Hajdú-Bihari Napló, 1974. április (31. évfolyam, 77-99. szám)

1974-04-16 / 87. szám

Ma Debrecenben : DVSC-MÁV DAC DMTE-Bp. Építők A DVSC NB I. B-s labdarúgócsapata ma délután Debrecen­ben játssza soron következő bajnoki mérkőzését a Győri MÁV DAC együttesével. A találkozót délután fél 4 órai kezdettel bonyolítják le a DVSC Vágóhíd utcai sporttelepén, Jaczina bíráskodásával. Marosvári Béla, a DVSC edzője egyelőre csak keretet jelölt ki a mai mérkőzésre, mivel néhány játékos sérüléssel bajló­dik. Szabónak térdsérülése van, ezért előreláthatólag Kun védi a debreceniek kapuját. Sérült Vachter is, de az ő játéká­ra számítanak, Waczlavik már edzett, Németi továbbra sem játszhat. Az eddigiek során a DVSC—MÁV DAC mérkőzése­ken a következő eredmények születtek: 1965-ben 2—0 és 0—0, 1966-ban 1—0 és 1—1, 1970-ben 1—2 és 0—0, 1971—72-ben 2—1 és 0—2, 1972—73-ban 1—3 és 0—2. Az őszi fordulóban, Győrött a hazaiak nyerték 5—0 arányban. Ezek szerint az utóbbi három mérkőzésen a győriek győztek, és a debreceniek most szeretnének törleszteni. Annyi bizonyos, hogy a DVSC-nek újabb bajnoki pontok megszerzésére van szüksége. A DMTE NB II-es együttese ma délelőtt fél 11 órai kezdet­tel a nagyerdei TITÁSZ-pályán játssza soron következő baj­noki mérkőzését a Bp. Építők együttesével. A DMTE csapa­tát még nem állította össze Kertész Tamás edző, csak a mér­kőzés előtt jelöli majd ki a pályára lépő tizenegyet. Ugyan­csak otthonában játszik a Hajdúböszörményi Bocskai, amely délután a Ceglédi VSE csapatát fogadja. E mérkőzést délután fél 3-kor kezdik és a játékot Faragó vezeti majd. A DEAC ma reggel különbusszal utazik Szegedre, ahol délután fél 3-tól a Dózsával mérkőzik majd. Az egyetemistáknál a két Kiss sé­rült, de Kiss L. játékára mégis számítanak. A tervezett csapat: Varga — Terdik, Csapó, Szulyovszky, Bujdosó A., Simon, Sza­bolcsi, Bencze, Filetóth, Kiss L. Gottdiener. Cserejátékosok: Erdős, Bujdosó J. és Turcsek. A labdarúgó NB III-ban szereplő hajdú-bihari csapatok már tegnap lejátszották bajnoki mérkőzésüket, ma délután további négy NB III-as mérkőzést rendeznek majd. A megyei I. és II. osztályban teljes fordulót bonyolítanak le. Az I. osztályban most kapcsolódik be a­ küzdelmekbe a DVSC tartalékcsapata, amely Létavértesen játszik. Érdekes­nek ígérkezik a BVSE—DASE és a Polgár—Püspökladány ösz­­szecsapás. A megyei II. osztályban rangadó jellege lesz a Deb­recenben sorra kerülő D. Spartacus—Nyíradony mérkőzés­nek. Labdarúgó NB I. SBTC—Zalaegerszeg 1-0 (0-0) Salgótarján, 4 ezer néző, v: Dr. Vincze A vendégek kezdtek és rögtön támadólag léptek fel. Az első 20 percben Tóth lövéseit kellett vé­denie Magyarnak, s csak a 24. percben ment az első lövés Bole­­mányi kapujára: Básti 18 méter­ről célozta meg a bal alsó sar­kot, egy perc múlva Básti sza­badrúgását is védte a zalaeger­szegi kapus. Nyolc perccel a szünet előtt, Bolemányi már ver­ve volt, de Kovács három méter­ről a felső lécet találta el. A második félidőben a 46. percben is a hazaiak támadtak többet: Básti szabadrúgását Ko­vács fejelte fölé. A gól azonban csak büntetőből született meg: a 77. percben Kovácsot Kocsis II. a 16-oson belül fölvágta, s a bün­tetőt Básti értékesítette. (1-0) Rába ETO-PMSC 2-0 (1-0) Győr, 4500 néző, vezette: Mar­ton. Póczik már az első percben megsérült és helyette Csidei ját­szott tovább. Ez ,,hadrendi” vál­toztatásra is késztette a győrie­ket. Az egész első félidő a győ­riek fölényét hozta, de gólt csak a 36. percben tudtak elérni, ami­kor Somogyi szögletét a későn mozduló Papp elől Csidei a há­lóba fejelte. (1—0) Szünet után folytatódott a győ­ri nyomás, a vendégcsapat csak néha-néha jutott el a győri ka­puhoz. A 72. percben Csidei be­adását Storcz értékesítette. (2—0) Vasas—Csepel 2-1 (0-0) Csepel, 2000 néző, vezette: Sza­­b­ó. A rendkívül hűvös időben gyors és változatos volt a játék. Az első tíz perc a két 16-os kö­zötti kiegyenlített játékot hozott — helyzetek nélkül. Az első em­lítésre méltó esemény a 11. perc­ben adódott: Török hosszú vágta után 25 méterről laposan megcé­lozta a csepeliek kapuját, de Hajdú biztosan fogta a lövést. Fordulás után a 46. percben Müller beadását Váradi két mé­terről fejelte a jobb kapufa mel­lé. A vendégek fölénye az első 5 percben jobbára szögletekben nyilvánult meg. Az 59. percben mintaszerű akció végén szerzett vezetést a Vasas. Fábián reme­kül futott fel a jobboldalon, be­adását a nagyszerű ütemben ér­kező Gass hatalmas erővel bom­bázta a kapu közepébe. (1—0). Három perc múlva növelte elő­nyét a vendégcsapat: Váradi Müllerhez továbbított, a szélső okosan átlépte, Kovács a 16-os­­ról visszagurította Müller elé. ő remekül sarkalt Váradihoz, a kö­zépcsatár néhány lépés után ha­bozás nélkül tíz méterről a bal alsó sarokba lőtt. (2—0). Három perccel a befejezés előtt sikerült a szépítés a vasgyáriaknak. Bu­­ronyi kétszer nem találta el a labdát az ötösön, de az mindany­­nyiszor visszapattant elé, ekkor okosan visszagurított, és a jó ütemben érkező Varga 15 mé­terről nagy erővel lőtt a léc alá. (2—1). A KLIE második Harmadik alkalommal rendez­ték meg az ország tudomány­­egyetemeinek sportversenyét kis­pályás labdarúgásban, férfi, női asztaliteniszben, kézilabdában és kosárlabdában. A Szegeden lebo­nyolított versenyen öt intézmény hallgatói vetélkedtek, köztük a debreceni Kossuth Lajos Tudo­mányegyetem sportolói. A KLTE csapata asztaliteniszben a férfi­aknál első, a nőknél ötödik, ké­zilabdában a nőknél első, kosár­labdában a nőknél második, a férfiaknál harmadik helyezést ért el. Ugyancsak harmadik lett a debreceniek csapata a kispályás labdarúgásban. Az összesített pontversenyt a szegedi József Attila Tudomány­­egyetem nyerte 25 ponttal, a Kos­suth Lajos Tudományegyetem 22 ponttal a második lett. A további sorrend: 3. Marx Károly Köz­gazdaságtudományi Egyetem 16, 4. Eötvös Loránd Tudományegye­tem 16, 5. Pécsi Tudományegye­tem 12 ponttal. A. S. A KLTE—ELTE mérkőzésen a debreceni Kozma Margit kapura tör (Görömbölyi László felv.) Káprázatos magyar siker Újvidékén Három arany- és három ezüstérem az asztalitenisz Európa-bajnokságon Ismét egy nap, amely aranybe­­tűkkel kerül a magyar asztali­­tenisz történetébe. Szombat dél­után Újvidéken a IX. Európa­­bajnokság még hátralevő négy döntőjében három arany-, és egy ezüstérmet szereztek a magyar játékosok Ezzel a ragyogó mér­leggel zárul a kontinens idei nagy versenysorozata, hiszen a 7 szám­ból hármat megnyertek a magya­rok, 3 második helyet szereztek és csak a vegyespárosban nem sikerült éremhez jutni. A szö­vetség idei, 50 éves fennállásá­nak jubileumára szebb ajándékot nem is adhattak volna a válo­gatott tagjai . . . Délután csaknem 3000 néző előtt a női párossal kezdődött a döntők programja. A tribünökön igen sok magyar szurkoló fog­lalt helyet, s lelkes biztatásuk­kal segítették a játékosokat Az első találkozón Magos és Lotaller az Alexandru, Grofova (román—csehszlovák) páros el­len játszott. A magyarok az első játszmában 15:9-re elhúztak, de aztán megtorpantak, egy pont előnyhöz jutottak a románok, 19:19 után sikerült csak nyerni. A második játszmában — 19:19-re a román—csehszlovák kettős ve­zetett, de újból megnyerték Ma­gosék a játszmát. Nagyon okos taktikával játszott az Európa-baj­­noki címet védő magyar kettős, igyekezett ellenfelét távol tarta­ni az asztaltól, és Lotaller jó előkészítései után Magos biztos pontokat ütött. A harmadik játsz­mában érdekesen alakult a küz­delem, hosszan tartó román ve­zetés után ugyan sikerült 19:16-ra Magoséknak előnyhöz jutni, de mégis Alexandruéké lett ez a játszma. A negyedikben 10:10 után húztak el a magyarok és ezzel megnyerték a játszmát és a mérkőzést. Női páros döntő: Magos, Lotaller — Alexandru. Grofova 3:1 (19. 19. —19, 15). Női páros Európa-bajnok: Ma­gos Judit, Lotaller Henriette (Magyarország). Ezután következett a nagy ér­deklődéssel várt férfi egyes dön­tő amelyben Gergely és a cseh­szlovák Orlowski állt fel egymás­sal szemben. Férfi egyes döntő: Orlowski— Gergely 3:2 (—17, 19, —1, 11. 15). Európa-bajnok: Milan Orlowski (Csehszlovákia), 2. Gergely Gá­bor (Magyarország). A női egyesben a várakozás­nak megfelelően az esélyes Ma­gos biztosan nyert a svéd Heil­man ellen. Női egyes döntő: Magos—Heil­man 3:1 (18, 12, —18. 13). Európa-bajnok: Magos Judit (Magyarország). A program, s egyben az Euró­­pa-bajnokság utolsó száma a fér­fi páros döntő volt, amelyben az 1971. évi világbajnok magyar Jónyer—Klampár kettős és a ta­valyi világbajnok és két év előtti Európa-bajnok Bengsston, Jo­hansson svéd páros állt asztalhoz. Az EB egyik legizgalmasabb és legszínvonalasabb mérkőzését vívta a négy kitűnő játékos. Férfi páros döntő: Jónyer, Klampár—Bengsston, Johansson 3:2 (—14. 14, 22, —16. 18) Európa-bajnok: Jónyer István, Klampár Tibor. Ezzel befejeződött a IX. asz­talitenisz Európa-bajnokság, amelyben Magyarország a leg­eredményesebbnek bizonyult. Há­rom arany-, és három ezüstér­met nyert, ezt még megközelíteni sem tudta egyetlen más nemzet. Megjelentek a kártevők A szokatlanul enyhe idő fokozott gondot okoz az idén a növényvédelem szakembe­reinek, a korai tavasz nyo­mán ugyanis a vártnál előbb megjelentek a vetéseket, gyümölcsösöket veszélyeztető kártevők. Különösen a rova­rok szaporodtak el többfelé nagyobb tömegekben. Az egyik legtöbb gondot okozó rovar, a kukoricabarkó sza­porodott el egy hónappal ko­rábban, mint más években, a szőlőlisztharmat pedig ezután fejlődik ki, s várható tömeges megjelenése. A mezőgazdasági üzemek a növényvédő állomásokról szerzett információk alapján időben felkészülhettek a kártevők támadására. Sok he­lyen már háromszor is per­meteztek, s a májusban ese­dékes vegyszeres kezeléseket a legtöbb üzemben április­ban elvégzik. Számítások szerint a nö­vényi és állati kártevők évi 6-7 milliárd forint kárt is okozhatnak a mezőgazdaság­nak, ezért különösen fontos a hathatós védelem megszer­vezése Hajdú-Biharban is. Csató nyerte a motorversenyt Szombaton délután, a D. Volán rendezésé­ben, ezer érdeklődő előtt bonyolították le Debrecenben az országos salakpálya motor­kerékpáros-bajnokság első fordulóját. A viha­ros erejű szél zavarta a versenyt. 4 versenyző bukott, a debreceni Egri kétszer is, rajta kívül Domokos és Mikó (D. Volán), valamint Szi­­ráczki J. (Papp József SE) bukott meg. A nap legjobb idejét a debreceni Domokos futotta, aki 1:22 perc alatt tette meg a négy kört. Egyébként izgalmas futamokban dőlt el a sor­rend. 500 kcm-s géposztály (16 résztvevő, 20 fu­tam, 1 futam 4 kör, 1 kör 400 m): 1. Csató (Borsodi Volán) 14, 2. Perényi (D. Volán) 13, 3. Domokos (D. Volán) 12, 4. Sziráczki I. (Borsodi Volán) 12, 5. Radácsi (D. Volán) 11, 6. Gyepes (Gyulai MEDOSZ) 11 ponttal. ÜNNEPI SPORTMŰSOR Április 14., vasárnap Birkózás Építők sporttelepének klubter­me, 10 óra: Országos kötöttfogá­sú serdülő verseny, a D. Sport­iskola rendezésében. Cselgáncs Petőfi iskola tornaterme,­­9 óra: Országos ifjúsági minősítő ver­seny, a D. Dózsa rendezésében. Kézilabda Kinizsi-pálya. 10 óra: D. Kini­zsi-Miskolci VSC (női NB II., Deák, Horváth). — Közúti­ pálya. 9 óra: Ybl Miklós Műszaki Fő­iskola—Hajdúdorog (férfi megyei, Anderkó. dr. Rátonyi). — 10 óra: D. Postás—Vámospércsi MEDOSZ férfi megyei, Anderkó. dr. Ráto­nyi). — Szabadság üdülő pályája, 8.30 óra: D. Vörös Meteor Élelmi­szer—Berettyóújfalu (női megyei. Bauer. Dürgő). — 9.30 óra: D. Vö­rös Meteor Élelmiszer—D. Dózsa (női ifjúsági. Dürgő. Bauer). — DVSC-pálya, 8.30: D. MEDICOR— BIOGAL (női megyei. Ádám. Szolnoki). — 9.30 óra: D. MEDI­COR—BIOGAL (női ifjúsági. Szol­noki. Ádám). — Dózsa kissta­dionja, 9 óra: DMTE—D. Sportis­kola I. (férfi ifjúsági. Bartha. Szilágyi). Vidéken: Hajdúböszörményi Bocskai—Ebes (9. női megyei. Pesti. Simon), Hajdúböszörményi Bocskai—Hajdúszoboszlói Gáz­láng (10. férfi megyei. Simon. Pesti). Biharkeresztes—D. Sport­iskola II. (9. férfi ifjúsági. Bar­­tos). Biharkeresztes—D. Sparta­cus (10. férfi megyei. Bartos. Vass). Balmazújváros—Derecske (8.30, női ifjúsági. Bánkúti. Me­zei). Balmazújváros—Hajdúnánás (9.30, férfi megyei. Mezei. Bánkú­ti). Balmazújváros—Hajdúnánás (10.30. férfi ifjúsági. Bánkúti, Me­zei). Püspökladány—Ebes (9. női ifjúsági. Kiss S.). Püspökladány— Hajdúszoboszlói Gázláng (10. fér­fi ifjúsági. Kiss S.). Derecske—D. MEDICOR (9. férfi ifjúsági. Gö­dény, Zavaczki). Derecske—D. MEDICOR (10. férfi megyei. Za­vaczki, Gödény), Egyek— D. Sportiskola (9.15, női megyei. Ka­pusi). Hajdúszoboszlói Bocskai— Létavértesi Vörös Meteor (9, női megyei, Koczka), Hajdúnánás— Derecske (9. női megyei, Kiss L.). Labdarúgás DVSC-pálya, 15.30 óra: DVSC— Győri MÁV DAC (Jaczina). NB I B-s bajnoki mérkőzés. — DMTE-pálya, 10.30 óra: DMTE­­Bp. Építők (Füzessy). NB II-es bajnoki találkozó. — Nagyerdei stadion, 9.30 óra: D. Sportiskola— Nádudvari Vörös Csillag (Hor­váth M., Csáki. Szabó). — TI­­TÁSZ-pálya, 15.30 óra: D. Spar­tacus—Nyíradony (Széll. Kosztyu. Galgóczi). Megyei II. osztályú bajnoki mérkőzések. — DEAC- pálya, 10 óra: DEAC—D. Sport­iskola (Nagy J., Debreceni, Gi­­czei). NB-s ifjúsági bajnoki mér­kőzés. Vidéken. NB II.: Hajdúböször­ményi Bocskai—Ceglédi VSE (14.30. Faragó). — Megyei I. osz­tály: Hortobágyi MEDOSZ— DMTE II. (15.30. nyíregyházi jv., Fazekas, Füzessy). Hajdúdorog— Derecskei Petőfi (15.30, Kovács K., Ladányi, Csecsődi). Kábai MEDOSZ—Komádi Bihar Népe (15.30, Rózsik, Daróczi, Boros Cs.). Sárrétudvari TSE—D. Volán (15.30, Dudás, Takács, Ugrai). Be­rettyóújfalui SE—DASE (15.30. szolnoki jv.. Nagy S.. Pálfi). Pol­gár-Püspökladányi MÁV Egyet­értés (15.30. Németi. Vincze. Tú­ri). Létavértesi Vörös Meteor— DVSC II.­­(15.30. Varga K.. Tóth T.. Szabó L.). — Megyei II. osz­tály: Sárándi TSE—Nagyrábéi Petőfi (15.30. Benke. Kiss F.). Bi­­harnagybajomi Dózsa—Hajdú­­sámsoni Vörös Lobogó (15.30. Demján, Regényi). Hosszúháti MEDOSZ—Berekböszörmény (15.30. Koroknál, Fodor). Földes— Bödönháti MEDOSZ (15.30. Hege­dűs, Divinyi). Egyek—Báránd (15.30. Kiss A., Vári). Józsa— Hoszúpályi TSE (15.30. Juhász. Török. Nagy M.) — Járási baj­nokságok. Püspökladányi járás: Bihardancsháza—Kádai MEDOSZ IT. (15.30). Sáp—Nagyhegyes (15.30). Bihartorda—Szeren (15.30). Debreceni járás: Viléta—Ebes (15.30. Katona. Dalányi). Tisza­­csege—Nyírmártonfalva (15.30. Gargya, Kocsis), Görbeháza—Mi­­kepércs (15.30. Kertész, Katona Z.). Vámospércsi MEDOSZ—Al­­mosd (15.30, Nagy S.. Virág). Nyírábrány—Hajdúhadház (15.30, Szabó. Lukács). Nyíracsád—Fülöp (15.30, Agárdi. Sztancs). Teke Salétrom utcai pálya, 9 óra: D. Volán—Bem SE (id. Rigó). NB II-es csapatbajnoki mérkőzés. IMI© III A TOROKFEJES KOPJA. Szí­nes, magyar film. APOLLO du. ma 1 ,2, 1 ,4, 1­­,6, 8. METEOR ma 2, ',6, 1,8. APOLLO de. hétfőn, kedden 1,10. VÍG du. hétfőn, ked­den •’­,4, 6, ',9. KLINIKA hétfőn, kedden 5. EGY KÜLÖNÖS SZERELEM. Szinkronizált olasz filmdráma. VÍG du. ma %1, 3,4, 6, 1,9. APOLLO de. hétfőn, kedden ' ,12. ',2. APOLLO du. hétfőn, ked­den ',6. 8. METEOR hétfőn, ked­den 1 ,6. 1,8. KLINIKA ma 5. EGYMÁS CSAPDÁJÁBAN. Szí­nes bolgár bűnügyi film. APOL­LO du. hétfőn, kedden ' 14. ME­TEOR hétfőn, kedden 3. FOTO HABER. Régi magyar film. VÍG de. hétfőn, kedden­­,10. 1, 12. ',2. HORVATH A. kedden 6. szállnak A DARVAK. Díj­nyertes, szinkronizált szovjet film. HORVATH A. ma 3. 5. 7. JO ESTÉT, MRS. CAMPBELL! Színes, szinkronizált, amerikai filmvígjáték. Ifjúsági kedvez­mény nem érvényes! HORVATH A. hétfőn 3. 5. 7. NEM FÉLÜNK A FARKAS­TÓL. Szinkronizált amerikai film (16). MŰVÉSZ ma 1,3, 5. 1­­8. BILLY, A KÖLYÖK. Amerikai western (1930). FILMMÜZEUM kedden 1,6, 8. A PIROSPÖTTYÖS LABDA és a SZOMORÚ LORD. Mesefilm­­összeállítás. METEOR-mesemozi ma, hétfőn 10, 3. 1,6.. kedden 3, 6­,6. AZ ELVESZETT KUTYA. Szí­nes, szinkronizált szovjet film. VÍG-mesemozi ma 11. 3,2.­­1,4. 6. hétfőn 11. 3,2. 3,4. 6. MATINÉ: VÍG ma 11: A nagy korallzátony. APOLLO ma 11: Osceola. METEOR ma 10: A nagy korallzátony. METEOR hétfőn 10: Ralu hercegnő hozománya. SZÍNHÁZ Ma 7-kor Zorba, bérletszünet. Hétfőn 7-kor Zorba, Lendvay bérlet 1—2. Szerdán 7-kor Attila, Egressy bérlet 1—2. ELŐADÁSOK A HUNGÁRIA KAMARASZÍNHÁZBAN Ma 7-kor Hazugok, bérletszü­net. Hétfőn 7-kor Hazugok, bér­letszünet. IV VASÁRNAP BUDAPEST 9.58 Műsorismertetés. 10.00—10.15 Iskolatévé. 10.15 Ki játszik ilyet? Tájékozódó szavak. 10.35 Néró szabadon. Csehszlovák film. II. 20—kb. 13.00 Magyarország- Csehszlovákia. Férfi tornaver­seny. 14.32 Műsorismertetés. 14.35 Flúgos futam. Amerikai rajzfilm­sorozat. Mis­más Missouri hajtás. 14.55 Az aztékok kincse. NSZK— francia—olasz film. I. rész (ism.). 16.30 Reklámműsor. 16.40 Műso­rainkat ajánljuk. 17.05 Delta. Tu­dományos híradó. 17.30 Hogy kép­zeli 2073-ban? Kállai István mű­sora. 18.25 Az MRT Közönségszol­gálatának tájékoztatója. 18.30 Sporthírek. 18.40 Esti mese. 19.00 A Hét. 20.00 Hírek. 20.05 Tabi László: Ejnye, Cecília! 21.09 Öt­szemközt Örkény Istvánnal. 22.00 Hírek — Sporthírek. 22.15—23.45 Szerelem, ó! Amerikai film (16 éven felülieknek!). POZSONY 9.00 Gyermekműsor. 9.30 Civil, ? kutya. Lengyel filmsorozat. 5. rész. 10.00 Cibulka hat medvéje. Cseh film. 11.45 Heti híradó. 12.15 Vasárnapi hangverseny. 13.35 Sportiskola. 15.25 Az ifjak sport­iskolája. 15.30 A művelődési há­zak vetélkedője. 16.30 Országjárá­son tévékamerával. 17.00 Hírek. 17.05 Filmmúzeum. 19.00 Híradó és sport. 19.50 A vasárnap verse. 20.00 Corneille: Cid. Tévéjáték. 21.30 Hírek és sport. 21.45 Kálmán Imre: Csárdáskirálynő. Magyar film. HÉTFŐ BUDAPEST 9.28 Műsorismertetés. 9.30 Zseb­tévé. 10.00 Csak gyerekeknek. 10.30 Pengető. Lekvárcirkusz bo­hócai. 10.50—12.10 Bajaja herceg. Csehszlovák mesefilm. 14.27 Mű­sorismertetés. 14.30 Jégkorong­­ok. A Csehszlovákia—Svédország mérkőzés közvetítése Helsinki­ből. 16.50 A csörte. Román rövid­film. 17.00 Slágerszerviz. 17.25 Az aztékok kincse. NSZK—francia­­olasz film. II. rész (ism.). 19.00 Reklámműsor. 19.05 Egy kolhoz Moldáviában. Az APN és a Ma­gyar Televízió dokumentum­filmje. 19.45 Esti mese. 20.00 Hí­rek. 20.05 Arséne Lupin. Francia bűnügyi tévéfilmsorozat, Maurice Leblanc regényéből. Arséne Lu­pin letartóztatása. 21.05 Arany Páva. Nemzetközi népzenei ver­seny. Gálaest. 22.05 Hírek. 22.10- kb. 23.20 Jégkorong-vb. A Szov­jetunió—Finnország mérkőzés közvetítése Helsinkiből, felvétel­­ről. POZSONY 9.00 Gyermekeknek. 9.45 Egy civil kutya története. 10.10 Király­lány a feleségem. Francia film. 11.35 Híradó. 14.25 Csehszlová­kia—Svédország jégkorong-vb. 16.55 A kék jég. Szovjet film. 18.10 Vetélkedő. 19.00 Híradó, majd publicisztika. 20.00 Baj van a vagyonnal. Tévéjáték. 21.30 Hír­adó. 21.55 Sajtószemle. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.30 Költői est. 18.15 Látogatás a debreceni Csokonai Színház operatársulatánál. 18.55 Sport. KEDD BUDAPEST 8.05—8.25 Iskolatévé. 8.25—8.50 Óvodások filmműsora. 9.05—9.35 Iskolatévé. 9.35—9.55 A katonai fenyegetés támaszpontjai. 13.35— 15.05 Iskolatévé. 17.28 Műsorismer­tetés. 17.30 Hírek. 17.40 Pengető. 18.00 Postafiók 250. Takács Má­ria műsora. 18.15 Rólad van szó! Fiatalok önismereti műsora. 18.45 Játék a betűkkel. 19.10 Reklám­műsor. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv­­híradó. 20.00 „És színész benne minden férfi és nő . . .” Kalando­zás kétezer év színpadán. A for­radalom fintorai. 20.55 Liklán a Cserhalmi csapattal. Dokumen­tumfilm. 21.10 A Tv zenei klubja. Közvetítés a Vörösmarty téri Művészetek Házából. A tökéletes karmester. 22.15 Tv-híradó, máso­dik kiadás. POZSONY 8.55 Iskolásoknak. 9.30 Baj van a vagyonnal (ism.). 10.35 A sasok élete. 11.00 Híradó. 14.10 Iskolá­soknak. 15.55 Jégkorong-vb: NDK—Csehszlovákia. 18.20 Szóra­koztató műsor. 18.50 A Szövetsé­gi Bűnügyi Központ keresi . . . 19.00 Híradó. 20.00 Tizenhét tavasz. Szovjet film 4. rész. 21.15 Híradó. 21.40 Orvosi tanácsok. 21.55 Pub­licisztika. 22.45 Sajtószemle. A NYÍREGYHÁZI rádió MŰSORA 18.00 Észak-tiszántúli krónika. 18.15 Melódiakoktél. 18.25 A pult másik oldalán. Az árubőség még nem választék. 18.37 Részletek kedvelt operettekből. 18.57 Időjá­rás. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 18.00 Húsvéti élő népszokások. Barkóczi János műsora. 18.30 Lo­vas Lajos, Simon Irén és Lente Lajos nótákat énekel. 18.50 Sport­hírek. Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy nagyon szeretett férjem, drága jó édesapánk, testvérünk, nagyapánk, apósunk és jó roko­nunk PAPP JÁNOS a Kossuth Lajos Tudományegye­tem nyugd.­laboránsa, a nagy­erdei egyházközség presbitere életének 67., boldog házasságá­nak 44. évében, április 10-én, rövid szenvedés után eltávozott övéi szerető köréből. Felejthe­tetlen halottunkat április 18-án, csütörtökön délután fél 3 órakor a Köztemető I. o. ravatalozójá­ból a ref. egyház szertartása sze­rint kísérjük örök pihenőre. A gyászoló család Lakás, Debrecen, Böszörményi út 184. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallás Imre — Szerkesztőség: 4024 Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12-140. nyomdai ügyelet 14-193 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóth­falusi tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. — Telefon: 13­ 925 — Felelős kiadó: Biri András — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hóra 20 forint — Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél —Index: 25 027 — Alföldi Nyomda Debrecen, — Felelős vezető: Benkő István

Next