Hajdú-Bihari Napló, 1970. február (27. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-14 / 38. szám

MIÉRT ÉRDEMES vas- és acéltermékeket vásárolni a m­etroglobus- tól ? Mert több mint 100 000 tonnás készlettel rendelkezik és nagy választékot kínál, mert állandóan több ezer cikket tart raktáron, mert kívánságra azonnal, raktárról szállít és ezzel le­hetővé teszi, hogy a felhasználók elkerüljék fölös kész­letek keletkezését, mert az igényeknek megfelelő, ütemes szállítással elősegíti, hogy csak a minimális mennyiségű forgó­eszközt kelljen lekötni, mert a hatóságilag megállapított kis mennyiségű fel­árakat már kétszer is leszállította, mert a kohászati mű és Budapest közötti fuvart nem hárítja át vevőire, mert éves ellátási szerződés esetén kedvező árfeltéte­leket kínál, mert korszerű laboratóriumának minőségi bizonyítvá­nyai az igényes felhasználók számára is a maximális biztonságot jelentik, mert szolgáltatásaival — lemez-, rúd- és idomacél da­rabolás, lemezhullámosítás, ipari előkészítés — mun­kaerőt és költséget takarít meg vevőinek, mert vagontételnél kisebb rendeléseket feladó kis- és középfogyasztók, a tanácsi vállalatok, az ipari és me­zőgazdasági szövetkezetek legelőnyösebb beszerzési forrása. Mindezt számításokkal ellenőrizheti, mielőtt rende­­­léseit feladja. ÉRDEMES! jármű 250-es Jawa motorkerék­pár megkímélt állapotban eladó. Árva u. 9. Wartburg, 900-as, eladó. Viola u. 2., Vin. em. 32. Telefon: 11-395. Skoda furgon személy­­gépkocsi, teherszállításra is alkalmas, jó állapotban el­adó. Szatmár u. 10. Jó állapotban levő Duna oldalkocsit vennék. Teleki u. 20. 500-as Trabant kifogás­talan állapotban eladó. Da­rabos u. 40. Megtekinthető szombaton du. és vasárnap délelőtt. Debreceni Elcserélem 3171 sorszámú Polski Fiat 1300 utalvá­nyomat, valamint 1971. évi Wartburg Limousine utal­ványomat hasonló, rövide­sen kiválthatóra. Értesítést „Cserepartner” jeligére a kiadóba._______________________ A 4-es személygépkocsi eladó. Csanak u. 6. (Nagy­erdőnél.) Telefon: 17-306. Komár kismotor, Ideal, Pionír, Pannónia, Danuvia lánckerekek, első-hátsó, kaphatók. Loránd műszaki kereskedés, Budapest, VI., 6 u. 2. Super Zetort, vizsgázot­­tat, keresünk megvételre. „Zetor” jeligére a kiadóba. Tavasszal érkező Volks­wagent átadok. Kisebb ko­csit beszámítok. Kossuth u. 71. Vennék alig használt Wartburgot vagy 1970-es utalványát. Nagyék, Kígyó u. 33. Telefon: 13-138. Fiat 850-es 26 ezer kmvi­­rel, 74 000 Ft-ért igényes­nek eladó. Debrecen, Lu­gosi u. 11. Tervező Vállalat tervezői munkakörbe statikus, kézműves és geodéta mérnököt. Jelentkezés: írásban vagy személyesen a vál­lalat személyzeti osz­tályán. Debrecen. Ság­­vári Endre u. 7. sz. Mezőgazdasági nagyüzemek! Egyéni lótartók! tej •f. -t nevelni! Export pecsenyecsikó értékesítési szerződés köthető 1970. évi szállí­tásra. A leszerződött 5— 18 hónapos csikók vétel­ára az alábbi: Melegvérű „A** minőségű csikó ára: 20 Ft;kg „B” minőségű csikó ára: 18 Ft;kg „C” minőségű csikó ára: 15 Ft/kg A szerződéskötés részletes feltételeiről felvilágosítást járási kirendeltségeink és helyi megbízottjaink adnak. Hajdú-Bihar megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Gyors- és gépírónőket keresünk felvételre, továbbá géplakatos szakmunkásokat 2—3 éves gyakor­lattal. HUNGÁRIA Műanyagfeldolgozó Vállalat, Kishegyesi út. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. A BVM. BUDAPESTI BETONARUGYÁR az 1970/71-es tanévre beiskoláz vízvezeték­ szerelő, csőszere­lő, lakatos, villanyszerelő, betonelemgyártó, vasbeton­­szerelő ipari tanulókat. Felvételi korhatár: 14—17 év. Betonelemgyártó, vasbeton­­szerelő tanulóknak tanuló­­otthoni elhelyezést biztosí­tunk. A jelentkezési lapokat gyárunk címére kérjük megküldeni: BVM. BUDA­PESTI BETONÁRUGYAKA BP., XXI., RÁKÓCZI FE­RENC u. 289. A Hajdú megyei Ál­lami Építőipari Vállalat felvételre keres: kőműves, ács- állványozó, hurkoló szakmunkásokat és gépkocsi rakodókat. Munkásszállás és fő­étkezés biztosítva. Jelentkezés a vállalat munkaerő-gazdálko­dásán Debrecen, Kálvin tér II. A Budapesti Kőolajipari Gépgyár azonnal felvesz központi telephelyére esztergályos, marós, lakatos, lemezlakatos, ív-lánghe­gesztő, DIESEL-motorszerelő, kazánfűtő és villanysze­relő szakmunkásokat, továbbá raktári kiadókat és fér­fi segédmunkásokat. A központi munkahelyen 44 órás a munkahét, min­den második szombat szabad. Külszolggálatos munkakörbe műszer és technológiai szervezési munkahelyekre: Algyőre és Százhalombattára felveszünk csőszerelő, központi fűtésszerelő, lakatos és hegesztő szakmunkáso­kat, továbbá férfi segédmunkásokat. Vidéki munkahelyeinken is 44 órás a munkahét, min­den szombat szabad. Alföldi munkahelyeinken dekádmunkarend szerint dolgoznak. Munkásszállás, üzemi konyha van. A mun­kásszállás ingyenes. Bér: megegyezés szerint. A béren kívül még 500 Ft külszolgálati átalányt, az alföldi munkahelyeken pedig még külön területi pótlékot is fizetünk. Felvétel esetén megtérítjük az útiköltséget, ezt azonban azoktól, akik a próbaidő alatt kilépnek, visszavonjuk. Segédmunkások részére hegesztőképzést szervezünk. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán: Budapest, XVIII., Gyömrői u. 79—83., ill. a vidéki munkahelyek vezetőinél. A MÁV Távközlési és Biztosítóberendezési Építési Főnökség, Budapest, XIV., Tatai u. 3. állandó munkára a Kisújszállás—Nyíregyháza vo­nalon változó munkahelyre felvesz kábelárokásó és fektető munkásokat órabérrel + többteljesítményi bér. Heti 5 napos, 44 órás munkahét. Felvételi korhatár: 18—50 év. Vidéki munkán napi 19 Ft kiküldetési díj, szállás díjmentes. MÁV utazási kedvezmények, munkaruha, védőruha, 1 év után egyenruha-térítés díj. Jelentkezés írásban fenti címre: születési idő, anyja neve, személyi igazolvány száma, lakáscím feltünteté­sével. Ezen adatok birtokában felvételre utazási jegyet küldünk. 500 tojásos villanykeltető­gép eladó. Kifogástalanul működik. Mikepércs, Micsu­rin u. 3. BÚTOR ÚJ rekamié eladó. Csapó­kert, Éva u. 13. Endre ut­cából nyílik. 1 GÉP ÉS SZERSZÁM Részletfizetésre rekamiék, garnitúrák, heverők, fotel­­ágyak. Román kárpitos, Budapest, Nagymező utca 66. Írjon képes tájékozta­tóért! Eladó női varrógép. Ve­zér u. 5. Nyúlás, Eladó 150 kg-os mérő­­mázsa. Kondoros u. 5. Sza­badság telepen, Lengyel Antalnál. Festett háló eladó. Ba­ross u. 10. ÚJ Otelló garnitúra (ke­­verék asztallal), fotelek el­adók. Tanácsköztársaság útja 37., n. em. 12. Fe­renc. Jó állapotban levő kör­­kötős harisnyakötő gép el­adó. Tanácsköztársaság út­ja 45., IV. em. 19. Hálóbútor olcsón eladó. Lányokat 15 év felett fonó, szővő át­képzésként 1700—1900 Ft-os, férfiakat betanított munkásként 2000 Ft-os kereseti lehetőséggel felveszünk. Nőknél betanulási idő 6 hét, betanulási bér havi 1000 Ft. Munkásszálás. Szabad szombat. Úiiköltségtérítés. Jelentkezés levélben, vagy személyesen. Újpesti Gyap­­júszövőgyár, Budapest, IV., Berni út 1. és zománcozott, új, nagy­méretű tűzhely. Széchenyi utca 90.______________________ Eladó kombinált szek­rény, ágy, tűzhely, úrrétje u. 10. Nyúlás. Érdeklődni Kosztolányi Dezső u. 78., Kertváros. Hálóbútor egy szekrény­nyel, csillár,, rádió, teknő, kabát eladó. Hadházi ut­ca 33., 3. ajtó. Érdeklődni szombat, vasárnap. Alig használt „Szikra” kombinált szekrény eladó. Kincseshegy u. 32. 300 kg-os hízó félben is eladó. Vas Pál u. 4. sz. Tócóskert. Eladó magyar juh. Ne­mes utca 15. Tócóskert. Patkányfogó kutya el­költözés miatt olcsón eladó. Szoboszlói út 2., C lép­cső. Házfelügyelő. Eladó nőstény kölyök tacskó. Maróthy György ut­ca 31. Egy fajtiszta nőstény pu­likutya eladó. Szabadság útja 18. Sajáttermés­ű­ bor 12 Ft-ért kapható. Szabadság útja 6. ______ Páncélszekrény (bécsi gyártmányú), tűz, víz­zá­rás. 80 x 65 x 45-ös, eladó. István út 28. A. Bokor. Te­lefon: 11-053. , Sajáttermésű bor 12 Ft-ért kapható. Csokonai u. 41. sz.______________________ Középkorú nő idős nőnek gondját viselné lakásért. Leveleket „Aktuális” jel­­igére a kiadóba kérem. Sürgősen, olcsón eladó perzsalábbunda. Szabadság útja 91. m. 52. Fürdőkád eladó. Csokonai u. 23. sz. Olajkályha eladó. Teleki u. 48. Jó állapotban levő cseh sportkocsi és Singer varró­gép eladó. Csokonai u. 6. Autógarázst bérelnék belvárosban. Cím és ár­­megjelölést a 12-502-es te­lefonra kérek. Két db keményfa ágy el­adó. Rigó u. 72. Köszméte vadalanyt ve­szek. Marina heverő és 2 személyes rekamié eladó. Széchenyi u. 85. Sezlon eladó. Petőfi tér 20—21. V. em 5. Gás­pár. Érdeklődni szombat, vasárnap. Istállótrágya eladó. Olaj- Ütő 28. sz. Garázs kiadó. Poroszlay út 29. A., I. em. 2. _____ Menyasszonyi ruhák fran­cia, olasz nyloncsipkéből, bunda kölcsönzés. Viola ut­ca 4. Kilencemeletesben. Gázbojler eladó. Sas u. 4. II. em. 2. Idős személy vagy házas­pár eltartását és gondozá­sát vállalja jó keresettel rendelkező, egyedülálló nő. Életjáradékot fizetek. „Ta­vasz” jeligére a kiadóba. Eladó ezer darab kismére­tű cserép, új verandaablak. Puzdra u. 7. Keresek megvételre egy és kétágú létrákat, 100 lite­res vashordót, jó állapotban levőt. „Vashordó” jeligére a Hirdetőbe. Eladó príma olajkályha és gázresó. Csemete u. T____ Modern, új, nyloncsipke menyasszonyi ruha és fátyol kölcsönzés. Jászai Mari ut­ca 2., II. em. 7. 20 mázsa sárgarépa el­adó. Micsurin u. 13. Acél utca végén, Kovácsék. 1 db sötét férfiöltöny, 50-es nagyságú, eladó. Ér­deklődni a helyszínen. Fü­­vészkert utca 6., 8—20 óra között. NDK gyártmányú kom­binált gáztűzhely, szén tü­zelésre is alkalmas, eladó. Landler Jenő u. 47. Eladó ezüstróka Vasvári Pál u. 14. gallér. Eladó jó állapotban levő villanysütő, „Parázs” tűz­hely, fűrészgép 300-as tár­csával, villanymotorral. Ke­­resszegi u. 27. Csapókert. Rózsatövek, díszfák, dísz­cserjék, különböző virág­hagymák nagy választék­ban. Kérjen díjmentes ár­jegyzéket. Tóth, Csillag­hegy, labdarúgópálya. Saját termés­i bor kapha­tó. Nagybotos u. 7. Ágytolltisztítás géppel, gőzölve, megvárható. Kiss Ignácné, Pásti u. 8. Leveles csutka eladó. Sámsoni út 73. Gázkonvektor eladó. Dol­mány u. 1. Csemete utcá­ból____________________________ NDK mély gyermekkocsi eladó. Simonyi út 17. I. 4. Parketta csiszolást, lak­kozást pormentesen, azon­­nalra vállalok. Bóné Lajos, Domokos Lajos u. 48. Tele­fon: 16-973. . Színes nagy árjegyzé­künket kérje, díjmentesen megküldjük. Rózsák! Fél­ezer újdonság. Ezüstfenyők, orgonák, gladioluszok, dísz­cserjék. Szállítás postán. Szálkás kertészet, Budapest, Népköztársaság útja 8. Külföldi nagyméretű bőrkabát, velencei csillár, fali gázhősugárzó eladó. Palotai, Arany János u. 2. ,tacs-6vektor,e m m bm m Mozaiklapot veszek. Borz u. 19. szám. Zománcozott asztaltűz­­hely jó állapotban eladó. Tárogató utca 1. Igric ut­cából nyílik. Saját termésű bor 12 forintért kapható. Csokonai u. 41,__________________________ Toll, bőr, dunyha, párna felvásárlás. Pásti u. 8., udvarban. Földgázbojler, falimele­­gítő eladó. Sas u. 4. u. 12. Eladó 15 db 100 x 200, nádpalló, 16 db 3 m-es akácgerenda, 110x250­ cm műhelyablak üvegezve, 2 és 5 literes demizson, 200 db kisméretű szovátl cserép. Füvészkert u. 10. Istálló trágya házhoz szállítva eladó. Érdeklődni délelőtt, vagy este 6-tól. Veres u. 19., 3. ajtó. Eladó vaskapu, kicsi és nagy. Úrrétje u. 26., Nyú­lás. Istálló trágya és széjjel szedett Berva motor eladó. Kinizsi u. 38. Csapókért. n?Ír L í?íl ww J, Iá Mill O A Hajdú-Bihar megyei Építőanyag­ipari és Talajerőgazdálkodási Vállalat debreceni sírkőrészlege 1970. január 2-val megkezdte munkáját és 1970. március 31-ig Debrecen, Marx Károly utca 1. szám alatti, ezt követően Debrecen, Hadházi u. 141. szám alatti üzemében készségesen áll megrendelői rendelkezésére. VÁLLALJUK: Új műkő, márvány és gránit sírkövek, szegélyek, fedlapok, virágvázák készítését, régi kövek felújítását, bontását és felújítását, kőburkolatú épületek átdolgozását, lépcsők stokkolását, szobrok, díszítések átdolgozását, és kisebb szobrászmunkák végzését. A fenti címen keresse fel vállalatun­kat, igényének megfelelő, kifogástalan szakmunkát, jó minőséget és pontos kiszolgálást biztosítunk. Megrendeléseket a fenti címen kívül az alábbi telephelyeinken is felveszünk: Hajdúböszörmény, Városkert u. 38. sz. Pocsaj, Betonüzem, Ártánd, Betonüzem. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. FEBRUÁR 14.

Next