Hajdú-Bihari Napló, 1977. április (34. évfolyam, 77-100. szám)

1977-04-10 / 84. szám

Ha fél 4-től a Vágóhíd utcai gályán: DVSC-BVSC A DHTE Záhonyban A labdarúgó NB II. 28. fordulójának tíz mérkőzését a mai napon bonyolítják le. A DVSC együttese ebben a fordulóban a testvércsa­pat BVSC-vel mérkőzik. A találkozót délután fél 4 órai kezdettel a Vágóhíd utcai sporttelepen bonyolítják le. A bajnoki táblázaton a két csapat jelenleg a következőképpen fog­lal helyet: 5. DVSC 27 12 7 8 36—29 31 10. BVSC 27 9 10 8 42—43 28 A DVSC összeállításával, az esélyekkel kapcsolatban a szombat délelőtti edzés után beszélgettünk Makray Balázs edzővel, aki az alábbiakat nyilatkozta: „A játékosok közül Gottdiener kéthetes el­tiltása lejárt, viszont Potyókot egy hétre eltiltotta az MLSZ fegyel­mi bizottsága, így ő a BVSC ellen még nem játszhat. Potyók helyét Kiss Jánossal töltjük be, a jobb­hátvéd posztjára pedig a fiatal Za­­vaczki kerül. Tehát a kezdő tizenegy a következő: Kun — Zavaczki, Kiss J., Puskás, Lipők — Herczeg, Kiss L., Waczlavik — Diószegi, Maczkó, Fodor. Csereként Szabót, Mezeit és Gottdienert jelöltem. A BVSC ellen győzni szeretnénk, s ennek érdekében is kérem a debreceni szurkolókat, hogy biztatásukkal segítsék a csapatot, hogy hazai környezetben eredményesebben szerepeljünk.” A két hajdú-bihari NB I-as csapat közül csak a DMTE mérkőzik a mai fordulóban, mivel a Hajdúszoboszlói Bocskai SE csapata ez­úttal szabadnapos. A DMTE különbusszal utazik Záhonyba, ahol a VSC-vel szemben lép pályára. A debreceni együttes összeállításában lesz néhány változás. Pallagi Róbert kijelölte a kezdő tizenegyet: Mező — Pór, Pál, Gergely, Pistár, Kiss, Magyar A., Ambrus, Mészá­ros, Demkó, Vékony. Cserejátékosok: Magyar G., Szabolcsi és Szabó. A hajdú-bihari I. és II. osztályú labdarúgó-bajnokságban is tel­jes fordulót bonyolítanak le e hét végén. Sporthírek Svédországban rendezik a ju­nior férfi kézilabda-világbajnok­ságot. A tizenöt fős magyar keretben helyet kapott Hoff­mann László és Molnár Ferenc, a D. Dózsa két játékosa is. Vá­logatottunk április 12-én Izrael, egy nappal később pedig Cseh­szlovákia ellen lép pályára, hogy kiharcolja a legjobb nyolc közé jutást. Az Európában portyázó ja­pán asztalitenisz-válogatott ket­tős vereséget szenvedett az NSZK-ban: a vendéglátók férfi­együttese 5:2, női csapata 3:1 arányban győzött a távol-kele­tiek ellen. A megyei sakkcsapatbajnok­ságért: Derecske—Hajdúböször­mény 8:4, BVSE—Hajdúszobosz­ló 10,5:1,8, Kaba—D. Spartacus H. 7,5:4,5, D. Honvéd Bocskai- Nádudvar 8,5:3,5, deac II.— DVSC 8,5:3,5. Két mérkőzést játszott Svéd­országban a világbajnokságra készülő svéd és kanadai jégko­rong-válogatott. Az első talál­kozó 3:3 lett, a második össze­csapáson a hazaiak nyertek 4:3 arányban. A megyei leány tornászsereg­­szemle-verseny győztesei: Pallas (1962), Duna (1963), Antal (1964), Fekete (1986), Szladek (1967). Va­lamennyien a D. Sportiskola versenyzői, Vlagyimir Lapicki­ (Szovjet­unió) nyerte a junior tőrvívók világbajnokságát. A megyei ökölvívó-szövetség április 12-én, kedden délután öt órától a megyei sporthivatal tanácstermében tartja szokásos továbbképző tanfolyamát. Kilenc sportágban 1500 fiatal küzd június 22—27. között Győr­ben a 13. úttörő-olimpia orszá­gos döntőjében. A nyugatnémet fiatalok ellen készülő magyar ifjúsági ököl­vívó-válogatottba meghívást ka­pott Abrók László, a Hajdú­hadházi Bocskai sportolója. Az Edzett ifjúság mozgalom keretében atlétikában, asztali­­teniszben, kézilabdában, labda­rúgásban és sakkban rendezett versenyt a berettyóújfalui járá­si KISZ-bizottság és a sportfel­ügyelőség. Asztaliteniszben Var­ga Gyula, illetve Matolcsi Ka­talin szerezte meg a győzelmet, sakkban Mező József és Száll Nóra, kispályás labdarúgásban az ELZETT férfi- és az ÁFÉSZ női csapata, kézilabdában ugyancsak az ELZETT férfi- és női együttese végzett az élen. Somogyi Anikó és Hajdú Ti­bor nyerte a püspökladányi já­rás serdülő asztalitenisz-sereg­szemléjét. Csapatban a Zala Ál­talános Iskola fiú- és leány­együttese végzett az első helyen. A Monte Carló-i nemzetközi teniszversenyen Taróczy vere­séget szenvedett az olasz Bara­­zuttitól. A legjobb négy közé az olasz versenyzőn kívül a svéd Borg, az argentin Vilas és a csehszlovák Rodes került. A fér­fipáros első fordulójában Ta­róczy az indiai Amitrajjal az oldalán vereséget szenvedett. A püspökladányi járás labda­rúgó tehetségkutató akcióját április 12-én, kedden délután négy órától tartják a PMÁV sporttelepén. Száztíz versenyző részvételével területi úttörő B-korcsoportú szabadfogású birkózóviadalt rendeztek Hajdúszoboszlón. A hajdú-bihari győztesek: Vári, Szabó, Juhász, Sáska (D. Sport­iskola), Fekete (Hajdúböször­mény), Elek (Kaba) és Alker (PMÁV). Járműjavító—MÁV Igazgató­ság 55:3­5. Barátságos sakkcsa­pa­tmérkőzés. A Vas megyei modellezőszö­vetség a vasvári tavon rendezte meg a rádió-távirányítású hajó­­modellek versenyét. Az Európa­­bajnokságra készülő válogatot­tak ellenőrző viadalán a debre­ceni Kiss István végzett az első helyen, csapatban az MHSZ debreceni klubja második lett. Az izraeli Maccabi Tel Aviv nyerte a férfi kosárlabda BEK- et, miután a döntőben 78:77 (39: 30) arányban győzött az olasz Varese ellen. Dzvonyár országos bajnok A fővárosban elkezdődtek a serdülő úszók országos bajnok­ságának küzdelmei. A fiú 100 méteres mellúszásban a debre­ceni Dzvonyár 1:13,48 perces idővel országos bajnokságot nyert. Nyíregyházán, a sátortetős uszodában ünnepi versenyt ren­deztek melyen debreceni fia­talok is rajtkőre álltak. Jobb eredmények. Lányok. 400 m úttörő vegyes­úszás: 2. Szentjóbi (D. Si.) 6:33,8. — 800 m úttörő gyors: 2. Szent­jóbi 12:03. — 4X100 m delfin ve­gyesváltó: 2. D. Sportiskola 6:33,9. Fiúk. 100 m gyermek mell: 1. Varga (DVSC) 1:15,7.­­ 200 m gyermek vegyesúszás: 1. Varga 2:31. — 100 m delfin pillangó, 2. Cinege (D. 81.) 1:35,2.­­ AD. Sportiskola váltói második he­lyezést értek el a 4X100 m béka gyorsban (6:44,4), a 4X100 m delfin vegyesváltóban (6:22,4) és a 4X200 m úttörő gyorsban (11:42).__________________ D. Volán-Báránd 6-0 (3-0) A megyei I. osztályú labdarúgí­ó-bajnokságért egy mérkőzést átszőttek szombaton délután, a D. Volán Debrecenben biztos győ­zelmet aratott a Báránd ellen. D. Volán-Báránd 6—0 (3—0). Volán-pálya, 50 néző, vezette Benke. D. Volán: Kövesligeti — Ács, Szoták J., Halász S., Halász A., Piroska, Kovács (Sáfrány), Bodnár, Boros, Szilágyi, Bujdosó J. — Báránd: Makai — Kovács I., Takács I., Csegedi, Tóth, Takács K., Mányi, Erdős, Mile, Dienes, Kungler. Hiába játszott lelkesen a Báránd — az akarat kevés volt, s ilyen arányban is megérdemel­ten győzött a D. Volán. Kiállítva: Csegedi. Góllövők: Szilágyi 3, Boros 2 és Piroska (11-esből). Jók: Bodnár, Szilágyi, Halász A., illetve Mile. — Ifjúsági: D. Vo­lán—Báránd 3—0 (2—0). (1-0). NB I: Salgótarján—II. Dózsa 2—1 (1-1). Salgótarján, 12 000 néző, v.: Lauber. Góllövők: Kajdi és Szoó, illetve Fazekas. Bp. Honvéd—Dunaújváros 1—1 (1-0). Kispest, 3500 néző, v.: Körös. Góllövő: Kozma, illetve Fajkusz. Ferencváros—Rába ETO 2—1 (1-1). Üllői út, 20 000 néző, v.: Müncz. Góllövők: Ebedli és Pogány (11- esből), illetve Mile. MTK-VM—ZTE 4—2 (1—2). Hungária út, 3000 néző, v.: Tompa. Góllövők: Takács (2), Borsó, Kiss, 111. Soos (2). Haladás VSE—VIDEOTON 1—1 0—1). Székesfehérvár, 5000 néző, ve­zette: Mohácsi. Góllövők: Király (11-esből), Végh. Kaposvár—SZEOL AK 2—0 Kaposvár, 6000 néző,­v.: Jaczi­­na. Góllövők: Zentai és Kiss. Tatabánya—Csepel 2—0 (1—0). Csepel, 1500 néző, v.: Szávó. Góllövők: Hegyi és Halász (11-esből) . Vasas—Diósgyőr 2—2 (1—1). Diósgyőr, 16 000 néző, vezette: Somlai. Góllövők: Kovács és Izsó (70. p), illetve Görgei és Fükő. Dorog—Békéscsaba 2—0 (1—0). Dorog, 3000 néző, v.: Maczkó. Góllövők: Kiss L. és Peszeki I. A táblázat állása a 24. forduló után 1. I. Dózsa 24 18 2 4 69—32 38 24 15 24 15 24 16 24 12 24 12 2. Ferencv. 3. Bp. Honv 4. Vasas 5. Haladás 6. MTK-VM 7. VIDEOTON 24 11 8. Rába ETO 24 11 9. DVTK 24 10 10. ZTE 24 8 11. Tatabánya 24 10 12. Békéscsaba 24 7 13. Kaposvár 24 7 14. SZEOL AK 24 6 15. D.­újváros 24 6 16. SALETC 24 7 17. Csepel 24 4 18. Dorog 24 3 57—22 36 4 38—27 35 6 70—33 34 7 39—29 29 9 39—34 27 9 49—35 26 10 37—33 25 2 12 30—38 22 5 11 31—33 21 1 13 38—42 21 7 10 28—37 21 5 12 26—33 19 6 12 22—50 18 5 13 28—44 17 3 14 30—55 17 8 12 25—40 16 6 16 18—57 10 KÉZILABDA Ózd—DHTE Szombaton délután a DMTE nagyerdei pályáján 200 néző előtt, Grandjean és Karsai bí­ráskodásával játszották le az Ózdi Kohász—DMTE férfi ké­zilabda NB I. B-s bajnoki mérkőzést. A játékidő első harmadában eső zavarta a játékot és a lab­dabiztonságot. A mérkőzést a vendégek azzal nyerték meg, 13-10 (9-7) hogy kapusuk, Bikki kitűnően védett és a támadásokban pontosabban lőttek. A DMTE játékosai előtt kemény volt az ózdi védőfal. Góldobók: Benei 5, Fekete 4, Vörös 2, Grácz, Jancsó, il­letve Rédl 3, Balló 2, Vadon 2, Kovács, Nádasdi és Orvos. Jók: Bikki és Benei, illetve Vadon. Mai sportműsor Asztalitenisz Élelmiszeripari szakközépis­kola tornaterme, 3 óra: Serdülő lányok, fiúk seregszemléje, a megyei szakszövetség rendezésé­ben. Birkózás Kinizsi utcai általános iskola tornaterme, 10 óra: Országos if­júsági szabadfogású verseny. Befejező küzdelmek. Kerékpár Kardos utcai Általános Iskola, 11 óra: Területi kritérium baj­nokság, hat korcsoportban, a megyei szakszövetség rendezésé­ben. Kézilabda , DVSC-pálya, 10.30 óra: DVSC— Nyíregyházi Tanárképző (női NB I., Farkas, Szőke L.). — Közúti pálya, 3.30 óra: D. Mű­anyaggyár—Ebes (női megyei, Anderkó), — 10 óra: D. Közút­­építők—D. Kinizsi (női NB II., Kiss .T., Rózsa), — 11.15 óra: D. Közútépítők—D. Kinizsi (női if­júsági, Anderkó). — MEDICOR- pálya, 9.15 óra: D. MEDICOR— Berettyóújfalui SE (férfi ifjú­sági, Gödény, Zavaczki), — 10.15 óra: D. MEDICOR—Berettyóúj­falui SE (férfi megyei, Gödény, Zavaczki). — BIOGAL-pálya, 9 óra: D. BIOGAL—Balmazújvá­ros (férfi ifjúsági, Harangi, Lő­­rincz). — Dózsa pálya, 8.30 óra: D. Dózsa—D. Sportiskola (női ifjúsági, Kapusi). — 9.20 óra: D. Dózsa—DVSC n. (női megyei, Kapusi). — Ybl-pálya, 8.30 óra: Ybl Miklós Műszaki Főiskola— D. Dózsa u. (férfi megyei, Kecskés, Szécsi). — DMTE pá­lyája, 10.18 óra: DMTE—D. Sport­iskola (férfi ifjúsági, Kecskés, Szécsi). Vidéken: Derecske—Nádudvar (9.15, férfi ifjúsági, Tóth), De­recske-Nádudvar (10.15, férfi megyei, Tóth), Hajdúnánás—D. Sportiskola (8.45, férfi ifjúsági, Mezei, Simon), Hajdúnánás— Hajdúdorog (9.45, férfi megyei, Mezei, Simon), Vámospércs— Püspökladány (10, férfi megyei, Bánkúti), Vámospércs—Püspök­ladány (9, férfi ifjúsági, Bán­kúti), Létavértes—Derecske (9.35, női Ifjúsági, Bagi, Bartos), Lé­tavértes—Derecske (10.20, női megyei, Bagi, Bartos), Nyír­­ábrány—D. Vörös Meteor (9, női ifjúsági, Meleska), Nyírábrány- D. Vörös Meteor (10, női me­gyei, Meleska), Püspökladány— D. BIOGAL (8.45, női Ifjúsági, Lámer), Püspökladány—D. BIO­GAL (9.30, női megyei, Lámer), Berettyóújfalu—D. MEDICOR (9, női ifjúsági, Nagy L. Erdei), Berettyóújfalu—D. MEDICOR (9.50, női megyei, Nagy L., Erdei). I Labdarúgás Vágóhíd utcai sporttelep, 15 30 óra: Debreceni VSC—Budapesti VSC (7, Krajnyák, Lénárt). NB II-es bajnoki mérkőzés. — Kini­zsi pálya, 9.30 óra: D. Kinizsi— Hajdúnánás (borsodi Jv., Kiss A., Orosházi). — DASE-pálya, 10 óra: DASE—Nádudvari Vö­rös Csillag (szabolcsi Jv. Pencz, Szabó L.). — Egyetemi pálya, 10.30 óra: DEAC—Sárrétudvari Bocskai (Takács I, Papp Z., Dalányi). Megyei I. osztályú bajnoki találkozók. Vidéken. Megyei I. osztály: Polgár—Derecskei Petőfi (15.30 Juhász Gy. Juhász L., Hosztafi), Kaba—Nyíradony (15.30, Dull Daróczi Z., Vári), Hajdúböször­ményi Bocskai—Balmazújvárosi Lenin TSE (15.30, Fazekas, Mé­száros, Kopjári), Püspökladányi MÁV Egyetértés—Hajdú Vasas (15.30, szolnoki jv., Lámer, Bachschütz), Hajdúdorog—Be­rettyóújfalui SE (15.30, Németi, Hunyadi, Bagi). — Megyei II. osztály: Monostorpályi—Bödön­­háti MEDOSZ (15.30, Radványi, Kalmár), Nagyrábéi Petőfi— Komádi (15.30, Demján A„ Ar­­nyos, Nagy Z.), Józsa—Bosszú­­pályi (15.80, Prétli, Túri, Szmol­­lár), Hajdúhadházi Bocskai—Bi­­harnagybajomi Dózsa (15.30, Kiss F., Kemecsei, Zám), Hajdúsám­soni Vörös Lobogó—Sáránd (15.30, Vadász, Nagy J.), Földes— Egyek (15.30, Pataki, Bujdosó), Hajdúbagos—Létavértesi Vörös Meteor (15,30, Szarka, Pellei, Kiss I.). Járási bajnokságok. Berettyóújfalui járás: Csökmő— Furta (15, Gyarmati), Mezősas— Szentpéterszeg (10, Bodnár), Darvas—Körösszegapáti (10, Koór), Magyarhomorog—Bihar­­keresztes (15, Mátyás), Újiráz— Zsáka (15, Háló), Berekböször­mény—Mezőpeterd (15, Molnár), Hencida—Körösszakál (15, Kor­mány, Tóth), Berettyóújfalui SE n.—Bedő (10, Tóth). — Derecs­kei járás: Tépe—Kokad (15, An­tal, Bíró), Kismarja—Bihartorda (15, Kovsis, Szentmiklósi, Erde­­lics), Szerep—Konyár (15, Szat­mári, Bende, Cseh), Sáp—Pocsaj (15, Kun, Oláh). — Debreceni já­rás: Nagyhegyes—Mikepércs (15, Zsupos, Kiss A.), Görbeháza— DEAC II. (14, Reix, Katona P.), Vámospércs—Bagamér (15, Ve­­zendi, Nagy I.), Nyírmártonfal­­va—Nyírábrány (15, Illyés, B. Nagy), Tiszacsege—Ebes (15, Tö­rök, Czifrák), Almosd—Fülöp (14, Dali, Krivács). Sakk Nádudvar, 9 óra: Nádudvari Vörös­zalag—DVSC. — K­ab. művelődési ház, 9 óra: Kaba— D. Honvéd Bocskai. — Hajdú­­böszörmény, 9 óra: Hajdúbö­szörményi Spartacus—Hajdúszo­boszlói Gázláng. Megyei csa­patbajnoki mérkőzések. Súlyemelés DMTE pályája, 10 óra: Serdü­lő versenyzők megyei sereg­szemléje, a megyei szakszövet­ség rendezésében. Megkezdődött a tavaszi idény a röplabda NB II-ben. A hajdú­­bihari együttesek az első for­dulóban egymás ellen mérkőz­tek. A férfiaknál a DEAC 3:0 arányban nyerte a DASE elleni főiskolai rangadót. Az újonc Hortobágyi MEDOSZ vereséggel mutatkozott be: 3:1-re kikapott a Hejőcsabai Cement csapatától. A nőknél a tavaly még D. Ta­nítóképző néven szereplő DMTE biztos, 3:0 arányú győzelmet aratott az NB II-be visszakerült D. Volán ellen. Ma, vasárnap idegenben mér­kőznek a hajdú-bihari röplabda­­csapatok. A párosítás: Hejőcsa­bai Cement—DASE, Szolnoki TITÁSZ—Hortobágyi MEDOSZ (férfi), Salgótarjáni BTC—DMTE, Miskolci Spartacus—D. Volán (női). Az MNK-ért: Nyíregyházi VSC—DMTE 3:0 (női) és DEAC— Hortobágyi MEDOSZ 3:0 (férfi). Hejőcsabai sánc Igyekszik megakadályozni a leütéshez ké­szülő hortobágyi játékos pont­szerzését (Fotó: Papp T.) A Debreceni Dohánygyár felvételre keres gyakorlattal rendelkező marós és esztergályos szakmunkásokat. Jelentkezni lehet a kép- és alkatrész­gyártási osztályon. SZÍNHÁZ­I TV • RÁDIÓ SZÍNHÁZ CSOKONAI SZÍNHÁZ Ma fél 3-kor Az élet vize, Rát­­kay-bérlet 1—2., este 7-kor Az élet vize, Vk­. Debrecenért bér­let 1—2. HUNGÁRIA KAMARASZÍNHÁZ Ma 3-kor Félbehagyott nők, bérletszünet, este 7-kor Félbeha­gyott nők, BIOGAL-bérlet 2. CSOKONAI SZÍNHÁZ VASÁRNAP BUDAPEST, 1. MŰSOR 8.59 Műsorismertetés. 9.00 Idő­sebbek is elkezdhetik ... Tévé­torna (ism.). 9.05 Csak gyerekek­nek! Kisfilm-összeállítás. 9.35 Té­véovi. Iskola-előkészítő tanfo­lyam. 10.00 Hírek. 10.05 Zsebtévé. 10.35 Gyere velünk, csináld ve­lünk! Játékos sportvetélkedő az NDK Tv műsorából, felvételről 11.10—12.00 Bartók: Szonáta két zongorára és ütőhangszerekre. 14.38 Műsorismertetés. 14.40 Ba­­lettsműsor. Román rövidfilm. 15.00 A tavasz 17 pillanata, 6. rész. (ism.). 16.10 Fiat—126—P. 16.30 Reklám. 16.40 Műsorainkat ajánl­juk. 17.05 A Magyar Televízió szabadegyeteme. A kettős spirál. 17.55 Fő a feje! Nyilvános vetél­­kedőműsor a Budapest-szállóból. 8. Politika. 18.25 Reklám. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Esti mese. 18.50 Idősebbek is elkezdhetik... Tévétorna. 19.00 A hét. 20.00 Hírek. 20.05 Majdnem baleset. Angol film (1962). 21.30 Sporthírek. 21.40 A kötészet nap­ja, 1977. Szeretném, ha szeretné­nek. (Az Ady-per 1908-tól 1929- ig.) 22.45 Hírek. POZSONY 8.45 Hírek. 9.00 Gyerekeknek. 10.30 A király születése. (Tévéjá­ték, 2. rész.) 11.50 Heti filmhír­adó. 12.20 Sétahangverseny. 12.50 Kárpátukrajnai tutajosok. 13.20 Vasárnap délután a klubban. 14.00 Dzsúdósok nemzetközi versenye. 15.00 A Csehszlovák Kupa döntő­je. Vízilabda-mérkőzés. 15.50 A rendőrség műsora. 18.30 Családi posta. 17.10 Revüműsor. 19.00 Hír­adó. 19.30 A vasárnap verse. 19.40 A harapófogó. (Bűnügyi film.) 21.00 Sporteredmények. 21.10 Ka­rel Gott énekel. 22.05 Pokoli fé­lelem. (Közv. a Szlovák Nemzeti Színházból.) BUKAREST 7.50 Gyermekfilm. 9.00 A falu életéből. 12.05 Vasárnapi album. 15.50 A tengerek titkaiból. Folyta­tásos film. 18.00 A képernyő a kicsinyeké. 18.20 A legkisebbek­nek. 18.30 Tv-híradó. 19.20 Ház a fák alatt. Francia—olasz film. 20.50 Vasárnapi vegyes. Szórakoz­tató műsor. 21.20 Tv-híradó, majd sport. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00—18.30 Műsorismertetés — Vasárnapi Jegyzet — Tisza-parti népdalok — Kabay, a patikus (ism.). — Abbától Zappáig. Dosz­­lop Miklós beatlexikonja — Sportról sportra, zenében. HÉTFŐ BUDAPEST, 1. MŰSOR 8.59 Műsorismertetés. 9.00 Idő­sebbek is elkezdhetik ... Tévé­torna (ism.). 9.05 Muzsikások. 3.30 Csak gyerekeknek! Kisfilm­­összeállítás. 10.05 Vakáció Meló­diában. Zenei vetélkedő gyere­keknek. 5. rész. 10.45 Kisdobos tornaverseny. 11.35—12.40 Palma de Mallorca-i dalverseny. Euro­­vízióátvétel. 15.53 Műsorismerte­tés. 15.55 „Egy kis kertet szeret­tem volna .. Beszélgetés Tö­rök Sándorral. 16.25 Reklám. 16.30 Magyarország—Görögország férfi kosárlabda-mérkőzés. Köz­vetítés Győrből. Közben: Moszk­va készül az olimpiára. Szovjet rövidfilm. 18.00 Utazás Dániában. Dán rövidfilm. 18.20 Nótaszó. 18.40 Hasznos mulatságok. Hl. Az ördög bibliája. 19.15 ..Sze­retnének”. József Attila verseit Jordán Tamás és a Sebő-együt­­tes adja elő. 19.35 Reklám. 19.45 Esti mese. 19.55 Idősebbek is el­kezdhetik ... Tévétorna. 29.00 Hírek. 20.05 Kaviár. Csiky Ger­gely—Fényes Szabolcs—Szenes Iván zenés vígjátéka, három fel­vonásban. A József Attila Színház előadása felvételről (14 éven fe­lülieknek!). 22.15 Hírek. POZSONY 9.00 Gyermekeknek. 9.45 Folk­lórműsor. 10.05 Cirkusz a cir­kuszban. 12.15 A hegedű és a cimbalom. 13.00 Hírek. 14.25 A ba­ráti hadseregek 6. téli szparta­­kiádja. 16.55 Tavasz Vajnoryban. 17.25 Tizennegyedik a sorban. 19.00 Híradó. 19.30 A riválisok. (Tévéjáték.) 20.50­ Köszöntünk, polgár! 21.15 Zenés műsor. 21.50 A Kozmosz mindennapjai. (Szov­jet dok.­film.) BUKAREST 15.05 Iskolatévé. 15.30 Magyar nyelvű adás. 18.05 Tavaszi riport. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv­­híradó. 18.50 Nemzetközi szemle. 19.10 Dalfesztivál. 19.35 Panorá­ma. 20.05 Csillagok alatt. Folyta­tásos regény. 21.00 Földünk Jö­vőjéről. 21.20 Tv-híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00—18.30: Műsorismertetés — Kikelet. Irodalmi összeállítás — Húsvéti kívánságok. KEDD BUDAPEST, 1. MŰSOR 8.59 Műsorismertetés. 9.00 Idő­sebbek is elkezdhetik ... Tévétor­na (ism.). 9.05 Szünidei matiné. Kisfilm-összeállítás. 11.40—12.10 Négy keréken Indiáig. Útirajz­­film-sorozat, VHI. (bef.) rész: Bombay kapujánál (ism.). 16.38 Műsorismertetés. 16.40 Hírek. 16.45 Halászat és vadászat. Kanadai rövidfilmsorozat, 10. rész: A fo­goly. 17.05 Postafiók 250. Takács Mari műsora. 17.20 Sakk-matt. 17.40 Napirenden a termékvál­tás. 18.05 Reklám. 18.10—19.15 Mindenki iskolája. 19.15 Esti me­se. 19.20 Idősebbek is elkezdhe­tik ... Tévétorna. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Önök kérték... A Televí­zió kívánságműsora a nézők leve­lei alapján. 21.20 Panoráma. Je­lenségek a világpolitikában. 21.40 Fiatalok órája. 22.40 Tv-híradó. 3. BUDAPEST, 2. MŰSOR 20.00 Műsorismertetés. 20.01 A Rosenberg házaspár. Francia Hu, 1. rész (ism.). 21.20 Tv-hír­­adó. 2. 21.40 Reklám. 21.45—22.45 szlám. Olasz filmsorozat, 1. rész: Utah határai (ism.). 15.05 Iskolatévé. 15.35 Angol nyelvoktatás. 16.05 Autóvezetők­nek. 17.00 A mezőgazdaság dol­gozóinak. 17.50 Kérdések és fele­letek. 18.20 A legkisebbeknek. 18.30 Tv-híradó. 19.05 Román színházi est. 20.45 Dokumentum­film. 21.00 Dalok. 21.20 Tv-híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Műsorismertetés — Hírek — Időjárás. 17.05 Weöres Sándor­­versek a Kaláka együttes feldol­gozásában. 17.10 15 perc gyermek­hangra. 17.25 A hajdúszoboszlói Gönczy Pál Általános Iskola gyermekkórusa énekel. Vezényel Hallay Gyula. 17.35 Lemezespolc. 17.40 A Camerata Hungarica együttes felvételeiből. 17.50 Egész­ségünk. Dr. Burik János: A nö­vényvédő szerek mérgező hatása. 17.55 Az Osmonds együttes sláge­rei. 18.00 Észak-tiszántúli króni­ka. 18.15 Bach-melvek az Eksep­­tion, a Swingle és a James Last együttes előadásában. 18.25—18.30 Hírösszefoglaló — Lapszemle — Műsorelőzetes. Április 11-én 7-kor bérletszünet. Lila ákác. Betonozókat, segédmunkásokat felveszünk Debreceni Építőipari Szövetkezet, Monostorpályi út 5—7. Üzemvezető. A SZALAG- ÉS ZSINÓRGYÁR HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI GYÁRA FELVESZ: érettségizett lányokat irodai munkára, lakatos szakmával rendelkező fiúkat segédmesteri munkakörbe, 14 éven felüli női dolgozókat, segédmunkásokat, takarítónőket. Jelentkezés: a gyár személyzeti előadójánál. Cím: Hajdúböszörmény, Kinizsi tér 5. KÖZLEMÉNYEK Értesítjük a városi vízvezeték­hálózatba bekapcsolt fogyasztóin­kat, hogy 1977. március 16. és április 26. között a városi vízhá­lózat mosatását végezzük. A mo­satás este kb. 21 órától reggel 5 óráig tart. Felhívjuk fogyasztóink figyelmét, hogy a mosatási idő alatt nyomásingadozással, illetve vízhiánnyal kell számolni, ezért a közölt időszakban a víznyomás­­tól függően üzemelő berendezé­seiket (bojlereket stb.) ne üze­meltessék. A mosatási idő alatt a vízvezetéki víz zavarossága vár­ható — vas- és mangánlerakódás kiválása, egészségre nem ártal­mas —, ezért előre is szíves el­­nézésüket kérjük. Azok a fo­gyasztók, akik a hálózati vizet technológiai célra használják, a mosatási időszakra a részükre szükséges áthidaló intézkedése­ket szíveskedjenek megtenni. Kérjük az ingatlantulajdonoso­kat, -kezelőket, hogy a belső víz­vezetékek mosatását március 16. és április 26. között végezzék el. Nyomásingadozás, esetleges víz­hiány, valamint a fogyasztók ré­szére teendő előzetes intézkedé­sek elmulasztása miatt s az abból származó károkért felelősséget nem vállalunk. Debreceni Vízmű és Gyógyfürdő Vállalat. (x) Értesítjük T. ügyfeleinket, hogy április 16—11-én 8 órától 14 óráig felvonójavító ügyeleti szolgálatot tartunk. Hibabejelentés a 11-503- as telefonszámon, vagy Debre­cen, Tanács utca 9—11. szám alatt. Finommechanikai Vállalat, Deb­recen. (x) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1977. ÁPRILIS 10.

Next