Hajdú-Bihari Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)

1970-11-22 / 274. szám

A színház-és drámaművészet műhelyei Művészetszociológiai vizsgálatok, statisztikai elemzések eredményei és a gyakorlati tapasztalatok arra figyelmeztetnek, hogy a színház iránti igények nem a kívánt mér­tékben alakulnak. Hazánk lakossá­gának 65 százaléka egyáltalán nem jár színházba, következésképpen a fennmaradó harmincöt százalék vi­szont szinte állandó színházlátoga­tó. Ez a­­nagyjából azonos réteg évek óta „uralja” a színházak zsöllyéit, ami voltaképpen nem baj; annál na­gyobb gond a többiek — a létszám­ban jóval jelentősebb — távolmara­dók kimozdítása. Avval a téveszmével leszámol­tunk már, hogy a televízió vonja el a színháztól a nézőket. A tévé „né­zőköre” stabilizálódott, az igényes nézők ma már kellően szelektálnak, tehát a korábbi szabadidő csorbítat­lanul a rendelkezésükre áll. Mégis, mi az oka annak, hogy a színház­­barátok tábora esztendők óta stag­nál — vagy helyesebben —, zsugo­rodik. Hazánkban az irodalomoktatás és újabban a filmesztétika tanítása két művészeti ág esztétikai törvényeire „hivatalból” ad magyarázatot. A kü­lönböző irodalmi és filmklubok szé­les körben terjesztik az irodalmi és a filmkultúrát. Kissé különös, hogy a több évezrede élő és ható műfaj, a drámaművészet kevesebb figyel­met kap a színház falain kívül, mint az irodalom és a film. Sokan úgy hiszik, hogy a dráma a színpadon és a nézőtéren jól elvégzi d­olgét, nincs szükség vitaklubokra, felesle­ges a látottak megvitatása, a mű­vek eszmeiségének továbbgondolása. A közművelődés szakemberei már évek óta sürgetik azoknak a mű­helyeknek a létrejöttét, amelyek a dráma, a színházművészet problé­máival ismertetik meg az ifjú, a kö­zépkorú és az idősebb generáció tagjait. Létre kell hozni a színház­­barátok köreit, s meg kell szervezni az állandó színházi klubmozgalmat. A Népművelési Intézet kidolgo­zott egy tervezetet, amely szerint a fővárosban, de különösen a vidéki nagy- és kisvárosokban színházpár­toló klubokat hoznak létre. Az ak­ció célja az, hogy a színházzal, a színművészettel való konkrét kap­csolat alapján aktív és értő közönsé­get neveljenek, fejlesszék a színmű­vészet iránti készséget, növeljék a dramaturgiai jártasságot. A tudatos színházművészeti neve­lés eddig a műkedvelő színjátszó csoportok keretében a különböző klubokban, ismeretterjesztő előadá­sokon és egyéb esetleges vitákon folyt. A felsorolásból is kiderül, hogy a színházművészet műhelyei mindeddig, a mintegy 4000 csoportot számláló és 80 ezer taggal rendel­kező műkedvelő együttesek voltak. A jövőben ezt a jelentős bázist a hivatásos színházművészettel törté­nő együttműködésre kellene fel­használni. Ami az öntevékeny moz­galmat illeti, nincsenek akadályok a közeledésre. A hivatásos színját­szás kissé arisztokratikus elzárkózá­sa nehezíti az erők egy cél érdeké­ben történő mozgatását. A jövőben a közművelődésen be­lül folytatandó színházművészeti nevelésnek háromféle összefüggő és egymásra épülő típusát lehetne ki­alakítani. Az egyik az előadásos is­meretterjesztő forma, amelynek az lenne a célja, hogy a színházba nem járó közönségréteget a színház irán­ti érdeklődésre buzdítsa. Ezeknek szervezését a TIT és a művelődési házak kitűnően megoldhatnák. A színházbarát körök a színház­művészeti ismeretek továbbfejlesz­tésének műhelyei. E köröket meg lehet alakítani a műkedvelő színját­szócsoportokon, az ifjúsági klubo­kon belül, a színházi bérletesek tá­borában és az iskolákban. A szín­házbarát körök megszervezését a színházzal rendelkező megyeszék­helyek szakemberei, a jó minősíté­sű színjátszócsoport vezetők, szín­házértő tanárok vállalhatnák. Az akció irányítói és segítői a Népművelési Intézeten kívül a KISZ, a Magyar Színházi Intézet, a TIT Színházi Választmánya, az Or­szágos Pedagógiai Intézet és a me­gyékben a megyei művelődési köz­pontok lehetnének. A feladat orosz­lánrésze a megyei művelődési köz­pontokra hárul, amelyek gondozá­sukba vették a már rutinnal és nagyszerűen munkálkodó filmklu­bokat is. Párkány László AfIVÉSZ NAPSUGÁR:UTCA a lányával. Jól tudták, hogy mikor szabad a világ számuk­ra. Vajon mióta szökdécsel át a fiam a Terihez? — töprengett. Sose vettem eddig észre. És so­sem szólt róla. Soha. Vajon Varga Ambrusék tudják-e, hogy a fiam, mint a szöcske ugrik át a kerítésen a lányukhoz? Már nem a kertet nézte, ha­nem a kert mögött a házat, a fehérre meszelt tűzfalat, ame­lyen most a napsugár játszado­zott. És akkor a fal mellett egy fekete ruhás alakot pillantott meg. Varga Ambrust, amint szeme fölé emelt tenyérrel mint egy látófáról, kémlelte a ker­tet. — Teri! A kiáltás meglepte. Megfor­dult és gyorsabban indult az udvarra. — Teri! Kész az ebéd! — hallotta még, pedig már jó tá­vol járt a szomszéd kertjétől. De egy pillanat alatt megér­tette: Varga Ambrus jól tudja, hogy az ő szöcske fia átugrál a kerítésen a lányához. Bosszan­kodva igyekezett kifelé a kert­ből. Na, majd akkor beszélek én a fiammal, gondolta. — Mit akar ez a kölyök? Sorozásra is csak az idén megy. Akkor meg itt van még a katonaidő. Két esztendő vagy három. Kinek hogy adatik. Addig pedig, amíg le nem szerel, nekem ne ug­ráljon át senki kerítésén. In­kább szögesdrótot húzok a ke­rítés fölé. Gondosan bezárta a kertka­put. És akkor még egyszer vé­gig kellett pillantania a kerten. A fia éppen akkor ugrott át a deszkakerítésen. Kalapjához kapott. Mintha önmagát látta volna, amikor ilyen süldőlegény korában Julisék kerítésén re­pült át. Mosolygott. Milyen büszke volt arra, hogy csak megfogta a felső szál deszkát, aztán toppantott egyet és már át is repült. Julis véletlenül, mindig véletlenül, éppen vala­melyik fa alatt volt. Hogy mit keresett ott, azt csak a boldog isten tudja. De jó volt, hogy ott volt! Megigazította a kalapját. Ak­kor még ő sem volt katona. Később sorozták be és a két esztendőből a fogsággal együtt öt múlt el közben. De Julis várta, mert hitte, remélte, hogy hazajön. Mi az antilovát tegyek most? — kérdezte gondolatban önmagától. Nem tudott választ adni a kérdésre. Az orgonabokrok mellett ment el. Ezekre a haszontalan, gyümölcsöt nem termő bok­rokra eddig nem is figyelt. Van­nak, mint virágok, és kellenek is, de hogy miért, arra már nem gondolt. Megállt mellettük, hogy még­egyszer visszanézzen a kertbe, hogy jön-e már a fia. Jött, fü­­työrészve. És akkor ő csak a bokrokat nézte, amelyen a ter­hes rügyek pattanásig feszül­tek, sőt a napra fordulók már sápadt zöld leveleiket is bonto­gatták és fürdették a napsugár­ban. A fia fütyörészése egyre kö­zeledett. Nem, most nem akart találkozni a fiával. Amilyen gyorsan csak tudott, bement a házba. Julis, a felesége, a tá­nyérokat rakta szét az asztalon. — Jó, hogy jössz, kész az ebéd. Laci jön már? — kér­dezte. — Jön? Honnan? — Hát... a kertből. Mindig ott szöszmötöl mostanában. — Jön. — Akkor teszem a levest az asztalra. Szép idő van? — Szép — mondta Antal Fe­renc komolyan és letette kalap­ját. — Csak tavasz lesz már — tette hozzá, amikor leült. A ke­rítésen átugró szöcske fiára gon­dolt meg Terire, a Varga Amb­rus lányára, meg az orgonabok­rok terhes, pattanásig feszülő rügyeire. — Igen, csak tavasz lesz már, tavasz lesz már Bényei József versei HAJNAL LENNI Az utakat a hó már betemette piros hó hull fehér tenyeremre Szemem előtt a fekete ágak fenyegető ujjal hadonásznak. Miért is mondd miért is' 5 markodba hull a véred megölnek a jámborak marcangolják az arcod Csináljatok hóból palotákat Szégyenében megbénul az állat Csak az ember hallgat keserűen Ki figyelt rá mikor hegedültem Miért is mondd miért is Tudod hogy kár a nagy láng Okosak tűzzel oltják Aludj hát Mintha égnél Piros hónak fekete az árnya Nő a világ örök éjszakája Aki ebben hajnal akar lenni két szeme is meg fog kövesedni Miért is mondd miért is Meleg kuckóba bújj el Mi dolgod más bajával hisz mások megharapnak Akinek a hajnal ég a száján túl nem kiált gyávák éjszakáján el nem éget fekete hó­szárnyat megissza a vérét önmagának VÉDELEM Úgy élek, keresem a föld mélyén az ember moccanását. Mindegyik harcom védelem, szándékomat meg ne alázzák. KŐ VAGY KENYÉR Aki asszony a mosolyával megérintette csigaházam, öröme váltott zokogásra, mint ki ujjával kap a lángba.S Aki arcát felém mutatta megfontolatlan mozdulatra, s­ gyalázatot vetettem arra:5 — senkije, aki eltakarja!X Az egyetlen, aki magához hajlított, foga között átkoz, taszított-hajított magától,a — szigorlatoztam dadogásból. Kenyér voltam, kőnek neveztek. Sziklát döntök a szeretetnek. AZ SE KÖNNYEBB Nyugodj bele, jobb lesz, meglásd. Kibírjuk a földdel egymást. Te is maga, ő is maga. Csillapodj. Nincs még éjszaka. Nyugodj bele. Kár a lángért, föl-föl tátog a jószándék--------­Magad előtt leveheted alázattal a süveged. Nyugodj bele. Úgyse tudnád másra szegezni a puskát. Magad ölöd. Az se könnyebb, holtjaink ha téged ölnek. KÖZELI BEKE Nem akarok én egyebet, nézni a forduló eget, tarkóm két kulcsolt kezemen pihenjen békességesen. Ingemen barna bogarak fürgén forgva játsszanak, hajam füvek testvéreként kortyolja, igya be a fényt. Csak ezt szeretném: meleget lecsukott pilláim felett. Legyen a béke közeli, hogy tudjam megérinteni. 51 BE­Ct HAJDÜ-BIHARI NAPLÓ — 1970. NOVEMBER 22.o

Next