Hajdú-Bihari Napló, 1979. március (36. évfolyam, 50-76. szám)

1979-03-04 / 53. szám

Egy hét a világpolitikában Újra vietnami helységne­veket tanul a világ. A fran­cia expedíciós csapatok ve­reségét­ jelképező Dien Bien Phu völgykatlana után a ta­lán legtöbb bombatámadást kiálló Vinh, az amerikai im­perializmus kegyetlen had­viselését megtestesítő My Harmadik hetébe lépett a Vietnam ellen indított s az országnak mind a hat északi tartományára kiterjedő kí­nai agresszió. A sűrűn nyi­­latkozgató Teng Hsziao-ping először 15 napban, azután 33 napban jelölte meg a táma­dás időtartamát, de nehezen lehet hitelt adni a felröppen­tett és cáfolt dátumoknak. Egyes jelentések ugyanis ar­ra utalnak, hogy tovább tar­tanak a kínai csapatösszevo­nások, bevetésre készítik elő a kínai légierő jelentős egy­ségeit. Más hírek egy vissza­vonulás kezdetére céloznak, azaz a tudósítások meglehe­tősen ellentmondóak. A kínai támadás nem ér­hette el célját: nagy veszte­ségekkel fizettek a határ­menti térnyerésért, jóllehet vietnami részről főként a milicisták harcoltak s a fő­erők még nem kerültek be­vetésre. Amennyiben Kína végül is a józanság maradék szavára hallgatna s kivo­nulna, ez nem győzelmi pa­rádé lenne. Ha viszont foly­tatja és fokozza kalandját, még kevésbé számíthat si­kerre, de annál több veszélyt idézne fel. Miközben a kínai­ak bonyolult és nehéz hely­zetbe manőverezték bele magukat, világszerte nő a Lai és Saigon szomszédságá­ban bevehetetlen erődöt ké­pező Chu Chi vasháromszög került a köztudatba. Most viszont az északi tartomá­nyok települései Lang Son, Lao Kay, Hoang Lien Son s a többiek szerepelnek a hír­adásokban. Pekingnek címzett bírálatok száma. Akadtak furcsa meg­nyilvánulások is: visszatet­szést keltett például, hogy az amerikai pénzügyminiszter éppen ebben az időszakban tett látogatást a kínai fővá­rosban. Akadtak zavaró kö­rülmények a Biztonsági Ta­nács vitájában, hiszen a NA­­­­TO-hatalmak igyekeztek­­ egyenlőségjelet tenni az ag­­r­­esszor és az agresszió áldo­zata közé, ezért nem is­ szü­­­­lethetett megfelelő döntés.­­ A kínai vezetés azzal pró­bálta gyengíteni az elítélő nyilatkozatok súlyát, hogy tárgyalási indítványt tett: javasolta a két ország kül­ügyminiszter-helyettesi meg-­­­beszéléseit A hanoi rádió­­ joggal leplezte le ezt a szem­fényvesztő és képmutató kí­nai megnyilvánulást. Peking ugyanis úgy akar „tárgyal­ni”, hogy közben kínai csa­patok tartanak megszállva vietnami területeket. Viet­­­­nam természetesen nem zár­­­­kózik el­­a párbeszéd elől , (noha korábban már nyolc­­ tárgyalási forduló maradt­­ eredménytelen a kínaiak­­ magatartása miatt), de ra­gaszkodik a kínai csapatok­­ visszavonásához, s szuvere­nitásának tiszteletben tartá­sához a moszkvai Kremlből. A Szov­jetunió teljesíti kötelezett­ségvállalásait Vietnammal szemben a négy hónapja alá­írt szerződés értelmében; szo­lidaritását nyilvánítja az önvédelmi küzdelmet folyta­tó hős országgal, s kalandor terveik feladására szólítja a támadókat. A Szovjetunió komolyan veszi ezt a válsá­got is, de nem „temeti” az enyhülést, ellenkezőleg, újabb erőfeszítésekre szólít fel a nemzetközi kapcsolatok ja­vítása érdekében. Az SZKP főtitkára, a szovjet államfő nem zárta ki egy SALT- egyezmény közeli megköté­sét, célzott a SALT-3 for­duló szükségességére, s reális lehetőségként beszélt vok Moszkva és Washington közti csúcstalálkozóról. A közel­múlt tapasztalatai azt mu­tatták, hogy a vietnami ame­rikai agressziót éppen a nemzetközi egyhülés kibonta­koztatásának időszakában si­került felszámolni, s egy ha­sonló folyamat most a kí­nai támadókat szigetelhetné el, még jobban lerántva a leplet a pekingi magatartás­ról. A SALT-szerződés megkö­tése mellett (Brezsnyev hangsúlyozta egyébként, hogy a megállapodás feltéte­lei jobbak is lehetnének, de a kompromisszum jegyé­ben most ennyire futotta­ új szovjet kezdeményezések hangzottak el a közép-euró­pai haderőcsökkentés elő­mozdítására, s az országok közti bizalmat elősegítő in­tézkedések teljesebbé téte­lére. (Ezek közé tartozik például a flottagyakorlatok és nagy csapatmozdulatok elő­zetes bejelentése.) A követ­kezetes enyhülési törekvések és a következetes kiállás az agresszió áldozata mellett így kapcsolódik egymáshoz a Szovjetunió legmagasabb szinten kifejtett következe­tes békepolitikájában, Hanoiban szombaton kiadott összefoglaló jelentésből. A tartománynak és azonos ne­vű székhelyének elfoglalása a jelek szerint a kínai ag­resszió egyik kezdeti célja volt. A kínai hadvezetés azonban nem tudta megvaló­sítani ezt a tervet. A tarto­mányi székhely, amely a fő közlekedési vonalakat ellen­őrzi, változatlanul a védők kezén van. Az agresszorok csak a határ közvetlen köze­lében levő Dong Dang tele­pülést tudták bevenni. A VNA hírügynökség most ar­ról számolt be, hogy innen két irányban, dél-­, illetve délnyugat felé kíséreltek meg teret nyerni az inváziós csa­patok. Amikor dél felé, Deíng Dangtól 5 kilométerre meg­próbálták elfoglalni az 1/A főutat ellenőrző magaslato­kat, a vietnami csapatok erős ellenállásába ütköztek és ugyanígy jártak a településtől délnyugatra indított akciójuk során is. Mint a vietnami hírügynökség közölte, ebben a körzetben a vietnami erők mind gyakrabban mennek át ellentámadásba és akcióik si­kerrel járnak. Más jelentések szerint is­mét megélénkültek a harcok a Hoang Lien Son tartomány székhelyétől, Lao Cai-tól 12 kilométerre fekvő apatitbá­­nyáknál. A VNA hírügynökség szombaton tájékoztatásul is­mertette a pekingi rádiónak azt az állítását, miszerint „vietnami egységek február utolsó napjaiban behatoltak kínai területre, de a kínai határőrök visszaverték őket”. Ezekkel a híresztelésekkel Peking nyilvánvalóan Viet­nam elleni agresszióját pró­bálja igazolni, mondván, hogy „önvédelemről van szó”. Ily módon igyekszik megté­veszteni a világ közvélemé­nyét. Hasonló módon értékeli a kínai „tárgyalási készség” ki­­nyilvánítását szombati kom­mentárjában a Nhan Dan. A Vietnami Kommunista Párt központi lapja idézi a Hanoi­hoz intézett kínai jegyzéket, amely tárgyalásokat indítvá­nyozott a két ország határ­­konfliktusának megoldására. Erre a vietnami külügymi­nisztérium már válaszolt és a válasszal kapcsolatban a Nhan Dán ezeket írja: „kö­vetkezetes álláspontunk, hogy a kínai reakciós vezetés ha­ladéktalanul, feltétel nélkül vonja vissza csapatait Viet­nam területéről, tartsa tisz­teletben szuverenitásunkat és függetlenségünket. Csak ennek alapján lehet szó tár­gyalásról”. A lap felhívja a figyelmet arra, hogy Kína a világközvéleményt megté­vesztő propagandát folytat, úgy állítva be, hogy „ő a tárgyalások híve, azokat szor­galmazza, míg Vietnam ezzel ellentétes politikát folytat”. Mi a helyzet a kínai—vietnami határövezet háborújában ? Sajtótájékoztató volt Budapesten a vietnami nagykövet­ségen. Nguyen Phu Loai nagykövet az országa ellen el­követett kínai agresszióról tájékoztatta az újságírókat Khomeini ajatollah, iráni vallási vezető Teheránból Qum­­ba, a síiták szent városába tette át székhelyét. Képünkön­ beszédet mond az érkezésére összegyűlt tömegnek Az elfogott kínai katonáknál talált felszerelések a Viet­nam elleni támadás komoly előkészítettségéről tanúskodnak. Képünkön: vietnami nyelvű iratok és propagandaanya­Kádár János fogadja Herbert Wehnert, a Német Szociál­demokrata Párt parlamenti frakciójának elnökét Mi jellemezte a szovjet vezetők állásfoglalásait a választási kampány során elmondott beszédekben ? Nincs olyan világpolitikai kérdés, ahol ne esne különös nyomatékkal latba az SZKP és a szovjet kormány veze­tőinek véleménye. Érthető érdeklődés kísérte tehát a most vasárnapi szovjet vá­lasztások előkészületeit, ame­lyek alkalmat adtak ,Brezs­­nyev, Koszigin, Kirilenko, Szuszlov, Gromiko és mások kiemelkedően fontos nyilat-­­­kozásaira. Leonyid Brezs­nyev több, mint egyórás be-­­­szédében egyaránt érintett­­ jelentősebb belső kérdéseket i­s külpolitikai problémákat.­­ Az utóbbi hetekben két­ ,­ségkívül feszültebbé váló­­ nemzetközi helyzetben (a kedvezőtlen elemeket első­sorban a kínai agresszió s a­­ kínai kártyával játszó amerik­­­kai szélsőségesek tolták elő- s térbe) határozott, nyugodt, s magabiztos hang hallatszott a N VArnu-HIHAÚI NAPLÓ — 1»78. MÁRCIUS -i............ SbVAL— .........1 .d­l * a 1.11 - - - Hogyan alakulnak a közel-keleti tárgyalások ? Az amerikai elnöknek a közvéleménykutatások ada­taiban kifejezett népszerű­sége tavaly szeptemberben, a Camp David-i keretegyez­mények aláírása után volt a legmagasabb. Amikor az­után kitűnt, hogy a várako­zások túlzottnak bizonyul­tak (több lényeges kérdést nem oldottak meg, csak a szőnyeg alá söpörtek, s köz­ben új fejlemények bontakoz­­tak ki a bagdadi csúcstól a szíriai—iraki békülésen át az iráni" fordulatig) — annál tett indítványt. Ezt Szadat nem fogadhatta el, mert az arab világ részéről fenyegető teljes bojkottól félt. Begin viszont­ sértődötten visszauta­sította, hogy de az egyipto­mi elnök legyen partnere.­­ Zsarolások és ellenzsarolá­­­­sok közepette végül is az­­ izraeli kormányfő amerikai­­ útra indult, de csak két-­­­oldalú találkozóra került sor.­­ Egyelőre nehéz lenne előre­jelzést adni, hogy lesz-e újabb Camp David s főleg, hozhat-e eredményt. Az Spanyolországban megtartották a parlamenti választáso­kat. Képünkön: egy madridi háziasszony a plakátdömping maradványait szedi le házának faláról szembetűnőbb lett a kiábrán­dulás és csalódás. Amerikai kezdeményezés­re ezért összehívták Camp David—2-t, hasonló céllal, de új szereposztásban. Az egyiptomi miniszterelnök, valamint az izraeli és ameri­kai külügyminiszter talál­kozója azonban nem hoz­ta közelebb a megoldást, ezért Carter újabb csúcsra, immár a Camp David—3-ra Egyesült Államok nyilván mindent elkövet majd ennek érdekében, hiszen rápillant­va a naptárra, elnökválasz­tás előtti évben vagyunk, s Carter népszerűségének visszaszerzésében remény­kedik. Csakhogy a különút eddig­ is túlságosan síkosnak bizonyult, s nincs rá biztosí­ték, hogy az elkövetkező időkben ne rosszabbodná­nak tovább a különutas béke esélyei. Legújabb vietnami helyzetjelentés Négyezer kínai katonát tér­­í­tettek meg a vietnami erők­nek harcképtelenné, s 9 harc-­­ az utóbbi napokban Lang Son kocsit­ és 36 löveget semmisít­i tartományban — tűnik ki a Liscard Mexikóban Giscard d’Estaing francia államfő aláírásával szentesí­tette Franciaországnak a la­tin-amerikai atommentes övezet megteremtéséről 1967- ben megkötött úgynevezett „Tlatelolco-egyezményt” alá­író államokhoz való csatla­kozását és ezáltal gyakorla­tilag arra kötelezte orszá­gát, hogy a térségben levő francia területekről — fran­cia Guayana, Guadeloupe és Mirtinique — száműzi a nuk­leáris fergyvereket. A „Tla­­telolco-egyezmény” több mint tíz éve gyakorlatilag csak papíron létezik, alig néhány latin-amerikai állam csatlakozott hozzá, és a leg­több aláíró országban sem­­ ratifikálták. 1967 óta minden hatalomra kerülő mexikói elnök legfőbb törekvései kö­zé tartozik, hogy sikerüljön az egyezménynek érvényt szerezni. A négynapos mexikói láto-­­­gatás leglátványosabb ered­ményén kívül — amint a tárgyalásokról kiadott közös közleményből kiderül : mindkét fél számára rendkí­vül előnyös gazdasági meg­állapodásokat kötöttek. A békés célú nukleáris együttműködésről szóló meg­állapodás részeként Francia­­ország 1982-ig egymilliárd francia frank hitelt nyújt Mexikónak közös beruházá­sok kivitelezésére. Ennek fe­jében Párizs 1980-tól évi 5 millió tonna mexikói kő­olajat vásárolhat, és Giscard elnök ígéretet kapott Portil­­­­lótól arra vonatkozóan is, hogy Mexikó megvizsgálja ennél is nagyobb mennyisé­gű kőolaj vásárlásának lehe­tőségeit is. A közös közlemény külpo­litikai részében a két elnök aggodalmát fejezte ki „a kí­nai—vietnami konfliktus miatt” és békés megoldást követelt. Giscard d’Estaing a tár­gyalásokat és azok eredmé­­­­nyeit rendkívül pozitívnak és­­ hasznosnak nevezte. Magyar-amerikai kulturális tárgyalások Február 26. és március 3. között amerikai kulturális delegáció folytatott tárgya­lásokat a Kulturális Kapcso­latok Intézetében Yale Rich­­mondnak, az ICA (Nemzet­közi Kommunikációs Ügy­nökség) igazgatóhelyettesé­nek vezetésével. A tárgyalások célja az 1977. április 6-án aláírt ma­gyar—amerikai kormány­közi kulturális, oktatási, tu­dományos és műszaki-ter-r mészettudományos egyez­­­­mény első végrehajtási mun­katervének kidolgozása volt. Az előkészítés alatt álló munkaterv szakemberek, ku­tatók, tudósok cseréjét, kiál­­­­lítások és filmhetek kölcsö­­­­nös szervezését, kétoldalú rendezvények megszervezé­­­­sét, vendégelőadók cseréjét­­ irányozza majd elő. Az amerikai tárgyaló dele­­­­gációt fogadta Meruk Vil­.­­­mos, a KKI elnökhelyettese. Ailvaro Cunhal elutazott Budapestről Alvaro Cunhal, a Portugál Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára szombaton elutazott Budapestről. A Ferihegyi repülőtéren Berecz János, az MSZMP KB­­ külügyi osztályának vezetője búcsúztatta. (MTI) Gáspár Sándor Prágába utazott Szombaton Prágába uta­­­­zott Gáspár Sándor, a Szak­­szervezeti Világszövetség el­nöke, a SZOT főtitkára. Részt vesz a Szakszervezeti­­ Világszövetség titkárságának­­ ülésén, amely a főtanács áp­rilis 10—13. között Szófiában­­ sorra kerülő ülését készíti­­ elő. Búcsúztatására a Nyuga­ I­ti pályaudvaron megjelent­­ Gál László, a SZOT főtitkár­­­­helyettese. (MTI)

Next