Hajdú-Bihari Napló, 1977. március (34. évfolyam, 50-76. szám)

1977-03-12 / 60. szám

A Budafokot fogadja a DVSC • Összeállítás ma Hajdúszoboszlón: Bocskai SE-Gyöngyös A labdarúgó NB II-ben a 24. forduló mér­kőzéseit játsszák vasárnap. A DVSC együtte­se délután fél 3 órai kezdettel a Vágóhíd ut­cai sporttelepen a Budafoki MTE Kinizsi el­len mérkőzik. A debreceni vasutascsapat ko­molyan készült erre a találkozóra, bár egy­két sérülés gondot is okoz. Diószegi fájlalja térdét, Maczkó könnyebb agyrázkódása miatt szerdán nem játszott a diósgyőriek ellen. Mak­­ray Balázs edző bízik felépülésükben. A Bu­dafok ellen pályára lépő tizenegyet a ma dél­előtti könnyebb edzés után jelöli ki. Az bizo­nyos, hogy a szurkolókat felpaprikázta a DVSC tavaszi sikeres szereplése és a vasárna­pi találkozón megkétszereződhet a nézők szá­ma. Éppen ezért ajánlatos, hogy a rendezőség növelje a pénztárak számát, nehogy hosszú sorok álljanak jegyekért. A labdarúgó NB III-ban a második helye­zett DMTE ezúttal szabadnapos lesz. A Haj­dúszoboszlói Bocskai szeretne javítani helyze­tén, melyre a vasárnapi fordulóban lehetősége nyílik, hiszen hazai környezetben fogadja a Gyöngyösi Spartacus csapatát. A megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság e heti fordulójának kilenc mérkőzése közül egyet (DEAC—Hajdú Vasas) ma délután fél 3-tól rendeznek az egyetemi sporttelepen. Egyébként vasárnap már az NB-s tartalék- és ifjúsági bajnokságban is lesznek küzdelmek. NB I. A labdarúgó NB I. tava­szi, második fordulójában a papírforma alapján nem lesz nehéz dolga a bajnoki címért versenyző V. Dózsának és a Ferencvárosnak. Az újpestiek a Zalaegerszegi TE, a zöld­fehérek a Dorogi AC ellen lépnek pályára, hazai kör­nyezetben. Ugyancsak a fő­városban rendezik az MTK­­VM—Dunaújvárosi Kohász összecsapást. Izgalmas kilencven perc várható Székesfehérvárott, a Videoton—Bp. Honvéd, és Tatabányán a Bányász—Va­sas mérkőzésen. A forduló további találkozói: Diósgyőri VTK—Csepel, Szombathelyi Haladás—Kaposvári Rákó­czi, Salgótarjáni BTC—Bé­késcsabai Előre Spartacus és Rába ETO—Szegedi EOL AK. Az V. Dózsa—ZTE találko­zó (16.30) kivételével vala­mennyi mérkőzés 14.30-kor kezdődik. A Magyar Rádió 15.26-os kezdettel a Petőfi adón a Tatabánya—Vasas és a Videoton—Bp. Honvéd mérkőzések második félide­jéről számol be. SPORT­ÁGRÓL - SPORTÁGRA Birkózás Ebesen, az általános iskola tornatermében rendezték meg az úttörő A- és B-kategóriájú birkózók Béke Kupa versenyé­nek első fordulóját. A győztesek. A-kategória. (49 induló). 29 kg: Mező (Hajdúböszörményi Bocs­kai). — 32 kg: Rácz (Püspökla­dányi MÁV Egyetértés). — 35 kg: Kiss (PMAV). — 38 kg: Kele­men (Hajdúböszörmény). — 41 k­g: Nagy (Hajdúböszörmény). — 45 kg: Kovács (PMAV). — 49 kg: Tárcsas (D. Sportiskola). — 53 kg: Balogh (Tiszacsege). — 58 kg: Ádám (D. Sportiskola). B-kategória. (53 induló). 35 kg: Mező (Hajdúböszörmény). — 38 kg: Vári (D. Si.). — 41 kg: Szabó (D. Si.). — 45 kg: Czinege (D. Si.). — 49 kg: Szűcs (Hajdú­­böszörmény). — 53 kg: Deák (Ebes). — 58 kg: Pálovics (D. Si.). — 63 kg: Lóska (D. Si.). — Nehézsúly: Nagy (Hajdúszobosz- Tollaslabda Debrecen 1977. évi felnőtt egyéni bajnokságán öt egyesület 46 sportolója vett részt, meghí­vottként indultak a nyíregyházi tollaslabdázók is. A bajnoki cí­meket a D. Kinizsi versenyzői szerezték meg. Nők: 1. Rózsa (D. Kinizsi), 2. Romhányi (D. MÁV Igazgató­ság), 3. Bathó (KTSE) és Lo­­sonczky (Nyíregyházi Sparta­cus).­­ Férfiak: 1. Mező (D. Kinizsi), 2. Kozma O. (Nyíregy­házi Spartacus), 3. Kozma P. (Nyíregyházi Spartacus) és Bor­bély (D. Kinizsi). Úszás Huszonhat versenyszámban avattak győztest Debrecen kor­­osztályos fedettuszodai bajnok­ságán. A nagyerdei gyógyfürdő 33,3 méteres medencéjében ren­dezett verseny jobb eredményei. Férfiak. 100 m gyermek mell: 1. Varga (DVSC) 1:15,1, 2. Láda (D. Sportiskola) 1:25,8. — 200 m gyermek mell: 1. Varga 2:48. — 400 m gyermek gyors: 1. Sol­tész (D. Si.). 5:33,6. — 266,6 m úttörő vegyes: 1. Láda 3:53,8, 2. Batta 4:07,3, 3. Vaskovits (vala­mennyien D. Si.). 4:07,4. — 100 m serdülő gyors: 1. Mechler F. (DVSC) 1:06,3, 2. Dzvonyár (DVSC) 1:08. — 200 m serdülő mell: 1. Dzvonyár 2:44,4. — 100 m Ifjúsági pillangó: 1. Varga 1:07,6, 2. Németi (DVSC) 1:08,6. Nők. 100 m úttörő mell: 1. Var­ga G. (D. Si.) 1:30,7, 2. Szentjó­­bi-Szabó (D. Si.) 1:32,1. — 100 m serdülő gyors: 1. Mechler A. (DVSC) 1:09,2, 2. Szentjóbi-Szabó 1:17,4. — 200 m ifjúsági mell: 1. Bentka (DVSC) 2:59,6. Tájfutás: Asztalos János-emlékverseny Vasárnap délelőtt a halápi erdőrészben 15 hódmezővásárhelyi és makói versenyzők ne­­egyesület 150 tájékozódási futójának részvé­­vettek. A halápi vasútállomás közelében levő telével rendezi meg a DEAC a hagyományos . __.. ._____________. .,, Asztalos János-emlékversenyt. Az országos pipahegyi ^iáTM* iskolától fél tízkor indul­­viadalra hajdú-bihari egyesületek és iskolák na^ 32 futók. A verseny után 12 kategó­­sportolóin kívül miskolci, egri, nyíregyházi, miában hirdetnek eredményt Egyetlen góllal a Szeged nyerte az MNK-t D. Dózsa-FTC 21-16 (10-10) Pénteken játszották le a sport­­csarnokban, háromezer érdeklődő előtt, Somhegyi és Szendrei bírás­kodásával a D. Dózsa—FTC mér­kőzést, a férfi kézilabda Magyar Népköztársasági Kupáért. D. Dó­zsa: Szabó — Sárközi 4, Varga 11/3, dr. Süvöltős 1, Kormos 2, Benyáts 1/1, Takács — csere: Pécsi, Molnár 1, Juhász, Hor­váth 1, Kordás. Az FTC kapott hamarabb lábra, 2—0-ra, majd 4—2-re vezetett. A Dózsa nagy igyekezettel küzdött és a 19. percben már 6—5-re for­dította az eredményt. Egyre he­vesebb lett a küzdelem, az egyéb­ként eléggé bizonytalanul bírás­kodó játékvezetők kiállításokat eszközöltek mindkét oldalon. Szü­net után a debreceniek egy, majd két góllal vezettek — 35. p: 13—11, de a 40. percben: 13—13! Nagy hajrába kezdett a Dózsa, ritkán látható öldöklő, izgalmas küzdelem folyt a pályán — 50. p: 18—15, 57. p: 20—16. A befeje­zés előtt a belügyi csapat megsze­rezte a 21. gólt, mellyel megelőzte az FTC-t. A fővárosi csapat gól­szerzői: Szilágyi 8/4, Szabadics 3, dr. Mikus 2, Homor, Tábori és Kovács. Szegeden: Szegedi Volán—Du­nakeszi VSE 34—16 (20—11). Kormos gólt dob (Fotó: Iklódy) AZ MNK VÉGEREDMÉNYE 1. Sz. Volán 6 3 1 2 144—127 7 2. D. Dózsa 6 3 1 2 150—134 7 3. FTC 6 3 1 2 143—127 7 4. Dunakeszi 6 1 1 4 133—182 3 Hét végi sportműsor Március 12., szombat ■i Kézilabda Dózsa sportcsarnoka, 14.30 drótőr: Lilla tér—Bocskai, Bocs­kai—Dózsa, Dózsa—Bányai. Ál­talános iskolai fiúcsapatok tor­nája. Labdarúgás Egyetemi sporttelep, 14.30 óra: DEAC—Hajdú Vasas (szolnoki jv., Pencz, Hegedűs). Megyei I. osztályú bajnoki mérkőzés. Sakk Simonffy utca 1/0, 8 óra: A megyei férfi egyéni középdöntő utolsó fordulója, a megyei szak­­szövetség rendezésében. Teke DVSC-pálya, 13.30 óra: Debre­cen ez évi felnőtt egyéni nagy­golyós bajnoksága, 24 részve­vővel. Március 13., vasárnap Asztalitenisz Élelmiszeripari szakközépisko­la, 8 óra: A munkahelyi sparta­­kiád megyei döntője. Atlétika Nagyerdő (Köztemető mellett), 11 óra: Területi mezei futóbaj­­nokság, Borsod, Szabolcs-Szat­­már és Hajdú-Bihar versenyzői­nek részvételével, valamennyi korosztályban, a megyei szak­szövetség rendezésében. — Nagy­erdei fürdő, 8.15 óra: A debre­ceni járás mezei futóversenye, a járási sportfelügyelőség és a KISZ-bizottság rendezésében. Birkózás Püspökladány, Zala Alt. Isko­la tornaterme, 10 óra: Az úttörő Béke Kupa pontverseny máso­dik fordulója, szabadfogásban, a járási szakszövetség rendező­ben. Kézilabda Dózsa sportcsarnoka, 9 órától: Bányai—Péterfia. Füvészkert— Dózsa, Petőfi—Lilla tér, Csapó­kert—Bocskai. Általános iskolás fiúcsapatok tornája. Labdarúgás Vágóhíd utcai sporttelep, 14.30 óra: DVSC—Budafoki MTE Ki­nizsi (?, Bodó, Hoffer). NB I-es bajnoki mérkőzés. — Kinizsi pá­lya, 10 óra: D. Kinizsi—Nádudva­ri Vörös Csillag (Veress, Széll, Buglyó). — DASE-pálya, 11.15 óra: DASE—Balmazújvárosi Le­nin TSE (szabolcsi jv., Dalányi, Vámos). — Gázvezeték utcai pá­lya, 11.15 óra: D. Volán—Nyír­adony (Benke, Vadász, Molnár). Megyei I. osztályú bajnoki mér­kőzések. — Nagyerdei stadion. 11.15 óra: DVSC III.—Bödönháti MEDOSZ (Demján Ád­dám). Me­gyei II. osztályú bajnoki mér­kőzés. — DVSC salakpálya. 11 óra: DVSC—Kisvárda (Szabó, Vári). NB-s ifjúsági. — 11.30 óra: DVSC II.—Kisvárda II. (Vári, Szabó). NB-s tartalékbajnok­ság. Vidéken. NB III.: Hajdúszo­boszlói Bocskai—Gyöngyösi Spartacus (14.30, Balázs). — Me­gyei I. osztály: Báránd—Sárrét­­udvari (14.30, Dull, Nagy J., Bachschütz), Hajdúnánás—De­recskei Petőfi (14.30, Mészáros, Szarka, Prét­i), Polgár—Beret­­­tyóújfalui SE (14.30, borsodi Jv., Radványi, Papp), Kaba—Hajdú­­dorog (14.30, Szathmári, Kiss A., Takács J.­, Hajdúböszörményi Bocskai—Püspökladányi MÁV Egyetértés (14.30, borsodi jv., Túri, Hunyadi). — Megyei II. osztály: Létavértes—Komádi (14.30, Pencz, Juhász L., Kiss I.), Hajdúbagos—Biharnagybajom (14.30, Torna, Pataki, Nagy L.), Monostorpályi—Sáránd (14.30, Kopjári, Pellei, Nagy Z.), Nagy­­rábéi Petőfi—Egyek (14.30, Tóth S., Bagl, Szmollár), Józsa—Föl­des (14.30, Pusztai, Hosztafi), Hajdúhadházi Bocskai—Hajdú­sámsoni Vörös Lobogó (14.30, Di­­vinyi, Kiss F., Balogh). — NB-s ifjúsági: Hajdúszoboszlói Bocs­kai—DMTE (11, Divinyi, Hege­dűs). — NB-s tartalék: Hajdú­szoboszló II.—DMTE II. (9, He­gedűs, Divinyi). — Berettyóújfa­lui járási bajnokság: Berekbö­szörmény— Magyarhomorog, Me­­zőpeterd—Darvas, Zsáka—Mező­sas, Biharkeresztes—Csökmő, Körösszegapáti—Körösszakál, BUSE I.—Szentpéterszeg, Fur­ta—Hencida, Úrhráz—Bedő. Sakk Simonffy utca 1/C, 8 óra: A munkahelyi spartakiád megyei döntője. — Egyetem tér 1., 9 óra: DEAC II.—D. Honvéd Bocskai. — Berettyóújfalui kultúrház, 9 óra: BUSE—Derecske. — Hajdúbö­szörmény, Bocskai tér 12., 9 óra: Hajdúböszörmény—Hajdúná­nás. — Nyiracsádi tanácsháza, 9 óra: Nyiracsádi Petőfi—DVSC. — Kábai művelődési ház, 9 óra: Kaba—Hajdúszoboszlói Gázláng. Megyei csapatbajnoki mérkőzé­sek. Tájfutás Haláp, Lipóhegyi iskola, 9.30 óra: Az országos Asztalos János emlékverseny, női és férfi rész­vevőkkel, a DEAC rendezésében. Teke DVSC-pálya, 7.30 óra: Debre­cen ez évi nagygolyós egyéni bajnoksága, 24 részvevővel. Torna Kossuth ált. iskola és Tóth Ár­pád Gimnázium tornaterme. 10 óra: A kisdobosok megyei baj­noksága, lányok, illetve fiúk részvételével. SPORTHÍREK Idegenben mérkőznek a deb­receni NB II-es kosárlabda­csapatok a hét végi bajnoki for­dulóban. A műsor: Nyíregyházi Széchenyi—DASE (női), Nyír­egyházi FMG—DVSC (női) és Kőbányai Sörgyár—DASE (fér­fi). A Jégkorong világbajnokság B-csoportjának első fordulójá­ban a Norvégia—Jugoszlávia (4:2) találkozón kívül az alábbi mérkőzésekre került sor: Ja­pán—Magyarország 5:2, Lengyel­­ország—Hollandia 4:2, NDK— Ausztria 7:1. A sakk OB II. keleti csoport­jának vasárnapi bajnoki for­dulójában Budapesten kerül sor a Statisztika—DEAC mérkőzés­re. Az OB I-ben a kecskeméti nemzetközi verseny miatt nem rendeznek fordulót. Labdarúgó világbajnoki selej­tező mérkőzésen: Izrael—Japán 2—0 (1—0). Az angol labdarúgó-bajnok­ság élcsoportja: Liverpool 40 pont (30 mérkőzésen), Ipswich 39 (28), Manchester City 39 (29). Kazincbarcikán, a II. korcso­portba tartozó ifjúsági szabad­fogású birkózók versenyén a hajdú-bihariak az alábbi helye­zéseket érték el. 48 kg: 2. Tő­­zsér (Debreceni Sportiskola). — 56 kg: 3. Szolnoki (Hajdúböször­ményi Bocskai). — 60 kg: 2. Máté (Hajdúböszörmény). — 65 kg: 1. Kud­ár (D. Honvéd Bocs­kai). — 70 kg: 1. Tatár (D. Si.). — 81 kg: 1. Nagy (D. Si.). — 87 kg: 3. Gulyás (D. Si.). Az elmaradt Franciaország— Svédország (5:2) találkozóval be­fejeződött az asztalitenisz Szu­per Liga 1976/77. évi mérkőzés­sorozata. A győzelmet — veret­lenül — Magyarország szerezte meg. A további sorrend: 2. Franciaország, 3. Szovjetunió, 4. Svédország, 5. Csehszlovákia, 6. Jugoszlávia, 7. Anglia. A nyol­cadik helyen végzett NSZK ki­esett. Hetvennégy férfi és huszon­egy női asztaliteniszező részvéte­lével rendezték meg a debre­ceni munkahelyi spartakiád ver­senyét. A győztesek. Női egyes: Kiss Erzsébet (Nagy Sándor Alt. Iskola). — Női páros: Kiss, Ván­­dorné (Műanyaggyár). — Férfi egyes: Búzás Sándor (Postás). — Férfi páros: Lajos (MGM), Tatár (H. m. Építőipari V.). — Vegyespáros: Tatár, Vándorné. A megyei labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága az elmúlt bajnoki fordulóban kiállított Ti­­ba Károlyt (Hajdú Vasas) és Kállai­ Ferencet (DASE) két, az ifjúsági Kiss Sándort (Hajdú­­dorog) egy hétre tiltotta el a játéktól. Tokió. Jégkorong VB B-cso­­port: Magyarország-Ausztria 7:4 (1:0, 3:1, 3:3). FELVESZÜNK géplakatos, villanyszerelő, köszörűs, esztergályos, marós szakmunkásokat, férfi és női betanított munkásokat. Hungária Műanyag-feldolgozó Vállalat 2. SZ. GYÁREGYSÉGE Debrecen, Kishegyesi út. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. A vállalat megközelíthető a 17, 17/A, 17/Y jelzésű autóbuszjáratokkal. MOZI • SZÍNHÁZ . MOZI SZÖKTETÉS (USA, 16). VlG du. ma 6, 1/49. hétfőn %4, 6, J/49, vas. 3/A %4, 6, v49, VlG de. hét­főn v410, V412,­­V42, APOLLO de. ma V410, j/412, V42, METEOR ma, vas. 3, v.6, %8, HORVÁTH A. hét­főn 7. SATANI ÖTLET (ír­­olasz). VlG de. ma */410, */412, V42, APOLLO du. ma, vas. 3/­6, 8. PROTEKCIÓ NÉLKÜL (román) APOLLO du. ma ‘A4. APOLLÓ du. vas. 3/12, %4, METEOR hét­főn V48. VIDÁM GAZFICKÓK (fr.). APOLLO du. hétfőn V14, %6, 8, METEOR hétfőn 3, l/46. A STA­DION ŐRÜLTJEI (fr.). APOL­LO de. hétfőn 1/412. FOLYTASSA, CLEOI (angol.) HÍRADÓ de. ma l/210. HÍRADÓ du. ma. vas. %8. NÁPOLYT LÁTNI ÉS ... (ma­gyar, 14). HÍRADÓ de. ma ./212, 3/42. HÍRADÓ du. ma és vas. 3/44, 3/46. BOTRÁNY AZ OPERÁBAN (USA). HÍRADÓ du. hétfőn 3/48. RÁKÓCZI HADNAGYA (magyar). HÍRADÓ de. hétfőn V212, 3/42. HÍRADÓ du. hétfőn 3/44, %6. EGY KALAND UTÓÉLETE (fr., 16). MŰVÉSZ ma 3/44, 5. V28, V­ 10, vas. 3/43, 5,.­­/28. KLINIKA hétfőn 5 ,7. KÉT BALLAB AZ EZREDBEN (angol). KLINIKA vas. 5. MICI NÉNI KÉT ÉLETE (magyar). HORVATH A. hétfőn 5. EGRI CSILLAGOK II H. (magyar). HORVATH A. vas. 3, 6. NYEST­­FIAK (román). FEGYVERES ERŐK KLUBJA vas. 4. V27. AZ ELEFANT ÉS A STRUCC (len­gyel). VíG MESE ma. hétfőn 8/44, 8. vas. »/4a, »A4, 8. HORVATH A. vas. 10. VíG du. ma 3/44. APOLLÓ de. hétfőn V410, 3/.2 HÍR­ADÓ de. hétfőn !/«10. ADJ PA­CSIT, PAJTI! (szovjet.) METEOR MESE ma 3, V.6. vas. 10, 3. V4S. LEGENDÁK LOVAGJA, JANO­­SIK (lengyel). METEOR MESE hétfőn 3, v.6. FILMMÚZEUM hét­főn bérletes zártkörű előadás ‘/­6. 8 Kedden nyilvános előadásban KRISZTINA KIRÁLYNŐ ÍRÁSA). '/,8. 8. MATINÉ: FARKASVISSZ­­HANG (lengyel). meteor m. VÍG I. VÉRREL MEGPECSÉ­TELVE (román). APOLLÓ 11. sárnap: Lila ákác, KISZ-bérlet 1—2. (7 o.). HUNGÁRIA KAMARASZÍNHÁZ MŰSORA 15—20-IG Márc. 18., péntek: Névnap, Bérletszünet (7 ó.), márc. 20., va­sárnap: Félbehagyott nők, Volán dolgozói részére (3 ó.), márc. 20., vasárnap: Félbehagyott nők, Cso­­konai-bérlet 2. (7 ó.). . TV BUDAPEST, 1. MŰSOR 8.59 Műsorismertetés: 9.00 Idő­sebbek is elkezdhetik ... 9.05 A nagy főnök. (Francia—olasz film.) 10.35 Mindenki közlekedik... 10.50 Kék fény. Riportműsor. 1950— 12.15 Játék a betűkkel. 15.07 Mű­sorismertetés. 15.10 A hódok vilá­ga. (Angol film.) 16.00 Síppal, dobbal, énekszóval... 16.40 Hírek. 16.45 Reklám. 16.50 Össze­foglaló a Kanada Kupa nemzetkö­zi jégkorongtornáról. 17.30 Histó­ria. Történelmi magazin. 18.15 Emlékeink Kiliánról. 18.40 Rek­lám. 18.50 Egymillió fontos hang­jegy. 19.10 Cicavízió. 19.20 Időseb­bek is elkezdhetik ... 19.30 Tv­híradó. 20.00 Robog az úthenger. Háromnapos ünnep. 20.40 Rossini: A sevillai borbély. Vígopera. 22.30 Tv-hiradó, 3. BUDAPEST, 2. MŰSOR 20.00 Műsorismertetés. 20.01 Rahmaninov szülőföldjén. (Szov­jet rövidfilm.) 20.30 A Yukara vi­lága. (Japán ismeretterjesztő film.) 20.50 Tv-hiradó, 2. 01.20— 22.00 Fedett pályás atlétikai Euró­­pa-bajnokság. POZSONY 8.00 Aktualitások, érdekességek. 9.15 A Mézga család. (Magyar rajzfilmsorozat, 14. rész.) 9.40 Ma­­tejko. 10.10 Veronika. (Gyermek­­musical.) 11.40 Német nyelvlecke. 12.05 Pedagógusoknak. 12.35 Az út. (Lengyel filmsorozat, 5. rész.) 13.55 Hadseregmagazin. 14.35 Az örök sötétség madarai. (Svéd film.) 16.00 Érdekességek. 16.50 Fedett pályás atlétikai EB. 19.00 Híradó. 19.50 Fantomas a Scotland Yard ellen. (Francia­­olasz film.) 21.25 Sporteredmé­nyek. 21.35 Dalest. 22.05 Vidám jelenetek. 23.20 Tarka melódiák. BUKAREST 12.50 Sportmagazin. 13.55 Fes­tői Románia. 15.45 Brazíliai ri­port. 16.10 Tarzan, a dzsungel fia. Folytatásos gyermekeim. 18.05 A gyerekek kedvelt hősei. 18.30 Tv-híradó. 18.50 Tv-enciklo­­pédia. 19.35 A Kojak. Folytatá­sos film. 20.25 Szatíra és humor. 21.15 Tv-híradó. 21.40 Románc­est. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00—18.30 Műsorismertetés — Hírek — Időjárás — Vendég­ség­ben a hajdúnánási Szellőző Mű­veknél. (Kívánságműsor.) — Tal­lózás a hét műsorában — Hír­összefoglaló — Lapszemle — Mű­sorelőzetes. SZÍNHÁZ CSOKONAI SZÍNHÁZ Ma 7-kor Hamlet, Selmeczy­­bérlet 1—2. HUNGÁRIA KAMARASZÍNHÁZ Ma 7-kor Félbehagyott nők, Szerdahelyi-bérlet 2. CSOKONAI SZÍNHÁZ MŰSORA IS—20-IG Márc. 15., kedd: Hovanscsina, Veszprémi-bérlet 1—2. (7 ó.), márc. 16., szerda: Lila ákác, Szer­dahelyi-bérlet 1—2. (7 ó.), márc. 17., csütörtök: Carmen, Megyeri­bérlet 1—2. (7 ó.), márc. 18., pén­tek: Bál a Savoyban, Kossuth­­bérlet 1—2. (7 ó.), márc. 19., szombat: Hovanscsina, Maróthy­­bérlet 1—2. (7 ó.), márc. 20., va­ KÖZLEMÉNYEK A Gép- és Gyorsíróiskolában esti tagozatra március 10-től le­het jelentkezni naponta 13—15 óráig. (x) Áramszünet lesz 1977. március 14-én és 15-én 8.00—15.30 óráig a Monostorpályi út mindkét olda­lán a Borzán Gáspár utcától vé­gig, a Borzán Gáspár utcán a Monostorpályi úttól a Kisdobos utcáig, a Kisdobos, az Árnyas, az Úttörő utcákon, valamint a Lencz-telepi bejáró környéki Bel­­legelőn. 1977. március 16-án 8.00—12.00 óráig a Monostorpályi úton az Óvoda utcától a Rigó utcáig, a Rigó utcán a Lándzsa utcától a Monostorpályi útig, a Szablya, Engels, Puzdra, Lándzsa utcákon végig, a Vécsei utcán a Kopja ut­cától végig, a Kis Áron utca Mo­nostorpályi út felőli végén. 1977. március 17-én 8.00—15.30 óráig a Szikszai, Hodászi Lukács, Félegyházi Tamás utcákon, a Huszár Gál utcán a Luther utcá­tól a Kincseshegy utcáig, a Lu­ther utcán a Huszár Gál utcától a Ruyter utcáig, valamint az Olaj­ütőben. (x) Áramszünet lesz március 15-én és 18-án 8 órától 15 óráig a Sós­­kúti utcán a Kishegyesi úttól végig, a Sóskúti utca környékén levő Bellegelőn. (x) FELVESZÜNK képesítéssel és gyakorlattal rendelkező normást, SOEMTRON 383-as típusú géphez gépkezelőt, illetve gépi számlázót, tmk-üzemrészbe mérleglakatosokat, valamint megkezdjük április hónapra a csomagoláshoz, feldolgozáshoz női dolgozók felvételét. BARNEVÁL Debrecen, Diószegi út 1. H­AJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Szerkeszti: a szerkesztő bizottság — Szerkesztőség: 4024 Debrecen, Tóthfalusi tér 10. — Telefon: 12-140, nyom­dai ügyelet: 14-193 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: 4001 Debrecen, Postafiók 72. — Telefon: 13-925 — Felelős kiadó: Biri András — Terjeszti a Magyar Posta - Előfizetési díj egy hóra 20 forint — Előfizető a helyi postahivatalokban és kézbesítőknél — Index 25 027 — ISSN 0133-1051 — Alföldi Nyomda Debrecen — Felelős vezető Benkő István

Next