Hajdú-Bihari Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

A X. kongresszus előtt Amire hónapok óta készültünk, annak küszö­bén állunk. Holnap megkezdi munkáját a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kongresszusa. Az or­szág kommunistáinak csaknem hétszáz képvise­lője foglal helyet a széksorokban, hogy — tarso­lyában megbízói véleményével is — részt vegyen négy év eredményeinek mérlegelésében s egy kö­vetkező időszak tennivalóinak meghatározásában. A kongresszusi küldöttek száma nem nagy. So­kan vannak, akik nem lehetnek ott, bár volna elmondanivalójuk, dehát a lehetőségek ilyen szempontból is végesek. Mindenképpen ott lesz azonban a kongresszuson az az egészséges vita­szellem, az a felelősségteljes tanácskozó hangulat, ami heteken, hónapokon keresztül országszerte a taggyűléseket, pártértekezleteket jellemezte. Ez alkalommal valóban ideillő a szó, amit néha ta­lán túlságosan is gyakran használunk: össznépi vita készítette elő pártunk X. kongresszusát. Véleményt mondtak az irányelvekről fontos társadalmi szervek, hozzáfűzték gondolataikat a taggyűléseken a kommunisták, de ahogy hazánk­ban a párt kongresszusa nem szűk értelemben vett pártügy, hanem egész népünk ügye is, úgy élt lehetőségével országunk egész dolgozó népe, hogy megvitassa az irányelvekben foglaltakat. A holnap munkához kezdő kongresszus hat­­százötvenezer magyar kommunista véleményé­nek ad hangot, s méltóképpen képviselheti egész népünk álláspontját az ország építésének és az or­szág vezetésének alapvető kérdéseiben. A kongresszusi irányelvekben pártunk Közpon­ti Bizottsága az eddig követett politika jóváha­gyását kéri a X. kongresszustól. Hajdú-Bihar me­gyében a taggyűléseken és a pártértekezleteken egybehangzó volt az állásfoglalás: a munkások, parasztok, a dolgozó emberek ezt a politikát ma­gukénak vallják. Mi a jellemzője ennek a politikának? Jellemző­je az, hogy a marxizmus—leninizmus elveit az el­méletben és a gyakorlatban egyaránt következe­tesen alkalmazza. Ezeket az elveket kétfrontos harcban nemcsak védelmezi, hanem alkotó mó­don tovább is fejleszti. Jellemzője ennek a poli­tikának, hogy szoros egységet teremt a párton be­lül, hogy a munkásosztályt tekinti vezető erőnek, s helyes szövetségi politikával a nagy célok ér­dekében mozgósítani tudja a dolgozó tömegeket. Nemcsak a kommunisták, országunk egész népe tudja, s pártunk politikájának egyik fő erénye­ként tekinti, hogy a szavak és a tettek mindig fe­dik egymást. Ez ad nyugodt és biztos alapot a munkához s ahhoz, hogy az egyes ember is reáli­san tervezhesse saját életét. A párttagok és a párton kívüli dolgozók ritkáb­ban szavakkal, gyakrabban tettekkel kifejezésre juttatták, hogy egyetértenek azzal a politikával, amelyet pártunk az elmúlt tizennégy év alatt folytatott, s folytat jelenleg is. A kongresszus mégsem csak formális alkalom. Szükség van rá, h­ogy időnként egészében is áttekintsük és fel­mérjük azt, aminek részleteivel az élet minden­napjaiban foglalkozunk. Hiszen csak most, a kongresszusra készülve döbbenünk rá magunk is, mennyi minden történt, mennyit tettünk négy esz­tendő alatt is. Erre az időszakra esik a gazdaságirányítás re­formja, melynek még csak első lépésein vagyunk túl, de az eredmények, a biztató jelek megerősí­tik a bátorságot, amellyel nekivágtunk. A IX. kongresszus óta vizsgálta meg a párt az ál­lam­­élet, a törvényhozás, a kormányzás, a szakigaz­gatás, a tanácsi rendszer nagyobb fokú demokra­tizálásának lehetőségeit. Az első lépést e téren is megtettük már, s most már a tapasztalat sarkall arra, hogy mind nagyobb és tisztább lehetősége­ket tárjunk a szocialista demokrácia teljes kibon­takozása elé. Fejlődésünk jelene és jövője köve­telte meg, hogy kidolgozzuk a párt tudománypo­litikai irányelveit. Az önámítás, „lakkozás” nélküli őszinteség jel­lemezte azt, ahogyan ez év elején a párt Központi Bizottsága megvizsgálta a nők és a fiatalok helyze­tét, meghatározta a legfontosabb tennivalókat. S maga a feladat még előttünk ál, de a terv elkészült már. IV. ötéves tervünk megfontolt és alapos gonddal kimunkált utat jelent a szocializ­mus építésének magasabb szinten való folytatá­sában. Mindabban, amit elértünk, amit országosan tet­tünk, benne van szűkebb pátriánk élete is. Erről már korábban beszéltünk, a járási, városi, megyei pártértekezleten. Mégis, bár ismerjük az ered­ményeket csakúgy, mint a terveket, egy kicsit ün­nepélyesnek éreztük a percet a minap, amikor a kormány jóváhagyta Debrecen város ezredfordu­lóig szóló fejlesztési tervét. Harminc év nagy idő, s mégis bizalommal és biztonsággal kezdünk hoz­zá, hogy valósággá váljon a háromszázezer lako­sú nagyváros. Ez a város és ez a nagy lendület­tel fejlődő megye is része lesz majd a megva­lósult szocializmusnak. Pártunk, a Magyar Szocialista Munkáspárt ha­talmon levő párt, tekintélye vitathatatlan. Ehhez méltó komolysággal tervezi jövőnket, s ebből a helyzetből nem teheti meg, hogy felelőtlenül ígér­gessen. A kongresszusi irányelvek vitájában el­hangzottak túlzott kívánságok is. Türelmetlenek vagyunk, legtöbbször a jó szándék, ritkábban a demagógia serkent arra, hogy mindig többet akarjunk. Lehet, hogy néha nem népszerű feladat, a pártnak mégis vállalnia kell, hogy a realitások­ra figyelmeztetve nemet is mondjon. Egy forra­dalmi párt jellemzője kell, hogy legyen a meg­fontoltság, a jövő biztos tervezése is. Jövő és múlt. Ebben az évben, amikor ország­­gyűlésben és pártkongresszuson egyaránt a követ­kező éveket tervezzük, sokat gondoltunk a múlt­ra. A jubileum fénye újból és újból megvilágított egy-egy részletet az elmúlt negyedszázad emlé­keiből. Amikor azzal ültünk le, hogy négy évről beszéljünk, akaratlanul is az rémlett fel ben­nünk, hogyan is kezdtük. Hogyan is volt, amikor a csupa rom, csupa három országban megpróbál­tunk valamit csinálni? Valami újat, szebbet, iga­­zabbat csinálni! És akkor rá kellett jönnünk, hogy ennek a huszonöt évnek a története elválasztha­tatlan a párttól. A gondok és az eredmények évei teszik elválaszthatatlanná. Bár a X. kongresszus előtt ott sorakozik a többi, lehetetlen most nem térni vissza a gondolatokkal a negyedszázad nagy pillanataihoz. Mert ma már tudjuk, amit annak idején is sejtettünk, hogy a szocializmus építése nem könnyű vállalkozás. De ma már tudjuk azt is, amit annak idején csak hittünk, hogy megbir­kózunk ezzel a feladattal. És ezt nagyon jó tudni! A X. kongresszuson a hatszázötvenezer magyar kommunista küldöttei mellett ott lesznek a test­vérpártok képviselői is. A mi számvetésünk nem közömbös a számukra sem. Mi is, mint mind­azok az országok, amelyek már a szocializmus épí­tésén munkálkodnak, felelősek vagyunk a nem­zetközi munkásmozgalom előtt is azért, hogy ho­gyan sáfárkodunk a proletárhatalom adta lehető­ségekkel. S ha barátaink előtt tesszük mérlegre, hogy mit végeztünk az elmúlt négy év alatt, ak­kor sincs szégyenkezni valónk. Bonyolultnak szoktuk mondani a nemzetközi helyzetet, s vallóban érdekek és ellenérdekek ösz­­szeütközése, kusza szövevénye között éljük nap­jainkat földünkön, öröm számunkra tudni, hogy ebben a helyzetben pártunk az elmúlt időszakban is teljesítette internacionalista kötelességeit. Küz­dünk az emberiség békéjének megóvásáért. Ki­vettük részünket a kommunista és munkáspártok moszkvai tanácskozásának előkészítéséből s mun­kájából, amely a testvérpártok egységének erő­sítéséért folyt. Síkraszállunk az agresszió ellen, lángoljon fel az akár Vietnamban, akár a Közel- Keleten, s fáradozunk azért, hogy Európa népei békében, biztonságban élhessenek. Holnap megkezdi munkáját a X. pártkongresz­­szus. Az ország minden tájáról összegyűlt gondo­latok töltik be majd a nagy tanácskozótermet. Az újságok, rádió, televízió révén valamennyien ré­szesei lehetünk a tanácskozásnak. Magunk is ta­pasztalhatjuk majd, hogy gondolataink, felveté­seink eljutottak a kongresszusig. Hogy küldöt­teink tolmácsolják majd mindazt, amit rájuk bíz­tunk. Hogyan is lehetne ezt a továbbítás végett rá­juk bízott mondanivalót összefoglalni? A párt­értekezleteken többször elhangzott: olyan sok eredmény áll mögöttünk, hogy felsorolni is ne­héz. S több pártértekezlet is volt a megyében, amelyen Váci Mihály versét idézték: Még nem elég! Nem elég jóra vágyni, a jót akarni kell! És nem elég akarni, de tenni, tenni kell! ! ! ! A MÁV kiváló debrecani dolgozói Marosán Pál és Kovács Béla tudósítónk egy négy­évtizedes jubileumról és egy nyugállományba vonulás­ról küldtek fényképes tudó­sítást a napokban. Almási Vilmos motorveze­tő 1950 óta tevékenykedik a vasútnál, jelenleg a vontatá­si főnökség dolgozója. Gép­lakatosként kezdte, majd mozdonyvezető, 1965-től pe­dig motorvezető lett. Két ízben tüntették ki a kiváló dolgozóknak járó jelvénnyel, s ez azt jelenti: méltóképpen folytatta a családi hagyo­mányt, hiszen édesapja és nagyapja is mozdonyvezető volt. Munkáját mindig pon­tosan, lelkiismeretesen vé­gezte, és mint társadalmi munkavédelmi őr is kiválóan látta el önként vállalt fel­adatát. Almási Vilmost tár­­társai a napokban köszön­tötték abból az alkalomból, hogy negyven éve dolgozik a vasútnál. Török József, a Járműja­vító mozdony osztályának lakatosa már három ízben kapta meg a kiváló dolgozó kitüntetést, s közben letelt az idő, elérkezett számára az a pillanat, amikor 52 évi munka után nyugdíjas lett. A munkatársak, idősebbek és fiatalabbak, a volt tanít­ványok sok szeretettel vettek körül a mozdony osztály ked­ves Józsi bácsiját, akit sze­rettek és becsültek a gyárban példamutató munkájáért és magatartásáért. Török József fi­nt Czinege Gyula A Hajdú-Bihar megyei pártértekezleten alacsony, barna fiatalember kapta fel a f­ejét, amikor a nevét olvasták a pártkong­­resszus küldöttjelöltjei között. Neve: Czinege Gyula. Életkora: har­minc év. Nős, hatéves lánya van. Foglal­kozása: műszerész. Munkahelye: Magyar Gördülőcsapágy Művek, golyóüzemi MEO. Pártfunkciója:­alapszervezeti veze­tőségi tag. Agitációs és propaganda fele­lős. Továbbá társadalmi munkája: munkás­őr. Legújabb pártmegbízatása: küldött a Magyar Szocialista Munkáspárt X. kong­resszusán, ebben a minőségben egyik képviselője Hajdú-Bihar megye kommu­nistáinak. - Ezek csak egyszerű személyi adatok. De hogy jut el valaki odáig, hogy részt vegyen a párt legfelsőbb fórumának mun­kájában ? - Nyolc éve dolgozom itt, ugyanazon a helyen, a golyóüzemben. A pártba hu­szonhat évesen léptem be, és a tőlem tel­hető legjobb munkát igyekeztem végezni. Gondolom, ennek az eredménye volt, hogy az üzemi, a városi és a megyei párt­értekezlet után most a kongresszuson is részt vehetek. Furcsa­­érzés: végeredmény­ben természetes dolog, hogy a párt tag­ja­­részt vesz a párt legfőbb szervének munkájában, mégis különös megtisztelte­tésnek veszi az ember. Felelősséggel járó megtiszteltetés ez, mert nagy kollektívát képviselek. - Üzeme hogyan készült a X. párt­­kongresszusra ? - Három szabad szombatunkon kom­munista szombatot szerveztünk. Ezeken az eseményeken ellenszolgáltatás nélkül dol­goztunk. Az előállított termék­vállalatunk gazdasági célkitűzéseit segített megvalósí­tani. A bért pedig a vietnami nép meg­segítésére, az árvíz okozta pusztítások megszüntetésére és a gyári bölcsőde építé­sére fordítottuk. A kommunista szomba­tokon szinte mindenki részt vett, nem kel­lett sokat agitálni. ■­ - Mit vár a pártkongresszustól? - Útmutatást a következő négy év munkájához. Ezen belül különösen érde­kes a fiatalok helyzetének az értékelése, az, hogyan hajtották végre az ide vonat­kozó párthatározatokat, mi erről az or­szág többi részeiből jövő küldöttek ta­pasztalata. Az enyém az, hogy sokat tet­tünk a fiatalok helyzetének javításáért, de nem elegendőt. Csak egy megoldásra vá­ró feladat a sok közül: vállalatunknál sok fiatalkorú dolgozik négy-, illetve hatórás munkaidőben. Ezek a gyerekek lényegé­ben ugyanazt a munkát végzik, kettő-négy órával kevesebb ideig, amit a felnőttek, de jóval kevesebb bérért. Ezen változ­tatni kell, már csak azért is, hogy tovább­ra is úgy számíthassunk rájuk, mint a jövendő munkásaira. Kell a segítség a magam korosztályá­nak is. Sokunknak nincs lakása, kevés a bölcsőde, az óvoda. Tudom, mi bántja az ifjúmunkás korosztályt, gondjaikat én is átéreztem, egy vagyok közülük.­­ Ha megadatna a felszólalás lehetősé­ge, miről beszélne az ország kommunis­táinak küldöttei előtti - Elmondanám tapasztalataimat az if­júság helyzetéről. S beszélnék - mint ahogy a városi pártértekezleten is szól­tam - a szocialista brigádmozgalomról. Arról, hogy a szocialista brigádok léte ma már nélkülözhetetlen a termelési felada­tok megoldásához, a szocialista embertí­pus kialakításához. Vállalatunk sok sikert ért el ezen a téren. 1966 óta megduplázó­dott a brigádok száma. A brigádmunka tartalmi, színvonala javult. A legújabb: brigádjaink szocialista szerződést kötnek a vállalattal, amelyben a tagok vállalják, hogy legalább a gyári rekonstrukció befe­jezéséig a vállalat kötelékében dolgoznak. - Mire gondolt, amikor megtudta, hogy kongresszusi küldött teszi - Szóhoz sem tudtam jutni a meglepe­téstől. Megkérdeztem magamtól, hogyan tudom majd képviselni munkatársaimat, alapszervezetemet és a vállalat kommu­nistáit. Mindenesetre elhatároztam. Nem hozok szégyent elvtársaimra, méltóképpen képviselem őket. Még folytathatnánk a beszélgetést, de Czinege Gyulának sietnie kell. A megyei pártbizottságra megy, ahol megbeszélést tartanak a kongresszusi küldöttek számára. Gőz József Kongresszusi küldötteink ■■■■■■■■■■IIH l ■■■■■■■Hm hmm (Földes­ Béla felvétele) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. NOVEMBER 22.

Next