Hajdú-Bihari Napló, 1970. november (27. évfolyam, 257-280. szám)
1970-11-22 / 274. szám
VENDÉGÜNK VOLT DR. SIMON GYULA. — Több mint egy hónapja, hogy véget ért az V. nevelésügyi kongresszus, amelynek mintegy nyitányaként és záróakkordjaként is egy-egy cikke jelent meg főtitkár elvtársnak a Köznevelés számaiban. Ez a látszólag külsődleges tény is bizonyítja, hogy ön jelentékeny munkát vállalt magára a kongreszszusi előkészületek és a tanácskozások, szekcióülések idején is. Hogyan ítéli meg a kongresszus jelentőségét? — Oktatásügyünk lemaradt agazdasági életünktől. A szocializmus teljes felépítésének egyik alapkérdésévé válik közoktatásügyünk fejlesztése tehát. Az V. nevelésügyi kongresszus megtartásához ünnepi alkalmat kínálkozott felszabadulásunk huszonötödik évfordulója. Az eredmények jubileumi számbavétele azonban önmagában még nem indokolta volna a kongresszus öszszehívását. Annál inkább az a tény, amire nem lehet nem felfigyelni: a nevelés ma fokozottabban a társadalmi érdeklődés előterébe került, nagyobb változások küszöbéhez ért. Mindannyiunknak szembe kell néznünk azokkal a problémákkal, amelyek az ifjúság nevelésében az utóbbi évtizedben a társadalmi, tudományos, technikai haladás következtében felmerültek és felmerülnek. Ugyanígy fel kellett figyelni azokra a változásokra is, amelyek az utóbbi években az ifjúság magatartásában, életében egyre érzékelhetőbbé váltak. Minden a gyorsuló fejlődés irányába mutat. Egyre általánosabb véleménnyé válik, hogy az iskola aligha válaszolhat a sokféle kérdésre, igényre pusztán az eddig bevált szemlélettel és módszerekkel. A kongresszus összehívásának aktualitását ez indokolta. Jelentősége? A kongresszus — természeténél fogva — csupa ajánlásokat nyújthatott, eddig terjedt az „illetékessége”. De ezekben az ajánlásokban reális merészséggel nemcsak a jelenre, a közvetlen holnapra, hanem a holnaputánra is gondolt. Arra, hogy tanulóifjúságunk egy emberöltő múlva még a lakosság derékhadához fog tartozni. Ezért a kongresszus elsősorban általános alapelvek, a prognózisok számára alapul szolgáló törvényszerűségek megfogalmazásában törekedett minél nagyobb fokú szabatosságra, mindvégig hangoztatva, hogy a problémák nyitottak, hogy a további viták roppant szükségesek. — A kongresszusi ajánlások közül, kérem, emeljen ki egy-két külön is érdemeset, átfogó érvényűt! — Az egyik nagyon megszívlelendő valahogy így hangzik: Ugyanakkor, amikor tisztelettel adózunk milliónyi magyar családnak, a gyermekeknek életet adó, értük munkálkodó édesanyáknak, édesapáknak és a családi nevelőközösségek minden, e munkában, áldozatban részt vállaló tagjának, kérjük őket, érezzék kötelességüknek és érdeküknek, hogy a jövőben még tudatosabban teremtsék meg azt a bensőséges és ösztönző környezetet, melyben a gyermek személyisége kedvezően alakulhat. Nyújtsák a családok érzelmileg, a gondozásban és a szoktatásban, a gondolkodás fejlesztésében a kibontakozáshoz szükséges hatásokat. Adjanak helyt az önállóságnak olyan mértékben, amilyenben a növekvő gyermek és serdülő önmagáért és másokért felelősséget érezni és vállalni képes. Osszák meg a nevelés gondját óvodáinkkal, iskoláinkkal, a nevelésügy állami és társadalmi szerveivel. Ez persze így túlságosan programszerű, de higygyék el a szülők, nem elég az óvoda, az iskola lelkiismeretes, jó munkája, nagyon-nagyon sok múlik az otthoni, a családi környezeten. Tulajdonképpen ezzel szorosan összefüggő kérdés az oktatási intézményeink továbbfejlesztésének kérdése. Ajánlásunk szeretné elősegíteni, hogy a tudományos és a technikai fejlődésnek új eredményeit, a gazdasági és a társadalmi változások követelményeit a lehető legkisebb késéssel illeszthessük be az iskolai tanulmányokba. Ezért sürgető munkamegosztásra van szükség a képzés és az önképzés, a nevelés és az önnevelés között. A korszerű iskola modelljét számos javaslat próbálta megrajzolni. Az iskola csupán egyik intézménye a közművelődésig kiterjedő képzési rendszernek, amelynek a kiegészítő javaslatok szerint a megtervezéséről, intézményeinek korszerű fejlesztéséről mint az iskolában megalapozott permanens művelődés folyamatának fontos feltételéről, valamint ennek érdekében a felnőttnevelés alapvető rendszertani, tartalmi és módszertani kérdéseinek kísérleti alapon történő kidolgozásáról sürgősen gondoskodni kell.* A nemrég lezajlott népművelési konferencia egyik legfőbb megállapítása, vagy ha úgy tetszik, ajánlása volt, hogy a népműveléssel szemben támasztott társadalmi igényekkel párhuzamosan növekednie kell a társadalmi felelősségnek is. Hasonló-e a helyzet a nevelésügyi kongresszus után? — Hogy a nevelés nemcsak a pedagógusok ügye és kötelessége, hanem az egész társadalomé is, ez a gondolat a kongresszus előkészületeit éppúgy áthatotta, mint a szekcióüléseket. Szinte kinyilatkoztatásszerűen, hogy a nevelésügy kérdései iránti közömbösség már közéleti passzivitásnak minősül. A szekcióülések egyértelműen megerősítették ajánlásainknak azt a gondolatát, hogy a nevelésügyért érzett társadalmi felelősség mindig együtt növekedjék a neveléssel szemben támasztott társadalmi követelményekkel. — Milyen konkrét terv, javaslat kapcsolódik ehhez a problémakörhöz?— Számításba véve azt a tényt, hogy a tudomány mind nagyobb mértékben válik termelőerővé, és ebben az oktatásnak jelentős része van, és egyre inkább jelentős része kell hogy legyen, a kongresszus kérte annak a — nemzetközi adatokkal is egybevetett — mélyreható, tudományos elemzését és meghatározását, hogy mekkora hányaddal kell részesülnie az oktatásügynek a nemzeti jövedelemből, illetőleg annak hosszú távra való kimondását, hogy az oktatásügyre fordított beruházási és költségvetési összegeknek gyorsabb ütemben kell növekedniük, mint a nemzeti jövedelemnek. — Ha már a jövedelmi kérdések kerültek elő, anyagi problémákat, a pedagógusok jobb anyagi megbecsülésének ügyét tárgyalta-e a kongresszus, és mi várható a jövőben? — Meg kell mondanom, hogy az anyagi kérdéseket imponáló nyugalommal, de súlyuknak megfelelően tárgyalták a szekcióülések. Azzal az egyértelmű következtetéssel, állásfoglalással, hogy a legfontosabb problémák megoldását mostmár nem lehet úgy halasztani, hogy az oktatás kárát ne látná. Az anyagi helyzetet rendezni kell. A magyar tanítók első egyetemes gyűlésének egyik kezdeményezője, Tavaszi Lajos mondotta: „Kezünkben van a nemzet jövője, mert gyermekeit, az új nemzedéket karjainkban ringatjuk. S ugyanazért nagyobb tényező immár az álladalomban a tanító, nagyobb ható a nemzet életében, mint amint eddigelé felfogták. Szellem a mai világban a hatalom, és a tanító a szellem munkája, így kell hatalommá lennie a nevelésügynek is ...” Megszívlelendő szavak, oda kell rájuk figyelni! Ha tehát ma hívjuk minden állami és társadalmi tényező segítségét, ha sürgetve kérjük az intézményes nevelés feltételeinek, a pedagógusok anyagi helyzetének lényeges javítását, akkor gondunkat nem főleg a jelen égető kérdéseként foglaljuk szavakba, ügyünk része a további társadalmi felemelkedésnek. Az anyagi megbecsülés lényeges szerepet játszik abban, hogy kik választják a pedagógus pályát, hogy alakul a pályán a férfiak és a nők aránya, s hogy a képességeiknek megfelelő szakon oklevelet szerzett emberek minden erejüket és idejüket az odaadó tanításnak, nevelésnek, saját folyamatos szakmai és pedagógiai továbbképzésüknek szentelhessék. A gondok, problémák így kapcsolódnak egymásba, távolabbi időket ölelnek, mintsem hinnénk, s éppen ezért a közeli megoldást sürgetik. Márkus Béla 1 Robotos hajnalok énekese Jobban becsüljük Nagy Imre költő emlékét! ...... én ébren vagyok, s őrzöm azok álmát, kik mélyen alszanak a zord szalmavackon, •elmondom majd nekije, mit dalolt a fecske a hajnali fényben .. 1942-ben halt meg Nagy Imre, többi komáját, sorstársát nagyon-nagyon megelőzve. Nincsen semmiféle kerek évfordulója, de azért szóljunk róla, mert nyugtalanító, mennyire nincs meg becsülete se szülőfalujában, se a tágabb nagyvilágban. Robotos hajnalok énekese volt, pirkadattól késő napestig végezte a kegyetlenül nehéz paraszti munkát. Amikor egy-egy percre leállt a gép, vagy röpke pihenőre tértek a társak, elővette ceruzáját, kicsiny jegyzetfüzetét, s beleírta a sorokat, verseket, amik munka közben törtek belőle elő, a pusztán élő pásztorok ősi dalával. A mélyről érkezett többi társhoz annyiban nem rokonuk, hogy egy percre se vállalta magára az irodalmat mint életformát, élte a szegényparasztság mindennapjait. Amikor irodalmi estre, szereplésre hívták, felvette magára a felesége által varrott ünneplőt, elutazott, s amint vége volt a találkozónak, indult vissza falujába, Udvariba. Mert hát sok dolog volt a földeken. És élni kellett. Az őszön, hogy Udvariban jártam, kerestem szellemét, mint becsülik emlékét a fiúk és unokák, akiknek a mábais üzen az elmúlt időkből. Szomorító, bizony, szomorító volt a tapasztalás . . . A régi temetőben, messze a falutól van a sírja. Az idős, beteges családtagoknak nehezére esik kijárni és rendben tartani. A sír gazos, füves, állatok jegelnek rajta. „Emlékét szeretettel őrzi családja” - olvasom a kőlapba vésett megfakult szavakat. És más senki sem gondol rája ! — ugrik ki belőlem a kérdés. A kisiskolások elvégezhetnék ezt a szerény kis munkát. Talán nemcsak iskolai, mozgalmi munkájukba is beilleszthető lenne - gondolom. Vagy egy másik hirtelen, jött javaslat, a községi tanács az új temetőbe szállítatná, és ott díszsírhelyet és szép sírkövet adna Nagy Imrének. Egy másik szomorító tény: 1967-ben a Püspökladányi Járási Tanács felterjesztette, készítsenek szobrot róla. Valahol, ki tudja hol, elakadt az ügy. Legalább tábla lenne falujában, de az sincs. Tudjuk, most új könyvtár van alakulóban Sárrétudvariban. Milyen szép gesztus lenne, ha Nagy Imre nevét venné fel! És talán a könyvtár bejáratánál egy kis vitrinben kiállítva láthatná minden oda betérő néhány kéziratát, verseskötetét, életének rövid sommázatát. Emlékeztető gyanánt, hogy „mindig mindenki kénytelen legyen beleakadni” - ahogy Csizmadia Lajos népművelési felügyelő mondotta a leendő hasznosságát pontosan határozva meg. A halála után megjelent gyűjteményes kötet előszavát Veres Péter írta. Ezt többek között: „Abban a nagy számadásban, amelyben a magyar nép majd összegezni fogja nemcsak azt, hogy ki hány könyvet írt, és hogyan írt, hanem azt, hogy mit tettek érte a szellem emberei, mit szóltak és hogyan szóltak érte, Nagy Imre ott lesz a maga kicsiny munkájával és nagy emberségével.” Szeretnénk, ha majdani időben, amikor eljön az összegzés pillanata, tudja majd a jövendő embere is, ki volt Nagy Imre költészetével és a szegényekért istenkedő, makacs hűséges emberségével. Ehhez a mában kell a ködöt oszlatni emlékezetünkből, hogy a jövőre tisztuljon ki az értelem és az önismeret. És nemcsak vele, másokkal kapcsolatban is. Mert most még csak úgy van, ahogyan a Pásztor halálában ő maga is írta: „sírján a madár t tollat ejt el”. Jó lenne, ha mi magunk is többet emlékeznénk rá. Hullassunk virágot sírjára, amelyben lelkiismeretünk szerint nagyon nyugtalanul pihen ... Ablonczy László A Fiatalok Stúdiójának kiállítása • A Fiatalok Stúdiójának tárlatán három amatőr festő mutatkozott be. Mindhárman a Medgyessy Ferenc képzőművészeti körből indultak, itt sajátították el a rajzolás, a festés alapvető ismereteit. Ezen a kiállításon a biztos alapokon kívül számot adtak arról is, milyen irányban haladnak tovább, milyen stílusáramlatok hatása alatt folytatják tovább stúdiumaikat különböző nézőpontból: közelítik meg a látható világot, különbözőképpen vélekednek a festészet útjairól, de mindhármójuk alkotásait áthatja a festészet iránti elfogódottság, szeretet. Kassai Imrét festményein a formák felbontása, az egységes síkok megtörése, az ábrázolt felületek fellazítása érdekli Elsősorban a táj megfestése vonzza, udvarrészletek, városképek, műemlékek, folyóparti tájak.Nem él az adekvát kifejezés lehetőségeivel, inkább a megtört fények által fellazított formák viszszaadására törekszik. Nem ábrázol nagy sík felületeket, az átfogó formákat, nagyobb falakat, az emberi környezetet kisebb, egymásra feszülő elemekből építi fel. Minden formát felbont, örömét leli az apró részletek halmozásában. Kassai Imre keresi a festői kifejezés számára legjárhatóbb útját, általában kerüli a szigorúan rajzos elemeket. Képeinek játékosan felbontott felületeit elsősorban hideg színekbe burkolja, festményei hátterét legtöbbször a kék tiszta síkban felhordott árnyalatai adják, a tájképek részletein is gyakran használ kék, zöld, fehér színeket. Tanulmányai, kísérletei a formák felbontására, arányproblémákra irányulnak, a színskálában rejlő kifejezési lehetőségek kevésbé fontosak számára. Juhász Attila az európai századelő festői stílusáramlatainak hatása alatt áll, amelyeket a szentendreiek ültettek át hazai talajba. Érdekli a konstruktivizmus, a képi elemek szürrealisztikus felhasználása, a geometrikus absztrakcióval nyert tiszta felületek. Megfesti a kerék, ház, hegedű chagalli motívumát, a jellegzetesen szentendrei ikon, ablak, éjszaka motívumot. A tiszta síkokon megpróbálkozik a festék anyagszerűségében rejlő lehetőségek, kifejezési formák megoldásával, és az anyagszerűség problémájából indul ki akkor is, amikor a fára festés naturális lehetőségeivel foglalkozik. Sokirányú kísérletei helyenként kissé bizonytalanná teszik stúdiumait, képeinek egészében azonban biztos alapokról induló amatőr festőként mutatkozott be. Dezső Györgyné megmarad a tradicionálisabb kifejezési formák mellett. Az alföldi parasztemberek, a falusi táj képi megfogalmazását tekinti feladatának, tanulmányain, pasztelljein a tradicionális tematika minél kvalitásosabb visszaadására törekszik, igyekszik elsajátítani a portré, csendélet, tájkép festészet minél magasabb fokát. Az emberek és az emberi környezet világának széles skáláját mutatja be alkotásain. A Stúdió kiállításán tehetséges amatőr festők mutatkoztak be. Ez a kiállítás, része egy nagyobb tárlatsorozatnak, amely a képzőművészeti kor- és stúdiótagok alkotásait mutatja be Debrecenben és a megye más városaiban. M. Szabó Anna HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1970. NOVEMBER 24.