Hajdú-Bihari Napló, 1973. december (30. évfolyam, 281-305. szám)
1973-12-12 / 290. szám
ii s i I Nagy a kár, hogy kevesen látták a sakk úttörő-olimpia megyei döntőjének küzdelmeit, mert sok ügyes gyermeksakkozó játszmáit nézhették volna meg. Ebben néhány kísérő szülőnek vagy pedagógusnak volt csak része, ugyanis a megyei sporthivatal kistanácsterme is kicsinek, szűknek bizonyult és így az érdeklődők amúgy sem férhettek volna el a teremben. A legfontosabb, hogy a „főszereplők”, a megye legjobb kisdobos és úttörő sakkozói ott voltak, és kétnapos verseny keretében küzdöttek a 64 kockás harcmezőn az elsőségért, az országos döntőbe jutásért. Mind az első, mind a második versenynapon igen érdekes játszmák folytak, elsősorban a legjobbak közt. Például az úttörőlányoknál a debreceni Halász Erzsébet és a nyírábrányi Kedves Judit nem bírt egymással, végül a versenybíróság döntött — a gondolkodási idő lejártával —, igazságosan. Pontosztozkodás lett a játszma vége. Érdekes, hogy így is egyenlő lett a két kislány pontszáma. Egymásnak gratuláltak, hiszen ők végeztek az első, illetve a második helyen, és mindketten bejutottak az országos döntőbe. Az úttörőfiúknál is nagy volt a harc, a küzdelem. Hárman haladtak fej fej mellett, a debreceni Ditrói Péter és Kántor Sándor, valamint a berekböszörményi Hárnos Gábor. Az első napon Hámos váratlanul, de megérdemelten, győzött Kántor ellen, a második napon az első hely sorsát eldöntő Ditrói Kántor játszma tartott a legtovább. Itt is, akár a lányoknál, a versenybíróságra maradt a döntés, hiszen a gondolkodási idő lejártakor mind állásban, mind anyagi erőben egyenlő színezetű volt a mérkőzés. Ez is döntetlen! Így Ditrói lett a megyei győztes és a berekböszörményi Hámos a második — egyenlő pontszámmal az első helyezettel. Igen ügyesek voltak a legkisebbek, a kisdobosok. Köztük a pillanatnyi forma és találékonyság döntött. A lányoknál a debreceni Szikszai Edit, a fiúknál a szerepi Molnár Lajos szerzett aranyérmet és jutott az országos döntős Hajdú-Bihart képvviselő csapatba. A megyei döntő befejezéséül Sándor László, a megyei általános iskolai sporttanács elnöke kiosztotta a szép díjakat. Az úttörő-olimpia sakk megyei döntőjének végeredménye. Lányok. Kisdobosok: 1. Szikszai Edit (Simonyi úti isk.) 7, 2. Tóth Róza (berettyóújfalui 3. sz. isk.) 6, 3. Kiss Margit (hajdúszoboszlói 3. sz. isk.) 5 ponttal. Úttörők: 1. Halász Erzsébet (Simonyi úti isk.) 7,5, 2. Kedves Judit (Nyírábrány) 7,5, 3. Luczi Zsuzsánna (derecskei 2. sz. isk.) 6, 4. Tarr Anna (Debrecen 5, 5. Szalai Nóra (berettyóújfalui 3. sz. isk.) 5, 6. Veress Katalin (berettyóújfalui 3. sz. isk.) 4 ponttal. Csapatban: 1. Debrecen (Halász Erzsébet, Tarr Anna, Szikszai Edit) 19,5, 2. Berettyóújfalui járás 15, 3. Debreceni járás 11,5, 4. Hajdúböszörmény 10,5, 5. Hajdúszoboszló 10, 6. Derecskei járás 10, 7. Püspökladányi járás 9, 8. Hajdúnánás 6,5 ponttal. Fiúk. Kisdobosok: 1. Molnár Lajos (Szerep) 6, 2. Váradi Zoltán (derecskei 1. sz. isk.) 5, 3. Tóth Imre (hajdúböszörményi 5. sz. isk.) 4,5 ponttal. Úttörők: 1. Ditrói Péter (Kossuth Gyakorló) 7, 2. Hámos Gábor (Berekböszörmény) 7, 3. Kántor Sándor (Kossuth Gyakorló) 6,5, 4. Domokos Pál (Hajdúszoboszló) 5, 5. Szentjobby Mihály (Kaba) 4,5, 6. Kovács Sándor (Püspökladány) 4,5 ponttal. Csapatban: 1. Debrecen (Ditrói Péter, Kántor Sándor, Tóth Mihály) 17, 2. Püspökladányi járás 15, 3. Berettyóújfalui járás 11, 4. Hajdúnánás 11, 5. Derecskei járás 10,5, 6. Hajdúböszörmény 10,5, 7. Debreceni járás 10, 8. Hajdúszoboszló 7 ponttal. Az elért eredmények alapján Hajdú-Bi ggyes fiatalok a 64 kockás harcmezőn V s A Jugoszláviában folyó ötödik női kézilabda-világbajnokság selejtezői befejeződtek és a négy csoportból az első és a második helyezettek jutottak a nyolcas elődöntőbe. Az elődöntő I. csoportjában Magyarország, Csehszlovákia, Románia és Norvégia, a II. csoportjában pedig a Szovjetunió, Lengyelország, Jugoszlávia és Dánia szerepel. Az együttesek a selejtezőben egymás ellen elért eredményeiket magukkal viszik az elődöntőbe. Eszerint Magyarország két ponttal 12:7-es gólaránnyal rajtol (ennyire nyert Csehszlovákia ellen). Az I. csoport mérkőzéseit Negotinban bonyolítják le, a II. csoportét pedig Zágrábban, mégpedig ma és csütörtökön este. A mai program: Negotin: Magyarország— Norvégia (18 óra), Csehszlovákia—Románia (19). — Zágráb: Szovjetunió—Dánia (17.30), Lengyelország—Jugoszlávia (18.45). A csütörtöki párosítás. Negotin: Csehszlovákia—Norvégia (18), Magyarország—Románia (19). Zágráb: Lengyelország—Dánia (17.30), Szovjetunió—Jugoszlávia (18.45). Az elődöntő mérkőzései után pénteken pihenő következik — a csapatok Zágrábból és Negotinból a döntő színhelyére, Belgrádba utaznak. Az elődöntő csoportgyőztesei szombaton az első, a második helyezettjei pedig a harmadik helyért küzdenek majd, de mind a 12 helyért lesznek mérkőzések, még a selejtezőben kiesett csapatok közt is. hart a január 2—6. közt Egerben sorra kerülő országos döntőn a lányoknál a Halász Erzsébet, Kedves Judit, Szikszai Edit, a fiúknál a Ditrói Péter, Hámos Gábor, Mol nár Lajos összeállítású csapat képviseli majd. Nigéria után Berettyóújfaluban A Berettyóújfalui SE az elmúlt években többször közel állt ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban. Szerettek volna felkerülni az NB II-ba. Ezen nem is lehet csodálkozni, hiszen régi, gazdag hagyományai vannak a labdarúgásnak Berettyóújfaluban. Az idősebbek még emlékeznek arra az időre, amikor a BUSE kelet-magyarországi bajnokságot nyert. Most újból reménykedhetnek, hiszen az együttes az őszi idény végén veretlenül vezet a bajnokságban, négy pont előnynyel áll a csapat a bajnoki táblázat élén. Az 1973—74-es bajnoki idény elkezdése előtti héten új edző került a BUSE-hoz, Gombos István, aki előzőleg a TITÁSZ Elektromosnál edzősködött, annak előtte pedig két évet töltött Nigériában, ahol sok tapasztalatot szerzett. Néhány heti munka után — az eredmények is jöttek — „befogadták” Berettyóújfaluban az új edzőt. Az őszi idényben való szereplésről így nyilakozik Gombos István: — Berettyóújfaluban összefogtak a társadalmi erők annak érdekében, hogy előrelépjenek a labdarúgásban. A játékosok hozzáállása is jó volt, szívesen vállalták az erőteljesebb edzésmunkát, amelynek később beért a gyümölcse. A bajnoki rajt után két ügyes játékos, Kapás és Agód bevonult, igyekeztünk helyetteseiket megtalálni. Az idény közepe táján több súlyos sérülés is történt, Kovács A., Papp és Árvai hosszú időre harcképtelenekké váltak. Az őszi elsőség elérését jó eredménynek tartom azért is, mert kitűnő vetélytársakkal szemben szereztük meg, hiszen Püspökladány és Derecske csapata igen jó erőt képvisel, összesen hat pontot vesztettünk, kettőt otthon (Polgár és Létavértes ellen eldöntetlen eredmény született), hármat pedig idegenben (Komádiban, Derecskén és a DASE ellen ugyancsak eldöntetlen volt az eredmény). A hatodik pontot a zöld asztalnál veszítettük el, ugyanis az ifjúsági csapatunk Hajdúböszörményben nem állt ki, emiatt a fegyelmi bizottság egy pontot levont a felnőtt csapattól. Az edző bevezette a játékosok osztályozását minden mérkőzésen erőnlétből, technikai teljesítményből, támadó és védő feladatok teljesítéséből, küzdőszellemből és sportszerűségből, valamint taktikai fegyelemből. Mindezek alapján Pala Sándor kapus 9-es osztályzatot kapott, 8-as osztályzatot érdemelt Szabó Gyula, Blága József, Daróczi Imre, Papp Lajos és Kovács András. A 14 bajnoki mérkőzésen (a DMTE I. elleni mérkőzést nem számítva) szerzett 26 gólt az alábbiak érték el: Kovács A. 6, Csóra 6, Daróczi 4, Papp 4, Rinyu 4 és Pala I. 2. Valamennyi bajnoki mérkőzésen szerepelt Pala S., Szabó, Daróczi és Rinyu. — Az őszi idény utolsó, a derecskei Petőfi elleni mérkőzésünk után levezető edzéseket tartottunk és idényzáró értekezleten értékeltük a féléves munkát. Nemcsak az erényeket, a szép győzelmeket elevenítettük fel ekkor, hanem azokat a tényezőket is, amelyek befolyásolhatják tavaszi eredményeinket. Rámutat-Az őszi bajnokcsapatállnak, ra, Szabó, Blága, Pala S, Bogáti, vezető, guggolnak: Pala L, Rinyutunk több hiányosságra. Ugyan egyetlen játékosunkat sem állították ki az őszi idényben, azonban ennek ellenére is felhívtuk egyesek figyelmét a sportszerűbb életmódra, a nagyobb fegyelemre és a még több áldozatvállalás fontosságára. Úgy gondolom előrelépés történik a lehetőségek biztosításában is. Gondolok a játéktér felújítására. A gyeptéglázáshoz már hozzá is kezdtek. Tervbe vették a lelátó építését és CDben korszerű öltözőket, fürdőket is terveznek. Ezekben a hetekben téli pihenőt tartunk és a terveink szerint 1974. január 10-én újból találkozik az együttes, a felnőtt és az ifjúsági játékosok is, hogy megfelelően felkészüljünk a tavaszi idényre. Berettyóújfaluban mostanában az eddigieknél talán többet törődnek a sportegyesület ügyeivel, a labdarúgó csapatok szereplésével. Bíznak abban, hogy munkájuk gyümölcsöző lesz. Fülep Kornél balról: Gombos István edző, Cső- Csendes, Fülöp Imre szakosztály- Tollas, Daróczi, Sápi (Szlovák Péter felvétele) . A televízió is közvetíti a Roch Chorzow— Bp. Honvéd mérkőzést Ma délután fél 5 órai kezdettel kerül sor a lengyelországi Chorzowban a Ruch Chorzow—Bp. Hovéd nemzetközi labdarúgó-mérkőzésre az UEFA-kupában, a legjobb nyolc közé jutásért. A mérkőzést — amelyről a magyar televízió helyszíni közvetítést sugároz, a török Babacan bíráskodásával bonyolítják le. A Bp. Honvéd már hétfő óta Lengyelországban tartózkodik. A magyar együttes 2:0-ás előnynél áll ki a mai visszavágóm, mely nem lebecsülendő előny. A hazaiak bizonyára a támadó játékmódot kezdeményezik és ennek megfelelően igen érdekes, küzdelmes játéknak lehetünk „szemtanúi” itthon is. A televízó 16.25-kor kezdi a közvetítést Chorzowból. Minősítő versenyen a D. Dózsa cselgáncsozói A D. Dózsa ifjúsági cselgáncsozói az elmúlt napokban két minősítő versenyen is rajthoz álltak. Előbb Miskolcon, utána pedig Tatabányán léptek tataminra a debreceni fiatalok. Igen jó eredményt ért el Máté Sándor, aki mindkét helyen első lett súlycsoportjában. A tatabányai versenyen, az 58 kg-ban Pálfi Sándor harmadik, a 65 kg-ban Máté Sándor első, a miskolci vetélkedőn, az 58 kg-ban Pálfi Sándor ismételten harmadik, a 65 kg-ban Máté Sándor ugyancsak első helyezést ért el, míg Király Attila harmadik lett. A 75 kg-os súlycsoportban Vancsa György a második helyen végzett. * ********* ** Síparadicsom Porcelánfestők, lesznek A Hollóházi Porcelángyár kőbányai telepén oktatják a porcelánfestést. Az üzemben 19 lány tanulja a porcelánfestés tudományát A nagy kézügyességet igénylő munkát két, illetve három év alatt sajátítják el, ez idő alatt megtanulják a kézifestést, fúvóst matricázást, a beégetést. (MTI-fotó : Fehér József felv.—KS) MOZI. TWIGGY, A SZTÁR. Színes, angol film. VíG du. »/«»• HALÁLGYÁR AZ ŐSERDŐBEN I—n. Színes, szovjet film. Kétrészes film, dupla belyárral! APOLLO de. Vél*. METEOR G. BOB HEBCAG. Színes, magyar film. víg de. v.ie, ‘AU. ‘Aa. víg du. »A4, 8.IDEGEN A COWBOYOK KÖZÖTT I—H. Színes, amerikai film. Kétrésese, dupla belyárral! Ifjúsági kedvezmény nem érvényes. APOLLLO du. VI4, 7. A VEREB IS MADAR. Színes, magyar filmvígjáték (II). APOLLO de. ‘AZ. MEGHALNI A SZERELEMÉRT. Színes, francie—olasz film (16). Készült: kft-ben. Főszereplő: Annie Girardet és Bruno Pradal. FILMMÚZEUM V 16, 8. ADRIÁTÓL A JEGES-TENGERIG (Herman Ottó nyomában.). Magyar fam. 88 százalékos helyárral! METEOR du.. Ma 7-kor Tempefői, Karnyóné, Virágos Debrecenért bérlet 1—2. Csütörtökön 7-kor Lammermoori Lucia, Maróti bérlet 1-2. Pénteken 7-kor AZ esernyős király, Somlay bérlet 1—a. ELŐADÁSOK A HUNGÁRIA KAMARASZÍNHÁZBAN: Pénteken Mtál A kör négyszögesítése, Kántorné bérlet 1. Szombaton 1-kor A kör négyszögesítése, Megyeri bérlet 2. Vasárnap 7-kor A kör négyszögesítése, Kántorné bérlet 2. BUDAPEST 9.20 Iskolatévé. Kémia (közép- Isk. I. oszt.). 9.55 Műsorismertetés. 9.56 Korunk fő tartalma. A Tv politikai tanfolyamának adása a honvédség számára. 10.15 Falak között. Lengyel tévéfilm. 11.15 „Életet az éveknek ...” Nyugdíjasok műsora (ism.). 11.45 Játék a betűkkel (ism.). 15.30 Irány az egyetem! Trigonometria I. rész. 16.13 Műsorismertetés. 16.15 Hírek. 16.25 Ruch Chorzow—Bp. Honvéd. UEFA-kupa labdarúgó-mérkőzés. 18.20 A harmincas évek zenéje. Olasz film. 19.05 Nő — három szerepben. Téli virágápolás. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Kék fény. 21.00 Puccini: Gianni Schicchi. Viropera egy felvonásban. 22.00 Híradó, második kiadás. 22.10 Az MTESZ negyedszázada. POZSONY 9.00 Iskolásoknak. 10.20 Híradó. 16.55 Hírek. 17.05 Középiskolásoknak. 17.45 Kerületeink hangja. 18.15 Szórakoztató műsor. 19.00 Híradó. 19.45 Csehszlovákia— NDK jégkorongmérkőzés Moszkvából. 22.00 Híradó. 22.20 A szlovák kultúra napja Marcelovában. 22.45 Sajtószemle. BUKAREST 16.30 Orosz nyevoktatás. 17.15 Ifjú mesterek. 17.35 Népzene. 17.50 Tudomány és technika. 18.20 A legkisebbeknek. 19.05 Tv-objektív. 19.20 A filmarchívum műsora Gerard Philippe-ciklus. 21.00 Giuseppe Taddel olasz bariton énekel. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 18.00—19.00: Észak-tiszántúli krónika — Vujicsics Tihamér szerzeményeiből — Fiataloknak fiatalokról. Közélet a középiskolákban. Tóth Károly műsora — Beat-vetélkedő. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallás Imre — Szerkesztőség: 4024 Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12-140, nyomdai ügyelet 4193 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: 4001. Debrecen, Postafiók 72. — Telefon: 13 925 — Felelős kiadó: Biri András — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hárs 20 forint — Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — index: 25 027 — Alföldi Nyomda Debrecen, — Felelős v**tő: Benkő István