Hajdú-Bihari Napló, 1970. március (27. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-18 / 65. szám

r 's N­APLÓ GONDOK Olvasom az Ifjúéig! Magazin márciusi számában a hires táncdal­­énekessel készült interjút. Régóta foglalkoztat, mi sikerének titka a középkorúak és főleg a nosztalgiákra szomjazó idősebb nénikik között. Régóta ingerel érzelgős hangja is, de eddig még nem tudtam, hogy hol lehet ilyen hangra szert tenni. Most végre kiderült! Mint táncdalénekesünk mondja: „Dédnagy­­apám első Ferenc Jóska aranykeresztes kántorénekese volt. Nagyma­mám szerint tőle örököltem a hangom." (Ez meg is látszik.) Mindig érdekeltek a művészek problémái. Gondjairól K. J. is be­szél. Legnagyobb baja, hogy nem tud megélni a keresetiből, mivel nagy a rezsije. Villamossal nem járhat, mert felismerik. Marad a ko­csi, de az háromezerbe kerül havonta. „Fehér ing, nyakkendő, nagy borravaló. Nem lehetek fukar, mert azt mondanák, hogy milyen pi­tiáner ez a Jóska." Szegény édesanyja nem láthatta őt a táncdal­fesztiválon, mert nem tudott tiszteletjegyet szerezni a számára. Igaz, hogy havonta tízezret keres, de egy művész életmódja nagyon költsé­ges. A másik súlyos gondja, hogy mellőzik, keveset foglalkoztatják, pedig szerinte minden fellépése népgazdasági érdek is. Markáns, szerény egyéniség. Nehéz az élete, a nőket le kell ráznia, mert minden ürügyet megragadnak, hogy megismerkedjenek vele. Neki komoly tervei vannak! Operaénekes szeretne lenni. No, nem egyből! Először az operett, aztán az opera. Nem okoz csalódást — ígéri. Félek, hogy éjszakánként ezután kellemetlen vízióim lesznek. Kedvenc áriáimat ő énekli majd, rószaszín fény önti el a színpadot, talán a lemenő Nap fénye, szerelmet lihegnek az orgonabokrok. J.-t szeretni kell. Megmondta: az ő hangja a népgazdaság számára kincs! Mire volt jó az interjú? Szerintem arra, hogy egy feltűnni vágyó művészt (?) saját szavai tegyenek nevetségessé! És ez mindenesetre megnyugtató. ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------­ Találkozás Oldrich Danekkel O. Danek neve még szakmai körökben sem volt túl­ságosan ismert a debreceni bemutató előtt. Giricz Má­tyás rendezésében bemutatott „Negyven gazfickó és agy ma született bárány" című drámája egy csapásra népszerűvé tette nemcsak szűkebb pátriánkban, Debrecenben, hanem az ország más táján is. Ezt bi­zonyítja a bemutatót követő sok és színvonalas elem­ző értékelés. A közelmúltban jelent meg Csehországban „Krá­bez prilby (Király korona nélkül) címmel új műve. Ebből az alkalomból kereste fel otthonában a neves újság­írónő, Jirina Trojanova Daneket, hogy riportot készít­sen vele a Ceskoslovensky Voják című folyóirat szá­mára. Ennek alapján készült ez az írás is. Trojanova: Egy kérdéssel kezdeném. Az író, a ren­dező, a dramaturg vagy a színész Danek ül most ve­lem szemben? Danek: Sem író, sem színész nem vagyok igazán, s nem pályázom ezekre a címekre. A rendezés a hiva­tásom. Az írás csak hobby. Úgy is kezelem. Hosszú ideig él bennem egy gondolat, aztán hirtelen „neki­ülök" és megírom. A továbbiakban tudni sem akarok róla. ... Az igazi érdeklődési körömet egy történelem órán találtam meg. Tanárom nagyon szépen tudott beszélni, s felkeltette az érdeklődésemet a história iránt. Trojanova: Pedig, ha jól tudom, családja más ér­deklődésű. Apja híres dalösszekötő volt Osztravában. A fiát inkább a történelmi regények érdekelték, s a nagy szerelem: a színház. Érettségi után Peter Bez­­ruc színházában lépett fel először. Szülei nem túl nagy lelkesedéssel fogadták Oldrich színházi ambícióit, de végül is beiratkozhatott a prágai Színház- és Filmmű­vészeti Főiskola színész-rendező szakára. „Elmen­ni művészet” című írását már mind a hradec-karlovi színház rendezője jelentette meg. Danek: Nos, igen. S a színházon keresztül újra el­jutottam a históriához. A Luxemburgi János című darab rendezése során az egész luxemburgi törté­nelmet át kellett tanulmányoznom, s szívesen te­ttem­. Tíz évre rá jelent meg a „Király megfutamodása" (Kras­ztika kez­dője) című történelmi regényem... Én úgy vagyok vele, hogy ha írok egy történetet, a tuda­tom alatt már új sztori készülődik. Most II. Vaclav és az 1305-ös morvai csata történetét akarom megírni. Még nincs kész ez a regény sem, s én máris egy királyi trilógiára gondolok. Két regény közé szeretnék beiktatni egy mellékágat, valamilyen detektívtörté­­netet a középkorból, az utolsó Premysel haláláról. Trojanova: Ahogy önt így hallgatom, az az érzésem, hogy már nem is tudja kivenni magát a história bűv­köréből. Danek: Van benne valami. Nem is olyan régen ír­tam egy western-félét „a ’la” középkor: „Ketten lovon, egy a szamáron". Három zsoldos katona történetét ír­tam meg ebben a művemben, azokét, akik mindig a rossz utat választják, rossz lóra tesznek. Mostanában az emberhajtású repülőgépek gondolata foglalkoz­tat. Egy modern sci-fi-t akarok írni. Azt hiszem, hogy ezt a témát meg is fogom filmesíteni... A történe­lemmel szerintem úgy van az ember, hogy minél job­ban belemerül, annál kíváncsibb lesz. Engem a tör­ténelem optimizmusra tanít. Permanensen ismétlő­dik, de mindig jobb jön. Trojanova: Nagy sikerrel játszották Bécsben a „He­­ródes király negyven tévedése” című drámáját. (Ma­gyarországon a „Negyven gazfickó és egy ma szüle­tett bárány” címen ismert.) Nekem is nagyon tetszik, de legalább ilyen jónak tartom a „Kis tragédia a fő­urak elégetése alkalmából” címűt. Ezt a kettőt a (csehszlovák) tv is játszotta, s most forgatják a har­madikat, „Visszatérés Prágába” címmel. Danek: Ezek a darabok örök emberi konfliktusokat dolgoznak fel. Középpontjukban a vagyonért és a ha­talomért folyó harc áll, amely századokon át feszült­ségben tartja az embert, s nem engedi, hogy erejét az embertelenség megsemmisítésére fordítsa. Trojanova: Az etikai kérdések más aspektusú meg­világítása nyomja rá a bélyegét egyik közelmúltban írt művére. „Az ítélet előestjén” című rádiódialógra gondolok. Az orvosetika nagyon is aktuális kérdé­seit — az emberi szervek átültetésének morális kérdé­seit — veti fel. S mindezt két évvel Barnard első mű­téte előtt írta meg! Danek: A történelmi etika és a tudományetika sok közös pontot mutat, s engem mindkettő érdekel. Trojanova: Munkássága nemcsak hazájában, de szerte a világon ismertté tették az ön nevét. Az NDK-ban, az NSZK-ban, Belgiumban, Svédország­ban, Kanadában, Norvégiában megjelentek műveinek fordításai, s ez a felsorolás korántsem teljes. (Ma­gyarországon is!) A riport elején azon tűnődtem, hogy a színész, ren­dező, dramaturg vagy az író Danek lesz-e riportala­nyom. Remélem, hogy az olvasóknak az embert sikerült bemutatnom ... Sáfrán István TEVEJEGYZET MEGÚJHODÁS? Van ebben az új „Halló”-ban valami végletesen elavult, valami közvetlenség­nek szánt mesterkéltség és bárgyúság. Avult a műsor szemlélete ez a minden­ből egy kicsit összezagyvnló, az életsze­rűséget a vegyes felvigottal összeté­vesztő esztrádkoncepció. Mintapéldája az ízléstelenségnek. Nem azért, mert különnemű dolgokat kever, hanem, mert az összeillesztésnél nem ismer tör­vényeket. Csak így kerülhet egymás mellé pillanatnyi szünet nélkül az utóbbi idők legnagyobb felfedezettje, a bükkaranyos­ Bari Károly és a zenei szerkesztő, Végh Miklós, az egyik a magyar Irodalom talán legszebb, Pető­fit idéző versével, a másik egy heve­nyészett táncdalverseny eredményének méltatásával. Lépten-nyomon elárulja magát a mű­sor. Úgy tesz, mintha spontán lenne, közben pedig verejtékes izgalommal keresik a szereplők az előre betanult szavakat. Jó, legyen a forgatókönyv minden ízében pontos, hiszen improvi­zálni rögtönözni csak biztosan körül­határolt témára lehet, de ne kösse gúzsba a szereplőket, mert könnyen előfordulhat, hogy a nézők az ő valódi gondolataikra, szavaikra kíváncsiak, és nem a szerkesztők, forgatókönyvírók saját maguk megelégedésére írt gyen­gécske tréfáira. Még akkor sem, ha Soós Zoltán rímbe szedi őket. A rím ugyanis nem változtat a sületlenségen, legfeljebb feltűnőbbé teszi. Az pedig, amit szerzőjük közvetlenségnek vél, nem több hanyag terpeszkedésnél, a közönség semmibe vevésénél. Beszélhetnénk még a díszlet agyafúrt funkciótlanságáról, az eszmei irányvo­nal hiányáról, s arról, hogy 10 perces jól sikerült Irodalmi betétekkel nem le­het mentesülni a másik 50 perc bűnei alól, de reméljük, hogy a Halló leküzd! tavaszi vitaminhiányát, és vérszegény­ségét meggyógyítandó nem lesz szüksé­ge teljes vérátömlesztésre. KRITIKÁN ALUL Aligha lehet elképzelni rosszabbul megírt filmet, mint az „Őrjárat az égen”-t, melynek vasárnap első részét láthatták a nézők. Túlontúl is egyszerű sablonnal készült, összekevertek egy apa,fit­ konfliktust egy szerelmi há­romszöggel, néhány hosszan tartó ejtő­ernyős ugrás, egy tragikus haláleset­tel, a haragos apát az ideális gyárigaz­gató­val és máris tálalhatták a se íze, se bűze turmixot. Az előzetesben fe­gyelmezett nagy családot, nagyszerű közösségi szellemet ígértek, melyet a mindenki egyért, egy mindenkiért tör­vénye éltet, de sajnos, ezt sehogyse ta­láljuk. Találunk viszont papírízű figu­rákat, ötlettelen szituációkat, egysíkú jellemeket és unalmas beállításokat. Egyszóval az Őrjárat az égen se nem kalandfilm, se nem hősi film, egyálta­lán nem is film. Ez a mostani csupán része volt az egésznek, s így roppant nehéz, nem is szabad messze menő következtetéseket levonni belőle, hiszen egyetlen művet sem lehet részletei alapján megítélni, az azonban egészen bizonyos, hogy egy jól sikerült tv-film nem kezdődhet ilyen rosszul. AZ UTOLSÓ ÍTÉLET főszereplője (Demján Edit alakította kitűnően) valódi hős, aki megszenvedte a háborút, s önként, panasz nélkül vállalta a szenvedést. Vállalta, mert így érezte kiteljesedni emberségét épp azáltal, hogy ott segíthetett, ahol a legnagyobb volt a baj, a koncentrációs táborokban. Boldogságot, örömet sze­rezni a társaknak a legválságosabb pil­lanatokban, ez életének értelme, a leg­nemesebb emberi cél, ami elképzelhető. De ő, aki rendet tudott teremteni az apokaliptikus káoszban, elvési a béke hétköznapjainak mocsarában, mert az újfajta rendet megtestesítő államnak már nincs szüksége rá. A békéért, a rendért küzdött, s a béke és a rend tapossa el. De milyen béke ez? S milyen állam az, mely megsemmisíti legjobb híveit? Ezek Vercors kérdései, melyek­re nekünk kell megfelelnünk belül, ma­gunkban, lelkiismeretünk parancsára hallgatva. Pálfy G. István EREDETI DOKUMENTUMOK. Már­cius 12-én a Művelődésügyi Miniszté­rium Múzeumi Főosztálya Budapesten, a Magyar Sajtó Házában sajtóértekez­letet tartott. A sajtóértekezleten, ame­lyet Gönyei Antal főosztályvezető ve­zetett, a Déri Múzeum is bemutatta 1969. évi szerzeményei kimagasló da­rabjait . A bemutatott anyag a sajtó képviselőinek nagy érdeklődését vál­totta ki. Különösen sokat foglalkoz­tak a felszabadulási emlékkiállításun­kon látható, a felszabadulás idejéből származó eredeti dokumentumainkkal. HOLDKŐZET BUDAPESTEN. Nagy érdeklődéssel kísért bemu­tatót tartott a Természettudomá­nyi Múzeum a Nemzeti Múzeum kupolacsarnokában. Február 24- től kezdődően ezrek és ezrek néz­ték meg az Apolló 11 űrhajó által a földre hozott holdkőzetet. A nem mindennapi bemutatóra a Hajdú- Bihar megyei Múzeumbarátok Kö­re több tagja is felutazott Buda­pestre. *•* ÉRDEKES Ásatások. Március 20- án tartja a Magyar Régészeti, Művé­szettörténeti és Éremtani Társulat már­cius havi régészeti szakosztályi ülését Budapesten. A szakosztályi ülésen ti­zenegy előadásban ismertetik 1969 fon­tosabb ásatásait. A Déri Múzeum szá­mára dr. Németh Péter nyíregyházi régész előadása említésre méltó. Dr. múzeu­mi hírek Németh az általa vezetett szabolcsi földvár ásatásáról fog beszámolni. A beszámolót kibővített formájában a Múzeumi Kurír 3. száma közölni fog­ja. • EE SENYEI OLÁH-KIÁLLÍTÁS MISKOLCON. Március 17-én, ked­den délelőtt 11 órakor nyitotta meg dr. Dankó Imre, a Déri Mú­zeum igazgatója Miskolcon, a mis­kolci képtárban Senyei Oláh Ist­ván debreceni festőművész emlék­­kiállítását. A közelmúltban Deb­recenben bemutatott kiállítást né­hány képpel gazdagítva láthatja Miskolc közönsége. A debreceni emlékkiállítás nyomán támadt ér­deklődést jelzi egyébként az is, hogy a Senyei Oláh-anyagot több múzeum kérte már eddig is be­mutatásra. 4*4 GEPIDA SÍROK DERECSKÉN. Egy társasház alapozásánál gepida sírokat találtak Derecskén. A sírokból két edény és egy jó megtartású vaskés ke­rült elő. 444 DEBRECENI IHLETÉSŰ RAJ­ZOK. Kaposvárott, a Rippl-Rónai Múzeum kiadásában megjelenő So­mogyi Múzeum című kiadvány­­sorozat 15. számaként megjelent László Gyula Medgyessy Ferenc grafikái című munkája. Az avatott szerző remek tanulmányát számos rajz illusztrálja. Közülük több debreceni ihletésű.­­ 444 BRONZ SZÍJVÉG AZ AVAR SÍR­BAN. Polgáron, a Szolgáltató Ház ala­pozásánál avar sírokra bukkantak. Igen szép, az avar fémművesség és d­íszítőművészet szempontjából jelen­tős öntött bronz szíjvégek, griffes öv­veretek kerültek a múzeum gyűjtemé­nyébe. 444 MÚZSA. A nagy népszerűségnek örvendő Múzeumi Magazin átala­kul. Múzsa címen — a Múzeumi Magazin elnevezést alcímként meghagyva — a jövőben negyed­évenként jelenik majd meg, és a múzeumokat, a múzeumi kérdése­ket szélesebb körben fogja ismer­tetni, mint korábban. 1 44 KÖZÖS SZÁMVETÉS. Megjelent a Veszprém megyei múzeumok tájékoz­tatója. A sokszorosított körlevél ér­dekes összehasonlítási­ alapot ad mú­zeumaink munkájához. A RÁDIÓ MELLETT (Nálunk vidéken.) A vidéki és a fő­városi szellemi élet minőségi különb­ségéről divat vitatkozni. Ez a divat azonban nem ok, hanem következményi a sajátos magyar fejlődés egyik tüne­­te. Bölcs István és Márkus István az el­múlt hét két műsorában rokonszenves diagnosztának bizonyult. Bölcs Istvánnak az Alföld szerkesz­tőivel folytatott beszélgetését rovatté­vesztett, de ennek ellenére — vagy ta­lán éppen ezért? — váratlanul izgalmas műsornak éreztem. Vállalkozása nem­csak azért volt tanulságos, mert meg­mutatta, hogyan járulhat hozzá az is­­kd­arádió problémaérzékeny munkatár­sa olyan költő nyilvános rehabilitálásá­hoz, akinek — sajnos — egyelőre sem­mi köze az iskolarádió kötelező olvas­mányaihoz, hanem azért is, mert a műsor kétharmadában vérbeli pedagó­­gus módjára kapcsolta bele a beszélge­tésbe a budapesti gimnazistákat is. A debreceni folyóirat országos vissz­hangot keltő ízlésvitájának és Taar Fe­renc talán legjobb hangjátékának ér­zékletes bemutatása kimondatlanul is azt sejtette, amit Márkus István péntek esti Meditációjában kimondott. Gulyás Pálék sikertelen kísérletei után sem szabad lemondaniuk a kései utódoknak a tájegységi és az országos gondok szintézisbe foglalásáról. A vidéki folyó­irat ne azzal legyen vidéki, hogy eleve lemond az igényességről, hanem azzal, hogy vállalkozik a jó értelemben vett tájegységi lokálpatriotizmus feléleszté­sére, s a környező testvérállamok szel­lemi életének figyelemmel kísérésére. (A Táskarádió szabadságra megy.) A rádiósok rájöttek arra, hogy csak úgy tudnak lépést tartani a televízióval, ha műsoraikat vonzóbbá, bensőségesebbé, személyesebbé teszik. Ebben a megvál­tozott helyzetben lehetett jó riporterré Szilágyi János. Láttam, ha nagyritkán átrándul a tévébe, nem találja a he­lyét, de a vasárnap délutáni Táskará­dió egy óráját maradéktalanul kitölti kicsit csak érdekességekre nyitott egyéniségével. Néhol pongyola, ám mindig fesztelen csevegése illik a tás­karádiót fültikre szorító fiatalokhoz, akik talán nem is veszik észre, hogy közvetlenségük ürügyén lebeszélik őket arról, hogy sértően bámulják a paralí­­zisesek-csipőficamosok furcsa járását, hogy csevegés ürügyén tudatukba csö­­pögteti Sándor György „humoralista" izgalmas gondolatait, hogy jó beatzene ürügyén elriasztja őket a semmitmon­dó tánczenétől. A riporter legutóbb megjegyezte, hogy az elmúlt évről még maradt pár napi szabadsága, ezért a következő vasárnap délutánt nélküle töltik el hallgatói. Másnál ez a bejelentés talán magán­­nyavalygásnak tűnne. Szilágyi János esetében azonban közte és a Táskarádió állandó hallgatói közötti meghitt kap­csolatot jelzi. (Rugalmasság.) A kézilabda-világbaj­nokság döntőjének tv-nézői joggal bosszankodtak amiatt, hogy a bájos bemondónő a mérkőzés hosszabbításá­nak közvetítését a műsorfegyelemre hi­vatkozva a késő esti órákra utalta át. A rádiósok nem hivatkoztak semmire. Amikor pénteken este a Magyar Rád Beethoven-zongora­versenyén győztes Kocsis Zoltán hangversenye elhúzódott, egy személytelen hang magától értető­dő természetességgel jelentette be, hogy még a ráadást is sugározzák. Zöldi László ÉVE TÖRTÉNT 1945. MÁRCIUS 12-18. Földreform­rendelet Ezen a héten — hosszú előkészí­tés és harc után — végre megszüle­tett a földreformrendelet. A már­cius 15-i pártközi értekezlet elfo­gadta a szövegét, majd az Ideigle­nes Nemzeti Kormány március 17-i rendkívüli ülése is jóváhagyta. „Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600 1945. M. E. számú rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetésé­ről és a földművesnép földhöz jut­tatásáról” a Magyar Közlöny már­cius 18-i számában jelent meg. Ki­nyomták a földreformról szóló pla­kátokat is — más nem lévén, zsír­papírra — és teherautókon vitték szét a községekbe. A bevezető részben olvashatjuk: „A rendelet célja, hogy ... a nagy­birtokrendszer megszüntetésével valóra váltsa a magyar földműves­nép évszázados álmát, és birtokába adja ősi jussát, a földet.” Továbbá: „A feudális nagybirtokrendszer megszüntetése biztosítja az ország demokratikus átalakulását és jövő fejlődését, a földesúri birtokok pa­rasztkézre adása megnyitja a poli­tikai, társadalmi, gazdasági és szel­lemi felemelkedés útját az évszáza­dok óta elnyomott magyar paraszt­ság előtt.” Hasonló gondolatokat tartalmazott a rendelet miniszteri indoklása is: „Jelen rendelet lezár­ja a magyar múltat, és új lapot nyit a nemzet történetében... A magyar ugar robotosai mostantól fogva a maguk földjén saját ma­guknak fognak dolgozni.” A földre­form összezúzza a feudalizmust, megszilárdítja a demokráciát, s hozzájárul a mezőgazdasági terme­lés fokozásához, mert „erős, egész­séges és termelőképes kisbirtok­­rendszert” teremt. A rendelet értelmében elkobozták a hazaárulók, a nyilas és más fa­siszta vezetők, a volksbundisták, a háborús és népellenes bűnösök földjeit; megváltásra került az 1000 kh-on felüli nagybirtok teljes egé­sze, a LOO—1000 kh közöttien 100 kh-on, a szőlők és gyümölcsösök 20 kh-on, az erdők 10 kh-on, a pa­rasztbirtokok 200 kh-on felüli része. Kisajátították az ingatlanhoz tar­tozó felszerelést, gazdasági épülete­ket is. „A kiosztásra kerülő földek­ből kisgazdaságok létesítésére föld­höz juttatandók a gazdasági cselé­dek és mezőgazdasági munkások, birtokuk kiegészítésére a törpebir­tokosok ...” — írja elő az egyik pa­ragrafus. Gondoskodtak a házhe­lyek juttatásáról is. A kormány a földosztás végrehajtását a községi földigénylő bizottságokra, valamint a megyei földbirtokrendező taná­csokra és az Országos Földbirtok­rendező Tanácsra bízta. „E rende­let kihirdetése napján éretve lép, és végrehajtása azonnal megkezden­dő.” — ezekkel a szavakkal zárult e forradalmi jelentőségű jogsza­bály szövege. A földreformrendelet kihirdetése a hét többi eseményeit meglehető­sen háttérbe szorította, íme, né­hány a jelentősebbek közül. Már­cius 12-én ülést tartott az Ideigle­nes Nemzetgyűlés Politikai Bizott­sága, a debreceni Polgári Demokra­ta Párt pedig kivált a Radikális De­mokrata Pártból és önálló szerveze­tet alakított. Másnap megalakult az első női honvéd zászlóalj. A hajdú­nánási Csiha malom munkásai be­szüntették a munkát. Március 14-én Egyeken a közhangulat nyomására a Nemzeti Bizottság leváltotta a reakciós községi alkalmazottakat. Március 15-én a Kossuth-szobor előtt ünnepséget rendeztek az 1848-as forradalom évfordulóján; képzőművészeti kiállítás nyílt; megkezdődött a honvédségi nevelő­tisztek tanfolyama; Vámospércsen megalakult az MKP; Bihar megye alispánja utasítást adott ki, misze­rint a községi elöljáróságokat a képviselőtestületeknek kell megvá­lasztani. Vagyis ismételten arra tö­rekszik, hogy megakadályozza „ ..e­­pi hatalom helyi szerveinek, a Nem­zeti Bizottságnak a beleszólását az elöljárók kinevezésébe Bényei Miklós HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. MÁRCIUS 18.

Next