Hajdú-Bihari Napló, 1975. március (32. évfolyam, 51-76. szám)

1975-03-04 / 53. szám

Jó játékkal nyert a DVSC Az elmúlt hét végén, vasárnap már nagyüzem volt labdarúgásban. Elkezdődtek a bajnoki küz­delmek az NB II-ben és az NB III-ban, pályára léptek a megyei I. és a II. osztályú bajnokságban szereplő csapatok — a Felszabadulási Napló Ku­páért, ötezer szurkoló volt kíváncsi a DVSC—Kossuth KFSE NB II-es összecsapásra — a február 16-i Újpesti Dózsa elleni mérkőzés iránti érdeklődés, a DVSC teljesítménye előrevetítette azt a re­ményt, hogy március 2-án is sok szurkoló biztat­ja majd a vasutas együttest. így is történt és a szurkolók nem csalódtak — győzött a DVSC, szo­katlanul nagy gólkülönbséggel és a lényeg: jó játékkal fektette kétvállra a sok csapat fiataljai­ból összetevődött fővárosi ellenfelét. Idegenben mérkőzött mind a négy hajdú-bihari NB III-as labdarúgócsapat. A megszerezhető nyolcból három pontot hoztak haza, kettőt a DMTE, Kisterenyéről, egyet a Hajdú Vasas, Mis­kolcról, a Borsodi Volán otthonából. Viszont a kiesési zónában levő Hajdúböszörményi Bocskai és a DEAC kikapott az MVSC-től, illetve a Lenin­­várostól. A Felszabadulási Napló Kupában akadtak meg­lepetések is. A II. osztályban szereplő csapatok közül a Nagyrábé a Sárrétudvarit, a Bödönhát a Hajdúnánást, a Hosszúhát a D. Volánt, a Hajdú­­sámson a Létavértest, míg Egyek a Polgárt el­ütötte a továbbjutástól. DVSC-Kossuth KFSE 3-0 (1-0) A Vágóhíd utcai sporttele­pen, Győri bíráskodásával került sor a találkozóra, me­lyen így álltak fel a csapa­tok. DVSC: Szabó — Só­vágó, Vachter, Tóth, Kacsár, Her­czeg, Kiss, Waczlavik, Bodo­­nyi, Rósa, Gottdiener. — Kossuth KFSE: Lukács — Paneskó, Dudás, Stier, Gál­­hidi, Répási, Zentai, Bartha, Nagy M. (Nérei — a 70. perc­ben), Lipták (Sipőcz — a szü­netben), Jónás. A Kossuth kezdte a játékot — és a debreceniek megsze­rezték a vezetést. A 2. perc­ben balról szabadrúgást kül­dött a kapu elé Vaczlavik és az előrehúzódott Vachter magasra ugorva lefejelte a labdát a hálóba. 1—0. A DVSC továbbra is támadott. A 10. percben Kiss jobbolda­li szögletéből ismét Vachter fejelt kapura és a hálóba tar­tó labdát a gólvonalról küld­te vissza a mezőnybe Dudás. A 14. percben Tóth harminc méterről rúgta a szabadot a jobb alsó sarokba, de Lukács vetődve szögletre hárított. A vendégek csak elvétve jutot­tak át a felezővonalon. A 27. percben hibáztak a Kossuth védői, a labda a jó helyzet­ben levő Gottdienerhez ke­rült, aki nem találta el jól. Még ugyanebben a percben Gottdiener jó labdával ug­ratta ki Rosát, aki szögből, közelről a kapu mellé lőtt. Később Bodonyi szögletét fe­jelte fölé közelről Kiss, majd Kiss jó beadását Gottdiener fejelte a jobb felső sarok mellé. A 39. percben Waczla­vik átadását Bodonyi jól vet­te át, de 12 méterről a kapust találta el. Fordulás után két-három Kossuth-támadás gördült a játéktéren, egyszer Jónás kí­sérletezett távoli lövéssel. Ezután ismét a DVSC percei következtek és a 64. percben már 2-0-ra alakult az ered­mény. Herczeg 18 méterről lőtt, labdája a védőkről Gott­­diener elé pattant, aki szög­ből megcélozta a kaput, de Lukács ki tudta ütni a lab­dát, éppen a befutó Bodonyi elé, aki közelről a kapu köze­pébe rúgta. Kezdés után Jó­nás hat méterről az üres ka­pu mellé rúgta a labdát és a 66. percben megszületett a végeredmény: Herczeg Bodo­­nyihoz adott, ő lyukra tette Kását, aki tíz méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát. 3—0. A hátralevő időben is jó iramú volt a játék, de az eredmény már nem változott. A DVSC mindenképpen rá­szolgált a két bajnoki pontra, ilyen gólkülönbséggel is. A debreceniek jóval többet tá­madtak, sok jó helyzetet ki­alakítottak a fővárosiak ka­puja előtt és ezek alapján még nagyobb arányban is nyerhettek volna. Biztató volt a jövőre nézve az is, hogy sok formás támadást vezettek és Gottdienerék bátran „betör­tek” a védőfalba. A Kossuth KFSE nyílt sisakkal játszott, 4—2—4-es felállásban ját­szatta csapatát Budai László edző, így sem tudtak sok ve­szélyt jelenteni Szabó kapu­jára. Kitűntek: Vachter (a mezőny legjobbja), Kacsár, Herczeg, Kiss, Gottdiener, Bodonyi, illetve Dudás és Jó­nás. A labdarúgó NB II. többi eredménye: Szegedi EOL— Budafoki MTE Kinizsi 2—1 Az NB III-ért: DMTE-Kisterenye 2-1 (2-0) Kisterenyén, háromszáz ér­deklődő előtt, Dorozsmai bí­ráskodásával került sor a ta­lálkozóra. DMTE: Gilányi — Németi, Szulyovszky, Patai L., Szabolcsi, Pál, Mezei, Má­zsa, Lakatos, Kerekes, Szabó. Rossz talajú, gödrös pályán játszották a mérkőzést. A DMTE már a mérkőzés ele­jén kezdeményezőleg lépett fel és a 12. percben Szabó be­lőtt labdáját Kerekes 12 mé­terről a bal alsó sarokba to­vábbította. 1-0. Ezután a ha­zaiak támadtak, mégis a DMTE szerzett újabb gólt, mégpedig a 36. percben, 11-esből. Szabó beadását Gai­­ger kézzel hárította és a meg­ítélt büntetőt Kerekes úgy küldte a balsarokba, hogy a labda közben a kapufát sú­rolta. 2—0. Fordulás után a Kisterenyei Bányász Építők mezőnyfölénybe került és nem sokkal a befejezés előtt, a 86. percben egy szabadrú­gás után Tarlósi a hálóba fe­jelte a labdát. A mindvégig sportszerű keretek közt lezajlott mérkő­zés első félidejében a DMTE támadott többet és kétgólos vezetésre tett szert. Szünet után inkább a hazaiak irá­nyították a játékot, azonban csak szépítésre jutott erejük­ből. Kitűntek: Szulyovszky, Pál, Kerekes, Szabó, illetve Horváth, Domokos és Dudás. IDEGENBEN GYŐZÖTT A DMTE, PONTOT SZERZETT A HAJDÚ VASAS RAJT A FELSZABADULÁSI NAPLÓ KUPÁÉRT (1—0), Volán SC—Ganz-MÁ­­VAG 1—0 (0—0), Dunaújvá­rosi Kohász—Bp. Spartacus 2—1 (1—0), Oroszlányi Bá­nyász­—FOSPED Szállítók 2—0 (1—0), Győri MÁV DAC—Egri Dózsa 2—2 (2—1), Szolnoki MTE—Dorogi AC 1—1 (1—0), Várpalotai Bá­nyász—Komlói Bányász 0—0, Szekszárdi Dózsa—Kaposvá­ri Rákóczi 1—0 (1—0), Nagy­­kanizsai Olajbányász—Ózdi Kohász 3—0 (1—0). A LABDARÚGÓ NB II. ÁLLÁSA Annak ellenére, hogy végig a miskolciak irányították a játékot, alacsony volt a szín­vonal. Mindkét együttes sok hibával játszott, a böszörmé­nyiek egy percig sem tudták kétségessé tenni a hazaiak győzelmét. A gólokat Lukács 2 és Nagy Gy. szerezték. Jók: Szabó Z., Locher, Gálla, Lu­kács, illetve K. Tóth I. és Só­lyom. A DVSC harmadik gólja (balról) Palicskó, Gottdiener (takarva), Stier, Lukács, Dudás, Herczeg, Kósa (Fotó: Kapitány) 1. SZEOL 20 12 4 4 37—21 28 2. Rákóczi 0 9 5 6 29—18 23 3. Volán 20 10 3 7 32—23 23 4. MÁV DAC 20 6 11 3 26—18 23 5. Komló 20 8 7 5 23—21 23 6. Bp. Sport­ 20 7 8 5 33—28 22 7. Kossuth 20 8 5 7 23—25 21 8. Szekszárd 20 8 5 7 29-35 21 9. Nagykanizsa 20 7 6 7 35—29 20 10. Budafok 20 7 6 7 29—26 20 11. Dorog 20 6 8 6 19—21 20 12. Oroszlány 20 5 10 5 19—23 20 13. Várpalota 20 7 5 8 24—24 19 14. D.­új V. 20 6 7 7 27—29 19 15. FCSPED 20 8 3 9 26—34 19 16. SZMTE 20 6 6 8 22—23 18 17. Ganz-MÁVAG 20 4 9 7 18—20 17 18. DVSC 20 6 5 9 25—28 17 19. Ózd 20 5 5 10 18—32 15 20. Eger 20 4 4 12 18—34 12 Borsodi Volán—Hajdú Vasas 2-2 (1-1) Miskolcon, ötszáz érdeklő­dő előtt, Drigán játékvezeté­sével bonyolították le a mér­kőzést. Hajdú Vasas: Ménes — Molnár, Tóth, Pistár, Bi­hari, Fohn, Simon, Lukács, Szabó, Mikié, Kiss B. (Hut­­ka).­­ Simont buktatták a téglási védők a 38. percben — a megítélt 11-est Kertész érté­kesítette. 1—0. A 41. percben Lukács 18 méterről — sza­badrúgásból — kiegyenlített. 1—1. A 47. percben Szabó jól cselezett és nyolc méterről a Vasast vezetéshez juttatta. 1— 2. A 74. percben Kiss B. kitört és egészen közelről a kapusba rúgta a labdát. Az élentámadásból pedig a mis­kolci Jónás kiegyenlített. 2— 2. Végig jó iramú volt a küz­delem, a Hajdú Vasas köze­lebb állt a győzelemhez. Jók: Kertész, Fazekas, illetve Mé­nes, Simon, Lukács és Szabó. HVSC-H. Bocskai 3-0 (2-0) Kétezer szurkoló előtt ke­rült sor a Miskolci VSC— Hajdúböszörményi Bocskai NB III-as labdarúgó bajnoki mérkőzésre. Hajdúböszörmé­nyi Bocskai: Borók — Kiss, Csatári, K. Tóth G., K. Tóth I., Várdai, Molnár, Nagy A., Konyári, Sólyom, Nagy I. (Katonka). LMTK-DEAC 3-1 (1-0) Leninvárosban nyolcszáz szurkoló volt kíváncsi az LMTK—DEAC bajnoki mér­kőzésre, melyet Király bírás­kodásával rendeztek. A DEAC Varga — Csizma, Lutherán, Csapó, Szabó, Bujdosó, Kiss, Molnár T., Bazsó (Molnár J.), Riskó, Ungvári (Palatitz) ösz­­szeállításban játszott. Az első játékrészben a ha­zaiak játszottak mezőnyfö­lényben, de mindkét kapu előtt adódtak helyzetek. A 38. percben Vízvári közelről gólt ért el (1—0), a 48. percben Bartók a 11-es pontról bom­bázott a hálóba. 2—0. Az 50. percben Lázár tíz méterről a jobb alsó sarokba rúgta a labdát. 3—0. Később felja­­vult a DEAC, de támadói rendre elhibázták a helyze­teket. Végül Kiss 28 méterről váratlanul lőtt és a kapus be­ejtette a labdát a hálóba. 3—1. A hazai együttes többet tá­madott, több helyzete is akadt és megérdemelten nyert az egyébként néhol jól játszó DEAC ellen. A mérkőzésen Vízvárit (SMTK) és Szabót (DEAC) sportszerűtlenségért kiállították. Jók: Homródi, Haisz, illetve Kiss, Csapó és Riskó. A labdarúgó NB III. többi eredménye: Sátoraljaújhelyi Spartacus MEDOSZ MÁV— Gyöngyösi Spartacus 3—0 (3—0), Nagybátonyi Bá­nyász—Kisvárdai SE 2—0 (1—0), Salgótarjáni Kohász— Tuzséri MEDOSZ 3—2 (2—0), Záhonyi VSC—Nyíregyházi Spartacus Petőfi 2—1 (0—1), Rudabányai Ércbányász- Borsodi Bányász 0—0, Ka­zincbarcikai Vegyész—Jász­berényi Lehel 0—0. A LABDARÚGÓ NB III. ALLÁSA Északkeleti csoport 1. NI.­bátony 20 11 6 3 34—18 28 2. Gyöngyös 20 12 3 5 39—24 27 3. DMTE 20 11 4 5 37—30 26 4. Kazincbarcika 20 10 5 5 39—22 25 5. MVSC 20 10 5 5 42—26 25 6. Nyíregyh. 20 9 6 5 37—23 24 7. Rudabánya 20 7 9 4 26—20 23 8. Leninv. 20 7 8 5 29—15 22 9. SKSE 20 9 4 7 42—34 22 10. Záhony 20 10 2 8 37—36 22 11. Lehel SC 20 9 3 8 31—29 21 12. Kisvárda 20 7 5 8 31—32 19 13. S.­újhely 20 7 3 10 18—26 17 14. H. Vasas 20 6 5 9 26—40 17 15. B. Volán 20 4 8 8 23—35 16 16. B. Bányász 20 4 7 9 20—34 15 17. Kisterenye 20 5 4 11 27—38 14 18. H.­böször. 20 5 4 11 18—38 14 19. Tuzsér 20 4 4 12 26—40 12 20. DEAC 20 3 5 12 25—47 11 A Felszabadulási Napló Kupáért Berettyóújfalui SE—Nád­udvari Vörös Csillag 2:0 (1:0). Nádudvar, vezette Daróczi. Komódi—Berekböszörmény 5:2 (3:2). Berekböszörmény, vezette Vincze. G.: Molnár 4, Beke (11-esből), illetve Kiss 2. Kádai MEDOSZ—Bihar­nagybajomi Dózsa 4:0 (1:0). Biharnagybajom, 200 néző, vezette Ugrai. G.: Bubenko 2, Kiss (11-esből) és Kóti. Hajdúsámsoni Vörös Lobo­gó—Létavértesi Vörös Mete­or 1:0 (1:0). Hajdúsámson, vezette Juhász. Egyek—Polgár 1:0 (0:0). Egyek, 500(!) néző, vezette Báthori. G.: Domán (81. p). Hosszúháti MEDOSZ—D. Volán 3:3 (3:1). Hosszúhát, 100 néző, vezette Divinyi. G.: Kovács 2, Gáli (11-esből), il­letve Kozma 2 és Nábrádi. Bödönháti MEDOSZ—Haj­dúnánás 2:1 (0:0). Bödönhát, 50 néző, vezette Horváth. G.: Sugár L. 2, Sugár Cs., illetve Cserepes. Nagyrábéi Petőfi—Sárrét­­udvari TSE 2:2 (0:1). Nagyrá­bé, 300 néző, vezette Korok­nál. G.: Tiszai, Herczegh, il­letve Madar E. és Madar G. D. Kinizsi—Földes 5:0 (4:0). Földes, 400 néző, vezette Sán­dor. G.: Bordás 2, Bartha 2 és Őri. Hajdúszoboszlói Bocskai— Báránd 3:1 (1:0). Báránd, 500 néző, vezette Tóth S. G.: Né­meti, Jenei, Schmidt, illetve Pásztor. Derecskei Petőfi—Hosszú­­pályi 4:1 (0:0). Hosszúpályi, 400 néző, vezette Lámer. G.: Aladházi 2, Nagy K., Nagy J., illetve Slakter. Nyíradony—Sáránd 1:0 (1:0). Sáránd, 200 néző, vezet­te Benke. G.: Terdik (25. p — 11-esből). Hajdúdorog—D. Spartacus 3:1 (1:1). Debrecen, 100 néző, vezette Hutóczki. Kegyes L. utánrúgásért kiállítva. G.: Prepuk, Debreceni, Galam­bos, illetve Kegyes L. (11-es­ből). Balmazújváros—Józsa 3:0 (1:0). Józsa, 400 néző, vezette Németi. G.: Urbán (2, egyiket 11-esből) és Hegedűs. Döntetlen esetén az ala­csonyabb osztályú csapat ju­tott tovább. Hajdúsági Bőrgyár pályázatot hirdet alvagáruforgalmi osztályvezetői állás betöltésére Jelentkezés személyesen, vagy írásban Debrecen, Vágóhíd u. 3., személyzeti vezetőnél. Totóeredmények A Sportfogadási és Lottóigazga­tóság tájékoztatása szerint a 9. he­ti totónyeremények az illeték le­vonása után a következők: 13 ta­­lálatos szelvény 7 darab, nyere­ményük egyenként 161 513 forint, ezek közül 13 plusz 1 találatos szelvény 6 darab, a nyeremény és a jutalom együtt 231 303 forint. 12 találatos szelvény 238 darab, nyereményük egyenként 3167 fo­rint. 11 találatos szelvény 3086 da­rab van, ezekre egyenként 244 forintot fizetnek. A 10 találatos szelvények száma 24 437 darab, ezek egyenként 46 forintot érnek. A teli­találatos szelvény: x, 1, 1, 1, 1, x, x, 1, x, 1, 2, x, 2, 1. A KERESZTAPA MÁSIK ARCA. Színes olasz film. Felemelt bety­ár! VíG du. 7,4, 6, 7,9. VíG de. 7,10, 1A12, 2. Premier belyárral! FÉL ÉVSZÁZAD KORKÜLÖNB­­SÉG. Szinkronizált szovjet film. APOLLÓ de. 7,10. METEOR 7,6. BETYÁROK. Román kalandfilm. APOLLÓ du. 724,3/16, 8. APOLLÓ de. 7­12, 3/­2. METEOR 3. FELLINI — RÓMA. Színes fran­cia-olasz film (16). METEOR 7­8. Filmbarátok körének műsora, nyilvános előadás. BALSZERENCSÉS ALFRED. Színes szinkronizált francia film­­vígjáték. HORVÁTH A. G. HAMU ÉS GYÉMÁNT. Lengyel film (16). KLINIKA 3. HÍRADÓ 7110, V112, 7(2, 3/(6, 7,8 GEROLSTEINI KALAND. Magyar film. Rendezte: Farkas Zoltán. Főszereplők: Házy Erzsébet, Dar­vas Iván, Feleki Kamil. 3,­4 3/,5-kor KISFILM-ÖSSZEÁL­­LÍTÁS. VÍG-MESEMOZI 3/­4, 6 A BOSZ­­SZÚÁLLÓK ÚJABB KALAND­JAI. Színes, szinkronizált szovjet film. METEOR-MESEMOZI 3, 7,6 A FEKETE FARKAS. Szinkronizált csehszlovák film. FILMMÚZEUM 716. 8 EGY TI­NÉDZSER NAPLÓJA. Finn Karls­­son dán filmje. (1968) Bérletek az új bérletsorozatra a mozi pénztáránál még kapha­tók. SZÍNHÁZ Ma 7-kor Lakmé, Szerdahelyi bérlet 1—2. Szerdán 7-kor Árulás, Déryné ifj. bérlet. Csütörtökön 7-kor Lakmé, Csortos bérlet 1—2. BUDAPEST, 1. műsor 8.05—11.35 Iskolatévé. 11.35—12.10 Hókusz-pókusz. 13.35—16.55 Isko­latévé. 17.08 Műsorismertetés. 17.10 Hírek. 17.15 Négy keréken Indiáig. NSZK útirajzfilm-sorozat. III. 17.50 Beszélgessünk ... Ifjúsági vitadélután I. 18.20 Magánügye a közügy . . . 18.45 Játék a betűkkel. 19.10 Reklámműsor. 19.15 Esti me­se. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Időseb­bek is elkezdhetik . .. 20.05 A háromszögletű kalap. De Falla ba­lettjének spanyol—NSZK filmvál­tozata. 20.50 „Hit, illúziók nélkül”. 21.55 Latin-Amerika. 22.35 Tv-hir­­adó. 3. BUDAPEST. 2. műsor 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Örökség. 20.25 Tizenöt perc dzsessz. 20.40 Városok, művek. (NSZK filmsorozat, IX.) 21.10 Hír­adó. 2. 21.30 MOKÉP-reklám. 21.35—22.50 Asszonyok láncon. Amerikai film. POZSONY 8.30 Híradó. 9.00 Iskolásoknak. 9.30 Publicisztika. 14.20 Iskolások­nak. 17.00 Publicisztika. 17.35 Sportműsor. 18.10 Nőkről nőknek. 19.00 Híradó, majd publicisztika. 20.15 A rendőrség száma 110. (4. rész.) 21.25 Híradó, publicisztika. 22.05 Hangverseny Liszt, Schu­mann és Dvorák műveiből. 22.50 Sajtószemle. BUKAREST 17.25 Mezőgazdasági műsor. 18.00 Szatmár megye életéből. 18.20 A legkisebbeknek. 19.30 Színházi közvetítés. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 18.00 Észak-tiszántúli krónika. 18.17 Híres áriák. 18.30 Beruházók, tervezők, építők, I. rész. Horváth János műsora. 18.45 Slágerpará­dé. Mély fájdalommal tudatjuk mind­­azokkal, akik ismerték és tisztel­ték, hogy MISKOLCZI ISTVÁN nyugdíjas életének 79. évében, rövid szenve­dés után elhunyt. Szeretett ha­lottunktól f. hó 6-án, csütörtökön délelőtt 10 órakor veszünk végső búcsút a Köztemető X. o. ravata­lozójában, és egyházi szertartás után helyezzük örök nyugalomra. A gyászoló család Lakás: Debrecen, Burgundia u. 16. Előző lakás: Harsány­ Gusztáv u. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallas Imre — Szerkesztőség: 4024 Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12-140, nyomdai ügyelet 14-193 _ Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. — Telefon: 13­ 925 — Felelős kiadó: Biri András — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hóra 20 forint — Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — Index 25 027 — Alföldi Nyomda Debrecen — Felelős vezető: Benkő István

Next