Hajdú-Bihari Napló, 1978. május (35. évfolyam, 101-127. szám)
1978-05-06 / 105. szám
Leonyid Brezsnyev Bonnban Két és fél órás megbeszélést folytatott pénteken délelőtt Leonyid Brezsnyev, az SZKP KB főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnökségének elnöke Helmut Schmidt nyugatnémet szövetségi kancellárral. Leonyid Zamjatyin, a szovjet küldöttség szóvivője szerint a megbeszélés fő témája az volt, mit kell tenni, hogy a politikai enyhülést katonai enyhülés egészítse ki, milyen lépésekre van szükség a haderők és fegyverzet középeurópai csökkentéséről folyó bécsi tárgyalásokon az előrehaladás érdekében. Brezsnyev tájékoztatta a kancellárt a hadászati támadófegyverek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai tárgyalásokról, hangsúlyozva, hogy ma ez a legfontosabb kérdés a leszerelés terén. Klaus Bölling, az NSZK kormányának szóvivője kijelentette, hogy a megbeszélés igen intenzív, koncentrált, tárgyszerű, mindenképpen jó eszmecsere volt. A két államférfi valóban párbeszédet folytatott ezekről a fontos kérdésekről. Brezsnyev és Schmidt megbeszélésén csak a tolmácsok voltak jelen, a két ország külügyminisztere — Gromiko és Genscher — ezzel egyidőben különmegbeszélést folytatott egymással. Leonyid Brezsnyev kifejtette: ma a legfontosabb feladat az enyhülés megszilárdítása, a leszerelés megvalósítása, a fegyverkezési verseny megszüntetése, a világháborús fenyegetés kiküszöbölése. Mint Klaus Bölling bonni kormányszóvivő elmondotta, a szovjet—amerikai SALT- tárgyalásokkal kapcsolatban Schmidt kancellár hangsúlyozta: országa, bár nem atomhatalom és nem is kíván nukleáris fegyverek birtokába jutni, erősen érdekelt abban, hogy a nagyhatalmak mielőbb fontos haladást érjenek el e fegyverek korlátozása terén. Reményét fejezte ki, hogy hamarosan sikerül meg-oldani a még nyitott kérdéseket. A közép-európai haderő- csökkentési tárgyalásokkal kapcsolatban a nyugatnémet kormányfő leszögezte: személyes érdeke is fűződik ahhoz, hogy a nem túl távoli jövőben sikerüljön előbbre lépni a bécsi tárgyalásokon. A két államférfi megbeszélésén a leszerelési kérdésekről szólva röviden érintették a neutronfegyver problémakörét is. Mint Leonyid Zamjatyin elmondotta, a szovjet álláspontot erről a kérdésről Brezsnyev már korábbi állásfoglalásaiban kifejtette: A Szovjetunió elítéli a neutronfegyver gyártását és javasolja, hogy arról kölcsönösen mondjanak le. A tárgyalásokon röviden érintették Nyugat-Berlin problémáját is. Mindkét szóvivő nyomatékosan leszögezte: az eddigi megbeszéléseken ez a kérdés nem szerepelt központi témaként. Leonyid Brezsnyev aláhúzta, derűlátóan ítéli meg annak esélyeit, hogy a várossal kapcsolatos problémákat a négyhatalmi megállapodás alapján rendezni lehet. Schmidt kancellár megelégedéssel nyugtázta a szovjet államfő szavait. Leonyid Brezsnyev délben ebédet adott Walter Scheel elnök és Helmut Schmidt szövetségi kancellár tiszteletére Bad Godesbergben. Az ebéden mintegy másfélszáz vendég vett részt, köztük a nyugatnémet politikai és gazdasági élet vezető személyiségei, szakszervezeti vezetők. A szívélyes, baráti hangulatú ebéden, Leonyid Brezsnyev és Helmut Schmidt pohárköszöntőt mondott. *** Leonyid Brezsnyev este a gymnichi kastélyban a két kormánypárt vezetőivel tárgyalt, fogadta Hans-Dietrich Genschert, a szabaddemokrata párt elnökét, valamint Willy Brandtot, a szociáldemokrata párt elnökét. Leonyid Brezsnyev, az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnökségének elnöke pénteken Bonnban találkozott a nyugatnémet kormánykoalíciót alkotó két párt — a szociáldemokrata és a szabaddemokrata párt — parlamenti frakcióinak elnökével — Herbert Wehnerrel és Wolfgang Mischnickkel. A két nyugatnémet politikus kijelentette, hogy elégedett a Leonyid Brezsnyev és a Német Szövetségi Köztársaság vezetői közt folyó tárgyalásokkal. Mindketten hangsúlyozták, hogy továbbra is készek aktívan előmozdítani a moszkvai szerződésben meghatározott irányvonal folytatását. Leonyid Brezsnyev kiemelte azt a jelentős szerepet, amelyet a SPD és az FDP parlamenti képviselői töltenek be a szovjet—nyugatnémet kapcsolatok fejlesztésében. (MTI) Miniszteri találkozók Bonnban Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió külügyminisztere pénteken délelőtt Bonnban különmegbeszélést folytatott nyugatnémet kollégájával, Hans-Dietrich Genscherrel. A megbeszélésen nemzetközi kérdésekről és a két ország kapcsolatainak egyes területeiről volt szó. Ugyancsak pénteken délelőtt Nyikolaj Tyihonov, a Szovjetunió Minisztertanácsának első elnökhelyettese és Nyikolaj Patolicsev külkereskedelmi miniszter Otto Lambsdorff gazdasági miniszterrel tárgyalt a szovjet— nyugatnémet gazdasági kapcsolatokról, valamint a szombaton aláírandó 25 évre szóló gazdasági megállapodás részleteiről. Thököly-évforduló, népfront-dokumentumkötet Ülést tartott a megyei Honismereti-Helytörténeti Bizottság Május 5-én a debreceni Déri Múzeumban ülést tartott a Hazafias Népfront Hajdú-Bihar megyei Bizottsága mellett működő Honismereti és Helytörténeti Bizottság. Értékelték az 1977-es év munkáját, és vázolták az 1978-as év munka- és üléstervét. Az elmúlt évben a honismereti munka gerincét a Hortobágytól a Sárrétig című helytörténeti, honismereti vetélkedő szervezése és első szakaszának — a helyi kiállítások minősítésének — lezárása jelentette. A bizottság elvi irányítása mellett a megyei elnökség jóváhagyásával operatív csoport alakult a konkrét feladatok végrehajtására. A vetélkedő résztvevőinek felkészülését levéltári kutatási jegyzékekkel, ajánló bibliográfiával, tárgyi és anyagi eszközökkel segítette a bizottság. A bizottság tagjai aktívan bekapcsolódtak a Kossuth-évforduló szervezési és lebonyolítási előkészületeibe. Szeptemberben a társszervekkel együttműködve emlékülést rendeztek a megye tizenkét településén, ahol méltatták Kossuth történelmi jelentőségét, megkoszorúzták szobrait, emléktábláit. Az elmúlt évben is sor került — a megyei levéltári napok és a múzeumi hónap keretében — a megye szakkörvezetőinek, üzemi és lakóterületi krónikaíróinak továbbképzés jellegű fórumára. A bizottság tagjai kihelyezett ülésen ismerkedtek meg Komódi honismereti munkájával. Emellett szakmai segítséget nyújtottak a polgári helytörténeti és folklór napok megrendezéséhez. Az elmúlt év munkájának értékeléséhez tartozik, hogy a bizottsági ülések száma és a megjelenők aránya elmaradt a tervezettől. A feladatok közül az öntevékeny honismereti mozgalom támogatása, irányítása valósult meg a legsikeresebben. Mindezek figyelembevételével 1978-ban indokolt a testületi munka szervezettebbé és tartalmasabbá tétele. Folyamatossá kell tenni az együttműködést a különböző társszervekkel, és nagyobb figyelmet kell fordítani a szakkörvezetők továbbképzésére. Az év kiemelt feladata a Thököly-évforduló méltó megünneplése. Bekapcsolódik a bizottság a lakóterületi VIT-napok rendezvényeibe is. Az éves célkitűzések közül néhány már megvalósult az elmúlt hónapokban. Sikerrel befejeződött a Hortobágytól a Sárrétig utolsó szakasza, s a bizottság képviselői részt vettek az első országos üzemtörténeti konferencián. A további feladatok között szerepel a honismereti szakkörvezetők továbbképzése, valamint az országos tanácskozás mintájára az első megyei üzemtörténeti konferencia megszervezése az év utolsó negyedében. Dr. Bényei Miklós ismertette a „Népfrontmozgalom története Hajdú-Bihar megyében 1944-től napjainkig” című dokumentumkötet tervezetét. Töltési Imre, a HNF Országos Tanácsának munkatársa tájékoztatót adott az első országos üzemtörténeti konferencia munkájáról; dr. Dankó Imre ismertette az idén megrendezendő ifjúsági honismereti táborok tartalmi célkitűzéseit. Végezetül a honismereti mozgalomban kiemelkedő munkát végzett aktivistákat tüntettek ki. A bizottság emlékéremmel jutalmazta dr. Tóth Bélát, Vaskó Lászlót, Serflek Istvánt, dr. Bényei Miklóst és Terge Lajost. A plaketteket dr. Szendrey István, a bizottság elnöke adta át. 2 HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ - 1978. MÁJUS 6. Morét megölték? Aldo Moro olasz kereszténydemokrata pártelnök elrablói pénteken újabb, 9. számot viselő közleményükben arról tájékoztatták a közvéleményt, hogy befejezik a március 16-án (Moro elrablásának és az OKP támogatta Andreotti-kormány beiktatásának napja) elkezdett „harcukat” és végrehajtják a „nép ítéletét" túszukon. Megfigyelők megjegyzik: a „vörös brigádok” közleményének megfogalmazásából nem tűnik ki egyértelműen, hogy megölték volna Morót, de ennek ellenkezője sem. (MTI) Településfejlesztés és energiaellátás (Folytatás az 1. oldalról) sét. Ezzel az igénnyel került sor erre a mostani találkozásra is, amely az első ilyen jellegű rendezvény volt, de máris hozzájárult ahhoz, hogy a városrendezők, az építészek és az energetikai szakemberek közelíteni tudják elképzeléseiket. A konferencia zárásaként dr. Lőrinc Imre nyugalmazott államtitkár, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület elnöke köszönte meg a vendéglátó Debrecen város vezetőinek, a konferencia szervezőinek, hogy lehetőséget teremtettek a nagy fontosságú ülésszak megrendezésére. Kitüntetések a Vöröskeresztnél a világnap alkalmából A Magyar Vöröskereszt több mint egymilliós tagságának, a lakosság mind szélesebb körének cselekvő együttműködését kérjük a Vöröskereszt V. kongresszusa határozatainak végrehajtásához. Mindenekelőtt ezt jelenti számunkra a május8-i vöröskeresztes világnap idei jelszava, a „Csatlakozzon hozzánk” — mondotta Hantos János főtitkár azon az ünnepségen, amelyet pénteken tartottak a Vöröskereszt országos központjában, a közelgő világnap alkalmából. Megemlékeztek a mintegy 130 országot átfogó mozgalom megalapítója, Henry Dunant svájci író és publicista születésének 150. évfordulójáról is. Az ünnepségen — amelyen részt vett Vidovszky Kálmán, az MSZMP Központi Bizottságának alosztályvezetője és Medve László egészségügyi miniszterhelyettes — Gegesi Kiss Pál akadémikus, a Vöröskereszt elnöke kitüntetéseket adott át. A mozgalomban végzett kiemelkedő tevékenységükért 79-en kapták meg a Vöröskeresztes Munkáért kitüntetés arany fokozatát. Az idén harmadik alkalommal ítélték oda a Szociális társadalmi gondozásért emlékplakettet az egyedülálló idős emberek ellátásában öt évnél régebben közreműködőknek. Az emlékplakettet 21 -en kapták meg. (MTI) Strougal Moszkvában Pénteken munkalátogatásra Moszkvába érkezett Lubomír Strougal, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága Elnökségének tagja, csehszlovák miniszterelnök. A vendéget Alekszej Koszigin, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertanácsának elnöke fogadta. (MTI) Dr. Ladányi Józsa köszöntése Bensőséges hangulatú ünnepi tudományos ülést rendeztek május 5-én a Debreceni Orvostudományi Egyetemen dr. Ladányi Józsa nyugdíjas sebész professzornő 80. születésnapja alkalmából. Az ünnepségen megjelent Pataki György, a Debrecen városi Pártbizottság titkára. Az ünnepi gyűlésen először dr. Leövey András rektorhelyettes, az egyetem állami és pártvezetése nevében köszöntötte az első magyar sebész professzornőt, majd díszes emlékplakettet nyújtott át az ünnepeltnek. A Magyar Sebész Társaság nevében dr. Stefanits János egyetemi tanár, a Hazafias Népfront megyei bizottsága nevében dr. Kolozsvári Lajos, a Hajdú-Bihar megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának titkára, a Hazafias Népfront megyei bizottságának alelnöke üdvözölte dr. Ladányi Józsát. Ezt követően a professzornő egykori tanítványai közül többen tudományos előadást tartottak. Elítélték a győri öntödei robbanás felelőseit Befejeződött Győrött az április 17-e óta tartó tárgyalássorozat az 1978. január 4-i győri öntödei robbanás ügyében. A Győri Megyei Bíróság dr. Szabó Győző tanácsa pénteken ítéletet hirdetett a 9 ember halálát okozó bűnügyben. A bíróság halált okozó gondatlan veszélyeztetés bűntette miatt marasztalta el Molnár Albert művezetőt, Hegyi Lajos üzemvezetőt, Bognár Ernő termelési intézőségi osztályvezetőt és Kövecs Miklós főművezetőt. Ezért Molnár Albertet 3 év és 8 hónap, Hegyi Lajost két év és hat hónap, Bognár Ernőt ugyancsak két év és hat hónap, Kövecs Miklóst pedig egy év és hat hónap szabadságvesztésre ítélte. Kövecs Miklós büntetésének végrehajtását a bíróság 3 évi próbaidőre felfüggesztette. A bíróság az első három vádlottat négy-négy évre, a negyedrendű vádlottat három évre foglalkozásának gyakorlásától is eltiltotta. Az ítélethirdetés után az ügyész súlyosbításért, a vádlottak és védőik pedig enyhítésért fellebbeztek. (MTI) KÖZÉLETÜNK hírei MAGYAR SZAKSZERVEZETI KÜLDÖTTSÉG HANOIBAN Ligeti Lászlónak, a SZOT alelnökének vezetésével pénteken Hanoiba érkezett a magyar küldöttség, amely részt vesz a vietnami szakszervezetek május 8-án megnyíló IV. kongresszusán. HAZAÉRKEZETT KUBÁBÓL A NŐKÜLDÖTTSÉG Erdei Lászlónénak, a Magyar Nők Országos Tanácsa elnökének vezetésével hazaérkezett Kubából az a magyar küldöttség, amely részt vett a szocialista országok nőmozgalmi vezetőinek Havannában tartott tanácskozásán. BÚCSÚLÁTOGATÁS Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke búcsúlátogatáson fogadta Senkuro Saikikt, Japán rendkívüli és meghatalmazott nagykövetét, aki végleg elutazott Budapestről. KINEVEZÉS A kohó- és gépipari miniszter Garai Vilmost, a Csepel Vas- és Fémművek eddigi vezérigazgató-helyettesét kinevezte a vállalat vezérigazgatójává. Pénteki beiktatásán részt vett Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titkára és Csépányi Sándor miniszterhelyettes. GYENES ANDRÁS HAZAÉRKEZETT BULGÁRIÁBÓL A Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának meghívására május 4-én és 5-én Gyenes András, az MSZMP KB titkára látogatást tett a Bolgár Népköztársaságban. Megbeszéléseket folytatott Dimitr Sztanisevvel, a BKP KB titkárával. Gyenes András pénteken hazaérkezett Budapestre. ÜDVÖZLŐ TÁVIRAT Losonczi Pál, az Elnöki Tanács elnöke és Lázár György, a Minisztertanács elnöke táviratban fejezte ki jókívánságait Nur Mohammed Tarakinak, az Afganisztáni Demokratikus Köztársaság forradalmi tanácsa elnökévé és kormányfőjévé történt megválasztása alkalmából. RÖVIDEN . RÖVIDEN . RÖVIDEN Menahem Begin izraeli kormányfő csütörtökön az Egyesült Államokban tett „adománygyűjtő” körútjának utolsó állomására, New Yorkba érkezett. Hua Kuo-feng, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának elnöke, a kínai államtanács elnöke pénteken reggel hivatalos baráti látogatásra a Koreai Népi Demokratikus Köztársaságba érkezett. A Mexikóvárosban tartózkodó Cyrus Vance, amerikai külügyminiszter csütörtökön megkezdte tárgyalásait mexikói kollégájával, Santiago Roel Garciával. Walter Mondale amerikai alelnök pénteken kétnapos hivatalos látogatásra Dzsakartába érkezett. A mexikói szövetségi választási bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy felveszi a Mexikói Kommunista Pártot az országban 1979-ben tartandó általános választásokon induló pártok listájára. A „vörös brigádok” pénteki közleménye után összehívták az olasz szakszervezetek válságstábját. A szakszervezetek vezetősége felhívást intézett az ország lakosságához: szigeteljék el a terroristákat, és egyértelműen ítéljék el akcióikat. Rendszeres légijárat nyílt Peking és Belgrád között. A kínai CAAAC légiforgalmi társaság első gépe csütörtök délután érkezett meg a jugoszláv fővárosba , fedélzetén a kínai politikai és kulturális élet számos tekintélyes személyiségével. Az Egyesült Államok újabb harci repülőgépeket ad el Thaiföldnek és további gazdasági segélyt nyújt az országnak — hangsúlyozta pénteki bangkoki sajtókonferenciáján Walter Mondale, az Egyesült Államok alelnöke. A thaiföldi vezetőkkel folytatott tárgyalások eredményeit öszszegezve Mondale látogatását „rendkívül sikeresnek” nevezte.