Hajdú-Bihari Napló, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)
1979-03-15 / 62. szám
Korszerűbb felvevőhelyek, gépkocsi a szakembereknek Javul a megyében a lakáskarbantartó és hibaelhárító szolgáltatás A lakáskarbantartási és hibaelhárítási szolgáltatást végző ipari szövetkezetek munkájáról, s 1979. évi terveiről beszélgettünk a közelmúltban Tóth Tiborral, a megyében tevékenykedő szövetkezeti társulás ügyintézőjével, Kányási Lajossal, a Debreceni Szakipari és Kislakásépítő Szövetkezet elnökével, Gál András főkönyvelővel és Csonka László főmérnökkel. Az ilyen jellegű munkában érdekelt szövetkezetek képviselői elmondották, hogy a 12 megyei ipari szövetkezet tevékeny közreműködésével alakult Lakáskarbantartó Társulás már 1978-ban is a lakosság igényeit fokozottan figyelembe véve minden eddiginél szerteágazóbb munkát végzett. Mind a közületek, mind a lakosság részére végzett szolgáltatások köre, s az elvégzett munka értéke bővült, illetve nőtt. Csak a társulás koordinációs irodája 1978-ban, a debreceni üvegipari, festő, villamos, szakipari, s általános szolgáltatási, továbbá a balmazújvárosi, a derecskei, a komádi, a hajdúdorogi, a nyíradonyi, a hajdúszoboszlói és biharkeresztesi ipari szövetkezeteknél tett bejelentéseken túl 500 lakossági megrendelést intézett. Az építőipari jellegű szolgáltatások árbevétele egyébként már a múlt évben meghaladta az 50 millió forintot. Ebből a közületek részére végzett munka értéke 34 millió, a lakossági szolgáltatások forgalma pedig több mint 16 millió forint volt A Lakáskarbantartó Villamosipari Szövetkezet dolgozói például 1978-ban 4 millió, a festő- és kályhás szövetkezet tagjai 2 millió 500 ezer, az üvegesek 1 millió 600 ezer, a szakipariak 1 millió, a derecskeiek 1 millió 400 ezer, a hajdúszoboszlóiak pedig többek között 900 ezer forint értékű munkát végeztek el a lakosság részére. A nagyobb érdeklődés e tevékenységi kör iránt elsősorban Debrecenben tapasztalható. Vidéken kisebb a szolgáltatási körök bővítésének visszhangja. Ebben sajnos az is szerepet játszik, hogy a társult szövetkezetek vidéki irodáiban csak elvétve találunk olyan felhívásokat, amelyek a karbantartási és hibaelhárítási szolgáltatások előnyét propagálják. E helytelen gyakorlaton feltétlenül változtatni kell. Az idén a társulás szövetkezetei — a berettyóújfaluiak helyére került DEÁSZ-al együtt — már közel 70 millió forint értékű karbantartási és hibaelhárítási munkát végeznek el a lakosság és a közületek részére. A jobb munkafeltételek, s az ügyfelek korszerű körülmények közti fogadására modernizálják a gesztorságot vállaló Lakáskarbantartó Villamosipari Szövetkezet koordinációs irodáját, és a SZAKISZ Széchenyi utca 3. szám alatti felvevőhelyét. A tervek szerint a koordinációs iroda a Révész tér 2. szám alá, a villamosipari szövetkezet volt központi helyiségébe költözik. Az idén, ha az elképzelések megvalósulnak, a legfontosabb szolgáltatásokat végző szakemberek már gépkocsikon érkeznek a javítások színhelyére. Tervezik a gépkocsik URH-készülékekkel való felszerelését is, hogy megszűnjön a felesleges ingázás a felvevőhelyek és a munkaterületek között. Ezt az elgondolást a megyei tanács szakemberei is támogatják. A Szakipari Kislakásépítő Szövetkezetnél — az elmondottakkal összhangban — mindenekelőtt gyorsszerviz bővítését tervezik, csőtörés és egyéb károk gyors elhárítására. Hasonló terv kivitelezése van folyamatban a Lakáskarbantartó Villamosipari Szövetkezetnél is a villamos berendezéseket ért hibáknak a lehető legrövidebb időn belüli elhárítására. A megvalósulás stádiumában van az az elképzelés is, hogy a társulás dolgozói egyforma munkaruhát, korszerű szerelőtáskákat, egyensapkát, tevékenységi körüket jelző emblémát, sőt névjegykártyát is kapnak. Mindez bizonyára növelni fogja majd a fiatalok körében ennek a munkának a vonzóerejét, illetve a dolgozóknak a munkahelyükhöz való kötődését. A SZAKISZ tervei között szerepel az is, hogy a szolgáltatási munkakörben dolgozók létszámát a jelenlegi 28 főről 37-re növelik, s ezentúl a DIK-től — a már megkötött szerződéseken túl Harmadik hónapja tartott már a vita a más és más tárcához sorolt két vállalat ügyintézői között. A földrajzi távolságot áthidalta a levélváltás, a telexüzenet, a telefonálás, a nézőpontbeli különbségeket azonban semmi sem csökkentette. A cégek buzgó alkalmazottai azt bizonygatták egymásnak, hogy elképzelhetetlen számukra az, amit a partner szeretne, nekik nem másfél esztendő múlva, hanem hat hónap elteltével kell a nagy összegű exportszállításhoz kapcsolódó részegység, a túloldalon viszont azt állították, csakis másfél év lehet a határidő, előbb nem fér a termelési programba. Hullócsillagként villantak fel s hunytak ki érvek népgazdasági érdekekről, jogszabályi előírásokról, megértésről és merevségről, ámde az ügy ott rostokolt, ahol kezdetben, nullponton. A két vállalatot eddig nem hozta össze a balvagy a jobb sorsa, a kivitelben érdekelt külkereskedelmi vállalattól tudták meg, létezik a másik. Mígnem , mígnem a vezérigazgató tájékoztatást kért, hol mit értek el a szóban forgó megrendelés teljesítésének előkészítésében, s akkor derült ki a kudarc. Behozatta a papírokat, s az első levélnél máris megállt az olvasásban. A cégszerű aláírások egyike, az igazgatóé torpantotta meg a türelmetlen lapozásra fölkészült ujjakat. Csak nem... ? Igen sürgős, háromszoros díjú telefonhívás következett. S fél óra elteltével a vezérigazgatói szobában már ott ültek az érintett ügyintézők és osztályvezetőik, jegyezve, ki mikor hová menjen, milyen papírokat vigyen magával. Négy hónap múlva készen lesz a hidraulikákat működtető részegység! A távozók összenéztek, s tekintetük elismeréssel nyugtázta, hiába, az „öreget” nem lehet akármivel etetni... Az öreg, a vállalat ötvenhez közeledő vezérigazgatója viszont azt tudta, amit beosztottai nem. Másfél évtizeddel ezelőtt, éveken át jó társai, segítői voltak egymásnak a partner cég jelenlegi vezetőjével a szülőhely megyéjének testületében. Azután egyiküket erre, másikukat arra vitte a sors. A közös emlékeket fá- I tyollal takarta be az idő, de az aláírás megpillantása, a telefon, a gond lényegének . rövid összefoglalása elég — elvállalták a kisebb belső, a lakosságot követlenül érintő javítási munkák végzését is, mintegy másfél millió forint értékben. A szakipariak, segítségként a debreceni iskolák, óvodák épületeinek állagát is felmérik és a tapasztalatokat kartonokon rögzítik. Mindezt a szövetkezet díjmentesen eszközli. Ha a felmérés befejeződik, és a tapasztalatok kartonra kerülnek, akkor lényegesen könynyebb lesz a szükséges javítások sorrendjének ütemezése, s az ilyen vonatkozású pénzügyi tervek elkészítése. Mindezek összhangban vannak a kormány olyan elvárásával, hogy az építőipari üzemek vállaljanak nagyobb részt a felújítási és karbantartási munkákból. A társulás vidéki szövetkezetei is tevékenységi körük hasonló bővítését tervezik, amelyben a létszám- és a szolgáltatások fejlesztése egyaránt szerepel, volt ahhoz, hogy egy csapásra megváltozzék a helyzet. Tagadhatatlan: gyakran átsegítik a vállalati kapcsolatokat a zökkenőkön a személyes kapcsolatok, a szó jó értelmében vett — mert a korrupciós szagú tüsténkedést, bár akad ilyen is, hagyjuk most figyelmen kívül — ismeretségek. Nem ez a meghökkentő, sokkal inkább az, hosszú évek óta partneri viszonyban levő cégek semmit sem tudnak a másikról. A hivatalos iratok és üzenetváltások személytelensége arc nélkülivé teszi a megrendelő, a szállító vállalat egészét, s vele közömbössé a tényleges akadályokat, nehézségeket, lehetetlenné a megértést. Minden termelőhelyen vannak tartalékok, s így annak lehetősége is nyitott, ha alapos ok mutatkozik rá, lódítsanak egyet a bajba jutottak szekerén. Ha úgy történik ez, hogy nem érint hátrányosan másokat — azaz az egyéb kötelezettségek igazságtalan félretolása nélkül oldható meg a dörög —, nincs benne semmi kivetnivaló. Sőt, helyeselni, támogatni lehet a jobb megértést nyújtó kapcsolatok, ismeretségek széles körét, a fiatalok védnökségi mozgalmaitól, a szocialista brigádok tapasztalatcseréin át a vezetőr találkozásáig; az ilyesfajta ismeret — engedjük meg e szakszerűtlenséget — termelési tényezővé válhat a tervezéskor éppúgy, mint a gyártmányfejlesztésben. Szerencsére, nem újdonságot fedeztünk fel; ilyen kapcsolatok vannak, cégek sora támaszkodik olykor évtizedes együttműködések személyes ismeretségektől is átszőtt erős anyagára, ahogy partnere ugyanezt teheti, a viszonosság alapján. A gondot nem ez, hanem az okozza, hogy bár a jogi, pénzügyi előírások merev — mert általános, az egyedi helyzetet figyelembe nem vehető — kereteit ésszerűen meglágyítja, testre, helyzetre szabja az elvi alapokon nyugvó, értelmet és érzelmet elegyítő személyes kapcsolat, ezzel a lehetőséggel nem sokat törődnek némely helyen, olykor még egy-egy nagyvállalat különböző gyárai között sem. Gyakori a panasz napjainkban arra, hogy „jogászkodunk”, azaz a vállalatok közötti kapcsolatokban mindent, s kizárólagosan a jogászokra, a jogi rendezésre bízunk, ahelyett, hogy tisztelve a jogi kereteket, emberileg is mérlegelnénk, azaz megpróbálnánk beleélni magunkat a partner helyébe, s akkor és úgy döntenénk kívánságáról. Korántsem állítjuk, hogy a személyes kapcsolatok a vállalati kapcsolatok döccenőit, olykor már kátyúit elsimítják, nincsenek csodaszerek, ez sem az. Mégis, lehetőséget sejtünk benne. Lehetőséget a jobb együttműködésre, a nagyobb rugalmasságra, a végső soron közös célok, érdekek belátására, elfogadtatására. Veress Tamás Vállalati kapcsolatok, személyes kapcsolatok Például a szakszervezet KI CSINÁLJA A KULTÚRÁT? Ha a sok bába közt nem is vész el a gyerek — tartják sokan a vállalati közművelődési tevékenységről — olyan sokan szorgoskodnak az újszülött körül, hogy végül lehetetlen eldönteni kihez is tartozik valójában. Ha kissé konkretizálni akarjuk a segítségül hívott közmondást azt látjuk, hogy jó néhányan nem nézik jó szemmel a vállalati kulturális élet sokszektorúságát. Az érvek között találunk megszívlelendő kifogásokat, a leggyakoribb köztük, hogy az eredmények láttán jó néhányan — KISZ, szakszervezet, művelődési bizottság — tartják — persze jelképesen — a markukat, míg a hibák, mulasztások ódiumát alig vállalja bárki is, s a már említett sok bába között bizony könnyebben elvész a felelősség. Tetszetős érvek ezek, mégsem érthetünk teljes mértékben egyet velük. Látnunk kell ugyanis, hogy a művelődési lehetőségek biztosításában, szervezésében érdekelt vállalati szervek nagyon is összehangoltan végzik munkájukat, és inkább erősítik egymás tevékenységét Olyasmi persze előfordul, hogy egy-egy sikeres rendezvény több szerv munkaprogramjában, jelentésében is szerepel, de az esetek nagy részében ilyenkor a szervezésből is együttesen vették ki részüket. Mindazonáltal valóban hasznos, ha az említett szervek a vállalati művelődési bizottság koordinálása mellett egyenként is tisztán látják azokat a feladatokat, amelyeket el kell végezniük. A Hajdú megyei Állami Építőipari Vállalat szakszervezeti bizottságánál éppen ezért arra próbáltunk választ keresni, hogy a vállalat kulturális életében milyen szerepet tölt be a szakszervezet, vannak-e sajátos részfeladatai. Tudtuk, hogy nem lesz könnyű dolgunk, hisz a nagyvállalat pezsgőnek nevezhető kulturális munkájá■ból sokan részt vállalnak, s nem is volt célunk, hogy valamilyen mechanikus szétiválasztást próbáljunk végezni. Meglehetősen meddő dolog is lenne azt keresni, hogy egyik vagy másik rendezvényben, kezdeményezésben kié a „dicsőség”. Halmos Sándor, a szakszervezeti bizottság munkatársa, aki egyben a vállalati művelődési bizottság társelnöke is, inkább a mindennapi apró munka során jelentkező feladatokról beszélt. Anélkül, hogy aprólékos pontossággal mindent számba vettünk volna, hamar kiderült, a szakszervezet a vállalat művelődési életét elsősorban szervező tevékenységével segítheti. Ennek jelentősége a közművelődési előadó munkábalépésével sem csökkent. Külön kiemelhető a szakszervezeti bizottság mellett működő agitációs és propagandabizottság működése. A konkrét szervező munkában igen fontos a szakszervezeti bizalmiak munkája, hisz a kulturális munkaterv, illetve az éppen soron következő aktuális program tervezete hozzájuk is eljut, így ők is sokat tehetnek a közönség „toborzásáért”, illetve a különböző feltételek biztosításáért. Ismeretes, hogy a vállalatnál igen sok a vidékről bejáró dolgozó. Náluk a legfontosabbnak azt tartják, hogy mindenekelőtt életkörülményeiken javíthassanak. Ezért határozták el a konkrét szociális intézkedések mellett, hogy hat hajdú-bihari, illetve szatmári községben, ahol a legtöbb bejáró dolgozó él, rendszeres fórumokat szerveznek a szakszervezet kezdeményezésével. Az öntevékeny művészeti csoportok fenntartásában is nagy szerepet vállal a szakszervezeti bizottság, néhányukat pedig a Szakszervezetek Megyei Tanácsa is támogat. Nagyon hasznos és mindeddig rendkívül ritka az a mód, ahogyan a szocialista brigádokkal megkülönböztetetten is foglalkoznak. 1977- ben pályázatot írtak ki számukra, hogy dolgozzák föl a brigád történetét, majd a következő évben Munkáséletmód címmel hirdették meg a pályázatot Húsz szocialista brigád küldte be részletes „önéletrajzát”, amelyekből rendkívül érzékletesen bontakozik ki az építőipari munkások életmódja, életvitele. Természetesen a tapasztalatokat a művelődési tevékenység szervezésekor is figyelembe veszik. Az idén azt kérik a szocialista brigádoktól, hogy dolgozzanak ki saját maguk számára egy hosszabb távú művelődési programot, hisz ők maguk tudják legjobban, milyen területeken érzik hiányosnak ismereteiket, mit akarnak tanulni. Javaslatokat várnak tőlük a brigádmozgalom értékelési szempontjainak megállapításában is. A vállalatnál folyó kulturális munka egyik bázisa a Tanácsköztársaság úti munkásszálló, amely sok tekintetben igen korszerűnek számít, változatos pihenési, szórakozási, sportolási lehetőségeket nyújt, mégis szeretnék ezeket tovább bővíteni. Ehhez néhány helyiség átalakítására, megnagyobbítására is szükség lesz. A művelődés szervezésének „szakszervezeti szempontú” áttekintésénél említsük meg azt is, hogy a vállalati kulturális tervet a szakszervezeti tanács és a bizalmiak együttes ülése fogadja el. sz. j. Milyen lakások épüljenek? Kovácsék nagy gondban vannak. Kétszobás lakásban élnek három gyerekkel. Az apa szülei a város túlsó felén ugyancsak kétszobás lakásban laknak. A nagyapa már nyugdíjas és pár hónap múlva a nagymama is az lesz. Szeretnék a két lakást egy négyszobásra cserélni, de sehogy se sikerül. A tanácsnál azt a választ kapták, hogy ekkora lakás jószerével nem épül. A két-, két és fél szobásakért pedig a háromnál több gyermekes családok állnak sorba. Sokáig, mivel ekkora lakások is alig készülnek. A hirdetésre öreg, rossz beosztású felújításra szoruló lakást kínáltak hárman, de ők már fényhez és központi fűtéshez szoktak — arról nem is beszélve, hogy a felújításra nem telne. Pedig olyan szépen eltervezték: a nagymama vigyáz a legkisebb gyerekre, amíg el nem éri az óvodás kort (bölcsődébe helyhiány miatt nem vették fel), a mama pedig visszamegy dolgozni. A nagypapa mestere a bevásárlásnak, és mióta nyugdíjas, szívesen takarít is. A nagymama főzni is szeret és közösen vállalnák a nagyobb gyerekek felügyeletét, ápolását is, ha netán megbetegednének. Szóval mindenkinek az lenne a legjobb, ha együtt élhetne a két generáció. A lakáshiány újratermelődése Hány Kovács család van az országban? Nem tudom, de az biztos, hogy nemcsak az ő igényeikhez nem alkalmazkodik a lakásépítés, hiszen a másfél szobába költöző 1 gyermekes család is új, nagyobb lakást kér, a második gyerek születése után. Ezt nevezik a lakáshiány újratermelődésének. Pedig sokan kiszámították már, hogy minél több ember részére — úgymond férőhellyel — készítenek el egy lakást, annál kevesebbe kerül abban egységnyi lakóterület. A magyarázat egyszerű: előszobából, konyhából, fürdőszobából továbbra is egy kell (a lakáson belül a „vizes” helyiségek a legdrágábbak). A jelenleg érvényes lakástervezési irányelvek szerint a két férőhelyes lakásban egy személyre 14 négyzetméternek kell jutnia. Ugyanez a szám 7 férőhelyes lakásban 11 négyzetméter. A megtakarítás egyötöd lakrésszel egyenlő. Ez természetesen a költségeken is érződik: ha a kétszemélyes lakásban 100 egységbe kerül egy férőhely, akkor a 7 férőhelyes lakás fajlagos költsége 65 egység körül állapodik meg. A számok igazak, de meg kell jegyezni, hogy a nálunk gazdagabb országokban a négynél több személy által használt lakásba külön kézmosós W. C.-t építenek, a 7 férőhelyesekbe pedig még egy zuhanyzó is kerül. Mérjünk négyzetméterben A gazdasági számítások eredménye több oldalról is azt bizonyítja, hogy Kovácsék igénye jogos. Ha pedig így van, akkor ki kell elégíteni. Épüljön hát több nagy lakás, annál inkább, mivel így lassabban tornyosul a tanácsokon az igénylések tömege. Vannak más vélemények is- ha több lesz a nagy lakás, akkor ez csak a kisebbek rovására mehet, ez pedig csökkenti az átadható lakások számát. Pedig a mennyiség másként is számítható. Például úgy, hogy 28 ezer négyzetméteren 2 férőhelyes lakásokban 2 ezer ember élhet, míg 7 férőhelyes lakásban 500-zal több. Igaz, a lakások száma ezerről 359-re csökkent, de hát mégis csak negyedannyival többen költöztek új lakásba. Ezért tervezik és mérik Európa-szerte — bennünket leszámítva — a lakásépítést négyzetméterben és férőhelyben. (A számokat Halmos Béla Valóság-beli tanulmányából idéztem. A gondolatmenet egyébként egyre gyakrabban kap hangot a napi sajtóban is. Akkor hát mi lesz Kovácsékkal? Az MSZMP KB 1978. október 12-i üléséről megjelent közleményben szerepel többek között az a mondat: „A sokrétű és változó igények kielégítése végett növelni szükséges mind a nagycsaládok elhelyezésére, a több generációs együttélésre alkalmas több szobás lakások, mind a gyermektelen házaspárok és az egyedülállók részére megfelelő kisebb lakások arányát.” Németh Géza HAJDÚ-BIHARI NAI’I.O — 1070. MÁRCIUS 1.ITI