Hajdú-Bihari Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-23 / 119. szám

Az Országos Szőlő, Gyümölcsfa és Díszfaiskola Szaporító Anyag Fel­ügyelőség feladata, hogy őrködjék a magyar szőlők fajtatisztasága felett. Ennek érdekében rendszeresen ellenőrzik a forgalomba kerülő szaporító anyag tisztaságát és minőségét. Az Országos Szőlészeti és Borászati Kutató Intézet lakiteleki kísérleti telepén üvegházi vízkultúrás módszerrel — 3 hét alatt — kihajtatják az alanyokat és így biztonságosabban meg tudják állapítani, hogy a szaporításra szánt anyag megfelel-e a szabványminő­ségnek. Képünkön: Bányai Antal tudományos munkatárs ellenőrzi a haj­tatott dugványok fejlődését. (MTI-fotó : Király Krisztina felv.) Évadzáró kamaraest Az Országos Filharmónia tavaszi kamaraest sorozatának záróakkord­jaként Pécsi Sebestyén, a Zenemű­vészeti Főiskola professzora orgo­náit 20-án a Nagytemplomban. Pé­csi pedagógiai munkássága közis­mert. Keze alól 21 orgonaművész került ki, így többek között Lehot­­ka, Virág, Pesko, Kistétényi, Mar­­gittay s az utóbbi kettőt kivéve a többi szerepelt már Debrecenben is. Pécsi, mint orgonaművész ma is ak­tív, külföldön is sűrűn hangverse­nyez. Változatos műsora áthidalt 3 év­századot. Pachelbel, Böhm, Zipoli, majd Bach művei képviselték kon­certjén az orgonaművészet fényko­rát, a barokk kort. Böhm partitája, Zipoli Versetti-je sok alkalmat adott a művésznek az éterikus, fi­nom szürek kikeverésére, a III. ma­nuál bekapcsolására. Bach g-moll prelúdium és fúgája a fiatal, 30. éve felé közeledő mester művészetét reprezentálta, melynek szenvedélyes alaptónusát hitelesen éreztette Pé­csi előadása, egyre fokozva a fúga monumentalitását. Az orgona­irodalom egyik csúcs­pontja Liszt B-A-C-H prelúdium és fúgája. Bach az utolsó művében, A fúga művészete hármas fúgájá­nak 3. témájában megszólaltatta hangokban nevének betűit. Ez a 4 hangból álló epitáfium azóta is iz­gatja a zeneszerzők képzeletét, so­kan mottóként felhasználták mű­veikben, melyek közül legismertebb Liszt romantikus csapongó darabja. Kromatikával teli meneteit, lenyű­göző színpompáját duzzadó erővel éreztette az előadó, aki egyébként nem élt vissza sűrűn a tutti hang­erővel, hanem inkább a lágy, finom hangzást részesítette előnyben re­gisztrálásában. Hindemith I. orgo­naszonátájának két tételével foly­tatódott a műsor. 1937-ben, Ameri­kában komponálta ezt a német mes­ter, aki éppúgy oda emigrált, mint pár év múltán Bartók. Ebbe az ob­jektív irányú neobarokk muzsikába is jól beleélte magát az előadómű­vész. Majd Hidas Frigyes Fináléjával búcsúzott el a közönségtől, jól kiak­názva az osztinátó figurákkal telí­tett darab belső dinamizmusát. A regisztrálásban Sepsy Károly se­gített, aki közvetve szintén a Pécsi­iskolához számítható, mert volt mestere Virág, valamikor Pécsinél végezte az orgonaszakot. Az orgo­naszámok közt az Országos Filhar­mónia szólistája, Pécsiné Werner Mária énekelt, aki jellegzetesen ora­tóriumrészletek intonálására hiva­tott. Vivaldi kantáta szólója után Cooper dalát és Liszt XXIII. zsoltá­rát adta elő, s főleg a két utóbbiban kitűnt kulturált előadásával. Sonkoly István LEÉRTÉKELÉS Megyek a sarki papírboltba, ahol most már lehet venni mosó­szert, Xiltra luxot, vécépapírt, pi­pereszappant. Én hagyományos dolgokat vásárolok. Rajzlapot, fü­zetborítót, növénygyűjtő lapokat. Közben az ember széttekint, fel­méri a bolt belső helyzetét, a készletet, a rekeszeket, szóval is­merkedik, tájékozódik. Hát milyen egy papírbolt belül­ről? Csendes s ilyenkor az iskolai év végén már kihalt is, néha né­ha tévednek be a vásárlók. (Gon­dolom innen az ötlet a profilbőví­tésre.) Fizetek, amikor a szemben levő falra esik a tekintetem. Ügyes kis tabló, rajta közismert kedvence­ink. A bites magyar gyerekek néz­nek vissza rám. Ámuldozok fiaink dús hajzattenyészetén, lányaink bájos mosolyán. Kedvesek — mondom magamban, de ekkor vá­ratlan meglepetésben van részem. „Régi ár három forint” — olva­som s ez vastagon le van húzva. „Új ár — s ez a feltűnőbb — fo­rint nyolcvan”. „Hát igen” — hajlul búsan a" Levente gyerek paszomántja. „Ez van, idejutottunk. A pávama­dár ...” „Hát igen — vigasztalom okta­­tóan — a mechanizmus”. Ha nem megy egy portéka leértékelünk. A MÚZSÁK HÓDOLÓI A MÚZEUMOK ÉS­­ NAGYKÖZÖNSÉG A Múzeum eredetileg a Mú­zsák temploma volt. Kilenc múzsa őrizte a görög világban e szent tü­zet. Később az őrző épület, hol tu­dományos és művészeti tárgyak gyűltek össze, örökölte a múzeum nevet. A múzeumokat viszont meg kel­lett alapítani. Magyarországon a reformkori magára eszmélő nemzet, a XIX. század polgárosodni s mű­velődni vágyó eszme­ férfiúi adták ki a jelszót tudományos kincsek egybegyűjtésére, közgyűjtemények alapítására. A munka megindult, de a szabadságharc bukása után évtizedekre megbénult. S milyen fájdalmas tény, hogy a szabadságharcban elesett költő for­radalmár Petői Sándor neve szol­gált mozgósító erőül múzeumalapí­­tásra. Vagy nem is fájdalom már, hanem a nemzeti büszkeség érzése: néhány évtizeddel halála után élő történelemmé, irodalomtörténetté vált a költő? 1888-ban, Kolozsvárott három lelkes irodalomtanár folyóiratot alapított Petőfi Múzeum címmel, s azzal a céllal, hogy a költő kézira­tait, személyes tárgyait összegyűjt­­sék, a róla szóló emlékezéseket ki­nyomtassák. Országos mozgalom követte kezdeményezésüket: Petőfi Társaság alakult, a közadakozásból, a költészet híveinek filléreiből nyi­tották meg 1909 novemberében a Petőfi-házat, a Bajza utcában. Ott alapítottak múzeumot, abban az épületben, ahol az ifjúkori barát, Jókai Mór is lakott, vagy egy évti­zeden át. A múlt század végén, az új év­század elején hasonlóképpen nyíl­tak múzeumok országszerte. Keszt­helyen 1897-ben a Balatoni Mú­zeum Egyesület, Debrecenben 1905 májusában, Csokonai halálának centenáriumán a városi műpártoló egyesület gyűjtött össze egy-egy múzeumra valót. Ma Keszthelyen és Debrecenben áll és büszkélkedik az ország talán két legszebb mú­zeumépülete. Hódmezővásárhelyen 1904-ben ipari és mezőgazdasági kiállításra készültek, s a rendezőségbe a vásár­helyi művészeket, Tornyai Jánost és társait is beválasztották. Két hét alatt két nagy szobára való anyag, művészeti és néprajzi tárgy gyűlt össze a városból és a tanyavilágból. A kiállítás sikere állandó múzeum létesítésére buzdította vásárhelyie­ket. A múzeum őre az akkor éppen frissen színitanodát végzett, vaká­cióra hazatérő, a gyűjtőmunkában lelkesen részt vállaló Kiss Lajos lett, ki örökre felcserélte ihletet adó múzsáit, s odahagyta Thália templomát, a színházat. Kiss Lajos lett ezután a magyar néprajz „atyja”, a szegény emberek éle­tének haláláig kutatója, Győrffy István mellett a XX. századi ma­gyar néprajztudomány klasszikusa. A Nyírségben élt a csodadoktor Jósa András, ki a maga mulatságá­ra és tudományos kíváncsiságának kielégítésére ezeréves álmokat akart megfejteni. A maga költsé­gére ezeréves sírokat tárt fel Sza­bolcsban, s szenvedélye nyomán Európa-hírű leletek kerültek fel­színre a honfoglaláskori Magyaror­szágról. Ma 180 kisebb-nagyobb múzeu­munk van, s tavaly hat és fél mil­lióan látogatták e gyűjteményeket. Minden esztendőben, ősszel mú­zeumi hónap hívja fel a figyelmet még inkább a magyar múzeumok kincseire. 1968-ban a múzeumi hó­nap eseményei éppen Nyíregyhá­záról indultak el, ahol a Jósa And­rás Múzeum fennállásának 100. év­fordulóját ünnepelte. Mindezek után hogyan lehetne szólni ma, az atom, a holdutazás és televízió szinte mindent elsöprő éveiben, a közfigyelmet más irá­nyokba terelő, vagy mindenesetre megosztó időkben a régi múzsák­ról — a múzeumokról? Már a múzeumok megnövekedett számából — a felszabadulás előtt mindössze 48 múzeum volt Magyar­­országon — is következtetni lehet a megnövekedett érdeklődésre. De ez az érdeklődés ma másfajta — mást kívánnak a múzeumok és mást igényel a nagyközönség. A nagyközönség nagy része csu­pán a látvány kedvéért, az alka­lom szülte kíváncsiság okából jár múzeumba. A tihanyi múzeumot például, szerencsésebb esztendők­ben, egymillió látogató tekinti meg. E látogatók jelentős többsége csu­pán kirándulóként érkezik valami­­­­lyen balatoni irányból Tihanyba, s ha már ott van, megnézi a múzeu­mot is. Természetes, hogy az egyszeri lá­togatók e milliós tömegére is nagy szükségünk van, mint ahogy vi­lágszerte a múzeumok látogatói­nak hetvenöt-nyolcvan százaléka iskolás, akiket tanáraik vezetnek el Izlandtól Indiáig és Amerikától Ja­pánig a múzeumokba. A múzeum ma már egy kicsit kulturális centrum is — legalábbis azzá kellene válnia. Debrecenben például Múzeumi Kurír jelenik meg, melyet a Hajdú-Bihar me­gyei Múzeumbarátok Köre ad ki, aktuális eseményekről, a múzeumi életről tájékoztatva az érdeklődő­ket. Milyen figyelemre méltó ebben a szép kiállítású közlönyben a Mú­zeumbarátok Körének tagnévsora, s külön az Éremtani Szakosztály Debreceni Csoportjának névsora, ők igazán múzeumbarátok, tevőle­ges tényezői nemcsak a múzeumi életnek, hanem városuk, megyéjük művelődésügyének is. Kalocsán még nincs múzeum, most szervezik. De a város vezetői s az értelmiség színe-java mindent elkövet, hogy a helyi múzeum mi­nél előbb megnyílhasson. Addig is a legkülönfélébb módokon gondos­kodnak „múzeumi” témákról. Ami­kor például a járási könyvtár szék­házában — amit különben a régi zsinagógából alakítottak át — a fu­­turizmusról szólt az ismeretter­jesztő előadás („A huszadik század nagy művészeti mozgalmai” sorozat keretében), az előadás után az egyik főorvos az alagsorban kiállí­totta mintegy négyszáz darabból álló, Magyarországon egyedülálló cári és forradalmi papírpénzgyűj­te­ményét, az 1914—1924 közötti idők­ből. Társadalmi segítséggel is alakul­nak ma múzeumok. A lakosság ösz­­szefogása tette lehetővé Nagykani­zsán a Thúry György Múzeum fel­állítását. Erdészek, vasutasok, me­zőgazdasági vállalatok, mérnökök és diákok fogtak össze, hogy a ma­gyar történelmi középkor­i, legen­dás alakjáról elnevezett múzeum Zala megye egyik kulturális köz­pontja lehessen. Hiszen azok, akik ma a társadalmi összefogás keretei között segítették felépíteni a mú­zeumot, holnap maguk is, gyere­keik­ is lelkes látogatói lesznek az új intézménynek. A múzeumok a fővárosban és or­szágszerte keresik a módot és lehe­tőséget, a testvéri Múzsák segítsé­gével, hogy a modern kornak meg­felelő kiállítási módszerekkel, az egyes állandó és időszaki kiállítá­sokat kísérő műsoros estekkel ki­elégítsék a közönség sokirányú ér­deklődését. A Petőfi Irodalmi Múzeum, amely a Károlyi-palotában kapott végleges helyet, a régi palota lo­vardájában olyan kultúrtermet lé­tesít, ahol nemcsak irodalmi estek, művészi koncertek, viták rendezé­sére nyílik lehetőség, hanem a Filmtudományi Intézettel együtt­működve megalakítja az irodalom­barátok zártkörű filmklubját, ahol irodalom- és filmművészet szeren­csés találkozására kerülhet majd naponta sor. Ezzel természetesen kitágulhat a régi múzeumlátogatók — főként irodalomtanárok és diá­kok — eddig főleg irodalomköz­pontú érdeklődése is. A múzeumok feladata ma ugyan­az, mint akár száz évvel ezelőtt. Ablaknyitás, régi világokra. Ma is a múzsák templomai, a modern múzsáké. Tóbiás Áron tollheggyel*®®* kiárusítunk. Meg kell szoknunk a konkurrenciát. ÍGÉRETFÖLDJE Van egy idős barátom. Afféle „szentírásos” ember. Nem bibliai értelemben, hanem úgy ahogy Ady írta Móriczról, már ti azt, hogy „kinek szent az írás”. Nos ő is írogat, versekkel, cikkekkel, rövidke rögtönzésekkel szokott bennünket felkeresni, összes mű­vei közt van már vers a „Hóvi­rágról” a „Tavaszi ébredésről”, a „Kék könnycseppekről” s találko­zásunkkor mindig az az első szava, na mikor jelenik meg. Hát mit mond erre a rutinos szerkesztő? A következő számban. Mivel pedig a következő szám mindig a következő, így aztán a közlés alaposan elhúzódhat. A minap beállít s mutatja a legújabb „Gyöngycseppet". Hát — mondom némi sunyítással — de az én idős barátom­ már a szemem hunyorítását is ismeri s ő is ba­­zsajog huncutkásan, megértően. „El — csóválta a fejét — nagy­mesterek vagytok ti szerkesztők. „Dehát — legyint bölcs iróniával — én még ezt is megbocsátom nektek. Mert itt legalább mégis­csak az ígéret földjén érzem ma­gamat. Mindig csak ígértek és so­hase jelenik meg semmi.” — „Na látod — mondom elis­merően — ez viszont eddigi leg­jobb alkotásod. Az újságban van a helye ...” BRAVÚROS NYOMOZÁS Olvasom kedvenc lapomban, a Film Színház Muzsika legújabb számában, hogy „Má­jusban nem találkozhatnak a nézők a híres-nevezetes Maig­­ret-felügyelővel. Több levél és telefon reklamálta nálunk is a felügyelő távollétét. Kérésünkre a tévénél közölték, hogy bizonyos technikai okok miatt, május va­lóban Maigret nélküli hónap, de június 7-én, vasárnap 21.20-kor ismét feltűnik a képernyőn a ro­konszenves felügyelő. Talán még a saját májusi eltűnését is kinyo­mozza.” Nos Maigret ezúttal is megle­petéssel szolgált. Kinyomozta sa­ját májusi eltűnését. Bravúrosan. S május 20-án este már azt is kö­zölte a magyar tévé­nézőkkel, hogy ezúttal egy bizonyos pince rejtelmeibe fog alámerülni. A té­vé bájos bemondónője meg azt közölte, hogy Maigret felügyelő legújabb kalandjait „bizonyos technikai okok miatt” tűzték mű­sorra ... (b. i.) Lakásépítés, lakásgazdálkodás A közelmúltban jelentette meg a Kossuth Könyvkiadó „A lakásépítés és la­kásgazdálkodás időszerű kérdései"­című összeállítást. A könyv szól a lakáshely­zet felszabadulás előtti állapotáról, a felszabadulást közvetlen követő évek lakás­­politikájáról, a tizenöt éves lakásfejlesztési terv teljesítésének eredményeiről, a lakásépítés jelenlegi rendszeréről, annak problémáiról, a lakásgazdálkodás fej­lesztésének távlati terveiről. A kiadványt a Hajdú-Bihar megyei kirendeltség eljuttatja valamennyi pártszervezethez, így a kiadványt a munkahelyi pártszer­vezeteknél lehet megvásárolni. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1970. MÁJUS 23.□ A két fiú is... Nem ritka, de nem is mindennapos dolog, hogy az apa szenvedélyét egyszerre két fiú is örökölje. Molnár Ágoston, a Mosonmagyaróvári Szakmunkásképző Iskola tanárának fiatalkori hobbyja a fafaragás. A hat elemit végzett gyereknek később ez kereseti forrása lett egy ideig, majd tehetsége révén az Iparművészeti Főiskolán Ohmann Béla szobrászművész tanítványa lett. Az apa és két fia kiállításra rendezi az anyagot. (MTI-fotó : Bajkor J. felv.)

Next