Hajdú-Bihari Napló, 1978. május (35. évfolyam, 101-127. szám)
1978-05-24 / 120. szám
Gáspár Sándor Svájcba utazott Gáspár Sándornak, a SZOT főtitkárának vezetésével a Svájci Szakszervezeti Szövetség (SGB) meghívására kedden szakszervezeti küldöttség utazott Svájcba. A SZOT és az SGB vezetői megbeszéléseket folytatnak a két ország szakszervezeteinek helyzetéről és feladatairól, valamint a nemzetközi szakszervezeti mozgalom időszerű kérdéseiről. A küldöttség üzemek és intézmények látogatása során ismerkedik a svájci dolgozók élet- és munkakörülményeivel, szociális ellátottságával. Megnyílt az ENSZ rendkívüli ülésszaka NEW YORK New Yorkban kedden este megnyílt az ENSZ-közgyűlés 10. rendkívüli ülésszaka, amely — a világszervezet történetében először — teljes egészében a leszerelés problémájának szenteli munkáját. Carlos Ortiz de Rozas nagykövet, az 54 tagú előkészítő bizottság elnöke jelentése keretében, mintegy 70 oldalas tervezetet nyújtott be, amely — elfogadása esetén — a leszerelési ülésszak záródokumentuma lesz. Ez az okmány, amelyet — a beterjesztett javaslatokkal — két kötetbe foglalt kétezer oldalas melléklet egészít ki, a következő hetekben megszabja az általános vita, majd a szövegező munka szerkezetitartalmi medrét. A rendkívüli ülésszaknak konszenzussal, tehát az összes küldöttség egyetértésével kell majd a záródokumentum végső formáját kialakítania. A megnyitó ülésen Kurt Waldheim, az ENSZ főtitkára mondott beszédet. Felhívta a figyelmet az emberiség „önpusztító kapacitásában” rejlő veszélyekre és arra, hogy az emberi és anyagi erőforrások ilyen arányú fegyverkezési felhasználása késlelteti és akadályozza a nyomor, az éhínség és a gazdasági egyenlőtlenség felszámolását. Síkraszállt egy olyan világ mellett, amelyben „inkább kevesebb, mint több fegyveren alapul a biztonság”. Az ENSZ főtitkára áttekintést adott a fegyverkezéskorlátozási megállapodásokról és a ma is folyó tárgyalásokról, de az elért eredményeket szerénynek minősítette és rámutatott, hogy a fokozódó fegyverkezési verseny egyre növeli a bizalmatlanságot és a feszültséget. „Ennek az ülésszaknak mindenekelőtt közös megértése kell jutnia az előttünk álló alternatívák tekintetében, és meg kell kísérelnie egy olyan akcióprogram kidolgozását, amely a legszélesebb nemzetközi elfogadásra számíthat” — mondotta a főtitkár. A csaknem hathetesre tervezett rendkívüli ülésszak elnökévé a jugoszláv Lazar Mojszovot választották meg, aki székfoglaló beszédében elsősorban az el nem kötelezett országok kezdeményező szerepét méltatta a leszerelési ülésszak összehívásával kapcsolatban. A mandátumvizsgáló bizottság megválasztása után szervezeti és ügyrendi kérdéseket tisztáztak, majd elfogadták a rendkívüli leszerelési ülésszak napirendjét. Az első munkaülés szerdán délután lesz. Ekkor hangzik el Veszelin Gyuranovics jugoszláv kormányfő, majd Walter Mondale amerikai alelnök beszéde. (MTI) Miniszteri megbeszélés a magyar NDK gazdasági együttműködésről Bíró József külkereskedelmi miniszter kedden fogadta Horst Söllét, a Német Demokratikus Köztársaság külkereskedelmi miniszterét, aki a BNV alkalmából érkezett Budapestre. A szívélyes eszmecserén megállapították, hogy a két ország gazdasági kapcsolatai töretlenül fejlődnek. Ezt mutatja a kétoldalú külkereskedelmi áruforgalom dinamikus növekedése is, amely ez évben — az elmúlt évi tényleges forgalomhoz képest — várhatóan meghaladja a 8 százalékot. Árucserénk az idén eléri az 1,3 milliárd rubelt. További fejlődés várható 1979—80-ban. Az 1981—85-ös tervperiódusra szóló együttműködést a tervkoordináció keretében készítik elő. Ebben a két ország egész népgazdaságát átfogó munkában a külkereskedelmi ágazat is aktívan részt vesz. A hosszú gyártási időt igénylő egyes nagyberendezések szállításáról már megkezdődtek a tárgyalások a két ország vállalatai és ágazati minisztériumai között. Horst Solle kedd délután elutazott Budapestről. (MTI) II. Erzsébet angol királynő hivatalos NSZK-beli látogatásának második napján délelőtt Hans-Dietrich Genscher külügyminisztert fogadta, majd részt vett azon az ebéden, amelyet Helmut Schmidt kancellár adott a tiszteletére. A két ország külügyminisztere a reggeli órákban második megbeszélését tartotta. Délután az uralkodó pár különvonattal Mainzba utazott, ahol egyebek között a Gutenberg-múzeumot kereste fel. Felvételünkön az angol királynő és férje Walter Scheel nyugatnémet államfővel 2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — 1978. MÁJUS 24. Polinszky Károly tárgyalásai Berlinben. Magyar oktatásügyi delegáció tartózkodik az NDK-ban. Képünk: Polinszky Károly magyar oktatásügyi miniszter (baloldalt a második) Margot Honeckerrel, az NDK oktatási miniszterével tárgyal. (Telefoto — ADN — MTI — KS) PERUI HELYZETJELENTÉS A munkabeszüntetés megbénította az ország életét Hivatalos adatok szerint 18 halott és több mint 50 sebesült a kétnapos perui általános sztrájk kedd esti mérlege. Mindez annak ellenére, hogy a hírügynökségek az egész országra kiterjedő munkabeszüntetés második napján „az erőszak csökkenéséről” számoltak be. A feszültség viszonylagos csökkenésének ellentmond az a tény, hogy a limai rádió kedden jóformán megszakítás nélkül hangoztatta: a rendfenntartó erők parancsot kaptak, hogy habozás nélkül lőjenek mindazokra, akik „megszegik a kijárási tilalmat, és incidenseket provokálnak”. Az általános mukabeszüntetés megbénította az egész ország életét. Limában, csakúgy mint más nagyobb városokban, nem nyitottak ki a bankok, a hivatalok, az üzletek, a gyárakban szünetelt a termelés, leállt a tömegközlekedés. A gyári munkások kilencven százaléka távol maradt munkahelyétől. RÖVIDEN HÁGA. Az Apró Antal vezetésével hivatalos hollandiai látogatáson tartózkodó magyar országgyűlési küldöttség kedden délelőtt tárgyalásokat folytatott K. H. Beyen külkereskedelmi államtitkárral. A megbeszéléseken megerősítették, hogy mindkét ország a gazdasági kapcsolatok fejlesztésére törekszik. BUDAPEST. A „Megkérdezzük a minisztert” sorozatban szerdán este Faluvégi Lajos pénzügyminisztert keresik fel a Magyar Televízió munkatársai. A 21 óra 35 perckor kezdődő műsorhoz a nézők délelőtt 10.00 órától az adás végéig a 176-611-es telefonszámon tehetnek fel kérdéseket. HAMBURG: Kedden Hamburgban véget ért a Német Szakszervezeti Szövetség XI. kongresszusa. Nagy szavazattöbbséggel újabb három évre Heinz Oskar Vettert választották meg a szervezet elnökének. Az eddigi két alelnököt ugyancsak megerősítették tisztségében. A kongresszuson Gáspár Sándornak, az SZVSZ elnökének, a SZOT főtitkárának vezetésével magyar küldöttség is részt vett. BUDAPEST. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának meghívására kedden Budapestre érkezett az Izraeli Kommunista Párt pártmunkásküldöttsége: Erlich Wolf, a párt ellenőrző bizottságának elnöke és Nimir Morcoss, a központi bizottság tagja. BUDAPEST: Maróthy László, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a KISZ KB első titkára kedden a főváros V. kerületébe látogatott. Hazaérkezett Athénból az MSZMP küldöttsége Hazaérkezett Athénból az MSZMP küldöttsége, amely Óvári Miklósnak, a Politikai Bizottság tagjának, a Központi Bizottság titkárának vezetésével részt vett a Görög Kommunista Párt tizedik kongresszusán. A küldöttséget a Ferihegyi repülőtéren Havasi Ferenc, a Központi Bizottság titkára fogadta. Gierek-Husák találkozó PRÁGA Edward Gierek, a LEMP KB első titkára, Gustáv Husáknak, a CSKP KB főtitkárának, Csehszlovákia köztársasági elnökének meghívására kedden baráti munkalátogatásra a lengyel határ közelében levő szlovákiai Poprád városba érkezett. Útjára elkísérte Piotr Jaroszewicz lengyel miniszterelnök is. A vendégeket a poprádi repülőtéren Gustáv Husák, Lubomír Strougal csehszlovák kormányfő, és Vasil Bilak, a CSKP KB titkára — a CSKP KB elnökségének tagjai — valamint más vezető személyiségek fogadták. (MTI) Brzezinski Japánban TOKIÓ Kedden Pekingből a japán fővárosba érkezett Brzezinski, az amerikai elnök nemzetbiztonsági tanácsadója. Tokiói partnereit tájékoztatja a kínai vezetőkkel folytatott tárgyalásairól, megvitatja velük az Egyesült Államok és Japán általános kapcsolatainak fejlesztésével és az ázsiai helyzettel összefüggő kérdéseket. Politikai megfigyelők szerint látogatása elősegítheti mind a japán—amerikai katonai együttműködés fokozását, mind pedig a japán— kínai közeledést. A belga ejtőernyősök visszavonása után a francia idegenlégió ejtőernyősei tovább gyilkolnak Zaire Shaba tartományában a Mobutu-rezsim szolgálatában Légiópolitika A francia idegenlégiót Párizs a kolonializmus hosszú évtizedein át egyetlen, meghatározott célra használta fel: arra, hogy „rendet csináljon” azokban a körzetekben, ahol valamiféle nyugtalanság ütötte fel a fejét. Algériában és Vietnamban még fő-, vagy legalábbis lényeges szerepet játszott a légió, a hírhedt ejtőernyősökkel, a párákkal karöltve. Aztán úgy tűnt, az idők változásának sodró folyama lassan alámossa ennek az elavult testületnek az alapjait és — a kolonializmussal párhuzmosan — elhal. Az utóbbi időben azonban mindinkább kiderült, hogy nem így történt, hogy a neokolonializmus akcióiban nem lényegtelen feladatok „megoldására” újra menetel a légió. Egységei fel-feltűnnek a szaharai szabadságharcosok, a csádi felkelők, majd most legutóbb a zairei felkelők elleni harcokban is. Ezekben a napokban a légiósok a shabai eseményekben játszottak főszerepet. A jelek szerint nemcsak a célok (francia és más monopóliumok érdekeinek védelme), hanem az eszközök és módszerek is változatlanok. A londoni pénzvilág tekintélyes lapja, a Financial Times nem éppen arról nevezetes, hogy támogatná a „felforgató cselekményeket”. Mégis ez a lap írja: „A légiósok és a pasák Zaire-ban különösen kitűntek kegyetlenségükkel. Az ember óhatatlanul az újra menetelő légióra gondol, amikor olvassa a hírt: Párizsban megnyílt a „francia-afrikai csúcsértekezlet”. „Francia-Afrika” a gyarmati idők kifejezése, ami nemzetközi jogi értelemben gyakorlatilag nem létezik többé — számos tartalmi vonatkozásban azonban — úgy tűnik — igen. A konferencia feladata nem is leplezett: az Afrikát sem elkerülő társadalmi-nemzeti felszabadító folyamatokkal szemben védelmezni a tőkés világ politikai-gazdasági érdekeit. A mostani párizsi csúcs bevallottan szeretné kiszélesíteni ezt a neokolonialista bázist. Egyrészt úgy, hogy a légiót bevetették a nem egykori francia gyarmat, de francia gazdasági érdekek változatlan színhelye, Zaire ellen. Másrészt úgy, hogy — nyilván párizsi ihletésre — egyebek között már Londonból is hallatszottak olyan hangok, amelyek szerint „közös nyugati fellépésre van szükség Afrikában”. Más kérdés, van-e, lehet-e bármilyen létjogosultsága a huszadik század harmadik harmadában bármilyen légiópolitikának ... Az olasz külkereskedelmi miniszter budapesti tárgyalásai Dr. Bíró József külkereskedelmi miniszter meghívására május 21—23-a között Budapesten tartózkodott dr. Rinaldo Ossola olasz külkereskedelmi miniszter. Tárgyalásokat folytatott Bíró Józseffel és Simon Pál nehézipari miniszterrel a két ország közötti gazdasági kapcsolatok, az árucsereforgalom és a kooperációk helyzetéről. Megállapították, hogy bár fejlődött az árucsereforgalom, de még sok lehetőség kínálkozik, amelyek jobb kihasználásában mindkét fél érdekelt. A miniszterek kölcsönösen ismertették országaik gazdaságának fejlesztési célkitűzéseit, és megállapodtak: az ilyen jellegű információcseréket folytatni fogják, hogy mindkét fél megismerhesse, a gazdaság mely területein vannak a partner számára bekapcsolódási lehetőségek. Olaszország érdekelt Magyarország ásványi kincseinek feltárásában, mivel ehhez megfelelő felkészültséggel, eljárásokkal, gépi berendezésekkel rendelkezik. A tárgyaló felek további együttműködés kialakítására látnak lehetőséget a vegyiparban, a gyógyszergyártásban, az élelmiszeriparban és a gazdaság egyéb ágazataiban. Nagy jelentőséget tulajdonítanak a közös fellépésnek a harmadik piacokon. Egyetértettek abban, hogy elő kell segíteni a két ország ipari és külkereskedelmi vállalatai közötti kapcsolatok fejlesztését. Faluvégi Lajos pénzügyminiszterrel a két ország bank- és rövid lejáratú finánchitelek megújításáról tárgyaltak. Ossola miniszter a Magyar Nemzeti Bank vezetőivel eszmecserét folytatott a nemzetközi pénzügyi helyzetnek a két országot érintő kérdéseiről. A miniszter látogatást tett a Külügyminisztériumban Rácz Pál államtitkárnál. Rinaldo Ossolát fogadta Huszár István miniszterelnök-helyettes. Az olasz miniszter kedden elutazott hazánkból. (MTI) Hazánkba érkezett a jemeni honvédelmi miniszter Ali Ahmed Nasszer Anter, a Jemeni Népi Demokratikus Köztársaság Nemzeti Frontja Egyesített Politikai Szervezete Központi Bizottságának tagja, a JNDK honvédelmi minisztere, Czinege Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter meghívására kedden, katonai küldöttség élén hivatalos, baráti látogatásra hazánkba érkezett. A delegációt a Ferihegyi repülőtéren Czinege Lajos, valamint a Honvédelmi Minisztérium katonai tanácsának tagjai, a néphadsereg több tábornoka, tisztje köszöntötte. Jelen voltak a Budapestre akkreditált katonai és légügyi attasék is. Czinege Lajos délután hivatalában fogadta Ali Antert, és megkezdődtek a Magyar Néphadsereg vezetői s a jemeni katonai küldöttség közötti hivatalos tárgyalások. (MTI) Ceausescu Hanoiban Nicolae Ceausescu, az RKP főtitkára, a Román Szocialista Köztársaság elnöke, kedden hivatalos baráti látogatásra Hanoiba érkezett. Ceausescu előzőleg Kínában és Koreában járt. A vietnami főváros Gia Lam repülőterén Le Duan, a Vietnami Kommunista Párt KB főtitkára vezetésével magasrangú párt- és állami vezetők fogadták a román vendégeket. A török miniszterelnök Brüsszelben Bülent Ecevit török miniszterelnök szerdán ötnapos „félhivatalos” látogatásra Brüsszelbe érkezett. Megbeszéléseinek fő célja, országa viszonyának „tisztázása” a NATO-val és a Közös Piaccal. Ecevit csütörtökön találkozik Roy Jenkinsszel, a Közös Piac bizottságának elnökével, akivel arról kíván tárgyalni, hogy vajon nem veszélyezteti-e a török mezőgazdaság érdekeit Görögországnak a Közös Piachoz történő csatlakozása. Ismét eltemették Chaplint A svájci városka temetőjében Chaplin özvegye, gyermekei és a helyi hatóságok néhány képviselőjének jelenlétében kedden a kora reggeli órákban ismét eltemették Charlie Chaplint, akinek koporsóját többhetes nyomozás után találták meg. A sírt most erős földalatti betonépítmény védi újabb sírrablás megelőzése érdekében.