Hajdú-Bihari Napló, 1980. február (37. évfolyam, 26-50. szám)

1980-02-09 / 33. szám

VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK ! MBB& -napid n MAGY»R SZOCIÁLIST« MUHKÓSPORTHaJDÍI-BIHA­R MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA „TÉLMULATÁS” Megkezdődött a XV. hajdúsági farsang Az utóbbi években már hozzászokhattak a debre­ceniek, hogy ilyenkor, a far­sang táján vidám karneváli menet vonul végig Debrecen főutcáján. Akik ebben az évben farsangolni jönnek Debrecenbe, hiába várják majd a maskarás menetet: az idén más szempontok ve­zették a rendezőket, hiszen a „télmulatás” középpontjá­ban egy kisebb rendezvény­­sorozat áll. A címe: Farsang és közművelődés. Mindjárt február 8-án, a megnyitó napján ilyen jellegű ese­ménnyel rukkoltak ki a ren­dezők: a Kölcsey Ferenc Mű­velődési Központ előcsarno­kában a kereskedelem és a vendéglátás 30 esztendejét bemutató kiállítást nyitottak meg. Itt a Hajdúság és fő­képpen Debrecen, az ősi ke­reskedő város múltjából lát­hatnak emlékeket a kiállítás­ra betérők. Azért vigadalomban sem lesz hiány. Február 9-én, szombaton a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ melletti parkban színpompás műsor­ral kezdődik a délelőtt, 11 órakor, a debreceni Alföld Ifjúsági Színpad tagjai régi diákéletet idéző formában — verssel, dallal, mókával — lépnek a közönség elé. Rész­leteket adnak elő Csokonai Vitéz Mihály Karnyónéjából és Dorottya című művéből. Ezt a műsort délután öt óra­kor megismétlik. HAJDÚ-BIHARI NAPOK KECSKEMÉTEN Kecskeméten február 11-től 26-ig tartó rendezvényso­rozaton mutatkoznak be megyénk népművészei, ki­emelkedő amatőr együttesei. Az eseményeknek a Bács- Kiskun megyei művelődési központ ad otthont. A prog­ram február 11-én a népi iparművészek kiállításának megnyitásával kezdődik. Varga Lászlóné szűzrátéteseit és ifj. Fazekas Lajos nádudvari fekete kerámiáit tekint­hetik meg az érdeklődők. Ugyancsak ezen a napon , a színházteremben a debreceni Vojtina bábegyüttes Ludas Matyi című műsorát mutatja be a kecskeméti gyerekeknek, este az Alföld Ifjúsági Színpad, a Délibáb népzenei együttes és az Építők Hajdú táncegyüttese folklórműsorral lép a közönség elé. Február 13-án a Csokonai Színház társulata Ben Jonson: Volpone című darabjával vendégszerepel Kecskeméten. GÉPKOCSI A DUNÁBAN. Horváth Lászlóné 38 éves bér­elszámoló, budapesti lakos Budapesten az Árpád hídon — a margitszigeti lejárónál — nem az útviszonyoknak meg­felelő sebességgel vezette sze­mélygépkocsiját, ez a kanyar­ban megcsúszott és a hídkor­­látot átszakítva a Dunába zuhant. A gépkocsi vezetője és utasa Horváth László 38 éves segédmunkás, budapesti lakos a vízbe fulladt. Hor­­váthné holttestét és a gépko­csit a Dunából kiemelték, Horváth Lászlót a víz elso­dorta. Gazdag kínálat az élelmiszer piacon A debreceni vásárcsarnok­ban pénteken volt áru bősé­gesen. Az árak hasonlóak a múlt évi februári árakhoz. A Bocskai Halászati Tsz áru­sítóhelye előtt hosszú sorok­ban álltak a vevők. A har­csa, a süllő kilója 80 forint, a kárász 20, a csuka 39, az amur 25 forint. A vásárcsarnokban egyéb­ként hetek óta ez volt a leg­forgalmasabb nap. A kiala­kult átlagárak a követke­zők: napraforgó 16—21, ró­zsaburgonya 5,20—7, sárga­répa 9,50—16, petrezselyem­gyökér 17—22, zeller 12—16, cékla 6—10, torma 22—25, vö­röshagyma 7—14, fokhagyma 70—90, fejes káposzta 10—15, kelkáposzta 12—20, paraj 140—160, sóska 120—160, ka­ralábé 7,50—14, retek 5—8, sütőtök 8—10, gomba 150, al­ma 8—16, dióbél 100—120, mák 56, savanyú káposzta 20 forint kilónként. A retek cso­mója 3—10, a zöldhagyma csomója 6—10, egy fej saláta 8 forint. A baromfipiacon az élő csirke 38—55, az élő tyúk 32—45, az élő kacsa 52—58, a vágott csirke 65—70, a vá­gott tyúk 55—65 forint kilón­ként. A tojás darabja 1,80— 2,20. HANGVERSENY. Kiss Ta­más kobzos hangversenyét február 11-én 18 órai kezdet­tel a Kölcsey Ferenc Műve­lődési Központban rendezik meg. Műsorán elhangzik: Ti­nódi Lantos Sebestyén Erdé­lyi históriája, a Hunyadi históriák, Ének Szent László királyról, Balassi énekek és regösénekek. ÉRETTSÉGIZŐKNEK. Érettségire előkészítő tanfo­lyamot indít a Kölcsey Fe­renc Művelődési Központ fel­nőttnevelési stúdiója magyar, matematika, földrajz és tör­ténelem tárgyakból. A tan­folyam február 26-án kezdő­dik, részvételi díj 200 forint. Jelentkezni lehet Debrecen, Hunyadi u. 1—3. sz. alatt. Jegyelővétel A SKALPVADÁ­­SZOK c. amerikai westernfilm­­re az Apolló, Víg mozikban de. fél 9-től, Meteorban 2 órától. (Bemutatás időpontja: Apolló de. 14—17, du. 18—19, Meteor 18—20, Víg du. 14—10, de. 18— 20.) ASSZONY, FÉRJ NÉLKÜL (amerikai). Apolló hétfő de. V.10, V.12, 3/,2, du. 8. Víg du. ma •’/,4. '/,g, vas. V.4, 6.­­49. BONNIE ÉS CLYDE (ameri­­kai, 18) Filmmúzeum hétfő V25, V47, V/,9. SZELÍD MOTOROSOK (ame­rikai, 16). Művész ma 'Ifi, vas., hétfő 5, V28. Meteor ma, vas. 3, 3/46, V48. vasárnapi SZÜLŐK (ma­gyar, 16) Apolló ma, vas. de. V410, V412, 3/*2, du. ma, vas. 4, 6, 8, hétfő du. 6, Híradó du. vas. 7*6, hétfő 3,44,­­V­,.6, 7*8, Meteor hétfő 3, V46, A08, Víg ma du. 6. VÁLLALOM, FŐNÖK! (cseh). Apolló du. hétfő 4. BOB HERCEG (magyar). Me­teor mese hétfő 3, V46. BOGÁNCS (magyar). Víg me­se hétfő 7*4, 6 . CSUFÁK ÉS GONOSZAK (olasz, 18). Víg hétfő du. 6, 'ifi. ÉDES ANNA (magyar, 16). Híradó ma de V2I2, 7*2, du. 3/44, !/„6, vas. de. V2I2, %£, du. 3/i4. AZ ELVESZETT, KUTYA (szovjet). Víg mese ma 7*4, 6, vas, 3'*2,. V44, 6. A FEKETE KARD ROMÁNCA (spanyol). Víg ma, vas., hétfő 1 40, V412, 7/,2. GULLIVER (angol). Klinika vas. de. 10. GYILKOS A TETŐN (svéd, 16)­. Klinika vas. 5. Utoljára műsoron! A háborúnak vége (fran­cia). Híradó ma, vas. V2K­, du 3A8. A JAVÍTHATATLAN (fran­cia). Víg hétfő du. «M. MAGYAR RAPSZÓDIA (ma­gyar). Híradó hétfő de. V2IO, V2I2,­­V/,2. MEZTELEN BOSSZIJ (ame­rikai, 16). Helyőrségi Müv. Ott­hon vas. 4, V27. NADA CSOPORT (francia, 16). Horváth Á. hétfő 'Ifi, V26. PANTALEON ÉS A HÖLGY­VENDÉGEK (dominikai, 18). Horváth A. vas 'Ifi, 'ifi. SZARVACSKA, MANÓCSKA (szovjet). Meteor mese ma 3, V46, vas. 10, du. 3, V46. VADEMBER (francia). Klini­ka hétfő 5. A Központi Filmklub Művész ma 5-től vetítés (cseh film), utána vita. SZÍNHÁZ Műv. központ: Ma 7-kor Barabbás, Thúró­­czy-bérlet. Hungária: Ma 7-kor Házmestersirató, BIOGAL-bérlet. Műv. központ: Febr. 12-én Barabbás, Ma­­róthi-b. (7 ó.) Febr. 13-án Bánk bán, Ady­­b. (7 ó.) Febr. 14-én Volpone, bérlet­szünet (7 ó.) Febr. 15-én Bánk bán, Csor­­tos­ b. (7 ó.) Febr. 16-án Volpone, bérlet­szünet (7 ó.) Febr. 17-én Volpone, Petőfi ifj. b. (10 ó.) Este nincs előadás, a falraga­szokon hirdetett Szentpétery­­bérlet március 9-én érvényes. Febr. 18-án nincs előadás. Hungária: Febr. 14-én Légy jó mindha­lálig, Fáncsy-b. ( ó.) Febr 15-én Házmestersirató, Veszprémy-b. (7 ó.) Febr. 16-án Légy jó mindha­lálig, bérletszünet (2 ó.) Febr. 17-én délelőtt nincs elő­adás. Febr. 17-én Szerelem, a­ Som­­lay-b. (7 ó.) Stúdiószínház: Febr. 18-án Árva Bethlen Ka­ta (7 ó.) TV BUDAPEST, 1. MŰSOR 8.03 Műsorismertetés. 8.05 Idő­sebbek is elkezdhetik . . . 8.10— 9.55 Iskolatévé. 9.55 Perpetuum mobile. 10.40 Reklám. 10.45— 12.10 Reszkessen, aki él. Angol krimi­nális paródia. 14.42 Mű­sorismertetés. 14.45 Műkorcsolya Európa-bajnokság. Gálaműsor. 16.15 Hírek. 16.20 Kertünk — ud­varunk 16.40 Reklám. 16.45 „A nemes tanulóknak summásan, de világosan . . .” 17.30 Parabola. 18.00 „Játszani is engedd . . .” 18.45 Reklám. 18.50 Egymillió fontos hangjegy. 19.10 Időseb­bek is elkezdhetik . . . 19.15 Esti mese. 19.30 Tv-híradó. 20.00 Vers — mindenkinek. Pablo Neruda: Oda a jelenhez. 20.05 Shakespeare: Lóvá tett lova­gok. Vígjáték két részben. 22.50 Tv-híradó 3. 23.00—23.50 Dizzy Gillespie Ronnie Scott klubjá­ban. BUDAPEST, 2. MŰSOR 17.53 Műsorismertetés. 17.55 Egészségünkért! 18.05 Pénzt Marijának. Tévéjáték. 19.30 Tv­­híradó. 20.00 Álmodó ifjúság. Magyar film. 21.15 Tv-híradó 2. 21.35—22.20 Balatoni kisszvit. Somlyó György műsora. POZSONY, 1.­MŰSOR 8.30 Hírek. 8.35 Kicsinyek ma­gazinja. 9.05 A napocska. 9.30 Egy kis muzsika. 9.45 Rangi zsákmánya. Angol tévésorozat, 6 rész. 10.00 Éljenek a szelle­mek! Cseh zenés komédia. 11.20 Orosz nyelvtanfolyam. 11.50 Pe­dagógusok műsora. 12.20 Egy kis muzsika. 12.35 Olasz film. 13.35 Hírek. 15.50 Honvédelmi műsor. 14.30 Teremfutball. 15.20 Tévétanácsadó. 15.30 A világ nagy cirkuszai. 15.55 Nyugtalan tél. Szovjet film. 17.00 Csehszlo­vákia múlt évi belpolitikai ese­ményei. 17.50 Szórakoztató mű­sor. 18.30 Válaszolunk nézőink leveleire. 18.40 Esti mese. 19.00 Tv-híradó. 19.30 Egy kis lakóte­lep. Tévésorozat, 5 rész. 20.00 Festett világ. Tévéfilm, 2. rész. 21.15 Sporthíradó. 21.25 Zenés szórakoztató műsor. 22.05 Utol­só gyónás. Amerikai film. 22.55 A Szovjet Tv zenés műsora. 0.25 Hírek. POZSONY, 2. MŰSOR 16.30 Hírek 16.45 Aktuális műsor. 16.55 Találkozás szovjet művészekkel. 17.45 A nagy szü­net. Szovjet tévésorozat, 1. rész. 18.55 Síiskola. 19.00 Port­réfilm. 19.25 Vers. 19.30 Utazó kamera 20.00 Szórakoztató mű­sor 21.15 Parasztok. Lengyel té­vésorozat. 12. rész. 22.00 Hang­verseny. 22.45 Tv-híradó. BUKAREST 10.00 Rajzfilmek. 10.25 Vers­elemzés. 10.45 „Gusztáv az erős” 6. rész, ism. 11.35 Naptár. 12.10 Zeneművekről. 13.00 Isme­retterjesztő műsor. 18.10 Ref­lektor. 18.30 A hét politikai ese­ményei. 18.50 A legkisebbeknek. 19.00 Tv-híradó. 19.35 Tv-encik­­lopédia. 20.05 Dallas, az olajvá­ros, 24. rész. 20.55 Szombat esti szórakoztató műsor. 21.40 Tv­­híradó. A NYÍREGYHÁZI RÁDIÓ MŰSORA 8.30­ Hírek, időjárás lapszem­le, évfordulónaptár. 8.40 A hé­ten történt. . . összefoglaló ze­nével. 9.00 Észak-tiszántúli kró­nika. 9.10 Tárlatnézőben. Ripor­ter: Antal István. 9.30 Hétvégi teríték, zenével (A tartalom­ból : Kulturális és sportprog­ramajánlat — Hobbimikrofon — Fillérekből értékeset. Jótaná­csok háziasszonyoknak — Köz­lekedési információk). 9.55— 10.00 Hírek, lapszemle, műsor­előzetes. LABORATÓRIUMI BERENDEZÉSEK A Labor Műszeripari Művek 1. sz. esztergomi gyára orvosegészségügyi, vegyi, mezőgazdasági laboratóriumi berendezéseket és komplett laboratóriumokat gyárt. A gyár­ az idei évtől a Dunaújvárosi Kohászati Művek rozsdamentes ötvözetét használja fel, ez éves szinten mintegy huszonötmillió forint devizamegtakarítást je­lent Jelentkezés az ének-zene tagozatos általános iskolába A Debrecen megyei városi Tanács V. B. művelődésügyi osztálya felhívja az érdek­lődő szülők figyelmét, hogy az 1980—81-es tanévben el­ső osztályba lépő gyermekek ének-zenei tagozatra való felvételüket 1980. március 1- ig kérhetik. A kérést írásban kell megküldeni az alább közölt valamelyik ének-zene tagozatú iskola igazgatójához címezve: A Bányai Júlia Ál­talános Iskola (4024 Debre­cen, Kossuth u. 50—52. sz.), a Debreceni Tanítóképző Fő­iskola Gyakorló Általános Is­kolája (4024 Debrecen, Nyom­tató u. 2—4. sz.). A Vénkerti Általános Iskola (4027 Deb­recen, Sinai M. u. 6. sz.) el­sősorban körzeti beiskolázá­sú, ezért ide az igényeket március 12-én és 13-án az el­sősök beiratkozásánál is be lehet jelenteni. Az iskolák a jelentkezőket felvételire hívják be, ezért a kérelemben a gyermekek pontos adatain kívül fel kell tüntetni a szülők nevét és lakcímét is. A felvételi vizs­ga eredményéről az iskola igazgatója írásban értesíti a szülőket. ÁLLATORVOSI ÜGYE­LET. Debrecen város terüle­tén február 9-én, szombaton 12 órától vasárnap reggel 6 óráig dr. Nagy Zsigmond (Debrecen, Laktanya u. 35., tel.:­24-402), február 10-én, vasárnap reggel 6 órától hét­főn reggel 6 óráig dr. Márkus István (Debrecen, Nagyer­dei krt. 24.) teljesít állatorvo­si ügyeletet. M1R1E1K 1980. február 9., szombat Abigél napja A Nap két 7.01 órakor­­ nyugszik 16.57 órakor VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: Változóan felhős, párás, több­felé tartósan ködös idő, szá­mottevő eső­ nélkül. Mérsé­kelt, változó irányú szél. Vár­ható legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet: plusz 3, mínusz 2 fok között, legmagasabb nappali hőmérséklet szom­baton, a tartósan ködös he­lyeken: 3, máshol 8 fok körül. NYUGATNÉMETEKET ÜDÜLTETNEK. A hajdúszo­­boszlói Délibáb Hotel február 16-tól — kéthetes váltások­kal — egyszerre ötven nyu­gatnémet vendég üdültetésé­ről gondoskodik. Az utolsó nyugatnémet csoport május közepén érkezik. ÚJ MESTERSÉGES TA­VAK: Az Észak-magyaror­szági Vízügyi Igazgatóság két új mesterséges tavat ala­kított ki a Bükk hegységben. Az egyik Szilvásvárad fölött, a másik Jávorkút szomszéd­ságában található. NÖVEKVŐ SZENNY­VÍZCSATORNA-HÁLÓ­ZAT. Debrecen szennyvízcsa­torna-hálózata 1976-ban 138 kilométer volt. A tervek sze­rint az idei év végére a há­lózat hossza 178 kilométer lesz. Lottónyerőszámok 5,7,14,20,40 HATVAN ÉVE EGYÜTT. Nemrégen ünnepelte hatvan­éves házassági évfordulóját id. Fene Imre és felesége Mi­­kepércsen. Az idős házas­párt három gyermeke, öt unokája és hét dédunokája köszöntötte. PÉNZRŐL LESZ SZÓ. Február 10-én, vasárnap 10 órakor a vasutas klubkönyv­tár Petőfi tér 6. szám alatti helyiségében Sólyom Frigyes tart előadást, valamint pénz- és em­­lékpénz-bemu­tatót „Felszabadulás utáni fém­pénzeink és emlékpénzeink kibocsátása” címmel. ELHUNYT DR. BORSAVÖLGYI TIBOR Életének 58. évében, feb­ruár 2-án elhunyt dr. Borsa­­völgyi Tibor, a Debreceni Munkaügyi Bíróság elnöke. Hosszú államigazgatási szolgálatot követően 1961-től a megyei területi munkaügyi döntőbizottság elnökeként se­gítette, irányította a munka­ügyi döntőbizottságok mun­káját. A Debreceni Munka­ügyi Bíróság megalakulásá­tól töltötte be az elnöki tiszt­séget. Az igazságszolgáltatás érdekében kifejtett áldozat­kész munkásságáért minisz­teri kitüntetésben és számos elismerésbe­­ részesült. Az Igazságügyi Miniszté­rium dr. Borsavölgyi Tibort saját halottjának tekinti, hamvasztás utáni búcsúztatá­sáról később intézkednek. AZ ÜGYELETES HÍRSZERKESZTŐ Kiss Dezső Péter Telefon: 12-144. NAGYZENEKARI HANG­VERSENY. Február 11-én, hétfőn este fél nyolc órai kezdettel a VII. bérleti­ nagy­­zenekari hangversenyt rende­zi az Országos Filharmónia. Vezényel Borbély Gyula, köz­reműködik Kiss András he­gedűművész, Műsor: Csaj­­kovszkij: Rómeó és Júlia nyitányfantázia, D-dúr hege­dűverseny, op. 35. Dvorak: Vili, szimfónia, G-dúr, op. 88. A hangversenyt másnap megismétlik. Rejtvény fejtők figyelmébe ! A Napló 1980. január 20-i szá­mában megjelent keresztrejtvény helyes megfejtése: Bölcsőtől a sí­rig — Hősi sirató — A hunok csa­tája — Szerelmi álmok. Könyvet nyertek: Faragó Erzsébet, Deb­recen, Csapó u. 85.; Ivánka Piros­ka, Debrecen, Mester u. 3—5.; Ba­­ranyi Sándor, Debrecen, Jerikó 14.; Lengyel Iván, Debrecen, Vio­la u. 2.; Nagy János, Debrecen, Szabadság útja 19/A; Szabó János, Debrecen, Lehel u. 14.; Fusch Ár­­pádné, Polgár, Hősök u. 12.; Ta­kács Éva, Kismarja, Dózsa u. 32.; Ökrös István, Püspökladány, Kossuth u. 14/B; Szőllősi József, Mikepércs, Úttörő u. 8. KÖZLEMÉNYEK Felhívjuk azoknak a tulajdono­soknak a figyelmét, akiknek a Táltos, Pillangó, Boldogkert, Ka­vics, Balaton, Monostorpályi, Mé­száros, Sipos, Hárs, Egyletkert utcai, valamint a város más terü­letén levő ingatlanok vízellátását a városi közcsőhálózatról kíván­ják megoldani, a Debreceni Víz­mű és Gyógyfürdő Vállalathoz benyújtott megrendelésük alapján 8 napon belül elvégezzük. A meg­rendelésekkel kapcsolatos bővebb felvilágosítást a vállalat építésve­zetősége adja meg. Debreceni Víz­mű és Gyógyfürdő Vállalat, (x) Értesítjük ügyfeleinket, hogy 1980. február 12-én a Taxiforgal­mi Iroda a Vörös Hadsereg útjá­ról a­ Simonffy u. 2/C. sz. alá köl­tözik. A fenti napon 5.00—8.00 óráig a 13-333 és a 11-750-es tele­fonok — a postai átkötés miatt — nem üzemelnek, emiatt szíves el­nézésüket kérjük. (x) Értesítjük bérletes utasainkat, hogy 1980. február 28-tól a helyi járati bérletelővételi pénztár a Vörös Hadsereg útján megszűnik, helyette a Simonffy u. 2 . sz. alatt új bérletpénztár nyílik, (x) „Kelet-magyarországi Tervező Vállalat I. számú anyagbeszerzés MNB 340—06 056” lenyomatú bé­lyegzője elveszett Használata 1980. február 1-től érvénytelen. (x) A tél végén, kora tavasszal je­lentkező belvizek kártételeinek csökkentése és elhárítása érdeké­ben felkérjük a lakosságot, a vál­lalatokat és intézményeket, hogy az ingatlanuk előtt levő belterüle­ti vízvezető árkok és átereszek (kapubejárók) tisztítását végezzék el. A vízfolyásokból, ár­kokból, átereszekből távolítsák el el a vízfolyási akadályokat, föld­­becsúszásokat, 2. gyomnövénye­ket, a cserjéket és a bokrokat, valamint a szemetet. A Hajdú-Bihar megyei Tanács a helyi vízkár-elhárítási feladatok ellátásának szabályozásáról szóló* 2 1964. számú rendeletének alap­ján ezeket a takarítási és tisztí­tási munkákat a tulajdonosnak, a kezelőnek (használónak) kell el­végezni. Felhívjuk ezért az érdekeltek figyelmét, hogy a fentiekben rész­letezett munkálatok elvégzését fokozottan ellenőrizni fogjuk. Az ellenőrzés során azokon a helye­ken, ahol hiányosságot tapaszta­lunk, ellenőreink helyszíni bírsá­golást, illetve szabálysértési fel­jelentést kezdeményeznek. (x) HAJDÚ-BIHARI NAPLÓ — A Magyar Szocialista Munkáspárt Hajdú-Bihar megyei Bizottságának lapja — Főszerkesztő: dr. Bényei József -- Főszerkesztő-helyettes: Boda István, Szerkesztőség: Debrecen Tóthfalusi tér 10. 4024 — Telefon: 12-144, nyomdai ügyelet: 16-695 — Kiadja a Hajdú megyei Lapkiadó Vállalat. Debrecen, Tóthfalusi tér 10. Postacím: Debrecen, Postafiók 72, 4001 — Telefon: 12-144 — Felelős kiadó­ dr. Szabó Imréné — Terjeszti a Magyar Posta — Előfizethető a hírlapkézbesítő postahivataloknál és kézbesítőknél — Előfizetési díj egy hónapra 30 forint, negyedévre 90 forint, egy évre 360 forint. — Index 25 027 — ISSN 0133—1051 — Alföldi Nyomda Debrecen — Felelős vezető: Benkő István*.

Next