Hajdú-Bihari Napló, 1973. augusztus (30. évfolyam, 178-203. szám)
1973-08-07 / 183. szám
Az Ú. Dózsa 11-esekkel legyőzte az Illaxot A spanyolországi La Corunában vasárnap éjszaka befejeződött a 28. nemzetközi labdarúgótorna. A döntőben hazai együttes, az Atletico Madrid szerezte meg az elsőséget, s egyben a Teresa Herrera Kupát, miután hosszabítást követően 2:1 arányban győzött a csehszlovák Spartak Trnava ellen. Góllövők: Garate (2), illetve Dobias. A harmadik helyért az Újpesti Dózsa a világ- és Európa-kupa győztes holland Ajax Amsterdammal mérkőzött. A 90 perc itt sem hozott döntést, mivel egyik csapat sem rúgott gólt. Hosszabbítás után 11-es rúgásokra került sor, s ebben a lila-fehérek 4:3 arányban jobbnak bizonyultak nagyhírű ellenfelüknél. Az Újpesti Dózsa ezzel a harmadik helyen végzett, míg Bene Ferenc, a magyar gólkirály megkapta a legeredményesebb játékosnak járó kupát. A torna végeredménye: 1. Atletico Madrid (spanyol), 2. Spartak Trnava (csehszlovák), 3. Újpesti Dózsa, 4. Ajax Amsterdam (holland). A DVSC harmadik, a DEAC csoportgyőztes, az MGM második a Totó-kupában A három debreceni NB-s labdarúgócsapat az elmúlt hét végén befejezte a nyári Totó-kupa küzdelmeit. A Vasutas Totó-kupában a DVSC kikapott Győrött és a harmadik helyen végzett. Az NB II-es délkeleti csoportban a DEAC ugyan kikapott az MGM Vasastól, azonban így is megszerezte az első helyet, míg az MGM Vasas jobb gólkülönbségével második lett a BVTSK előtt. MÁV DAC—DVSC 3—0 (0—0) Győrött ezer érdeklődő előtt került sor a MÁV DAC—DVSC mérkőzésre a Vasutas Totó-kupáért. Emsberger játékvezető közreműködésével az alábbi összeállításban játszottak a csapatok. MÁV DAC: Tóth L. — Kiss, Kovács I., Salai, Tóth S. (Vajki), Molnár, Buti, Gyömörei, Pálos (Horváth), Kovács N., Szekeres. — DVSC: Szabó — Kuchta, Tóth, Lipők, Sóvágó, Makray, Nagy, Rósa (Krakkó), Pataki (Erzse), Vaczlavik, Szojka. Az első félidőben változatos volt a játék. A hazai együttes enyhe mezőnyfölényben játszott, azonban hosszú ideig nem tudtak veszélyt teremteni a DVSC kapuja előtt. Igaz, a debreceni Vasutas támadók sem alakítottak ki igazi helyzetet. A mérkőzés sorsa a 68. percben dőlt el, amikor is Tóth kezesése miatt büntetőhöz jutott a MÁV DAC és a 11-est Kovács II. értékesítette. Ezután Vajki és Buti révén újabb két gólt ért el a hazai együttes és végeredményben 3—0 gólkülönbséggel győzött. A MÁV DAC együtteséből Kovács I., Molnár, Kovács I. tűnt ki, a DVSC-ből Szabó és Makray játszott az átlagosnál jobban. Pécsi VSK—Szegedi VSE 0—0. Pécs, 1500 néző, vezette Dravecz. A VASUTAS TOTÓ-KUPA VÉGEREDMÉNYE MGM VASAS—DEAC 1—0 (0—0) Eléggé nagy melegben kezdték vasárnap délután az MGM Vasas nagyerdei pályáján az MGM Vasas—DEAC labdarúgó-mérkőzést a Nyári Totó-kupáért. Ezer érdeklődő előtt, dr. Demeter bíráskodásával került sor a találkozóra. MGM Vasas: Gilányi — Puskás, Divinyi, Patai III., Csürke, Patai I., Molnár, Kovács (Kraszni), Szabó III., Patai II. (Debreceni), Szabó II. — DEAC: Varga — Terdik, Csató, Luterán, Szulyovszky, Kiss L., Puskás, Filetóth, Turcsek, Bányász. A DEAC mezőfölényben játszott — az MGM Vasas ritkábban támadott, de gólveszélyesebb volt. A 8. és a 15. percben Molnár közeli bombáit Varga kiütötte, közben Gilányi tolta léc fölé Terdik jól eltalált lövését. Később Puskás beadását Turcsek az ötösről fejelte kapura. A 36. percben Kraszni kiugratta Molnárt, aki nem tudta ájátszani a kifutó Vargát, a kapus hárított. A 44. percben ismét Kraszni hozta jó helyzetbe Molnárt, aki a beadást nyolc méterről lefejelte a bal alsó sarokba. 1—0. A 62. percben Szulyovszky csúnyán szerelte Molnárt, aki ,,önbíráskodott” és kiállították. A hajrában Szabó II. közeli fejesét elcsípte Varga, majd a befejezés előtt Kraszni jó helyzetből a kapu mellé helyezte a labdát. Jó mérkőzést vívott a két csapat. A tartalékosan kiálló DEAC többet támadott ugyan, azonban megközelítőleg sem tudott annyi jó helyzetet kidolgozni, mint az erőteljesebben játszó MGM Vasas. Kár, hogy időnként, különösen a második félidőben több szabálytalanság tarkította a játékot. Kitűntek: Gilányi, Puskás, Divinyi, Szabó III., illetve Varga, Terdik és Simon. Gyulai SE—Békéscsabai VTSK 3—1 (2—1). Gyula, 600 néző, vezette Szabó. G.: Gulyás 2, Vasvári (11-esből), illetve Szász. A DÉLKELETI CSOPORT VÉGEREDMÉNYE 1. DEAC 2. MGM Vasas 6 5 0 1 16— 6 10 6 2 1 3 7— 6 5 6 2 1 3 8—13 5 6 2 0 4 11—17 4 A beadást váró DEAC-csatárok elől Divinyi elfejeli a labdát (MGM—DEAC 1—0). A-CSOPORT 1. MÁV DAC 6 3 2 1 11— 3 8 2. PVSK 6 2 4 0 7— 5 8 3. DVSC 4. SZVSE 6 2 1 3 7—11 5 3. BVTSK 6 1 1 4 6—12 3 4. Gyulai SE a csapat látja kárát A labdarúgás, a csapatok mérkőzése során időnként kemény belemenések is tarkítják a játékot. Ha ez a labda megtartásáért vagy megszerzéséért történik és a játékosok kihasználják gyorsaságukat, testi erejüket, nincs is semmi baj. A bírók a legtöbb esetben tovább engedik a játékot, természetesen akkor, ha az „erőszak” a szabályok adta lehetőségek keretén belül történik. De ez nem mindig van így! Előfordul — és ilyenkor a labdarúgók, nemegyszer a vezetőik is a játék „hevére” hivatkoznak —, hogy egyesek kakaskodnak, durva belemenéseikkel veszélyeztetik ellenfelük testi épségét, törlesztenek vagy éppen önbíráskodnak. Mindez nem tartozik a sporthoz, a játékhoz, egyáltalán nem velejárói a küzdelmeknek. Az ilyen vagy ehhez hasonló sportszerűtlenséget elkövetőket aztán kizárják a játékból. És egyáltalán nem mindegy az, hogy mi lesz ezután. A játékos fegyelmi bizottság elé kerül és következésképpen eltilthatják. El is tiltják azokat, akik ezt „kiérdemelték”. A kiállítás, az eltiltás pedig elsősorban a csapatot sújtja, amelynek csökkent létszámmal, a továbbiakban tartalékosan kell majd játszania a bajnoki pontokért. És ez egyáltalán nem mindegy. Az utóbbi napokban két olyan eset is történt Debrecenben, amelyeket elkerülhettek volna. Két NB II-es játékost barátságos, illetve kupamérkőzésen kiállítottak, holott két hét múlva már a bajnoki pontokért folyik majd a küzdelem és egyáltalán nem mindegy Debrecen labdarúgásának, hogy a csapatok milyen összeállításban léphetnek pályára. A Napló szombati számában olvashattuk, hogy a DEAC— Slavoj Trebisov barátságos nemzetközi mérkőzésen kiállították Kiss Sándort és Vaskót. Már a kiállítás előtt is „találkozott” egymással a két játékos és később súlyos sportszerűtlenkedésüknek kiállításuk lett a vége. És Kiss S. vasárnap emiatt nem játszhatott az MGM Vasas elleni totómérkőzésen. Az MGM Vasas—DEAC vasárnapi találkozó második félidejében történt, hogy egy MGM-támadást Szulyovszky úgy állított meg, hogy rúgó lába Molnár nyakánál, arcánál „táncolt”. A játékvezető nyomban lefújta a szabálytalankodást, amely nem volt „megnyugtató” Molnár részére, önbíráskodva megrúgta ellenfelét és ütött is. Az MGM-csatárt kiállították. Mind Kiss L., mind pedig Molnár az MLSZ fegyelmi bizottsága elé kerül. Ami pedig az esetek nyomatékos felemlítésére indított: mindkét kiállítás elkerülhető lett volna a játékosok más, sportszerűbb magatartása esetében. A sportpályára nem való eseményeket nem kívánják látni a szurkolók, akik vérbeli küzdelmek szemtanúi szeretnének lenni valamennyi mérkőzésen. Ez függ a játékosok önuralmától — ha méltatlanul sérelem érné őket —, és tegyük hozzá, hogy függ a játékvezetőtől is, akik vigyázzák a sportszerű légkört, a játék szabályainak betartását. A bajnoki idényre történő felkészítés során érdemes és szükséges figyelmet fordítani a sportolók nevelésére, a sportszerű magatartás fontosságára. A sportszerűtlenség, a kiállítás nem feltétlen velejárója a küzdelmeknek. (fülep) ________________________/ ÉPVDSZ-sportnapok az Építők pályáján Tömegsport-napot rendezett vasárnap, augusztus 5-én a Kereskedelmi, Pénzügyi és Vendéglátóipari Dolgozók Szaktervezete Debrecenben, az Építők sporttelepén. A sportnapon, amely igen sikeres volt, közel kétezer dolgozó vett részt, és a legkülönbözőbb sportágakban mérték össze tudásukat. Volt nagy- és kispályás labdarúgás, kézilabda, röplabda, tollaslabda és atlétikai verseny. Legeredményesebben a Hajdú-Bihar megyei Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat dolgozói szerepeltek, akik ezúttal negyedik alkalommal szerezték meg az első helyet. A Hajdú-Bihar megyei Vendéglátó Vállalat a felszolgálók részére tréfás ügyességi versenyt is rendezett. Itt készült egyik felvételünk, a másikon az látható, hogy nem könnyű a súlydobók sorsa sem. Kétnapos viadal keretében bonyolították le Debrecenben a Nagy Sándor ökölvívó emlékversenyt. Mindkét napon nagy érdeklődés mellett került sor a Nagy Sándor-telepi iskolában a küzdelmekre, melyeken négy sportegyesület 53 öklözője lépett szorítóba. Az első versenynapon 14, a másodikon, vasárnap pedig 17 pár mérkőzött. A „szabad ring” elve alapján kilencen külön kategóriában, két csoportban vetélkedtek, korcsoporton kívül. Az első csoportban: 1. Tóth (D. Sportiskola), 2. Tompa (D. Sportiskola), 3. Varga (Hajdúhadházi Bocskai). A második korcsoportban: 1. Veres (D. Sportiskola), 2. Balogh (Hajdúhadház), 3. Szabó (Balmazújváros). Serdülök. Papírsúly. A-csoport: 1. Benke (Hajdúhadház), 2. Kertész (D. Sportiskola), 3. Kiss (Balmazújváros). B-csoport: 1. Szaporán (D. Sportiskola), 2. Zilahi (D. Sportiskola), 3. Márta (D. Sportiskola). — Lég: 1. Zöld (D. Sportiskola), 2. Szabó (Hajdúhadház), 3. Székely (D. Sportiskola). — Harmat: 1. Nagy (D. Sportiskola), 2. Pató (Hajdúhadház). — Pehely: 1. Szarka (D. Sportiskola), 2. Ábrák (Hajdúhadház), 3. Papp (D. Sportiskola). — Könynyű. A-csoport: 1. Kiss (D. Sportiskola), 2. Abrók (Hajdúhadház), 3. Svintek (Hajdúhadház). — B-csoport: 1. Nagy (Hajdúhadház), 2. Fábián (D. Sportiskola). — Kisváltó: 1. Scheibli (D. Sportiskola), 2. Atyi (D. Sportiskola). — Váltó: 1. Névtelen (Hajdúhadház), 2. Földi (D. Dózsa), 3. Haga (D. Sportiskola) — Nagyváltó: 1. Veress P. (Balmazújváros), 2. Molnár (Hajdúhadház) . Ifjúságiak. Papír: 1. Kozma (D. Sportiskola), 2. Csepregi (Balmazújváros). — Harmat: 1. Csiki (D. Dózsa), 2. Varga (D. Sportiskola). — Pehely: 1. Csiki (D. Sportiskola), 2. Majoros (D. Dózsa). — Könnyű: 1. Somlai (D. Sportiskola), 2. Vincze (Balmazújváros), 3. Kovács (Balmazújváros). — Váltó: 1. Búzás (D. Sportiskola), 2. Dudás (Balmazújváros), 3. Tornyi (Hajdúhadház). Az egyesületek közti pontversenyben: 1. D. Sportiskola 93 pont, 2. Hajdúhadházi Bocskai 36 pont, 3. Balmazújváros 17 pont, 4. D. Dózsa 16 pont, öklözője a Nagy Sándor emlékversenyen Somlai (jobbról) győz Vincze ellen . ATLÉTIKA Bukarestben harmadik, Oslóban negyedik helyezés A magyar férfi és női atlétika válogatott Oslóban, illetve Bukarestben szerepelt az elmúlt hét végén, amikor is az Európa-kupa elődöntőit bonyolították le. A nőknél, a bukaresti csoportban az NDK biztosan szerezte meg az első helyet, míg Románia második lett, fél ponttal előzve meg Magyarország válogatottját. A férfiaknál, Oslóban a Szovjetunió győzött megelőzve Nagy- Britannia és Olaszország válogatottját. A magyar válogatott a negyedik helyen végzett. Portisch és Ljubojevics az élen A brazíliai Petropolisban vasárnap a függő játszmákat „rendezte” 12 ország 18 versenyzője a sakkvilágbajnoki zónadöntőn. Portisch Lajos az izraeli Kargannal szemben ült asztalhoz és győzelmet aratott. Nagy vetélytársa, a jugoszláv Ljubojevics a 43. lépésben viszont elvesztette függő játszmáját az amerikai Reshevskyvel szemben, így mindkettőjüknek 6,5—6,5 pontja van, s ezzel a mezőny élén állnak. A verseny állása: Portisch, Ljubojevics 6,5—6,5, Mecking (brazil), Geller, Polugajevszkij 6—6, Bronstein 5,5, Panno, Ivkov, Szmiszlov, Hort 5—5, Reshewsky 4,5 (1), Szavon (szovjet) 3,5 (1), Gheorghiu, Byasas 3,5—3,5, Kérész 2,5, Tan 2, Kargan, Hag 1,5—1,5 pont. Dakarban befejeződött a második Egyesült Államok—Afrika atlétikai párosviadal, a győzelmet — jóval kisebb előnnyel, mint az első ilyen jellegű összecsapáson — a vendégegyüttes szerezte meg. Egyesült Államok—Afrika 201:146. ACCRA: Világbajnoki selejtező mérkőzésen Ghana 1:0 (1:0) arányban győzött Zaire ellen, a találkozó sorsát eldöntő gólt a 37. percben Armah lőtte. A két csapat augusztus 19-én Kinshasában játssza a visszavágót. ANTIBES: Az Olympique Marseille meglepetésre barátságos mérkőzésen 3:1 (1:1) legyőzte a nyugatnémet Bayern München csapatát. LOS ANGELES: Kanada után Mexikót is legyőzte a lengyel labdarúgó-válogatott. Az európai együttes 0:0-án félidő után 20 000 néző előtt Gadocha a 62. percben lőtt góljával vitte el a pálmát. MONTEVIEO, Chile—Peru 2:1 (1:1). Világbajnoki selejtező. A chileiek, a dél-amerikai zóna harmadik csoportjának győztesei a Szovjetunióval mérkőznek meg az 1974. évi VB-döntőbe kerülésért, híre LOURENCO MARQUES (Mozambik). A portugál bajnok Benfica 2:0 (0:0) arányban győzött a Rio de Janeiro America ellen, s ezzel megnyerte a nemzetközi tornát. DENVER: A wimbledoni győztes amerikai Billie Jean King nyerte a nemzetközi női torna egyes döntőjét a holland Steve 6:4, 6:2 arányú legyőzésével. NORTH LITTLE ROCK: Szinte páratlan mérkőzésre került sor az Egyesült Államok—Chile Davis Kupa mérkőzésen. Az amerikaiak 2:0 arányú vezetése után került sor a párosok összecsapására, amelyben az első játszmát a chileiek nyerték 9:7-re, ezután öt óráig tartott a következő játszma, amelyben ismét a chileiek győztek 39:37-re! A folytatásban az amerikaiak 8:6-ra szépítettek, aztán a negyedik játszmában ismét 5:1-re vezettek, amikor a találkozó a sötétedés miatt félbeszakadt. INGOLSTADT: Az amerikaiak magyar származású fiatal tenisztehetsége, Alex Mayer ismét szép sikert ért el, tornagyőztes lett az angol Davis, Lloyd 5:7, 6:4, 6:4 arányú legyőzésével. Totóeredmények A 31. heti totónyeremények az illeték levonása után a következők: 11 találatos szelvény 2 darab, a nyereménye 238 906 forint. Ezek közül az egyik 13 plusz 1 találatos, ennek a nyereménye 415 873 forint. 12-es 115 db, nyereményük 2770 forint, 11 találatos 1562 darab, nyereményük 204 forint, tíz találatos 12 678 db, nyereményük 38 forint. A telitalálatos szelvény: 1, 1, 2, 1, 1, 1, 1, 1, x, 2, 1, 1, x, 2. Walczban „csak” ezüstérmek A lengyelországi Walczban bonyolították le a IV. ifjúsági kajak-kenu Európa-bajnokság küzdelmeit. Az NDK-beli és a szovjet versenyzők szerepeltek a legjobban. A magyaroknak „csak” ezüstérmek jutottak. Eredmények: K 1, női: 1. Ohde (NDK), K 2, női: 1. Korsunyeva Levakova (szovjet), K 4, női: 1 NDK, K 1, férfi: 1. Duvagneau (NDK), 2. Kostyán (magyar), K 2 férfi: 1. Morcinek—Welna (lengyel), 2. Rátkai—Rákóczi (magyar). — C 1: 1. Ananiev (bolgár), C 2: 1. Müller—Stephan (NDK), C 7: 1. Szovjetunió, 2. Magyarország. AKINEK VAN EGY UNOKATESTVÉRE bronxban. Színes, angol filmvígjáték. Ifjúsági kedvezmény nem érvényes! APOLLO du. //já, %6, 8. METEOR 3, V.6, v.8. ION KAPITÁNY NYILA. Színes román film. VíG du. %4, 6, V19. NE CSALJ, KEDVES! Színes zenés, táncos NDK filmvígjáték. APOLLO de. 'Aló, V.12, i/42. A FEKETESZAKÁLL SZELLEME. Színes, szinkronizált amerikai film. VíG de. */410, I/412, V42. BRUTUS AKCIÓ. Színes, szinkronizált lengyel film. KLINIKA 5. A BETYÁRKAPITÁNY KINCSE. Színes román kalandfilm. HORVÁTH A. 7. A KIS MUCK TÖRTÉNETE. Színes NDK-film. FIMMÚZEUM VáG. 8. ÉN ÉS A NAGYAPÁM. Színes, magyar filmvígjáték. MESEMOZI 3/44, 6. MOPRESSZO MŰSORA: AZ ANGYAL VÉRBOSSZÚJA (angol). PETŐFI (Vörös Hadsereg útja 45—47.) 8 óra. EMIR KINCSE (szovjet). RÉGI VIGADÓ 8 óra. BUDAPEST 17.23 Műsorismertetés. 17.25 Hírek. 17.30 Filmkoktél. Zenés öszszeállítás. 18.15 Kaláka. A szövetkezeti lakásépítkezésekről. I. rész. 18.50 Játék a betűkkel. 19.10 Reklámműsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Gondolatok a boldogságról. A kőfaragó. 20.10 Nagyvizit. (14 éven felülieknek!) Tragikomédia két részben. 22.00 Sanzonról sanzonra. Nicolae Bretan Ady-versekre írt dalai. 22.20 Tv-híradó, második kiadás. POZSONY 16.30 Hírek. 16.35 Sport. 17.05 Koraesti találkozó. 18.05 Dalok. 19.00 Híradó. 19.30 Jegyzet. 20.00 Szabad a szorító. 21.10 Híradó. 21.30 Napjaink szemszögéből. BUKAREST 15.00 Románia—Bulgária röplabda-mérkőzés. 16.30 Orosz nyelvoktatás. 17.05 Folklórműsor. 18.20 A legkisebbeknek. 19.05 Tv-egyetem. 19.45 Román színházi est. 20.40 Folklórfesztivál. 21.30 Gálaest. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 18.00—19.00 Észak-tiszántúli krónika — A Golden Gate együttes énekel — A NER tapasztalatai a községek áruellátásáról — Muzsika mindenki kedvére. Felhívjuk a Pallagi Mezőgazdasági Technikum 1968-ban végzett B-osztályát, hogy ötéves találkozójukat 1973. augusztus 18-án, szombaton 15 órakor tartják Pallagon. (x) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy PARÁDIÁGOSTON GUSZTÁV, az Alföldi Nyomda nyugdíjasa augusztus 1-én, 80 éves korában elhunyt. Szeretett halottunkat augusztus 9-én, csütörtökön de. 10 órakor helyezzük örök nyugalomra a Köztemető I. o. ravatalozójából. A gyászoló család Részvétlátogatások mellőzését kérjük. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallas Imre — Szerkesztőség: 4024 Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12-140, nyomdai ügyele 14-193 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: 4001. Debrecen, Postafiók 72. — Telefon: 13 925 — Felelős kiadó: Biri András — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hóte20 forint — Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — Index: 25 027 — Alföldi Nyomda Debrecen, — Felelős vezető: Benkő István