Hajdú-Bihari Napló, 1969. december (26. évfolyam, 278-302. szám)

1969-12-03 / 279. szám

Moszkvába érkezett a magyar, a bolgár, a lengyel, a csehszlovák és a román küldöttség (Folytatás az 1. oldalról) nescu, az RKP Központi Bizott­ságának tagja, külügyminiszter. A lengyel küldöttség kedden el­utazott Moszkvába, hogy részt ve­gyen a hét­ szocialista ország párt­os állami vezetőinek találkozóján. A küldöttséget Wladyslaw Gomul­­ka, a Lengyel Egyesült Munkás­párt központi bizottságának első titkára és Józef Cyrankiewicz, a minisztertanács elnöke vezeti. A szocialista országok vezetői­nek találkozójára kedden megér­kezett Moszkvába Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titká­ra, Fock Jenő, a magyar forradal­mi munkás-paraszt kormány elnö­ke, Komócsin Zoltán, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Központi Bizottság titkára és Er­délyi Károly, a Magyar Népköztár­saság külügyminiszter-helyettese. A magyar küldöttség tagjait Moszkva Kijevi­ pályaudvarán Leonyid Brezsnyev, Alekszej Ko­szigin, Nyikolaj Podgornij és több más szovjet vezető, valamint Szip­ka József, Magyarország moszk­vai nagykövete fogadta. *** A szocialista országok párt- és állami vezetőinek moszkvai talál­kozójára kedden megérkezett a szovjet fővárosba a román, a bol­gár, a lengyel és a csehszlovák küldöttség. A küldöttségeket a seremetyevói repülőtéren Leonyid Brezsnyev és több más szovjet vezető személyi­ség fogadta. Kedden Moszkvába érkezett a Német Demokratikus Köztársaság küldöttsége, amelynek tagjai: Walter Ulbricht, az NSZEP Köz­ponti Bizottságának első titkára, Willi Stoph, az NDK miniszterta­nácsának elnöke és mások. A Moszkvába utazó lengyel párt- és kormányküldöttség tagjai: Stefan Jedrychowski külügymi­niszter és Zénan Kliszko, a LEMP Központi Bizottságának titkára. Mind a ketten a KB Politikai Bi­zottságának tagjai. (MTI) Felújították a négyhatalmi tárgyalásokat Szaúd-Arábeia és a Dél-jemeni Népi Köztársaság vitatott határ­szektorában al-Wadea térségében hétfőn is folytatódtak a harcok. Az Al Ahram hétfői számában azt írja, hogy Nasszer elnök az egy hét óta tartó helyi háború be­szüntetése érdekében személyes kezdeményezés lehetőségét fontol­gatja. A lap szerint az EAK fővá­rosában felvették a kapcsolatot több arab ország képviselőivel, hogy az arab országok közösen ta­nulmányozzák, milyen kedvezőtlen hatása lehet a fegyveres konflik­tusnak a december 20-án megnyíló rabati csúcstalálkozóra. Az UPI úgy tudja, hogy kedden Szaúd-Arábia fővárosába utazik Hasszán Abbasz Zaki, az EAK gazdaságügyi minisztere. Egyelőre azonban nem ismeretes, hogy szó­ba hozza-e Szaúd-Arábia és Dél- Jemen konfliktusát. Az Al Ahram kedden kommen­tár nélkül idézi U Thant nyilatko­zatát, amely szerint a négy nagy­hatalom újra kezdődő közel-keleti megbeszélése a legjobb mód lehet a válság rendezésére. Az ENSZ köreiben úgy tudják, hogy az Egye­sült Államok tervet terjeszt elő a jordániai—izraeli probléma külön rendezésére, minthogy az egyip­tomi—izraeli külön rendezés tervét az EAK elutasította. Az amerikai kezdeményezést Pranger hadügyi államtitkár-helyettesnek tulajdo­nítják, aki nemrégiben a Közel- Keleten járt. Kedden este, magyar idő szerint 21 órakor úijrakezdődtek New Yorkban a közel-keleti helyzet rendezéséről folyó négyhatalmi tárgyalások. Franciaország, a Szov­jetunió, az Egyesült Államok és Nagy-Britannia ENSZ-nagykövetei ez alkalommal Charles Yostnak, az Egyesült Államok állandó ENSZ-képviselőjének a Waldorf- Astoria-szállóban levő rezidenciá­ján találkoznak. A négyhatalmi megbeszélések teljes titoktartás mellett folynak. Egy-egy munkaülés után csak rö­vid közleményt adnak ki, amely­ben a következő ülés dátumát és helyét jelentik be. A négyhatalmi megbeszélések most kezdődő második szakasza elméletileg ugyanazzal a témával foglalkozik, nevezetesen az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1967. november 22-én elfogadott határozatának gyakorlati megvalósításával. A Nahar című bejrúti lap érte­sülése szerint Pranger javasolta, hogy 1. Izrael vonja vissza csapa­tait az 1967-es határokra; 2. Izrael tarthasson helyőrségeket a Jordán nyugati partvidékének néhány stratégiai pontján; 3. Jordánia tel­jesen demilitarizálja a Jordán nyu­gati partvidékét; 4. Jeruzsálem problémáját később, közvetlen iz­raeli—jordániai tárgyalásokon rendezzék; 5. Módosítsák a határo­kat Izrael biztonsági követelmé­nyei szerint. A kairói lapok szerint Jordánia az amerikai tervet elutasítja. A jordániai elutasítás fő pontjai: 1. Az amerikai terv a Jordán nyugati partvidékét Izrael protektorátusá­vá változtatná; 2. Nem oldaná meg sem Jeruzsálem, sem a menekültek problémáját. 3. Megbontaná az arab frontot a külön rendezéssel, és így meggyengítené az agresszió többi áldozatának helyzetét. Rifai jordániai külügyminiszter kijelentette: Amman nem kapott olyan tervet, amilyenről a libano­ni lap írt. De ha kapott volna, Jor­dánia elutasította volna — fűzte hozzá. LAPZÁRTAÉjszakai hó­­és út jelentésünk Még alig érkezett meg Hajdú- Biharba a télies, zordabb időjárás, s máris nehézségeket okozott. A tegnap délután megkezdődött na­gyobb arányú havazás a késő esti órákban még tartott. Gondot je­lentett a kemény, északira fordult szél is. Este 9 órakor körtelefonon ér­deklődtünk a legfrissebb helyzet­ről. MÁV Debreceni Igazgatóság. Tóth Gábor főmenetirányító el­mondotta, hogy az igazgatóság egész területén nagyon esik, a szél hordja a havat. Ez a legkemé­nyebb ellenfelük. Különösen Fé­­nyeslipke, Nyíregyháza és Püspök­ladány állomásokon váltóállítási gondjaik vannak, mert a hó újra és újra elfedi a síneket. Majd min­den kisebb állomáson hasonló gon­dokkal küszködnek. Nagyobb ké­sések azonban az esti órákban még nem voltak. Kovács Lajos igazga­tósági hóügyeletestől megtudtuk, hogy a készenléti létszám a MÁV-igazgatóság minden szolgála­ti helyén biztosított. Ha szükséges, akkor nagy teljesítményű hóol­vasztógépet és hókotrókat állíta­­nak munkába. A forgalom lebo­nyolításában fennakadás egyelőre nincs. Az utasellátó üzletek mindenütt nyitva tartanak, biztosították a fűtött várótermeket. Ezúton is ké­rik az utasokat, ha ilyen marad az idő, lehetőség szerint csak sür­gős esetekben utazzanak, és min­denkor vegyék igénybe a MÁV in­formációs szolgálatát. A Közúti Igazgatóságon Tóth La­jos tartott hóügyeletet. Négy kör­zetünkkel URH-készülékkel tart­juk a kapcsolatot — mondotta. — Tizenkét sószórónk, nyolc egyszár­nyú és az esti óráktól hét darab kétszárnyú hóekénk dolgozik az utak megtisztításán. A közlekedés most elég nehéz, kisebb akadályo­kat kell leküzdeni. Debrecen—Tég­lás között a 4-es számú fő közleke­dési útvonalon 15—20 centiméte­res hó volt. Ezt eltakarítottuk 21 óráig. Elakadást még eddig nem jelentettek sehonnan. Bízunk ab­ban, hogy akadály nem is lesz. Ehhez segítséget kérünk a velünk szerződést kötött tsz-ektől és álla­mi gazdaságoktól is. A jelentések szerint a letakarí­tott útszakaszokra a szél újra rá­­hordja a havat. Ezért hajnalra sajnos, már nagyobb akadályokra kell számolnunk. A gépkocsiveze­tőktől a legnagyobb fokú körülte­kintést kérjük. Inkább egy fél órával később érjenek céljukhoz, semmint baleset történjék. Debrecenben az utakon késő es­te elég nehézkes volt a közlekedés. A Köztisztasági Hivatal üzemelte­tési és szállítási részlegénél érdek­lődtünk volna, de csak a portás vette fel a készüléket. Mint mondotta, mindenki kint van a városban. Sóznak, homokot szórnak, a havat tolják az úttest­ről, összesen kilenc kocsi dolgo­zik. Egész éjjel járják a várost. A meteorológia jelentése újabb havazást, mínusz 6—10 fokot ígér. Reméljük, a vasút dolgozói, a köz­úti szervek tagjai mindent meg­tesznek, biztosítják a keményebb,­­zordabb időben is a közlekedést. Este 22 óra után érkezett jelen­tés szerint az előbbiekhez képest még rosszabb a helyzet. A MÁV-igazgatóság Záhony és Nyíregyháza térségében helyen­ként 40—50 centiméteres hófúvá­sokat is tapasztaltak. Itt a helyzet óráról órára rosszabbodik. Hason­ló a helyzet Budapest és Debre­cen között is. A vonatok nagy ké­séssel közlekednek. A Közúti Igazgatóságtól kapott információ szerint a szél megerő­södött. Visszahordja az utakra a már eltakarított havat is. Komoly közlekedési nehézségekkel kell szá­molni a 35-ös és a 33-as számú utakon, ugyanígy a 47-es úton is, ahol nagyon síkos az úttest. Deb­recen és Téglás között a 4-es szá­mú fő közlekedési útról is újabb hóakadályokat jelentettek, Be­rettyóújfalu térségében hasonlóan nagy hófúvások lehetnek. Sok jár­mű az éjszakát a hó rabjaként vé­szelte át. A DKV-nál negyvenen egész éj­szaka­ dolgoztak, hogy hajnalban a lehetőség szerint valamennyi vil­lamost a forgalomba állíthassák. — sütő — mM HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1969. DECEMBER 3. „Oroszlán ’69” „Oroszlán ’69” fedőnév alatt Kölnben megkezdődtek a NATO legnagyobb sza­bású vezérkari gyakorlatai. A gyakorla­tokon az Egyesült Államok, az NSZK, Anglia, Kanada, Belgium, Hollandia fegyveres erőinek 1400 tábornoka és tisztje vesz részt. Az öt napig tartó gya­korlatok parancsnoka a nyugatnémet Bennecke tábornok, a NATO közép­európai haderőinek főparancsnoka. (TASZSZ) Nguyen Thi Binh asszony látogatása Péter Jánosnál és Sarlós Istvánnál Péter János külügyminiszter kedden délelőtt hivatalában fogad­ta Nguyen Thi Binh asszonyt, a Dél-vietnami Köztársaság ideig­lenes forradalmi kormányának külügyminiszterét, aki baráti láto­gatásra érkezett hazánkba. A kül­ügyminiszterek megbeszélést foly­tattak a két országot kölcsönösen érdeklő nemzetközi kérdésekről. A megbeszélésen jelen volt a Kül­ügyminisztérium több vezető be­osztású munkatársa és Le Huu Van, a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője is. Nguyen Thi Binh asszony — a kíséretében levő dél-vietnami sze­mélyiségek társaságában — kedden délután látogatást tett Sarlós Ist­vánnál, a Fővárosi Tanács Végre­hajtó Bizottsága elnökénél. A ven­dégeket a látogatásra elkísérte a Külügyminisztérium több vezető beosztású munkatársa, s jelen volt Le Huy Van. Sarlós István tájékoztatta a ven­dégeket a budapestiek nagyszabású szolidaritási akcióiról, amelyekkel a szabadságáért küzdő vietnami né­pet támogatják, majd a dél-viet­nami külügyminiszter-asszony és a társaságában levő személyiségek vendéglátóik kíséretében Buda­pest nevezetességeivel ismerked­tek. (MTI) Péter János külügyminiszter üdvözli Nguyen Thi Binh asszonyt. (Napló-tele­­fotó — Vigovszki Ferenc felv. — KS) Feloszlatták a japán alsóházat Macuda, a japán parlament kép­viselőházának elnöke kedden fel­olvasta a császár rendeletét a képviselőház feloszlatásáról. Ezzel háromnapos tanácskozás után vé­get ért a japán parlament 62. rendkívüli ülésszaka. Tokióban az alsóház gyors fel­oszlatását annak bizonyítékaként értékelik, hogy a kormány és az uralkodó liberális demokrata párt erősen tart az ellenzék bírálatától, amelyre a nemrégiben lezajlott Szatov Nixon tárgyalásokról meg­jelent közös közlemény adhat okot. Ebben a közleményben, mint is­meretes, az Egyesült Államok azt ígérte, hogy 1972 folyamán vissza­adja Okinawa közigazgatási jo­gait Japánnak, miközben fenntart­ja ottani katonai támaszpontjait. Japán viszont a maga részéről hozzájárulását adta a japán—ame­rikai biztonsági szerződés meg­hosszabbításához és „az ázsiai biz­tonság megőrzéséért vállalt japán felelősség” mértékének növelésé­hez. Szato miniszterelnök kedden hi­vatalosan is bejelentette, hogy a képviselőházi választásokat decem­ber 27-én tartják meg. (UPI) Brandt diktál Hágában?­ ­ .-­A Közö­­s Piachoz országok kormányfőinek kedden ,délelőtti ülésén felszólalt Georges Pompidou francia köztársasági elnök, s prog­ramot terjesztett elő a Közös Piac országai politikai, gazdasági, mű­szaki és pénzügyi együttműködésé­nek kiszélesítéséről. A francia ál­lamfő a többi között indítványozta, hogy a tagországok külügyminiszte­rei szabályos időközökben tartsa­nak értekezletet álláspontjuk egy­behangolására, míg a pénzügymi­niszterek évenként kétszer üljenek össze gazdasági politikájuk egybe­vetésére. Pompidou után Jean Rey, az európai közösségek bizottságának belga elnöke és Willy Brandt nyu­gatnémet kancellár szólalt fel. Mindketten hangoztatták, hogy a Közös Piac vezetőinek még a mos­tani­ csúcstalálkozón kell dönteniük a Közös Piac kiszélesítéséről foly­tatandó tárgyalások megkezdéséről. A délelőtti ülés berekesztése előtt ismét Pompidou francia elnök kért szót. Az európai gazdasági közösség kiszélesítéséről szólva úgy nyilat­kozott, hogy Franciaország a „ki­­szélesítést” nem ellenzi, hanem helyesli.” A délelőtti ülést követően Joseph Luns holland külügyminiszter új­ságíróknak adott rövid nyilat­kozatában azt a véleményét fejezte ki, hogy a csúcstalálkozó hamarosan megállapodásra jut a kiszélesítés kérdésében. Brandt nyugatnémet kancellár a délelőtti ülés után a Deutsche Welle rádiónak nyilatkozott. Kijelentette: „a Közös Piac vezetői egyetértenek abban, hogy hozzá kell látni az an­gol csatlakozással kapcsolatos tár­gyalások elkészítéséhez. (Reuter) Miről beszél majd Nixon? Kis Csaba, az MTI tudósítója jelenti: Ronald Ziegler, Nixon sajtótitká­ra nem volt hajlandó nyilatkozni arról, hogy az amerikai elnök hét­főre meghirdetett sajtókonferenciá­ján esetleg újabb amerikai csapat­­kivonásokat jelentene be, sőt azt mondotta, hogy Nixon a nemzet­­biztonsági tanács tagjaival rövide­sen megvitatja újabb terveit a Viet­namba vezényelt amerikai haderők létszámának csökkentésére. Laird hadügyminiszter most nyil­vánosságra hozott októberi nyilat­kozatában azt mondotta, hogy a „vietnamizálás” abban az értelem­ben katonai győzelem, hogy a dél­­vietnamiak „képesek lesznek orszá­guk megvédésére”. Ugyanakkor ki­jelentette, hogy „nem tartja telje­sen kizártnak a háború újabb esz­kalációját sem” abban az esetben, ha a „vietnamizálási” program nem jár eredménnyel és a párizsi tár­gyalások teljes zsákutcába jutnak. Razzia a hippitanyán: megfejtették a Polanski-ügyet? A rendőrség október 10-én razziát ren­dezett a kaliforniai „Halál völgyben” és szétvert egy különböző bűncselekmé­nyekkel vádolt hippibandát. Így kezdte szenzációs sajtóértekezletét hétfőn Edward Davis, Los Angeles rend­őrfőnöke. Elmondotta az újságíróknak, hogy a hippitanyán végrehajtott razzia — amelyre egy autólopás késztette a rendőrséget — kezükbe adta a Polanski­­rejtély kulcsát. Ismeretes, hogy Polanski lengyel szár­mazású filmrendező feleségét, Sharon Tate színésznőt augusztus 9-én meggyil­kolták a Los Angeles közelében levő Polanski-villában. Az ismeretlen tettesek brutálisan végeztek a színésznővel és megölték a házban tartózkodó négy is­merősét is. Egy nappal később hasonló körülmények között gyilkoltak meg egy idős házaspárt, Leon és Rosemary la Biancát, akik Los Angeles Silverlake ke­rületében laktak. A rendőrség bejelentette, hogy a no­mád hippitanya lakóinak közük volt a gyilkossághoz, bár a pontos összefüggé­seket „a nyomozás érdekében” egyelőre nem hajlandók közölni. Letartóztattak egy 24 éves Charles Waston nevű hippit és két nőt: a 21 éves Patricia Kernwin két és fiatalkorú társát, Linda Kasa­­biant. Négy vagy öt további személy el­len — szintén a banda tagjai — a jövő héten hivatalosan vádat emelnek a gyil­kosságban való közreműködés miatt. A rendőrfőnök szerint a brutális gyil­kosságsorozat indítékát még mindig nem tudják. Az áldozatok valószínűleg nem ismerték a gyilkosaikat, bár a gyanúsí­tottak a bűntett elkövetése előtt jártak Hippibandát tartóztatott le a kaliforniai rendőrség. Charles D. Watsont (bal­oldalt), Patricia Kornwinkelt és társaikat azzal vádolják, hogy közük van Sha­ron Tate filmszínésznő és vendégei meggyilkolásához. (Telefotó — AP—MTI—RS) Sharon Tate és férje házában, és a gyil­kosságot előre megfontolt szándékkal követték el. (UPI)

Next