Hajdú-Bihari Napló, 1970. április (27. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-02 / 77. szám
Örök hála felszabadítóinknak D Debrecenbe érkezett a hálastaféta A Kommunista Ifjúsági Szövetség Központi Bizottsága felszabadulásunk 25. évfordulója alkalmából felszabadulási hálastafétát rendez. A staféták több útvonalon viszik a fővárosba a magyar fiatalság üdvözletét a lenini Komszomolnak. A hálastaféta szerdán indult Nyíregyházáról, melyet délután a megyehatáron Kenesei Sándornak, a KISZ Hajdú- Bihar megyei Bizottsága titkárának vezetésével hajdú-bihari küldöttség vett át a szabolcs-szatmáriaktól. Debrecenben, a felszabadulási emlékműnél úttörök, KISZ-isták fogadták a pontban 6 órakor érkező hálastafétát. Hajdú-Bihar fiatalsága nevében Körtvélyesi Gyula, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Végrehajtó Bizottságának tagja, a debreceni bizottság titkára köszöntötte a stafétát. Beszédében emlékezett a szovjet hősök harcáról, hazánk felszabadulásának nagy jelentőségéről. Az ünnepi beszéd után a megye városaiból és járásaiból érkező csillagstaféták képviselői csatlakoztak az országos stafétához, a KISZ-bizottságok és úttörőelnökségek üdvözlőszalagjaikkal bokrétázták a stafétabotokat. A sok üdvözlő szalag feliratai örök hálával emlékeznek felszabadítóinkra. A hálastaféta ünnepélyes fogadása alkalmából a megyei, a városi és járási KISZ-bizottságok és úttörőelnökségek képviselői a megemlékezés és a hála koszorúit helyezték el a felszabadulási emlékmű talapzatára. Az Internacionálé felhangzásával zárult a KISZ KB halastafétájának debreceni fogadása. A felszabadulási halastaféta az éjjelt Debrecenben töltötte. A staféta ma délben 12 órakor indul tovább és Ebes— Hajdúszoboszló—Kaba—Nádudvar útvonalon érkezik Püspökladányba, ahol Szolnok megye képviselői átveszik, és viszik tovább, hogy eljuttassák Budapestre. Három kiállítás egy mérkőzésen A megyei II. osztályú labdarúgó-bajnokság egyik mérkőzésén, Hosszúháton három játékost állított ki a bíró. A Sáránál Dankó és a hosszúháti Harai II. egymást sárral megdobálták, míg a sárinál Gyaraki megsértette a játékvezetőt. Mindhármójukat kiállították. A TITÁSZ Elektromos n-ből Csendest kíméletlen játék miatt zárta ki a játékvezető a további küzdelmekből. Sportszerűtlen jelenség fordult elő Hajdúszoboszlón, ahol elmaradt a H. Bocskai II.DEAC II. NB-s tartalékbajnoki mérkőzés. A vendégcsapat, a DEAC II. megjelent, viszont a Hajdúszoboszlói Bocskai II-t egyetlen játékos sem képviseli. A hajdúszoboszlóiak bizonyára már előző napokban is tudták, hogy nem állnak ki, sportszerűbb lett volna erről előzőleg értesíteni a főiskolás csapatot, költségkímélés végett is, de előrelátással a játékvezető-költség is megtakarítható lett volna. Eredmények, NB-s tartalékbajnokság: TITAsz Elektromos II—Püspökladányi MÁV II. 3:0, DVSC II—D. Honvéd Bocskai II. 2:0, Hajdúszoboszlói Bocskai II—DEAC II. elmaradt, mert a hazai csapat nem állt ki. Megyei II. osztály: Nagyrábéi TSE— Berekböszörmény 4:1 (2:0), Csökmő—Biharkeresztes 1:1 (0:0), Hosszúháti MEDOSZ—Sárányi TSE 2:0 (1:0), Hortobágyi MEDOSZ—Hajdúböszörményi Gépjavító 5:2 (2:2), Bödönháti MEDOSZ—D. Téglagyár 0:0, Hajdúdorog—Hajdúhadház 2:0 (1:0). NB-s ifjúsági: DVSC—Püspökladányi MÁV 2:1 (it), Hajdúszoboszlói Bocskai—Hajdúböszörményi Bocskai 4:0 (2:0). KK VISSZAVÁGÓ KISPESTEN BP. HONVÉD-RADNICSKI KRAGUJEVAC 4:0 (1:0) Szerdán délután Kispesten a Bp. Honvéd labdarúgó-csapata KK visszavágó mérkőzést játszott a jugoszláv Radnicski Kragujevac együttese ellen. A hazai csapat végig nagy fölényben játszott, a jugoszlávok 31t után feladták a küzdelmet. Jók: Vági, Szurgent, Pusztai, illetve Milenkovics. A két mérkőzés összesítéseként a Bp. Honvéd 5:2-es gólaránnyal a legjobb négy közé jutott. (MTI) Sporthírek Felszabadulási váltófutóversenyt rendeznek ma délután 4 órai kezdettel Debrecenben, a nagyerdei stadionban. **• Hajdú-Bihar ifjúsági válogatott—D. Kinizsi barátságos labdarúgó-mérkőzést rendeznek ma délután fél 4 órai kezdettel a Kinizsi sporttelepén. *** A polgári járási labdarúgó-szövetség felszabadulási kupát írt ki, melyet április 4-én Tiszagyulaházán bonyolítanak le. Eddig négy község labdarúgócsapata nevezett az ünnepi tornára. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szerettünk. ÖZV. VARGA BÉLÁNÉ Beke Ilona elhunyt. Temetése április 2-án 13.30 órakor lesz Hajdúböszörményben. A gyászoló család Kálvin tér 11. Kiskertekben a virágmag termelés nagy jövedelmet ad. Bővebb tájékoztatás a megye egész területéről. Vetőmag Vállalat Debrecen, Vörös Hadsereg útja 54. szám. MA: MGM Vasas-DEAC A labdarúgó NB II. e heti fordulójában már ma lejátszanak egy mérkőzést, mégpedig Debrecenben. Az MGM Vasas nagyerdei pályáján délután 4 órai kezdettel bonyolítják le az MGM Vasas—DEAC bajnoki mérkőzést. Az elmúlt fordulóban mindkét csapat — idegenben — egygólos vereséget szenvedett, most mindketten javítani szeretnének. Hogy melyiknek fog sikerülni? Erre a választ csak a 90. perc után adhatjuk meg. Bizonyára jó küzdelem lesz a helyi NB II-esek összecsapása. HAZAÉRKEZTEK A DÓZSA KÉZILABDÁZÓI Péntektől nemzetközi torna Debrecenben Hírt adtunk már arról, hogy a D. Dózsa és az Újpesti Dózsa férfi kézilabdázóiból összeállított belügyi válogatott Kassára utazott, ahol két mérkőzést játszott, mégpedig a VSZ Kassa csapatával. Mindkét mérkőzést a hazaiak nyerték, előbb 25:22, majd 17:15 arányban. A Dózsa kézilabdázói visszaérkeztek Debrecenbe. A Dózsa kisstadionjában péntektől hazánk felszabadulásának 25. évfordulója alkalmából nemzetközi férfi kézilabdatornát bonyolít le a D. Dózsa. A körmérkőzéses tornán a VSZ Kassa, az Újpesti Dózsa, az MGM Vasas, a D. Építők és a D. Dózsa vesz majd részt. A kétnapos torna programja. Április 3-án, 15 óra: MGM Vasas—D. Dózsa. — 15.45 óra: VSZ Kassa—D. Építők. — 16.30 óra: Újpesti Dózsa—MGM Vasas — 17.15 óra: D. Dózsa—VSZ Kassa — 18 óra: Újpesti Dózsa—D. Építők. Április 4-én, 8.30 óra: MGM Vasas—D. Építők. — 9.15 óra: D. Dózsa—Újpesti Dózsa, — 10 óra: VSZ Kassa—MGM Vasas — 10.45 óra: D. Dózsa—D. Építők - 11.30 óra: VSZ Kassa—Újpesti Dózsa. Ugyancsak április 3-án és 4-én az Ispotály utcai bitumenes pályán felszabadulási kézilabda villámtornát rendeznek, női ifjúsági csapatok részvételével. Pénteken 14, szombaton 9 órától lesznek a mérkőzések. Piroska (MGM Vasas) részt vett a Budapesten rendezett felszabadulási nemzetközi junior ökölvívó-viadalon. Piroska legyőzte a lengyel Czubakot, majd kikapott a budapesti Nemectől. A harmadik versenynapon sérülés miatt nem léphetett szorítóba a debreceni versenyző, aki így súlycsoportjában harmadik lett. Befejeződött a téli tenisz terembajnokság. Férfi egyes: 1. Somogyi (DEAC), 2. ifj. Baffy (DEAC), 3. dr. Tóth Z. (DEAC) és dr. Tóth B. (DEAC). Páros: 1. Somogyi, ifj. Baffy (DEAC), 2. dr. Barabás, Varga (DEAC), 3. dr. Baffy, dr. Tóth Z. (VM Banküzem, DEAC) és Kraszits, Kiss (DEAC). Mély fájdalommal tudatjuk, / Hálás köszönetet mondunk rá- hogy szeretett jó férjem, édeshorainknak, ismerősöknek, Jó apánk, apósunk, nagyapánk, dédszomszédoknak és minden meg- nagyapánk, testvérünk, sógorunk jelentnek, akik szeretett feleség és jó rokonunk, gém, testvérünk, sógornőnk nagy MARTON, az ebesi Vörös Csillag Tsz ZORITY GYÖRGYNÉ nyugdíjasa Tímár Erzsébet 86 éves kor£ban, rövid szenvedés után elhunyt. Felejthetetlen ha-temetésén megjelentek, ravatalára láttunkat f. hó 3-án, péntek délkoszorúkat, virágot helyeztek, és után fél 2 órakor fogjuk a Közmély fájdalmunkat részvétük nyíl- temető II. A. ravatalozójából, a vanításával enyhíteni igyekeztek. ref. egyház szertartása szerint örök nyugalomra helyezni. A gyászoló család A gyászoló család Lakás: Ebes, Béke u. 18. Felveszünk géplakatos, általános lakatos, villanyszerelő szakmunkásokat, férfi és női betanított munkásokat. Helyi buszköltséget fizetünk. HUNGÁRIA MŰANYAG-FELDOLGOZÓ VÁLLALAT. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Kishegyesi út. Közületek és mezőgazdasági üzemek, figyelem! 1970. áprilistól bitumo perlit szakszerű kivitelezését vállalja a Szakipari és Kislakásépítő Ktsz. Debrecen, Pásti u. 5. HÍREK LENIN ÉS AZ IFJÚSÁG A Kossuth Egyetemen ma, 2-án délelőtt tíz órakor kezdődik az intézeti nap, amelyet a népművelési csoporttal közösen rendeznek. Az egész napos program szerint dr. Kelemen László professzor, dr. Petrikás Árpád docens és Surányi Gábor docens bemutatják az érdeklődőknek a pedagógiai tanszék új pszichológiai laboratóriumát és pedagógiai stúdióját. Fél 12-kor dr. Durkó Mátyás docens megnyitja a „Lenin és az ifjúság” című kiállítást. A kiállítás az egyetem VII. termében április 10-ig tekinthető meg. Délután 3 órakor nyilvános tudományos diákköri ülést tartanak a IX. teremben. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS csütörtök estig: Kevesebb eső, egy-két helyen kisebb hózápor. Élénk, helyenként erős, keleten is északnyugatira, északira forduló szél. A hőmérséklet tovább csökken. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 7—12 fok között. (MTI) KISZ-LAKÁSÉPÍTÉSI akciót szervez a társadalmi szervek kezdeményezésére a Hajdú-Bihar megyei Finommechanikai Vállalat Hajdúböszörményben. A felépítésre kerülő 12, kétszobás lakás egyenként 130 ezer forintba kerül, a jelentkezőknek 30—32 ezer forintnyi készpénzzel kell rendelkezniük, s az építkezés még ez év áprilisában elkezdődik. TOVÁBB GAZDAGSZIK Hajdúszoboszló üzlethálózata, ebben az évben cipőszaküzlet, bútorüzlet és egy új tejbolt nyílik a városban. Tovább épül az idén a zöldség-gyümölcspiac, új elárusítóhelyek létesülnek, s ugyancsak ebben az évben készül el az autóscsárda a kabai úton. TIT IDEGENFORGALMI SZABADEGYETEM befejező programja: Április 3-án, pénteken 18 órakor a TIT-klubban dr. Szabó József egyetemi tanár tart előadást „Várromokkal ékes Zemplén” címmel. ÁRAMSZÜNET lesz Debrecenben április 7-én 7-től 16 óráig Apafája, Futó, Árpa, Sárosi, Hevesi, Zólyom utcán, Kard utcán végig, Acsádi úton a Sólyom utcától kifelé a kertészetig. Nyereménybetétkönyv-sorsolás Az Országos Takarékpénztár szerdán délután Újpesten tartotta a nyereménybetétkönyvek 1970. első negyedévi sorsolását. A húzáson a március 28-ig váltott és a sorsolás napján érvényes nyereménybetétkönyvek vettek részt. Mindazok a betétkönyvek, amelyek sorszámának utolsó három számjegye (számvégződése) megegyezik az alábbi számokkal: az első negyedévi átlagbetét-jeknek a számok mellett (zárójelben) feltüntetett százalékát nyerték: 031 (25), 079 (25), 086 (200), 090 (25), 103 (25), 138 (25), 246 (25), 251 (25), 253 (100), 274 (25), 359 (25), 364 (25), 400 (50), 481 (25), 528 (25), 620 (25), 696 (25), 741 (25), 767 (25), 780 (25), 809 (25), 877 (50), 887 (25), 903 (25), 932 (25). A nyereményeket a betétkönyvet kiállító OTP-fiók vagy postahivatal április 15-től fizeti ki. (MTI) EGÉSZSÉGÜGYI ÚJÍTÁSI KIÁLLÍTÁS DEBRECENBEN A Debreceni Orvostudományi Egyetem és az egyetem szakszerve- s zeti bizottsága felszabadulásunk 25. évfordulója tiszteletére rendezi meg I a IV. egészségügyi újítási kiállítást I az egyetem II. számú kollégiumában április 3-tól 11-ig. A kiállítás ünne- Ipélyes megnyitására április 3-án, délelőtt 11 órakor kerül sor. A ki- I állításon — amely naponta délelőtt I 10 órától délután 6 óráig tart nyit- I va — előadások és szakmai bemuta- I tők lesznek. A Röntgen- és Kórház- I technikai Vállalat pedig bemutatja a legújabb, valamint az újítások be-s vonásával megvalósult egészségügyi ellátást szolgáló készülékeit. Szövetkezetünk szolgáltató részlege rövid határidőre vállalja: függöny, bútorhuzat, autóhuzat varrását, szőnyegszegést és rojtozást, harisnyaszemszedést, nyakkendő tisztítást, kötöttáru javítást és átszabást. Háziipari Termelőszövetkezet Debrecen, Kálvin tér 2—3. RÁDIÓ- és tévéműsorunkat ezen a héten kivételesen pénteki számunkban közöljük. Nagykállói gimnázium 1970. március 9- én ünnepli fennállásának 100. évfordulóját. Azok a diáktársak, akik részt kívánnak venni, levelükkel keressék meg a gimnázium igazgatóját. (x) EBOLTAS. Április 3-án, pénteken eboltás lesz Debrecenben az I. kerületben, a gyepmesteri telepnél, a szikgáti magtárnál, a mézeshegyi iskolával szemben, a II. kerületben a Macson, a Bocskai Tsz III. sz. üzemegységénél, a II. kerületben a Hét Vezér utcán, a TÜZÉP- telepnél, 8—10 óra között, délután 2—4 óra között az I. kerületben a Nyugati utcán, az állatorvosi rendelőben, a II. kerületben Halápon, az Új Élet Tsz központjában és Bánkon, a Futika-tanyánál. SZÍNHÁZ Ma 6-kor Díszelőadás. Pénteken 7-4 kor A trubadúr, Szerdahelyi bérlet. Szombaton fél 3-kor Liliom, Rátkay bérlet, 7-kor Liliom, Somlay bérlet. ELŐADÁSOK A HUNGÁRIA KAMARASZÍNHÁZBAN: Szombaton 7-kor Jegygyűrű a mellényzsebben. Vasárnap 7-kor Jegygyűrű a mellényzsebben. SZELVÉNYBÉRLETEK BEVÁLTHATÓK! (X) HI 011 VÍG du. 8/,4, 6, «/.», APOLLO de. ’A10, 7,12, V12. víg de. 7,10, 7,12 Arc, magyar film. Főszerepben: Drahota Andrea, Szirtes Ádám, Kozák András, Mensáros László, Kiss Manyi. APOLLO du. s/,4, 6, 7,9, HORVÁTH ÁRPAD 7 A balta, színes román film. METEOR 3, V26, V38 Vietnam amerikai szemmel, amerikai riportfilm. HUNGÁRIA 7,6, 748 Szerelem egy szezonra, színes román film, csak 16 éven felülieknek. MŰVÉSZ 3,4, 5, 718 Egy férfi és egy nő, magyarul beszélő színes francia film. TV BUDAPEST 9.00—12.25 Iskolatévé. 14.00—14.20 Iskolatévé. 17.53 Tv-híradó. 17.58 Műsorismertetés. 18.00 Hírek. 18.05 Széles történet. Jugoszláv rajzfilm. 18.15 Reklámműsor. 18.20 Született 1945-ben. Magyar dokumentumfilm. 19.00 Esti mese. 19.10 Vasút a város alatt. A tv-híradó riportfilmje. 19.55 Szünet. 20.00 Tv-híradó. 20.30 „Hurrá, van földalattink!” Műsor az építők tiszteletére. 22.30 Tv-híradó. 22.50 A költészet hete. Lírai riport Benjámin Lászlóval (ism.). BUKAREST 16.30 Magyar nyelvű adás. 17.05 Twist Olivér. Folytatásos film. 17.35 Román nyelvi és irodalmi műsor. 18.30 Reflektor. 19.00 Tv-színház. 19.55 A torinói mama. Játékfilm. 20.45 Emlékezés az antifasiszta háborúra. 21.45 Művészműsor. A NYÍREGYHÁZI radio műsora 18.00—19.00 Hajdú és Szabolcs életéből — Tom Jones énekel — Az üzemekből és a földről jelentjük — Nóták, csárdások. A 6. sz. AKÖV 1970. április 6-tól autóbusz gépjárművezető tanfolyamot indít A tanfolyam teljes költségét a vállalat viseli. A jelentkezőket állományba veszszük és részükre a tanfolyam idejére 1400 forintos munkabért biztosítunk. Jelentkezhetnek biharkeresztesi, komádi, hajdúszoboszlói és hajdúdorogi lakosok is. Feltétel: 8 általános iskola, 2 éves tehergépjármű-vezetői gyakorlat. Jelentkezni lehet: Debrecen, Vámospércsi út 1. sz. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallás Imre — Szerkesztőség: Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12140, nyomdai ügyelet: 14 193 — Kiadja a Hajdú-Bihar megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 13 925 — Felelős kiadó: Balogh Endréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hóra 20 forint Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — Index: 25 027 — Alföldi Nyomda, Debrecen — Felelős vezető: Benkő István