Hajdú-Bihari Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
A színház-és drámaművészet műhelyei Művészetszociológiai vizsgálatok, statisztikai elemzések eredményei és a gyakorlati tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a színház iránti igények nem a kívánt mértékben alakulnak. Hazánk lakosságának 65 százaléka egyáltalán nem jár színházba, következésképpen a fennmaradó harmincöt százalék viszont szinte állandó színházlátogató. Ez anagyjából azonos réteg évek óta „uralja” a színházak zsöllyéit, ami voltaképpen nem baj; annál nagyobb gond a többiek — a létszámban jóval jelentősebb — távolmaradók kimozdítása. Avval a téveszmével leszámoltunk már, hogy a televízió vonja el a színháztól a nézőket. A tévé „nézőköre” stabilizálódott, az igényes nézők ma már kellően szelektálnak, tehát a korábbi szabadidő csorbítatlanul a rendelkezésükre áll. Mégis, mi az oka annak, hogy a színházbarátok tábora esztendők óta stagnál — vagy helyesebben —, zsugorodik. Hazánkban az irodalomoktatás és újabban a filmesztétika tanítása két művészeti ág esztétikai törvényeire „hivatalból” ad magyarázatot. A különböző irodalmi és filmklubok széles körben terjesztik az irodalmi és a filmkultúrát. Kissé különös, hogy a több évezrede élő és ható műfaj, a drámaművészet kevesebb figyelmet kap a színház falain kívül, mint az irodalom és a film. Sokan úgy hiszik, hogy a dráma a színpadon és a nézőtéren jól elvégzi dolgét, nincs szükség vitaklubokra, felesleges a látottak megvitatása, a művek eszmeiségének továbbgondolása. A közművelődés szakemberei már évek óta sürgetik azoknak a műhelyeknek a létrejöttét, amelyek a dráma, a színházművészet problémáival ismertetik meg az ifjú, a középkorú és az idősebb generáció tagjait. Létre kell hozni a színházbarátok köreit, s meg kell szervezni az állandó színházi klubmozgalmat. A Népművelési Intézet kidolgozott egy tervezetet, amely szerint a fővárosban, de különösen a vidéki nagy- és kisvárosokban színházpártoló klubokat hoznak létre. Az akció célja az, hogy a színházzal, a színművészettel való konkrét kapcsolat alapján aktív és értő közönséget neveljenek, fejlesszék a színművészet iránti készséget, növeljék a dramaturgiai jártasságot. A tudatos színházművészeti nevelés eddig a műkedvelő színjátszó csoportok keretében a különböző klubokban, ismeretterjesztő előadásokon és egyéb esetleges vitákon folyt. A felsorolásból is kiderül, hogy a színházművészet műhelyei mindeddig, a mintegy 4000 csoportot számláló és 80 ezer taggal rendelkező műkedvelő együttesek voltak. A jövőben ezt a jelentős bázist a hivatásos színházművészettel történő együttműködésre kellene felhasználni. Ami az öntevékeny mozgalmat illeti, nincsenek akadályok a közeledésre. A hivatásos színjátszás kissé arisztokratikus elzárkózása nehezíti az erők egy cél érdekében történő mozgatását. A jövőben a közművelődésen belül folytatandó színházművészeti nevelésnek háromféle összefüggő és egymásra épülő típusát lehetne kialakítani. Az egyik az előadásos ismeretterjesztő forma, amelynek az lenne a célja, hogy a színházba nem járó közönségréteget a színház iránti érdeklődésre buzdítsa. Ezeknek szervezését a TIT és a művelődési házak kitűnően megoldhatnák. A színházbarát körök a színházművészeti ismeretek továbbfejlesztésének műhelyei. E köröket meg lehet alakítani a műkedvelő színjátszócsoportokon, az ifjúsági klubokon belül, a színházi bérletesek táborában és az iskolákban. A színházbarát körök megszervezését a színházzal rendelkező megyeszékhelyek szakemberei, a jó minősítésű színjátszócsoport vezetők, színházértő tanárok vállalhatnák. Az akció irányítói és segítői a Népművelési Intézeten kívül a KISZ, a Magyar Színházi Intézet, a TIT Színházi Választmánya, az Országos Pedagógiai Intézet és a megyékben a megyei művelődési központok lehetnének. A feladat oroszlánrésze a megyei művelődési központokra hárul, amelyek gondozásukba vették a már rutinnal és nagyszerűen munkálkodó filmklubokat is. Párkány László AfIVÉSZ NAPSUGÁR:UTCA a lányával. Jól tudták, hogy mikor szabad a világ számukra. Vajon mióta szökdécsel át a fiam a Terihez? — töprengett. Sose vettem eddig észre. És sosem szólt róla. Soha. Vajon Varga Ambrusék tudják-e, hogy a fiam, mint a szöcske ugrik át a kerítésen a lányukhoz? Már nem a kertet nézte, hanem a kert mögött a házat, a fehérre meszelt tűzfalat, amelyen most a napsugár játszadozott. És akkor a fal mellett egy fekete ruhás alakot pillantott meg. Varga Ambrust, amint szeme fölé emelt tenyérrel mint egy látófáról, kémlelte a kertet. — Teri! A kiáltás meglepte. Megfordult és gyorsabban indult az udvarra. — Teri! Kész az ebéd! — hallotta még, pedig már jó távol járt a szomszéd kertjétől. De egy pillanat alatt megértette: Varga Ambrus jól tudja, hogy az ő szöcske fia átugrál a kerítésen a lányához. Bosszankodva igyekezett kifelé a kertből. Na, majd akkor beszélek én a fiammal, gondolta. — Mit akar ez a kölyök? Sorozásra is csak az idén megy. Akkor meg itt van még a katonaidő. Két esztendő vagy három. Kinek hogy adatik. Addig pedig, amíg le nem szerel, nekem ne ugráljon át senki kerítésén. Inkább szögesdrótot húzok a kerítés fölé. Gondosan bezárta a kertkaput. És akkor még egyszer végig kellett pillantania a kerten. A fia éppen akkor ugrott át a deszkakerítésen. Kalapjához kapott. Mintha önmagát látta volna, amikor ilyen süldőlegény korában Julisék kerítésén repült át. Mosolygott. Milyen büszke volt arra, hogy csak megfogta a felső szál deszkát, aztán toppantott egyet és már át is repült. Julis véletlenül, mindig véletlenül, éppen valamelyik fa alatt volt. Hogy mit keresett ott, azt csak a boldog isten tudja. De jó volt, hogy ott volt! Megigazította a kalapját. Akkor még ő sem volt katona. Később sorozták be és a két esztendőből a fogsággal együtt öt múlt el közben. De Julis várta, mert hitte, remélte, hogy hazajön. Mi az antilovát tegyek most? — kérdezte gondolatban önmagától. Nem tudott választ adni a kérdésre. Az orgonabokrok mellett ment el. Ezekre a haszontalan, gyümölcsöt nem termő bokrokra eddig nem is figyelt. Vannak, mint virágok, és kellenek is, de hogy miért, arra már nem gondolt. Megállt mellettük, hogy mégegyszer visszanézzen a kertbe, hogy jön-e már a fia. Jött, fütyörészve. És akkor ő csak a bokrokat nézte, amelyen a terhes rügyek pattanásig feszültek, sőt a napra fordulók már sápadt zöld leveleiket is bontogatták és fürdették a napsugárban. A fia fütyörészése egyre közeledett. Nem, most nem akart találkozni a fiával. Amilyen gyorsan csak tudott, bement a házba. Julis, a felesége, a tányérokat rakta szét az asztalon. — Jó, hogy jössz, kész az ebéd. Laci jön már? — kérdezte. — Jön? Honnan? — Hát... a kertből. Mindig ott szöszmötöl mostanában. — Jön. — Akkor teszem a levest az asztalra. Szép idő van? — Szép — mondta Antal Ferenc komolyan és letette kalapját. — Csak tavasz lesz már — tette hozzá, amikor leült. A kerítésen átugró szöcske fiára gondolt meg Terire, a Varga Ambrus lányára, meg az orgonabokrok terhes, pattanásig feszülő rügyeire. — Igen, csak tavasz lesz már, tavasz lesz már Bényei József versei HAJNAL LENNI Az utakat a hó már betemette piros hó hull fehér tenyeremre Szemem előtt a fekete ágak fenyegető ujjal hadonásznak. Miért is mondd miért is' 5 markodba hull a véred megölnek a jámborak marcangolják az arcod Csináljatok hóból palotákat Szégyenében megbénul az állat Csak az ember hallgat keserűen Ki figyelt rá mikor hegedültem Miért is mondd miért is Tudod hogy kár a nagy láng Okosak tűzzel oltják Aludj hát Mintha égnél Piros hónak fekete az árnya Nő a világ örök éjszakája Aki ebben hajnal akar lenni két szeme is meg fog kövesedni Miért is mondd miért is Meleg kuckóba bújj el Mi dolgod más bajával hisz mások megharapnak Akinek a hajnal ég a száján túl nem kiált gyávák éjszakáján el nem éget fekete hószárnyat megissza a vérét önmagának VÉDELEM Úgy élek, keresem a föld mélyén az ember moccanását. Mindegyik harcom védelem, szándékomat meg ne alázzák. KŐ VAGY KENYÉR Aki asszony a mosolyával megérintette csigaházam, öröme váltott zokogásra, mint ki ujjával kap a lángba.S Aki arcát felém mutatta megfontolatlan mozdulatra, s gyalázatot vetettem arra:5 — senkije, aki eltakarja!X Az egyetlen, aki magához hajlított, foga között átkoz, taszított-hajított magától,a — szigorlatoztam dadogásból. Kenyér voltam, kőnek neveztek. Sziklát döntök a szeretetnek. AZ SE KÖNNYEBB Nyugodj bele, jobb lesz, meglásd. Kibírjuk a földdel egymást. Te is maga, ő is maga. Csillapodj. Nincs még éjszaka. Nyugodj bele. Kár a lángért, föl-föl tátog a jószándék--------Magad előtt leveheted alázattal a süveged. Nyugodj bele. Úgyse tudnád másra szegezni a puskát. Magad ölöd. Az se könnyebb, holtjaink ha téged ölnek. KÖZELI BEKE Nem akarok én egyebet, nézni a forduló eget, tarkóm két kulcsolt kezemen pihenjen békességesen. Ingemen barna bogarak fürgén forgva játsszanak, hajam füvek testvéreként kortyolja, igya be a fényt. Csak ezt szeretném: meleget lecsukott pilláim felett. Legyen a béke közeli, hogy tudjam megérinteni. 51 BECt HAJDÜ-BIHARI NAPLÓ — 1970. NOVEMBER 22.o