Hajdú-Bihari Napló, 1971. július (28. évfolyam, 153-179. szám)

1971-07-10 / 161. szám

A MAGYAR SZOCIALISTA MUNKÁSPÁRT HAJDÚ-BIHAR MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Eltemették dr. Kardos Pált Nagy részvét mellett helyezték örök nyugalomra a debreceni köz­temetőben július 9-én délelőtt dr. Kardos Pálnak, a Debreceni Kos­suth Lajos Tudományegyetem nyu­galmazott professzorának hamvait. A 71 éves korában elhunyt profesz­­szor, műfordító sírjánál rokonok, barátok, kollégák, tanítványok, is­merősök rótták le kegyeletüket. A díszravatalozóban dr. Bán Imre, a Kossuth Lajos Tudományegyetem professzora, az egyetem és a tanár­társak, dr. Kovács Kálmán egyete­mi docens, az Alföld főszerkesztője az egyetemi pártszervezetek és az Alföld szerkesztősége nevében vett búcsút dr. Kardos Páltól. A sírnál dr. Juhász Béla egyetemi adjunktus a Magyar Írók Szövetsége és deb­receni csoportja, valamint a tanít­ványok nevében mondott búcsúbe­szédet. A sírt elborították a kegyelet ko­szorúi. Megtartották az olvasómozgalmi vetélkedő megyei döntőjét A KISZ KB intéző bizottsága és a SZÖVOSZ által közösen meghirde­tett olvasómozgalmi vetélkedő Haj­­dú-Bihar megyei döntőjét a közel­múltban tartották meg Debrecen­ben. A vetélkedőn a megye külön­böző községéből 32 versenyző vett részt, akiket Czakó Zsuzsanna, a KISZ Hajdú-Bihar megyei Bizott­ságának titkára köszöntött. A zsűri értékelése alapján Hajdú- Bihar megyéből — jó felkészültsé­ge és sokoldalú irodalmi ismeretei alapján — Balogh Béla polgári, Szi­lágyi Erzsébet nyíradonyi és Varga György debreceni versenyzők kerül­tek az országos döntőbe. A rendezvény záróaktusaként Elek Sándorné SZÖVKÖNYV vá­sárlási utalványokat adott át a ve­télkedőn részt vevő fiataloknak. Parköntözési bemutató A HERMES Nagykereskedelmi Vállalat és a Debreceni Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetke­zet július 14-én és 15-én közös öntö­zési bemutatót tart Debrecenben a Petőfi téren. Ezúttal olyan gépeket és öntözési módokat mutatnak be a két szerv szakemberei, amelyeket a parképítéssel, parkgondozással fog­lalkozó vállalatok. Befejezéséhez közeledik a volt csendőrlaktanya átépítése, melynek új lakói — a Tervező­vállalat mérnökei, dolgozói — rövidesen elfoglalják helyüket. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1971. JÚLIUS 10. Építőtáborba utazók figyelmébe! A KISZ megyei bizottsága ér­tesíti a Villány—Grécz-pusztai építőtáborba utazó diáklányo­kat, hogy a Debrecenből július 11-én reggel 7 óra 14 perckor induló vonattal utaznak. A nagymarosi fiútáborba ugyan­csak Debrecenből július 11-én 9 óra 49 perckor lesz az indulás. Gyülekezés a nagyállomáson lá­nyoknak 6 óra 30 perckor, fiúk­nak 9 órakor. Ifjú vöröskeresztesek jubileumi találkozója ötven esztendővel ezelőtt hívták életre hazánkban az ifjú vöröske­resztesek mozgalmát. A jubileum alkalmából Magyarország ad ott­hont az európai ifjúsági vöröske­resztes találkozó és elsősegélynyújtó olimpia gazdag eseményeinek. Július 17—31. között 21 országból öttagú ifjú vöröskereszt szervezeté­nek képviselői megfigyelőként kí­sérik végig a kéthetes programsoro­zat állomásait. Július 20-án a margitszigeti úttö­rőstadionban kezdődik az elsőse­gélynyújtó olimpia vetélkedősoroza­ta, amelyen természetesen a magyar fiatalok is indulnak. A próbák közt szerepel például, hogy mi a teendő közlekedési baleset sérültjének, to­vábbá egy farakásról vagy az épít­kezés közben állványról leesett sé­rült ápolásakor. Ezenkívül a fiata­lok a budai hegyekben mentési ver­senyeken bizonyítják felkészültsé­güket. A nemzetközi diák­vöröskeresztes találkozó kiemelkedő eseménye lesz a delegációk vezetőinek kétnapos szakmai tanácskozása. Az olimpia résztvevői megismer­kednek Budapest nevezetességeivel, bejárják a Dunántúl vidékeit. JUBILEUMI EMLÉKBÉLYEGET ad ki a posta július 15-én abból az alkalomból, hogy 125 évvel ezelőtt indult el az első gőzvontatású sze­relvény Pest és Vác között. A bé­lyeg egyforintos értékű, és a Béts nevű mozdonyt, egy szeneskocsit és egy személyszállító vagont ábrázol, természetesen korhűen. A bélyeg Gát Ferenc grafikus művész rajza alapján készült. BOZZAI PÁL KÖLTŐ és 48-as szabadságharcos emlékeit felkutat­ták a révfülöpi helytörténeti mú­zeum gyűjtői. Azonosították szülő­házát, és sok életrajzi adatát lelték fel a 23 éves korában elhunyt tehet­séges költőnek, aki jó barátságban volt Petőfivel. Több, ma is általáno­san ismert műdal szerzője Bozzai Pál volt. Hol kallódott? 1971. július elsején feladtak egy postai levelezőlapot Budapesten. A lapot Debrecenbe küldték, pontos névvel, utca és házszám megje­löléssel. Mindössze az emelet és az ajtó száma hiányzott róla, de mi­után egy olyan házba küldték, ahol a lakók névjegyzéke a kapu alatt ki van függesztve, ez sem okozhatott problémát. A lapot a feladás napján délelőtt 11 órakor pecsételték le a buda­pesti postahivatalban. Ennek ellenére a címzett — amelyben arra kérik, hogy július 5-én este, vagy 6-án este menjen fel Budapestre, várják — a lapot július 6-án kapta meg. A lap tehát a Budapest és­­ Debrecen között levő kétszázhúsz kilométernyi távolságot nyolc na­pig tette meg. Tehát naponta 27, óránként 1,1 kilométeres sebesség­gel jött, egy kissé elmaradva a világrekordtól. Hogy a lap hol kallódott, azt ha más nem, de a posta bizonyára tudja. Csakhogy ezt a címzett is — aki már legfeljebb csak jövő­­ hónap 5-én vagy 6-án érkezhet meg Budapestre — nagyon szeretné­­ megtudni. J. J Két magyar film versenyez a moszkvai fesztiválon Július 19.—augusztus 2. között rendezik meg — ezúttal hetedszer — a moszkvai nemzetközi filmfesz­tivált. A játékfilmek versenyében a magyar színeket Fábri Zoltán al­kotása, az Isten hozta, őrnagy úr című film képviseli, amely Örkény István Tóték című drámájának adaptációja. Az ifjúsági és gyer­mekfilmek kategóriájában Palásthy György Hahó öcsi! című színes filmje versenyez, forgatókönyvírója: Török Sándor. A VII. moszkvai nemzetközi film­­fesztiválon részt vevő magyar kül­döttséget dr. Orbán László, a műve­lődésügyi miniszter első helyettese vezeti. A nemzetközi zsűri tagjainak sorába meghívták Nemeskürty Ist­ván filmesztétát és Kollányi Ágos­ton filmrendezőt. Az Isten hozta, őr­nagy úr alkotói közül jelen lesz a fesztiválon Fábri Zoltán rendező, Illés György operatőr, valamint La­­tinovits Zoltán és Venczel Vera. A magyar művészdelegáció további tagjai: Máriássy Félix rendező, Apor Noémi, Császár Angéla, Pap Éva, Pécsi Sándor, Ruttkay Éva, Szegedi Erika, Tahi Tóth László és Törőcsik Mari. (MTI) 1971. július 10., szombat Amália napja A Nap kél 3.56 órakor — nyugszik 19.42 órakor. A Hold nyugszik 4.37 órakor — kél 21.05 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS szombat estig: Derült, száraz, meleg idő. Gyenge, napközben kissé megélén­külő, változó irányú szél. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet 27—32 fok között. A Balaton vizének hőmérséklete Siófoknál pénteken 11 órakor 22 fok volt. (MTI) AZ ÜZEMI VÖRÖSKERESZT MUNKASZERVEZETE kitüntetést és a Véradásért elnevezésű okleve­let kapta meg a Magyar Gördülő­csapágy Művek debreceni gyárának vöröskeresztes szervezete a jó szer­vező, felvilágosító és különösen az önkéntes véradó mozgalomban vég­zett eredményes munkáért. Áramszünet LESZ Debrecen­ben július 15-én reggel 7 órától dél­után 4 óráig a Landler Jenő utcá­ban az 1. számtól a 71. számig és a Tanács utcában levő Dobozy ABC- áruházban. • ÉVFORDULÓ-NAPTÁR. Huszonöt év­vel ezelőtt, 1946. július 10-én a Györffy István kollégium diákjainak évzáró ün­nepélyén felhívást fogadtak el a Népi Kollégiumok Országos Szövetsége (NE­­KOSZ) megalakítására. Nem véletlen, hogy a csakhamar országszerte nagy­­ lendülettel kibontakozó kollégiumszer­vező tevékenység kezdeményezői azok a Györffy-kollégisták voltak, akik az anti­fasiszta ellenállásban is tevékenyen részt vettek. A népi kollégiumi mozgal­mat elsősorban a Magyar Kommunista Párt és a Nemzeti Parasztpárt támogat­ta. Alig egy-két év alatt egymás után hozták létre a fiatalok a népi kollégiu­mokat: csaknem 200 kollégiumban több mint tízezer, főként paraszt- és munkás­­származású diák tömörült. Az 1946—49 közötti években a kollégisták pezsgő ak­tivitással tevékenykedtek. A népi kollé­giumok eredményes munkássága az if­júsági önkormányzat, valamint a de­mokratikus és a szocialista átalakulás­ban való aktív részvétel nevelő erején nyugodott. MÁR KAPHATÓK JEGYEK elő­vételben a Debrecenben megrende­zésre kerülő VI. országos virágkar­nevál augusztus 20-i stadionbeli programjára, valamint az augusztus 19-én lejátszásra kerülő Magyar Vá­logatott öregfiúk—Debreceni Válo­gatott öregfiúk labdarúgó-mérkő­zésre. Jegyeket a Csokonai Színház szervezőirodájában (Debrecen, Kos­suth utca 2. szám) és a Nagyerdei Kultúrpark pénztáránál lehet vásá­rolni. ÚJ VEGYSZER A BUVINOL Izotópos kísérlettel analizálják, ellenőrzik a Budapesti Vegyiművek új gyomirtó szerét, a BUVINOLT a Keszthelyi Agrártudományi Egye­tem mosonmagyaróvári izotóplabo­ratóriumában. Az új vegyszert al­kalmazás előtt alkotóelemeire bont­ják, vizsgálják, hogy milyen arány­ban jelenik meg a növényben, és bejuthat-e az emberi szervezetbe. A késérteteket, üvegházban nevelt bú­zán és kukoricán végzik. (MTI-fotó : Hadas János felvétele) Az oldalt összeállította: Nyalka Tibor -krónika. H­ajdúszoboszlón sorsolták a lottót A NYERŐSZÁMOK: 2,3,20,62,66 Pénteken délelőtt 9 órakor mintegy kétezer főnyi érdeklődő jelenlétében került sor a 28. já­tékhét lottósorsolását megelőző vidám műsorra, amelyen fővárosi művészek szórakoztatták a kö­zönséget. Aztán a jelenlevők kö­zött kiosztott számok alapján ki­sorsolták, hogy kik vegyék ki a szerencsekerékből az öt nyerőszá­mot. Ezúttal egy nő és négy férfi kapta a sorstól ezt a feladatot, köztük egyetlen hajdúszoboszlói, a többiek Hajdúszoboszlón üdülő vendégek. Pontosan 10 órakor került sor a sorsolásra. A bizottság elnöké­nek, Fejér Lászlónak, a Sportfo­gadási és Lottó-főigazgatóság főcsoportvezetőjének jelére a kö­vetkező sorrendben húzták ki az e heti nyerőszámokat: 2, 62, 20, 3, 66. A sorsoláson jelen volt Bo­ros József, az OTP Hajdú-Bihar megyei igazgatóságának igazga­tója. A számhúzóknak Széll Fe­renc, az OTP hajdúszoboszlói fiókjának vezetője nyújtotta át az ilyenkor szokásos emléket: egy­­egy lottóbabát. Gyarmati Dezső miskolci lakos, a hatvankettes nyerőszámmal _____________________________ Halálos motorkerékpáros baleset Pénteken a kora délutáni órákban Debreceni László 21 éves szobafestő Hajdúnánás, Attila utca 69. szám alatti lakos motorkerékpárján utasával, Ku­­rucz Piroska 16 éves iskolai tanuló, Pol­gár, Labda utca 22. szám alatti lakossal Hajdúnánás felől Polgár felé hajtott. Út­­közben a motoros egy teherautó előzé­sébe kezdett, de az erősen jobbra ívelő kanyarban kisodródott motorkerékpárjá­val, és egy kerékvető kőnek ütközött. A motorkerékpár felborult és kigyulladt. A motoros és utasa súlyosan megsérült. Kurucz Piroska oly súlyosan, hogy kór­házba szállítás közben meghalt. A moto­rost kórházba szállították. A rendőrség Debreceni László vezetői engedélyét be­vonta, és megindította a vizsgálatot.

Next