Hajdú-Bihari Napló, 1970. szeptember (27. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-17 / 218. szám

••Összhang írtunk már eleget e témáról, de úgy látszik sose elég a dohog­ás azért, hogy Debrecen kulturális eseményeit átgondoltan, összhang­ban kell rendelni egymással. És ne legyenek időpont ütközések, egy­beesések. Hiszen nincs itt annyi dús és gazdag esemény, hogy fel­tétlen szükséges lenne egy időpontban rendezni őket. A vasárnapi kiállításmegnyitások okán mondom mindezt, mert Holló László tör­ténelmi képeinek Déri Múzeum-beli kiállításával egy időpontban lett volna Kass János grafikus tárlatának megnyitója, aztán egy órával eltolódott. De így is, vagy tizenöten, ha voltak a TIT-klub ki­állításán (az utcán és a ház előtt plakát se volt, pedig jónéhányan betértek volna talán a vasárnap délelőtti korzózás közben). Aki akart volna, az is csak nagyon-nagyon rohanvást ért volna át a Déri Múzeumból. Miért nem lehetett egy nappal előbb, szombaton, vagy egy héttel később megnyitni a kiállítást? A kiállító szervek miért nem beszélik meg jó előre a programot, egyeztetés végett? Titok. Már olyan sok a képzőművészetbarát, hogy megengedhetjük ezt a nagyvonalúságot? Alig hiszem. A vasárnapi példa nem ezt bizonyí­totta. (A. L.) Kulturális jegyzet A közélet új fórumai Útjára indul ma, Debrecenben egy kezdeményezéssorozat, amely szán­dékában és vállalt céljaiban igen nagy jelentőségűnek ígérkezik. Ma délelőtt 10 órakor rendezik meg a Hazafias Népfront Városi Bizottsá­ga klubjában a népfront és a Köz­­gazdasági Társaság rendezvényeként a gazdaságpolitikai fórum első vi­táját. A vita témája is, érdekes — az új gazdasági mechanizmus tu­dati hatásai —, de legérdekesebb maga a forma, amely keretet ad e témának. A Hazafias Népfront Városi Bi­zottsága azzal a céllal hozta létre tavasszal a Kossuth u. 1. szám alatt igen reprezentatív klubját, hogy ott fórumot teremt mindenki számára, aki a közélet dolgaiban véleményt akar mondani, tájékozódni akar. A nyár közbejötte miatt azonban csak most kerülhetett sor olyan részletes program kidolgozására, amely a szándékot valósággá teszi. A klub működésének alapja — s ez az új benne — a különböző fó­rumok rendszere. Négy ilyen for­mát hoztak létre, ezek közül elsőnek a gazdaságpolitikai fórum kezdte meg munkáját. Feladata az, hogy aktuális, mindannyiunkat érintő és érdeklő gazdaságpolitikai kérdé­seket vitasson meg szakemberek­kel és a legszélesebb közvélemény­nyel, segítsen kialakítani a társa­dalmunkban annyira nélkülözhe­tetlen közgazdasági szemléletet. Havi egy alkalommal tartja rendez­vényeit. A tervek szerint október­ben az MSZMP X. kongresszusára megjelent irányelvek gazdaságpoli­tikai kérdéseit vitatják meg, no­vemberben a szolgáltatások hely­zete kerül napirendre. A társadalompolitikai fórum ugyancsak havonta egyszer várja Debrecen lakosságát. Októberben az értelmiség szerepét vitatják meg a népfront mozgalomban, novem­berben a tsz-parasztság helyzete kerül napirendre, míg december­ben előreláthatólag a nők társadal­mi-politikai aktivitásáról beszél­getnek. Ez a tematika is igazolja, hogy a fórumok a társadalom ak­tuális, napirenden levő kérdéseivel foglalkoznak, egyrészt szeretnék összegyűjteni a közvélemény gon­dolatait, másrészt eligazítanák, ta­nácsot adnak, olyan ismeretterjesz­tést végeznek, amely az emberek véleményalkotásán alapul. Létrejön a klubban a művészeti fórum is. Budapesten már működik hasonló, néha a televízióban hall­juk a jelzést, ezt vagy azt a műsort a Hazafias Népfront művészeti fó­ruma megvitatja. Szükség van erre azért, hogy a művészet minél na­gyobb tömegekhez kerüljön közel, másrészt, hogy a közönség széles rétegei elmondhassák véleményü­ket­­egy-egy művészeti ággal, pro­dukcióval, alkotással kapcsolatban. A művelődéspolitika és közművelő­dés új, korszerű koncepciójában in­dult ki a gondolat: teremtsünk fó­rumot a közönségnek, olyan kere­tet, ahol gondolatait szakemberek irányíthatják, válaszolhatnak, kie­gészíthetnek. A fórum szeptember­ben a televízió ifjúsági műsorait, októberben a Csokonai Színház egy produkcióját, novemberben a szo­kásos évi őszi tárlatot, december­ben az új lakótelepek könyvtári el­látottságát tűzi napirendre. A művészettel való közelebbi megismerkedést szolgálja a klub „Mai vendégünk” című sorozata. Havonta egy alkalommal színészek, énekesek mutatkoznak be a klub­ban, de nemcsak ők adnak műsort, hanem válaszolnak is a közönség kérdéseire. A keretek ilyen szisztematikus rendszerének létrehozása azt mu­tatja, hogy a népfront a klubban új közéleti fórumot kíván teremteni, komolyan véve mozgalmi feladatát, s szerepét a szocialista demokrácia megerősítésében. Ezek a fórumok — amennyiben egyrészt a közönség érdeklődése, másrészt a témák, har­madrészt az ott elhangzott javasla­tok sorsa ezt elősegíti — alkalma­sak arra, hogy megmozgassák, ak­tív véleményformálásra késztessék a közvéleményt. Ehhez azonban arra is szükség van, hogy a közönség vegye igény­be azokat a lehetőségeket, amelye­ket nyújtani fognak. Ha valóban magáénak vallja majd őket a köz­vélemény, akkor érik el igazán cél­jukat. Hiszen fórumok eddig is vol­tak, vannak, jelentősek és fonto­sak. Ha most újakat teremt a nép­front, azt bizonyítja, hogy szándé­ka komoly, feladatát felelősséggel hajtja végre. De eredménye csak akkor lesz kezdeményezésének, ha megkapja a közvélemény részéről a legfontosabb támogatást, az aktív részvételt, a társadalomért érzett felelősségtől átitatott véleménye­ket, javaslatokat. (B. J.) Új tanszékek alakultak a Kossuth Egyetemen Az 1970—71-es tanévben négy új tanszék kezdte meg működését a KLTE bölcsészettudományi karán. A szláv filológiai tanszékből két új tanszék alakult: orosz és szláv nyelvi tanszék dr. Papp Ferenc docens és orosz—szláv irodalmi tanszék dr. Iglói Endre professzor vezetésével. Hasonló módon két új tanszékre vált szét a középkori magyar történeti tanszék: középkori magyar tör­ténelmi tanszékre (vezetője dr. Szendrei István professzor) és legújabb kori magyar történelmi tanszékre (dr. Fehér András docens vezetésével). A neveléstudományi tanszékből pedagógiai tanszék alakult dr. Petrikás Árpád docens vezetésével és pszichológiai tanszék dr. Kelemen László professzor vezetésével. Ezenkívül megszervezték az önálló, általános nyelvészeti és fonetikai tanszéket dr. Sebestyén Árpád docens vezetésével. Barátaim már jóval moszkvai utazásom előtt figyelmeztettek, hogy nem ártana néhány tu­catnyi orosz szóból álló nyelvtudásomat egy ki­csit felfrissíteni és feltöl­teni, de én magabizto­san kijelentettem: bíz­zák csak rám, fogok én boldogulni így is! Az első tapasztalatok engem látszottak igazol­ni: szókincsem néha túl­ságosan gazdagnak is mutatkozott, alig egyhar­­madát kellett naponta koptatnom, a többi való­sággal parlagon hevert. Mert, ugyebár, manap­ság sok minden van, ami pótolja a szavakat, így például az automatizáció. Ha teszem azt, éppen megszomjaztam, egy sza­vamba sem került, hogy szomjúságomat oltsam: szinte minden tíz lépésre találtam egy piros, vagy kék automatát, amely­­ képekért ontotta magá­ból a friss, hideg szóda­vizet, a képekért pedig dúskálhattam a legkü­lönbözőbb ízű szörpök­ben. A moszkvai közle­kedés is valósággal szófu­karrá teszi az embert,­­ nemcsak a jegy-, de még a pénzváltás is automa­tizálva van. Szállodai szobád száma háromje­gyű, s te csak mindössze tízig tudsz számolni oro­szul? Sose búsulj, végy egy kartonlapot, írd rá a szobád számát, s elég, ha ezt felmutatod: a fo­lyosói ügyeletes, a ked­ves gyezsurnája rögtön kezedbe nyomja a kul­csodat. Mindezen tapasztala­tok birtokában már-már kezdett meggyökeresed­ni bennem az a véle­mény, hogy felesleges az embernek fárasztó nyelv­­tanulással gyötörnie ma­gát. Ám, volt egy zava­ró momentum. Fekete volt, húszegynéhány éves, és Klavgyijának hívták. Úgy történt, hogy egyik este a Puskin té­ren üldögéltem a szö­­kőkútnál, amikor hirte­­­len ellenállhatatlan be­szélgetési vágy fogott el. Klárának nem volt elle­nére a társalgás, amely, sajnos, sem tartós, sem mélyen szántó nem lehe­tett, mert bár mobilizál­tam­­egész szóállományo­mat, csakhamar kifogy­tam a munícióból. Némi kínos hallgatás után Klára felállt, és búcsú­zott. Maradék nyelvtudá­somat összekaparva utána szóltam: - Zártra, zgyesz! - Mármint, hogy holnap ugyanitt várom. Úgy lát­szik megértette, mert másnap este valóban el­jött ismét. Én a közben eltelt 24 órát nagyon gyü­mölcsözően használtam fel, betanultam két tu­cat orosz mondatot. Ilye­neket: „Milyen szép ma az est! Szépen süt a hold! Sehol egy felhő! Ragyog­nak a csillagok!” Alig­hogy mellém ült Klára, éppen csak köszöntünk egymásnak, rögtön rátér­tem a „társalgásra”, siet­tem elmondani a betanult szöveget, mielőtt még el­felejtettem volna. El is mondtam mindent, az est­ről, a holdról, a csilla­gokról szóló szöveget is, utoljára hagyva a leg­hosszabb, legszebbnek vélt mondatot: „Ebből a tengernyi csillagból vá­lasszunk ki kettőt, Klá­ra, egyet magának, egyet nekem.” Szememet akkor az égboltra emeltem, és megdöbbenve fedeztem fel, hogy sehol egy szik­­rányi hold, egy fia csil­*­lag nincs, szürke fellegek gyülekeztek mindenfelől. Klavgyija persze ne­vetett. Én viszont na­gyon siralmas ábrázatot vághattam, mert meg­szánt, és vigasztalásul egy csókot hűtött a jobb ar­cámra. Erre én, illemtu­­dóan, a bal arcomat is odatartottam. Sőt, viszo­noztam is, illet­tudóan, előbb jobbról, aztán bal­ról. Ettől kezdve már si­mán, zavartalanul folyt a ■ „társalgás”, pedig szin­te egy szót sem szóltunk. Újból kezdett úrrá lenni bennem a meggyőződés, hogy mégiscsak felesle­ges dolog a nyelvtanu­lás, ám hirtelen ismét fel­merült egy zavaró mo­mentum . . . A Klavgyija mamája! A ked­ves mama eser­nyőt hozott a lánya után, mert a fellegek - bár mi észre sem vettük már nagyon sűrűsödtek fe­lettünk. Úgy látszik, a mamának nem volt ínyére a mi elmélyült társalgá­sunk, mert kézen fogta és elvitte a lányát. Köz­ben mondott is valamit, de hogy mit, azt, sajnos, nem értettem, mert mint említettem, nagyon fo­gyatékos a nyelvtudó- Radványi Barna Zavaró momentum •A HÉT FILMJEI* Mulatságos, nevettető, izgalmas-kalandos fordulatokban bővelkedő alkotás a Feketeszakáll szelleme című színes, amerikai film, amelynek Peter Ustinov alakítja a főszerepét. A magyarul beszélő alkotást bemu­tatja a Víg délután szeptember 17-től 23-ig, az Apolló délelőtt 17-től 19- ig, délután 21-től 23-ig, a Horváth Árpád 21-én és 22-én, a Klinikai mozi 18-án, a Meteor pedig 17-től 20-ig. Már a címe is meghökkentő az új lengyel bűnügyi filmnek: Csak a halott válaszolhat. Egy bravúros nyomozás történetét eleveníti fel a film, amelyet vetítenek az Apollóban délelőtt szeptember 22-én és 23-án, délután 17-től 20-ig, a Horváth Árpádban 19-én, a Meteorban 21-től 23- ig, és a Klinikai moziban 22-én. Csak 16 éven felüliek tekinthetik meg azt a csehszlovák filmet, amely szinte a középkor hangulatát idézi, a boszorkányok, a sátáni erők vilá­gát. A Boszorkányper egy elnyomorodott, ördögi félelmű világ rajza. A filmet bemutatják az Apollóban délelőtt szeptember 21-én, a Horváth Árpádban 17-én és 18-án, a Klinikai moziban 20-án és a Meteorban 21-től 23-ig. A Botrány film­ az olasz felső tízezerről, Anouk Aimée, Philippe Leroy és Antonio Sabato főszereplésével. A csak 16 éven felülieknek megtekinthető alkotást a Művész mozi tűzte műsorára szeptember 17-től 20- ig. A szórakozásról Fájó szívvel hagyom szó nélkül az el­múlt hét hazai termésének legmagva­sabb darabját, Dallos Szilvia és Paizs Gábor tévéjátékát, mely a Levelek Mar­gitnak címet viselte, mégis inkább hall­gatok róla, hogy az így nyert sorokban általánosabb gondokról és tévedésekről elmélkedhessek. A szórakozásra és a szórakoztatásra gondolok. Teszem ezt nemcsak a mond­va­csinált „operettvita” ürügyén, mely — ha jól számoltam — eddig az orszá­gos lapoknak mindössze három cikké­ből áll, hanem azért is, mert valami furcsa félreértést érzek e fogalmak kö­rül. Indulatom akkor kapott lángra, amikor a tévé kedves bemondónője kö­zölte a műsor előtt, hogy a Ha lúd, le­gyen kövér ... c. tévékomédia szerzője, Fejér István, evvel a művével csak nevettetni akar. Először nem is fogtam fel, hogy mit akar mondani, csak később estem gon­dolkodóba, hiszen szavait többfélekép­pen is lehet érteni. 1. A szerző lefokozza saját műve ér­tékét mondván, hogy nevetésre ingerel­ni könnyű dolog. 2. Elképzelhető, hogy vannak olyan alkotások, amelyeken csak nevetni le­het, de semmi mást, például gondol­kodni sem. 3. A közönség olyan gyermeteg, hogy csak vihogni tud, azt is az értelem min­den szikrája nélkül. (Lapunkban az el­múlt héten erről a problémáról már bővebben is írtunk.) Nos, az első pontra azt felelhetnénk: a szerzőnek sok oka van rá, hogy mű­vét leértékelje mert — ahogy mondani szoktuk tizenkettő belőle egy tucat, de nem ezért, mert­ nevettető. Ez itt a legalaposabb félreértés, hiszen azt su­gallja, hogy a vidámság és az értékte­lenség rokonfogalmak, pedig éppúgy, nincs közük egymáshoz, mint a közön­ségnek az oktondisághoz. Sőt, biztosít­hatom a szerzőket, hogy vékonyka és kétes értékű az a népszerűség, amelyet ilyen nyögve nyelő poénokkal lehet szerezni. Arról is meg vagyok győződve — az egész világirodalom ajánlkozik pártfo­gónak —, hogy nevetni csak gondol­kodva lehet, hiszen minden más, ami ezen kívül esik, egyszerű csiklandozás csupán. S a közönség értelmes dolgo­kon akar nevetni, nem a csiklandozá­­son. Ráadásul azt sem szereti, ha ütő­­döttnek nézik, s ezt a nézők táborához tartozó kritikus sem szereti, ezért en­gedi meg magának ezt a személyes han­got. Pedig még ezt­ a lekezelést is örömmel megbocsátottuk volna, ha végülis va­lóban jóízűen nevethetünk a darabon, csakhogy ebből a komédiácskából — s nem a nézők fejéből — feltűnően hiány­zott az „összhangzó értelem”. Márpe­dig értelem nélkül semmi sincs, még nevetés sem. Ezt nem ártana fontolóra vennie szórakoztató „iparunknak”. Legalább annyi ötlet kell a felszaba­dult nevetéshez, amennyivel dr. Agy, Szabó Sipos Tamás Magyarázom a jö­­vőnket sorozatának kedves figurája el­bűvöl bennünket. S lám ebben az okos csevegésben Soma, a közönség megtes­tesítője sem gyengeelméjű. Sőt, nagyon is elmés és epés. Mindkettejüknek van mondanivalója bőven, épp ezért nem szorulnak félreérthető nyilatkozatokra a szórakozásról, ők egyeszerűen csak nevettetnek. Gondolkodással gyarapít­va. Nyilatkozatok nélkül. "Pálfy G. István így is jó Lement a nyártól ragyogó utcá­ra. Szemébe sütött a nap. Arca bar­na volt, mint Afrika négereié. Az utca morajlik. A villamosok kerekei csattognak. Valami friss dalra áhítozott a nyárdélutáni forróságban. Megindult a fürdő felé, de fél­úton megállt egy park bokros, ár­nyékos füvében. Nem kívánta a feleségét. Ez a há­rom év úgy elkopott, mint pacsir­­tadal az útszélen. Ült és várt. Mindent kipróbáltak, amit csak lehetett. Várt valakit. Tudta, hogy jönnie kell. Időközben az a gondo­lata támadt, hogy kocsira kellene gyűjteni. Hülye szokás — gondolta még hozzá. Fényesen süt a nap. A házak fö­lött sétál, mint korona Isten biro­dalmában. Nem látott a napból semmit, csak azt érezte, erősen iz­zad.­­ Aztán beesteledett. Aztán újra nappal lett. Aztán ősz lett. Aztán tél. A parkokból eltűntek a padok. Aztán tavasz közelgett. A téren piros Volkswagenjével átrobogott. Azután évek teltek el. Lement a nyártól ragyogó utcá­ra. Szemébe sütött a nap, ősz haj­szálait hátra fésülte. A parkba ment, és várt.Várt valamit és va­lakit, majd végre megjöttek az ul­tipartnerek. A koporsója, állítólag már szin­tetikus műanyagból készült. Tóth Béla HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. SZEPTEMBER 17.

Next