Hajdú-Bihari Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-17 / 218. szám

Őszi teendők a mezőgazdaságban Idén rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdeniük mezőgazdasági üzemeinknek. Úgyszólván az egész év — eddig — roppant nagy terheket rótt a tsz-ek, állami gazdaságok vezetőire, beosztott dolgozóira egyaránt. S a legnagyobb probléma az, hogy sok helyen nem tudtak — nem is tudhattak — megbirkózni az időjárás viszontagságaiból eredő nehézségekkel. Ezt ma már tisztán láthatjuk, hiszen az év egy jelentős szakasza lezárult, s láthatóvá tette, hogy ez idő alatt milyen eredmények, hozamok, kiesések mutatkoznak. Nos, az eredmények elmaradnak a korábbiaktól, a kiesések viszont jócskán meghaladják az eddigieket. Ezzel kell számolni ma minden mezőgazdasági üzemben, de ezt kell ismernünk valamennyiünknek, megyénk, országunk minden lakójának. S erre a tényre valóban aggodalommal figyel az egész ország. Nem kétségbeesett aggodalom ez, hanem olyan, amely jóindulatú megértést, tárgyilagosságot tételez fel a mezőgazdasági dolgozókkal szemben. Ma talán nincs is olyan ember — beosztásra, hivatásra való tekintet nélkül —, akit ne érdekelne, mi is van tulajdonképpen a mezőgazdaságban, s mi várható, a kiesések pótlására milyen lehetőségek vannak? Az aggodalom tehát azt fejezi ki, hogy ismerik, megértik az emberek a problémákat, a nehézségeket, amelyek ezen az éven különösen , nagy számban és súllyal jelentkeznek a mezőgazdaságban. Olyannyi£ Ha megértik, hogy elismerésüket fejezik ki mindazoknak az embereknek, akik ilyen nehéz körülmények között is helytálltak, akik nap mint nap végezték munkájukat - mostoha körülmények között is. A napokban a Debrecen Városi Tanács vb-ülésén hangzott el konkrét javaslat a vb-elnöktől, dr. Ács Istvántól, hogy a város termelőszövetkezeteinek vezetőit és tagjait dicsérjék meg, hogy fejezzék ki számukra elismerésüket azért a munkáért, amit az idén végeztek. Ellentmondásos talán a tény és a szándék? Ugyanis Debrecen szövetkezeteiben — csakúgy mint máshol, még több helyen — mindig van aratnivaló. Szeptemberi aratásról van szó, amihez hasonlóra régen nem került sor mezőgazdaságunk történetében. Nem, nincs itt ellentmondás, hiszen még így is bőven rászolgáltak a mezőgazdaság dolgozói a dicséretre, az elismerésre. S a vb-elnök javaslatát egyetértéssel és tetszéssel fogadták az ülés részvevői. Sokszor mondtuk már az idei nehézségekről szólván, hogy bizony olykor az elkeseredettség is látható jeleket hagy az emberek arcán. Igen, érthető, hiszen milliók elvesztése véste ezeket a jeleket az emberek arcára. Mindaz az övék, a mienk lett volna. Elkeseredtek hát,, sokszor, de nem véglegesen. Hiszen tudják, hogy ez rendkívüli szakasza volt a gazdálkodásnak. S a kormány és a párt agrárpolitikájában bíznak, bízhatnak, s az még e nehéz körülmények között is bebizonyította létjogosultságát, helyességét, sőt, hasznosságát is. Mindannyian tudjuk, hogy a gazdaságirányítás reformja, a jelenlegi agrárpolitikánk nélkül ez az esztendő lényegesen, sokkal nagyobb veszélyt jelentett volna népgazdaságunkra, mint így. S ezt tudnunk, látnunk kell. Az önállóság, a tsz-törvény, a nyugdíjtörvény, a nagyobb lehetőségek mind-mind olyan hangulati és tudati változásokat eredményeztek szövetkezeti parasztságunkban is, amely jobb munkában, a nehézségek leküzdésében jut és jutott kifejezésre. S erre az akarásra, tettrekészségre ma is igen nagy szükség van. Mert az évnek még egy igen jelentős, a jövő évet is befolyásoló csatáját kell megvívniuk mezőgazdasági dolgozóinknak. A nehézségek nem csökkentek, a tavasz, a nyár rendkívülisége folytatódik az ősz folyamán is. Az őszi betakarítás mindig nagy erőfeszítést jelentett a tsz-eknek, állami gazdaságoknak. Még kedvező körülmények között is. Most az őszi betakarítást máris kedvezőtlenül érintette a késői vetés, a növények érési idejének kitolódása, s köztudott, minél tovább van kint a határban a termés, annál nagyobb veszélynek, kárnak van kitéve, annál inkább problematikus a betakarítása, szállítása. Most minden itt dolgozónak legfőbb kívánsága az, hogy jó őszünk legyen. Ez igen sokat javítana az eddigi kedvezőtlen helyzeten. Kukoricáink jók, sokat ígérőek, szép termést adnak — ha .. . Sajnos, ide kell tenni ezt a szócskát, hiszen az idei esztendő úgyszólván kiszámíthatatlan, s nem lehetünk biztosak a jó, szép ősz beköszöntésében. Ugyanakkor éppen ennek az időszaknak van egy másik roppant jelentőségteljes munkaszakasza: az őszi vetések, mélyszántások. Mindkettő már a jövő évi terméseket érinti, a mostani munka milyenségétől függ, hogy jövőre mennyi terem földjeinken. Az őszi vetések, a kalászosok, a kenyérnek való vetése nagy munka, és fontos politikai kérdés is. S most újra csak azt kell mondanunk: az idén még nehezebb a minőségi követelmények betartása, a jó munka, mint bármikor. Nehezebb, mert még sok helyen nem tudták betakarítani a vetendő búzák előveteményét, s ott még jó talajelőkészítésre, jó magágykészítésre van szükség. Vajon lehetővé teszi-e ezt az időjárás? S ha az elővetemények betakarítását igen, akkor a jó minőségű vetést vajon nem akadályozza-e majd esőzés? Megannyi kérdés, amire nem lehet felelni. Mindenesetre egy biztos: a jövő évi kenyérnek valót az idén is el kell vetni, s méghozzá a lehetőségekhez képest mindenütt a legjobb minőségben. A vetőmagot, biztosítani, beszerezni szintén fontos kérdés. S ez ugyancsak fontos politikai kérdése ma népgazdaságunknak. Azt mondják a szakemberek, hogy a jól sikerült vetés, az ősszel elvégzett mélyszántás már fél siker a jövő évi termések szempontjából. S ez így is van, példákkal lehet bizonyítani. Ennek szellemében kell tehát mindenütt az őszi nagy munkafeladatokat megoldani, végezni. E témáról manapság országos szinten, fórumokon, minisztériumok vezetői, szakemberei vitatkoznak. Egyöntetű a megállapításuk: az idei ősz nagy munkáit csak közös, társadalmi összefogással lehet és kell megoldani, elvégezni. S ha ezt így tesszük, ha valamennyien érezzük és látjuk ennek fontosságát, akkor sikerülni fog. (B. L.) /’ Műszaki napok A város jövője A műszaki napokon Paksy Gábor, a Debreceni Tervező Vállalat városrendezési főmérnöke érdekes előadást tartott a város és a megye településtervezési jövőjéről. Az előadásban elhangzott, hogy az országos lakásépítési koncepció helyi megvalósulása a városban, mintegy tizenkétezer lakás felépítésével számol a negyedik ötéves tervben. Ez a szám azt jelenti, hogy évi átlagban 2400 lakás megépítése válik szükségessé. A város növekedésének üteme azt mutatja, hogy helyesek azok a távlati elképzelések, amelyek szerint Debrecen lakossága az ezredfordulóig megkétszereződik, s ez a tény ötvenezer új lakás építését kívánja meg. Ilyen nagy tömegű lakás gazdaságos felépítésére csak egyetlen gazdaságos lehetőség kínálkozik: a házgyári építkezés. (Csak egy adat a gazdaságosságra: azonos alapterületű házgyári lakás munkaerő igénye fele a hagyományos építési módszerekkel épült lakásénak.) Az ebben az évben elkészülő házgyár hat típus előállítására lesz képes. A házgyári termékeket Debrecenben használják fel, a megyében másutt nem lesz olyan nagy a felépítendő lakásszám, hogy gazdaságos legyen a házgyári építkezés. Ezért az előadó a továbbiakban azokkal a városrendezési kérdésekkel foglalkozott, amelyek felszínre kerülnek a házgyári lakások elhelyezésével kapcsolatban. Az ily módon épített lakásoknál fennáll az a veszély, hogy a házak túlságosan egyformák, s a kialakított városkép uniformizált lesz. A házgyári hat alaptípusban ma csak a sávház és a pontház jelent változatosságot. A meglevő alaptípusok nem használhatók az egyhangúság veszélye nélkül több ezer lakás felépítésében. Ilyen mennyiségű lakás a meglevő típusokból a város építé-szeti képét sivárrá, jellegtelenné tenné. Ennek elkerülésére írták ki a debreceni házgyári tervcsalád pályázatot, s ez első az országban. A pályázat igen figyelemre méltó eredménye az, hogy a kiíró szervek sok hasznos javaslatot kaptak a debreceni típusok kialakításához. A pályázat végső soron bebizonyította, hogy a házgyári technológiával az egyedi tervezésű lakóépületekkel azonos színvonalú építészeti alkotások hozhatók létre, s azt, hogy a gazdaságossági, lakáspolitikai, valamint az építészeti igények összegyeztethetők. Az előadó foglalkozott az egyéb lakásépítések város-, rendezési problémáival is. Az utóbbi évek során a társasház építési forma a családi házzal szemben a magán lakásépítés fő formájává vált. Néhány észrevétel azonban szükséges ahhoz, hogy helyesen ítéljük meg a társasház építéseket. A Nagyerdő közvetlen közelében levő zöldterületi hatással bíró rész beépítettsége kezdi megváltoztatni a terület jellegét. Ha a beépítést túlzásba viszik, az ellátás nem lesz majd megfelelő. (Legkirívóbb példája a túlzott terület kihasználásnak a Bolyai, a Poroszlai és a Sestakert utca.) A növekvő társasházépítések ütemében kell növekedni a közintézmények számának is, különben a társasházak lakói hátrányos helyzetbe kerülnek. A családi házépítés negatív jelenségei a város külterületén ellátás nélkül, engedély nélkül épülő házak. Ezeket a gombamódra szaporodó házakat a jövőben vagy be kell vonni a városi ellátás rendszerébe, vagy pedig meg kell ezeket szüntetni. * Külön gond Debrecenben — igaz más városokban is — a fokozott lakásépítés mellett a régi lakóházak fenntartása. Ha a lakóépületek korát 100 évre becsüljük, évente mintegy 4000 lakás megszűnése volna műszakilag természetes. Ezzel szemben 1962-ben 11, 1964-ben 51, 1966-ban 84, 1968-ban 124 lakás szűnt meg. Ezek az adatok mutatják, milyen állapotban vannak a régi lakások, hiszen nem azért nem szűnik meg az évi 4000 lakás, mert jó állapotban van, hanem azért, mert nincs elég új. Debrecenben évente 200 millió forint értékű fenntartásra lenne szükség. Ez a probléma annál is fontosabb, mert ha a lakóépületek állaga tovább romlik, a lakásviszonyok nagyarányú lakásépítés ellenére sem javulnak kellő mértékben. A negyedik ötéves terv lakásépítési koncepciójának megvalósítása városunkban nem könnyű feladat. Az építő és a tervező a Hajdú-Bihar megyei Állami Építőipari Vállalat és a Debreceni Tervező Vállalat szoros együttműködését igényli. A két vállalat együttműködése teszi lehetővé, hogy a lakásigények kielégítésén túl Debrecen új lakónegyedei kellemes emberi életet biztosító környezetté váljanak. Gőz József CSÜTÖRTÖKI LEVÉL Kissé megkésve, de nagy meghökkenéssel értesültem róla, hogy ön nem vett részt saját pártszervezetének taggyűlésén. Indokolása természetesen volt, a minisztériumba kellett mennie egy ügyet megbeszélni vagy tapasztalatcserén vett részt, már nem is emlékszem pontosan. Mindenesetre valami olyan akadályozó tényező, amit szó nélkül elfogadnánk, ha miatta elmaradna a vállalati kirándulásról, egy pártnapról, vagy talán más alkalommal még taggyűlésről is. Most azonban nagyon furcsának találom, hogy a rangsorolásban ez az elfoglaltsága került első helyre. Helyesebben szólva, inkább csodálkozom, önt nem érdekli, hogy a pártszervezet tagjai, az ön vezetése alatt álló vállalat kommunistái hogyan értékelik az elmúlt négy év munkáját? Nem kíváncsi arra, hogy vajon megbírálják-e valamiért vagy úgy értékelik, hogy mint kommunista vezető felelős beosztásában , mindig úgy tett, ahogy azt a párt politikájának végrehajtása diktálja? Elég nehezen érthető. Hogy arra már ne is hivatkozzak: nem félt tőle, hogy távollétében olyan vélemények hangzanak el, amikre jobb lenne azonnal választ adni? Furcsálom a magatartását, és ne vegye rossz néven, ha ebből az egy esetből egy kicsit messzebb menő következtetéseket vonok le, mint amekkora jelentőséget — feltehetően — ön az egésznek tulajdonít. Nem akarok most a pártfegyelemre hivatkozni. A hivatali elfoglaltság igazolttá teheti a távolmaradást a taggyűlésről, és hogy feltétlenül fontos volt-e éppen azon a napon Pestre utazni, azt a magas szintű vezető esetében a párttitkár sem igen tudja eldönteni. Az ön lelkiismeretére volt bízva, hogy amikor jó idővel előtte tudta már, hogy taggyűlés lesz, lemondja-e a megbeszélt tanácskozást, bejelenti-e távol maradását a megszervezett tapasztalatcsere értekezletről. Merem remélni, hogy a minisztérium csakúgy, mint az önökével kapcsolatban álló vállalatoknál vannak kommunisták, akik természetesnek vették volna, hogy a taggyűlés kedvéért otthon marad. Egy olyan taggyűlés kedvéért, amilyen csak kétévenként egyszer van, s ahol elkerülhetetlen, hogy olyan témák is napirenden szerepeljenek, amelyek az ön tevékenységével is kapcsolatban állnak. Ha már felötlött bennem, leírom, bármily súlyos dolognak tűnik is. Csak nem az a helyzet, hogy ön nagyobb fontosságot tulajdonít egy minisztériumi előadónak, mint saját vállalata pártszervezetének? Csak nem úgy véli, hogy ott „fent” bárki többet tehet a vállalat érdekében, mint itt „lent” a dolgozók, s közülük is a legjobbak akik a pártszervezet tagságát alkotják? Sajnálnám, ha így lenne. Mert lehetnek egyes tapasztalatok, amelyek talán ezt a látszatot keltik, de gondolkodjon egy kicsit, s főként gondolkodjon jelenlegi gazdasági rendszerünk szellemében. Amikor egyre inkább csak az kaphat külső segítséget, aki maga is tud segíteni magán, az a vállalat számíthat csak dotációra, hitelre, amelyik bebizonyítja, hogy képes gazdaságosan termelni, tudja maximálisan kihasználni az adott helyi lehetőségeit, ön el tudja ezt képzelni a dolgozók akarata, lelkesedése nélkül? A kommunisták, a pártszervezet nélkül? Mert egészen biztos vagyok benne, hogy amikor probléma adódik, ön is, mint más vezetők, legelőször a párttitkárt keresi: segítsetek, tegyetek valamit! S a pártszervezet segített eddig is, segít a jövőben is, ebben biztos vagyok, ön viszont ne vegye rossz néven, ha ezzel szemben a pártszervezet azt igényli, hogy tekintse teljes jogú partnernek, olyannak, aki előtt köteles számot adni munkájáról, köteles tájékoztatni és véleményt kérni. Ez a vezető és a párttag kötelessége. És saját érdeke is. Nem tudom, elolvasta-e már a kongresszusi irányelveket, vagy bokros teendői abban is megakadályozták. Érdemes lenne néhány részletét alaposan tanulmányoznia. Van benne szó arról is, mennyire helytelen a dolgozók véleményének lebecsülése — sajnos, előfordul még helyenként —, és szól ez a dokumentum arról is, hogy az alapszervezeti munka hatékonyságát kell fokozni, ami ugye, többek között azt jelenti, hogy súlyának megfelelően kell kezelni minden vállalatnál a pártszervezetet, feltétlenül figyelembe kell venni az ott kialakult véleményt a legfontosabb és kisebb jelentőségű kérdésekben is. És hadd idézzek önnek egy egész szakaszt: „Az új körülmények között a pártszervezetek általában ne közvetlenül a termelésszervező munkával foglalkozzanak. Erejüket mindenek előtt a párt gazdaságpolitikai elveinek érvényesítésére, a gazdálkodás céljainak elérésére , összpontosítsák. Ebben segítsék a helyi gazdasági vezetőket, erre mozgósítsák a dolgozókat. Fontos feladatunk a gazdaságpolitikai célok megismertetése a párttagsággal, a dolgozókkal, véleményük tanulmányozása, javaslataik összegezése, eljuttatása a gazdasági vezetőkhöz." Igaz, mindez még csak az irányelvekben szerepel, még nem emelkedett a határozat rangjára, önnek is lehet ellenvéleménye. De engedje meg nekem, hogy már most azt mondjam, ön sem mondhat le arról a segítségről, amit a pártszervezetnek előbb felsorolt tevékenysége jelent. Lehet, hogy most egy kicsit erősen is fogalmaztam, de nem volt szándékomban megértőnek lenni önnel szemben Főnök elvtárs. Az, hogy egy hely üres volt a taggyűlésre berendezett,eremben, hogy éppen az a személy hiányzott, akit mindenki ismer, akinek a véleményére mindenki kíváncsi, egy kicsit engem is sért. Sért annak a segédmunkásnak a nevében, akinek a fizetése fele annyi sincs, mint az öné, s aki fárasztó napi munka után ült le megvitatni, hogy hogyan léphet még előbbre ez a kollektíva. Sért annak a munkásnak a nevében, aki évtizedek óta hűségesen kitart a vállalat mellett, s bár csak egy a motor számos csavarja közül, mégis felelősséget érez vele szemben. S akinek a véleményénél ön egy máskorra is tehető megbeszélést fontosabbnak tartott. Megtörtént, így történt, nem gondolta, hogy ekkora feneket kerítünk ennek a dolognak, sajnálja, majd máskor másként gondolkodik, tegyük od acta az ügyet. Rendben van, legyen az ön kérése szerint. De a tüskét, ami az önnel együtt dolgozó kommunisták lelkében ma íradt, (Önnek kell kihúznia. Nehogy elmérgesedve majd akadályt jelentssen, amikor ön kéri, hogy segítsenek. " ' ' ........................ . .... * [ HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. SZEPTEMBER 17.