Hajdú-Bihari Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

Megnyílt Félegyh­ázi László kiállítása A debreceni Medgyessy-teremben november 20-án délután fél 6 óra­kor ünnepélyes keretek között meg­nyílt Félegyázi László Munkácsy­­díjas festőművész kiállítása. A meg­nyitó ünnepségen megjelent Kiss Imre, a megyei tanács vb-elnökhe­­lyettese. Megnyitó beszédet mondott dr. Dankó Imre, a Déri Múzeum igazgatója. Beszédében méltatta Fél­egyházi László eddigi munkásságát, kolorisztikus stílusának jellegzetes­ségeit, kiemelkedő szerepét Debre­cen képzőművészetében. Hangsú­lyozta szervező tevékenységét az 1945 utáni művészeti életben. A kiál­lítás december 5-ig tart nyitva, megtekinthető hétköznapokon az üz­leti órákban. Helyreállítható a ritmusegyensúly Barta Éva, az MTI­­munkatársa jelenti: Dr. Salánki János, a Magyar Tu­dományos Akadémia tihanyi bioló­giai intézetének igazgatója mind a hazai, mind pedig a külföldi szak­emberek körében rendkívül nagy érdeklődést keltett az élő szerveze­tek ritmusának szabályozásával kapcsolatos kutatásaival. A több nemzetközi tudományos fórumon és folyóiratban már széles körűen is­mertetett és megvitatott kísérletei abból a tényből indultak ki, hogy az összes élő szervezetnek sajátos ritmikus tevékenysége van, de ezek megnyilvánulási formái különbö­zőek. A legszembetűnőbb ritmikus tevékenységek között van az alvás, az ébredés, az aktivitás és a nyuga­lom, a szívműködés és a légzés. A ritmus olyan általános biológiai tör­vényszerűség, amely minden élő szervezet működésére jellemző. Vannak olyan periodikusan vissza­térő jelenségek — például a foto­szintézis —, amelyek külső hatásra jönnek létre, zömmel azonban rit­musszabályozása az élő szervezet tulajdonsága. Külső tényezők lénye­gesen nem változtatják, csupán mó­dosítani képesek az élő szervezet ál­tal programozott változásokat. Dr. Salánki János megállapította: a belső mechanizmust az idegsejtek által termelt szerotonin szabályoz­za. Ha nagyobb mennyiségben áramlik ki a sejtből, akkor aktivi­zál, serkent. Ellenkező esetben nyu­galmi állapot jön létre. A szeroto­­nintermelést a ribonukleinsav sza­bályozza. Arra­­a kérdésre, hogy lehet-e majd gyógyszerként használni a szintetikus szerotonint, a követke­zőket válaszolta: — A sejteknek megvan az a funk­ciójuk, amellyel előállítják a szero­tonint. A szervezetbe adagolni tehát felesleges, inkább arra gondolha­tunk, hogy különböző kémiai anya­gokkal — gyógyszerekkel — előse­gítsük, serkentsük vagy csökkent­sük a termelését. Ezzel helyreállít­ható lesz a megbomlott ritmus­egyensúly. (MTI) SI MEGYEI MŰVELŐDÉSI KÖZPONT KÖZLEMÉNYEI HAJDÚBÖSZÖRMÉNYBEN, a városi művelődési központban no­vember 23-án, hétfőn este 8 órakor rendezzük meg a Debrecen, me­gyénk és hazánk irodalmi, közmű­velődési életében immár 20 éve részt vevő ALFÖLD folyóirat jubileumi estjét, melynek programját leg­utóbbi közleményeinkben ismertet­tük. DEBRECENI PROGRAMUNK A JÖVŐ HÉTEN: „Dallal, tánccal a világ körül” címmel mutatják be külföldön is si­kerrel szerepelt együtteseink műso­rukat november 27-én, pénteken es­te 7 órai kezdettel a Bartók-terem­­ben. Közreműködik a Maróthi Kó­rus Czövek Lajos karnagy vezényle­tével, a Debreceni Népi Együttes (művészeti vezető dr. Béres András, zenekarvezető Benczi Gyula), a Debreceni Kodály Kórus Gulyás György Liszt-díjas érdemes művész vezényletével és az Építők Hajdú Táncegyüttese (művészeti vezető Kardos László, zenekarvezető Boros Mátyás). ***: Londoni filmélményeiről számol be november 24-én, kedden este 7 órakor a filmklubban (Vörös Had­sereg útja 26/A.) Pálffy István egye­temi docens.­­ Az előadást köve­tően Szabó István filmrendezővel, az Apa, az Álmodozások kora és a Szerelmesfilm alkotójával találko­zik az est közönsége; a Szerelmes­filmről vitát vezet dr. Veress József filmesztéta. — Mindkét rendezvé­nyen szívesen látjuk a korunk film­­művészete iránt érdeklődőket.­­ **» A csapókerti kertészeti szakkör­ben (Süveg u. 3.) november 27-én, pénteken délután 5 órakor a leg­gyakrabban telepített körtefajtákat ismertetik, gyakorlati bemutatóval. Fiatalok figyelmébe. Ifjúsági di­vatbemutatót rendez a Zalaegersze­gi Ruhagyár és a Fővárosi Divatter­vező Vállalat a szokásos vasárnapi össztánc keretében november 22-én este 7 órától a Bartók-teremben (Aranybika). Közreműködnek a Ba­­likó-nővérek és a Balassa-trió. DEBRECENI KLUBJAINK PROGRAMJA: A Kerekes telepi klubkönyvtár if­júsági klubjában november 25-én, szerdán az irodalmi kör mutatja be „Bemutatjuk Bari Károlyt” címmel Cs. Nagy Judit összeállítását a kivé­teles tehetségű fiatal költőről. — Az ifjúsági klub (Kossuth u. 1.) tagjai november 27­-én, pénteken „Vendég-’­ségben”­programjaik keretében vi­szonozzák a csapókerti if­j. klub tag­jainak korábban náluk tett látoga­tását. — A Horváth Árpád műve­lődési ház (Süveg u. 3.) ifjúsági klubjában 25-én, szerdán este 7 óra­kor önképzőkört vezet Gábor Zol­tán. 27-én, pénteken este 7 órakor „Lányok fóruma”, a mini—midi— maxi divatról beszélgetnek Karcza Zsófia vezetésével. — Az öregek klubjában­ a jövő héten két előadás lesz: 25-én, szerdán este 6 órakor „A múzsák neveletlen gyermeke” cím­mel a „Zenélő órák”-sorozat kere­tében, míg 27-én, pénteken este 6 órakor „A szomjúság városa” cím­mel Debrecennel kapcsolatos város­­fejlesztési tervekről.­­ Az asszo­nyok klubjában 23-án, hétfőn dél­után 5 órakor irodalmi kör alakul; ez első összejövetelén bemutatják Thomas Mann „Friedemann úr, a törpe” című elbeszélését.­­ A Gu­lyás Pál könyvtárklubban novem­ber 28-án, szombaton este 6 órai kezdettel „Számadás” címmel Veres Péterre emlékeznek próza, zene, vers összeállítással. ŐSZI POLITIKAI KÖNYVHETEK Bem rakparti évek Szeretne bepillantani a diplomá­cia kulisszái mögé? Szeretné tudni, hogyan „csinálják” a külpolitikát? Higgye el, ritkán adódik olyan ki­tűnő alkalom erre, mint Sík Endre új könyvének elolvasásakor, ő ti­zenkét évet — 1949-től 1961-ig — töltött a magyar külügyminisztéri­um épületében; volt főosztályveze­tő, miniszterhelyettes és miniszter­ként ment nyugdíjba. Harcos, gon­dokban, kemény munkában eltelt évek — a hidegháború és az enyhü­lés, az ellenforradalom és a konszo­lidáció időszaka — voltak ezek, de tele élményekkel. A harcokból és az élményekből elevenít fel néhányat a szerző, izgalmas és kellemes, szo­morú és derűs epizódokra emléke­zik. Diplomaták és államférfiak — Vorosilov, Csou En-laj, Hruscsov stb.—, távoli országok — Kína, Li­béria, USA — jelennek meg a la­pokon, olvashatunk a külpolitika mesterfogásairól, a diplomaták hét­köznapjairól és még sok-sok érde­kes dolgokról. A visszaemlékezés ta­lán a személyi kultusz vezetési módszereiről mond legtöbb újat. Két példát idézünk. 1954 őszén lé­pések történtek a magyar—jugo­szláv kapcsolatok javítására; igen ám, de a rendelkezéseket nem a miniszterelnök, hanem Farkas Mi­hály adta ki a külügyminisztérium­nak. Ugyanígy 1955 nyarán a még Rajkókkal egy időben bebörtönzött Noel Field amerikai állampolgár szabadon bocsátásáról is a Szabad Népből értesült a külügy- és bel­ügyminiszter. (Kossuth Kiadó) A föld alatti Debrecen fölött épül az új „Így nőttek a mezői, bővültek teme­tői” - zengette leoninusát Gulyás Pál ba­rátom, padszomszédom a gimnáziumban, szeretett szülővárosunkhoz az 1957-ben írt „Debrecen, a kikötő” ódájában, ő maga is temető fölött élt akkoriban a Dobozy utcán, egy hozzám intézett ajánlásában „a Debrecen alatt bujkáló”, a másikban „a Dobozy-temetőbe süppedt” jelzőkkel jellemezve sorsát. RÉGEBBI TEMETŐI is voltak per­sze Debrecennek a Dobozy-temetőnél. A Nagytemplom helyén már az Árpádok ko­rában templom állott, s a XIV. század elején felépült a hatalmas Szent András templom. Elődeink ennek a cemeteriumá­­ba temetkeztek, és csatornázások alkalmá­val valóban kerültek elő innen csontok, éppen úgy, mint a minorita ferencesek hajdani kolostora helyéről. A rend len­ben telepedett be a mai KÖJÁL terü­letére és még kijjebb is a Csapó utca fe­lé, s a reformációig sok előkelő polgár temetkezett ide, sőt az új hit nagy párt­fogója, Török Bálint özvegye is. Építke­zéseknél innen is kikerültek sírok és cson­tok. (A ferencesek másik kolostora a Vá­rad utcán - ennek két ága fogta körül a mai Petőfi teret­­ csak a katolikus res­tauráció után keletkezett ott, ahol az 1944-es bombázáskor részben elpusztult törvényszék állott. Egykori kápolnája alatt nemegyszer találtak sírokat.) A KISEBB TEMETŐK közül a Szent Mihály utcai helyére csak következtetni lehet. Szent Mihály utcának minden va­lószínűség szerint a Dózsa mesterről ne­vezett mai Mester utcát hívták, a temető tehát a Csap utcától nyugatra helyezked­hetett el, a régi gyermekmenhely terüle­tén, a Bartók Béla úti kórház keleti olda­lán. Emellett szól az is, hogy a Csap ut­cán a múlt század végén soros sírokra bukkantak. Puszta volt már a tócóskerti kis teme­tő is a XVIII. század elejére. Ez a kis­ állomás környékén, valószínűleg az Ist­ván út I. számú, Kacskovics-alapítványi telket is magába foglalva terült el. A növekvő népesség viszont a keríté­sen kívül, általában a főutcákról elneve­zett városrészeknek létesített kisebb te­metőket. Ezek a városrészek különben is bizonyos önállósággal rendelkeztek, nagy­jából úgy, mint a mai kerületek. Temető­je lett így a város déli részének, a Várad, Varga, Szent Anna (Béke) utcák környé­kének a Teleki utca felé, a nagyállomás táján a Homokkertig. Ez volt a boldog­falvi temető. A Péterfiának két temető­je is volt a Hadházi, Ajtó, Kút, Bem József, Damjanich, Kórház, Ember Pál és Kardos Albert utcák között, a Csapó utca temetője pedig a mostani III. kerü­leti tanácsházzal szemközt terült el, lehú­zódva egészen a régi városi kislakáso­kig. Ez a temető a XVIII. században szűnt meg; érdekes, hogy a tanács a Dobozy-temető alól az első világháború után ide helyezte a zsibogót, tehát ugyan­csak régi temető helyére. A boldogfalvi és péterfiai temetőt csak később, az 1811. évi nagy tűzvész után zárták be, városrendezés miatt lett szükség a területükre. Akkor létesültek a Várad utcai és a péterfiai új temetők. Az első világháborúban még dalolták menet­re a régi katonanótát: „Péterfia-temető, Hármas honvéd sírja benne az első.” En­nek a temetőnek a Lefkoovits Vilmos, Ró­zsahegyi Ferenc, Laktanya, Nagy Pál, Apafi utcák által határolt területén épül most Debrecen egyik új lakónegyede. A LEGNAGYOBB TEMETŐ, egyben az egyik legrégibb is a Cegléd (Kossuth) utcai volt. Az első feljegyzés 1572-ben kelt róla, akkor temették „a nagyobbik­, domb tetejére" Méliusz Juhász Pétert. Egyéb feltevésekkel szemben én már csak megmaradok az érdemes Zoltai Lajos né­zete mellett, hogy ez a temető állott a zord reformátor odahantolása előtt is. Négyszáz évig ez volt a debreceni ember számára „a nagy temető”, sőt egyszerűen „a temető”. A dombos, akácokkal, bokrokkal és „fűtni való fák” ezreivel beültetett hatal­mas területet három résznéven ismerték: déli része volt a Dobozy-temető, keleti - a vasúton túli - kis része a Rakovszky­­temető, északi része pedig a Csapó utcai temető. Észak felől a Virág, Dessewffy, Bekecs, Landler Jenő utcák, keletről a vasútvonal volt a határa, délen a Bocskai tér, Hajnal utca és Április 4. útja, nyu­gatról a Dobozy utca határolta. A legősibb rész, a Dobozy-temető már régen romlásnak indult, málladozó sírkö­veit elhordták káposztás hordókra. A pusztuló területet önálló kutatók ásták,­­éppen nem tudományos céllal, hanem az ősökkel eltemetett ékszereket keresve, szétszórva persze a csontokat is. A tanács 1923-ban aztán elrendelte a Dobozy-temető rendezését. Jól emlékszem erre a tanácsülésre, mert írásos dokumen­tum nem lévén arról, hogy mikor temet­keztek utoljára oda, Magoss György pol­gármester vállalta az egyik „tisztes, koros lakos” szerepét, bizonyítva, hogy a teme­tőt emberemlékezet óta nem használták. A Dobozy-temetőből homokbánya lett, az első épületeket majd csak 1927-ben emelték a felszabadult területen, két há­romemeletes bérházat. Ez tehát az új vá­rosrész alapítási éve, mert annak, hogy a Bocskai téren már 1912-ben felépítették a DMKE-internátust, majd 1924-ben egy, és 1925-ben két kétemeletes bérházat, a Dobozy-telephez nincs köze, ez a Bocs­kai tér rendezésével volt kapcsolatos. A KÖZTEMETŐ MEGNYITÁSÁ­VAL 1932-ben bezárták a Kossuth utcai ősi temetőt a többi, fiatalabbal együtt. A Hatvan utcai temetőt, ahol Csokonai­­is nyugszik a vasgúlája alatt, csak az 1700-as évek elején nyitották meg, s vele egykorú az 1717-ben keletkezett Szent Anna-temető, akkor hasították ki az újra­­ betelepedett katolikusok első halottainak. Meg kell még emlékezni néhány külön­leges temetőről, ezeknek természetüknél fogva ma már nyomuk sincs. A kolerás temetőkről van szó. Az első nagy kolera­­járványnak 1831-ben Magyarországon 209 000 áldozata volt. Debrecen ebben a szomorú számban 2152 halottal szerepelt, ami a lakosság akkori 28-29 ezres létszá­mához mérten igen magas. A 42 napig dühöngött kolera áldozatainak külön te­metőket létesítettek, a legnagyobbakat a Szent Anna, Hatvan és Péterfia utcai ka­pukon kívül, az Epreskert mögött, a Ko­lónia helyén s az Izsó és Gvadányi utcák területén. Ide temették el közös sírokba a temérdek halottat minden kíséret és vég­­tisztességtétel nélkül, ezt csak a járvány megszűnése után adta meg nekik a gyá­szos város. Két kolerás temető, illetve az egyiknek része azért ma is megvan. Az egyik az iz­raelita temető a Monostorpályi úton, ezt a zsidóknak a városba való beköltözése után, 1844-ben jelölték ki a Varga ut­­cai kolerás temető egy részéből. A másik az orosz hadifogoly temető a Nagy Sán­­dor-halom mögött. Az első világháború elején a régi téglagyár hadifogolytábor lett, s ott 1915-ben kolera ütött ki. A város reszketett a félelmetes járványtól, de azt a nyár elejére dr. Tüdős Kálmán tiszti főorvos mint kormánybiztos megfé­kezte; az áldozatok részint közös, részint egyéni sírokban nyugosznak a gondozott temetőben. HALOTTAK FÖLÖTT ÉLÜNK te­hát, őseink poraiba van ágyazva ez a sok részt megért város. Hadd idézzem róla a Gulyás-versnek az említettre következő sorát: „mint a vakondok, alant bújt meg, s a lelke harang.” Valóban boldog város, mert nem nyomorult kis árkai tartották meg zivataros századokon át, hanem a polgárai lelkében épült sziklafalak, az „áros népnek”, kereskedők és iparosok rendíthetetlen hite és ernyedetlen munká­ja, mely újból és újból főnixként emelte a romokból magasra Debrecent. Ez a föld alatti Debrecen üzenete a föld felettinek. Béber László — Utoljára kérdem: az alváz? — Remek kérem, re­mek — mondtam. — Futóművek? — Kifogástalan. Min­denki dicséri. — És a tartály ... biz­tos, hogy nem csepeg? — Ezt kikérem ma­gamnak! — Rendben van, íté­lethozatalra visszavonu­lunk. * Aki csak ott volt, bent a teremben, mind vissza­fojtotta a lélegzetét. Fe­szült és ünnepélyes csend ült a sorok közé, csak egy méh zümmögése hallat­szott, rab rovaré két ab­laktábla között. Nyo­masztó volt a dongás a csendben, és a hang ki­tört vékony falú üveg­börtönéből, s rátelepe­dett az emberek megfe­szült idegszálaira. * — A törvény nevében! — mondotta vallatóm, és mindenki felállt. — Az Esküdtszék meg­hozta ítéletét. Öröm keményen az ol­dalamba bökött, feláll­tam én is. Amennyire bi­lincsbe vert kezeim en­gedték, igyekeztem meg­igazítani ruhám ráncait. Az öblös hangú férfiú komoly szótlansággal, nemes eréllyel kísérte mozdulataimat. Nem vi­selt talárt, és paróka sem volt a fején. — Ártatlan vagyok! — akartam kiáltani, de a torkom száraz volt,, és béna a nyelvem. Tehetet­len haragom az ablak közt vergődő méhre szállt. Ebben a percben megszűnt számomra minden, csak az a mo­­noton­ zümmögő darázs maradt. Gondolatban már a rabom volt, és én megkínoztam. S míg va­dul téptem a szárnyait, a gyenge lábakat, a hegyes fullánkot, meg a csápot, a két érzékeny tapogatót, felhangzott az ítélet:" — Vádlott életfogytig­lan szava, állításai két­ségbe vonására ítéltetik, mellékbüntetésként gép­­járművezetői jogosítvá­nya visszavonatik, hites házassága felbontottnak nyilváníttatik. — Ó, csak ezt ne! — ordítottam. — Ne siránkozzon itt a szemünk előtt! — recs­­csent rám a bíró. — Vall­ja be inkább, hogy vétke­zett, hogy maga egy utolsó hazudozó, m­inta cttm — Nem! Neem! — si­­koltottam. — Tehát továbbra is kitart képtelen állítása mellett?! — Igenis kérem, kitar­tok. — Merje még egyszer mondani: — Az öné mennyit fogyaszt száz ki­lométeren? *— Uraim, én tudom, hogy önök itt nem hisz­nek énnekem — mond­tam reménytelenül. — Tudom, hogy az önöké csak hatot fogyaszt vagy nyolcat, szuperben. De az én ügyem egészen más ... Hát nem értik? Nekem nincsen autóm, se Skoda, se Trabant, se más. Nekem csak egy jó étvágyú nejem van, én őróla beszélek. És ha hi­szik, ha nem, bizony meg­eszi a maga tíz literét kólában, sörben, frissítő­ben ... Meg sonka tojás­sal, bécsi szelet, borjú becsinált, de főleg a sör, az a sok sör, uraim! Egy rövidke úton is több mint száz forint. Ne él­jek, ha nem igaz, urak! Kérem, higgyenek ne­kem, és tisztelettel kérem felmentésemet. — Ubul! Sárám selymes hang­jára riadtam verejtékes álmomból. — Ubul, te itten al­szol, én meg szomjan ha­lok, éhen veszek már ko­ra reggel! Te gyilkos, te, te, nem szégyelled? Néhány másodpercre behunytam a szememet, újra feltűnt a tárgyaló­terem, bírám kőkemény vonásai, és én belekiál­tottam a csendbe: — Bűnös vagyok, bű­nös, uraim, veszedelmes, kérem, ítéljenek. Ítélje­nek! — kuti — K?­IP- ki is ü­gyiLajj! HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. NOVEMBER 22.

Next