Hajdú-Bihari Napló, 1970. május (27. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-31 / 126. szám

­XVII. ÉVFOLYAM 126. SZÁM • ÁRA: 1,20 FORINT • 1970. M­ÁJ­U­S 3­1., VAS­Á­R­N­AP T­egnap délután ünnepélyes csa­patgyűlés keretében adták át a KISZ KB vörös selyem­zászlaját a hajdúnánási s.­zámú általános iskola 5118. számú Ady Endre úttörőcsapatának. A ■sapatgyűlésen megjelent dr. Amb­­rus István, a megyei tanács üg­­ynöke, Sebő Simon, az MSZMP hajdúnánás Városi Bizottságának ttkára, Köhidi László, az Orszá­­gos Úttörőelnökség tagja, dr. Al­lert Béláné és Pataki György, a CISZ megyei bizottságának titká­­ai és Tarr Sándor, a Hajdúnánási Városi Tanács vb-elnöke, valamint a helyi társadalmi, tömegszerveze­­ek és a patronáló üzemek, ter­­metőszövetkezetek képviselői. A Átadták a KISZ KB selyemzászlaját A HAJDÚNÁNÁSI 3. SZÁMÚ ÁLTALÁNOS ISKOLA ÚTTÖRŐINEK jelentésbeadás és a zászlóbeho­zatal után Gyula Sándor igaz­gató nyitotta meg a csapatgyű­lést, majd Köhidi László mondott beszédet, melyben méltatta a csa­pat munkáját és átadta a zászlót. A csapat nevében Mónus Imre csapatvezető köszönte meg a ki­tüntetést. A zászlóra politikai szervek, üzemek, KISZ-szerveze­­tek, úttörőcsapatok kötöttek szala­got. Az ünepélyes csapatgyűlés az úttörők műsorával zárult. A zászlóátadás ünnepélyes pil­­anata 100 lakatos, 23 villanyszerelő, 10 esztergályos ipari tanulóra várnak még az iskolák Nem kell külön hangsúlyozni milyen nagy jelentősége van a szakmai tanulók képzésének, az utánpótlás biztosításának az ipar­ban. Az új iskolai év közeledtével mind aktuálisabbá válik a még meglevő keretek betöltése. Me­gyénk, városunk munkaügyi szer­vei sokat tesznek azért, hogy a szakmunkásképzés üteme ne sza­kadjon meg és a lehetőségekhez képest jelentkezzenek a fiatalok azokban a szakmunkásképző isko­lákban, ahol még betöltetlen he­lyek vannak. A 109. számú Ipari Szakmunkás­képző Intézetnél 60 géplakatos, 31 jáműszerkezeti lakatos, 23 villany­­szerelő, 18 esztergályos, 18 aszta­los, 14 híradástechnikai szerelő, 11 kovács, 10 mezőgazdaságigép-sze­relő, 11 cipész, 8 marós, 6 galva­nizáló, 6 hegesztő, 6 férfiszabó, 6 címfestő, 5 bognár, 5 szűcs, 5 kár­pitos, 4 szíjgyártó és 2 karosszé­ria-lakatos ipari tanuló számára tudnak még képzést biztosítani. A 108. számú Ipari Szakmunkás­­képző Intézetnél 14 bádogos, 14 be­tonozó, 9 ács-állványozó, 8 kőmű­ves, 8 vasszerkezeti lakatos, 5 szobafestő, 4 cserépkályhás, 4 üve­gező, 3 felvonószerelő, 3 víz-gáz­szerelő, 2 műkőkészítő szakmunkás részére van képzési lehetőség. A Ruha-, Kötő-, és Hurkolóipari Szakmunkásképző Iskolánál 8 of­szet gépmester, 6 magasnyomó gép­mester, 4 nyomdagépszerelő, 4 női szabó­ipari tanulót vehetnek még fel, s a Kereskedelmi- és Vendég­látóipari Szakmunkásképző isko­lánál négy olyan fiatalt várnak, akik vegyesiparcikk eladók szeret­nének lenni. A szakmunkásképző iskolák te­hát a fenti szakmákra várják a fia­talokat! Elindultak az első segélyszállítmányok a patronált csengeri Lenin Tsz-be Szombaton délelőtt küldöttgyű­­lést tartott a megyei tanács épüle­tében a Debrecen és Környéke Ter­melőszövetkezetek Területi Szövet­ségének küldöttgyűlése. Mocsári András szövetségi elnök megnyitója után Juhász András szövetségi titkár ismertette a TOT- tal és a szabolcsi vezetőkkel történt megállapodás részleteit: a Debre­cen és Környéke Területi Szövetség a Hajdúsági Tsz-szövetséggel együtt a közel 10 ezer holdas csengeri Le­nin Tsz segítését és patronálását kapta meg és vállalta el. Több mint 50 millió forint az árvízkár a ko­rábban igen jól gazdálkodott tsz­­ben, s anyagi, természetbeni, gépi segítségre ugyanúgy szükségük van, mint a kiváló szakmunkásokra. Ép­pen ezért a küldöttgyűlés felszóla­lói egyhangúan azt hangsúlyozták: minden támogatást megadnak, ami segíti és gyorsítja az élet normali­zálását a sok kárt szenvedett terü­leten. Szállítottak már burgonyát a vállalkozáson keresztül, elvittek 15 mázsa száraztésztát az élelmezés­hez. A legfontosabb ezekben a na­pokban az élelem gyors biztosítá­sa. De folyamatos lesz a támogatás, s összetett­­feladatot is követel. A tagszövetkezetek mindegyike egy jól képzett szakmunkást ad az épít­kezésekhez, s innen irányítanak át traktorokat — vezetőkkel együtt —, hogy minél előbb megműveljék, be­vessék a szövetkezet földjeit. A Le­nin Tsz állatállományának egy ré­szét már elhelyezték a Hortobágyon, azt ott maradtak részére pedig bá­lázva küldtek takarmányt. -----K 25-100---------------­ Országos riadó mozgósította tegnap az úttörőket, kisdobosokat. A „Szabad hazában -a Lenin útján” mozgalomban a pajtások megismerték hazánk felszaba­dulásának történetét, Lenin életét, tettekkel járultak hozzá szocialista hazánk építéséhez. Ebben az évben is szerte az országban a pajtások sok emlékezetes eredménnyel gazdagították szervezetük közel negyedszázados történetét. Legyen maradandó élmény minden kék- és vörösnyakkendős pajtás számára a „Szabad hazában - Lenin útján” mozgalom, ezért a mozgalom záróaktusaként az ,,R­ef­ico” Országos Parancsnoksága nagy, országos harci játékot szervez ha­zánk felszabadulására és Lenin születésnapjára emlékezve. Az úttörőcsapatok a felszabadító szovjet hadsereg harcait segítő partizáncsoportokká alakulnak át, az úttörőtanácsok pedig a partizáncsoport parancsnokságává. Minden csapat a forradalmi mozgalmak valamelyik hőse nevét veszi fel. Az országos hadijáték­ban részt vesz hazánk összes kisdobosa és úttörője. Hajdú-Biharban 30 ezer kis­dobost és 36 ezer úttörőt jelent! Kádár János, az MSZMP Központi Bizottságának első titkára és Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke Bíró József külkereskedelmi mi­niszter társaságában szombaton látogatást tettek a Budapesti Nemzetkö­zi Vásáron (Napló-telefotó — Vomser Antal felv.) Elutazott hazánkból a szovjet kormányküldöttség A magyar—szovjet gazdasági és műszaki-tudományos együttműkö­dési kormányközi bizottság IX. ülésszakán résztvevő szovjet kor­mányküldöttség Mihail Leszecskó­­nak, a minisztertanács elnökhelyet­tesének vezetésével szombaton dél­előtt elutazott Budapestről. A delegáció búcsúztatására a fe­rihegyi repülőtéren megjelent dr. Horgos Gyula kohó- és gépipari miniszter, Gyenes András külügy­miniszter-helyettes és az együtt­működési bizottság több magyar tagja. Ott volt a delegáció búcsúz­tatásán F. J. Tyitov, a Szovjet­unió budapesti nagykövete. (MTI) Kitüntetések társadalmi munkáért Debrecenben a II. kerületi Bem téri pártszervezet és a Hazafias Népfront közös békegyűlést rendezett a pártszer­vezet helyiségének nagytermében. Dr. Hársfalvi Alajos, a II. kerületi Tanács végrehajtó bizottságának elnöke tartott előadást, majd ismertette azokat a fel­adatokat, amelyek a II. kerület dolgo­zóira várnak a virágos Debrecenért moz­galom céljainak megvalósítása terén. Dr. Hársfalvi Alajos ezután kitünte­tő jelvényeket adott át a kerület leg­jobb társadalmi munkásainak. Az arany­fokozatot 14-en, az ezüstöt 23-an, a bronz fokozatot 33-an kapták meg az el­múlt évben végzett munkájukért. Az építők napja Az építők napja mai rendez­vényei között szerepel az Épí­tők sporttelepén az építőipar húszéves fejlődését bemutató fotó-, grafika és makett kiállí­tás, mely az egész napos sport- és kultúrműsorral egyidőben 9 órakor nyílik meg. A sportve­télkedőben az építőipari válla­latok sportkedvelői mérik ösz­­sze erejüket és tudásukat a kü­lönböző sportágakban. A sza­badtéri színpadon délelőtt 10 órakor bábjáték, utána férfi-, női- és gyermekruha divatbe­mutató lesz. Délután folytatód­nak a sportküzdelmek, vala­mint a kultúrműsor. Fellépnek fővárosi és debreceni művé­szek, s a táncegyüttesek közt a Hajdú táncegyüttes is. Este a sporttelepen szabadtéri bál lesz. Mindez persze csak jó idő­járás esetén. Bartók Béla IV. nemzetközi kórusverseny Debrecenben SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUMBAN Sajtótájékoztatót tartott a Műve­lődésügyi­­Minisztériumban május 29-én, pénteken délelőtt dr. Tar Károly, a Debreceni Városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályának helyettes vezetője az idei nyáron Debrecenben megrendezésre kerülő Bartók Béla IV. nemzetközi kórus­­versenyről. A tájékoztatón részt vettek az országos és megyei sajtó­­orgánumok képviselői, munkatár­sai. Dr. Tar Károly a következő részleteket hozta nyilvánosságra a nemzetközi kórusversenyről. A Bartók Béla IV. nemzetközi kórusversenyt 1970. június 28-tól július 3-ig rendezik meg Debrecen­ben. A kórusverseny a város zenei hagyományaira, kóruskultúrájára, az eddig megtartott hazai és nem­zetközi zenei rendezvényekre épül. A kórushagyományok a XVIII. szá­zad elejére nyúlnak vissza, amikor Maróthi György professzor megala­pította a református kollégiumi kántust. Az első nagy dalostalál­kozót 1868-ban rendezték meg Deb­recenben, aminek hagyományai 1882-ben és 1929-ben folytatódtak. Debrecen korán hitet tett az új ma­gyar zene képviselői, Bartók és Ko­dály mellett is, amikor 1934-ben az ifjúsági énekkarok Kodály-estet tartottak. A felszabadulás után először 1961-ben, majd 1966-ban és 1968- ban találkoztak Debrecenben Euró­pa élvonalbeli kórusai. A most megrendezésre kerülő Bartók Béla IV. nemzetközi kórus­­verseny egybeesik hazánk felszaba­dulásának 25. évfordulójával, de ezzel a nagyszabású rendezvénnyel emlékezünk Bartók Béla halálának 25. évfordulójára is. A Bartók Béla IV. nemzetközi kórusversenyen 31 magyar és 22 külföldi kórus vesz részt. A kiemel­kedő magyar együttesek mellett bolgár, lengyel, olasz, szovjet, oszt­rák, finn, kubai, NDK, jugoszláv, francia, svéd, román, cseh, szlovák, nyugatnémet és holland dalosok ér­keznek Debrecenbe. A kórusok XX. századi és folklór művek kategóriájában versenyez­nek. Az elődöntőben egy-egy Ko­dály, a döntőben egy-egy Bartók mű a kötelező szám. A nemzetközi zsűri elnöke Farkas Ferenc kétsze­res Kossuth-díjas zeneszerző. A zsűri tagjai: Vasil Arnaudov (Bul­gária), Franz Burghart (Ausztria), Gustav Ernesalis (Szovjetunió), P. Andre Gaillard (Svájc), Horst Irz­gang (Német Demokratikus Köztár­saság), Nagy Olivér és Vásárhelyi Zoltán (Magyarország). Az első három helyezett kórus díjat és diplomát kap. Az I. díjat nyert kórusok a Debreceni Városi Tanács trófeáját is megkapják. A debreceni Kodály Zoltán Zenemű­vészeti Szakközépiskola különdíjat alapított a Kodály-műveket leg­szebben tolmácsoló magyar kórus részére. A Magyar Gördülőcsapágy Művek és a Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat szintén külön­díjat ajánlott fel a kiemelkedő mű­vészi teljesítményt nyújtó együtte­seknek. A verseny mellett gazdag prog­ram várja a vendégeket. A kórusok felvonulása, köszöntése után a meg­nyitó ünnepségen hangzik el a Deb­receni Kodály Kórus és a Debreceni MÁV Filharmonikus Zenekar elő­adásában Gulyás György vezényle­tével Szokolay Sándor Magyar Kó­russzimfónia című műve, amit a ze­neszerző Debrecen kérésére írt. A versenyprogram mellett este kon­certeket is rendeznek. A Bartók-es­­ten a nagy magyar zeneszerző kó­rusműveit mutatják be és elhang­zik a Cantata Profana is a Magyar Rádió és Televízió Énekkarának előadásában, Lehel György vezény­letével. A kortárs művek hangver­senyén Farkas, Bárdos, Hindemith, Orff, Deissler, Dallapiccola művek hangzanak el. Külön koncertet ren­deznek felszabadulásunk 25. évfor­dulója tiszteletére, amelyen Farkas, Sugár, Durkó, Vásárhelyi egy-egy műve mellett Eisler, Lenin requi­­em-jét is bemutatja a rostocki egyetemi kórus. Éneklő-est, szere­nád-est, vidéki fellépések, zenei té­májú filmvetítések, Bartók emlék­­kiállítás teszik színessé a Bartók Béla IV. nemzetközi kórusverseny programját.

Next