Hajdú-Bihari Napló, 1977. január (34. évfolyam, 1-25. szám)

1977-01-18 / 14. szám

25 éves a debreceni úttörőház Szombaton délután ünnepi egyen­ruhába öltözött pajtások és úttörő­vezetők jelenlétében került meg­nyitásra a debreceni Lőwy Sándor Úttörőház jubileumi eseménysoro­zata. A város úttörőcsapatainak kül­döttei és a szakkörök képviselői ün­nepi úttörőtanács-ülésen emlékez­tek meg a negyedszázados évfordu­lóról. A megjelenteket az úttörőház igazgatója üdvözölte, majd közösen emlékeztek a névadóra, Lőwy Sán­dorra, a példaképül választott ifjú­kommunista mártírra. Az ünnepi tanácsülés további részében a paj­tások az elmúlt évek emlékezetes úttörőházi eseményeiről beszélget­tek, javaslatokat mondtak el a to­vábbi munkával kapcsolatban. Az emlékezést, a kedves élmények fel­elevenítését sok-sok játék és dal gazdagította. Ezután került sor az úttörőházi szakkörök munkáiból készült jubi­leumi kiállítás megnyitására. Itt képviseltette magát az úttörőház va­lamennyi szakköre és néhány olyan szakköri termék is elhelyezést nyert a kiállításon, melyek a korábbi évek nagy sikerű munkáiból maradtak meg. Vasárnap délelőtt folytatódott a jubileumi eseménysorozat. Az úttö­rőház technikai szakkörei tudo­mány­technika vetélkedőjére került sor. A 11 szakkör pajtásai szorgal­mas munkáról, jó felkészültségről adtak számot. A feladatok próbára tették elméleti és gyakorlati isme­reteiket is. A vetélkedő végén min­den résztvevő csoport „mestermun­kát” készített, melyeket a KISZ-ta­­gokká nőtt fiatalokból álló zsűri ér­tékelt. A vetélkedő győztes pajtásai a tavaszi szünidőben egynapos ki­ránduláson vesznek részt. Felvételeinken­ ügyes kezű pajtások készítik a mestermunkákat (Fotó: Lovass) Az állami gazdaságok addigi legnagyobb tejhozama Növekszik a mezőgazdaság álla­mi nagyüzemeinek tejtermelése. Az állami gazdaságok országos központjának összesítése szerint az üzemek tavaly eleget tettek a szarvasmarha-tenyésztés fejleszté­se érdekében vállalt kötelezettsé­geiknek. Amellett, hogy növelték a tehénlétszámot, emelték az egy te­hénre jutó hozamot is. A tehénál­lomány 1976. december végén 103 ezer volt, az egy tehénre jutó évi átlagos tejtermelés pedig 3674 li­terre emelkedett, ami azt jelenti, hogy 1975-höz képest 348 literrel nőtt a tehenenkénti „teljesítmény”. Az állami gazdaságokban ez az eddigi legmagasabb éves tej­ho­zam. A gazdaságok tehenészetei ta­valy az előző évinél 17 százalékkal több tejet adtak a feldolgozó ipar­nak és a fogyasztóknak. Néhány állami gazdaság egészen kiemelkedő eredményt ért el. Az Enyingi Állami Gazdaságban 1500 tehén átlagosan 5661 liter tejet adott. Ebben az állományban 900 Holstein-Fríz tehén átlagos tej­termelése meghaladta a 6300 li­tert, ami nemzetközi mércével mérve is jó eredmény. A világ­szerte ismert Holstein-Fríz fajtát tartó gazdaságok közül a legjobb eredményt tavaly az Agárdi Álla­mi Gazdaság érte el 6724 literes átlagos termeléssel. 1977-ben az állami gazdaságok, a tsz-ek és a kistermelők országo­san összesen 4 százalékkal fokoz­zák a tejtermelést. Ennél nagyobb mértékben, kereken 7 százalékkal növelik a tejtermelést az állami gazdaságok. Egyebek között a tej­értékesítési prémium teszi az eddiginél érde­keltebbé a gazdaságokat a tehené­szet eredményeinek fokozásában, s a többi támogatási forma is ösz­tönzi a hozamok emelését. Az állami gazdaságok a terv sze­rint 1977-ben tovább növelik a te­jelő tehénállományt. ­ Új paradicsomfajták Az idén öt új paradicsomfajtát jelentett be állami elismerésre a Kecskeméti Zöldségtermesztési Ku­tató Intézet. A más-más biológiai tulajdonsá­got örökítő új hibridek egyike például ellenáll a betegségeknek, nem igényel növényvédelmet. Van közte olyan is, amelyik óriás bo­gyót terem, s gépi betakarításra alkalmas. Elismerésre vár egy olyan hibrid is, amelyik 10-­15 százalékkal több piros festékanya­got tartalmaz az eddig ismertek­nél. Az új kecskeméti paradicsom­fajták a gyakorlatban bizonyíta­nak majd, a kutatók pedig máris tovább munkálkodnak, hogy a zárt termesztésbe fogott zöldségkultú­rát az új követelményeknek meg­felelő hibridekkel szolgálják ki. Általános iskolai magánizsga felnőtteknek A Hajdú-Bihar megyei Tanács V. B. művelődésügyi osztálya érte­síti Hajdú-Bihar érdekelt felnőtt lakosságát, hogy 1977. február első hetében bonyolítják le az e célra kijelölt általános iskolák a jelent­kező felnőttek magánvizsgáit. Jelentkezhet, aki­ a vizsgatár­gyakból kellően felkészült, s be­mutatja az előző legmagasabb is­kolai végzettségéről szóló bizonyít­ványt vagy annak hiteles másola­tát, esetleg a bizonyítványt helyet­tesítő iskolai igazolást. A jelentkezéskor beadott kér­vénynek tartalmaznia kell a vizs­gázó nevét, levelezési címét, s hogy hányadik osztály anyagából kíván vizsgát tenn­i. Jelentkezni lehet: Debrecenben a Fürst Sándor utca 6. szám alatt, a Dolgozók Általános Iskolájában, vidéken pedig minden általános iskolában 1977. január 25-ig. JÓZSA JÁNOS festő- és grafi­kusművésznek Veszprémben nyílik kiállítása január 21-én. A kiállí­tást dr. Tóth Ervin művészettörté­nész nyitja meg. HÍMZÉSKIÁLLÍTÁST nyitnak a vasutas klubban (Debrecen, Pető­fi tér 7.) az országos hímzéspályá­zat megyei anyagából. A kiállítás megtekinthető január 20—26. kö­zött 10—18 óráig. SAJTÓFOTÓ VILÁGKIÁLLÍTÁS A magyar közönség először talál­ Fotóművészek Szövetsége, a Kultu- nyertes képeit, köztük több magyar kozhat a Hollandiában évente meg­­rális Kapcsolatok Intézetével kar­­fotót A 220­0 állított alkotásból rendezendő World Press Photo kit­öltve hozta el a Nemzeti Galériába , . . . , ... , ... állítás képeivel. A Magyar Újság- a legutóbbi kiállítás anyagát, vala- mutatunk be olvasóinknak néha­­Írók Országos Szövetsége, a Magyar mint bemutatják az előző évek díj­­nkat. Bolgár, angol és portugál fotóriporterek egy-egy felvétele —James Short (Új-Zéland): Gyógyí­tó bohóckodás HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1977. JANUÁR 18. 1977. január 18., kedd Piroska napja A Nap dét 7.25 — nyugszik 16.25 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS kedd es­tig: Túlnyomóan felhős idő. Több­­fete havazás. Az északi, északkeleti szél megélénkül, helyenként meg­erősödik. Kisebb hófúvás. Legma­gasabb nappali hőmérséklet plusz 1, mínusz 4 fok között várható. VÁLTOZÓ VILÁG címmel tv TIT-szabadegyetemi sorozat indul Derecskén a művelődési központ­ban. Az első előadásra január 20- án 18 órakor kerül sor. VERES PÉTER munkásságáról tart előadást dr. Nagy János a KLTE Gyakorló Gimnáziumának vezetőtanára ma, kedden délelőtt 9 órakor Balmazújvároson a mű­velődési központban. Az előadás módszertani jellegű, utána a jelen­levő pedagógusok megbeszélik az előadás tanulságait. A TVK SEGÍTSÉGE. Polgáron az ötödik ötéves terv során egy öt­ven gyermeket befogadó óvoda építését tervezték, de hamarosan kiderült, hogy az igények kielégí­tésére legalább 100 személyes léte­sítményre van szükség. A községi tanács a Tiszai Vegyi Kombináthoz fordult segítségért, ahol nagyon so­kan dolgoznak a község lakói kö­zül. A január 14-én aláírt együtt­működési megállapodás szerint a TVK jelentős pénzösszeggel segíti az igényeknek megfelelő óvoda építését Polgáron. Az építéshez a Hortobágyi Állami Gazdaság is anyagi­ támogatást ad. , Vasúti baleset, 12 könnyű sérült A Szolnok—Budapest között közle­kedő személyvonat vasárnap 14 óra 53 perckor Üllő és Vecsés között bele­ütközött egy — a nyílt vonalon álló — tehervonat végébe. A baleset következ­tében 12 utas könnyű sérülést szenve­dett, közülük hetet elsősegélynyújtás után a kórházból hazaengedtek. A vo­natvezető nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett. A tehervonat négy kocsija kisiklott és a pályát órákra el­zárta. A távolsági vonatok emiatt ke­rülő útvonalon közlekedtek, a helyi forgalomban a két állomás között autó­buszokkal szállították el az utasokat. A baleset okát a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. (MTI) A MAGYAR AUTÓKLUB deb­receni szervezete értesíti az érdek­lődő autótulajdonosokat, hogy a műszaki állomás megnyitása a gáz­kazán üzembehelyezése miatt a tervezettnél később történhet meg. A megnyitás időpontjáról a sajtó útján értesítik az érdeklődőket. A HAZAFIAS NÉPFRONT Deb­recen városi Bizottsága mellett működő Béke és Barátsági Munka­­bizottság finn—magyar baráti kö­re ma, kedden 19 órakor tartja évadnyitó foglalkozását a népfront­­klubban (Debrecen, Kossuth u. 1.), amelyre minden érdeklődőt szere­tettel vár. KÁRSTATISZTIKA. Elkészült az 1976-ban kifizetett összegek statisz­tikája az Állami Biztosítónál. Eb­ből kiderül, hogy tavaly 108 millió forintot fizetett ki az Állami Biz­tosító megyénkben, amelyből a la­kosság 40 millió forinttal részesült lakás, gépkocsi és egyéb károk térí­téseként. TÖBB MINT HETVEN személyi sérüléssel végződő baleset történt a hétvégén hazánkban, köztük jó néhány halálos kimenetelű. Hajdú- Biharban szombaton és vasárnap nem történt személyi sérüléssel járó baleset. ÉVFORDULÓNAPTÁR Kilencvenöt évvel ezelőtt, 1882. ja­nuár 18-án született Dunaföldváron és 62 éves korában, 1944-ben halt mártír­halált Sachsenhausenben Alpári Gyula újságíró, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom kimagasló harcosa. Már 1900-tól részt vett a szocialista diákmozgalomban, s a következő esz­tendőben belépett a Magyarországi Szociáldemokrata Pártba. 1902-től dol­gozott a Népszavánál, amely közölte novelláit és németből fordított forra­dalmi verseit. Az 1905-ös forradalom tanulságaként hirdette, hogy a hatalom meghódításáért folytatott harcban a kiváló politika helyett tömegakciókra van szükség; ő maga is részt vett sztrájkokban, tüntetésekben. 1907-ben ott volt a II. Internacionálé kongresszu­sán, ő képviselte a magyar ifjúmunká­sokat, és referátumot tartott az ifjú­munkások gazdasági harcáról. Ebből az időből származik baráti kapcsolata Karl Liebknechttel. 1910—19 között Al­pári a szociáldemokrata baloldali el­lenzék legmarkánsabb alakja volt, s 1919 elején belépett a Kommunisták Magyarországi Pártjába. A Tanácsköz­társaság idején külügyi népbiztoshe­lyettes s a Vörös Újság szerkesztősé­gének tagja. A Tanácsköztársaság megdöntése után kénytelen volt elhagyni az orszá­got. Lenin javaslatára 1921-ben meg­bízták a Komintern nemzetközi szem­léjének létrehozásával. Húsz éven át szerkesztette az Internationale Presse Korrespondenzt, a politikai helyzettől függően hol Németországban és Auszt­riában, hol újra Németországban, majd a fasizmus uralomra jutása után Rundschau néven Svájcban, végül már hét nyelven Párizsban. 1940-ben a kom­munistákat üldöző Gestapo Párizsban a nyomára akadt, elfogta és haláltá­borba hurcolta. A PÁRTPROPAGANDA SORON LEVŐ FELADATAI CÍMMEL könyvecske jelent meg a Kossuth Könyvkiadónál. Tartalmazza Győ­ri Imre: Emeljük a marxista-le­ninista oktatás és nevelés színvo­nalát című előadói beszédét, vala­mint a Központi Bizottság 1976. október 26-i határozatát a pártpro­paganda soron levő feladatairól, továbbfejlesztéséről. KÉT FEGYVERES BANDITA vasárnap kirabolta a San Remó-i kaszinót. Rálőttek a rulett-terem pénztárosára, a vendégeket fegy­verekkel sakkban tartották, majd zsákmányukkal, 116 millió lírával elmenekültek. A pénztárost életve­szélyes állapotban szállították kór­házba. SZOKATLANUL HIDEG időjá­rás uralkodik az Egyesült Államok nagy részén. Észak-Dakotában mí­nusz 35 fokot mértek. Az ország két legfontosabb víziútját, az Ohiót és a Mississippit több kilométeres jégpáncél fedi. Georgia déli állam­ban a fagy a gyapottermés húsz százalékát elpusztította. Baltimore kikötője ebben a században első íz­ben befagyott. Az ország észak­keleti területein az összefüggő hó­takaró vastagsága meghaladja az egy métert. APÁK ÉS FIÚK TALÁLKOZ­NAK. A hajdúszoboszlói középis­kolai kollégium fiútanulói az idén is megrendezik a zenés irodalmi műsorral egybekötött apák-fiúk találkozót. A nem mindennapinak ígérkező eseményre január 23-án, vasárnap délelőtt fél 11 órakor ke­rül sor a kollégium ebédlőjében. A BERETTYÓÚJFALUI II. szá­mú Általános Iskola kulturális hetet szervezett, amelynek kereté­ben ma, kedden délelőtt 10 órakor Vajda Mária tart rendhagyó iroda­lomórát. POLITIKAI FÓRUM. A Haza­fias Népfront debreceni belvárosi IV. szervezete politikai fórumot tart ma, kedden délután fél hat órai kezdettel az Arany János ut­ca 2. szám alatti helyiségben. A politikai fórum előadója dr. Hor­váth Miklós tanár lesz. Az érdek­lődőket szeretettel várják. A Mátrában ez a tél az utóbbi évtized leghavasabb tele A havazás hétfőn is folytató­dott, a hótakaró vastagsága már meghaladja a 60 centimétert. A széllökések nyomán helyenként egy méter magas hóbuckák keletkez­tek. A hatalmas hótömeg gondo­kat okoz a közlekedésben és he­lyenként az áramszolgáltatásban. A Mátrán áthaladó fontosabb út­vonalak közepén a hóekék eltávo­lították az akadályokat, de az út­test két oldalán felgyülemlő vas­tag hótömeg fokozott veszélyt je­lent. A friss hó több helyen rá­fagyott az úttestre, így a hegyi utak jegesek, csúszósak azokon az útszakaszokon­­is, ahol a hó nem akadályozza a forgalmat. Mindez fokozott óvatosságra inti a gép­­járművezetőket. A bekötőutak ál­lapotáról indulás előtt célszerű a hóügyeleten érdeklődni. A Mátrában a behavazott fákat a rájuk nehezedő súly több helyen gyökerestől kidöntötte és a kidőlt fák helyenként megrongálták a távvezetéket, akadályozták a köz­úti forgalmat. Az áramszolgáltató vállalat szakembereinek gyors be­avatkozása eredményeként nem történt jelentősebb áramkiesés. (MTI)

Next