Hajdú-Bihari Napló, 1975. december (32. évfolyam, 282-305. szám)
1975-12-18 / 296. szám
Sikeres évet zárnak a Debreceni Baromfifeldolgozó Vállalatnál. Felvásárlási tervükben 2936 vagon baromfi szerepelt, ezzel szemben 3450 vagon csirke, kacsa, lúd és pulyka felvásárlását teljesítették. A vállalat dolgozói garantálják, hogy az ünnepek előtti csúcsforgalomban sem lesz hiány baromfiból a kiskereskedelemben és a vendéglátóiparban egyaránt. Persze nemcsak pulykát, és nemcsak ezekbe az országokba exportálnak a gyárból. A megrendelők között ott vannak a szocialista országok és biztos piac az NSZK is. Nem beszélve a magyar fogyasztókról, akik az üzem szakemberei szerint, igényesebbek a külföldieknél. Felvételünkön kövér libákat osztályoznak, csomagolnak lenenélül Ötszáz vagonnal A vállalatnál legnagyobb menynyiségben csirkét dolgoznak fel. Óránként négyezer darabot készítenek konyhakészre. Képünkön hoszszú útra, exportra készítik elő a csirkét. A gyár felvásárlási körzete Hajdú, Szabolcs és Borsod megye. Az üzemből belföldi forgalomba kerülő baromfi túlnyomó részét ezen a területen értékesítik, így a tojást is, melyből ebben az évben százmillió darabot adtak át a kereskedelemnek Közeledik a karácsony, pulykakakast kéne venni... gondolhatták az osztrák és a svájci kereskedők, mert az ünnepekre nagymennyiségű előhűtött pulykát rendeltek Debrecenből. Képünkön az óránként ezer darab pulykát feldolgozó vonal (Iklódy János képriportja) Tervek az évfordulóra Megalakulásának 30. évfordulóját ünnepli 1976-ban a Magyar Úttörők Szövetsége. Hajdú-Bihar megye úttörői, kisdobosai, valamint Úttörővezetői már készülnek az évforduló méltó megünneplésére. 1976 nyarán rendezik meg a VII. országos úttörő találkozót, s ezt megelőzően megyei úttörő találkozó és jubileumi úttörő hetek lebonyolítására kerül sor Hajdú-Bihar megyében. A Megyei Úttörő Elnökség azért tervezi e rendezvényeket, hogy eredményesebbé, élményszerűbbé tegye kisdobosaink, úttörőink számára az évfordulót. A jubileumi úttörő hetek célja az is, hogy a programokon keresztül a társadalom széles rétegei is megismerhessék az úttörőmozgalmat, és segítsék a gyermekek, ifjúsági mozgalomban eltöltött éveinek élményszerűbbé tételét. A tervek szerint a jubileumi ünnepségek rendezvényei között bemutatók, versenyek, kulturális- és sportrendezvények, kiállítások, gyermekfilmnapok, valamint honvédelmi napok megrendezése szerepel. A jubileumi év programjának részletes kidolgozására a Magyar Úttörők Szövetsége Hajdú-Bihar megyei Tanácsa december 17-én megtartott ülésén operatív bizottságot alakított. A MUNKAPAD NAGY ÖREGJEI címmel portrésorozatot indít a Magyar Televízió, amelyben egyegy üzem, gyár legjobb, legidősebb, köztiszteletben álló munkásait mutatják be. A sorozatban megismerkedhettünk a bányász, a főolvasztár, az üvegfúvó, a kapakovács és a hajókovács szakmák idős mestereivel. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1975. DECEMBER 18. Földi János emlékülés Hajdúhadházott Földi János születésének 220. évfordulója alkalmából a Hajdú-Bihar megyei és Hajdúhadház nagyközségi Tanács művelődési intézményeinek közös szervezésében tudományos emlékülést rendeznek december 19-én, pénteken délután három órai kezdettel a hajdúhadházi községi könyvtárban. Az emlékülést Szabó Károly, a debreceni Járási Hivatal művelődésügyi osztályának vezetője nyitja meg, majd dr. Julow Viktor egyetemi docens mond bevezetőt. Ezután előadások hangzanak el, amelyek átfogják Földi János sokoldalú munkásságát. Dr. Boros István, a Természettudományi Múzeum ny. főigazgatója Az európai és magyarországi zoológia tudományos színvonala Földi János korában, dr. Kádár Zoltán egyetemi tanár Földi János a magyar zoológiai szaknyelv megteremtője, dr. Vargha Balázs író Földi János a nyelvtudós, dr. Szilágyi Ferenc tudományos kutató Földi János és Csokonai kapcsolata, dr. Szuromi Lajos egyetemi adjunktus Földi János verselmélete — mai szemmel, dr. Nagy Sándor jogtanácsos Földi János hadházi évei címmel tart előadást. 1975. december 18., csütörtök Auguszta napja A Nap kél 7.26 — nyugszik 15.54 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS csütörtök estig. Borult, párás idő lesz, megismétlődő esővel, havas esővel, később hózáporral. A mérsékelt délkeleti, keleti szél több ízben megélénkül és a Dunántúlon helyenként északnyugatira fordul. A hőmérséklet napközben egyaránt mínusz 3 és plusz 3 fok között lesz. (MTI) ÉRTELMISÉGI NAPOT tartanak ma, csütörtökön Hajdúböszörményben. A délelőtt fél kilenckor kezdődő programban először Zsupos Gábor, a városi tanács elnöke a IV. ötéves terv eredményeiről és az előttünk álló tervidőszak hajdúböszörményi feladatairól számol be, majd Gazda László, az MSZMP Hajdú-Bihar megyei Bizottságának osztályvezető-helyettese a közoktatás és közművelődés időszerű kérdéseiről tart előadást. Délután két órától szekcióülésekkel folytatódik a rendezvénysorozat. MÁRKÁS VERSENY. Reklámversenyt szervezett az Eger-Gyöngyös-vidéki Pincegazdaság a Márka szénsavas üdítőitalok népszerűsítése érdekében. A Hajdú-Bihar megyében folyó vetélkedő legeredményesebb vállalatainak ma, csütörtökön délelőtt nyújtják át a díjakat. A Sumen étterem bárjában délelőtt 10 órakor kezdődő Márkaánkéton az Élelmiszer-kiskereskedelmi Vállalat 25. sz. boltja, a megyei Vendéglátó Vállalat 415. sz. üzemegysége és a Debrecen Áruház kollektívája veheti át a győztesnek járó jutalmat. NÁCI BŰNÖZŐT ÍTÉLT EL a wiesbadeni bíróság. A fasiszta múltú Hermann Worthoff 1941 novemberétől 1944 júniusáig a lengyelországi Lublin környékén 8544 ember meggyilkolásában segédkezett. A nyugatnémet bíróság nyolc évi szabadságvesztésre ítélte a náci tömeggyilkost. A NYOMOZÁSI JEGYZŐKÖNYVEK negyvenöt kötetben írják le azokat a vádakat, amelyeket a varsói vajdasági bíróság elé került tíztagú csempészbanda „fejére olvasnak”. A bűnözők húsz esztendőn keresztül felbecsülhetetlen értékű németalföldi és lengyel festményeket, antik ezüst tárgyakat, bútort, porcelánt, ékszert és 18 millió dollár értékű bankjegyet juttattak külföldre. A banda 38 további tagját különböző vajdasági bíróságokon vonják felelősségre. IRODALMI EST BAKONSZEGEN. A klubkönyvtár irodalmi színpadának új műsorában Robert Bumns, József Attila, Váci Mihály, Weöres Sándor, Nagy Lajos és Tímár György vidám hangulatú versei, írásai szerepelnek. HONVÉDELMI ESTET rendeztek Földesen. A Rákóczi étteremben tartott összejövetelen az 1975. évi honvédelmi és nevelőmunkáról adtak számot az MHSZ tartalékos és lövészklubjának tagjai. Hatvan évvel ezelőtt, 1915. december 18-án halt meg — 75 éves korában — Edouard Marie Vaillant francia szocialista politikus, aki annak idején aktívan részt vett a Párizsi Kommün harcaiban. A sokoldalú érdeklődésű fiatalember korán bekapcsolódott a munkásmozgalomba. A fiatal orvos, majd mérnök, Bianqui befolyása alá került, s mint blanquista forradalmár tagja lett az I. Internacionálé főtanácsának is. A Párizsi Kommün harcaiban aktívan részt vett; tagja volt a Kommünnek, annak végrehajtó bizottságában, s a közoktatásügyi bizottságban is dolgozott. A forradalom vérbefojtása után Vaillant Angliába emigrált, s ott folytatta munkásmozgalmi tevékenységét. 1880-ban végleg hazatért Párizsba és A. Bianqui halála után a blanquisták egyik elismert vezetője lett. Részt vett a II. Internacionálé szervezésében. 1893-tól rendszeresen megválasztották parlamenti képviselőnek is. Egyik kezdeményezője volt 1901-ben Franciaország szocialista pártja megalakításának. A munkások között rendkívül nagy népszerűségre tett szert, köztársasági elnöknek is jelölték. Sajnos, az első világháború kitörése után ő is csatlakozott a burzsoázia háborús céljait támogató „szent egységéhez, elárulta a proletár internacionalizmust. ARANYAT ÉRŐ TARHONYA. A Kalocsai Sütőipari Vállalat évente hat-hét millió csomag tarhonyát szállít a külföldi megrendelőknek. A kézzel gyúrt, rostán többször átmorzsolt aranysárga színű tésztát negyed- és félkilós dobozokban mázsaszám exportálják az Egyesült Államokba, Kanadába, Franciaországba és Svédországba. HALLGATNI FOG A NÉMA. Nagy port kavart ősszel a kaposvári „néma” esete, aki a Rákóczi— Vasas bajnoki mérkőzés idején a kórházban szótlanságából felgyógyulva így kiáltott: „11-es!”. A 36 éves Pék János különböző betegségeket színlelve több kórház ellátását igénybe vette, s gyógykezelése alatt meglopta betegtársait. A dunaújvárosi járásbíróság viszszaesőként elkövetett többrendbeli csalás és lopás bűntette, valamint csalás vétsége miatt jogerősen két év négy hónapi szabadságvesztésre ítélte és a közügyektől három esztendőre eltiltotta Pék Jánost. KIVÁLÓ VÉRADÓKAT tüntettek ki a Járműjavítóban. Az üzem ebben az évben is nagymértékben segítette a gyógyító munkát. A kitüntetésben részesült ötvenöt dolgozó közül öten arany fokozatú jelvényt kaptak: Király Lajos, Sejkovszki László, Almási Ernő, Katona Miklós és Nagy János már több mint húsz alkalommal adott vért. PERUI MŰVÉSZEK ALKOTÁSAIBÓL rendeznek koncertet ma, csütörtökön este fél nyolctól a debreceni Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola hangversenytermében. RÁCS MÖGÖTT A LELKÉSZ, Stephen Care, a dél-angliai Plymouth harminc esztendős papja a bíróság előtt felel tetteiért — a vádirat szerint különböző régiségeket és ezüstholmit emelt el egy környékbeli katolikus apátságból. Később pedig házvezetőnője társaságában egy bankfiókban „bombát” mutogattak a tisztviselőknek és — kétezer fonttal távoztak. A rossz útra tévedt egyházfi rács mögött várja a tárgyalást. ÁLLATKÓRHÁZ ÉPÜLT Nyíregyházán. A 12 millió forintos költséggel létesített, modern műszerekkel és felszereléssel ellátott intézmény a gyógyításon kívül különböző szolgáltatásokat is végez , így bizonyos időre vállalja az állatok megőrzését, gondozását, a beteg állatok szállítását. SZÜNIDEI MODERNTANC-tanfolyam kezdődik december 20-án 17 órakor a pedagógusok megyei művelődési házában (Debrecen, Bethlen u. 14.). Tanítás mindennap. Tanfolyamvezető dr. Konczné. NYUGDÍJAS-TALÁLKOZÓT szervezett a hajdúsámsoni Rákóczi Termelőszövetkezet. A baráti hangulatú összejövetelen nyolcvannyolc idős dolgozó emlékezett a korábbi évek közös munkájára, eseményeire. HIVATALOS SZEMÉLY elleni erőszak bűntette miatt a debreceni városi és járási rendőrkapitányságon őrizetbe vették Kertész László debreceni lakost. Kertész László ittas állapotban, a vele szemben garázdaság miatt jogszerűen intézkedő rendőrt megtámadta. ARANY ORPHEUS DÍJJALtalmazta a francia hanglemezdémia Kalmár Magda művész a Magyar Állami Operaház mag énekesét. *A HÉT FILMJEI? Élt egyszer egy énekes rigó. Szovjet film, rendezte Otar Joszeliani, a film főszereplője Gela Kandelaki. A grúz Opera zenekarában egy furcsa fiatalember játszik. Gija Agaladze-nak hívják és arról híres, hogy mindig mindenhonnan elkésik. Emiatt persze mindenütt állandó kellemetlenségei vannak. Vetítik: Apolló december 18—21 délelőtt, Horváth Árpád december 18-án, Meteor december 22—24. A fekete farkasok üvöltése. Színes, szinkronizált nyugatnémet kalandfilm. A forgatókönyvet Jack London A farkas fia című regénye nyomán Kurt Nachmann írta. A film rendezője dr. Herald Reinl. A főbb szerepeket Ron Ely, Raimund Harmstorf, Gila von Weitershausen játsszák. A végtelen alaszkai hómezőkön sok ember vágyik kincs után, sokan remélnek gyors, könnyű meggazdagodást. Vannak azonban olyanok is, akik szorgalmas, becsületes munkával keresik meg a mindennapi betevő falatot. Ilyen ember Bill Robin prémvadász, mégis vannak, akik irígylik és megpróbálják tönkretenni.. . Vetítik: Apolló december 22—24 délelőtt, délután (24-én délelőtt csak negyed tíz és negyed tizenkettőkor, 24-én délután csak fél négykor és háromnegyed hatkor), Meteor december 18-tól 21-ig, míg december 18-tól 20-ig délelőtt és december 18-tól 24-ig délelőtt, délután (24- én délután csak hat órakor). Mindkét film korhatár nélkül megtekinthető. A FEKETE FARKASOK ÜVÖLTÉSE KZT VEXSZA. EGY ÉNEKES RIGÓ (&■ . ÉVFORDULÓNAPTÁR