Hajdú-Bihari Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-26 / 72. szám

Gyermekmunkák az „EXPO-70 "-en Világszerte nagy az érdeklődés a Ja­pánban, Oszakában megnyílt világkiál­lítás, az Expo ’70. iránt. Szovjet iskolá­sok által készített több mint 500 eredeti kézművesmunkát is kiállítottak Oszaká­ban, az Expo ’70. szovjet pavilonjában. A Moszkva környéki Scselkovo város iskolásai például egy robotember mo­delljét készítették el. A kibernetikai „ember” jár, kézmozdulatokat végez és — pár szót — beszél is. Sok kisiskolás legnagyobb Irigységére a robotember egyszerű összeadáson és kivonáson ala­puló feladatok megoldására is vállalko­zik.­­­ Szerepel még a gyerekek készítette ki­állítási tárgyak között fotonrakéta és hajómodell, valamint a „színzenegép” is. Nagyon szépek az óvodáskorú gyerekek által készített mesebeli tűzmadarak, ka­kasok, kacsák és egyéb fából, gipszből és agyagból formált játékok. Képünkön: a szovjet iskolások saját készítésű robotembere. ilíiitiiiiiiiiliiiiii ||llllljllll|||lilll iiiiiiiiiiiíiiiiiiiiiii! 1111111111 llllllllllllllllllllllllllj I li 1 k\ I111111 llliui'll Hl 1 llllllllllllllllilllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllllillllllllllllH A Fudzsi Antarktisz-kutató hajó A napilapok hírül adták, hogy az Antarktiszon kutatást végző Fudzsi nevű japán jégtörő és kutató hajó, fedélzetén n6 emberrel, a jégtáblák közé szorult. A hajó, mivel egyik hajóc­avarjának mind a négy szárnya eltörött, mintegy 120 kilométerre a nyílt tengertől, az Ongul-sziget táján várja a kedvezőbb időjárást. A további hírek szerint egy szovjet jég­törő hajó tart a jégbe fagyott japán hajó kiszabadítására. Eny­­nyit mondanak az újsághírek. E sajnálatos eset alkalmával röviden tekintsük át Japán­nak az Antarktiszon kifejtett expedíciós tevékenységét, és is­merkedjünk meg a hajó műszaki berendezésével. Az An­tarktisz - amely 38-szor nagyobb, mint Japán -, mint tudjuk, 5-6 százalék kivételével hóval és jéggel fedett terület, me­lyet középső részének rendkívüli (4000 méteren felüli) ma­gassága és a nagy hideg jellemez (átlag -60 fok hideg van télen). Az Antarktiszon az első partraszállás a XIX. század végén kezdődött. Az országok egymással versenyezve a tudomá­nyos dicsőségért, igyekeztek minél több eredményt elérni. 1911-ben az angol R. F. Scott kapitány és a norvég Roald Amundsen versenyzett a Déli Sark eléréséért. Míg Amundsen elérte azt ■ elsőnek, Scott kapitány halálát lelte ott. Japánból Nobu Shirasze (1861-1946) hadnagy indult el egy kis 204 ton­nás gőzvitorlás hajójával, a „Kainan Maru”-val és érkezett az Antarktiszra (1912. január 28.), melyen nagy területet kuta­tott át és azt „Yamato szeougen”-nek (Japán hómező) ne­vezte el. Fél évszázaddal később egy másik japán expedíciót küldtek az Antarktiszra, mint M. Marayama, a 9. japán antarktiszi kutató expedíció vezetője írja „Japanese activities in the An­tarctic” című tanulmányában. 1957/58-ban a Nemzetközi Geo­fizikai Évben más országokkal együttműködve kezdte el új­ra és azóta is folytatja kutatásait a japán expedíció. Megfigye­lő bázisuk az Olaf herceg parton felállított „Sówa” állomás, amely az Antarktisz egyik legkevésbé felderített részén van. Az állomást ma már állandó megfigyelőhellyé építették ki, ahonnan a Déli Sarkpont 2300 km-re van légvonalban, 3000 km-re pedig lánctalpas terepjárókon. Egyik legnagyobb fel­adatuknak a Sówa bázis és a Déli Sark közti terület átku­tatását tekintik. A bázis a délsarki fény zónájában fekszik, ezért a talajtól 100-2000 km-es magasságban lebegő délsarki fényt is tanulmányozzák. A japán kutatókat a tengeren való szállításukkor már két alkalommal érte a mostanihoz hasonló tragikus eset. A „Szója” (4411 tonnás) jégtörő hajójuk a jéghegyekkel teli sarki tengerbe fagyott, illetve jéghegyek közé szorult és az USA „Granger” expedíciót jégtörő hajó, illetve a szovjet „Ob” jégtörő segítette ki onnan. Az akkori befagyásuk oka az volt, hogy helikoptereik gyengék, kis szállítóképességűek vol­tak (már az Antarktiszt készültek elhagyni), ennek követ­keztében las­san ment a rakodásuk és a hajó körül befagyott a jég. Ekkor határozták el egy erősebb, nagyobb jégtörő hajó építését: a Fudzsi tonnatartalma (7760 tonna) majdnem két­szerese a régi hajónak és ez három nagy, gyors rakodásra képes helikoptert és járművet tud fedélzetén szállítani, vala­mint jégtörőképessége is kétszerese az előző hajóénak. A Fudzsi expedíciós és jégtörő hajó a Nippon Kokan cég curumi hajógyárában készült 1963-ben. Teljesítménye olyan, mint az USA „Granger" nevű, hasonló célú kutató­hajóé. Feladata hármas: szállítás, jégtörés, megfigyelés. Szállítani képes 400 tonna terhet és három nagyteljesítmé­nyű helikoptert (270 km maximális sebesség, 24 ember vagy kb. 4 tonna teher), a hozzájuk való hangárokat, a parton le- és felrakodáshoz szükséges rámpákat, négy 6-10 tonnás da­rut, villásrakodót, teherlifteket. Hogy a „Sowa” bázist meg­közelíthesse és minél jobban be tudjon hatolni az Antark­tiszra, igen nagy volt a jégtörőképessége a 4,5 cm vastag hajótestnek, amely rugalmas konstrukciójú és nincs fenék­­kilje. A hajótest teljes hossza 100, legnagyobb szélessége 22, mélysége 11,8 méter, sebessége 17 csomó. 2 m-es jégmezőben 2 csomó óránkénti sebességgel tudott haladni. Utazóképessége 13-16 400 tengeri mérföld, meghajtása 11 900 HP elektro­­diesel. Maximális személyzete 233 fő. A hajót a legmodernebb távközlési és kutatói berende­zéssel látták el: rádióberendezések, radarszerkezetek a hajó­záshoz, nagy távolságú hiperbolikus rádiónavigációs rendszer, iránykereső, telex az időjárás-megfigyelési jelentésekhez, kép­­távíró berendezés, ionoszféra és kozmikus sugárzási és egyéb megfigyelők. Ezeken kívül rádiótelefonok, radarirányítók a helikopterek részére, azonosító berendezés, rádió-irányjeladó, rádiótelefonok a lánctalpas terepjárókkal, a „Sówa” bázis­sal és a többi antarktiszi megfigyelő-állomással való összeköt­tetésre, telefotó-szolgálat Japánnal, ipari televíziós kamerák a jégkéreg megfigyelésére. A hajó egyben úszó laboratórium is. Hátsó fedélzetén van a tengerfenék talajából és vízéből mintát vevő felszerelés, amely 6000 m mélyről tud egy tonnányi mintát venni és 200 liter vizet a tenger színe alatt 1­ 5 m-re élő mikroorga­nizmusok tanulmányozására. A földrengések megfigyelésére és a földmágnesség vizsgálatára is van megfelelő berende­zése. Sötétkamra a topográfiai és egyéb felvételek előhívá­sára, légkondicionáló a hajó minden munka- és tartózkodási helyén, orvosi és fogorvosi rendelő, kórházrészleg egészíti ki a felszerelést, nem említve a hűtő- és fagyasztó, valamint egyéb berendezéseket. A hajó első antarktiszi útjára 1963 novemberében indult, azóta is szolgálatban állt és rendszeresen folytatta útját Japán és az Antarktisz között, mint a „Look Japan" című folyó­irat írja. Benkő István ÚJ ÚT A HÍRADÁSTECHNIKÁBAN: Jelátvitel a talajban terjedő elektromágneses hullámokkal A talajban terjedő elektromágne­­es hullámok által végzett jeltováb­bítást néhány speciális terület tette szükségessé, így például a geofizikai kutatásban végzett kísérletek azon alapulnak, hogy a földfelszín alatti rétegek viselkedése elektromágne­ses hullámokkal szemben függ a ré­tegek minőségétől. A földfelszín alá telepített beren­dezésekkel, illetve azok kezelőivel való kapcsolat fenntartása gyakran nem oldható meg vezetékes mód­szerekkel. Amennyiben a jelátvitel­ben részt vevő antennák védelme megköveteli azok föld alá helyezé­sét, szintén a jelátvitel fenti mód­ját kell kialakítani. Új lendületet adott ennek a kuta­tásnak az atombombák és a hordo­zórakétáik elleni védekezés. A nagy hatású nukleáris rakéták ellen csak abban az esetben lehet kellőképpen védekezni, ha az esetleg bekövetke­ző támadás nem tesz kárt azokban a berendezésekben, amelyek bizto­sítják az elhárítás, illetve ellencsa­pás végrehajtásához szükséges pa­rancsok kiadását. Ha az antennákat a föld mélyé­ben helyezik el, gyakorlatilag sebez­­hetetlenné válnak, azaz sebezhető­ségük csak attól függ, milyen mé­ly­en helyezik el őket. Az elektromos hullámok terjedé­se a talajban sok tényezőtől függ. Az átvivő közeg anyagi tulajdonsá­gai fizikai állapota, a jelek frekven­ciája, az adó teljesítménye, az adó és a vevő közti távolság, az adó, il­letve vevő földfelszín alatti távol­sága. A talaj szempontjából különö­sen alkalmasak azok a területek, melyek alatt repedezett gránitos kő­zetek találhatók. Itt ugyanis a repe­déseket természetes vizek töltik ki — melyek tulajdonképpen híg sóol­­■datok lévén — jó elektromos veze­tők. Adott talajon, adott műszaki pa­raméterekkel rendelkező adók ese­tén az adókészülékhez egy bizo­nyos legnagyobb hatástávolság tar­tozik, melyen kívül a jel már nem vehető. Mivel az elektromágneses hullámok minden irányban terjed­nek, a vétel egy meghatározott ha­tásgömbön belül vehető. Jelátvitel céljaira kis frekvenciá­kat kell választani a jobb áthatoló­képesség elérésére. A kísérletek so­rán 1600 méteres távolságot hidal­tak át 1000 méter mélységben. E tá­volság megnövelésére szolgálhat az a jelenség, hogy az elektromágneses hullámok a földkéregben nem egyenletesen terjedtek, hanem egyes irányokban sokkal jobban, mint például az arra merőleges irányban. Így a legnagyobb hatás­gömb ellipszoiddá alakul, s ezáltal az elektromágneses hullámok bizo­nyos mértékig irányíthatóvá vál­nak. Ha az adóberendezést úgy telepí­tik, hogy a földterülettől mért tá­volsága kisebb, mint a legnagyobb hatásgömb sugara, akkor az elektro­mágneses hullám behatol a földbe, s ott a vevővel észlelhető. Megold­ható az is, hogy az adót mélyen a föld alá telepítik, atombomba­­biztosan. A leadott jel a talajból a levegőbe lép, tovaterjed, s a levegő­ben terjedő hullámok bizonyos mélységig a talajba is behatolnak. Elérik a kis mélységben elhelyezett felvevőt. A megoldás előnye, hogy a talajban levő berendezések nem se­bezhetők, és az impulzusok hatótá­volsága megnő, mert a levegőben kevésbé nyelődnek el, mint a talaj­ban. Ilyen módszerekkel az eddig el­ért legnagyobb teljesítmény 30 kilo­méteres távolság. Ezt egy 600 Watt teljesítményű antennával érték el, de az adó megfelelő teljesítménye esetén nincs kizárva, hogy ezt a tá­volságot lényegesen növelni tud­ják. G. J. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. MÁRCIUS 26. ----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------. Tűzálló műanyagok Űrhajózásról szóló cikkekben sokszor fordul elő olyan kitétel, hogy a világűrben, illetve légkör ál­tal nem védett égitesteken milyen szélsőséges hatásokat kell elviselni az űrutasoknak. Azt is tudjuk, hogy a speciális űrruhákban bonyo­lult hőszabályozó rendszer tartja fenn az ember számára elviselhető körülményeket. De kérdés, az űr­ruha hogyan bírja a Holdon pél­dául a -160 foktól a +160 fokig terjedő hőmérsékleti hatásokat. Ezen a területen is megmutatko­zik, hogy milyen hatást gyakorol az űrhajózás az általános technikai problémák megoldására. A termé­szetes textilanyagok ilyen hőinga­dozást nem sokáig bírnak. Ezért — mint már annyiszor az elmúlt évti­zedekben — a műanyagokhoz kel­lett fordulni. A megfelelő műanyagot az úgy­nevezett „létra” típusú pollkon­­denzált gyűrűs rendszerű műanya­gok között találták meg. Az anyag kémiai neve: poll (bisz-benz­ imida­­zo-benzo-fenantrolin). Ez a polimer hőálló, nagy molekulát alkot, s a szálak megfelelő szakítószilárdsá­got érnek el. A polimer oldhatósá­ga is megfelelő, így a szálképzés is megoldható. A kénsavban oldott termék savas fürdőn történő áthú­zásával és 5—600 fokos levegőn va­ló nyújtásával alakul ki a szál, melynek a szakítószilárdsága 1200 fokon sem csökken. A másik hőálló szálas műanyag a polibenzimidazol. Előnye, hogy oxi­génben (levegőn) nem gyullad meg. Azt, hogy mennyire fontos tu­lajdonság ez, úgy hisszük, nem kell bizonyítani, hiszen az űrhajó ki­gyulladása már okozott tragédiát az űrkutatásban. A fenti anyagokból készült textí­liákat nemcsak az űrhajózásban használják. Ebből készül a szuper­szonikus repülők ruházata éppúgy, mint a repülésben használt fékező, illetve ejtőernyők szövete, de alkal­mazzák mindazokon a földi helye­ken, ahol jó hőállósággal rendelke­ző öltözékek szükségesek. _______________________________________ Jubileumi tanulmánykötet Negyedszázad címmel Ünnepi ki­­adványt jelentetett meg a Debrece­ni Orvostudományi Egyetem mar­xizmus-leninizmus intézete ha­zánk felszabadulásának 29. és Le­nin születésének 100. évfordulója alkalmából. A tanulmányok a marxista-leninista filozófia, politi­kai gazdaságtan és a tudományos szocializmus tárgyköréből merítet­ték témájukat. A kötetet, amelyhez Kesztyűs Lo­­ránd egyetemi tanár, a DOTE rek­tora írt előszót, Jávor Gyula és Né­­medi Dénes közreműködésével Ko­vács László szerkesztette. A tanul­mányokat Kovács László, Jenei Ilo­na, Szokodi József, Kun Ferenc, Pető Istvánné, Némedi Dénes, Ho­­vanyecz László, Jávor Gyula, Szűcs Ernő, Gazdag István és Mikecz Fe­renc írták. A dolgozatok olyan ak­tuális társadalmi, politikai, gazda­ságpolitikai kérdéseket taglalnak, mint a kispolgáriság társadalmi je­lentősége, az anyagi érdekeltség marxista-leninista elvei és érvé­nyesülésük mezőgazdasági termelő­­szövetkezeteinkben vagy a revíziós nacionalizmus néhány jellemzője. Figyelemre méltó tanulmány jelent meg a debreceni diplomás értelmi­ség közéleti szerepéről, adatai és elemző része újabb adalékot nyúj­tanak a debreceniség fogalmának értelmezéséhez. A marxista termé­szetfilozófiáról, a fejlődésről író­dott elméleti jellegű dolgozatok mellett a marxizmus klasszikusai­nak a háború és a politika viszo­nyairól vallott nézeteit szembesíti az egyik szerző. Gazdaságtörténeti jellegű mű elemzi a magyar ma­lomipar „nagy válságkorszakának” első tíz évét, az 1919 és 1929 közötti időszakot. A mai egyetemi oktatás tanulócsoportos foglalkozásai ta­pasztalatainak módszertani feldol­gozását egy szerzőkollektíva vé­gezte el. A szép kiállítású jubileumi tanul­mánykötetet képmelléklet és a marxizmus—leninizmus intézet fő­állású munkatársainak tudományos és publicisztikai tevékenységét ösz­­szesítő fejezet egészíti ki. «­ HÉT FILMJEI* Hogy mi mindent lehetne (és le­het) egy futballmérkőzés megnézé­se helyett csinálni, legyen akár bör­tönben az ember! A világ legtöké­letesebb alibijét állítja fel a Hétszer hét című színes, magyarul beszélő olasz film, főszerepben Gastone Moschninal. A filmet játsszák a Vígben délután március 26-tól áp­rilis 1-ig, az Apollóban délelőtt március 28-t­ól 28-ig a Klinikai mo­ziban 27-én és 29-én, a Meteorban 28-tól 31-ig, a Horváth Árpádban 30-án és 31-én. Gyönyörű környezetben, a bolgár tengerparton játszódik a Kis titkok című bolgár—nyugatnémet film cselekménye. A rendezője az a Wolfgang Staudte, aki a Búcsú és az Asszonyok faluja című alkotá­saival a magyar közönséget is meg­hódította már. Apostol Karamiter játssza a film főszerepét. A Kis tit­kokat vetítik a Horváth Árpádban március 26-án és 27-én, a Klinikai moziban március 31-én, az Apolló­ban délután 31-én,és április 1-án, délelőtt április 1-én, a Meteorban szintén 1-én. Csípős humor, a társadalmi, em­beri előítéletek kifigurázása jel­lemzi a héten bemutatásra kerülő színes NDK-beli filmet, amelynek már a címe is —­őfelsége herceg elvtárs­i kacajt fakaszthat. Az Apolló március 26-tól 30-ig délután, 30-án és 31-én délelőtt, a Meteor 28- án és 27-én, a Horváth Árpád 29- én, a Klinikai mozi 30-án tűzi műsorára a derűs fordulatokra épülő filmvígjátékot. A Művész mozi „Gertler Viktor­ra emlékezünk” sorozatában két filmjét mutatja be a nemrég el­hunyt művésznek. Az egyik az 1938-ban készült Úri világ (Cifra nyomorúság), főszerepben Uray Tivadarral, a másik az 1956-os ke­letkezésű Dollárpapa, Rajz János és Darvas Iván kitűnő alakításaival. Az előbbi filmet március 26-án és 27-én, az utóbbit 28-án és 29-én ve­títik.

Next