Hajdú-Bihari Napló, 1978. december (35. évfolyam, 284-307. szám)
1978-12-31 / 307. szám
rtJAI EGYESÜLJETEK. Kevesebb takarmányból több húsz Takarmányozási mintamegyék az országban Az állattenyésztés és hizlalás költségeinek mintegy 70—80 százalékát a takarmányozás költségei teszik ki. A Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium felmérése szerint ebben az évben a mezőgazdasági nagyüzemek túl sok abraktakarmányt használtak fel. Országosan 1 kiló marhahús előállítására 5 kilogramm; 1 liter tej termelésére 51,6 deka; 1 kiló élő sertés előállítására4,35 kiló; 1 kiló broilercsirke termelésre 2,56 kilogramm volt az abrakfelhasználás a felmért közel ezer üzem adatai alapján. Hajdú-Bihar megye is az igen jelentős állattenyésztő, húskibocsátó megyék közé tartozik, s nem mindegy, hogy a takarmánygazdálkodásban, felhasználásban milyen eredményeket érnek el a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok. Ha az egyes állatfajoknál csak néhány dekával sikerülne csökkenteni az egy kiló hús termelésére felhasznált takarmányt, már akkor is jelentősen javulna a gazdaságosság, ugyanabból a mennyiségből még több húst, illetve állati terméket lehetne előállítani. Érdemes elgondolkodni például azon, hogy 1 kiló broilercsirkét — az átlagosnál jóval több — abrakfelhasználással termeltek Hajdú-Bihar megyében is a polgári Táncsics, a berettyóújfalui Dózsa, a görbeházai Béke, a nyíradonyi Kossuth, a tiszacsegei Béke, a nagyhegyes Vörös Október, a hajdúhadházi Bocskai Termelőszövetkezetben. Ezekben a nagyüzemekben az elmúlt évben 1 kiló broilercsirkét 3 kiló feletti abraktakarmányból állítottak elő és így már az is nyilvánvaló, hogy ezekben a termelőszövetkezetekben miért volt ráfizetéses ez az ágazat, illetve miért nem hozta meg a megfelelő nyereséget. Ez év tavaszán takarmánygazdálkodási mintamegyék jöttek létre az országban, s ezek közé tartozik Győr, Heves, Szolnok és Zala megye. Ezek a megyék — a tájegység adottságainak megfelelően — a takarmánygazdálkodás teljes körére kiterjedően olyan fejlődést szeretnének elérni, amivel jelentősen javíthatják az állattenyésztés hatékonyságát és a tapasztalatcserék bemutatási igényét is kielégítik. A kitűzött célok elérése érdekében igénybe veszik a társadalmi szervek és a megyében működő oktatási és kutató intézmények segítségét is. Munkájukban részt vesznek a megyei tszszövetségek, a takarmányozási és állattenyésztési felügyelőségek és az állategészségügyi állomások. Jó lenne, ha ezeknek a megyéknek a tapasztalatai alapján Hajdú- Bihar megye mezőgazdasági nagyüzemei is előrelépnének 1979-ben a takarmányfelhasználás javításában és gazdaságosabbá tennék az eddigieknél is az állattenyésztést, a hizlalást. Házgyári sablonok exportra Az Építőgépgyártó Vállalat debreceni alkatrészgyára és a balmazújvárosi üzemegysége évek óta gyárt házgyári sablonokat csehszlovák megrendelőknek és a hazai építőipari vállalatoknak. 1978- ban a csehszlovák partnereknek 26 millió forint értékű terméket és alkatrészt állítottak elő. A napokban az exportra kerülő sablonok műszaki ellenőrzésére a debreceni gyárba érkezett a kassai PREFA cég főkonstruktőre és főmechanikusa, akik látogatást tettek a balmazújvárosi üzemegységben is. A külföldi szakemberek az ellenőrzés után elismerőn szóltak a termék minőségéről és a két vállalat kapcsolatáról. Elmondták, hogy a már kiszállított és felhasznált sablonok kiválóan alkalmasak betonelemek gyártására, hiszen szakszerűen készítették el azokat, méretpontosságuk jobb, mint a tervben előírtak. A hazai építőipari vállalatoknak 25 és fél millió forint értékű sablont gyártott a két hajdúsági üzem. A termékeket a Hajdú, a Veszprém, a Borsod, a Bács megyei Állami Építőipari Vállalatok vették át, valamint a Mélyépítő Vállalat, ők is elégedettek az ÉPGÉP termékeinek minőségével és a szállítások pontosságával, amit az is bizonyít, hogy több építőipari vállalat írásban mondott köszönetet a jó munkáért. BOLDOG ÚJ ÉVET. Ilyenkor a kéményseprők a legnépszerűbbek a pesti utcán HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon kiadó: dr. Szabó Imréné — Tel.: Mit épít a Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat 1979-ben? A Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat 1979-ben másfél milliárd forint összegű építésszerelési munkát és 900 millió forint összegű ipari termelést kell hogy elvégezzen. Az építésszerelési feladatoknak — az előző évekhez hasonlóan — több mint felét a lakásépítés és a kommunális beruházások kivitelezése teszi ki. Jelentős feladat lett a tervezett 1815 lakás megépítése, illetve átadása, amihez három 200 személyes óvoda, két 120 személyes bölcsőde és 36 iskolai tanterem átadása is csatlakozik. A vállalat 1979-ben 1715 lakás építését kezdi meg úgy, hogy annak átadására a következő évben, tehát 1980-ban kerül sor. Az új induló építkezések közül érdemes kiemelni, illetve megemlíteni az 500 személyes szakmunkástanuló-otthon építkezését, a Debreceni Orvostudományi Egyetem beruházásait, az ÉPGÉP balmazújvárosi telepének, valamint a BIOGAL Gyógyszergyár bővítését, illetve rekonstrukciós munkáit. (Fotó: Kőszeghy) HUNGÁRIA KAMARASZÍNHÁZ Ma 7-kor Ma éjjel megnősülök, bérletszünet. Hétfőn 7-kor Ma éjjel megnősülök,Rátkay-b. TV VASÁRNAP BUDAPEST, 1. MŰSOR 8.59 Műsorismertetés. 9.00 Idősebbek is elkezdhetik .. . Tévétorna (ism.). 9.05 Játsszunk együtt! 10. Dámajáték (ism.). 9.15 HANGoskodó. Zenei játéksorozat gyerekeknek. V. rész. 9.45 Együtt a gárda. III. Tűzoltó úttörőgárdisták. 9.55 Hírek. 10.00 A nagy állatszelidítő. Szovjet ifjúsági film. 11.10—12.45 A bűvös erdő. Mesejáték két részben. 14.03 Műsorismertetés. 14.05 Mogador lakói. Francia filmsorozat. xni/8. rész. 15.00 Savaria ’78. Közvetítés Szombathelyről, a nemzetközi táncverseny és magyar bajnokság gálaműsorából. 15.55 Pergő képek. Amatőr filmesek műsora. 16.25 DAC , azaz Dél-alföldi Crónika. 16.40 Reklám. 16.50 Műsorainkat ajánljuk. 17.15 Szuperbola... A Parabola szilveszteri különkiadása. 17.55 Most mutasd meg! Rendhagyó vetélkedő. 18.25 Reklámújság. Szilveszteri különkiadás. 18.35 A Közönségszolgálat tájékoztatója. 18.40 Esti mese. 18.50 Idősebbek is elkezdhetik ... Tévétorna. 19.00 A hét. 20.00 Hírek. 20.05 Kojak. Amerikai filmsorozat. Teljes kártalanítás. Kb. 20.55 BUCK — 1979 10.00 Himnusz. 0.05—kb. 2.00 Éjfél után . . . Válogatás az óév legsikeresebb könnyűzenei műsoraiból. BUDAPEST, 2. MŰSOR 19.59 Műsorismertetés. 20.00 Hírek. 20.05 Csodálatos élet. Angol zenés film (1964). 21.25 Zenés Tv-színház. Huszka Jenő: Bob herceg. Operett (ism.). 22.50 Bűvészcirkusz. 23.40 Könynyűzenei összeállítás. 0.00 Himnusz. POZSONY, 1. MŰSOR 8.15 Gyerekeknek. 9.00 Zenés gyermekműsor. 10.00 Kórház a város szélén (ism.). 11.00 Műsorajánlat. 11.30 Szilveszteri műsor SZÍNHÁZ • TV kicsinyeknek és nagyoknak. 12.30 Chaplin. 14.00 Katonák műsora. 14.40 Rajzfilmek. 15.20 Zenés műsor. 16.10 Filmmúzeum. Cseh filmvígjáték. 17.45 Esti mese. 18.00 Szórakoztató műsor. 19.00 Népi dalok. 19.40 Tévévígjáték. 20.25 Zenés szórakoztató műsor. 21.00 Szilveszter, 1978. Szórakoztató műsor. 24.00 Üdvözöljük az új évet!0.10 Barátaink üdvözletei. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00—18.30 Mindenki fújja... Szilveszteri helyszíni közvetítés riporterek, tudósítók, de leginkább rádióhallgatók közreműködésével, akik az ünnepi készülődés közben a telefont is felvehetik, hogy ötletet adjanak és tanácsot kérjenek esti programjukhoz. Telefonszám: 11-141. A jelszó: Mindenki fújja! HÉTFŐ BUDAPEST, 1. MŰSOR 9.53 Műsorismertetés: 9.55 Idősebbek is elkezdhetik . . . Tévétorna (ism.). 10.00 Cézár. Svéd rövidjátékfilm 10.25 Zsebtévé (ism.). 10.55 A három rabló. Tévéjáték gyerekeknek. 12.15— 13.25 Újévi koncert Bécsből. Közvetítés a Musik vereinsaalból. 14.27 Műsorismertetés. 14.30 Magyar rövidfilmek a képernyőn. 15.15 Peggy Fleming és a Holiday on Ice. 16.05 Estély habfürdővel. Amerikai film (1968). 17.40 Lehet egy kérdéssel több? Rendkívüli különkiadás. 18.20 Szilveszter éjszakája. Epizódok Petőfi Sándor Az apostol című költeményéből. 18.40 A Kubai Köztársaság nemzeti ünnepén. 19.20 Reklám. 19.25 Esti mese. 19.35 Idősebbek is elkezdhetik . .. Tévétorna. 19.45 Újévi köszöntő. Elmondja Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának elnöke. 20.00 Hírek. 20.05 Derrick. NSZK bűnügyi tévéfilmsorozat. Az óriási ötlet. 21.00 Hullámzó vőlegény. Tévéjáték. 22.30 Hírek. BUDAPEST, 2. MŰSOR 19.59 Műsorismertetés. 20.00 Hírek. 20.05 Dvorzsák: IX. (Újvilág) szimfónia. 21.00—22.55 Arany idők, finom emberek. NDK tévéfilm. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Újévi jegyzet — Értelemmel, érzelemmel. Riportműsor — A nyíregyházi stúdió népzenei felvételeiből. 18.00— 18.30 Sportról sportra, zenével. KEDD BUDAPEST, 1. MŰSOR 16.33 Műsorismertetés. 16.35 Hírest. 16.40 Légpárnás hajóval keresztül Nyugat-Afrikán. Angol filmsorozat. III/1. rész: Szenegáltól a Nigerig (ism.). 17.15 Melyiket az ötezerből? pályaválasztási műsor gyerekeknek. A bútorasztalos. 17.30—18.35 Mindenki iskolája. 18.35 Egészségünkért. Az Országos Egészségnevelési Intézet műsora. 18.40 Űrkorszak. A Horizont szerkesztőség műsora. 19.05 Reklám. 19.10 Esti mese. 19.20 Idősebbek is elkezdhetik.. . Tévétorna. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Az Onedin család. Angol tévéfilmsorozat, XV/1. rész: Szabadon fúj a szél. 20.50 Művészeti magazin. 21.45 Sport ’78. Visszapillantás az év nagy sporteseményeire. 22.45 Tv-híradó 3. BUDAPEST, 2. MŰSOR 20.00 Műsorismertetés. 20.01 A Budai Parkszínpad vendégei voltak. A Kubai Nemzeti Folklóregyüttes műsorából. 20.30 Szuperbola. A Parabola szilveszteri különkiadása (ism.). 21.10 Reklám. 21.35—22.25 Én, Prenn Ferenc. Tévéfilm, L.rész (ism.). (16 éven felülieknek!) A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 17.00 Hírek — Lapszemle — A nyíregyházi Zenit együttes játszik — Tizenöt perc gyermekhangra. Életem döntő éve. Riporter: Gönczi Mária — Lemezespolc. Zenés műsor újdonságokról — Egészségünk. Dr. Medgyessy Erzsébet a gyermekkori vesebetegségekről — Olasz slágerek. 18.00—18.30 Észak-tiszántúli krónika — Enrico Morricone műsora — Hírösszefoglaló — Műsorelőzetes. HÍREK 1978. december 31., vasárnap Szilveszter napja. A Nap két 7.32 — nyugszik 16.02 órakor. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Szokatlanul enyhe volt az év utolsó előtti napja, szombaton a déli órákban Budapesten 8—9 fokra melegedett fel a levegő. Vasárnapra a hidegfront kerekedik felül, s jócskán lehűl majd a hőmérséklet nálunk is. Ennek nyomán végső soron hideg, esetleg hózáporokkal tarkított szilveszternek nézünk elébe. (MTI) MŰVÉSZ-MUNKÁS TALÁLKOZÓ. A Volán 6. számú Vállalat könyvtárában január 5-én, pénteken délután 3 órakor Szilágyi Elek festőművésszel találkoznak az üzemi tárlat látogatói. KILENC NAGYBERUHÁZÁS KÉSZÜL EL JÖVŐRE. Közülük kettő megyénkben található: teljes kapacitással dolgozik az MGM, csaknem 500 berendezést állítottak üzembe, 1979-ben 23,4 millió darab csapágy készül itt a tervek szerint. Túljutottak a beruházás 80 százalékán a kábai cukorgyár lengyel építői, szeptemberben fogadhatja az üzem az első cukorrépaszállítmányokat, melyekből naponta 650—700 tonna cukor készül. ÚJ KÖNYVEK: Cisneros versei — Rousselot: Kecses viperák (Napjaink költészete) — Maszudzsi: Fekete eső (dokumentumregény) — Krleza: Bankett Blitvában (regény) — Harci dal három ütemben (kubai elbeszélések) — Oates: Norman és a gyilkos (válogatott elbeszélések) — Traven: Makrancos hölgy Mexikóban (válogatott elbeszélések) . ELŐADÁS: Fekete János, a Magyar Nemzeti Bank elnökhelyettese január 2-án, kedden délután 3 órától előadást tart Debrecenben külkereskedelmi mérlegünkről a megyei művelődési központban. MÚZEUMI NYITVA TARTÁS. A Hajdú-Bihar megyei Múzeumi Szervezet valamennyi múzeuma és kiállítóhelye december 31-én 15 óráig nyitva tart. 1979. január 1-én, hétfőn zárva lesznek, majd január 2-án újra várják látogatóikat a múzeumok. ÉVFORDULÓNAPTÁR Száz évvel ezelőtt, 1878. december 31-én született és 1937- ben halt meg Horacio Quiroga uruguayi elbeszélő, regényíró és költő, Latin-Amerika egyik legnagyobb novellistája. Élete nagy részét Argentínában töltötte, diplomáciai szolgálatban állt, majd tanár volt Buenos Airesben, de erdőkitermeléssel, gyapotültetvénnyel is megpróbálkozott. 1937-ben önkezével vetett véget életének. Első kötete — A korallzátonyok — 1901-ben jelent meg, verseket és prózát egyaránt tartalmazott. Versei formai megújhodást hoztak az uruguayi költészetben. Prózája kezdettől erősen Poe hatását tükrözi. Elbeszélések szerelemről, őrületről és halálról címmel 1917-ben megjelentetett novelláskötetének darabjai hol líraian érzelmesek, hol megrendítően drámaiak, hol pedig hátborzongatóan titokzatosak. A szerző szerette, jól ismerte és sokszor leírta a természetet, az erdőt. Műveiben hitelesen tudta megeleveníteni a vad amerikai tájat, például a Mesék az őserdőről című könyvében, amely gyermekeknek szól, s amelyben — Kipling meséihez hasonlóan — az állatok az ember egyenrangú társai. Legismertebb regényei az Anaconda, A puszta és az Elmúlt szerelem. „Edzett Ifjúságért” pályázat A X. forduló kérdései 1. Mettől meddig tart az „Edzett Ifjúságért” tömegsportmozgalom egy mozgalmi éve? 2. Régebbi turisztikai mozgalom, de célkitűzése ma is időszerű. Mi a neve? 3. Hol vannak az Express saját szállodái? 4. Debrecenben is van „Sóhajok hídja”. Melyik nevezetes épületben? 5. Melyek az Express lengyel ifjúsági partnerének irodái? FILMANKÉT. Ember Judit Fagyöngyök című filmjét január 18-án 9 órakor mutatják be a debreceni Híradó moziban. A vetítést ankét követi a rendezőnő részvételével. JUTALOMSORSOLÁS. A lottó decemberi jutalomsorsolását szerdán rendezi a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság. A húzáson az 52. játékhét szelvényei között minden eddiginél több, összesen 1330 tárgynyereményt sorsolnak ki. Főnyeremény két Lada és egy Trabant személygépkocsi. LOTTÓTÁJÉKOZTATÓ. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint az 52. játékhéten öttalálatos szelvény nem volt. Négytalálatot ért el 130 fogadó, nyereményük egyenként 57 423 forint. A 8513 háromtalálatos szelvény 438, a 229 876 darab kéttalálatos szelvény pedig 20 forintot ér. KÓRUSMUZSIKA: A nyírbátori ÁFÉSZ vegyes kara lép fel január 7-én, vasárnap délelőtt 11 órakor a Déri Múzeumban. Vezényel: Szabolcsi Miklós. KÖZLEMÉNYEK A HAJDÚ - BIHAR MEGYEI TANÁCS GYÓGYSZERTÁRI KÖZPONTJA értesíti a lakosságot, hogy 1979. január 1-től a Debrecen, Dj Elet parki gyógyszertár éjszakai ügyeletét megszüntetjük és helyette a vénkerti lakótelepi gyógyszertárba helyezzük át (Debrecen, Ibolya u. 21. sz.). A vénkerti gyógyszertár ügyeleti rendje a következő: hétfőpéntek: 19 órától reggel 8 óráig, szombat 13 órától vasárnap reggel 8 óráig. Vasárnap: 20 órától hétfő reggel 8 óráig ügyeleti szolgálatot tart. A debreceni állandó ügyeletes (Debrecen, Széchenyi u. 1. sz.) alatti, valamint a dobozi lakótelepi (Debrecen, Tanács u. 11. sz. alatti) gyógyszertárak ügyeleti szolgálata továbbra is változatlan. (x) Áramszünet lesz január 5-én, pénteken 8—12-ig a Dobozi utca páros oldalán a 4. számtól végig; 8—15-ig a Domb, Monti ezredes utca, Öt malom, Lőrincz pap; január 8-án, hétfőn és 9-én, kedden 8—16-ig a Lőrincz pap; január 11-én, csütörtökön és 12- én, pénteken 8—16-ig a Csokonai utcán. (x) ■negyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Onosi László — Főszerkesztő-helyettes: Buda István, Szerkesztőség: Debrecen, Megyei Lapkiadó Vállalat, Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72, 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős a postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 20 forint — Index 25 027 — ISSN 9133—105’ — Debrecen — Felelős vezető: Benkő István