Hajdú-Bihari Napló, 1971. február (28. évfolyam, 27-50. szám)

1971-02-23 / 45. szám

DEBRECENI SZOBROK ÉS EMLÉKTÁBLÁK Bocskai István szobra a kollégiumi emlékkertben A nagymúltú Csokonai Kör nagyszabá­sú ünnepségsorozatának része a Bocskai­­szobor felavatása. A kör 1905-ben a költé­szettel kapcsolatban rendezett Csokonai­­ünnepséget, 1906-ban a Bocskai-ünneppel a történelmi hagyományokat ápolta, s 1907-ben a tudománynak áldozott a Fü­­vészkönyv ünnepségével. E három rendez­vényből kiemelkedik a Bocskai-ünnep. Egy erre a célra alakult szoborbizottság intézte az ügyeket. Ez ünnepségnek jó alkalmul kínálkozott a bécsi békekötés háromszázadik évfordulója. A gyűjtés megindítása mellett a hely kiválasztásával foglalkoztak. A Nagytemplom és a Refor­mátus Kollégium közötti emlékkertbe Marsalkó János „Haldokló oroszlán" szobra helyére került Tóth András szabad­ságot ábrázoló allegorikus szobra. Mivel az emlékmű nem nyerte meg a közönség tetszését, úgy döntöttek, ennek a helyére kerü­l a felállítandó szobor. A debreceni Bocskai-szobor bár máso­lat, mégis igen értékes, művészi kivitelű alkotás. A szobor alkotója Holló Barna­bás (1865-1917), akinek eredeti Bocskai­­szobrát az uralkodó I. Ferenc József ren­deli meg 1898-ban. A szobrot 1905-ban Bu­dapesten állították fel. A másodpéldány megvásárlása ügyében megindult a tárgyalás, és eredménnyel végződött. A szobor öntését Hirman Fe­renc fővárosi ércöntő 7000 koronáért vál­lalta. A szoborbizottság gondoskodott Tóth Árpád költő apjának, Tóth András szobrásznak a megbízatásáról is. Megbíz­ták a szobor talapzatának elkészítésével, amiért 5000 koronát kapott. Egyházi és társadalmi szervek felajánlásából 4465 korona gyűlt össze, amit Debrecen város egészített ki. Ilyen előzmények között került sor 1906. november 25-én a szobor felavatására, amit a szoborbizottság a Csokonai Kör közreműködésével szép ünnepség kereté­ben rendezett meg. Délelőtt az Aranybika dísztermében volt felolvasóülés, majd délben került sor a szobor leleplezésére. Az emlékbeszédet dr. Boldisár Kálmán, a Csokonai Kör választmányi tagja tartot­ta. A szobor leleplezése után a hajdúvá­rosok koszorúzása következett. Holló Barnabás ebben az időben már igen előkelő helyet foglal el a kor szob­rászai között. A Magyar Tudományos Akadémia alapítása (1891) és a Wesselé­­nyi-emléktábla (1892) címen ismert dom­borműveivel tűnik fel. Sok történelmi té­májú szobrot mintázott (Kinizsi, II. La­jos, Rákóczi, Kossuth stb.), amelyekből a legjobban sikerültek között van a Bocs­kai-szobor. A művész kötetlen, realiszti­kus stílusa jól illik a történelmi szobrok s a kor ünnepélyességre törekvő hangu­latához. E szoborral és stílussal mutat rokonvonást a hajdúböszörményi Bocskai­­szobor is, ami szintén Holló Barnabás műve. A négyszögletű, kb. 5 - 20 cm oldalú talpazat kőből készült. A talpazat bal oldalán félig kiálló, kb. 1­ méter magas hajdú vitéz látható, aki homloksebén kö­tést visel. Bal kezével süvegét emeli mintegy tiszteletadásul, jobb kezében Bocskai hadilobogóját tartja. A jobb ol­dalon egy azonos nagyságú katona áll, ki­nek vállán korabeli rövid csövű fegyver van. Az alap figurái is teljesen megegye­­zőek a fővárosi Bocskai-szobor talpazatá­val. A kőszobrász munka Tóth Árpád ap­jának, Tóth Andrásnak elég kevés szám­ban megtalálható alkotásai közül való. Kőalapon áll a másfélszeres nagyságú fe­jedelemszobor. A fejedelem bokáig érő brokátmintás ruhát visel, fején forgós, tollas süveg, vállán bő köpeny lóg. Jobb lábával kissé előrelépő testhelyzetben áb­rázolja a művész. A határozott tekintetű és fejtartású Bocskai bal kezét keményen kardjának markolatán tartja, s benne irattekercs van. A művész ezzel jelzi azt az adománylevelet, , ami a hajdúk lete­lepítéséről, földhöz juttatásáról,­­ a haj­dúszabadság megadásáról szól. Jobb kezében buzogányt tart, ami va­lószínűleg a háborús események következ­tében törhetett le, s amit a városi tanács pótoltatott. A szobor alatti egyetlen, de sokat mondó név áll: Bocskai. Bármelyik évszakban nézzük Bocskai szobrát, mindig igen impozáns látvány, ami a jó alapnak s a térhatásnak is kö­szönhető. A hajdútelepítő fejedelem szobra a környezethez s a város képéhez már úgy odatartozik, mintha mindig ott állt volna. Szamosújvári Sándor Balogh Mihály ettől már a padlóra omlott. Dobrai menet­rendszerűen nyúlt a vizeskannáért, eszméletre locsolta a ájult férfit. — Alkalmasnak érzed magad a kihallgatásra? — kérdez­te tőle Demeter. Kabátujjával itatta fel a vért az arcáról Balogh Mihály." Csontos alkatú, erős izomzatú fiatalember volt, érdes, nyu­godt vonásai is arról vallottak, hogy a tűrni tudók fajtájá­hoz tartozik. Délelőtt már borzalmasan megkínozták, szeme körül duzzanatok sötétlettek, szája feszesre püffe­ a lila daganatoktól. Válasz nélkül hagyta a kérdést. Demeter ráérősen beszélt hozzá. — Minden jel szerint te gyártottad Ácson a röpcédu­lákat. Ez annyira biztos, hogy már csak a te becsületszavad hiányzik hozzá. Részemről akár azonnal befejezettnek te­kinthető a tárgyalás, ha aláírod a jegyzőkönyvet. Tessék, tiéd a kezdeményezés joga. Idősebb is, gyengébb is volt Juhász Lajos, a klisé ké­szítője, mégis hallgatni tudott. Balogh Mihály semmiképp nem akarta értelmetlenné tenni az őszülő barát önfeláldo­zását. — Nincs mit aláírnom. Demeter lehorgasztott feje a gondterheltség látszatát keltette. — Pedig tudom, hogy alá fogod írni. Sőt őrjöngve kö­nyörögsz majd, hogy adjunk gyorsan tollat a kezedbe. Mert amit kaptál, az gyengéd kis szúnyogcsípés ahhoz képest, ami a közeli percekben vár rád. Elhamarkodottsággal iga­zán nem vádolhatsz. Még egyszer megkérdezem: te gyár­tottad a röpcédulákat? — Nem én gyártottam. — Engem kizárólag a hazugság képes felbosszantani. Re­mélem, sikerült tartósan megjegyezned, hogy milyen va­gyok, ha elfog a méreg. Szóval nem te gyártottad a röpcé­dulákat? — Nem. Sajnálkozva vonta meg a vállát a csendőrtiszt. — Na jó, akkor másképp kérdezünk. Vetkőzz le szépen tetőtől talpig. Meztelenre. Igaz, a pucérságod megviseli majd a szeméremérzetünket, de mi ezt is kibírjuk. Nézd, édes fiam, amíg levetkőzöl, addig szépen kikészítem ide az asztalra a jegyzőkönyvet, a tollat meg a tintát. Majd meg fogsz róla győződni, hogy mennyire indokolt az előrelátá­som. Balogh Mihály úgy viselkedett, mintha egyedül lenne a szobában. Csak ezzel tudott védekezni a megszégyenítés ellen. Felöltőjét önkéntelenül a közeli székre tette, mire Weinhoffer ráordított: — A padlóra hányd a rongyaidat! Ha egyáltalán voltak fokozatai Balogh Mihály gyűlöle­tének, akkor Weinhoffert gyűlölte a legjobban. Napköz­ben ritkán avatkozott a vallatásba a polgári felderítés me­gyei parancsnoka, annál buzgóbban tette pokollá a foglyok éjszakáit. Kísértet­járásai éjfél után kezdődtek, részeg üvöltözéssel csörtetett az alagsorba, folyosóra terelte a le­tartóztatottakat és megszállottan ütlegelte őket órákon át. Különösen a József Attila Kör tagjait szerette gyötörni, ad­dig gumibotozta, rugdalta a kínzásoktól eltompult fiatal­embereket, amíg erőt nem vett rajta az álmosság és a ki­merültség. Mihelyt mezítelenre vetkőzött Balogh Mihály, hárman megragadták: jobb karjába és vállába a bikaerős Dobrai őrmester markolt, balról Weinhoffer és Bede zászlós ka­paszkodott rá. Eközben Faragó Béla az áramfejlesztő gép­pel volt elfoglalva. Intésére térdre kényszerítették a fog­lyot. Faragó az áldozatra parancsolt: — Nyelvet kiölteni! Látva Demeter a vonakodást, Balogh Mihály fejére su­hintott a gumibotjával. Erre az még jobban összezárta a száját. Faragó megragadta a cserépkályha mellett heverő piszkavasat. Balogh Mihály keményen összeharapott fogso­rainak esett vele, addig verte, feszegette, amíg a fogoly megadta magát. Kioltott nyelvére erősítette az egyik hu­zalt, amely csipeszben végződött. A másik pólus huzalát a fül mögötti ideggócra csíptette. Balogh Mihály számára vi­lágos volt, hogy mi vár rá, próbálta magáról lerázni ele­ven béklyóit, de annyira erősen tartották, hogy moccanni sem tudott térdelő helyzetéből. Faragó lassan forgatni kezdte az áramfejlesztő karját. Az áldozaton heves remegés futott végig. Faragó egyre gyorsabban tekerte a forgatókart. Balogh Mihályból hosz­­szú-hosszú üvöltés szakadt fel. Csökkent az áramerősség, majd teljes odaadással megforgatta Faragó a sátáni ma­sinát. A szenvedés hirtelen megsokszorozódása robbanó energiát szabadított fel a fogolyban, iszonyú erővel rúgta magát talpra, s a testébe csimpaszkodó nyilasokat messzire röpítette. Azok feltápászkodtak, dühödten rárohantak, rúg­ták, öklözték. Balogh Mihály csupasz teste fénylett a verej­téktől, és ahogy vonaglott az ütések alatt, iszappá mázoló­­dott rajta a padló szennye. — Talán mégis elegánsabb lenne, ha aláírnád a jegyző­könyvet — beszélt hozzá fuvolázó hangon Demeter. A csendőr főhadnagyra nézett semmire sem hasonlító te­kintettel. Demeter Zoltán értett belőle. Alig észrevehetően biccentett Dobrainak. A nyilasok vékony kötelet szedtek elő, sűrű ,hurkokkal megkötözték Balogh Mihály kezét, lá­bát, majd újra a padlóra lökték. Alaposan begyakorolta már Faragó az emberkínzás min­den fázisát. Mesterségszerűen foglalkozott masinájával, semmi jelét sem mutatta annak, hogy tele van sérelemmel alantas szerepe miatt. (Folytatjuk) A tiszacsegei nőklubban A tiszacsegei Petőfi Sándor Mű­velődési Ház klubhelyisége zsúfolva asszonyokkal, lányokkal. Többnyire fejkendősök, itt-ott egy-egy kalapos arc is. A falakon, a falak mellett körbefutó asztalokon tarka, színes kézimunkák, sajátos tiszacsegei mo­tívumokkal. A háttérben citeraze­­nekar játszik. A kiállítás nézői, al­kotói együtt éneklik: „Amott legel, amott legel hat per csikó magá­ban ...” Úgy tűnik, nagyon jó a hangulat. Az egyik asszony büszkén odasúgja: ez valódi tiszacsegei nóta, Kodály nálunk gyűjtötte. Majd egy előénekes férfi a cserépkályhához áll, az asszonyok letelepednek és együtt szépen, szívhezszólóan ének­lik: „Bujdosik az árva madár .. Nótázás után kijön a szóból: azért is jöttek el ilyen szép számmal, mert szeretnék tudni, van-e valami lehe­tőség Tiszacsegén asszonyi munká­ra. A három tsz, a Mezőgép üzeme, a kendergyár (6 km-re a községtől) kevés nőt foglalkoztat. Lányok is szívesen dolgoznának itthon, lemon­danának az ingázásról szívesen, de főleg a 35—45 év közötti nők, csa­ládanyák, háziasszonyok szeretné­nek valami helybeli, bedolgozó munkát. A klub estén a vb-titkár is jelen volt. Elmondja, a tanács jól isme­ri a problémát, a napokban talán születik valami megoldás. Az asszo­nyok egymás szavába vágva mon­dogatják: mindegy az, hogy milyen, szabás-varrás, bőrdíszműmunka, csak kereset legyen. Ők szeretik a munkát. A citerásokat most népi zenekar váltja fel. Ismét felhangzik a Tisza­­melléki dal: „Amott legel, amott le­gel hat pej csikó magában . . Thuróczy György Fiatalok szellemi vetélkedője A MÁV debreceni üzemi KISZ-bizottság a kulturális fejlődés lehe­tőségeinek kihasználása céljából az elmúlt évben együttműködési ter­vet dolgozott ki a MÁV szombathe­lyi csomóponti KISZ-bizottsággal. A terv egyik pontja szerint a két bizottság három-három csapatának részvételével szellemi vetélkedőt rendez 1971-ben, a két város jelleg­zetességeit is felelevenítő kérdés­­csoporttal — írja tudósítónk, Mil­­bik Kálmán. A napokban rendezték meg Deb­recenben a válogató vetélkedőt, me­lyen tizenöt háromtagú csapat vett részt és küzdött a szombathelyi versenyre való kiküldetésért. A po­litikai, szakmai és irodalmi-művé­szettörténeti kérdésekre adott vála­szokat öttagú zsűri értékelte, s en­nek alapján abszolút győztesként a Távközlő- és Biztosítóberendezési Főnökség KISZ-alapszervezetének csapata lett az első. (A csapat tag­jai: Kiss Tibor, Borsos László, Pin­­czés Ferenc.) Második helyen a MÁV Gépállomás, harmadik he­lyen pedig Debrecen állomás csa­pata végzett. A legjobbak részére Körtvélyesi Gyula, a KISZ városi bizottságának titkára, a zsűri elnö­ke adta át az elismerő okleveleket, illetve díjakat. jegyzetekt könyvekről TOM WOLFE: Kandírozott mandarinzselészínű áramvona! Már maga a cím is... Olvastak már ilyen címet? Aztán az első so­rok: Sérveim, sérveim... Negy­venhétszer egymás után . . „Mégis, mit jelent ez a sérveim-sérveim szöveg?” — teszi fel a kérdést ma­ga az író. Hangulat? Mintha a pa­­tefon tűje a barázdák végére ért volna, és elkezdene jajongani... De ez csak a kóstoló. Az új szavak és az új fogalmak pazar bőségben omlanak elénk ebben a könyvben. Las Vegas, mulatók, szerencsejá­tékos klubok, fényépítészet, (autó-) összecsókolózási versenyek, sze­mélyautóversenyek, lángoló autó­gumik, méretautók, galerik, össz­népi hősök. öcsi... öcsiül Az Év Nője Baby Jane, botránylapok, a társaság és a társaság aljának ka­vargása és egyebek... A „sokpén­zű” kulturátlan rétegek kultúrá­ja .. . „Az ünnepelt új amerikai életstí­lus” — írja Wolfe. Hát ő már csak tudja, hogyha ünnepeltnek és új­nak nevezi, ezt miért teszi. Amiről ír, az új amerikai életstílus „hiper változatban”. Wolfe jól ír. Stílusa hasonul ahhoz az életformáihoz, amelyről ír. Olykor nagyon is zavarosnak lát­szik. Káprázatos, olykor meg éppen barokkos bőséggel ontja, formálja, alkotja, vagy éppen gyártja a sza­vakat. Különös ennek a könyvnek a légköre s ennek ellenére is itt-ott lenyűgözi az embert.. Nem lehet egy írót sem megvá­dolni azzal, hogyha valamivel nem foglalkozik, hiszen mindenki arról ír, amiről éppen akar. Wolfe csu­pán Amerika egyik arcáról ír. A felszínes arcáról. Amiről ír, az csu­pán a felszín, akkor is, ha tízmil­liók élik és élvezik. Amit­ ír, az bi­zonyára igaz. De nekünk, olva­­sóknak nem szabad megfeledkez­nünk arról, hogy van Amerikának egy másik arca is: a dolgozó, a ku­tató, az alkotó Amerika. Ezt a ha­talmas országot is, mint minden más országot munka, az alkotás tette és teszi naggyá, nem pedig az emberekre manipulált úgynevezett kultúra, amely a szerző szerint is — ha jól értettük meg — az (autó-)összecsókolózási versenyek­ben, az öcsiben, az Év Nőjében testesül meg. Dehát a romlás virágai általában jobban feltűnnek ... (Európa) Gr. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. FEBRUÁR 23.

Next