a rádiósok frisseségét dicsérem. Ki­használva ugyanis a foci támasztot­ta óriási érdeklődést, a tartalmas ismeretterjesztésnek hódoltak az­zal, hogy Mezőné Láncos Zsuzsa szakavatott segítségével bemutat­ták a legnagyobb francia kikötő­várost. A rövid, plasztikus műsor, valamint a rádió találékony áru­kapcsolási kísérletének értékét még az esetleges szerda esti bánat sem csökkentheti. Az öröm semmi esetre sem csökkenti... (Túlterhelt humoristák.) Vajon erkölcsös-e tízezrek által ismert, gyakran ősrégi vicceket felmele­gíteni, százezrek közkincsévé ten­ni? Igen, az, ha szórakoztató vic­cekről van szó. Vajon erkölcsös-e jórészt szórakoztató villámtréfákra hagyatkozni? Feltétlenül, ha a villámtréfák egyúttal gondolkodta­­tók is. A kabaréfolyóirat szórakoz­tató, de nem mindig gondolkodtató műsor. Mindenesetre a rádió egyik leghallgatottabb, legnépszerűbb műsora. Hétfőn este is sokan vár­ták jelentkezését. Jelentkezett is, pedig Magyarország humoristái nem érnek rá. A szilveszteri össz­népi programon dolgoznak. Ha rosszmájú lennék, azt írnám: hála istennek, hogy nem érnek rá. De nem vagyok rosszmájú. Így csak az eddigi „folyóiratszámok” válo­gatott kiadásáról számolhatok be. Szokásommal ellentétben elnézően, szelíden, hiszen jól szórakoztam, sokat nevettem. Még akkor is, ha a humoristáknak ritkán sikerült elgondolkoztatniuk. Zöldi László HOTEL MM INTERCONTINENTAL Jó ütemben haladnak Buda­pesten a Duna Intercontinental szálló építési és belső szerelési munkái. Képünkön: A december 31-én átadásra kerülő szálló erkély­sora. (MTI-fotó : Balassa Fe­renc felv.) Ó, azok a régi jó Hányszor halljuk emlegetni az idősebb korosztálybe­liektől a régi jó erkölcsöket, szembelobogtatva a mai lazasággal, és nemegyszer nyomban megadják az okot is, hogy miért van ez így: hiányzik a valláserkölcsi ne­velés. Nos, próbáljuk meg hát egyszer megkaparni azokat a régi jó erkölcsöket, milyenek is voltak a puritán hírű Debrecenben. A század elején történt. Szar­ek zenész őrmester a 39. gyalogezredből a Pavilon laktanya ablakából merengett búsan egy közeli friss sírra, a hantok a feleségét rejtették. A gyászhangulat azonban hirtelen dühvé változott, mert a még el sem hervadt koszorúk közt enyelgő párt fede­zett fel. Kapta a szentjánoskenyerét — így csúfolták a katonazenészek görbe kardját — s a temetői látogatók élénk részvétele mellett futólépésben üldözte ki a párt a temetőből. A férfi nagyon is ismert volt: egyházke­rületi és kollégiumi ügyész, az Ügyvédi Kamara elnöke, a későbbi polgármester. Csak éppen képviselő nem tu­dott lenni, mert kivégezte a gyilkos kortesnóta: „Márk Endre úr, mit akar? Mandátumot nem kapar­ önre nagyobb vonzerő Az akácos temető.” Külön pikanté­ria, hogy a szöveget a „Három bokor saláta” dallamára húzták rá, ami egy akkoriban kedvelt katonai induló része volt. Nem állott jobban a másik nagy felekezet sem. Javá­ban folyt az első világháború, 17 éves gimnazisták vol­tunk, amidőn egyik osztálytársam a Svetits intézetből megszöktetett egy csinos prepát, s hetekig éltek együtt amíg rájöttek a rejtekhelyükre. Márpedig az apácáknál aztán igazán fölös mértékben volt vallás is, erkölcs is. Már a harctéren éheztünk, amikor az 5. század ifjú önkéntese könnyezve fogadta a szabadságosoktól ho­zott hírt, hogy titkos szerelmét, akinek ábrándos kék szeme uszályként húzta maga után a katona és civil ud­varlók táskáját, elkapta az ellenőrzés a Kisdebrecen szállodában. (Ez a mai Szabadság étterem emeletén volt.) Rosszabbul járt egy másik ezredtársam, mert neki a hivatalos menyasszonyát emelte ki a razzia a Hatvan utcai Merkur garniszállóból, de a lánynak sem lehetett valami kellemes, amikor az erkölcsrendészet vezetője elé került, lévén az­­ a saját apja. Az eljegyzés persze felbomlott, a háború végével a fiú megvigasztalódott. Fehér asztalnál egyszer kihúz a tárcájából egy képet. Ráismerek-e? Hogyne ismertem volna meg, a 6X9-es fénykép élesen mutatta a kisebb katolikus pártok egyesüléséből létrejött Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja magas közjogi méltóságot vi­selő egyik vezetőjének a lányát, amint éppen kilép a a fürdőkádból. Ez az aktkép nyilván egyedi felvétel volt, sohasem hallottam, hogy más is látta volna. Annál nagyobb bot­rányt kerekített egy másik aktkép, mert ez úgyszólván közkézen forgott. A művészi felvétel két ismert társa­ságbeli nőt ábrázolt: a magas rangú katonatiszt sokat szereplő lánya ült, a kitűnő klinikus felesége állt; va­lószínűleg azért ő, mert a szikrázóan temperamentumos hölgynek hibátlanul szép alakja volt. A kép valami kü­lönleges szenzációt nem jelentett abban az időben, amidőn a ruha térden felül ért, estére meg hátul far­csigolyáig, elöl köldökig volt kivágva. A férjnek azért csak feltűnt, amikor a megszokott eredeti példányt sok­szorosítva látta viszont, és feljelentést tett a rendőrsé­gen. A nyomozás aztán kiderítette, hogy a fényképész a lemezt megsemmisítette ugyan, de egy kissé hibás má­solatot darabokra tépve a papírkosárba dobott. A ko­sarat kiürítő tanulónak szemet szúrt egy félreismerhe­tetlen részt mutató darabka, nagy fáradsággal össze­rakta az egészet, s már szakember lévén, felvételt ké­szített róla, sokszorosította és drágán árusította. A csik­landós üzletnek aztán a rendőrség vetett véget, de már jókora késéssel. Bár valami magas erkölcsi fokon ez a testület sem állott. Rendőrfelügyelők mulattak a 30-as években a Tabarinban, ez a bár ott volt, ahol ma a Petőfi-szobor Hajnalban aztán kocsira rakták a bárnőket, ki a strand­ra, kinyittatták és nudista telepként vették birtokukba. Igen ám, de amikor szállingózni kezdett a rendes közön­ség is, a nimfák sikoltoztak, és kész volt a botrány. A végét az alkalmi strófa örökítette meg: „Zsindelyezik a Tabarin tetejét, / Áthelyezték a rendőrök elejét, / Ma­radt itthon kettő-három nyomorult, / Rátok lányok még a strand is beborult.” A strandon játszódott le „A 113-as kabin titka” címen ismert jelenet is. Jelentették a felügyelőnek, hogy a 113-as kabin előtt egy csomó siheder gyűlt össze, vi­hogva leskelődnek és fülelnek. A felügyelő az akkor már tömeggé növekedett közönség előtt — meglehető­sen elhamarkodva — betörte az ajtót, s a kabinból egy kissé zavaros életű elvált férj került elő egy álamatőr nővel. Ezt nagy diadallal az erkölcsrendészet vette párt­fogásban, a fiatalember ismert atléta edző lett a BENE­­LUX-államokban. Dideregtetőbb volt az időjárás a 20-as évek elején, amikor egy havas éjjelen az Emlékkertnél posztoló rendőr előtt hirtelen felbukkant egy szaladó nő, a ki­nyílt bundában teljesen meztelenül. Még magához sem tért, már sikoltozást és kiabálást hallott az Uránia mozi fölötti emeletről. Odarohant, s meglepetve látta, hogy a lakásban annak általa ismert tulajdonosa dühö­sen csépel néhány nőt — köztük a feleségét — akiknek ruházata a mezei lilioméval volt egyenlő — meg pár hasonlóan öltözött férfit. Intézkedni nem tudott, mert egyenruházatlan fölöttese, a munkáskínzó rendőrtiszt elparancsolta. Azért kiszivárgott, hogy a híres szép háziasszony a férj távollétében kis kedélyes estélyt ren­dezett: az elmenekült barátnő egy magas állású köz­­tisztviselő nem kevésbé szép felesége volt. A botrány akkor tört ki, amikor a férj — bohózati recept szerint — váratlanul hazaérkezett, s hirtelenében nem tudta, a lakásában van-e vagy nyilvánosházban. Az a tucatnyi meghívott, aki részt vett az ismert ügy­véd összejövetelén a 30-as évek elején, bezzeg nagyon jól tudta, hol van. A gazdasági válságban fizetésképte­len lett az Erzsébet utcai éjjeli mulató is, köznyelven: „az emeletes”. A kulcsok a zárgondnok ügyvédnél vol­tak, neki támadt az a páratlanul bizarr ötlete, hogy ott rendezett estélyt. Jól mulathattak, mert a fekete zongo­ránál most művész ült — szintén vendég —, s a parket­ten valóban „az úri közönség táncolt”. Mulatságban nem volt hiány. Egy évtizeddel azelőtt, fiatal szerkesztő koromban lapzárta után felvetődtem a vendéglősök és kávésok országos kongresszusának zárt­körű összejövetelére a Bika kistermében. A pincészetek vagonnal ontották az italt. S az eredmény: éjfél után Debrecen helyettes polgármestere — polgármester nem volt — ingujjban táncolt az ugyancsak nekivetkezett Magyari Jóska muzsikájára, a nyárban sötét ruhatárak teltebbek, mintha kabáttal rakták volna meg őket, és egy sarokban monoklival a szemén, bóbiskolt az egyetlen Caesar, akit a nagy rómain kívül ismertem, fejében pezsgős vödör, s az arcán mélán folyt végig a jeges lé. Vagy beszéljünk a farsangzáró, álarcos, jelmezes Gör­be Éjszakákról? Négy-ötezer ember tolongott a Bika összes helyiségeiben — szállodai szobát már két héttel azelőtt nem lehetett foglalni —, s a tömegmulatság jel­lemzésére talán csak annyit, hogy valahol középen he­lyezkedett el a New York-i manikűröslányok Fracca­­rolitól leírt bálja és a touloni tengerésztisztek által a kitartottjaiknak rendezni szokott mulatság között, amelyről Claude Farrére festett színes képet. Íme, néhány metszet a régi jó erkölcsökből. A tárgyi­lagosság kedvéért: ez csak egy rétegnek a morálja volt, ez a réteg azonban vezetett az akkori társadalomban. És ez az, amit nem vagyunk hajlandók vállalni a múlt­ból, sem azt, hogy ezt az erkölcsi magatartást igyekez­zenek makulátlannak feltüntetni ifjúságunk előtt. Béber László FELFEDEZÉSEK Az elmúlt hét tévéműsora: csupa felfedezés. Csak a legjelentősebbe­ket veszem sorra, kedden kezdődött, a Fáklya legújabb számával. Re­mek dolog, hogy a magyar iroda­lom is rendszeresen megjelenő fo­lyóiratot kapott a televízióban. Örömmel fedezzük fel benne min­dig újra és újra Baranyi Ferencet: műsorvezetőnek, riporternek, ma­gyarázónak egyaránt kitűnő. Be­szélgetése Simon Istvánnal rendkí­vül élvezetes volt — csak túl rö­vidre sikerült. Szívesen időztem volna még velük, hiszen úgy társa­logtak, mintha nem is milliók előtt — maguk között volnának. A ver­sekkel színezett hangulatos negyed­órával aztán el is lőtte puskaporát a Fáklya. A dramatizált Nagy La­­jos-novella: egy a sok tucatból. Nem tartom szükségesnek rendre a sötét, komor színeket idézni a sokszínű író életművéből, aki szá­mos műfajban maradandót alkotott. Az estének volt még egy felfede­zettje: Benedikty Béla. Keveset tu­dok róla, de a most látott egyfelvo­­násosát nem találom előadásra ér­demesnek. Sokat akart átfogni — keveset valósított meg. Hat sorsot, jellemet próbált megrajzolni. Rossz értelemben vett általánosításokkal zsúfolta tele, az alapvető informá­ciók hiánya pedig (hol, mikor, kik­kel játszódik a darab?) bizonyta­lanná tette az egészet. A párbeszé­dek szürkék, a megoldás mesterkélt — egyszóval, nem értem, miért kel­lett ezt az írást bemutatni. A kitűnő színészek nem tudtak mit kezdeni szövegükkel; Benedikty Béla még további felfedezésre vár. A folyó­iratot ezúttal kissé nehézkesnek, darabosnak éreztem, talán a kivá- TEVEJEGYZET lasztott darabok lassúsága, csiszo­latlansága miatt. Az ilyenfajta élő újság apró, néhány perces rovatok­kal sokkal szellősebb, frissebb len­ne. S mindez nem a terjedelmesebb művek rovására. *** Sánta Ferencet sokan és sokszor felfedezték, a televízió azonban ed­dig igen mostohán bánt vele. Hogy mennyire méltánytalanul, azt a mu­lasztást nem pótló, csak kissebbítő szerzői est is tanúsítja. Már a vá­lasztás tökéletes volt: ezek a no­vellák filmszerűek, képi „átfogal­mazásra” különösen alkalmasak. Gondolatilag is egységes egészet képviselt a csokor: az embertelen­séget a humánummal állította szembe. Nem kétséges, hogy az utóbbit illeti elsőség, ezt nemcsak az okos írói vallomás, de a játszott művek is meggyőzően bizonyították. Nehéz sorrendet állítani a három novella között, fölösleges is. Vala­mennyi szuggesztív erővel, izzó gondolatisággal hirdette a jó le­győzhetetlenségét, a gonosz, a bu­taság csődjét. Az első egy kisgyerek megzavart lelkén ábrázolta azt a kort, amely­ben fölcserélődnek (ezáltal értelmü­ket vesztik) a legáltalánosabb fo­galmak. Az itteni külső, kívülről erőszakolt zavar a második novel­lában átváltozik: belső, lényegi tar­talmat kap. A helyéről elkerült ve­der a gondolat nélküli automatiz­musban élő őrmester egész világát kizökkenti, s a villanásnyi felisme­réstől szükségképpen megbomlott lélek csak a pusztításban találja meg egyensúlyát. A befejező elbe­szélés már-már emberen túli kont­rasztjával, túl a zsarnokság meg­bélyegzésén a megadó, tétlen paci­fizmusba hajló­ intellektusok ki­mondatlan bírálatáig is eljut. Szinetár Miklós gondos és nagy­vonalú rendezésének az élményt je­lentő órában egy örömteli felfede­zést köszönhetünk: Blaskó Pétert. A fiatal színész bámulatos intelligen­ciával, aprólékosan kidolgozott eszközökkel játszotta a „Veder” őr­mesterét. Félelmetes és esendő tí­pust keltett életre, remekül érzé­keltetve a benne rejlő szélsőségek közti fokozatokat. Blaskó nem il­lusztrált, őrmestere önálló életet élt, játéka sokáig emlékezetes lesz. *** A harmadik felfedezés: olykor a nyelvészet is lehet annyira érdekes, hogy ébren tartsa a tévénézők fi­gyelmét. A „Szabálytalan nyelvtan­óra” legalábbis erre enged követ­keztetni. Igaz, jelenet és balett, dzsessz és pantomin „lazította” a nyelvtudomány szilárd ismereteit, ez azonban nem változtat a tényen: sok érdekes, fontos dolgot hallot­tunk péntek este. Manapság sokat beszélnek a ha­gyományos ismeretterjesztési for­mák hatékonyságának csökkenésé­ről. Nos, a tévé ezzel a műsorral egészen új formát talált. Másutt ugyan nem alkalmazható, de ha a televízió ezen a szinten tudja foly­tatn, kétségtelenül nagy szolgála­tot tesz nyelvünk nyugtalan mű­velőinek. És ez csak egy lehetőség a sok közül. Jelentős része van a sikerben dr. Grétsy László kandidá­tusnak. Kellemes, közvetlen hangú műsorvezetése ugyancsak felfede­zés. Kőhalmi Ferenc W­­WH ÉVE TÖRTÉNT 1944. NOVEMBER 27 —DECEMBER 3. Az újjászületés programja Döntő fordulat következett be Debrecen politikai életében no­vember 29-én. Ezen a napon járt a városban Révai József és Vas Zoltán, akik a Magyar Kommunis­ta Párt Szegeden működő Közpon­ti Vezetőségének megbízásából a debreceni pártok koalíciós összefo­gását, a nemzeti bizottság megala­kítását, a demokratikus ifjúsági és nőszövetség létrehozását készítet­ték elő. Ekkor került kapcsolatba Debrecen a többi felszabadult or­szágrésszel, ekkor történtek az el­ső lépések a demokratikus erők szorosabb együttműködésére. Már aznap este összeült a demokrati­kus pártok bizottsága, hogy meg­beszélje a városi nemzeti bizott­ság megteremtésének feltételeit. Révai Józsefék közbenjárására a Néplap megkapta a hivatalos en­gedélyt, a szovjet városparancs­­nokság papírt is biztosított számá­ra. Másnap, november 30-án meg is jelent ismét az újság, immár négy oldalon. Az első lapon kö­zölte „Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésé­nek programjáét, amelyet az MKP dolgozott ki. A javaslat az újjászületés programja volt, a múlttal — a fasizmussal és a nagybirtokrendszerrel — való le­számolásnak és a demokratikus jö­vő megalapozásának legfontosabb teendőit fogalmazta meg: fegyve­res hozzájárulás a fasizmus leveré­séhez, a Vörös Hadsereg támogatá­sa, a fasiszta és németbarát szer­vezetek feloszlatása, a népellenes és fasiszta elemek felszámolása; a sajtó-, gyülekezési és egyesülési szabadság, a vallásszabadság biz­tosítása, nőkre is kiterjedő általá­nos választójog; földreform; a bá­nyák és villanytelepek államosítá­sa, iparfejlesztés; szociális intézke­dések (fizetett szabadság, 8 órás munkanap stb.); demokratikus külpolitika, jó viszony a szomszéd államokkal; nemzeti bizottságok létrehozása; nemzetgyűlés összehí­vása és ideiglenes kormány vá­lasztása. Az MKP javaslatát Debrecen né­pe nagy örömmel olvasta. A Nép­lap december 1-i száma „Lesz ma­gyar újjászületés!” címen kom­mentálta a programot, kiemelve előremutató jellegét, optimizmu­sát. Ezen a napon népgyűlést is rendeztek a városban — a felsza­badulás után az elsőt — az Arany­bika dísztermében. A szónokok is­mertették a programot és a tenni­valókat. A gyűlés elvi határozatot hozott a nemzeti bizottság megala­kítására, és Debrecent javasolta az ideiglenes kormány székhelyének Kiáltványt is fogalmaztak — ezt a Néplap december 2-i számában is közzétették —, amelyben felhív­ták Budapest és a Dunántúl népét, valamint a honvédség még harcoló tagjait, hogy forduljanak szembe a németekkel, illetve fegyveresen harcoljanak ellenük. Az MKP ja­vaslatát magáévá tette a december 2-án Szegeden megalakult Magyar Nemzeti Függetlenségi Front is, programjául fogadta el. A politikai fordulattal egy idő­ben, november végén és december elején Debrecenben és a vidéki községekben, városokban tovább folyt a rend helyreállítása, az újjá­építő munka. November 27-én in­dult meg a forgalom az 1-es vil­lamosvonalon, amelyet a szovjet katonák segítségével hoztak rend­be. Ekkor hozott rendeletet a Hajdú megyei alispán a zsidótör­vények hatályon kívül helyezésé­ről. November 30-án néhány vo­nalon, (Debrecenből Nádudvar, Szolnok, Nyírábrány és Nyírbátor irányába, továbbá Biharkeresztes— Püspökladány—Szeghalom között) megindult a postaforgalom. Aznap este a Csokonai Színházban kon­certet adott a Vörös Hadsereg frontszínháza. December 1-én ki­nevezték Debrecen rendőrkapitá­nyát, a kommunista dr. Szilágyi Józsefet. Bihar megye községei­ben megkezdődött a rendőrség szervezése. Bényei Miklós HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1969. DECEMBER 3. )

Next