Hajdú-Bihari Napló, 1975. november (32. évfolyam, 257-281. szám)

1975-11-14 / 267. szám

A debreceni irodalmi napok mai programja Mai , 14-én, a délutáni záró­ülésig folytatódik az irodalmi napok vitája. A tanácskozáshoz író-olvasó találkozók is kapcso­lódnak: délelőtt 10 órakor a Csokonai Gimnáziumban Mel­­­­nár Zoltán, 16 órakor a MÁV Járműjavító Üzemben László- Bencsik Sándor, 18 órakor a Jó­zsef Attila klubkönyvtárban Fábián Zoltán, ugyancsak 18 órakor a balmazújvárosi Veres Péter Művelődési Központban pedig Csák Gyula találkozik az ő olvasóival. ииннмавнваннямнивннввнававвнмн NÉPZENEI BEMUTATÓT TAR­TANAK a hajdúdo­rogi művelődési napok keretében november 15-én a művelődési ház nagytermében. Résztvevők: hajdúnánási pávakör, hajdúdorogi pávakör, józsai páva­kör, polgári népi együttes. A szakköri foglalkozás alatt az úttörők nemcsak az orosz kultúra al­kotásaival ismerkedtek, hanem a komszomolistákat városnéző sétára is hív­ták, ahol K. Nagy Ilona tanár vezetésével bemutatták Hajdúböszörmény nevezetesebb épületeit, és oroszul beszélték el a város történetét. (Fotó: Szekeres Márton) VÁROSNÉZŐBEN. A szovjet kultúra hete alkalmából a hajdúböször­ményi 201. sz. Ságvári Endre Úttörőcsapat orosz szakköre vendégül látta az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet hadsereg egyik alakulatá­nak komszomolistáit. Bernáth Aurél kitüntetése Az Elnöki Tanács Bernáth Aurél kétszeres Kossuth-díjas festőmű­vésznek, a Magyar Népköztársaság kiváló művészének kiemelkedő munkássága elismeréséül, 80. szüle­tésnapja alkalmából a Magyar Népköztársaság Zászlórendje II. fo­kozatú kitüntetést adományozta. A kitüntetést dr. Trautmann Re­zső, az Elnöki Tanács helyettes el­nöke adta át. Jelen volt a kitünte­tés átadásánál dr. Kornidesz Mi­hály, az MSZMP Központi Bizott­ságának osztályvezetője és dr. Or­bán László kulturális miniszter. Előadás-sorozat a bárándi Új Élet Tsz-ben A nagyobb igények, a korszerűbb eljárások, megnövekedett követel­mények fokozott feladatot jelente­nek a termelőszövetkezetekben dol­gozó szakemberek számára is. Egy­re inkább követelmény: a napi fel­adatok kifogástalan ellátása mel­lett tudják, ismerjék az összefüg­géseket, a fejlesztési elképzeléseket. Mindezeknek a jobb megértésé­hez és gyakorlati megvalósításához kívánt segítséget nyújtani a bárán­di Új Élet Termelőszövetkezet ve­zetősége is, amikor továbbképzési előadás-sorozatot szervezett. Meg­állapodást kötöttek a Debreceni Agrártudományi Egyetem tovább­képzési osztályával az előadásokra, s ebből az elsőt már meg is tartot­ták. A termelőszövetkezet összes függetlenített vezetője, szakembere részt vett azon az előadáson, amely­nek fő mondanivalója az emberek, a vezetők és beosztottak közötti kapcsolat kialakítása volt. A tervek szerint havonta egy előadásra ke­rül sor. MA NYÍLIK A JUBILEUMI BÉLYEGKIÁLLÍTÁS ötven esztendővel ezelőtt, 1925. július 5-én a Gazdák Biztosító In­tézete debreceni fiókja helyiségé­ben húsz bélyegyűjtő részvételével megalakult a Debreceni Bélyeg­­gyűjtők Egyesülete. A jubileum al­kalmából most a Debreceni Posta­­igazgatóság és a MABEDOSZ deb­receni bélyegyűjtő körének veze­tősége kiállítást rendez Debrecen­ben, a Debreceni Építőipari Válla­lat kultúrtermében, a Darabos ut­ca 9—11. szám alatt. A jubileumi bélyegkiállítás meg­nyitására november 14-én, pénte­ken délelőtt 11 órakor kerül sor. Megnyitó beszédet mond dr. Soós László, a MABEOSZ főtitkára. A kiállítást az érdeklődők november 14-én 11 és 18 óra, november 15- én 10 és 18 óra, november 16-án 10 és 17 óra között tekinthetik meg. Tizenhét debreceni gyűjtő anyagá­ból mutat be érdekességeket a ki­állítás, többek között a debreceni filatelista mozgalom emlékeit, lé­giposta-gyűjteményt, bélyeghu­mort stb. A kiállítás alatt alkalmi postahi­vatal működik, amely emlékbé­lyegzőt használ. AZ ALFÖLDI NYOMDA és a Szépirodalmi Könyvkiadó vezetői a Lábatlani Vékonypapírgyár segít­ségét kérték ahhoz, hogy megszün­tethessék az évenként szükséges 300—400 tonna különleges papír be­hozatalát. A kérdés megoldódott és a gyár készít hazai famentes biblia­­papírt. A következő tervidőszakban az importpapír helyettesítésével több mint másfél millió dollárt ta­karítanak meg. Egy üzem­­ egy iskola Az MSZMP Debreceni városi szakközépiskolai vezetősége szerve­­­­zésében tanácskozást tartottak a tíz ,­ debreceni szakközépiskola, vala­mint az érdekelt vállalatok képvi­selői. Az Élelmiszer-kiskereskedel­­­­mi Vállalat párthelyiségében no­vember 13-án délelőtt lezajlott fó­rum jellegű megbeszélés témája az Egy üzem — egy iskola mozgalom, továbbá a bázisüzemek eddigi mű­ködésének és további feladatainak megvitatása volt. Bevezetőt tartott­­ Orosz Lajos, a megyei tanács mű-­­ velődésügyi osztályának főelőadó­­­­ja és Csépes Sándor, a Hajdú me­gyei Állami Építőipari Vállalat műszaki igazgatója. Elkészültek a művészi naptárak Közeledik az év vége, s vele a naptárszezon: 1976-ra — ha lehet — még szebb naptárakat jelentetett meg a Képzőművészeti Alap Kiadó­­vállalata. A különböző fali, asztali és előjegyzési naptárakat ma dél­előtt a Vörösmarty téri Zenemű­vészek Klubjában Takács László, a vállalat igazgatója mutatja be az újságíróknak. Negyvenkét féle új­donság készült el, csaknem három­negyed millió példányban, közülük húszfajta a kereskedelmi forgalom­ban kapható naptárak választékát gazdagítja. A legolcsóbb 34 forint­ba kerül, s a legdrágább , nagy­alakú falinaptár — ára 200 forint. A közkedvelt fotónaptár ezúttal Dobos Lajos műemlékfelvételeit kínálja, az igen reprezentatív ké­peslap naptár anyagát a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből válogatták. A HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ , 1975. NOVEMBER 14. Emberölési kísérletek Ismét munkát adott a Hajdú- Bihar­ megyei Rendőr-főkapitány­ság bűnügyi osztálya nyomozóinak az emberélet elleni bűntett. Két olyan esetről kell beszámolnunk, amelyben a bűncselekmény fő mozgatórugója az ital és a féke­vesztett indulat volt. Nemrégiben életveszélyes állapot­ban került a Hajdú-Bihar megyei Tanács Kórházába Tóth János Haj­­dúhadház, Rózsa u. 39. szám alatti lakos, akinek személyében nagyhí­rű verekedőt, izgága, súlyos testi sértésért többször büntetett fiatal­embert ismertek fel a nyomozók. A bűncselekmény előzményei: Tóth János lopás miatt rendőrkéz­re került, és Miklós nevű bátyjára hivatkozva akart alibit keresni, aki viszont nem volt hajlandó fedezni öccse hazugságát. János ezért bosz­­szút forralt. Tőrrel ment testvére bocskaikerti lakására, hogy leszá­moljon vele. A nagy erővel mért szúrás azonban irányt tévesztett, s a penge szilárd testnek ütközve el­tört. Miklós és másik öccse szeren­csére el tudott menekülni. Ezután János ellopta testvére motorkerék­párját, s ittasan, jogosítvány és bu­kósisak nélkül indult a fivérek ke­resésére. Közben a rendőrjárőr le akarta állítani, de a fiatalember megállás nélkül továbbhajtott. Egy hét múlva Tóth János talál­kozott Gábor nevű testvérével és felelősségre vonta, amiért megaka­dályozta abban, hogy leszámoljon Miklóssal. Amikor Gábor menekül­ni próbált, testvére úgy belefejelt arcába, hogy nyolc napon túl gyó­gyuló sérüléseket szenvedett. Néhány nap múlva Tóth János erősen ittas állapotban felkereste testvéreit, akiket azzal gyanúsított, hogy két disznóját megmérgezték. Tóth Miklós és Gábor — bár tudo­mást szereztek testvérük szándéká­ról —, már nem tudott elmenekül­ni. János késsel állta el az útjukat, s ekkor Miklós is kést ragadott. Tóth János szúrása csak a vállát sértette meg bátyjának, Miklós azonban életveszélyes sebet ejtett rajta. Tóth János előzetes letartóztatás­ban (jelenleg rabkórházban ápol­ják), Miklós pedig szabadlábon várja, hogy befejeződjön ügyükben a rendőrségi vizsgálat. *** A másik eset: a nyíracsádi Béres Gábor és Szopkó György évek óta haragos viszonyban van egymással. Egymás bántalmazásáért már sú­lyos pénzbírságot fizettek 1973-ban. A két haragos legutóbb a november 8-án tartott nyíracsádi bálon ismét összetalálkozott. Szóváltásba kezd­tek, majd kirángatták egymást az udvarra, ahol már tettlegességre is sor került. Az egyre jobban elfa­juló dulakodásnak az odaérkező Rózsa László véget akart vetni, lát­ván azonban, hogy a jó szó süket fülekre talál a verekedőknél, ma­ga is tettlegességhez folyamodott. Dulakodás közben Szopkó és Rózsa a földre került, Szopkó egy pilla­natra harcképtelenné vált. A lehe­tőséget kihasználta Béres Gábor és kétszer, nagy erővel oldalba szúrta Szopkó Györgyöt. Szopkó életét (bár állapota még ma sem megnyugtató) csak a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. Bérei és Rózsa elő­zetes letartóztatásban van. R. D. 1975. november 14­, péntek Aliz napja A Nap kél 6.46 — nyugszik 16.10 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS péntek estig: Nyugaton erősen, máshol vál­tozóan felhős idő, főként a Dunán­túlon esővel, szitálással. Gyenge, napközben megélénkülő délkeleti, déli, majd a Dunántúlon nyugatira forduló szél. Legmagasabb nappali hőmérséklet 5—10 fok között. (MTI) DEBRECEN LEGEREDMÉNYE­SEBB postagalambjai szerepelnek a postagalamb-sport szakosztály kiállításán a csapókerti Horváth Árpád Művelődési Házban. A ki­állítás november 15-én 15—20 óra között, november 16-án 9—14 óra között tekinthető meg. FIATALOK FIGYELMÉBE! Új szórakozási lehetőséget kínál a Me­gyei Művelődési Központ: a Deb­recen, Kossuth u. 1. szám alatti klubhelyiségében szombatonként 18—21 óráig Vlask Tibor mutatja be disc-jockey műsorát. A HORTOBÁGYI ÁLLAMI GAZDASÁG juhállományával kap­csolatban november 11-én hír je­lent meg arról, hogy az állomány 38 ezer. Ez a szám az anyajuh-ál­lományra vonatkozik. A gazdaság juhállománya ez év végére eléri a 70 ezer darabot. Jelenleg épül a horti telepen egy 3000 férőhelyes növendéktelep, melynek átadására a jövő évben kerül sor. VÍZVEZETÉK-ÉPÍTÉSI MUN­KÁLATOKAT végez a Debrecen megyei városi Tanács V. B. építési és közlekedési osztályának meg­bízásából a Debreceni Víz- és Csa­tornaművek Vállalat a Bartók Béla úton, a Köntösgát sortól a Pósa ut­cáig terjedő szakaszon. Emiatt forgalom terelésre kerül sor. A munkálatok tervezett befejezési ideje december 15. A vízvezeték épí­téséből adódó kellemetlenségekért előre is szíves elnézést kér az érin­tett lakóktól a vállalat. MEGJELENT a Hajdúböször­mény című kiadvány, a városi ta­nács tájékoztatója. KI MINEK MESTERE elneve­zéssel a fiatal szövetkezeti felszol­gálók megyei vetélkedőjére került sor november 13-án Biharkereszte­­sen, az ÁFÉSZ határmenti bisztró­jában a MÉSZÖV szövetkezetpoli­tikai és ÁFÉSZ titkárságának a szervezésében. A vetélkedőn a bi­­harkeresztesi, a komádi, a hajdú­dorogi, a hajdúhadházi, a földesi, a derecskei ÁFÉSZ-ek legjobb fel­szolgálói vettek részt. AZ ORSZÁG HÚSELLÁTÁSA nagyot javult az elmúlt öt évben. A vágóhidak az előirányzottnál mintegy öt millióval több, össze­sen 25,6 millió sertést vágtak le. A belkereskedelem a tervezettnél 4 százalékkal több húskészítményt vett át, öt év alatt összesen 1,25 mil­lió tonnát. Csaknem egynegyedével növelték a gyulai és az egyéb szárazkolbász gyártását. HÉTVÉGI KÖZMŰVELŐDÉSI PROGRAMOK a debreceni tanya­világ népművelési körzeteiben: a dombostanyai általános iskolában november 15-én 17 óra 30 perces kezdettel népzenei műsort ad az aradványpusztai és a helybeli pávakör, a dombostanyai Ady End­re ifjúsági klubban november 16- án 16 órakor területi sakkverse­nyen vesznek részt a tanyai ifjúsá­gi klubok tagjai; a szepesi Zrí­nyi ifjúsági klubban november 15- én 18 órától A közösség ereje cím­mel Milicz Zsuzsa főiskolai hallga­tó tart előadást; a kismacsi ifjúsági klubban november 15-én 18 órakor ELTE-hallgatók mutatják be disc­­jockey műsorukat. EGYMILLIÁRD FORINTNÁL több van már Hajdú-Biharban a postatakarékban. A Debreceni Pos­taigazgatóságon legutóbb megtar­tott értekezleten feladatként hatá­rozták meg, hogy a megyében 142 millió forinttal növelik a betétállo­mányt ez év végére. PÁPÁN SZOBROT ÁLLÍTANAK JÓKAI MÓRNAK. A nagy magyar író születésének 150. évfordulójáról ünnepségsorozattal emlékeztek meg a városban, s a két évvel ezelőtt felállított Petőfi-szobor mellé elne­­zik a barát és diáktárs, Jókai-szob­­rát is. Pápa város tanácsa a Jókai­­szobor elkészítésére Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor kolozsvá­ri szobrászművészeket kérte fel. ÉVFORDULÓNAPTÁR Százharmincöt évvel ezelőtt, 1840. no­vember 14-én született — és 86 évesen, 1926-ban halt meg — Claude Monet fran­cia festőművész, az impresszionizmus vezéregyénisége. Művészi fejlődését kezdetben Courbet, Corot és Troyon hatása határozta meg, majd Manet nyomdokán figurális ké­peket festett. (Camilla, Reggeli a szabad­ban stb.). 1871-ben angliai utazása során Turner levegő- és fényfestésének tanul­mányozása segítette kialakítani későbbi plein-air stílusát. Hazájába visszatérve, festészetének központi problémája a szabadban való festés, a természet je­lenségeinek gyors, hirtelen megragadása lett. A napfény és az atmoszférának a tár­gyakra gyakorolt pillanatnyi hatását ku­tatva, egy-egy témát a nap különböző óráiban többször is megfestett (Rouem székesegyház, Szénaboglyák, Temze-ké­­pek stb.). A rajz, a kontúr, a kép tema­tikája elvesztette számára jelentőségét; csak a légkörben változó formafoltok­ból alakította rendkívül hatásos kompo­zícióit. Az 1874-ben festett Napkelte imp­ressziója címe nyomán keletkezett az impresszionizmus elnevezés, melynek Monet mindvégig vezéralakja maradt. Művészetének hatása döntően megmu­tatkozott a hozzá csatlakozó Renoir, Sisley, Pissaro festészetében is; három képe a budapesti Szépművészeti Mú­zeum féltve őrzött kincse. A TERMÉSZETTUDOMÁNYI HÓNAP keretében Furtán, az if­júsági klubban november 15-én 18 órakor Gesztelyi Lídia tudományos munkatárs tart előadást Csillag­­jóslás és modern csillagászat cím­mel. NYUGDÍJASOK NAPJÁT TAR­TANAK november 15-én 17 órától Berettyóújfaluban, a művelődési központ nyugdíjas klubjában. Kö­szöntőt mond Rácz József, a szak­maközi bizottság elnöke, közremű­ködik a művelődési központ citera­­együttese és a 2. számú Általános Iskola. A NÖVÉNYTERMELÉSI REND­SZEREK szakmérnökeinek képzé­sét kezdik meg novemberben a Keszthelyi Agrártudományi Egye­tem mosonmagyaróvári Mezőgazda­ságtudományi Karán. Az új szak­mérnökképzést az tette szükségessé, hogy a növénytermesztésben kiala­kult iparszerű termelési rendszerek a hagyományostól eltérő követel­ményeket támasztanak a mezőgaz­dasági mérnökökkel szemben, mivel a rendszerek minden eddiginél na­gyobb mértékben alkalmazzák a kapcsolódó tudományágak ered­ményeit és megkövetelik a klasszi­kus gazdászismeretek adaptációját a megváltozott körülményekhez. A MAGYAR EBTENYÉSZTŐK Országos Egyesületének debreceni vezetősége november 16-án, délelőtt 10 órakor tartja taggyűlését a MTESZ klubtermében, a Kossuth utca 8. szám alatt. A tagsági köny­vét mindenki hozza magával. KÖZMŰVELŐDÉSI HETEKET RENDEZ november 15—december 19 között működésének tizedik évfordulója alkalmából a balmaz­újvárosi Veres Péter Művelődési Központ. A rendezvénysorozatot november 15-én 11 órakor Szath­­mári Károly, a Debreceni Járási Hi­vatal elnöke nyitja meg. MEGJELENT A FIATAL SZÜ­LŐK KÖNYVE. Az új kiadvány a Közgazdasági és Jogi Kiadó Mi­nerva szerkesztőségének Családi könyvek című sorozatának harma­dik darabja. Mától kedvezményes OFOTÉRT-vásár Az OFOTÉRT idei eredményeiről, az év végi csúcsforgalomra és a jö­vő évi feladatokra való felkészülés­ről beszélt csütörtöki sajtótájékoz­tatóján a vállalat Asbóth utcai min­tatermében Somogyi Béla vezér­­igazgató. A karácsonyi vásár idejére a vál­lalat rendelkezésére álló 250 millió forint értékű árukészlet mintegy fele ajándékozásra alkalmas. A csúcsforgalom enyhítésére az OFOTÉRT a múlt évi tapasztala­tok alapján péntektől november végéig előzetes karácsonyi vásárt rendez, amelyben egységesen 20 százalékos engedménnyel kínálnak egyebek között tízféle fényképező­gépet, dia- és filmvetítőket, nagyí­tógépeket, színes filmeket. A vezérigazgató elmondotta azt is, hogy már most felkészültek a lakosság jövő évi igényeinek kielé­gítésére. A belkereskedelmi import­politika szerint a következő évek­ben nem számíthat a vállalat a tőkés import kibővítésére, ezért a lakosság ellátását változatlanul a demokratikus piacról beszerzett árukkal biztosítják, tőkés országok­ból csak a választék bővítésére hoznak be foto- és optikai cikkeket.

Next