Hajdú-Bihari Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)
1971-02-23 / 45. szám
DEBRECENI SZOBROK ÉS EMLÉKTÁBLÁK Bocskai István szobra a kollégiumi emlékkertben A nagymúltú Csokonai Kör nagyszabású ünnepségsorozatának része a Bocskaiszobor felavatása. A kör 1905-ben a költészettel kapcsolatban rendezett Csokonaiünnepséget, 1906-ban a Bocskai-ünneppel a történelmi hagyományokat ápolta, s 1907-ben a tudománynak áldozott a Füvészkönyv ünnepségével. E három rendezvényből kiemelkedik a Bocskai-ünnep. Egy erre a célra alakult szoborbizottság intézte az ügyeket. Ez ünnepségnek jó alkalmul kínálkozott a bécsi békekötés háromszázadik évfordulója. A gyűjtés megindítása mellett a hely kiválasztásával foglalkoztak. A Nagytemplom és a Református Kollégium közötti emlékkertbe Marsalkó János „Haldokló oroszlán" szobra helyére került Tóth András szabadságot ábrázoló allegorikus szobra. Mivel az emlékmű nem nyerte meg a közönség tetszését, úgy döntöttek, ennek a helyére kerül a felállítandó szobor. A debreceni Bocskai-szobor bár másolat, mégis igen értékes, művészi kivitelű alkotás. A szobor alkotója Holló Barnabás (1865-1917), akinek eredeti Bocskaiszobrát az uralkodó I. Ferenc József rendeli meg 1898-ban. A szobrot 1905-ban Budapesten állították fel. A másodpéldány megvásárlása ügyében megindult a tárgyalás, és eredménnyel végződött. A szobor öntését Hirman Ferenc fővárosi ércöntő 7000 koronáért vállalta. A szoborbizottság gondoskodott Tóth Árpád költő apjának, Tóth András szobrásznak a megbízatásáról is. Megbízták a szobor talapzatának elkészítésével, amiért 5000 koronát kapott. Egyházi és társadalmi szervek felajánlásából 4465 korona gyűlt össze, amit Debrecen város egészített ki. Ilyen előzmények között került sor 1906. november 25-én a szobor felavatására, amit a szoborbizottság a Csokonai Kör közreműködésével szép ünnepség keretében rendezett meg. Délelőtt az Aranybika dísztermében volt felolvasóülés, majd délben került sor a szobor leleplezésére. Az emlékbeszédet dr. Boldisár Kálmán, a Csokonai Kör választmányi tagja tartotta. A szobor leleplezése után a hajdúvárosok koszorúzása következett. Holló Barnabás ebben az időben már igen előkelő helyet foglal el a kor szobrászai között. A Magyar Tudományos Akadémia alapítása (1891) és a Wesselényi-emléktábla (1892) címen ismert domborműveivel tűnik fel. Sok történelmi témájú szobrot mintázott (Kinizsi, II. Lajos, Rákóczi, Kossuth stb.), amelyekből a legjobban sikerültek között van a Bocskai-szobor. A művész kötetlen, realisztikus stílusa jól illik a történelmi szobrok s a kor ünnepélyességre törekvő hangulatához. E szoborral és stílussal mutat rokonvonást a hajdúböszörményi Bocskaiszobor is, ami szintén Holló Barnabás műve. A négyszögletű, kb. 5 - 20 cm oldalú talpazat kőből készült. A talpazat bal oldalán félig kiálló, kb. 1 méter magas hajdú vitéz látható, aki homloksebén kötést visel. Bal kezével süvegét emeli mintegy tiszteletadásul, jobb kezében Bocskai hadilobogóját tartja. A jobb oldalon egy azonos nagyságú katona áll, kinek vállán korabeli rövid csövű fegyver van. Az alap figurái is teljesen megegyezőek a fővárosi Bocskai-szobor talpazatával. A kőszobrász munka Tóth Árpád apjának, Tóth Andrásnak elég kevés számban megtalálható alkotásai közül való. Kőalapon áll a másfélszeres nagyságú fejedelemszobor. A fejedelem bokáig érő brokátmintás ruhát visel, fején forgós, tollas süveg, vállán bő köpeny lóg. Jobb lábával kissé előrelépő testhelyzetben ábrázolja a művész. A határozott tekintetű és fejtartású Bocskai bal kezét keményen kardjának markolatán tartja, s benne irattekercs van. A művész ezzel jelzi azt az adománylevelet, , ami a hajdúk letelepítéséről, földhöz juttatásáról, a hajdúszabadság megadásáról szól. Jobb kezében buzogányt tart, ami valószínűleg a háborús események következtében törhetett le, s amit a városi tanács pótoltatott. A szobor alatti egyetlen, de sokat mondó név áll: Bocskai. Bármelyik évszakban nézzük Bocskai szobrát, mindig igen impozáns látvány, ami a jó alapnak s a térhatásnak is köszönhető. A hajdútelepítő fejedelem szobra a környezethez s a város képéhez már úgy odatartozik, mintha mindig ott állt volna. Szamosújvári Sándor Balogh Mihály ettől már a padlóra omlott. Dobrai menetrendszerűen nyúlt a vizeskannáért, eszméletre locsolta a ájult férfit. — Alkalmasnak érzed magad a kihallgatásra? — kérdezte tőle Demeter. Kabátujjával itatta fel a vért az arcáról Balogh Mihály." Csontos alkatú, erős izomzatú fiatalember volt, érdes, nyugodt vonásai is arról vallottak, hogy a tűrni tudók fajtájához tartozik. Délelőtt már borzalmasan megkínozták, szeme körül duzzanatok sötétlettek, szája feszesre püffe a lila daganatoktól. Válasz nélkül hagyta a kérdést. Demeter ráérősen beszélt hozzá. — Minden jel szerint te gyártottad Ácson a röpcédulákat. Ez annyira biztos, hogy már csak a te becsületszavad hiányzik hozzá. Részemről akár azonnal befejezettnek tekinthető a tárgyalás, ha aláírod a jegyzőkönyvet. Tessék, tiéd a kezdeményezés joga. Idősebb is, gyengébb is volt Juhász Lajos, a klisé készítője, mégis hallgatni tudott. Balogh Mihály semmiképp nem akarta értelmetlenné tenni az őszülő barát önfeláldozását. — Nincs mit aláírnom. Demeter lehorgasztott feje a gondterheltség látszatát keltette. — Pedig tudom, hogy alá fogod írni. Sőt őrjöngve könyörögsz majd, hogy adjunk gyorsan tollat a kezedbe. Mert amit kaptál, az gyengéd kis szúnyogcsípés ahhoz képest, ami a közeli percekben vár rád. Elhamarkodottsággal igazán nem vádolhatsz. Még egyszer megkérdezem: te gyártottad a röpcédulákat? — Nem én gyártottam. — Engem kizárólag a hazugság képes felbosszantani. Remélem, sikerült tartósan megjegyezned, hogy milyen vagyok, ha elfog a méreg. Szóval nem te gyártottad a röpcédulákat? — Nem. Sajnálkozva vonta meg a vállát a csendőrtiszt. — Na jó, akkor másképp kérdezünk. Vetkőzz le szépen tetőtől talpig. Meztelenre. Igaz, a pucérságod megviseli majd a szeméremérzetünket, de mi ezt is kibírjuk. Nézd, édes fiam, amíg levetkőzöl, addig szépen kikészítem ide az asztalra a jegyzőkönyvet, a tollat meg a tintát. Majd meg fogsz róla győződni, hogy mennyire indokolt az előrelátásom. Balogh Mihály úgy viselkedett, mintha egyedül lenne a szobában. Csak ezzel tudott védekezni a megszégyenítés ellen. Felöltőjét önkéntelenül a közeli székre tette, mire Weinhoffer ráordított: — A padlóra hányd a rongyaidat! Ha egyáltalán voltak fokozatai Balogh Mihály gyűlöletének, akkor Weinhoffert gyűlölte a legjobban. Napközben ritkán avatkozott a vallatásba a polgári felderítés megyei parancsnoka, annál buzgóbban tette pokollá a foglyok éjszakáit. Kísértetjárásai éjfél után kezdődtek, részeg üvöltözéssel csörtetett az alagsorba, folyosóra terelte a letartóztatottakat és megszállottan ütlegelte őket órákon át. Különösen a József Attila Kör tagjait szerette gyötörni, addig gumibotozta, rugdalta a kínzásoktól eltompult fiatalembereket, amíg erőt nem vett rajta az álmosság és a kimerültség. Mihelyt mezítelenre vetkőzött Balogh Mihály, hárman megragadták: jobb karjába és vállába a bikaerős Dobrai őrmester markolt, balról Weinhoffer és Bede zászlós kapaszkodott rá. Eközben Faragó Béla az áramfejlesztő géppel volt elfoglalva. Intésére térdre kényszerítették a foglyot. Faragó az áldozatra parancsolt: — Nyelvet kiölteni! Látva Demeter a vonakodást, Balogh Mihály fejére suhintott a gumibotjával. Erre az még jobban összezárta a száját. Faragó megragadta a cserépkályha mellett heverő piszkavasat. Balogh Mihály keményen összeharapott fogsorainak esett vele, addig verte, feszegette, amíg a fogoly megadta magát. Kioltott nyelvére erősítette az egyik huzalt, amely csipeszben végződött. A másik pólus huzalát a fül mögötti ideggócra csíptette. Balogh Mihály számára világos volt, hogy mi vár rá, próbálta magáról lerázni eleven béklyóit, de annyira erősen tartották, hogy moccanni sem tudott térdelő helyzetéből. Faragó lassan forgatni kezdte az áramfejlesztő karját. Az áldozaton heves remegés futott végig. Faragó egyre gyorsabban tekerte a forgatókart. Balogh Mihályból hoszszú-hosszú üvöltés szakadt fel. Csökkent az áramerősség, majd teljes odaadással megforgatta Faragó a sátáni masinát. A szenvedés hirtelen megsokszorozódása robbanó energiát szabadított fel a fogolyban, iszonyú erővel rúgta magát talpra, s a testébe csimpaszkodó nyilasokat messzire röpítette. Azok feltápászkodtak, dühödten rárohantak, rúgták, öklözték. Balogh Mihály csupasz teste fénylett a verejtéktől, és ahogy vonaglott az ütések alatt, iszappá mázolódott rajta a padló szennye. — Talán mégis elegánsabb lenne, ha aláírnád a jegyzőkönyvet — beszélt hozzá fuvolázó hangon Demeter. A csendőr főhadnagyra nézett semmire sem hasonlító tekintettel. Demeter Zoltán értett belőle. Alig észrevehetően biccentett Dobrainak. A nyilasok vékony kötelet szedtek elő, sűrű ,hurkokkal megkötözték Balogh Mihály kezét, lábát, majd újra a padlóra lökték. Alaposan begyakorolta már Faragó az emberkínzás minden fázisát. Mesterségszerűen foglalkozott masinájával, semmi jelét sem mutatta annak, hogy tele van sérelemmel alantas szerepe miatt. (Folytatjuk) A tiszacsegei nőklubban A tiszacsegei Petőfi Sándor Művelődési Ház klubhelyisége zsúfolva asszonyokkal, lányokkal. Többnyire fejkendősök, itt-ott egy-egy kalapos arc is. A falakon, a falak mellett körbefutó asztalokon tarka, színes kézimunkák, sajátos tiszacsegei motívumokkal. A háttérben citerazenekar játszik. A kiállítás nézői, alkotói együtt éneklik: „Amott legel, amott legel hat per csikó magában ...” Úgy tűnik, nagyon jó a hangulat. Az egyik asszony büszkén odasúgja: ez valódi tiszacsegei nóta, Kodály nálunk gyűjtötte. Majd egy előénekes férfi a cserépkályhához áll, az asszonyok letelepednek és együtt szépen, szívhezszólóan éneklik: „Bujdosik az árva madár .. Nótázás után kijön a szóból: azért is jöttek el ilyen szép számmal, mert szeretnék tudni, van-e valami lehetőség Tiszacsegén asszonyi munkára. A három tsz, a Mezőgép üzeme, a kendergyár (6 km-re a községtől) kevés nőt foglalkoztat. Lányok is szívesen dolgoznának itthon, lemondanának az ingázásról szívesen, de főleg a 35—45 év közötti nők, családanyák, háziasszonyok szeretnének valami helybeli, bedolgozó munkát. A klub estén a vb-titkár is jelen volt. Elmondja, a tanács jól ismeri a problémát, a napokban talán születik valami megoldás. Az asszonyok egymás szavába vágva mondogatják: mindegy az, hogy milyen, szabás-varrás, bőrdíszműmunka, csak kereset legyen. Ők szeretik a munkát. A citerásokat most népi zenekar váltja fel. Ismét felhangzik a Tiszamelléki dal: „Amott legel, amott legel hat pej csikó magában . . Thuróczy György Fiatalok szellemi vetélkedője A MÁV debreceni üzemi KISZ-bizottság a kulturális fejlődés lehetőségeinek kihasználása céljából az elmúlt évben együttműködési tervet dolgozott ki a MÁV szombathelyi csomóponti KISZ-bizottsággal. A terv egyik pontja szerint a két bizottság három-három csapatának részvételével szellemi vetélkedőt rendez 1971-ben, a két város jellegzetességeit is felelevenítő kérdéscsoporttal — írja tudósítónk, Milbik Kálmán. A napokban rendezték meg Debrecenben a válogató vetélkedőt, melyen tizenöt háromtagú csapat vett részt és küzdött a szombathelyi versenyre való kiküldetésért. A politikai, szakmai és irodalmi-művészettörténeti kérdésekre adott válaszokat öttagú zsűri értékelte, s ennek alapján abszolút győztesként a Távközlő- és Biztosítóberendezési Főnökség KISZ-alapszervezetének csapata lett az első. (A csapat tagjai: Kiss Tibor, Borsos László, Pinczés Ferenc.) Második helyen a MÁV Gépállomás, harmadik helyen pedig Debrecen állomás csapata végzett. A legjobbak részére Körtvélyesi Gyula, a KISZ városi bizottságának titkára, a zsűri elnöke adta át az elismerő okleveleket, illetve díjakat. jegyzetekt könyvekről TOM WOLFE: Kandírozott mandarinzselészínű áramvona! Már maga a cím is... Olvastak már ilyen címet? Aztán az első sorok: Sérveim, sérveim... Negyvenhétszer egymás után . . „Mégis, mit jelent ez a sérveim-sérveim szöveg?” — teszi fel a kérdést maga az író. Hangulat? Mintha a patefon tűje a barázdák végére ért volna, és elkezdene jajongani... De ez csak a kóstoló. Az új szavak és az új fogalmak pazar bőségben omlanak elénk ebben a könyvben. Las Vegas, mulatók, szerencsejátékos klubok, fényépítészet, (autó-) összecsókolózási versenyek, személyautóversenyek, lángoló autógumik, méretautók, galerik, össznépi hősök. öcsi... öcsiül Az Év Nője Baby Jane, botránylapok, a társaság és a társaság aljának kavargása és egyebek... A „sokpénzű” kulturátlan rétegek kultúrája .. . „Az ünnepelt új amerikai életstílus” — írja Wolfe. Hát ő már csak tudja, hogyha ünnepeltnek és újnak nevezi, ezt miért teszi. Amiről ír, az új amerikai életstílus „hiper változatban”. Wolfe jól ír. Stílusa hasonul ahhoz az életformáihoz, amelyről ír. Olykor nagyon is zavarosnak látszik. Káprázatos, olykor meg éppen barokkos bőséggel ontja, formálja, alkotja, vagy éppen gyártja a szavakat. Különös ennek a könyvnek a légköre s ennek ellenére is itt-ott lenyűgözi az embert.. Nem lehet egy írót sem megvádolni azzal, hogyha valamivel nem foglalkozik, hiszen mindenki arról ír, amiről éppen akar. Wolfe csupán Amerika egyik arcáról ír. A felszínes arcáról. Amiről ír, az csupán a felszín, akkor is, ha tízmilliók élik és élvezik. Amit ír, az bizonyára igaz. De nekünk, olvasóknak nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy van Amerikának egy másik arca is: a dolgozó, a kutató, az alkotó Amerika. Ezt a hatalmas országot is, mint minden más országot munka, az alkotás tette és teszi naggyá, nem pedig az emberekre manipulált úgynevezett kultúra, amely a szerző szerint is — ha jól értettük meg — az (autó-)összecsókolózási versenyekben, az öcsiben, az Év Nőjében testesül meg. Dehát a romlás virágai általában jobban feltűnnek ... (Európa) Gr. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. FEBRUÁR 23.