Hajdú-Bihari Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-16 / 217. szám

RWPLO Bürokrácia — miniben Az érdekvédelmi szervezet, melynek magam is tagja vagyok, az egyik minisztérium hatodik emeletén székel. Az elmúlt hét egyik dél­előttjén bekopogtam, hogy rendezzem hátralékos tagdíjamat. Azt mondják, igen udvariasan. — Itt csak a szakosztályunk működik. Tagsági díjat a második emeleten lehet fizetni. Megértettem. Leballagtam a második emeletre. A tizenötös számú szobában dolgozó elegáns kartársnővel illő tisztelettel közlöm szándékomat. Erre ő kiállítja a nyugtát negyven forintról két példányban. Az egyiket átnyújtja. Én is át akarom nyúj­tani a negyven forintot, ő­n azonban határozottan elháríja: — Átellenben van a pénztár, csak ott lehet fizetni. Megértettem. Megtaláltam a pénztárt, éppen zárva volt. Szeren­csémre, csak néhány percet kellett álldogálnom a folyosón. Jött egy még elegánsabb kartársnő. Engedelmet kért, amiért megvárakozta­tott. Ő már hajlandó volt elfogadni tőlem a pénzt. — Legyen olyan szíves, vezesse be a tankönyvembe, hogy nincs erre az évre hátralékom — mondom. — Az nem az én reszortom — feleli. — A bélyegző a titkárságon van, az első emeleten. Megértettem. Megköszöntem a hozzám való jóságát. Lejjebb bal­lagtam. Aránylag hamar megleltem a titkárságot, ahol egy csoda elegáns kartársnő szó nélkül beütötte a pecsétet a tagkönyvembe. Köszönés helyett ennyit mondott: — Szerencséje, hogy itt talált. Miért az utolsó pillanatban jött? Már éppen indulni akartam . . . Megértheti, uram, elvégre mi is dol­gozók vagyunk.. Megértettem. És örültem a szerencsémnek. Csak azt nem értem, ha megfeszítenek se, hogy ezt a pofon­egyszerű műveletet miért kell boszorkányosan agyonszervezni? Ha magam maradok, akkor se hiszem, hogy egy szál kartársnő ne tudná mindezt elintézni. Harminc perc helyett — öt perc alatt. Azóta is azon morfondírozok: hátha nemcsak ez az egy intéz­mény van ilyen akkurátuson túlszervezve nálunk? Nem kerül ez ne­künk vajon túlságosan sokba? Tóth Endre Válasz a Napló cikkére: A tények egyszerűbbek Szeptember 9-én írt megjegyzé­sében Bényei József szóváteszi, hogy az illetékes művelődési szer­vek kihagytak egy lehetőséget, el­szalasztottak eg­y alkalmat, amikor szót válthattak, gondolatot cserél­hettek volna az egyetemek KISZ- vezetőivel a város és az egyetem kulturális kapcsolatairól, az együtt­működés lehetőségeiről, elmélyíté­séről. Többször találkoztunk már az egyetemek állami és ifjúsági veze­tőivel. Az eszmecserék, viták hasz­nosak voltak, közös akciókhoz, programokhoz, konkrét eredmé­nyekhez vezettek. A művelődési élet dinamizmusa, sajátossága szüksé-­ gessé is teszi a kapcsolatok folya­matosságát, állandó mélyítését. Erre az alkalomra azonban nem hívtak meg bennünket. Nem sza­lasztottunk el tehát egy lehetősé­get, mert ez részünkre nem is volt. Gondolatolvasók pedig még nem vagyunk. A rendező KISZ-bizottság vagy nem akarta, vagy adminiszt­rációs hibák miatt nem hívta meg az idézett művelődési szervek mind­egyikét , pl. a Városi Művelődési Osztályt, a Városi és Megyei Műve­lődési Központot. A Csokonai Szín­ház kapott ugyan meghívót, a köz­ben módosított időpontról azonban már őket sem tájékoztatták. A prob­léma tehát nem azonos tényei összhangról, elszalasztott lehetőség­ről, sejtelmes, nem látható felelős­ről szóló fejtegetéseivel. A tények világosabbak és egysze­rűbbek. Nem árt a megjegyzéshez azokat is ismerni és figyelembe venni. Dr. Tar Károly, a városi tanács vb művelődésügyi osztályának vezetőhelyettese Válasz a válaszra: A tények makacsak Megjegyzés az összhangról című írásomnak az volt a célja, hogy fi­gyelmeztessen, szervezési hibák és mulasztások gyakran a legjobb szándékú ügynek is gátat állíthat­nak. Nem vontam felelősségre egyetlen szervet sem azért, mert nem jelent meg a beszélgetésen. Csak éppen konstatáltam, hogy nem jelentek meg. Azért örülök a városi művelődésügyi osztály vála­szának, mert belőle egyértelműen kiderül, hogy a találkozó elmara­dásáért a rendező szervek a fele­lősek. S ez fontos a jövőre nézve, bár a tényeken nem változtat: a beszélgetés elmaradt. Meggyőződésem továbbra is, hogy egyrészt elszalasztott lehetőségről van szó, másrészt az összhang hiá­nyáról. Tudom, hogy a városi ta­nács vezetői sokszor tárgyaltak az egyetemistákkal kulturális ügyek­ről, azonban ez olyan alkalom lett volna, ahol minden egyetem képvi­selői egyszerre vannak jelen, köz­vetlenül az éves akcióprogram ki­dolgozása előtt, ami ritka alkalmat jelent. És úgy hittem, a város vala­mennyi fontos művelődési intézmé­nye és szerve érdekelt abban, hogy az egyetemisták állandó közönséget jelentsenek a kulturális rendezvé­nyeken. Mint ahogy érdekelt is és részt is vettek volna a beszélgetésen, ha meghívják őket. A meghívás elma­radása viszont arra mutat, hogy a KISZ-bizottság és más kulturális szervek között akadozik az alkotó összhang. Különben Tar Károly vá­laszából is ez derül ki, hiszen ha az összhang meglenne, bizonyára meg­hívták volna őket a beszélgetésre. Nem érdemes azonban elefánttá felfújni az egeret. Ez az alkalom el­maradt, keressünk újat, másat, job­bat. Hiszen a tennivalók ugyancsak sürgetnek. S az újságíró továbbra sem vállalhat mást, mint hogy fi­gyelmeztet a hiányokra, gondokra, az elmaradt összhangra, s azzal a szándékkal, hogy segítse, erősítse a közös gondolkodást, a közös mun­kát. A felelősség megállapítása, a jobb megoldások kutatása vélemé­nyem szerint ilyen közös ügy. Nyil­­ván a rendező KISZ-bizottság is er­re a következtetésre jutott a siker­telen rendezvény után. A választ köszönöm, segített ab­ban, hogy tisztázódjon a felelősség s a jövőben jobb legyen az összhang hasonló rendezvényeknél. Bényei József Amikor Nyikolaj Afa­­naszjevics Kruglikov, ma­rós felébredt, az óra mu­tatója már fél kilencet mutatott. - Elkéstem - állapította meg ijedten, miközben nézte az éb­resztőórát. - El am­ egy egész félórát. Álom szuszék, buta ürge, alvó medve - korholta ma­gát ébredező lelkiisme­­rettel. Gondolatai azon­ban már az ellenkező végletbe csaptak: - Na bumm,­ elkéstem, hát el­késtem! - egyezett ki há­borgó lelkiismeretével. - Legalább végre egyszer kialszom magam. Aztán meg lesz, ahogy lesz! - és megfordulva a másik oldalára, aludt még egy­két órácskát. A munkahelyen a nap második felében jelent meg. - Hol járt maga dél­előtt? - kérdezte tőle szigorúan Szidorov, a műhelymester, amikor hívására jelentkezett az irodában. - A főmérnök elv­­társnál voltam. Érdekli őt az újítási előterjesz­tésem - füllentette kö­zönyösen Kruglikov. A főmérnök járt itt, és kereste magát mondta élesen a mester. - Kérdezte, hogy miért áll árván a maga munka­­padja? ,,Lebuktam” - villant át Nyikolaj Afanaszje­­vics agyán. De már el is mosolyodott, mint aki most tér észhez, és a homlokára csapott: - Mit mondtam? A főmérnöknél? Ha-ha-ha" Teljesen elment az eszem. Azt akartam mondani, hogy az üzemi bizottság elnökénél . . . - Az üzemi bizottság elnöke a főmérnökkel járt itt. Kruglikov úgy érezte, hogy minden összeomlik körülötte. Minden ere­jét összeszedve, ernyedt hangon nyögni kezdett. - Nem akartam én er­ről beszélni, de ha már így jött . . . Ma reggelre meghalt az­ egyetlen, hőn szeretett nagyaéném. A nagybácsikám teljesen odavan a bánattól. Hoz­zá utaztam ki, hogy részvétemet nyilvánítsam. - A megboldogult pe­dig üdvözletét küldi ma­gának - mondta nyu­godt hangon Szidorov. - Ő maga telefonált, hogy­ Imre felől is érdeklődött. Nyikolaj Afanaszjevic esét forróság öntötte el, szégyenében rákvörös lett amiatt, hogy hazudott, hogy be akarta csapni a világot. Úgy érezte ma­gát, mint egy rajtakapott kisfiú. Végül is bátran a főnöke szemébe nézett: - Egyszerűen elalud­tam. Ezért jöttem be csak Vétkemért teljes fele-ebéd után, vállalom a fősséget és a következ­ményeket. Kérem, adjon papírt, ceruzát és már írom is a jelentést. Elment az esze! - mondta ijedten Szidorov. Hisz magát, galam­­bocskám, akkor elbocsát­­ják! És pontosan akkor, amikor úgyis bajban Van a terv teljesítése, amikor minden munkás aranyat ért - Nem! Ezt nem! - vágta rá keményen Krug­likov. Elaludtam, és ezért megérdemlem a büntetést. - De gondoljon ránk. a­ brigád kollektívájára! Maga veszélybe sodorhat­ja a terv teljesítését. És végül is ez tiszta önzés lenne magától. Nem szé­gyel­li magát? Szidorov meg sokáig könyörgött, nyugtatgatta Kruglikov lelkiism­eretét, míg végre sikerült lesze­relnie az ellenkezését. Ha nem, biztos talajt érez­vén a lába alatt, a ma­rós visszanyerte önbizal­mát . - No, rendben van -egyezett bele, nem írok semmiféle jelentést, maga viszont ennek fe­jében ad nekem még két szabadnapot. - De mire az a két szabadnap? - A hiányzók listáján szerepelek egynéhány szó­rakozóhelyen.. Mit lehetett tenni? - Megkapta. Fordította: Sigér Imre Plusz két nap szabadnap... Két képzőművészeti évforduló emelkedik ki az utóbbi napokból, amelyekre emlékeznünk kell. Száz évvel ezelőtt, 1870-ben szü­letett Vedres Márk, a magyar szob­rászművészet egyik kiemelkedő alakja. 1919 előtt Münchenben, Franciaországban, Itáliában dolgo­zott. 1919-ben szerepet vállalt a Ta­nácsköztársaság művészeti életében, ezért börtönbüntetésre ítélték. Újabb évtizedet töltött Itáliában, majd hazatért. Munkássága köz­pontjában az ember állott, a cse­lekvő, hívő, ifjú ember, legtöbb s legjelentősebb alkotásai bizonyít­ják ezt. Szocialista államunk Kos­­suth-díjjal és Kiváló Művész cím­mel tüntette ki. Kilencvenegy éves korában távozott tőlünk, alkotásait közterek, múzeumok őrzik. Tíz esztendeje halt meg Szőnyi István, századunk magyar képző­­művészetének kiemelkedő nagysá­gú alakja. Műveit az egész­­világon ismerik és szeretik. A táj és az em­ber foglalkoztatta elsősorban, zebe­­gényi képei a magyar művészet ki­emelkedő alkotásai. E két művészre emlékezünk egy­­egy alkotásuk reprodukciójával. KÉT ÉVFORDULÓ Vedres Márk: Emberpár Szőnyi István: Női akt Kitüntették azokat az újságíró­kat, akik az árvíz idején az ország aggódó közvéleményét tájékoztat­ták. A legszebben csillogó érdem­rendet Pallai János kapta. Többhó­napos frontszolgálatának hosszadal­mas értékelése helyett — már csak azért is, mert nemrégiben sort ke­rítettünk erre — csupán egy mon­datban, de legalább tiszta szívből gratulálunk. S a­­kritikus titokban arra is gondol, hogy szinte a rádió debreceni tudósítója az egyedüli a vidéki munkatársak közül, aki az olyannyira szükséges, ám kicsit szá­raz tudósítások mellett emberköze­­­­libb interjúkat, riportokat is készít. (Kiszolgáltatottan.) Talán tíz per­cig tartott a beszélgetés. A riporter a mikrofon elé invitálta a vonakodó főművezetőt, aki szabadságolt két munkáslányt, hogy két­­ technoló­gusnak ne kelljen egyedül sava­­nyodni az éjszakai mulatókban. A riporter alig kérdezett valamit, tulajdonképpen az sem nagyon de­rült ki, hogyan zajlott le a tivornya, a csütörtöki „ifjúsági őrjárat” még­is kiemelkedett az elmúlt hét mű­sorai közül. A habogó, a felelőssé­güket áthárító bűnösök ugyanis szemléletesen bizonyították, milyen következményei vannak annak, ha egy vezető elveszti a lába alól az erkölcsi talajt, mennyire megront­ja egy munkahely levegőjét a hatal­maskodás. (Arcok a tükörben.) A tükör mindig kérdez. A riporter mindig kérdez. A riporter mindig egy ki­csit tükör is. A „tükör” sokáig ta­nárkodott, s az érettségi találkozók résztvevői közül kiválasztott né­gyet. Azt kutatta, mikor, mitől lesz valaki belsőleg is éretté? Kevés emberibb rádióélménnyel dicsekedhetem Bölcs István szom­bat délutáni műsoránál. A kérdező együtt kuncogott — mert együtt kuncogni — hajdani tanítványaival, s a nagy bensőségesség közepette egymás után tűnt fel a fedezetlenül tervezgető — aki mindig a világ ut­á kullog —, a sikeres — aki szimpatikus is lenne, ha nem szüle­tett volna bele a készbe —, az al­kalmazkodó— aki éppen alkalmaz­kodása által alakítja szőkébb környe­zetét — és végül az alkotó —■, aki már tágabb környezetét formálja —, egyszóval a riporter a felnőttilor küszöbe előtt topogó, azt áz-átlépő fiatalokat rendkívül érzékletesen, egyszersmind elméletileg is elfogad­hatóan mutatta be. Ezt szokás ri­portnak, mégpedig izgalmas riport­nak nevezni. Zöldi László Követendő példa A minap ,közöltük a hírt: Hajdúbö­szörményben, a Városi Művelődési Köz­pont és a Gépjavító Állomás közös rendezésében nyílt meg Nagy István, szolnoki szobrászművész kiállítása, a művelődési központ TIT termében.­­ A kállítás megnyitását is magára vál­lalta a­ Gépjavító Állomás: Kerekes Ká­roly igazgató mondott köszöntőt, beve­zető szavakat. A szocialista brigádok felvetették: jó lenne, ha az üzem alkalmanként kép­zőművészet kiállításokat rendezne, s a kívánság ölelkezett a művelődési ház szándékával, amely Nagy István mun­káiból készült kiállítást rendezni, így született meg a közös kiállítás gondo­lata, s maga a kiállítás is. A kiállításon a szocialista brigádok vezetői és tagjai szép számmal megje­lentek, érdeklődéssel figyelték a kiállí­tott kisplasztikákat, és nagy figyelem­mel hallgatták Székelyhídi Ágoston műelemző magyarázatát. Nagy István: Várandós című te­­rakottája HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. SZEPTEMBER 16.

Next