Hajdú-Bihari Napló, 1976. február (33. évfolyam, 27-51. szám)
1976-02-10 / 34. szám
Üzemi étterem a tsz-ben A termelőszövetkezetek, az anyagi lehetőségekhez mérten — a termelés bővítése mellett — egyre nagyobb összegeket fordítanak a tagok ellátásának javítására, a munkaruha biztosítására, üzemi konyhákra. Legutóbb a földesi Rákóczi Termelőszövetkezetből kaptuk a hírt, hogy Földes központjában, közvetlenül a szövetkezeti székház mögött korszerrű és minden igényt kielégítő üzemi éttermet építettek és adtak át rendeltetésének. Az új étterem premierje jól kezdődött: közel 200-an vették igénybe az első hetekben a szolgáltatást. A tagok önköltségi áron kapják az ebédet, a családtagok ehhez még 4 forintot fizetnek. Természetesen, ha a távolabbi munkahelyeken többen dolgoznak, oda is elviszik a frissen főtt ennivalót. AZ UTAKON TÖRTÉNT Ködös időben volt a legtöbb baleset A megye közútjain az elmúlt hét folyamán viszonylag kevés baleset történt. A baleseteknek közel a fele február 5-én, egyetlen délelőttön volt. Ebben az időben szinte az egész megyét sűrű köd borította, s a látás néhol csupán néhány méterre korlátozódott. Ilyen időben rendkívül fontos, hogy a járművek a szabályoknak megfelelően legyenek kivilágítva. Emellett a jármű sebességét a látási viszonyoknak megfelelően csökkentsék, úgy, hogy az megállítható legyen a belátható útszakaszon. Olyan utakon pedig, ahol a forgalom egynyomú úttestre korlátozódik, a járművek csak félsebességgel haladhatnak. Ez azt jelenti, hogy a szembejövő járműveknek a belátható szakaszon úgy kell megállni, hogy elkerüljék az összeütközést. A hét balesetei közül megemlítünk néhányat. Február 4-én reggel a 35-ös számú műúton, Polgár külterületi részén közlekedett az SF 39-42 forgalmi rendszámú tehergépkocsival Lelesz Imre gépkocsivezető, Hajdúdorog, Magyar utca 22. szám alatti lakos. Egy másik tehergépkocsi előzése során úgy tért át az úttest bal oldalára, hogy előtte nem győződött meg arról, hogy járművét nem kezdték-e előzni. Ezzel hirtelen fékezésre kényszerítette a már előzésben levő Szabó Lajos, Hajdúsámson, Petőfi utca 20. szám alatti lakos által vezetett BE 54-99 forgalmi rendszámú személygépkocsit. A személygépkocsi az útpadkára szorult le, majd az árokba csúszott. A baleset során a személygépkocsi két utasa könnyű sérülést szenvedett, a gépkocsi is megrongálódott. Február 5-én Debrecen külterületén a Kishegyesi úton közlekedett Szilágyi Imre gépkocsivezető. Ebes Arany ,János utca 6. szám alatti lakos az AU 56-03 forgalmi rendszámú Nysa típusú gépkocsival. Az úttest a korábbi hófúvás következtében egy forgalmi sávra szűkült. Szemből érkezett a GC 36-05 forgalmi rendszámú autóbusz, melyet Urbin Mihály buszvezető, Debrecen, Éva utca 30. szám alatti lakos vezetett. A sűrű ködben nem a megfelelő sebességgel haladtak, és a két jármű összeütközött. Az ütközés során a Nysa egyik utasa súlyos, a másik és az autóbusz egy utasa könnyű sérülést szenvedett. Ebben az időben a Biharkeresztes és Berekböszörmény közötti műúton is hasonló baleset történt. Az SD 58-47 forgalmi rendszámú tehergépkocsival a sűrű köd ellenére az úttest bal oldalát is igénybe véve közlekedett Okos István gépkocsivezető, Biharkeresztes, Arad utca 54. szám alatti lakos. Ugyanekkor érkezett vele szemben a Kovács József, Magyarhomorog, Árpád utca 72. szám alatti lakos vezette M 52-22 forgalmi rendszámú személygépkocsi. Amikor Okos István észrevette a közeledő gépkocsit, a jobb oldalra visszatérni már nem volt ideje és a két gépkocsi összeütközött. A baleset során Kovács József — aki aszemélygépkocsiban egyedül tartózkodott — könnyű sérülést szenvedett. A két kocsiban jelentős kár keletkezett. A ködben való figyelmetlen haladás okozta azt a balesetet is, ami ebben az időben Debrecenben, a Jókai utcán történt. Laiber János gépkocsivezető, Debrecen, Fényes udvar 1. szám alatti lakos a GB 88-29 forgalmi rendszámú mikrobusszal figyelmetlenül került ki egy parkoló gépkocsit. Az úttest bal oldalán haladva összeütközött a vele szemben érkező dr. Orbán Sándor, Debrecen, Hatvan utca 1. szám alatti lakos vezette GB 57-90 forgalmi rendszámú személygépkocsival. A baleset során a személygépkocsi vezetője könnyű sérülést szenvedett a gépkocsik pedig megrongálódtak. A balesetek ügyében az eljárás folyamatban van. Filmforgatás a Hortobágyon Végelbánás címmel játékfilmet forgatnak Hortobágyon, a Nagyiván mellett felépített Morgó-csárda környékén. A rendező Szomjas Györgynek ez az első nagy játékfilmje Egy jelenet beállítása Forgatás közben a stáb Ragály Elemér operatőr HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1976. FEBRUÁR 10. Több radiátor A Dunai Vasmű lemezfeldolgozó üzemében az idén a tervek szerint egy millió-ötvenezer négyzetméter fűtőfelületű lemezradiátort kell gyártani. A brigádok felajánlották, hogy a fenti mennyiséget az év végére mintegy ötvenezer négyzetméterrel túlteljesítik. Az új lakások építéséhez nélkülözhetetlen fűtőtestek iránt nagy a kereslet a hazai és a külföldi piacon (MTI fotó: Jászai Csaba felvétele — KS) Iskolából óvoda Rácsai Lajosné, Debrecen, Sólyom utca 179. szám alatti lakos az iránt érdeklődött a Naplónak írt levelében, hogy az illetékesek milyen jövőt szántak a Sámsoni úti iskolaépületnek. Véleménye szerint sürgősen más célra kellene hasznosítani az üresen álló tantermeket, szolgálati lakást. Óvodát ajánl elsősorban, erre lenne legnagyobb szükség a városszéli településen. A Jánosi utcai óvoda van legközelebb, de nagyon zsúfolt. A Rácsai család két gyereke is üzemi óvodába jár. Azaz nem is jár, hanem viszik minden reggel vagy kerékpáron vagy a hatos buszon, szenvedve vagy hidegtől, vagy zsúfoltságtól, sorompó előtti ácsorgástól. Egy óvoda tehát nagyon jól hasznosíthatná az üresen álló helyiségeket a mellette levő játszótérrel együtt. *** Dr. Tar Károly, a Debrecen városi Tanács V. B. művelődésügyi osztályának, vezetője válaszolt Rácsai Lajosné kérdésére. Közölte, hogy valóban óvoda céljaira kívánják hasznosítani a területet. A tervek elkészültek, kivitelező is van. A terv szerint még ez év végén át kell adni a 75 személyes óvodát. 1976. február 10., kedd Elvira napja A Nap két 6.59 — nyugszik 16.58 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS kedd estig. Általában felhős, párás, helyenként ködös idő, elszórtan kisebb havazással, hószállingózással. Mérsékelt, változó irányú szél. Az éjszakai lehűlés kissé gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: mínusz 1, mínusz 6 fok között. (MTI) A DEBRECENI KALEIDOSZKÓP című vetélkedő felkészítő rendezvényeként február 11-én 9 órakor és délután fél háromkor kerekasztal beszélgetést tartanak Debrecen történelmi, mozgalmi, irodalmi hagyományairól és emlékhelyeiről. A beszélgetés a korábban hirdetett Pódium-terem helyett a Művész moziban lesz. A KÖZPONTI FILMKLUB kedden este 19 órai kezdettel a debreceni Művész moziban filmzenei bemutatót tart. A foglakozást dr. Veress József filmesztéta vezeti. AZ IFJÚSÁGI HANGVERSENYSOROZAT keretében kedden délelőtt 10 órakor a derecskei művelődési központban koncertet adnak a MÁV Filharmonikus Zenekar szólistái. RENDHAGYÓ IRODALOM ÓRÁT tart a debreceni Dolgozók Általános Iskolájában február 10-én 17 órakor Mohai Gábor előadóművész. A műsor Petőfi Sándor költészetét mutatja be a hallgatóknak. EGYHÁZMŰVÉSZETI ÉS MŰVELŐDÉSTÖRTÉNETI KIÁLLÍTÁS megnyitására kerül sor február 5-én délután 4 órakor Debrecenben, a Kálvin tér 16. szám alatti múzeumban. Ugyanekkor nyílik a Református Kollégiumban A magyar biblia története című kiállítás. 25 ÉV A SZOCIALISTA EGÉSZSÉGÜGY SZOLGÁLATÁBAN címmel dokumentum- és fotókiállítást rendeznek a KLTE egyetemi könyvtárának kiállítótermében. A megnyitó: február 10-én 10.50 órakor. ÉJFÉLI SÍZÉL. Karnevált rendeznek február 21-én a bánkúti „síparadicsomban”. Az események a Bükk tetején, a bánkúti turistaház szomszédságában, a csurgói lesiklópályákon zajlanak. A karneválon jelmezes síversenyt tartanak. DR. GULÁCSI LÁSZLÓT, az Agrártudományi Egyetem rektori hivatalának vezetőjét a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter a Mezőgazdaság Kiváló Dolgozója kitüntetésben részesítette. 2500 ÚTTÖRŐTÁBOR. Az idei nyáron nem kevesebb, mint 140 ezer kisdobos és úttörő tábori zsivaját visszhangozzák majd az erdők és mezők: hazánk legszebb hegyvidékein és a tavak mentén a csapatoknak több mint a fele, körülbelül 2500 úttörőközösség ver sátrat. TV-ADÓ ÉPÜL GYŐRÖTT. A városban kisteljesítményű, 1 kilovoltos adó épül, 15 millió forintos költséggel. A soproni postaigazgatóságtól kapott információ szerint az adó 1979-re készül el. Lehetővé teszi, hogy a városban és környékén még szobaantennával is vehető legyen a budapesti televízió műsora. Az adó a színes műsorokat is továbbítja. KÉZIMUNKA-KIÁLLÍTÁST RENDEZETT a közelmúltban a tiszacsegei ÁFÉSZ nőbizottsága. A kiállításon 100 rendkívül szép munka került bemutatásra, amelyet az ÁFÉSZ nődolgozói, a tsz-asszonyok, lányok készítettek szabad idejükben. A legjobb kézimunkákat a zsűri jutalmazta. JUTALOMÜDÜLÉS A HOTEL IFJÚSÁGBAN. Januárban a Hortobágyi Állami Gazdaságból öt fiatal vett részt jutalomüdülésen Budapesten, a Hotel Ifjúságban, a mezőgazdaságban dolgozó fiatalok kedvezményes üdültetésén. BÁBSZÍNHÁZ. A Megyei Művelődési Központ Ludas Matyi Bábszínháza felvételt hirdet 10—20 év közötti, bábozni szerető fiatalok részére. Felvételre debreceni fiatalok jelentkezhetnek, levélben vagy személyesen a Megyei Művelődési Központban, február 13-ig. ÉVFORDULÓNAPTÁR Százharminc évvel ezelőtt, 1846. február 10-én halt meg a Békés megyei Szarvason — 38 éves korában — Vajda Péter költő, pedagógus és természettudós. A Veszprém megyei Vanyotán született 1808 januárjában. Sopronban és Győrben tanult, majd a pesti egyetemen orvosnak készült, de az 1831-es nagy kolerajárvány idején egy diáktüntetés szervezésének vádjával eltávolították az egyetemről. Ezt követően évekig írásaiból és szerkesztői munkából élt; 1833-ban és 1838-ban a Hasznos Mulatságok segédszerkesztője volt, s közben 1834-ben Lipcsében megindította az első magyar ismeretterjesztő folyóiratot, amely Garasos Tár címmel jelent meg. Néhány évvel később Kunoss Endrével közösen megalapította a Természet című folyóiratot. Számos természettudományos művet irt és fordított; többek között ő ültette át magyarra Cuvier francia természettudós állattanát, amely Az állatország fölosztva alkotása szerint... címmel jeleni meg. 1842-ben ő lett a Természettudományi Társulat első titkára, de amikor az felvette a „királyi” jelzőt, kilépett onnan. 1835—43 között Szarvason volt tanár, ahol messze földön híres dalnapokat szervezett. Az iskolában mondott, demokratikus nézeteit összefoglaló Erkölcsi beszédei miatt a kormány vád alá helyezte. Vajda Pétert a magyar tudományos ismeretterjesztés nagytehetségű úttörőjeként tartja számon. TV-MŰSOR MŰHOLD SEGÍTSÉGÉVEL. Magyarországon is lehet majd műhold közvetítésével más országok televíziós adását venni. Taliándörögdön megkezdték a földi vevőállomás építését, amelynek előkészítésében és az űrtávközlés fejlesztésének nemzetközi munkájában részt vesz a posta kísérleti intézete is. LEZUHANT A HUSZADIK EMELETRŐL. Csodával határos módon maradt életben egy kéthónapos brazil kislány. A csöppség huszadik emeleti lakásuk egyik ablaka előtt édesanyja karjában ült. Utána kapott egy játéknak, kicsúszott az anya kezéből és kiesett az ablakon. Először egy tetőre, majd a villanyvezetékre és onnan egy autó tetejére zuhant. A Sao Pauló-i kórház orvosai nem akartak hinni a szemüknek és a röntgen készüléknek, a kislány mindössze kisebb zúzódásokat szenvedett. FARSANGI PULYKAKAKAS. Február 12-én délelőtt 10 órai kezdettel különös menet indul majd a nagy állomás elöl: egy kocsira szerelve végigvonul Debrecen főutcáján a híres debreceni pulykakakas. Ezzel veszi kezdetét a XI. hajdúsági farsang. A nyitókocsi felvonulását követő tizenegy napon át több száz rendezvény zajlik megyeszerte. A különféle bálokat, műsorokat, szakmai és egyéb eseményeket tizenegy kereskedelmi és vendéglátó vállalat, illetve szövetkezet szervezi. Disznót ölhet a vendég? A sivalkodó címből csak a kérdőjel az enyém, a tudósítás, amely alatta olvasható, a Népszaváé, a február nyolcadiki szám utolsó lapján. Minek is örvendhet meg az olvasó, aki esetleg országjárásra készül a februári télben a COOPTOURIST-ra bízva magát? Az eredeti, véres programnak! Mert Felsőtárkányban és Tahiban a hagyományos disznótoros vacsora elé hajnalban hosszú böllérkéseket is mellékelnek, hátha kedve szotytyan az utazónak egy erőteljes döféshez az ártatlan, röfögő reklámhízó szívébe. Elképzelem hogyan is fogadják majd a kedves vendéget, megérkezik és megkérdezik már a portán vagy az ismerkedési esten tőle, mit óhajt, mit szeretne jobban: perzselni, szúrni, kis tüzet rakni, belet puculni, talán trancsírozni, mert ahhoz nagyobb szakértelem kell. (Falusiak előnyben!) Milyen egészséges az utazási irodák egymás közötti versengése! Aki a magyarországi télbe most utazni vágy, megtanulhatja, hogyan márt egy kétélű kést a COOPTOURIST disznajába egy COOPTOURIST-hentes.” Jó szórakozást a korábbinál sokkal gazdagabb programhoz! Sz. Cs.