Hajdú-Bihari Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-23 / 45. szám

Nem tudjuk, hol lakunk Tóth Istvánné, a debreceni Ván­­tus Károly utcai település lakója ír­ja a következőket: A Vántus Károly utcai telepü­lésen már a múlt év májusa óta la­kunk, és sajnos ennek a házsornak nincs neve. Nem tartozunk Vántus Károly utcához, és így történik, hogy 11 család nem tudja, hol lakik. Nem tudunk a rendőrségen beje­lentkezni, mert utcanevet kérnek, és nem telekkönyvi számot. Nincs itt sem jó vizű kút, sem szemétgyűjtés. Nem tudják a 11 család tagjai, hogy melyik orvoshoz tartoznak. Tavaly nyáron megígérték, hogy lesz már utcanév, de azóta csak új házak épültek, de utcanévtáblát nem kaptak. Répási József Polgár, Ady utca 13. szám alatt lakó olvasónk szóvá teszi, hogy a rendelkezés szerint a tartós jótállású cikkek ötszöri ja­vítás után kicserélhetők. „Az én té­vémet már 12-szer is javították, és hiába kérem, hogy cseréljék ki, a GELKA elutasít. Kérem, döntsék el az illetékesek, hogy van csere vagy nincs csere.” Kincses Gergely debreceni olva­sónk levelet írt, melyet tíz társa is aláírt. Azt panaszolják, hogy az Áp­rilis 4. úti 42. sz. húsbolt, valamint más boltok is rendszeresen szom­baton leltároznak. Ennek az a kö­vetkezménye, hogy nagyon sokan nem tudják a körzetükben levő üz­letből beszerezni a szükséges élel­miszereket, távolabb kell menni, pedig a nagyobb vásárlás vasárnap miatt szombaton történik. Az a ké­résük, hogy a leltározást tegyék át a hét más napjára. Ez az üzletnek is, a vásárlóknak is egyformán érde­ke. Leli Lászlóné Debrecen, Böször­ményi út 113. szám alatt lakó olva­sónk levelében arról panaszkodott, hogy a Vörös Hadsereg úti 19. szá­mú papír- és írószerbolt kirakatá­ban egy igen szép sötétkék műbőr táskát látott. Szerette volna meg­venni a fiának. Az üzletben közöl­ték, hogy csak az az egy példány van belőle, és majd a kirakatrende­zés után vásárolható meg. A pénz­tárosnőnél felíratta nevét, hogy a táskára ő a vevő. Közölték, hogy a következő szombaton mehet a tás­káért. Már pénteken bement az üzletbe, de a táskát már nem találta a kirakatban, pedig kirakatrende­zés sem volt. Hova lett a táska? Avagy meggondolták kinek adják? Molnár Imre Debrecen, Honvéd u. 17. szám alatt lakó olvasónk az Új Élet parkban az Ibolya utca sar­ki zöldség- és gyümölcsboltban sa­vanyított hordóskáposztát vásárolt. „Úgy gondolom, hogy egy kicsit sok a vásárolt káposztához a 60 szá­zalék víz — írja. — Kifogásoltam a bőséges vízellátást, mire nem ép­pen udvarias elutasításban része­sültem, visszadobott az árus 3 fo­rintot, de nekem nem erre volt szükségem, hanem káposztára.” Csere vagy nem csere ? Miért szom­baton? Eltűnt­­ a kirakati táska Káposzta vagy víz? Q­ '&*■-BIHARI NAPLÓ — 1971. FEBRUÁR 23. Olvasóink írják Nem gyermekeknek velő látvány Petrus Éva Debrecen, Gáborjáni Szabó utca 4. szám alatti olvasónk ezt írja: Óvónő vagyok, 6 éves gyer­mekekkel foglalkozom. Február 4-én környezetisme­­reti foglalkozásra vittem a kicsinyeket, hogy lássák, milyen egy állomás, milyen a váróterem. Hozzánk legközelebb a csapókerti MÁV-állomás van, oda sé­táltunk, bár ne tettük volna. Ajtóig érő piszok, szemét fogadott bennünket. A kis csoportot gyorsan tovább vittem. A piszkos ablakok előtt elvonulva még így is kérdezték a gyerekek: „Óvó néni, miért van itt ilyen nagy piszok?” Ezt kérdezem én is. Dübörög ex udvar Szigeti Jánosné Debrecen, Péterfia u. 38. szám alat­ti lakos több lakótárs aláírásával küldte be panaszle­velét, melyben szóvá teszi, hogy nincs nyugalom a házban, mert a szolgáltató kisz igénybe vette az ud­vart, és azóta dübörögnek az autók, az udvar rendet­len, piszkos. A teherautók beállnak a kapuba úgy, hogy ácsorogni kell az utcán, míg a házba bejutnak. A gyermekek nem mehetnek az udvarra a jövő-menő autók miatt. Nyugalmat kérnek és biztonságot, a la­kók részére. Teher­autók a járdán Bartik Bálint Debrecen, Trombi­tás utca 15. szám alatti olvasónk arról ír, hogy a Trombitás utca jár­dája nagyon elhanyagolt volt, kér­ték, hogy adjanak salakot, társadal­mi munkával gyalogjárdát létesíte­nek. Ez meg is történt, de most már nem sok köszönet van benne, mert a K. Tóth utcai tömbház épí­téséhez a földúton a súlyos teher­rel rakott teherautók hol a jobb ol­dalban, hol a bal oldalban közle­kedtek, és teljesen tönkretették a gyalogjárdát. Most az a helyzet, hogy a gyermekek az iskolába, munkások a munkahelyre bokáig sárosan járnak. Kémek intézkedést, hogy járható járda legyen a Trom­bitás utcában. Lemaradnak a kabaiak Szabó László kabai olvasónk és több társa szóvá tette, hogy a ka­baiak rendszeresen lemaradnak a buszról, mert a Tetétlen felől érke­ző busz már zsúfolva van, és gyak­ran meg sem áll Kábán. Már több­ször kérték, hogy adjanak több buszt, de a kérésüket mind ez ideig nem teljesítették. Sokan járnak Rá­báról munkába, legutóbb is 750 alá­­írású kérvényt adtak be a tanács­hoz eredménytelenül. Száz aláírás egy utca meg­nyitásáért Soós Zoltán Debrecen, Kerekes telepi olvasónk száz lakótársa alá­írásával ellátott levelet küldött be lapunkhoz. A levélben szóvá teszik, hogy a Monostorpági utat és a Lei­­ningen utcát összekötő Előd utcát az I. ker. Tanács lezáratta. Ez rend­kívül sérelmes a környék lakói szá­mára, mivel az utca lezárásával az Álmos utcától a Mikepércsi útig a Monostorpályi útra átkelőhely nin­csen, ami kb. másfél, illetve két ki­lométer hosszú lehet. Évtizedek óta a most lezárt utcán történik az át­kelés a városba, a Homokkertben levő Petőfi Általános Iskolába, az óvodába, a patikába és a homok­kerti üzletekbe. Az utca lezárása óta az történt többek között, hogy a Leiningen utcán levő fűszerüzlet­be nem hoznak fűszerárut, kenye­ret, az út járhatatlansága miatt. A mentőautó sem jöhet be a Kerekes telepre. Nem is beszélve a sürgős esetekben rendelt taxikról. A panaszokat az utca lezárása miatt eddig nem vették figyelembe. Az I. ker. Tanács elnöke múlt év nyarán a Kerekes telepiek küldött­ségének kijelentette, hogy a pana­szok jogosak, de intézkedés nem történt az ügyben. Novemberben ta­nácsi beszámoló volt a telepen, ahol újból kérte a lakosság az utca meg­­nyitását. Ez év február 2-án kül­döttség kereste fel a városi tanács vb építési és közlekedési osztályát, de a mai napig sem kaptak meg­nyugtató választ. Válasz az olvasók levelére Megjavították a csizmát Terdik Sándorné nyírmihálydi lakos két pár csizmát vásárolt Deb­recenben, de hamar tönkrementek. Visszahozta az üzletbe, cserét kért, de nem kapott. A Hajdú megyei Ruházati Kiskereskedelmi Vállalat nevében Accipiter Lajos igazgató most válaszolt, közölve, hogy a két pár csizmát megjavították, és ja­nuár 30-án már el is küldték a pa­naszos címére. Belvíz a Berta utcában özv. Berki Imréné Berta utcai lakos panaszlevelében szóvá tette, hogy utcájukban nagy a belvíz, és a lakóházakat veszélyezteti. A le­vélre most válaszolt az I. ker. Ta­nács V. B. építési és közlekedési csoportjának megbízott vezetője, Sári István, közölve, hogy a meg­jelölt területről a vizet már elszi­vattyúzták, és ha szükség lesz rá, a jövőben is elvégzik a víztelení­tést. Azért kezdték később a Berta utcán a szivattyúzást, mert más te­rületeken több lakóház volt veszé­lyeztetve. ÁFÉSZ küldöttgyűlésekről A szövetkezeti mozgalom életé­ben mindig fontos esemény a leg­főbb testületi szerv, a küldöttgyűlés megtartása. A dolgozók értékelik a munkát, megvitatják az eredménye­ket, s a jövő feladatait. Ebben az év­ben az esemény fontosságát növelte, hogy a III. ötéves terv befejezését, ugyanakkor a IV. ötéves terv lehe­tőségeit, célkitűzéseit is értékelhet­ték ezek a küldöttgyűlések. Eddig is rendszeresen tudósítot­tunk ÁFÉSZ küldöttgyűlésekről, s most e sorozat befejezéseként még négy szövetkezet eseményeiről, eredményeiről számolunk be. Hurradony A közgyűlésen — amelyen megje­lent Farkas István MESZÖV elnök­­helyettes — a beszámoló részletesen foglalkozott a III. ötéves terv, ezen belül az 1970-es év eredményeivel, elemezte a szövetkezet vezetési szín­vonalának helyzetét, és megtárgyal­ták a IV. ötéves terv célkitűzéseit. Munkájuk eredményeként a III. ötéves terv időszakában a kiskeres­kedelmi áruforgalmat 75,3 százalék­kal, a vendéglátóipar forgalmát 87,4 százalékkal, az alaptevékenységen kívüli ipari, állattartási és egyéb forgalmat 588,7 százalékkal teljesí­tették túl az 1965-ös évhez viszonyít­va. A gazdálkodási eredményt, a nyereség tömegét 113,4 százalékra növelték. A korábbi évekhez viszo­nyítva az élelmiszer-forgalom 9,2, a ruházati forgalom 6,7 és a vegyes­­iparcikk-forgalom a tartós fogyasz­tási eszközökkel 13,5 százalékkal emelkedett. Van előrehaladás az áruellátásban, az olcsó cikkek bőví­tése terén is. A szövetkezet vagyona évről évre emelkedik. Jelenleg a saját vagyon értéke eléri a 10,6 millió forintot. A szövetkezet vezetői és dolgozói eredményesen vették ki részüket a Nyíradonyi Munkásszövetkezet megszervezéséből. Jelenleg 158 tagja van ennek a szövetkezetnek. Meg­alakításának az ad jelentőséget, hogy így a két szövetkezet társulás­ban közös erőfeszítésekkel igyekszik megoldani azokat a fejlesztési fel­adatokat, amelyek megvalósítása az egész szövetkezeti tagság és a lakos­­­ság érdekeit szolgálja. Ilyenek pél­dául a tartósító üzem, a sertéshiz­lalda, az áruház, a gyári üzemi büfé közös vállalkozásban történő létre­hozása. Erre vonatkozóan meghoz­ták a határozati javaslatot is, amely ezeknek a közös létesítésére és üze­meltetésére jogosít. Mindez már körvonalazza a jövő perspektíváit is. A küldöttgyűlésen tizenketten szó­laltak fel, köztük Faras István el­nökhelyettes is. Új rendelet a gépjárművek műszaki felü­lvizsgálatáról A gépjármű-vizsgáztatások továb­bi egyszerűsítése, valamint a gép­jármű-üzemeltetőknek a pihenőna­pokon történő vizsgáztatások miatti jogos panaszai megszüntetésének érdekében újabb vizsgahelyek és hétköznapi vizsgaalkalmak biztosí­tásával 1971. március 1-től az alábbi helyeken és időpontokban lesznek gépjármű-műszaki vizsgák. Rendes vizsgák Ide tartoznak a forgalombahelye­­zések, műszaki meghiányolások, tí­pus- és jellegváltozások, alvázcse­rék, vontatási vizsgák. A vizsga helye: Közúti Igazgató­ság gépműhelye Debrecen, Vámos­­pércsi út 111. A vizsga ideje: minden hét pén­tekén 8-tól 12 óráig. A vizsgáztatásokhoz szükséges vizsgalap és csekk beszerezhető a Rendőr-főkapitányság gépjármű­nyilvántartójában, az AFIT XIII. sz. Autójavító Vállalat portaszolgálatá­nál (Szabadság útja 27.), valamint a vizsga helyén. Ezek a vizsgák nem bejelentke­zéskötelezettek, de ismételt forga­­lombahelyezés esetében célszerű a vizsgaszándékot a rendőrségre elő­zetesen bejelenteni (telefonon is le­het), mert így sikeres vizsga esetén a hatósági jelzések a helyszínen át­vehetők lesznek. Időszakos (3 évenkénti) felülvizs­gálatok A jelentkezések továbbra is önve­­zényléses alapon, a postán kapható egységcsomagok felhasználásával történnek. A vizsgára az Autófelü­gyelet által leküldött , válaszlapon feltüntetett időpontban és helyen kell megjelenni. A vizsgára feltétle­nül el kell hozni a válaszlapot, a be­fizetést igazoló csekkszelvényt és a gépjármű forgalmi engedélyét. Fen­tiek hiányában a felülvizsgálat nem végezhető el. a) Motorkerékpárok és utánfutóik: A vizsga helye: AFIT XIII. sz. Autójavító V. 3. sz. üzemegység Debrecen, Balmazújvárosi út 14. (Kismacs). A vizsga ideje: min­den héten kedden és csütörtökön 16-tól 31 óráig. b) Gépkocsik, vontatók, pótkocsik: Vizsga helye és időpontok: 1. Közúti Igazgatóság gépüzeme Debrecen, Vámospércsi út 111. Minden hétfőn 16-tól 21 óráig. Páratlan heteken szombaton 14-től 20 óráig. Páros heteken szombaton 8-tól 20 óráig, de ez a vizsgaalkalom május 1-től szeptember 31-ig szünetel. 2. AFIT XIII. sz. Autójavító V. 3. sz. üzemegysége Debrecen, Balmazújvárosi út 14. Minden szombat délután 14-től 20 óráig, de ez a vizsgaalkalom május 1-től szeptember 31-ig a páros heteken szünetel. 3. VOLÁN 61 vállalat Berettyóúj­falu főnöksége. Minden párat­lan hét vasárnapján 8-tól 14 óráig. Az illetékes szervek felhívják a gépjármű-üzembentartók szíves fi­gyelmét, hogy azoknak, akik már korábban a most közölt időpontok­tól eltérő dátumra jelentkeztek be, ismételten nem kell jelentkezniük, mivel az Autófelügyelet március 1- től a jelentkezetteket az itt közölt vizsgaalkalmak figyelembevételé­vel sorolja be. A fentiekkel kapcsolatos további szóbeli tájékoztatásokat az AFIT XIII. sz. Autójavító Vállalat Szabad­ság útja 27. alatti üzemében adnak a műszaki szakértők. Sárrétudvari A Sárrétudvari és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ működése két községre: Sár­rétudvarira és Szerepre terjed ki. A szövetkezet áruforgalma megfe­lelő ütemben nőtt, 1970-ben 5 mil­lió forinttal forgalmaztak többet,­­mint 69-ben, így elérték a 42 milliós összeget. A húsellátás javítására kö­zel 200 sertést hizlaltak meg és vág­tak le. A vendéglátóipar forgalmán belül tovább nőtt az ételforgalom aránya. Ugyancsak jó volt a felvá­sárlási forgalom is: a 69. évi 3,4 mil­lió forintot 70-re 5,3 millió forintra emelték. A szövetkezet nyeresége 1,6 millió forint lett. Az­ eredmények elérésében nagy­ban közrejátszott, hogy sok olyan dolgozója van a szövetkezetnek, akik hosszú időt töltöttek a mozga­lomban. Bagomir Az elmúlt évi forgalom a szövet­kezetnél 112 százalékos volt. A III. ötéves tervben mintegy 75 százalék­kal emelkedett a forgalom, 1970-ben két ízben tettek vállalást a szövet­kezeti dolgozók; a párt X. kongresz­­szusának tiszteletére igen szép ered­ményeket értek el. A lakosság meg volt elégedve az áruellátással , ami a szocialista munkaversenynek is köszönhető. A munkaversenyben négy szocialista brigád és 16 egység vett részt. A szolgáltatás terén is előbbrelé­pett a szövetkezet. Létrehozták az építő brigádot, és több lakást tata­roztak a községben. Igen fontos és hasznos volt a községi óvoda bővíté­se, amely hozzájárult ahhoz, hogy a községben megoldódott az óvodás gyermekek elhelyezése. Megemlékeztek az idős szövetke­zeti tagokról is. A 13 alapítótagnak oklevelet és 200—200 forint pénzju­talmat adtak át a küldöttgyűlésen. Kaba A küldöttgyűlésen több mint 90 küldött jelent meg. A beszámoló el­sősorban a III. ötéves terv eredmé­nyeivel foglalkozott. A szövetkezet igazgatósága alapvető feladatként határozta meg a lakosság fogyasz­tási cikkekkel való ellátását, s azt, hogy ezt a tevékenységet egyre kul­turáltabb színvonalon folytassák. Ugyanakkor gondot fordítottak a III. ötéves terv során a hálózatfej­lesztés javítására is. Tevékenységük eredményeként a kiskereskedelmi forgalom 1970-ben 48 millió forint volt, vendéglátóipar forgalma több mint 10 millió. A fel­vásárlás értéke 13,8 százalékkal emelkedett. Az elmúlt években a taglétszám is emelkedett a szövetkezetben. Je­lenleg 3200 tagja van, s ebben a nők és fiatalok aránya figyelemre méltó. A szövetkezet elkészítette az 1971. évi üzletpolitikai tervét, amelyben több mint 8 százalékos emelkedést terveztek a kiskereskedelemben, négyszázalékos emelkedést a ven­déglátóiparban, és 18 százalékost a felvásárlásban. A küldöttgyűlésen 8 hozzászólás volt. Elismeréssel szóltak a szövet­kezet elmúlt évi munkájáról, felhív­ták a figyelmet a szolgáltatás ja­vítására, valamint az olcsóbb cikkek listájának bővítésére. Kiemelték a vezetőség és tagság közötti szoros együttműködés fontosságát, a tulaj­donosi ellenőrzés jelentőségét. Szól­tak a szövetkezeti demokrácia érvé­nyesítéséről is.

Next