Hajdú-Bihari Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

HAJDÚ-BIHARI Világ proletárjai egyesüljetek a magyar szocialista munkáspárt hajdú-bihar megyei bizottságának lapja XXVII. ÉVFOLYAM 12. SZÁM • ÁRA: 80 FILLÉR •1*ZA MÁRCIUS 26., CSÜTÖRTÖK Magyar ünnepségek Sümegben Szófia (MTI) A bulgáriai Sumenben, ahol mú­zeum őrzi Kossuth Lajos és emig­ráns harcostársai emlékét, két napig tartó ünnepségsorozaton emlékez­nek meg 1848. márciusáról és fel­­szabadulásunk 25. évfordulójáról. Az évforduló tiszteletére rendezett városi nagygyűlésen felszólalt Hos­­ka István, a Magyar Népköztársa­ság szófiai nagykövete is. Sumenben tartották a döntőjét annak a szavalóversenynek is, ame­lyet a sumeni Kossuth-múzeum és a szófiai Magyar Kulturális Intézet hirdetett meg, s amelyen több me­gye és számos város ifjúsága vett részt magyar költők verseivel. A zsűri öt első díjat ítélt oda. Ezek nyertesei több hetes kirándulást tesznek Magyarországra. Értékes ajándékokat kaptak még tízen, a verseny második és harmadik he­lyezettjei. Országos pedagógus kórusfesztivál Debrecenben Sopron, Balatonalmádi és Pécs után Debrecen lesz a gazdája az országos pedagógus kórusfesztiválnak április 1-én és 6-án a Pedagógus Szakszervezet köz­ponti vezetősége és Hajdú-Bihar megyei bizottsága, valamint a megyei és városi tanács vb művelődésügyi osztálya közös rendezésében. A fesztivállal egy időben, április 6-án 16 órakor tartják a Kossuth Lajos Tu­dományegyetem aulájában a Pedagógus Szakszervezet központi vezetőségének kibővített, jubileumi ülését, hazánk fel­­szabadulásának 20. évfordulója tisztele­tére. A kórustalálkozóra a következő ka­rok neveztek: Budapesti Pedagógusok Központi Vegyeskara, Encsi Járási Pe­dagógus Vegyeskar, Győri Pedagógus Kórus, Hevesi Járási Pedagógus Kórus, Mátészalkai Járási Művelődési Központ Pedagógus Kórusa, Nyíregyházi Me­gyei Művelődési Központ Pedagógus Kórusa, Pápai Pedagógus Énekkar, Pé­csi Nevelők Háza Kamarakórusa, Sal­­gótarjáni Pedagógus Kórus, Somogy me­gyei Pedagógus Férfikar, soproni „Liszt Ferenc” Pedagógus Énekkar, Szekszárd Városi és Járási Pedagógus Kórus, Szombathelyi Madrigálkórus, Tapolcai Pedagógus Kórus, törökszentmiklósi Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar, Buda­pesti Pedagógusok Központi Szimfoni­kus Zenekara és a megyénket egyedül képviselő Hajdúszoboszlói Városi és Pedagógus Énekkar. A rendezők mint­egy ezer vendégre számítanak. A fesztivál '' programja: április 1-én és 6-án hangversenyek, 5-én 16 órától kezdődően hét énekkar, 6-án délelőtt fél tíztől további tíz kórus mutatkozik be a közönségnek a­ Kossuth Egyetem aulá­jában. E két napon a zsűri is befejezi munkáját, 6-án este 19 órakor a Bartók hangversenyteremben Kodály Zoltánná adja át a Kodály Zoltán-plaketteket és -emléklapokat az erre érdemes énekka­roknak, amelyeket külön nem­­ rangsorol­nak. Az emlékplakettel kitüntetett kóru­sok összevontan díszhangversenyen sze­repelnek, amikor is előadják Sugár Re­zső Hunyadi hősi énekét Párkai István karnagy vezetésével. Április 7-én délelőtt 9 órakor tapasz­talatcsere lesz a fesztiválon részt vevő kórusok karnagyainak és a meghívott szakembereknek a jelenlétével. Erre a ta­pasztalatcserére Hajdú-Bihar megye va­lamennyi ének szakos tanárát és karveze­tőjét meghívták. Nekik egyébként ez az ankét kétnapos továbbképzésük egyik programja lesz. Az ő tevékenységük, de a fesztivál egészében is csak áttételesen kapcsolódik a népművelési zene- és kórusmozgalomhoz. A pedagógusok kóru­sai elsősorban az iskolai oktatás ered­ményesebbé tételét segítik elő; szakmai fórumoknak tekintendők a pedagógus énekkarok. Tisztelet és elismerés • A partizánszövetség tagjainak találkozója a megyei pártbizottságon Tegnap délután Debrecenben, a megyei pártbizottságon a munká­ban, harcban megöregedett elvtár­sak, a partizánszövetség megyei tagjai találkoztak. Felszabadulá­sunk közelgő jubileuma alkalmából részint azokat a régi harcosokat hívta meg baráti beszélgetésre a megyei pártbizottság, akik már a szovjethatalom védelmében, később a Tanácsköztársaság Vörös Hadse­regének tagjaként, részint azokat, akik később fegyverrel harcoltak a fasizmus, majd az ellenforradalom ellen. Részt vett a találkozón Kara­­kas László, a megyei pártbizottság első titkára, Vágó Ernő, a parti­­zánszövetség országos bizottságának titkára, Barczi Gyula, az MHSZ megyei titkára, Kenesi Sándor, a KISZ megyei bizottságának titkára. Dr. Szilágyi Gábornak, a megyei párt-vb tagjának, a Debrecen Vá­rosi Pártbizottság első titkárának megnyitó szavai után C. Nagy Gá­bor, a megyei pártbizottság titkára ünnepi beszédben emlékezett meg felszabadulásunk évfordulójáról. Szeretettel és tisztelettel köszöntöt­te azokat, akik a legnehezebb idők­ben fegyverrel a kézben harcoltak. — Megtisztelő számunkra — mondotta többek között —, hogy a hazánk függetlenségéért, felszaba­dulásáért folytatott küzdelmes har­cokban részt vett elvtársakkal, az illegális mozgalom és a fegyveres partizánharc aktív tagjaival együtt ünnepelhetünk e történelmi évfor­dulón. Majd arról beszélt a megyei pártbizottság titkára, hogy a felsza­badulási megemlékezések sorozata a megyében már a múlt év őszén megkezdődött. És ezekben a napok­ban szerte a megyében, az ország­ban azokat köszöntik, akik nagy­­nagy áldozat árán hozták el né­pünknek a szabadságot. Az elmúlt negyedszázad fejlődé­sének rövid áttekintése, a kommu­nisták vezetésével elért eredmények vázlatos ismertetése után azt hang­súlyozta, hogy a párt, a megye dol­gozó népe tisztelettel övezi a leg­nehezebb idők kipróbált katonáit, s továbbra is számít támogatásukra. Igényli munkájukat, a gazdag élet­­tapasztalatokra épülő segítségüket. C. Nagy Gábor beszéde után Vá­gó Elemér tolmácsolta a partizán­szövetség országos bizottságának jó­kívánságait, s azt hangsúlyozta, hogy pártunk továbbra is megkü­lönböztetett figyelemmel fordul azok felé, akik életük kockáztatá­sával fogtak fegyvert a néphatalo­mért. Az ünnepség második részében baráti beszélgetésekre került sor, ahol az egykori internacionalisták, a spanyol szabadságharc részvevői, a szovjet hadsereg oldalán küzdött partizánok emlékeztek a tegnapra, életük egy-egy hősi korszakára. C. Nagy Gábor mondott ünnepi beszédet AUTÓKER-szaküzlet épül Debrecenben Minden debreceni és környékbeli autós, motoros jól ismeri az Autó- és Alkatrész-kereskedelmi Vállalat debreceni boltját. A fiók a Hatvan utcán áll a vásárlók rendelkezésére. Az üzlet most húsz éve nyílt meg. Az induláskor a raktárkészlet meg­lehetősen hiányos volt. Bár az üz­letben jelenleg sem kapható sok minden, a forgalom — különösen az utóbbi években — megsokszorozó­dott. Az üzletben jelenleg húsz eladó szolgálja ki a vevőket. A raktár­­készlet csaknem 14 millió forint értékű. Ilyen árutömeggel jelenleg egyetlen vidéki fiók sem rendel­kezik. A havi forgalom ma már­­'el­éri, sőt nemegyszer meghaladja a 6,7 millió forintot.­­ Az autósok, motorosok 'kívánsá­gait Debrecenben'általában ki tud­ják elégíteni, bár több felszerelési cikk­ változatlanul hiányzik az üz­letből. Különösen sok gondot okoz a meglehetősen szűkös raktártér. Úgy­szólván minden talpalatnyi hely foglalt. A gond enyhítésére a vállalat rövidesen egy 250­­ négy­zetméter alapterületű pótraktárt lé­tesít előre gyártott elemekből. Az ezzel kapcsolatos tervezés már megkezdődött. A pótraktár megépí­tésével az alkatrészellátás is tovább javul, mivel újabb keresett cikkek elhelyezésére nyílik így lehetőség. Jó hír az autósoknak és motoro­soknak az is, hogy előreláthatólag már 1972-ben egy újabb autó-, mo­toralkatrészeket árusító bolt kezdi meg Debrecenben működését. Ilyen jellegű tárgyalások már foly­nak a városi tanács illetékes szer­veivel. Az elképzelés szerint az Autó- és Alkatrész-kereskedelmi Vállalat hozzájárul egy társasház építéséhez, és ennek az épületnek a földszintjén alakítják majd ki a kb. 800 négyzetméter alapterületű új üzletet és a szükséges raktárhe­lyiségeket. Az új üzlet elkészítése után a je­lenlegi Hatvan utcai fiók teljes egészében a magánfogyasztók ki­szolgálására rendezkedik be. Megkezdődött a magyar-bolgár együttműködési bizottság ülésszaka Szerdán délelőtt a Parlament épü­letében megkezdődött a magyar- bolgár gazdasági és műszaki tudo­mányos együttműködési bizottság IX. ülésszaka. A két delegációt Apró Antal és Ivan Mihajlov mi­niszterelnök-helyettesek vezetik. Megnyitó beszédében Apró Antal elmondotta, hogy Magyarország és Bulgária évi külkereskedelmi for­galma 45—50 milliárd rubel körül mozog, s 1970-re körülbelül 16 szá­zalékkal emelték a kontingest. A forgalomnak ez a színvonala azonban — mondotta — alacso­nyabb, mint amit lehetőségeink biz­tosíthatnának. Helyes lenne egyes termékek gyártásában munkameg­osztást létrehozni a két ország kö­zött, különösen részegységek és al­katrészek előállításában működhet­ne együtt a két ország ipara. Mind­két ország lakossága számára hasz­nos az az elképzelés is, hogy Ma­gyarország és Bulgária működjön együtt a fogyasztási cikkek válasz­tékának kölcsönös bővítésében. Ma­gyarországon megbízzák az illeté­kes minisztereket, hogy ebben a kérdésben folytassanak beható tár­gyalásokat bolgár partnereikkel. Ivan Mihajlov válaszbeszédében ugyancsak hangsúlyozta a kereske­delmi kapcsolatok fejlesztésének, a kooperáció és a szakosítás kiépíté­sének szükségességét. A két beszéd elhangzása után első napirendként a gépipari, a vegyipa­ri és a könnyűipari szakbizottság jelentése­ alapján megvizsgálták a legutóbbi ülészak óta végzett mun­kát. (MTI)_____________________. Elutazott a magyar békemozgalom küldöttsége Stockholmba a nemzetközi Vietnam-konferenciára Budapestről Stockholmba utaz­­ott szerda délelőtt a­ magyar bé­kemozgalom nyolctagú küldöttsége, amely dr. Réczei László­­ profesz­­szornak, az Országos Béketanács elnökhelyettesének­­vezetésével részt vesz a nemzetközi Vietnam­­konferencia ötödik tanácskozásán. A Ferihegyi repülőtéren adott sajtónyilatkozatában a delegáció vezetője elmondta, hogy az egész indokínai térség nyugalmát felkor­bácsolja, és egy új világháború ve­szélyét is magában hordozza a vietnami helyzet. Arról tárgyal majd a stockholmi konferencia, milyen politikai akciók segítették és segíthetik ezután az amerikai agressziótól szenvedő vietnami né­pet.­­ Plenáris ülésein kívül a stock­­holmi konferencia mindegyik bi­zottságának, három szekciójának munkájában részt vesz a magyar delegáció — mondta dr. Réczei László, s közölte, hogy a küldött­ség tagja: dr. Debrőczi Tibor igaz­gató főorvos, Kárász Győző, a ma­gyar szolidaritási bizottság alelnö­­ke, Kende István tanszékvezető egyetemi tanár, Bartha Tibor püs­pök, Máriássy Judit újságíró, nép­frontbizottsági elnök, Nagy Gábor, az MSZMP Központi Bizottságának munkatársa és Hajduska István, a Hazafias Népfront Országos Taná­csa titkárságának vezetője. , . , A húsvétkor kezdődő stock­holmi találkozón beszámolunk a Magyarországon • kibontakozott vietnami szolidaritási akciók ered­ményeiről, és a magyar békemoz­galom idei programjáról is tájékoz­tatást adunk. Az előző stockholmi vietnam­­konferencián született felhívás Ma­gyarországon is élénk visszhangra talált, s ism­nt szerte a világon, ná­lunk is aláírások sokasága erősítet­te meg a követelést: el a kezekkel Vietnamtól, az agresszorok azon­nal és feltétel nélkül hagyják el Vietnam földjét. Ezeknek a ma­gyarországi aláírásoknak a gyűjte­ményét tesszük a stockholmi ta­nácskozás asztalára. Búcsúztatókként a Ferihegyi re­pülőtéren ott voltak az Országos Béketanács részéről: dr. Káldy Zoltán püspök, a Béke-világtanács tagja, Sebestyén Nándorné, az OBT titkára. Megjelent Le Huu Van, a Dél-vietnami Köztársaság budapesti nagykövetségének ideig­lenes ügyvivője és Chau Tho Thong, a VDK magyarországi nagykövetségének első titkára is. (MTI) Az idén is megrendezik a Budapesti Őszi Vásárt A Belkereskedelmi Minisztérium felhívást bocsátott ki, amelyben közli, hogy a tárcaközi vásárbi­­zottság határozata alapján ez évben is megrendezik a Budapesti Őszi Vásárt. Tekintettel a tavalyi nagy sikerre , a látogatók csaknem 600 000-es és a vásárlók mintegy 300 000-es számára — ez évben a vá­rosligeti vásárváros egész területe, valamennyi pavilonja a kiállítók rendelkezésére áll. (MTI)

Next