Hajdú-Bihari Napló, 1976. január (33. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-07 / 5. szám

LABDARÚGÁS Március 7-én kezdenek a megyei I. osztályban Február 15-től a Felszabadulási Kupáért A Hajdú-Bihar megyei labdarúgó szakszö­vetség határozatot hozott a tavaszi idény kez­detéről. Az új „félidőre’’ történő felkészülés eredményesebbé tétele érdekében február 15- től tornát rendeznek a Hajdú-Bihari Napló ál­tal felajánlott Felszabadulási Kupáért. E tor­nán valamennyi megyei I. és II. osztályban szereplő csapat részvételét kötelezően írta elő a szakszövetség. E tornát kieséses rendszer­ben bonyolítják le. A megyei I. osztályú felnőtt és ifjúsági baj­nokságban március 7-én kezdődik a tavaszi idény küzdelemsorozata (az őszi, újra leját­szásra rendelt Báránd—DEAC mérkőzést feb­ruár 29-én bonyolítják le). A megyei II. osz­tályú felnőtt és ifjúsági bajnokság tavaszi idé­nyének első fordulójára március 14-én kerül majd sor. Az országos ifjúsági labdarúgó-bajnokság keleti csoportjában (ebben játszanak a hajdú­bihari NB I szakosztályok és a Püspökladányi MÁV Egyetértés ifjúsági együttesei is) ugyan­csak március 14-én kezdik el a tavaszi idény küzdelmeit. A megyében folyó, háromcsoportos serdülőbajnokságban április 4-től folytatják a csapatok vetélkedőit. A serdülők bajnokságá­val kapcsolatban úgy határozott a megyei szakszövetség, hogy a következő, 1976—77-es bajnokságot két csoportban bonyolítják le, an­nak érdekében, hogy az együttesek a jelenle­ginél több mérkőzést játszhassanak. Csúcsok Az elmúlt versenyidényben, 1975-ben fejlődött az atlétika Hajdú-Biharban, elsősorban Debrecenben. A fejlődés — többek közt — lemérhető a teljesítményekben, az elért eredményekben, új csúcsok felállításában. Mind a nőknél, mind a fér­fiaknál igen sok alkalommal értek el új megyei felnőtt és ifjúsági rekordot. Az olim­piai kerettag, Lázár Magdol­na például 12 ízben javított megyei csúcsot, négyszer pe­dig országos rekordot. Két­­két alkalommal javította meg 800 és 1500 méteren az orszá­gos csúcsot. Másik eredmé­nyes versenyzőnek bizonyult Makó Ernő, aki hétszer javí­tott megyei rekordot rúdug­rásban. Kár, hogy ő már a Bp. Spartacus rúdugró gárdá­ját erősíti. Az alábbiakban közöljük a legújabb megyei csúcsokat. Nők. 400 m: Lázár Magdolna (DEAC) 54,4 — felnőtt me­gyei. — 500 m: Boros Andrea (DEAC) 1:17,6— megyei fel­nőtt csúcsbeállítás. — 800 m: Lázár Magdolna (DEAC) 2:00,5 — országos rekord. — 1000 m: Kovács Márta (DMTE) 3:13,3 — megyei if­júsági alapcsúcs. — 1500 m: Lázár Magdolna (DEAC) 4:13,9 — országos csúcs. — 3000 m: Lázár Magdolna (DEAC) 9:22 — megyei fel­nőtt csúcs. — Magasugrás: Kovács Katalin (D. Sportis­kola) 167 cm — megyei ifjú­sági rekord. — 300 m gát: Kovács Márta (DMTE) 50,3 — megyei ifjúsági alapcsúcs. — 4 x 800 m váltó: DMTE (Nyakó, Kovács Mária, Ko­vács Márta, Madai) 9:41,4 — megyei ifjúsági csúcs. Férfiak. 60 m: Babály László (DVSC) 6,8 — megyei ifjúsági és fel­nőtt csúcs. — 100 m: Babály László (DVSC) 10,5 — me­gyei ifjúsági és felnőtt rekord. — 200 m: Babály László (DVSC) 21,8 — megyei ifjú­sági és felnőtt csúcs. — 5000 m: Mester János (DASE) 14:22,2 — megyei felnőtt csúcs. — 3000 m akadályfu­tás: Mester János (DASE) 8:41,4 — megyei felnőtt re­kord. — Magasugrás: Rózsa Sándor (DMTE) 190 cm — megyei ifjúsági csúcsbeállí­tás. — 110 m gát (91,4 cm): Bodó Béla (D. Sportiskola) 14.5 — új megyei ifjúsági re­kord. — 110 m gát (99 cm): Bodó Béla (D. Sportiskola) 14.6 — megyei ifjúsági csúcs. — 110 m gát (106 cm): Dre­­mák Albert (DMTE) 15,7 — megyei ifjúsági csúcsbeállí­tás. — Rúdugrás: Makó Ernő (DMTE) 460 cm — megyei felnőtt csúcs. — Csapatban: DMTE (Makó 455, Bagdi 420, Géczi 420, Nagy 400, Tóth 390) 417 cm — megyei felnőtt csa­patcsúcs. — Tízpróba: Makó Ernő (DMTE) 6405 pont —­ megyei felnőtt rekord. — Tíz­próba: Rózsa Sándor (DMTE) 5800 pont — megyei ifjúsági csúcs. A megyei atlétikai szakszö­vetség elkészítette az 1975. évi ranglistát, melyet a közeli na­pokban folyamatosan közre­adunk. Jean-Pierre Coopman belga ökölvívó lesz Muhammad AH ellenfele február 20-án, egyelőre ismeretlen helyen (Telefotó — AP—MTI—RS) ASZTALITENISZ Bajnoki versenyek a járásokban Az elmúlt hét végén bonyo­lították le Hajdú-Bihar me­gyében a járási női, férfi asz­talitenisz egyéni és páros baj­nokságok küzdelmeit. A ver­senyeknek tétje volt, ugyanis a legjobbak részt vehetnek majd a megyei bajnokságon is. Ezúttal a berettyóújfalui, a debreceni és a püspökladá­nyi járási asztalitenisz-baj­nokság eredményeiről számo­lunk be. BERETTYÓÚJFALUI JÁRÁS Nők. Egyéniben: 1. Ősz Ka­talin (Berettyóújfalui Kór­ház), 2. Portörő Miklósné (Berettyóújfalu), 3. Matolcsi Katalin (Berettyóújfalu) és Futó Viola (Berettyóújfalu).­­ Párosban: 1. Ősz Katalin, Futó Viola (Berettyóújfalu), 2. Rácz Valéria, Matolcsi Ka­talin (Berettyóújfalu), 3. Por­törő Miklósné, Szabó Elvira (Berettyóú­j­falu). Férfiak. Egyéniben: 1. Var­ga Gyula (Berettyóújfalu), 2. Ősz József (Berettyóújfalu), 3. Nagy József (Berettyóúj­falu) és Juhász Károly (Fúr­ta).­­ Párosban: 1. ősz Jó­zsef (Berettyóújfalu), Juhász Károly (Fúrta), 2. Varga Gyu­la, Nagy József (Berettyóúj­falu), 3. Török István, Ganzé Sándor (Berettyóújfalu). Vegyespárosban: 1. Török István, Bárcz Valéria (Beret­­­tyóújfalu, 2. Ősz József, Ősz Katalin (Berettyóújfalu), 3. Szatmári János, Futó Viola (Berettyóújfalu). DEBRECENI JÁRÁS Nők. Egyéniben: 1. Ticz Katalin (Hortobágy), 2. Cza­­ga Zita (Hortobágy), 3. Tóth Anna (Újléta) és Nagy Éva (Polgár).­­ Párosban: 1. Cza­­ga Zita, Ticz Katalin (Horto­bágy), 2. Tóth Anna, Tóth Márta (Újléta) 3. Tanyi Ju­dit, Nagy Éva (Polgár) és Ki­rály Ferencné (Álmosd), Ná­­nási Imréné (Nyíracsád). Férfiak. Egyéniben: 1. Kiss János (Hortobágy), 2. Lupó Imre (Józsa), 3. Veres Sándor (Nyírábrány) és Darida Lász­ló (Polgár).­­ Párosban: 1. Darida László, Markovics Ti­bor (Polgár), 2. Kiss János (Hortobágy), Veress Sándor (Nyírábrány), 3. Baráth Gyu­la, Ármós Sándor (Bagamér) és Szabó Sándor, Sári János (Hortobágy). Vegyespárosban: 1. Marko­vics Tibor, Nagy Éva (Pol­gár), 2. Darida László, Tanyi Judit (Polgár), 3. Sári János, Czaga Zita (Hortobágy) és Kiss János, Ticz Katalin (Hortobágy). PÜSPÖKLADÁNYI JÁRÁS Nők. Egyéniben: 1. Fülöp Judit (Biharnagybajom), 2. Muraközi Sándorné (Püspök­ladányi MÁV Egyetértés), 3. Rábai Róza (Püspökladányi MÁV Egyetértés), 4. Tóth Irén (Biharnagybajom).­­ Párosban: 1. Fülöp Judit, 3. Csák Angéla (Biharnagyba­jom), 2. Muraközi Sándorné, Rábai Róza (Püspökladányi MÁV Egyetértés). Férfiak. Egyéniben: 1. Da­rida János (Biharnagyba­jom), 2. Nagy Sándor (Püs­pökladányi MÁV­­ Egyetér­tés), 3. Kiss Sándor (Püspök­ladányi MÁV Egyetértés), 4. Bartha Ferenc (Biharnagyba­jom).­­ Párosban: 1. Kiss Sándor, Nagy Sándor (Püs­pökladányi MÁV Egyetértés), 2. Darida János, Bartha Fe­renc (Biharnagybajom), 3. 3. Baranyi A., Lövei Sándor (Nádudvar), 4. Szabó Károly, Kiss László (Sárrétudvari). Vegyespárosban: 1. Darida János, Fülöp Judit (Bihar­nagybajom), 2. Antos József, Rábai Róza (Püspökladányi MÁV Egyetértés), 3. Földesi Imre, B. Csák Angéla (Bihar­nagybajom). Küzdelem a debreceni járás érmeiért (Fotó: Szlovák) PORTHÍREK Harsányi László és Hor­váth József az V. Dózsa Sportklub NB I-es labdarú­gói 1975. december 21-én tu­ristaként Svájcba utaztak. A Magyar Labdarúgó Szövetség határozatának megfelelően az Újpesti Dózsa Sportklub lab­darúgói 1975. december 28- án megkezdték felkészülésü­ket a bajnoki idényre. Har­sányi és Horváth a turista­útról nem tért vissza. Meghalt Marosvári Béla. A Csepel volt válogatott labda­rúgója, majd edzője, aki a közelmúltban az NB I. B-ben szerepelt DVSC csapatának volt a szakvezetője, 57 éves korában váratlanul elhunyt. A Csepel SC saját halottjá­nak tekinti. A lengyelországi Zakopa­néban január 8. és 10. közt nemzetközi gyorskorcsolyázó­versenyt rendeznek, melyen két-két magyar női és férfi versenyző is rajthoz áll. Nagy Zsuzsa, Gödör Emília, Láng Jenő és Kovács László, ma szerdán utazik el Budapest­ről a verseny színhelyére. A megyei labdarúgó szak­­szövetség játékvezetői bizott­sága az évi rendszeres to­vábbképzés első összejövete­lét február 2-án délután 5 órai kezdettel tartja A bírók a Vízügyi Igazgatóság Hat­van utcai klubtermében je­lenjenek meg. A montreali olimpia labda­rúgó döntőjébe jutásért kiírt osztályozók küzdelmeitől Pa­raguay és Venezuela vissza­lépett. Így a dél-amerikai cso­port egyik ágán Brazília, Uruguay és Bolívia, a másik ágán Argentína, Chile, Peru és Kolumbia együttesei ve­télkednek a két továbbjutást jelentő helyért. Újabb nemzetközi futóver­senyre került sor Dél-Ameri­­kában, ezúttal Uruguayban és azon a Sao Paulo-i szil­veszteri viadal résztvevői álltak rajthoz. Az első helyet a háromszoros Corrida-győz­­tes, a kolumbiai Viktor Móra szerezte meg a 8400 méteres távon, 24:05,9 perces idővel. A hajdú-bihari és a debre­ceni városi kézilabda szak­­szövetség együttesen tartja meg évi beszámoló gyűlését Debrecenben. Az összejöve­telre január 11-én, vasárnap délelőtt fél 10 órai kezdettel kerül sor a D. Dózsa Kossuth utcai tanácstermében. A magyar származású Joe Bugner, hivatásos nehézsúlyú ökölvívó Európa-bajnok, aki néhány hónapja még Mu­hammad Ali trónfosztására áhítozott, nem lép többé szo­­rítóba. A Magyarországról ötéves korában elkerült „sziklaöklű Joe” többek közt elmondta, hogy mindent el­ért amit kívánt, kivéve a vi­lágbajnoki cím megszerzését. Bugner a nehézsúlyban 59 mérkőzést vívott, 51-et meg­nyert, egy döntetlenül végző­dött és hét alkalommal ve­szített. Február 18-án és 21-én zajlik le oda-visszavágó ala­pon a labdarúgó MNK újabb fordulója, melyben a 16 al­sóbb osztályú csapat a 16 NB I-es együttessel mérkőzik. A Felszabadulási Kupában feb­ruár 25. az idei első játéknap, márciusban pedig 3., 10., 17. és 24-én következnek az újabb fordulók. Szombaton délután a Kör-­­csarnokban teremlabdarúgó mérkőzéseket játszanak a SZUR-ra készülő színészek és újságírók. Előbb a színé­szek a televízió riporterek csapata ellen lépnek pályára, majd az újságírók a jugo­szláv kollégákkal mérik ösz­­sze erejüket. A France Football, az is­mert francia labdarúgó-szak­­lap összeállította az európai válogatottak 1975. évi rangso­rát. Eszerint: 1. Csehszlová­kia, 2. Jugoszlávia, 3. Szovjet­unió, 4—5. NSZK és Wales, 6—7. Anglia és Lengyelor­szág, 8—10. Belgium, Skócia és Spanyolország, 11. Bulgá­ria, 12. Svédország. Magyar­­ország és Ausztria válogatott­ja holtversenyben a 21—22. helyet foglalja el. A hastingsi nemzetközi sakkverseny hatodik forduló­ja után az NDK-beli Uhl­­mann vezet 5 ponttal a szov­jet Korcsnoj (4) és Bronstein (4) előtt. Bizonytalanság Montrealban Az év első olimpiai sajtó­­értekezletét tartották meg Montreálban. Az újságírók kérdéseire Victor Goldbloom, a québeci tartományi kor­mány közigazgatási miniszte­re, a nemrégiben alakult olimpiai létesítmények szer­vezetének egyik vezetője vá­laszolt. Goldbloom mindenek­előtt azt hangsúlyozta, hogy a nyári játékok központja az eredeti elképzeléseknek meg­felelően az újonnan felépülő atlétikai—úszó—kerékpáros komplexum lesz, más megol­dást hiába is keresnének, már csak a további kiadások le­tiltása miatt is. A miniszter beszámolt ar­ról, hogy a XXI. nyári olim­piai játékok megnyitójára — ahogy azt korábban megha­tározták — július 17-én kerül sor, de ezzel Goldbloom még nem nyugtatta meg az érdek­lődőket, mert nem sokkal ké­sőbb a következőket mon­dotta: — Ha a végszükség úgy hozná, akkor a Nemzetközi Olimpiai Bizottságtól a játé­kok elhalasztását kérnénk, méghozzá júliusról szeptem­berre, de semmi esetre sem mennénk bele abba, hogy Mexikó vegye át a rendezést, vagy netán a nagy verseny elmaradna. Biztosra vehető, hogy a montreáli központi stadiont az olimpia záró napja, au­gusztus 1-e után körülbelül öt hónapra lezárják a sporto­lók elől, mert tulajdonképpen csak ekkor fejezik be a mun­kálatokat, s hozzák végleges formába a hatalmas feszített tetőt. Csak így lehetséges, hogy megvalósuljon a francia Roger Taillibert elképzelése, az, hogy a stadiont az évnek mind a 12 hónapjában hasz­nálni lehessen. ELHUNYT TAKÁCS KÁROLY Fájdalmas veszteség érte a m­agyar sportéletet: 66 éves korában, hosszú szenvedés után elhunyt Takács Károly kétszeres olimpiai bajnok sportlövő. MO­ZI ÉN ÉS A TÁBORNOK (angol). VíG du. %4. 6. q49. APOLLO de. %10, ‘/.12 KÖVETEM A KIJE­LÖLT IRÁNYT (szovjet). ME­TEOR 3, ‘/46. HAJDÚK (magyar). VíG de. V›10, V‰12, ‘/42. PIEDONE A ZSARU (olasz). APOLLO du. '/■A. METEOR V‰8. WEST SIDE STORY I—II. (amerikai). APOL­LO du. 3/46. KAMASZKOROM LEGSZEBB NYARA (amerikai). (16). APOLLO de. V.2. HÍRADÓ du. 3/46, 3/48. DÉRYNÉ (magyar). HÍRADÓ de. i/,12, 3/42. KRESZ- filmsorozat. MI AZ ÚJ A KRESZ­­BEN? Egyórás összeállítás az új KRESZ-ről. HÍRADÓ de i/,10. •All. HÍRADÓ du. %4, ‘»/«5. A DIKTÁTOR (amerikai). VÍG ME­SEMOZI 3/44, 6. KÖLYÖK (ma­gyar). METEOR MESEMOZI 3. V46. MAMMA ROMA (olasz). FILMMÚZEUM­­!j1, 8. SZÍNHÁZ Ma 7-kor Montmartre-i ibolya, Fáncsy bérlet 1—2. TV BUDAPEST, 1. műsor 8.05—10.20 Iskolatévé. 10.20 Mű­sorismertetés. 10.21 Idősebbek is elkezdhetik... Tévétorna (ism.). 10.25 Delta. Tudományos híradó, (ism.). 10.50 A császár kémje. Francia tévéfilmsorozat. 11.45— 12.10 Játék a betűkkel (ism.). 13.05—13.25 Iskolatévé. 17.38 Mű­sorismertetés. 17.40 Hírek. 17.45 Varsói szobrai. Lengyel rövid­film. 18.05 A PVC a mezőgazda­ságban. 18.20 Korok, versek. Ady Endre: Új vizeken járok. 19.05 Reklám. 19.10 A Közönség­­szolgálat tájékoztatója. 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Idő­sebbek is elkezdhetik . . . Tévé­torna. 20.05 Minden lében két ka­nál. Angol tévéfilmsorozat. Az események láncolata. 20.55 Forra­dalmár vagy színes polgár? Ri­portfilm. 21.20 Teatro 10. Zenés olasz film. 22.15 Tv-híradó. har­madik kiadás. 22.25—22.40 Tv-tü­­kör — magunkról. BUDAPEST, 2. műsor 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Flú­­gos futam. Amerikai rajzfilmso­rozat. 20.25 Marcel Amont műso­­­­ra. Francia zenés film. 21.20 Tv­­híradó. második kiadás. 21.40— 23.10 Törvény, kegyelem nélkül. Olasz—francia—NSZK film. POZSONY 8.30 Hírek. 9.00 Iskolásoknak. 10.00 Arbuzov: Az ígéret (tévé­játék). 15.55 Hírek. 16.00 Publi­cisztika. 16.45 Új könyvek. 17.15 Ifjú szemmel. 18.10 Mikrokomé­­dia. 19.00 Híradó és publiciszti­ka. 20.10 Vetélkedő. 21.00 Híradó. 21.15 Orosz mezők (szovjet film). 22.40 Hírek. BUKAREST 15.00­­ Iskolatévé. 15.30 Orosz nyelvoktatás. 16.05 Szabad­idő felhasználás. 16.20 A Volánnál. Az autóvezetőknek. 16.30 A ro­mán nyelvről. 16.50 Kórusműsor. 17.00 Zenés műsor. 17.55 Tévéfó­rum. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.00 V. Henrik. Angol film. Laurence Olivier rendezése. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Műsorismertetés — Hírek — Lapszemle. 17.05 Könnyűzene. 17.10 Hugó, a víziló. Filmkritika. 17.15 Népszerű magyar együttesek műsorából. 17.30 Húszon innen — húszon túl. 17.50 Fiatalos rit­musban. 18.00 Észak-tiszántúli krónika 18.15 Lantzene. 18.27— 18.30 Hírösszefoglaló — Műsorelő- ,­zetes. HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: Pallás Imre — Szerkesztőség: 4024 Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12-140, nyomdai ügyelet 14-193 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. — Telefon: 13­ 925 — Felelős kiadó: Biri András — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizetési díj egy hóra 20 forint — Előfizethető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — Index 25 027 — Alföldi Nyomda Debrecen. — Felelős vezető: Benkő István

Next